Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-10 / 161. szám

1986. július 10., csütörtök

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Van lehetőség a továbblépésre

A húsmarha-tenyésztés helyzete

és fejlesztésének lehetőségei

Akik a témát ismerik, tanúsíthatják, nem valami újkeletű kérdésről van szó. Az 1972-es kormányhatározat megszületése előtt is sok szó esett a szarvasmarha-tenyésztésről, -tartásról, a tehénlétszám jelentős csökkenéséről, valamint a tejtermelés, illetve a lakosság tejtermékkel való ellátásának nehézségeiről. Igaz, az elmúlt években az akkori problémákban bizonyos átrendeződések is bekövetkeztek, de az alapvető gondok mind a mai napig léteznek. Egyetlen szám is jól érzékelteti a megyén belüli helyzetet. A korábban önellátó Borsod-Aba- új-Zemplén megye, 1986-ban várhatóan mintegy 30 millió liter tejnek megfelelő tejet és tejterméket kényszerül a zavartalan ellátás érdekében más megyéből behozni.

Az áldatlan állapot megszüntetésére irányuló szándék hozta ismét össze a közelmúltban azokat a szakembereket, akik munkájukkal nagymértékben segíthetnek.

Az Állami Gazdaságok Országos Egyesülése Szarvasmarha-tenyésztési Szakbizottsága, a Szikszói Állami Gazdasággal közösen rendezett tanácskozásán nemcsak a jelenlegi helyzetet értékelték, vitatták meg, de összegezték a továbbfejlesztés reális lehetőségeit is. A tanácskozás egyik előadója, dr. Békési Gyula, a Szikszói Állami Gazdaság igazgatója, igencsak alaposan elemezte a gazdaságuk helyzetét és tennivalóit. Többek között a következőket mondta: „A mostani gondok is nagyon súlyosak, hiszen a tehénlótszám több, mint ötven év óta a legalacsonyabbra süllyedt, s ma már a 700 ezret sem éri el hazánkban. A bajok gyökere azonban ma szerteágazóbb, mint két évtizeddel ezelőtt volt.”

Ezzel kapcsolatban ismételten szükséges utalni a már említett 1972-es kormányhatározatra, amely 1985. év végére jelentős tehénlétszámemelkedéssel számolt. A kormányprogram mintegy egy- millió-egyszázezer tehénlétszám kialakítását jelölte meg, ezen belül 600 ezer tehén tejelő hasznosításban, 300 ezer húshasznosításban és 200 ezer kettős hasznosításban. A program azonban az elmúlt évek során a különböző közgazdasági szemléleti és egyéb okok miatt nem valósult meg. Ma, a legtöbb -mezőgazdasági üzem az adott közgazdasági környezetben nem az állattenyésztés fejlesztésében, hanem inkább annak elviselhető mértékig való visszafejlesztésében, sőt, esetenként az ágazat teljes felszámolásában érdekelt.

A hazai húsmarhatartás céljának és kívánatos mértékének meghatározásában, napjainkig az exportorientált tevékenység volt a kritérium. A hazai piac, a belső vásárlóközönség hozzá sem szólhatott a különböző minőségi vitákhoz, hiszen évtizedek óta nincs, és nem is lehetett összehasonlítási alapja. A hazai vásárló vagy elfelejtette, vagy meg sem ismerhette, hogy milyen a jó minőségű marhahús. Mindez befolyásolta, alakította ízlésünket, táplálkozási szokásunkat is. Ennek bizonyítására néhány összehasonlítható

adat: az elmúlt ötven év húsfogyasztásának alakulását tekintve az — 1934—38- as években az 1 főre jutó húsfogyasztás 33,2 kg volt. Ebből a sertéshús 45 százalékot, a marhahús 22 százalékot, míg a baromfihús 25 százalékot képviselt. 1983-ban az egy főre jutó húsfogyasztásból a sertéshús már 57 százalékot, a marhahús csak 11 százalékot, míg a baromfihús közel azonos, 26 százalékot képviselt. Az egészségesebb táplálkozás érdekében jó lenne, ha több hízott marha-, sőt borjúhús is kerülne a hazai piacokra. A szakemberek mostani tanácskozása nemcsak a gondokat sorolta fel, de belátható időn belül bizonyára kedvezően alakítja majd a húsmarha- tenyésztést is. Erre enged következtetni a Szikszói Állami Gazdaság igazgatójának summázata: a húsmarhatartás fejlesztésére adott a lehetőség, szintúgy ahhoz is, hogy kielégítsük a hazai és az exportigényeket.

