Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-28 / 151. szám

1986. június 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 Duna Kupa Pozsony adott otthont a Duna Kupa nemzetközi ví­vóversenynek, amelyen részt vettek a DVTK sportolói is. A diósgyőriek közül a serdü­lők mezőnyében Laskay Bar­nabás kardban első, Patay Róbert harmadik lett. Női tőrben Horváth Beáta ugyan­csak a harmadik helyet sze­rezte meg az erős mezőny­ben. A „mágus" argentin sikert jósol dó Diósgyőri birkózók a VD-n Az NSZK-beli Ludwigsha- fenben rendezik meg július 17-től az ifjúsági kötött- és szabadfogású birkózó-világ- bajnokságot, melyen négy di­ósgyőri sportoló is szőnyeg­re lép. Repka a 65-kg-osok között (mindkét fogásnem­ben) Fábián 70 kg-ban (sza­badfogásban), Sipeki 81 kg- ban (kötöttfogásban) és Kö­teles ugyancsak .81 kg-ban (szabadfogásban) képviseli a piros-fehér színeket. Csak röviden... LABDARÚGÁS. Osztályozó mérkőzések a megyei II. osztályba jutásért. Eredmé­nyek: Erdőhorváti—Cigánd 1-4. Hernádnémeti—Vilmány 4-0. Mezőkeresztes—Hejősza- lonta ' 5-0. Arló—Szögliget 1-0. A megyei szövetségben megtartották az éremkiosztó ünnepségeket. A megyei I. és II. osztályban, valamint az ifjúsági és serdülőbajnok­ságokban élen végzők a tes­tület vezetőitől vehették át az érmeket és az oklevele­ket. SPORTNAPKÖZI. A He- jőcsabai Cement SE labda­rúgó-szakosztálya 7—14 éve­sek részére sportnapközit szervez. Július 14-től augusz­tus 9-ig 2X2 hetes turnus­ban a HÓM SE sporttelepén foglalkoznak majd a gyere­kekkel. (Egy turnusra 000 forint a térítési díj.) Je­lentkezni július 2-ig a 07-138 (145-ös mellék) tele­fonon, 7 óra .30 és 1.3 óra között lehet. (Bővebb felvi­lágosítást a hejőcsabai sport­telepen kaphatnak az érdek­lődők.) Grundbirkózásról nyáron Miskolcon ebben az esz­tendőben is sor került az úttörők városi grundbirkózó- bajnokságára. Az esemény­sorozat nem titkoltan azzal a céllal kezdődött, hogy biztosítsa a sportág utánpót­lását. Részletes eredménye­ket éppen ezért nem közöl­tünk, az hogy kiből milyen birkózó válik, úgyis csak-az elkövetkezendő években dől el. Jászkai Imrével, a DVTK egyik utánpótlás edzőjével beszélgettem a kezdeménye­zésről. — Bizonyára sokan van­nak, akik számára ismeret­len ez a sport. Milyen sza­bályok szerint küzdenek egy­mással az indulók? — A fő cél az ellenfél egy szabályos körből történő kitolása. Győztesnek minő­sül az is, aki bizonyos ideig felemelve tartja társát. A szabályok lényegében meg­egyeznek a szabadfogás elő­írásaival. — Ügy tudom, Miskolcon már korábban is sor került ilyen jellegű eseményre. Most milyen érdeklődést ta­pasztaltak? — Első ízben 1984-ben vál­lalkoztunk a feladat megol­dására. Akkor olyan sok út­törő jött el, hogy csak nagy nehézségek árán sikerült időre lebonyolítani a ver­senyt. A népszerűségét jelzi: sok lány is akadt a jelentke­zők között, kicsit furcsa volt nekik nemet mondani. Eb­ben az évben az iskolákban válogatókat rendeztünk, a végküzdelemben ezért már „csak” 11 iskola 155 tanuló­ja vett részt. Ügy vélem, ez az előzetes rostálás min­denképpen hasznosnak bizo­nyult, mert színvonal-emel­kedést tapasztaltunk. Beszélgetésünk közben jut eszembe, hogy Jászkai a 33. Számú Általános Iskolában is tart edzéseket. Kérdezem tőle. hol támogatják a leg­lelkesebben a testnevelők a birkózást? — Három iskolát említek, ők tették ugyanis a legtöb­bet a sportág érdekében. A 11-es iskolában Deák Géza, a 26-osban Klaj Sándor, a 33-asban pedig Bódi Ágnes támogatja elképzeléseinket. — Milyen eredményeket értek el a korábbi országos viadalokon? — Tavaly a fináléban a miskolci 11-es iskolából ösz- szeállított együttes nem ta­lált legyőzőre, ők végeztek az első helyen. Idén furcsa helyzet, alakult ki, mert Mis­kolcról egyszerűen nem hív­tak meg csapatot .az orszá­gos találkozóra. Azzal indo­kolták a döntést, hogy iga­zolt sportolókat szerepelte­tünk, holott éppen e ver­seny alapján válogattunk ... — Profitál-e valamit a DVTK szakosztálya