Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-07 / 133. szám
1986. június 7., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9 (elfutó fű-tüskés gyalog* Asiály-pmiselt« csípkebokron piheg levetett ing elaltatta a síélcsend s a monoton szöcske-ne: Leesett szúette galambdúc szürkétl a régi kaszárnya romja s lapunyi lombok alól túlérett szamócák háztetők piroslanak akkora nyár van errefelé Ide én nem megfeszülni jöttem Ledobom az emlékek keresztjét megtörlöm gyöngyöző homlokomat Anekdotakincstár A magyar anekdotakincs Tóth Bélának a század- forduló tájén megjelent hatkötetes munkája, A magyar anekdotakincs a legnagyobb, egyedülálló forrásértékű kultúrtörténeti anekdotatárunk a múltból. Az 1899 és 1904 között napvilágot látott kötetekben a szerző teljesen rendszertelenül, esetlegesen közölte a politikai, katonai, irodalmi, művészeti, tudományos élet, valamint a népélet legkülönbözőbb területeiről összegyűjtött apró történeteit. E hiányosság ellenére is klasszikus forrásnak számít a gyűjtemény. Bizonyíték rá, hogy a később megjelent összeállítások szerzői valamilyen formában Tóth Béla történeteit is felhasználják, idézik. Géza fejedelem fölvette a keresztséget, de azért tovább áldozott pogány módra a magyarok istenének is. Emiatt egyik papja szemrehányást tett neki. — Ne bánts — válaszolta Géza nagyúri egykedvűséggel —, elég gazdag és hatalmas vagyok hozzá, hogy megtehessem! Mátyás király egyszer munkától fáradtan kikönyökölt az ablakon. Látja ám, hogy udvari bolondja siet valahová. — Hová, hová ilyen seb- bel-lobbal? — kérdi a király. — Téged akarlak meglátogatni, komám. — Hadd 'el, nem lehet az. — És miért nem? — Azért, mert bolondnak nem szabad ebbe a szobába bejönni. — Hát akkor, te hogy jutottál bele? II. József egyszer titokban Kassára érkezett. Egy fogadóban szobát nyittatott magának, azonnal a tükör elé ült, és borotválkozni kezdett. A fogadósné kíváncsian közeledett feléje, s gyanítván, hogy nagy úr a vendége, ezt kérdezte: — Ugyan, édes uram, mondja meg nekem, hogy miféle szolgálatban áll maga a császárral? — Édes lelkem — felelt a vendég mosolyogva —, biz’ a császár őfelségét néha borotválni szoktam. Egy alföldi városban a fiatal Ferenc József császárnak feltűnt, hogy kevés a csendőr az előtte tisztelgő hatóságok közt. Ez iránt kérdést intézett a bíróhoz. — Volt itt több is, felséges uram — válaszolt a bíró —, de a többit agyonvertük. — Puhára főzzük majd a magyart! — mondta Deák Ferencnek az 1867- es kiegyezést előkészítő időszak napjaiban egy osztrák. — Tudja meg az úr — válaszolt Deák —, hogy a magyar ember természete olyan, mint a tojásé: mentül tovább fői, annál keményebb lesz! K. Gy. M. Cseh Károly-versei: p||p|í S . ■ Borostyánkő és kaszaélek T*nak Kaszapengetéssel énekszóval jöttek hazafelé az aratók hosszú menyasszonyi fátyolként i------•• • —*. a, út pora áli i .wiet nlosárga sugarakban okká lágyította szaéleket ió piroslanak álé ini jöttem keresztjét homlokomat hajpántodnak ezüstlö árvolányhajat hajlítok félkörbe és vártak Foglaltam egy lakható napot mára az időben Az ilyen időre mond• ják, hogy még a kutyát se. Hát még Dánielt! Dühödt szél kuszál- ja az esőszálakat; jóllakott csatornák nyögve szűresölik. A kutyát se. Dánielt sem. önszántából vágott neki. Két keze hátul. Arca útnak billentve. Gyárigazgatók mászkálnak így, de nem éjszaka. És fejlógatva semmiképp. „Minek is lógatom? Felemelem, fel én! Még feljebb! Még! Még!” Arcán az ég leve. Valami a nadrágjához ér. Lenéz. Egy kutya. — Hát te? Hülye kérdés; hogyan válaszolhatna egy kutya ? — Na, eredj! Egyedül akarok maradni. Tökegye- dül, érted? A kutya nem érti, dör- golődik tovább. — Na, menj haza! Még megfagysz! A kutya csak néz. — Menj már! Vagy ... neked sincs hova? A kutya csak néz. — No, nem bánom, maradj! De mellettem nincs ám fejlógatás! Fel a fejjel, koma! Dániel lehajol hozzá, fejét emelné; csurom víz. — Hülye vagy te, kutya! Ilyen időben ... A kutya csak néz. — Hát jó, gyere hozzám. Egy szoba csak, havi ezerért, de legalább meleg. És nem ázunk! A szoba fala halványzöld. Az ajtóval szemben szekrény, az ablakkal szemben ágy. Közepén asztal és két fotel; fölöttük negyvenes égő. Az ablak mellett lánykép a falon. A kutya a kép elé ül; nézi. — Öt vártam, nem téged. A kutya megfordul. Bo- csánatkérően emeli a fejét Dánielre. — Jól van, na! Dániel megpaskolja, majd törülközőt dob a kutyára. Azután cigire gyújt, a szekrényből vodkás üveget vesz elő. A kutya