Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-03 / 155. szám
1986. július 3., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Szombaton délután Nemzetközi labdarúgótorna sport Az Unió Álész tömegsport- bizottsága a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából a nyékládházi sportpályán nemzetközi labdarúgótornát rendez. A szombaton 15 óra 30-tól sorra kerülő eseményen a csehszlovák Valaliky, az Unió Áfész, a DVTK és Ónod együttese vesz részt. Az érdeklődök belépődíj nélkül tekinthetik meg a találkozókat. 0 nagymester háromszor elbukott... (avagy: egy szimultán „anatómiája”) Sport Aid. Az éhező Afrikáért. ..Beszállnak” a sakkozók is. Miskolcnak Lengyel Levente jut. Nincs talán egyetlen fekete-fehér kockabarát sem, aki ne ismerné. A KlOSZ-klubban népes gárda várja. A fogadtatás olyan, mint amilyen egy szimultán főszereplőjének jár. Huszonhét asztalt, s ugyanennyi táblát állítanak fel. A „kör” belső oldalán a nagymester, a „külsőn” az érdeklődök szemlélik az eseményeket. Átnézem a rajtlistát Kilenc mesterjelölt minősítésű sakkozó.jött el — hu- szonketten igazoltak. Látom rajtuk, hogy valamennyien nyerni akarnak. Lengyel elegáns. Világos farmer, kék ing . . . Rágyújt, szivarozik. Mintha egy kubai nagymester tréningezne valahol Havannában. Indul a játék. A vendég mindegyik táblán a „fehér” bábokat vezeti. Gyorsan megteszi a nyitólépéseket, egyik asztaltól a másikig siet. Most huszonhét „fejjel” kell gondolkodnia. Aki elfelejt lépni, rögtön megkapja az udvarias „igen" figyelmeztetést. Míg folyik a pozíciókeresés, Bányai Zoltán, a KIOSZ sakkszakosztályának vezetője fordul felém. — Látja azt a demonstrációs táblát? — kérdezi, s meg sem várja válaszomat, így folytatja: — Miskolcon nincs több -belőle. Magam csináltam, nem ördöngös dolog. Nevelni akarjuk a fiatalokat, az iparosok gyerekeit. Hátha lesz belőlük éppen egy Lengyel Levente. Hívjuk, várjuk a kicsiket kérem, írja meg! Közben előrehalad az idő A partik a középjátéknál tartanak. Dr. Herczeg 7’ibor esélyes állást ér el. A táblához érve a nagymester sokat gondolkodik. Nagyokat sóhajt, talán nem is szívja, hanem rágja a sz.ivart. ösz- szeszedi magát, kiegyenlít. Karaba László ellen kiüt egy „parasztot”, aztán — gondolkodás nélkül — egy másikat. Az utóbbit furcsa módon gyorsan visszateszi Elmosolyodik. Bizony elveszítené a vezérét, vagy éppen egy kiadós matt lenne tévedésének jutalma. Mikor továbblép, Laci bácsit vigasztalják. — Az erkölcsi győzelem már a tiéd! —suttogják az ismerősei. — Igen, a figurát megfogta, s ugye a sakkban a fogott bábu lép... De higgyétek, el sem fogadtam vohia az ajándékot. Játszani akarok, ha lehet, minél tovább Vanczák Attila királyállá-, sa teljesen kinyílt. A Medicor fiatalja, dicséretére legyen mondva, megtalálja a helyes játékot, kivágja magát. Fellélegzik, int, köszöni ... Érdekesen alakul a Lengyel—dr. Juhász parti is. A főorvos körömszakadtáig védekezik, ellenjátékot is kiagyal, de nincs támadási-kibontakozási lehetősége. A nagymester lépésről lépésre tologatja előre gyalogjait, futópárja, egyik „csikója” és bástyája fedezésében. Nézegetem, még konzultálunk is. Ilyenkor talán ezt is szabad. Megállapítjuk: a centrumgyalog fenyeget. Üjra „rátapadok” a