Észak-Magyarország, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-15 / 165. szám
1986. július 15., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 nS Az utolsó négyzetméterek feltöltése. Háttérben a lakótelep. A napilapok, hetilapok hasábjairól, a rádió, a televízió adásaiból többé-kevésbé mindenki ismeri már Tengiz nevét. Arról is sokan hallottak, hogy ott, Kazahsztánban, a Kasz- pi-tenger északkeleti csücskénél jelentős fel a da tóik várnak a magyarokra. A végső cél a CPSZ (Centralnij Punkt Szbora) üzem építésié, amely összegyűjti és feldolgozza a környék kútja inak olaját. Ennék kiszolgálására épül a magyar ipari bázis is, amelynek alapozását már megkezdték. Csúcsidőben több mint 5000 magyar tevékenykedik majd ezeken a helyeken, az ő elhelyezésükre készül a tengizi lakótábor, a leendő üzemtől mintegy 18 kilométerre. A munkák, továbbá a Jamburg-Ungvár gázvezeték építéséhez adott anyagok és egyéb hozzájárulások ellenértékéként 1989-től többletgázt kapunk. Lapunk egykori szerkesztője - a magyar fővállailfkozó, a Vegyépszer jóvoltából — a helyszínen ismerkedhetett a nagy építkezéssel, az emberek gondjai- val-bajaival, élet- és munkakörülményeivel. Az élmények még frissek, elevenek, talán nem is kellően'rendezettek. Két jegyzettömb telt meg, két tekercs film fogyott el. Sok-sok emberrel beszélgettem; vezetővel, beosztottal, munkással egyaránt. Mindenestre: ilyen hatalmas építkezésre ellátogatni és a tapasztaltakról beszámolni több mint 6000 kilométeres út után, ritkán adatik meg. EGYÜTT, KÖZÖSEN Valóban hatalmas ez az épíkezés! Jaszavejev Gabd- rahman Nurmuhametovics, a főmegrendelö (beruházó) Tengiznyeftyegaz vezér- igazgatója elmondodtta, hogy a magyarok 260 millió rubel értékű munkát végeznek. De ez az egész beruházásnak csak egy — bár fontos, bonyolult — része. A teljes építkezés ötször, sőt többször ennyibe kerül. A fúrások ugyanis nagyon pénzigényesek. 3—5 millióba is belekerül egynek-egynek a működtetése, és több száz fúrótorony van a környéken. A leendő üzemhez megfelelő út, vasút kell. (A vasútépítésben a táv felénél tartanak.) A bázisváros Kulszá- ri lesz, 20 ezresről 100 ezresre fejlesztik fel. Nagyrészt itt laknak majd a leendő üzem dolgozói és családtagjaik. Az előkészületek lép- ten-nyomon tapasztalhatók, építkeznek mindenfelé a városban. A lakóházakon kívül h áttérlétesítmányek kellenek raktárakkal, üzletekkel, kórházakkal, mindennel. A magyarokkal jó a kapcsolatuk. A vezérigazgató szerint az első magyar csoport indulása nehéz volt, de harcos hangulatban dolgoztak, s ez átsegítette őket a nehézségeken. Kik is voltak ők, az úttörők? Először héttagú felmérő csoport érkezett Kulszáriba (Tengizbe) 1985 októberében Németh László vezetésével. Feladata volt előkészíteni a majdani kiutazók elhelyezését és ellátását; biztosítani a leendő magyar konyha működésének feltételeit; megszervezni az üzemanyagellátást; biztosítani a villanyt, a vizet, a gázt slb. Héttagú csoportjával megfelelő kapcsolatokat alakított ki országos és helyi szervekkel. Mentek, kilincseltek, tárgyaltak, értekeztek. Feladatuknak teljes mértékben eleget tettek. (Németh László — mint mondják — azóta is megszállottja ennek a munkának. Tengiz az élete!) LÁTÁSTÓL VAKULÁSIG Aztán megérkezetet az 1. sz. irányvonat és az első 35 ember. Ök ma már „törzstagok”. Közöttük volt Buda Csaba, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat szakácsa is. Az első csoport tagjait hidegcsomaggal látták el, de a vonaton, a 9 napos út alatt volt melegítési lehetőség is. S megkezdődött Kulszári- ban az első műszak a végtelen hosszú szerelvény kirakásával. Gépek, berendezések, szerszámok voltak a vagonokban. Sietni kellett, hogy az