a grund- birkózó akció felkarolásából? — Kár .lenne tagadni,' nincs okunk rá: egyértelmű előnyünk származik belőle. Az 1984-es résztvevők 30 szá­zaléka jelenleg is birkózik, és a legjobb úton halad, hogy átvegye a stafétabotot. Utánpótlással hatan foglal­kozunk, s a kezünk alatt le­vő gyerekek hatvan száza­léka a „kitolósdiból” került hozzánk. Olyan vadászterüle­tet jelent ez a számunkra, ahonnan bőségesen válogat­hatunk. Az edzőtől búcsúzóul azt is megtudom, hogy a srá­cok az utóbbi hetekben, hó­napokban több országos versenyen léptek szőnyegre és jó néhány értékes helye­zést csíptek el. Ügy gondolom, ilyen hát­tér megteremtése után ért­hetővé válik: miért is nye­rik el a DVTK birkózói év­ről évre a legeredményesebb vidéki szakosztály címét? . .. Kiss Tamás M indössze két találkozó van hátra az idei mexikói labdarúgó-világbajnokságból. Ma Pueblában a 3. helyért mérkőzik Franciaország és Belgium, vasárnap az Azték­stadionban kerül megrendezésre az Argentína -NSZK döntő. A finálé iránt természetesen vi­lágszerte órási az érdeklődés, többek között Raul Alfonsin argentin államelnök is a Mun- dial színhelyére érkezik. Lapvélemények szerint pillanatnyilag a leg­többen Argentína elsőségére voksolnak. Ebben bizonyára szerepet játszik, hogy Bilardo együt­tese mondhatja magáénak a világ jelenlegi legjobbját, Diego Maradona személyében. A „szupertörpe” eddig valóban elkápráztatta a futball híveit fantasztikus megoldásaival, csel­sorozataival, s góljaival. Nem érdektelen vi­szont idézni az Ováción cimü mexikói sport­láp véleményét, amely azt fejtegeti, hogy a ki­tűnő és kérlelhetetlen nyugatnémet védők el­lenében Maradona a lehető legnagyobb próba elé kerül. Ha Förster vagy Jakobs veszi gondjaiba, az olasz bajnokságban érezheti ma­gát, ahol levegőt is ritkán engednek neki” — írja a lap. Megküldte üzenetét az olasz mágusok elnö­ke is, aki szerint az idei világbajnokot Argen­tínának hívják. A jövendömorrdó egyébként Maradona-rajongó, mert a Napokban játszik, abban a városban, ahol a mágus született. .. A döntőnél lényegesen kisebb érdeklődés elő­zi meg a 3. helyért-folyó mérkőzést. A koráb­bi VB-ken eseménytelen, szürke találkozókat hoztak ezek az összecsapások, nem valószínű, hogy a mostani 90 (esetleg több?) perc kü­lönbözne a múltban lejátszottaktól. A program A világbajnokság mai és holnapi programja, szom­bat, a 3. helyért, Puebla. 20 óra: Belgium—Franciaor­szág — vezeti: Courtney (angol). Vasárnap, az 1. helyért, Mexikóváros, Azték-stadion, 20 óra: Argentína—NSZK — vezeti: Arppi-Filho (brazil). Kiket láthatunk? Menotti is behódolt... A világbajnoki döntőben az NSZK és Argentína talál­kozik. A kezdőcsapatok vár­hatóan így „festenek” majd: NSZK: Schumacher — Ja­kobs, Eder, Förster, Briegel — Brehme, Rolff, Matthäus, Schumacher Egy-egy találkozón nagy feladat hárul a kapusokra. Különösen olyan fontos ösz- szecsapáson, mint a VB- döntő. A finálé két résztve­vője közül az argentinok kapusa, Pumpido újoncnak számít az aranyéremért ví­vandó mérkőzésen, a nyugat­németek portása, Harald Schumacher már négy év­vel ezelőtt is őrizte a dön­tőben a hálót. — Spanyolországban, 1982- ben ' ugyanúgy szerettem volna világbajnok lenni, mint most — mondta. — Akkor kellemetlen emlékek­kel értem el a döntőig: nyo­masztott az osztrákokkal ví­vott, „bundának” kikiáltott mérkőzés, s a Battistonnak okozott sérülés is. — A nyugatnémet váloga­tott tagjai nagy ünnepet ül­tek a franciák legyőzése után, amelyről Schumacher hiányzott. Miért? — Nem szeretem ezeket a „szertartásokat”. Különben is, az aranyéremért vívott találkozó még előttünk áll. Ezért az ebéd után vissza­vonultam a szobámba, pi­hentem, összpontosítottam az előttem álló feladatra. — Mit ér önnek egy VB- győzelem? Magath — Allofs, Rumme­nigge. Argentína: Pumpido — Cu- ciuffo, Brown, Ruggeri, Olarticoechea — Giusti, Ba­tista, Maradona, Enrique — Burruchaga, Valdano. összpontosít — Ha megvásárolhatnám a kupát, biztos, hogy