közben megrázza magát; törülköző a földön. Dániel leguggol a kutyához, megtörli. Kistányért tesz elé, vodkát önt bele. — Én üvegből iszom — mondja neki. A kutya szaglássza, Dánielre néz, újból a vodka fölé hajol. — Lafatyolj csak! Melegít! A kutya szót fogad. Dániel meghúzza az üveget, s mielőtt az asztalra tenné, még egyszer. Jókorát szippant a cigarettából, nézi a lányt a falon, aztán meg a kutyát. — Jobb lenne, ha a te képed lenne ott, ő meg ... Persze, örülök ám neked is! Te legalább nem akarsz tanácsokat osztogatni. A kutya körbenézi a szobát. — No? Tetszik? Sötét, sötét, de meleg! Volt nekem igazi lakásom is; előszoba, konyha, fürdőszoba, minden. Feleségem is, meg két gyerkőc ... Eljöttem. Miért-miért? Ezt úgy mondják, nem értettük meg egymást, csak a gyerekek miatt, meg ... Igyál inkább! Isznak. A kutya a kistányérból, Dániel üvegből. Az igazi úriember — ha nem is adja át helyét egy nőnek —, feltétlenül törekszik rá, hogy helyette más tegye meg ezt. * A férfi az ideális nőt — Gondoltam, találok valakit; egy társat. Tudom, tudom, a pénzemmel nem ugrálhatok. Négy és felet keresek; jó pénz, de mi marad? Nem tőlük sajnálom, de tizenöt évig kétezer- hétszázból havonta ... Persze, annyi se marad tisztán, mert lejön a szak- szervezeti bélyeg ára, a pártbélyegé, az albérlet is ezer... Visszamenni? Veszekedni? Kifelé meg a szépet mutatni? A kutya bólint, de lehet a fejbiccentés a vodkától is. — Nem megoldás! Meg aztán ... Jött ez a lány. Dániel megemeli az üveget, iszik belőle. A kutyát már nem kell biztatni. — Ö még nem tudja, mi a fillérezés. Szeretnie kell, hogy ennyi bagóval... Túlórák, másodállás, hát persze! Nem félek tőlük, így kezdtem akkor is. Csak az a baj, hogy tiltanak tőle. „A lábamat a küszöbükön soha!” Meg: „Ha már eldobott valakit.. Meg: „Annyi rendes ember van, miért pont.. Csikkről új cigire gyújt. Iszik is. Járkál a szobában, úgy folytatja. — Nulláról indulok. Ez az anyagi rész. És a szív? Az se kutya! A kutya felkapja a fejét. — Jó-jó! Felénk így mondják. keresi, a nő pedig azt a férfit, aki nem veszi észre, hogy nem ő az ideál. * A zsákbamacskánál minőn t a kutyának engesz- telésül. — Szóval a szív! Itt az ősz, jön a tél, a hideg. Emberek közé nem mehetünk . .. Hát hol szerethet valakit az ember, ha nincs lakása? Mert ide hölgyet behozni tilos! Én meg hozzájuk soha ... Kutyavilág ez, öregem! A kutya nyüszít. — Ne sértődj már meg megint! Mondd, ha iszol egy kicsit, egyből ilyen vagy? Hát jó! Nem kutyavilág, embervilág ez! Megemeli az üveget, kiissza az alját. Csikkről újat gyújt. Némán járkál. Néha megáll a lánykép előtt. A cigaretta végig ég. Újba kezd. A kutyára pillant. — Hát ez már pofátlanság. Kiöntöm a lelkem, ez meg nyugodtan elalszik. Dániel kinyitja az ablakot a füst miatt. Kinn már nem esik. A törülközővel betakarja a kutyát. Ruhástól fekszik az ágyra. A kutya ébred előbb. Beleszagol a kistányérba, megrázkódik. Törülköző a földön. Felugrik az ablakba, onnan ki. Az ablak alatti rózsabokor fogva tartja egy ideig; nyüszítve szabadul. A szomszéd felcsöngeti a háziékat. — Nézze csak, szomszéddenesetre talányosabb, mondjuk, egy zsákbakecs- ke. * Azelőtt még a csillagok gyakran hullottak a tóba, Mezey István rajza asszony, mit művelt a rózsabokorral a kutya. Az albérlőjük ablakául ugrott ki. Ezzel a két szememmel láttam. Hogy micsoda emberek vannak!? A házinéni megnézi, szörnyülködik egy sort, azután szól az urának, aki azon nyomban benyit Dániel szobájába. Felrázza. — Mi volt itt az éjjel? j — Mi lett volna ? — kérdezi álmosan Dániel. — És a kutya? — Tényleg, hol a kutya? Dániel a földön heverő törülközőre pillant. — Vegye tudomásul, hogy azonnal föl van mondva magának! A háziúr kiroham. Dániel lekecmereg az ágyról. Előkerül a bőrönd; vitázni aztán végképp nincs kedve. Bőröndbe pakolja a ruháit, a könyveit, a kistányért is. Az üveget az asztalion hagyja; a vod- kásat nem veszik vissza. Leemeli a lányképet a falról. Kabátjába bújik; még mindig vizes. Maga mögött dühösen ránt egyet a kapun, de mielőtt az nagyot csattanna, lábával lefékezi. „A kapu nem tehet semmiről!” Kétszáz lépés után átveszi a bőröndöt a másik kezébe. Legközelebb már háromszázig bírja. Azután meg négyszázig ... mert hát a tavak tisztábbak voltak. Van, aki néz, van, aki lát. * Az anyagmegmaradás törvénye, (új értelmezésben') — ha valahol valakinek megtiltanak valamit, ugyanezt valakinek valahol megengedik. K. 3. Aforizmák a Lityeralurnaja Gazetából