nagymesterre. megteszek vele egy kört. Bölcsházi mögött — aki tartja az egyensúlyt — valaki megjegyzi: — Ma Levente-nap van. Bel kellene köszönteni. . Összefutok Papp Gyulával. a megyei szövetség elnökével. Beszélgetünk vagy húsz percig. Elmondja, hogy milyen szép dolog ez a rendezvény. — összejött vagy háromezer forint — emeli a hangját. — Minden asztalhoz ülő tisztes ,,nevezési” díjat szurkolt le. A nagymester természetesen térítés nélkül játszik. Kisvártatva körbepillantok. Kézfogás itt is, ott is. Néhány meccsnek már vége. Délutánra kiderül, hogy hárman szerezték meg Lengyel skalpját. Ke ezer János Vanczák Attila és Csobán József mondhatja el magáról, hogy feladásra kénysze- ritette a nagymestert, a legutóbbi hazai bajnokság hetedik helyezettjét. A szimultán végén rövid élménybeszámoló és eszmecsere következik. — Szeretnénk máskor is vendégül látni! — súgja a fülembe Bányai Zoltán. — Sőt. az is lehet, hogy időről időre meghívjuk vezető nagymestereinket. Mielőtt eljönnék, még egyszer körülnézek. A KIOSZ tanácsterme igazán alkalmas a nagy sakkcsatákra. Tágas, világos, csendes. Már majdnem a lépcsőn járok, amikor megszólít Kovács Lajos, a Medicor éltáblása. — Megszűnt a gyár, nincs többé Miskolci Medicor. Kérdezzen már rá a sporthatóságnál. hogy mi lesz a sorsunk? Megígérem. Miként azt is, hogy papírra vetem: a miskolci—borsodi (vagy máshonnan érkezett) sakkbarátok boldogan jöttek el, s tettek eleget a Magyar Sakk Szövetség kérésének. Tudták: jó ügyet szolgálnak. Kolodzey Tamás TOTÓSAROK,'27. HÉT Az Észak-Mayyarorszáy tippjei 1. Liegeois—Nijmegen. Aligha szalad bele még egyszer hazai vereségbe a belga együttes. 2. Uerdingen—Standard Liege. A nyugatnémetekre bátran lehet tippelni, de a pontvesztéssel érdemes számolni. 3. Górnik Zabrze—Malmö. A svédek játékban vannak, a lengyelek pihennek, meglepetés könnyen előfordulhat. 4. Rosenborg—Videoton. Fehérvárait új edző munkálkodik, a csapat jelentősen meggyengült, reális esély alig van. 5. Erfurt—Kalmar. A svédek okoztak már egy-két meglepetést, de most ezeknek is vége szakadhat, érik egy vereség. 6. Grasshoppers—Aarhus. A vendégek döntetlenben reménykedhetnek, de inkább a svájciak felé billen a mérleg nyelve. 7. Ü. Dózsa—Admira Wacker. Magyar együttes mérkőzésére szinte lehetetlen helyesen tippelni, a két gyenge csapat összecsapásán minden előfordulhat. 8. Magdeburg—Bröndby. Kemény csatára van kilátás, valamelyik küzdő fél teljes sikert érhet el, döntetlen aligha születik. .9. Siófok—Odense. Legutóbb gólzáporos mérkőzésen a dánok nyertek, nem kizárt az ismétlés, de minden elképzelhető. 10. Linzer ASK—Lech Poznan. Mindkét együttes veretlen, a csoportjában vezető lengyel gárdára voksolunk. 11. Göteborg—Vitkovice. Fordított párosításban a csehszlovákok nyertek, ennek ezúttal kicsi az esélye. 12. Ferencváros—Sturm Graz. Igen becsapta szurkolóit legutóbb a Dalnoki-legénység, jó lesz velük vigyázni! 13. Saarbrücken—örgryte. A nyugatnémeteknek nincs pontjuk, a svédeknek pedig vereségük. Megszakad a sorozat?