Ilyen összefüggésben vizsgálva a húsmarhatartás jövőjét, egyértelmű, hogy az ágazat nem csupán export- orientált ágazat lehet, hanem a jó és kiegyensúlyozott húspiac egyik pillére is. A meglevő gondok ellenére sem kilátástalan az ágazat helyzete, de feltétlenül meg kell teremteni itt is azt a környezetet — mind termelési, mind közgazdasági vonatkozásban —, ami biztosítékot, garanciát jelent, s ha ez megvan, akkor az 1972-es kormányhatározat, ha kissé késve is, de teljesülni fog.

V. M.

Gazdaságcentrikus politika

Ma mindenütt, a szocialista országokban, a fejlett tőkés államokban, a fejlődő világban egyaránt a gazdaság áll a gondolkodás középpontjában. Ami a magyar viszonyokat illeti, elegendő utalni a közelmúlt néhány fontos eseményére, ahol a gazdaság helyzetéről, a jövő kilátásairól és a feladatokról folyt a polémia. Az Ipari Minisztérium iparpolitikai tanácsának áprilisi ülésén, majd ezt követően az ipar- vállalatok vezetőinek nagy fontosságú országos tanácskozásán az ipar helyzetét és fejlődésének gondjait mérték fel a gazdaságirányítók és a gazdálkodók.

Időközben összeült a párt Központi Bizottsága és az Országgyűlés, ahol ugyancsak a népgazdaság helyzetét tekintették át. A Magyar Kereskedelmi Kamara júniusi VII. közgyűlésén is az érdeklődés középpontjában állt a magyar gazdaság helyzete. Erről mondta közgyűlési felszólalásában Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, hogy gazdasági helyzetünket ma sajátos kettősség jellemzi. Egyfelől, van kellően átgondolt, a közvélemény által is támogatott programunk (mindenekelőtt a párt XIII. kongresszusának határozata, a VII. ötéves népgazdasági terv), másrészről, kedvezőtlen számunkra, hogy az elmúlt évihez hasonlóan az idén is rosszul kezdtük az esztendőt.

Nagyon is érthető tehát, hogy a figyelem elsősorban a gazdaság felé fordul. Ezt teszik most mindenütt, hiszen a gazdaság stabilizálásától, az élénkítés mértékétől függ, milyen lesz a holnapunk. Csakhogy, mint azt a Központi Bizottság megállapította: „...a VII. ötéves tervben célul tűzött gazdasági élénkülés még nem kezdődött el, az idei esztendő első öt hónapjában több vonatkozásban tovább tartottak az elmúlt évet jellemző kedvezőtlen gazdasági folyamatok...”

Az egész ország, de megyénk iparára is érvényes az a megállapítás, hogy nem elég gyors, illetve helyenként lelassult a struktúraátalakítás folyamata. Ebben persze közrejátszott, hogy a napi kényszerintézkedések nem hatottak serkentőleg ennek a munkának sokkal következetesebb végzésére, amely a magasabb feldolgozottságé, minden piacon versenyképes termékek gyártásának térhódítását eredményezhette volna.

A mai, nem könnyű helyzetben nincs más választás, mint az egyensúlyi követelményeket szem előtt tartva, megteremteni a gazdasági növekedés élénkítésének feltételeit, és teljesíteni az idei nép- gazdasági tervet. Azt talán felesleges külön aláhúzni, hogy egy ideig, amíg a gazdasági egyensúly megszilárdításában nem mutatunk fel számottevő eredményeket, a külgazdasági egyensúlynak abszolút prioritást kell élveznie. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az antiinflációs politikai érvényesítésről sem.

A kormányzati szervek — annak érdekében, hogy gazdaságpolitikai céljaink megvalósuljanak és az éves terv előirányzatait teljesíthessük — a közelmúlt hónapokban több intézkedést hoztak

..........Ezek az

i

ntézkedések alapvetően a termelési szerkezet fejlesztését szolgálják, az exportot ösztönzik, és a műszaki haladás feltételeit javítják...” — olvasható a Központi Bizottság június 18-i üléséről kiadott közleményben.

Gyengeségeink közé tartozik a munkaerő nem elég hatékony foglalkoztatása is. Éppen a minap látott napvilágot az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal által végzett országos felmérés. Ebből kiderül, hogy a vállalatok munkaerő-gazdálkodása még nem eléggé tervszerű, sok esetben a létszám — elsősorban a kvalifikált szakemberek — megtartására törekednek akkor is, ha a termelés munkaerőigénye ezt nem indokolja. „... A nem eléggé körültekintő munkaerő-gazdálkodás is közrejátszik abban, hogy nem növekszik megfelelően a népgazdaság teljesítőképessége...” —

hangzik az ÁBMH megállapítása.

