Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-30 / 152. szám

ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 2 1986. június 30., hétfő 11 hét vége megyénkben (Folytatás az 1. oldalról) de estére Budapestről vá­runk egy általános iskolás csoportot. Érlkez.nek ide pi­henni vágyók az Alföldről, a Dunántúlról is. Sokan jön­nek olyanok, akik csak az ebédet fogyasztják el ná­lunk, nem szállnak meg éj­szakára. Az erdőkben kiadós sétákat tesznek még akikor is, ha esőre áll az idő. Most is elindult egy csoport erdei túrára, esőkabátokkal felsze­relkezve. Lillafüred. Palotaszálló. Öcsai Márton üdülővezető: — Holnap érkezik a beutaltak újabb csoportja. Ugyanis hétfőtől péntekig tartózko­dik itt egy-egy csoport, és hét végén — szombaton, va­sárnap — szállodaként üze­melünk. A beutalt vendégek igény szerint rövidebb- hosszabb buszos túráikat tesz­nek, így például ellátogat­nák Aggtelekre vagy Sáros­patakkal és környékével is­merkednek. Természetesen a környék szépségeit is megis­merik e pár nap alatt. Nyá­ron többnyire családok ér­keznek hozzánk, akik — nyu­godt szívvel mondhatom — jó érzéssel távoznak a Pa­lotaszállóból, amit az is mu­tat. hogy sok a visszatérő üdülő. Autóskemping (Iglói út). Miskolc-Tapolca, Virág Atti­la vezető: — Faházaink mindegyike foglalt jelen pil­lanatban. Viszont sálorozó­helyünk bőven van még, .hi­szen a 350-ből mindössze 25 helyen látni sátrakat. Kem­pingünkben van a városi út­törő váltótábor; itt a me­gyéből érkezett gyerekek va­kációznak. Ugyanakkor cseh­szlovák pajtások is érkeztek, 42-en, ők faházban szálltak meg. Több nyugati turista verte fel itt a sátrat, de a legtöbb vendég hazai. (mé) Újításra szerződtek Kézfogással megpecsételt megállapodás. Dr. Pusztai Gyula és Básti János. A közelmúltban együttmű­ködési megállapodási kötött az Országos Találmányi Hi­vatal és a Szakszervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Tanácsa. A rendhagyó és különös haszonnal kecseg­tető vállalkozás a mostani tervidőszakra kiterjedő újí- lómozgalomról és az ipar- jogvédelmi tevékenységről rendelkezik. A dokumentu­mot, a fővárosban az OTH elnöke, dr. Pusztai Gyula és az SZMT vezető titkára, Bás­ti János írta alá. A megállapodás kétoldalú jogokat és kötelezettségeket tartalmaz. A hivatal erköl­csi, anyagi, szakmai segítsé­get nyújt a borsodi ötletem­bereknek és újító kollektí­váknak. s a Siker Magazinban helyt ad a megye újítási- iparjogvédelmi tevékenységé­vel kapcsolatos szakcikkek­nek. Az SZMT koordinációs szerepet vállal, versenyeket, pályázatokat szervez, kiállí­tásokat, börzéket, ankétokat rendez, s területi információs bázisokat hoz létre. Az együttműködési megál­lapodás a jövőnek szól, de a korábbi, sikeres kapcsola­tokon alapszik. Háromnevű megyénkben ugyanis az el­múlt öt esztendő alatt 44 ezernél több újítás haszno­sult, a javaslattevők száma meghaladja a 140 ezret. Az elért gazdasági eredmény év­ről évre nőtt, s a tervidő­szak alatt csaknem elérté a 3,5 milliárd forintot. Joggal remélhető tehát, hogy a ké­sőbbiekben is buzogni fog az újítási kedv, s erre jó ke­retet és ösztönzőbb lehető­séget ad a most megkötött együttműködési megállapo­dás. (Az újítási és találmá­nyi versenypályázat részle­tes szövegét lapunk egyik későbbi számában közöljük.! Aratás előtt - lucernabetakarítás ; Régi mondás: a mezőgaz­daság nem tesz különbséget hétköznap és ünnepnap kö­zött. Ha dolog van, úgy munka van. Kihasználva a viszonylag kedvező időt, se­rényen ténykedtek, tehát szombaton és vasárnap a Nagymiskolci Állami Gazda­ságban is. A hét végén befejeződött < a lucerna második növedé- kének betakarítása. A gaz­daság tiszalúci földjein ezt a növényt a ma ismert leg­korszerűbb technológia sze­rint Vicon gépsorral vágták, s bálázták, míg Ongán kö­zel húszán hagyományos módszerrel kazlaztak. Fejér György termelési igazgatóhelyettes tájékozta­tása alapján elmondhatjuk, a hét vége legfontosabb munkája most az