-LJ. Düsseldorf—MTK-VM. Talán szoros eredményt, döntetlent ki tud harcolni a magyar csapat. _1___ 1 X ■1 2 _J___ _J ___ X 1 X 1 2 1 2 2 1 X 2 X 1 1 X 2 1 X X X A számok lesújtóak. A Kazincbarcikai Ve gyész labdarúgócsapata az elmúlt bajnokságban az első fordulótól kezdődően a 20., utolsó helyet foglalta el a második vonal táblázatán. A sárga-kékek hazai környezetben hétszer nyertek, két találkozójuk végződött döntetlennel, s amire még talán soha nem volt példa a korábbi esztendőkben, 10 (!) vereséget szenvedtek. Idegenben nem kevésbé elkeserítő a kép. Egyszer (Sopron 2-1) tudtak nyerni, öt esetben döntetlen futotta erejükből (Nyíregyháza 0-0; Vác 1-1j Szekszárd 1-1; Veszprém 0-0; D. Kinizsi 2-2), tizenháromszor pedig kikaptak. Harmincnyolc összecsapáson 44 gólt szerzett a társaság (ettől kevesebbet csak négy csapat rúgott, közülük kettő szintén kiesett), a barcikai háló ugyanakkor 71-szer rezdült Érdekes, hogy ettől több gólt csak a Komló kapott (72-t), de ezzel együtt a kékfehérek a 9. helyet szerezték meg! A KVSE találkozóinak csaknem a 75 százalékát elveszítette, így nem is lehetett más a végeredmény, mint a búcsú az NB 11-tői. A bajnoki küzdelmek három hete befejeződtek, a sebek azonban nehezen gyógyulnak. Elkészültek a különböző jelentések, összegzések, kimutatások, amelyekből sok kérdésre választ kaphatnak az érdekeltek. A szurkolókat, a sportág barátait azonban joggal foglalkoztatja: miért kényszerült ilyen dicstelen búcsúra az a csapat, amely néhány évvel ezelőtt bajnokságot tudott nyerni az NB II-ben?I Fejedelem György, a KVSE elnöke, valamint Tompos László, a labdarúgó szakosztály elnöke segített megfejteni a „rejtélyt”. Mérlegen a KVSE labdarúgócsapata Tavaly nyáron égető gondként jelentkezett Kazincbarcikán az erősítés. Az átigazolási törekvések azonban — elsősorban anyagi okok miatt — rendre meghiúsultak, így változatlan játékosállomány kezdte meg a felkészülést. Bencsik Gyula vezető edző negatív példamutatását és engedékenységét kihasználva, a társaság olyan nyári munkát produkált, amely előrevetette a várható bajnoki szereplés árnyékát. Itt-ott morális gondokról pusmogtak, s a kialakult helyzetet tovább rontotta a Bencsik Gyula és Sáfrány István közti ellentét, amely azt eredményezte, hogy a csapat nagyobb része szem- befordult a vezető edzővel. A szakosztály, illetve az egyesület vezetése még a küzdelmek megkezdése előtt észlelte a bajt, ezért szigorú figyelmeztetésben részesítette Bencsiket. megállapítva, hogy az együttes edzettségi szintje nem éri el az NB ll-ben szükséges nívót. A felmérések egyértelműen igazolták: súlyos a gond. Érdekes, hogy Bencsik menynyire félreismerte csapatát! Rendkívül optimistán vélekedett a bajnoki esélyekről, s az első nyolc (!) közé várta az együttest. Végül is az első tíz közé jutást jelölték meg célul. A bajnokságban elképesztően gyengén rajtolt a KVSE (hét vereség zsinórban, de a 10. mérkőzés után is csak 3 ponttal rendelkeztek a sárga-kékek), ennek következménye lett, hogy szeptemberben szerződést bontottak Bencsikkel. Kaszás Gábor látott munkához, akinek kérésére nem .kis erőfeszítések árán leigazolták Weimpert. Fischlit és Békésit. Kaszás nagy ügybuzgalommal látott munkához. igyekezett új szellemet meghonosítani az öltözőben, s az első időkben ennek meg is volt az eredménye. Az együttes minimálisnak tűnő reményt adott az időközben módosított — bentmaradás az NB II-ben — terv elérésére. A téli felkészülést