A sok gond ellenére mégis remény van a fokozatos javulásra. Erre utalt nemrég az ipari miniszter is, aki a gazdasági vezetők előtt kijelentette, hogy a vállalati adatok előzetes összesítése alapján megvan a lehetőség arra, hogy összefogással, közös gondolkodással felgyorsulhasson a fejlődés. Az is biztató, hogy a vállalatok többségénél olyan stratégia van kialakulóban, amelynek révén a társadalmi, gazdasági célokkal összhangban számítani lehet az export, a jövedelmezőség növekedésével.

L, L.

„Sej a mi lobogónkat...”

Ma. Budapesten a KISZ Központi Bizottság székházában, a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NÉKOSZ) megalakulásának 40. évfordulója tiszteletére emlékülést, a népi kollégiumokat építő mozgalom meghirdetésének 40. évfordulóján ünnepi kollégiumi estet rendeznek az MSZMP KB Politikai Főiskoláján. Gyakran halljuk, olvassuk: a fényes szelek kora, nemzedéke, Minden túlzás és elbizakodottság nélkül mondhatjuk, ebben az időben az ifjúság körében a legjellegzetesebb alakulat a népi kollégiumok, a népi kollégisták voltak. Nem becsüljük le más kollégiumok, a szocdemek szervezte DO- KOSZ, a kisgazdák szervezte MAKE, a szakérettségisek mozgalmát, és a MADISZ-t sem, de a volt uralkodó osztály műveltségi uralmának áttörése a népi kollégiumokban volta legkövetkezetesebb. Az 1500 volt népi kollégista közül több mint 400 lett egyetemi tanár, a miskolciak közül tizenöten főiskolai és egyetemi tanárok. Az élet sűrűjében az első vonalban igen nagyszámú néptanító töltésű tanuló és tanár hasznosította a kollégiumi szobaszövetkezetekben kialakult, és sehol másutt nem létező közösségi szellemet.

A népi kollégiumi mozgalom nem előzmények nélkül jött létre. Nemcsak a magyar oktatástörténetben, hanem a magyar történelemben is jelentős szerepet játszottak az olyan iskolakollégiumok, mint a sárospataki, a debreceni, a pápai, a marosvásárhelyi, a székelyudvarhelyi, és a líceumok, mint a pozsonyi, soproni és az eperjesi. Előd és példakép volt Bethlen Gábornak, 1622-ben, Gyula- fehérvárott alapított, a szegényparaszt- és a jobbágygyerekek tanulását segítő kollégiuma is. A Hor- thy-rendszer „népbarát” akcióival szemben a másik Magyarország képviselői munkálták történelmi folyamatosságát a haladó hagyományok ápolását. Szabó Dezső, Karácsony Sándor, Győrffy István, Földes Ferenc, Móricz Zsigmond, a Kelet Népe, Zilahy Lajos a Híd című folyóiratban és másutt is sok író kifejtette a véleményét például Darvas József, Erdei Ferenc, Németh László és Somogyi Imre, vagy Veres Péter „Mit ér az ember, ha magyar” című könyvében. Közülük néhányan bábáskodtak az 1939. októberben megalakult paraszt- főiskolások közössége körül, amely nyilvános népfrantfórum volt. E közösség Bolyai kollégiummá, majd Győrffy István Népi Kollégiummá alakult, ahol rövid időn belül illegális marxista csoport vette át a vezetést. A győr- ffysták ott voltak 1944. október 6-án, a Batthyány- rnécses, november 1-én, a

A köztisztaság múltja

Különleges kiállítás, a köz- tisztaság múltját bemutató tárlat várja az érdeklődőket a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat XVI. kér., Ifjúgárda úti telepén. Az ipari műemlékek a szemétszállítás, a közúti takarítás múltját mutatják be.

Kossuth-mauzóleum, 1942. március 15-én, a Fetőfi- szobor koszorúzásánál, 1943 nyarán Szárszón és mindenütt, ahol a magyar függetlenség és szabadság, a majdani demokratikus Magyarország és a szocializmus ügyéről volt szó.

A munkásotthonokban, nép- és olvasókörökben, a gazdakörben, a népfőiskolákban nevelkedettek, a felszabadulás másnapján tették a dolgukat a népi szervek létrehozásával, a romok eltakarításával megindították az életet. A Győrffy-kollégisták közül sokan az ellenállási mozgalomban való részvétel után, mint földosztó kormánybiztosok tevékenykedtek, majd földmíves szövetkezeteket szerveztek.

Negyven évvel ezelőtt. 1946. július 10-én, a győr- ffysták kezdeményezésére — amelyhez csatlakoztak a már eddig létrehozott diákotthonok és népi kollégiumok is —, meghirdették a népi kollégiumokat építő mozgalmat. A népi demokratikus Magyarországnak, a szocializmusnak az újért a néppel, a népért, népben, nemzetben gondolkodó értelmiségiekre volt szüksége.