állatte­nyésztésben adódott. Szom­baton , este Szigetvárról megérkezett a vásárolt utol­só jérceszállítmány. Jelenleg ugyanis a tojótelep betele­pítése folyik. Várhatóan e munkát keddig befejezik, s így hamarosan újra meg­indulhat az intenzív étkezé­si tojástermelés a gazdaság­ban. A gyömrőpusztai ba- romfiüzemben közel 47 mil­lió tojást termelnek évente. A múlt hét közepén egyébként a határbejárással és a gépszemlével befejező­dött az aratási felkészülés is. Még két hét és beindul­hatnak a motollák itthon. Itthon, mert a nagymiskolci kombájnosok először még útra készülnek. Derecskére indulnak a hét elején, hogy az ottani termelőszövetkezet betakarítási munkáiba bese­gítve arathassanak, (bea) Mától bemutató az Autóklubnál A Magyar Autóklub Bor­sod Megyei Szervezete éven­te sok rendezvényt szervez az autósoknak, amelyek a biztonságos közlekedést szol­gálják. Most ismét egy ér­dekes bemutatóra kerül sor „A biztonsági öv életet ment” címmel. Június 30. és július 9. között Miskolcon a Szemere utcai klubirodában 15 órától 17 óráig rendezik meg ezt az eseményt, amely során az érdeklődők számá­ra lehetőség nyílik, hogy ki­próbálják, milyen védőha­tást nyújt a biztonsági öv mintegy 15 kilométeres se­bességű ütközés esetén. Emellett 13 képből álló tablósorozat, és videofilm teszi szemléletesebbé ezt a hasznos bemutatót. A ren­dezvényt nemcsak a megye- székhelyen tekinthetik meg az érdeklődők, hiszen július 9-én Ózdon, a Fő téren is bemutatják 12 és 16 óra kö­zött. Rendkívül fontos tájékoz­tatást kaptunk a Borsod Vo­lántól. Lapunkon keresztül is értesítik az utazóközönsé­get, hogy 1986. július 1-től kezdve a 70-ik életévüket betöltött utasok díjmentesen utazhatnak azokon a menet­rendszerinti autóbuszjárato­kon, ahol helyi díjszabás van érvényben. Díjmentes utazásra jogo­sultak — lakóhelyüktől füg­getlenül — azok a magyar állampolgárok, akik 1986. július 1-ig 70. életévüket be­töltötték, vagy ezután lesz­nek hetvenévesek. A díj­mentes utazásra való jogo­sultságot személyi igazol­vánnyal kell igazolni. A 70 év felettieket megillető díj­mentes utazás nem vehető igénybe a nem menetrend szerint közlekedő autóbusz- járatokon, például a külön­járatokon, valamint a me­netrend szerint közlekedő járatok azon viszny.lataiban, ahol helyközi" díjszabás van érvényben. A 70 év felettiek az 1986. július hónapra, illetve a III. negyedévre szóló nyugdíjas (30 forintos havi, illetőleg 90 forintos negyedéves) bér­letjegyüket már ne váltsák meg! Az esetleg előre meg­vásárolt nyugdíjas bérletje­gyeket a váltás helyén tel­jes, vagy részarányos áron visszaváltják. A Borsod Volán tudatja az utazóközönséggel, hogy a következő helységekben ta­lálhatók helyi díjszabással közlekedtetett autóbuszjára­tok: Borsodnádasd, Bocs, Edelény, Ernőd, Encs, Erdő- bénye, Hejőpapi, Hernádné- meti, Igrici, Kazincbarcika, Leninváros, Mezőkeresztes, Mezőkövesd, Olaszliszka, Ózd, Polgár, Sajókaza, Sajó- szentpéter, Sárospatak, Sá­toraljaújhely, Szerencs, Tak- taszada, Tiszalúc, Tokaj, Tolcsva. Befejeződött az eszperantó tanácskozás Vasárnap befejeződött Deb­recenben az eszperantó ta­nácskozás, amelyet a város alapításának 625., és a helyi eszperantó mozgalom létre­jöttének 80. évfordulója al­kalmából a Magyar Eszpe­rantó Szövetség Hajdú-Bihar Megyei és a Hazafias Nép­front Debreceni Városi Bi­zottsága rendezett. Az ünne­pi ülésen a debreceni eszpe- rantistá'k mellett, a hajdú­bihari megyeszékhely két testvérvárosa, az NDK-beli Potsdam és a bulgáriai Su- men eszperantistáinak kül­döttsége is részt vett. Szombaton, a találkozó el­ső napján a helyi eszperan­tó mozgalom történetéről hangzottak el előadások, s megnyitották a mozgalom fejlődését bemutató kiállí­tást. Vasárnap a népfront székházában a város történe­tét és jelenlegi életét ismer­tető előadásokkal fejeződött be az eszperantisták debre­ceni tanácskozása. II társadalom peremén A 70-es évek elején a Jethro Tull együttes