életet mielőbb megindíthassák és — ne fizessenek kocsiálláspénzt. S ők dolgoztak látástól vakulásig a —25 fokos hidegben, egyetlen pisszenés nélkül, olykor ösz- szeszorított fogakkal. Este 6 óra tájban aztán halkan megjegyezte valaki: gyerekek, azért ehetnénk is valamit. Ök, harmincötén voltak azok, akik Karatonban feltöltöttek a hepehupás területet, és létrehozták az ideiglenes lakótábort. És ők léptek elsőnek a tengizi, immár végleges lakótábor területére, ők mértek, műszereztek, karóztak. Ök tették meg az első „kapavágásokat”. Ök távolították el a humuszréteget a területről, helyére ők hozták a bányából a homokot a feltöltéshez. Vállvetve dolgoztak, valóban fél szavakból megértették egymást. Meghatározói lettek az egész tengizi légkörnek, hozzáállásnak, munkamorálnak. Ök, Válint Tibor, Bognár Lajos, Gráf László, Orbán Károly, Rácz Sándor, Pallagi Gábor és a többiek elkezdtek valamit azokon a zúzmarás napokon. Lerakták az alapjait ennek a nagyszabású, 1991-ig tartó munkának. AKI AZ 1. SZÁMOT KAPTA Válint Tibor nem véletlenül került az élre a felsorolásnál. Övé az 1. sz. szerződés (a kiutazókkal ugyanis szerződést kötnek). Válint építésvezető örökké mosolygós, víg kedélyű ember. Talán ez (és hallatlan nyugalma) volt az, ami átsegítette a nehéz helyzeteken, és amiért bizalommal fordultak hozzá. Mert — főleg kezdetben — kihez is fordulhattak volna az emberek? Az építésvezető mindig kéznél volt. És ő magyarázott, nyugtatott, agitált. Az építési munkák az ő kezében összpontosulnak. A lakótábor építése egyébként az ütemterv szerint halad, sőt, bizonyos területeken előbbre is tartanak. Akkor (július elején) tíz csillagházban laktak. Azóta bizonyára beköltöztök az újonnan érkezettek a másik tízbe is. Egy- egy ilyen házban 11 szoba van, mindegyikben négyen laknak. Légkondicionáló és hűtőszekrény minden szobában megtalálható. Elkészült a hőközpont és a végleges konyha, valamint étterem alapozása. Azóta megérkeztek az elemek, megkezdődött a szerelés. A tervek szerint 1987. június 30-a helyett március 31-re befejezik az egész lakótábor építését. Ez 5000 körüli befogadóképességet jelent, s 'immár teljes erővel a fő feladatra, az ipari bázis és a OPSZ munkáira koncentrálnak. Az emberek autóbuszokkal járnak majd be a lakótáborból a 18 kilométerre levő ipari bázisra és a CPSZ-re dolgozni. (Folytatjuk) Mint lapunkban tu- 0 dúsítottunk róla, Szikszón korszerűsítették az Állatfehérje Ta- " karmányokat Előállító Vállalat üzemét. Ismeretes, hogy ez a fontos munkát végző, keresett terméket előállító üzem éppen jellegénél fogva rendkívüli módon szeny- nyezte környezetét. Elsősorban a bűz révén, de a víz is szennyezetten került innen ki, károsítva a felszín alatti vizeket is. Természetes, hogy a bűztől nemcsak a környék lakói szenvedtek. Az itt, a közvetlen köKorszerűsítés Szikszón zelben dolgozók még inkább. Az üzem több éves munka eredményeként megközelítően 200 millió forintos beruházás révén megúj- hodott. A lényeg: a zárt rendszer. A munkafolyamatok gyakorlatilag az első fázistól az utolsóig zárt rendszerben zajlanak le, ennek eredményeként a szag sokkal kevesebb. A levegő az üzemből szűrőkön keresztül jut a szabadba, ez is segíti a levegő tisztaságát. A vizet ugyancsak megtisztítva engedik ki. Nagy gondot fordítottak a fásításra, parkosításra is. Az üzem kerítésén kívül erdősávot telepítettek, benn tuják, borókák, fenyők zöldellnek. Képeink a korszerűsített üzemben készültek. Fotó: 1. j. Az utóbbi időben számos cikk jelent meg a hazai sajtóban a veszteséges termelés visszaszorításának szükségességéről, de a cikkek általánosságban csak arról szóltak, hogy a gazdaság fejlődése érdekében csökkenteni kell a veszteséges