Ezt tettük Miskolcon is, de Borsodban, Abaújban és Zemplénben is. A „Szén és Acél” című diósgyőri lap, 1946. január 10-én, az 1945. szeptember 1-én, a működését megkezdett Petőfi Diákotthon létrehozásáról tudósítja olvasóit. A honfoglalóknak elhagyott, romos, ablak nélküli, rossz állapotú épületeket kellett otthonná tenni. A Magyar Kommunista Párt részéről Szkladán Ágoston, Prieszol József, Michelsz Gyula, Gatyán János, Gyopár János, Markovics János, a Nemzeti Parasztpárt részéről a győrffysta Fekete Gyula. a Petőfi kollégista Mesz- tickhy András és Béres Ferenc, továbbá Szeberényi Lehel, Hegyi Imre és Jobbágy Gábor vett részt a munkában. A városi, valamint községi szervek nemcsak szellemi támogatást nyújtottak, hanem anyagi segítséget is szerveztek a Nemzeti Segély és az Elhagyott Szervek Kormány- biztossásán keresztül is. Szervezték a szerepléseiket. segítették a szociográfiai felméréseiket. Ez a néppel való együttlét, a vitatkozásokkal való megnyerés adta azt az edzettséget, amely átsegítette őket a nehézségeken. Mindig \jó szívvel emlékezem a kollégiumokban tartott előadásaim utáni eszmecserékre, a kollégiumi estekre, Erdei Ferenccel, Veres Péterrel és Darvas Józseffel való találkozásainkra.

Különösen emlékezetemben maradt az 1947-es választási hadjárat, amikor a falusi népgyűléseken a tizenéves népi kollégisták nemcsak átestek a tűzkeresztségen, hanem megmutatták képességeiket, a néphez való hűségüket, példát

mutattak és felébresztették a tanulási vágyat nagyon sok falusi fiatalban, akik közül többen váltak népi kollégistává. A választási eredményeket a Kommunista Párt és a Parasztpárt irodáján ők értékelték. A reakció élleni tüntetéseknél, a jó ügy melletti kiállásoknál, felvonulásoknál énekükkel, táncukkal, jókedvükkel nemcsak színes kép volt a népi kollégisták csapata, hanem erőt sugárzó politikai demonstráció is, tett és kiállás a népi demokrácia mellett. Elkötelezettség, ahogy ma mondjuk. Az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulóján, a Kossuth- és Szemere-szo- bornál népi kollégisták mondtak beszédet. Miskolc nyolc népi kollégiumával és ötszáz népi kollégistájával Budapest főváros után az ország második népi kollégiumi városa volt.

A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága Klubján belül működik a Népi Kollégisták Baráti Köre. Itt is, másutt is felvetődik, hogy ma hol és hogyan lehetne hasznosítani a volt népi kollégiumi módszereket.

Amit a pedagógia hasznosíthat: a népi kollégiumi mozgalom önálló pedagógiai mozgalom volt, a sajátos önkormányzaton alapuló önkéntes társulással létrejött kollégiumi diákközösségek, mint speciális nevelő intézmények működtek sajátos nevelési és oktatási célokkal, sajátos nevelési módszerekkel. Kollektív önnevelés volt a főiskolai és az egyetemi kollégiumokban, az általános és középiskolai kollégiumokban pedig a nevelők és neveltek viszonya együtt ne- velődési viszony volt.

A huszonötödik és a harmincadik évfordulóra, a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága hívta meg a népi kollégistákat. Most a Baráti Kör hívta elsősorban a Karacs Teréz, Bajomi János és a Kossuth Népi Kollégium tagjait, és a Szemere Bertalan Népi Kollégium tagjait is a 40. évfordulóra. Ök tavaly Füzérradványban emlékeztek elődjük, a Petőfi Diákotthon alakulására. A mostani találkozó alkalmából, Miskolcon, a Felszabadítók útja 30. sz. alatti ház falán, emléktáblát avattunk. Tiszteletadás ez a népi kollégiumoknak és elismerés a népi kollégistáknak. Biztatás és kérés is, segítsük a megújulást az ifjúság körében a szocialista közösségeken keresztül. A népi kollégisták munkája követhető, mert erkölcsi alapot ad. Az emléktáblán a Szemere Bertalan Népi Kollégium neve mellé oda kell sorolni a Kossuth, Karacs Teréz, Bajomi János, Balázs Ferenc, Rozgonyi Piroska, Bethlen Kata és a Fazekas Mihály Népi Kollégiumokat is. A volt népi kollégisták oda olvassák elhalt barátaik nevét is, tisztelegnek emlékük előtt. Hegyi Imre