elkészítette a poptörténet egyik legkíméletlenebb lemezét, az „Aqualung”- ol. Ennek címszereplője egy öreg, rongyos, mocskos londoni csavargó, akinek az Üdvhadsereg néha lelki vigaszt és. egy csésze meleg teát kínál. Az utcán alvó Aqualungok életkora a 80-as évekre erősen lecsökkent: tizenévesek tömegei vál­tak otthontalanná, reményvesztetté a két legnagyobb nyu­gat-európai metropolisban, Londonban és Párizsban. Angliában tavaly félmillióan vesztették el otthonukat. A Shelter segélyiroda szerint több mint egymillió ember él szükségotthonban, sokan elfoglalják az ürfesen hagyott há­zakat — ők a „squatterek”, akiknek már valóságos mozgal­ma van Nyugat-Európában (különösen Nyugat-Berlinben és Amsterdamban). Csak Londonban 4400 olyan család él, akik a hatóságok által biztosított „ágy és reggeli” szolgáltatást veszik igénybe. (Ez sem ingyenes, átlagosan 10 fontba kerül egy éjszaka.) Franciaországban az állami lakásokban élők egyötöde nem tudja kifizetni a lakbért, gyakoriak a kilakoltatások. Ez az arány 1981-ben még csak 7 százalék volt. Londonban 25 ezren vannak, akiknek minden este új fekhelyet kell ke­resni, Párizsban 20 ezren. Az utcán élők nagy hányada munkanélküli. Ördögi körbe kerülnek: csavarognak, mert nincsen állásuk, munkához viszont azért jutnak ritkán, mert már rozzant külsejük is elriasztja a munkaközvetítőket. A londoni rendőrség általában elnéző a csavargókkal — bizonyos fokig hozzátartoznak London „folklórjához” — ha nem keverednek semmi sötét ügybe. Párizsban a rendőrség begyűjti őket, megmosdatják, megetetik, megvizsgálják őket, és aztán reggel visszaviszik őket az utcára. A segélyek nem terjednek túl a szokásos jótékonykodá­sokon. Ma is betölti hagyományos szerepét az Udvhadse- reg, és a többi vallásos szervezet, a szigetországban az egyik fő adományozó Károly, wales-i herceg: évi kétmillió fontot juttat a 25 éven aluli otthontalanoknak, és gyakran sürgeti a lakásgondok megoldását. (Nemrégiben „álruhában” szemé­lyesen is meglátogatta a nyomornegyedeket.) Ez a program azonban nem fér bele Thatcher asszony gazdasági szigo­rító politikájába. A segélyegyletek pedig nem Krőzusok: hiá­ba kellene egyre több pénz, kevés támogatást kapnak a kor­mánytól. AZ UNIÓ ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA közli a szövetkezet miskolci tagjaival (szirmaiak és görömbölyiek kivételével), hogy a tagsági részjegyek után járó, 1985. évi osztalék (9 százalék) kifizetése 1986. JÚN. 16-TÓL JÚL. 18-IG TÖRTÉNIK, A KÖZPONTI PÉNZTÁRNÁL Miskolc, Kossuth u. 1. szám alatt A kifizetést 9-től 14 óráig eszközöljük, szombati napok, valamint július 2. és 11. kivételével Kérjük, személyi igazolványukat, és Áfész-tagsági könyvüket szíveskedjenek magukkal hozni! Kérjük azon tagjainkat, akik az ez év februári tagértekezletre nem kaptak meghívót (lakcím, névváltozás stb. miatt) és tagsági részjeggyel rendelkez­nek, a változást szíveskedjenek a szövetkezetpolitikai osztályunkon bejelen­teni levélben, személyesen vagy telefonon. (Miskolc, Besenyői u. 1. Teíefon: 36-751) Kérjük továbbá a községekben lakó tagjainkat (a szirmaiakat és a göröm- bölyieket is), hogy a visszatérítések fizetésekor vigyék magukkal tagsági könyvüket is, mivel a részjegy-kiegészítésre visszahagyott és visszahagyandó összegeket az intézőbizottságok, illetve a boltvezetők bejegyzik. UNIÓ ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA Az egész országot megmozgatta az a számitógépes góltotó, amelyet a labdarúgó-VB al­kalmából hirdetett meg a Magyar Televízió, a Képes 7 Szerkesztősége, a Számítástechni­kai és Ügyvitelszervezési Vállalat, valamint a Hírlapkiadó Vállalat. Megyénk lakói az el­múlt héten, pénteken dobhatták be Írásos tippjeiket a Sajtóház előtt elhelyezett gyüjtölá- dába, amelynek feldolgozása még ezen a napon megkezdődött a SZÜV miskolci részle­gében. Képünk e munka közben készült. Fotó: faczó J. Góltotó egy Daciáért

Next

/
Thumbnails
Contents