Kazincbarcikán, Csehsz lovák iá ban. majd Budapesten végezte a gárda. A feszített követelményeknek megfelelően alakították ki a prémiumrendszert, amelynek .lényege az volt, hogy hazai környezetben 19 pont szükséges a cél eléréséhez. Nos, a rajt rosz- szabbul nem is sikerülhetett volna. Vereség Dunaújvárosban (1-4),- majd a Kazincbarcikán elszenvedett (Baja 1-2) újabb fiaskó alapjaiban rázta meg az együttest. A labdarúgók elveszítették hitüket a sok munkában, felszínre kerültek az addig lappangó ellentétek az újonnan jött és az idősebb korosztályt képviselő játékosok között. Tetézte a bajt, hogy Kálmán véglegesen kidőlt a sorból, Szamosi és Békési pedig katonai szolgálatra vonult be. Később megsérült Majoros, Koleszárik és Kerekes, megromlott a viszony Kaszás és Fischli között. Á szakvezető rendkívül szigorúan torolta meg a tudomására jutott vétségeket. A létszámában is megcsappant játékosállományt fiatalokkal próbálták feltölteni, de ők nem válhattak vezéregyéniségekké. A középkorosztály tagjai elsősorban az ellentétek szításában „jeleskedtek", s közel sem az elvárható szintű sportszerű életmóddal igyekeztek a kátyúba jutott szekeret megfordítani. Akadtak olyanok is a csapatban (Fodor, Leskó, Munkácsi), akik a bajnókság végéig hátralévő napokat számolgatták, mert más egyesülethez készültek. A bajnokság végére az a kevés remény is szertefoszlott, amely induláskor még pislákolt. A teljes, morális szétesést jelzi, hogy a KVSE az utolsó öt mérkőzését mind elveszítette, s a hajrára komoly ellentét támadt az edző és a játékosok egy része között, olykor kétségbevonva a mérkőzések tisztaságát iS ... A becsületet megőrzendő intézkedések egyike, hogy kivizsgálták a Nagykanizsa elleni hazai vereséget. Bizonyítékot „természetesen” nem találtak árrá vonatkozóan, hogy egyesek eladták a találkozót, de a lélektelen és fegyelmezetlen játék miatt 20 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották az együttest. A szakosztályvezetés véleménye szerint nem a játékosállomány tudásszintje, hanem inkább a hozzáállása okozta az egyesület múltjához mindenképpen méltatlan szereplést. A korábbi években rendré elmaradtak az átigazolások, ezért nem is alakulhatott ki egy szellemében megújuló gárda. A kizárólag csak a saját utánpótlásra ma már egyetlen klub sem támaszkodhat, mert hosszú távon ez az út járhatatlan. Ugyancsak cáfolhatatlan tény az is: nem kiöregedőben lévő labdarúgók után kell szaladgálni, hanem a honvédségtől leszerelő ambiciózus fiatalokra van szükség. A beszélgetés során néhány olyan megállapítást tettek partnereim, amelyeket érdemes idézni. TOMPOS LÁSZLÓ: — Valójában a tavaszi itthoni nyitáson a bajaiaktól elszenvedett vereség eldöntötte a csapat sorsát. Utána már túlságosan feszítetté vált a program, a hit elvesztése törést eredményezett. Kaszás érkezése megbolygatta az állóvizet, szuggesztív egyénisége jótékony hatást gyakorolt a játékosokra. Labdarúgóink a sorsdöntő pillanatokban rendre elbuktak, amikor megközelíthettük volna vetélytársainkat, mindig kikaptunk. A terhelést bírta az együttes, de a menetrendszerűen bekövetkező idegi zárlatok ellen nem volt orvosságunk. Felfogásbeli különbség jelentkezett a csapat és a vezetés között. FEJEDELEM GYÖRGY: — — Szeretném hangsúlyozni, hogy Kazincbarcikán nincs futballista-ellenes hangulat, inkább szánakoznak a szurkolók, nem követelnek fejeket. Ez talán elkeserítőbb, mintha megjegyzéseket tennének ... Való igaz, nem történt tragédia, egy küzdelemnek mindig akadnak vesztesei is. A mi távozásunk azért volt arcpirító, mert valójában csipetnyi esélyünk sem nyílott a bent- maradásra. Állítom, hogy soha még ilyen feltételeket nem biztosított az egyesület a csapatnak, mégsem tudtak vele élni. Célunk nem lehet más. mint egy jó szellemű csapattal egy év. alatt kiharcolni a visszakerül-ést. A sportszerűség úgy kívánja, hogy adjuk meg a szót Kaszás Gábornak, az időközben Siófokra távozott szakvezetőnek is. A Komló elleni, hazai pályán lejátszott bajnoki mérkőzés után ezeket mondta: — Jómagam Kazincbarcikán nagyon komolyan vettem a munkámat, s elsősorban az itteni szurkolókat sajnálom, akik sokkal többet érdemelnének. Azt, amit ez a csapat elkövetett, vétek megtenni ott, ahol esetenként 5—6 ezer ember jár mérkőzésre. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. Felfogásom szerint a becsületes játék a legfontosabb dolog a világon. Amikor évekkel ezelőtt harcot kezdeményeztem, egyetlen partnert sem találtam, hogy tiszta mérkőzéseket játsszanak a csapatok! Magamról még annyit: dolgozni szeretnék, ha lehet, akkor a labdarúgás berkeiben, de ha ez a miliő, akkor valószínűleg eltűnök ebből a sportágból... E sorok írójának megadatott, hogy a KVSE valamennyi hazai mérkőzését végigkísérhette, s tudósíthatott az eseményekről. Nos, legtöbbször a szurkolók kesergését láthatta. A barcikai nézők példás sportszerűséggel viselték el a megpróbáltatásokat, a legritkább esetben kezdték szapulni a labdarúgókat, s a vezetők irányába sem címeztek különféle megjegyzéseket. Számomra az a közöny volt megdöbbentő, olykor már- már felháborító, ahogyan a futballisták viselkedtek a pályán. Mintha egyáltalán nem érdekelte volna őket, mi lesz az együttes sorsa, kiábrándító módon tébláboltak. Igaz, a KVSE soraiban az elmúlt évben néhány olyan sportoló is szerephez jutott, akinek tudása, képessége semmiképpen nem ütötte meg az NB II-es ihércét. A legtöbb barcikai játékos értékítéletével gond volt, sokan jóval magasabbra taksálták saját tudásukat, mint amennyit valójában mutattak. Asszony, Török és Fister évek óta saját bűvkörükben vegetálnak, valószínűleg önmaguk játékában gyönyörködnek, a pályán azonban csak botladozásaikkal „jeleskedtek”. Kétségkívül leszálló ágba került a nehézkessé vált és kocogás futballt művelő Petrovics, s már Fodor is csak a szép emlékekből táplálkozott. Akadtak az együttesben örökösen csak duruzsolók (Helgert, Majoros, Koleszárik), akiknek „ténykedése” természetesen ellentéteket szült az öltözőben. A játékos azonban mindig annyit enged meg magának, amit eltűrnek neki. S ez kritikája a klub-, illetve a szakosztályvezetésnek, amely valóban megteremtette a zavartalan munkavégzés alapvető feltételeit, de talán a számonkérésben, az ellenőrzésben hatékonyabban is működhetett volna. A KVSE kiesése egy folyamat eredménye, annak a mélypontja. A kérdés ezek után önként adódik: vissza leheti fordítani ezt a mélyrepülést? A válaszra egy esztendőt mindenképpen várnunk kell. Doros László