termelést, és az erőforrásokat oda kell átcsoportosítani, ahol azok nagyobb hatékonysággal, nyereségesen kamatoztathatók. Az elvek, a recept tehát készen van, de a gyakorlatban eddig meglehetősen kevés példa akadt arra, hogy üzemeket bezárjanak. A vállalatok többsége nehezen szánja rá magát, hogy a gyáregységekben, üzemekben megszüntesse a termelést, vállalja az ott dolgozók áthelyezésével, esetleg új üzemek kialakításával kapcsolatos bonyolult teendők végigfuttatá- sát. Persze akadnak kivételek is, ilyen például a Borsodi Vegyi Kombinát, ahol most már a negyedik veszteséges üzemrészt állították le annak érdekében, hogy tovább javítsák a vállalat pénzügyi mérlegét. A korábbi években egyebek között a karbidgyár- tást és a műanyaggyártáshoz szükséges pvc monomerüzem termelését szüntették be, most pedig a kaprolaktám- üzem ajtajára került rá a képzeletbeli lakat. A leállított üzemekben a termelés összértéke 1,5 milliárd forint volt évente, e tevékenységéből fakadóan pedig a veszteség elérte a 250 millió forintot. A vállalatnál részletes számításokat végeztek a kapro- laktám sorsával kapcsolatosan is — amely lényegében egy közbeeső termék, egy hazai vállalat műszálat készít belőle —, és arra a végeredményre jutottak, hogy a kaprolaktám veszteséges gyártása a BVK-nál nem konjunkturális piaci ármozgás következménye, hanem tartós, stabil állapot. így nincs mód arra, hogy Kazincbarcikán a jövőben ezt a terméket nyereségesen elő lehessen állítani. Az elemzés alapján a vállalat vezetői úgy döntöttek, hogy a hazai szükségletek kielégítésére ezt a terméket a BVK a szocialista piacon megvásárolja, helyette pedig olyan, elsősorban finomkémiai termékeket gyárt, ami „megéri”, tehát nyereséget hoz a vállalatnak. Az eddigi eredmények pénzügyileg máris igazolták a korábbi döntéseket, hiszen eddig már 1,3 milliárd forint termelőkapacitást tudtak beléptetni, a leállított üzemekben dolgozó 500 ember helyett, 140 fős létszámmal 140 millió forintos hasznot állítottak elő. (Ebben még nem szerepelnek a kaprolaktám adatai.) így lényegében „belekalkulálva” a veszteséget is, a BVK eredményessége 400 millió forinttal javult. Mi történik a dolgozókkal az üzem leállítása után? Erről, a leállás alkalmából megtartott munkásgyűlésen dr. Tolnai Lajos vezérigazgató szólt, aki „méltatva” az üzem eddigi tevékenységét, elmondta: a kaprolaktámüzemben a húszéves működés alatt 7 milliárd forint értékű terméket gyártottak, de a technológia és a termelőberendezések sajnos elavultak. Természetesen ez nem az üzemben dolgozók hibája, ők megtették a kötelességüket, és tisztességgel elvégezték a munkájukat. De a megváltozott körülmények miatt az ott gyártott termék csak áron alul adható el, s ebből 60 millió forint vesztesége volt a gyárnak. A kaprolaktám-üzemben szerzett termelési tapasztalatokat a fiatalabb és idősebb szakemberek a vállalat más üzemeiben, gyáraiban hasznosíthatják majd, ahol korszerű és gazdaságosan eladható termékeket készítenek. A legtöbb dolgozót az intermedier gyár üzemeiben (ide tartozott a kaprolaktám- üzem is), illetve a műanyagfeldolgozás területén foglalkoztatják majd. Ez a döntés természetesen azt jelenti, hogy a bezárt üzem dolgozóinak meg kell válniuk eddigi munkahelyüktől, új technológiát kell megtanulniuk, és új munkás- közösségbe kell beilleszkedniük. De azt is tudjuk, a jövőben ez nem lesz egyedi jelenség. Az országban megközelítőleg 10 százalék körül mozog azoknak az üzemeknek a száma, ahol hasonló döntés várható, ha a jövőben nem sikerül ott a gazdaságtalan termelést megszüntetni. Ezt követeli, parancsolja a józan ész még akkor is, ha sajnálunk minden bezárt üzemet, és ha a? egyéni érzelmek mást kívánnának. Hajdú Gábor