fel­ajánlanám a teljes prémiu­momat, Ez a 100 ezer már­kát is meghaladja. Amióta hat évvel ezelőtt bekerültem a válogatottba, csak ez a cél lebeg előttem. — Mire gondol, ha ezt a nevet hallja: Maradona? ... — Rendkívüli klasszis, ki­tűnő rúgó technikával. Több videófelvételen is tanulmá­nyoztam a játékát. Remélem, minden húzására felkészül­tem. Abban biztos vagyok, hogy a fináléban nem kerül sor 11-es rúgásokra. — Az Azték-stadionban 115 ezer néző lesz! Nem nyo­masztó ekkora tömeg előtt védeni? — Egyáltalán nem! Sőt! Örülök is neki. A nagy kö­zönség mindig jobb teljesít­ményre sarkall. Bármilyen meglepő, az különösen „fel­dob”, ha ellenem szurkolnak. — Hogyan hasonlítaná össze a két szövetségi kapi­tányt — Derwallt és Becke«. bauert —, akik keze alatt a válogatottban szerepelt? — Előbbit apámnak érez­tem, a másikat fivéremnek. Derwall bizonyoá távolságot tartott a csapat tagjaival, Beckenbauer viszont akár még most is játszhatna. Stopyra? BmhII A harmadik helyért a fran­ciák a belgákkal játszanak. Vajon betalál-e Pfaff háló­jába Stopyra? A csatár jó benyomást keltett, pedig kei- detben nem is siámitott rá Henri Michel siövetségi ka­pitány. Aitán kimaradt a gyenge formában levő Rocheteou, megsérült Papin, s előtérbe került Stopyra. A vasárnapi döntő előtt egyértelműen esélyesnek ki­áltották ki a nagy formában lévő argentin válogatottat. Carlos Bilardo szövetségi kapitány nagy elégtétele, hogy még az 1978-as világ­bajnok csapat szakvezetője, maga Cesar Luis Menotti is „behódolt”, aki pedig hosz- szú ideig bírálta utódja te­vékenységét: — Az argentin válogatott győzelmei magabiztosak, az egyre jobb játék VB-címet sejtet — nyilatkozta. Figyelmet érdemel Frank Vercauteren belga labdarúgó véleménye, aki így latolgat­ta az esélyeket: — Argentína annyira jó, annyira esélyes, hogy ezek után valószínű: az NSZK nyeri a VB-t... A mexikói meglepetés-so­rozat láttán bizony elgondol­kodtatóak a szavai. Bármilyen furcsán is hang­zik, de a zárómérkőzés előtt egyedül Maradonáról többet beszélnek, mint a négy éve A mexikóvárosi döntő előtt az MTI nyilatkozatcsokrot gyűjtött: „Ki mit vár a fi­nálétól?” mottóval. Dr. Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára: — Egyszer volt egy ötö­söm a totón, azóta nem to- tózom . . . Tippet nem adok, annyi azonban bizonyos, hogy a két különböző stílus csatája nagy élménnyel aján­dékozza meg a sportág ked­velőit. Argentína remek öt­letekkel áll elő bizonyára a sorsdöntő csatán is. A nyu­gatnémetek a fegyelmezett­ség mintapéldáját adták a Mundialon. A célratörő ma­kacsság nagy megmérettetése elé néz Franz Beckenbauer szövetségi kapitány legénysé­ge. Sipos Árpád, Európa-baj­nok birkózó: — Siratom a franciákat, mert az igazi játékos szel­lem Platiniékkal búcsúzott a döntőtől. .. Abban biztos va­gyok, hogy legalább a bronz­érmet megszerzik. Én a vi­lágbajnokot az NSZK-ban látom, mert sokkal jobban tudják majd, hogy mit akar­nak, Ez pedig a sportban fontos tényező. Nem szólva arról, hogy óriási múlttal, tapasztalattal a hátuk mö­gött, lépnek majd fel Mara- donáék ellen. Borkai Zsolt, a Bp. Hon­véd Európa-ba.inok tornásza: — Örülök, hogy ez a két válogatott vívja majd a döntőt, mert mindkét együt­tesben kimagasló világklasz- szis található. Maradonáról és Schumacherrő] van szó. A nyugatnémetek győzelmét várom, mert utánozhatatla- nul remek erőállapotban jár­ták meg eddigi útjukat. „Gé­várt 90 percről és a két csa­pat többi tagjáról együttvé­ve. „Maradona lábában még gólok rejlenek„A szuper­sztár átjáróházat alakít ki a ■Mundial legmasszívabb vé­delméből is”; „Vasárnap is Maradona vezényli a lenyű­göző argentin tangót” — ilyen és ehhez hasonló a mexikói sajtó előrejelzése. A döntő két együttese csütörtökön nem tartott ed­zést, pénteken viszont már mozogtak. — Nyugodtan készülünk — nyilatkozta Bilardo. — A kö­zönség vasárnap velünk lesz és győzünk. Az NSZK a csütörtöki na­pot még Guadalajarában töltötte, csak pénteken re­pült a fővárosba, a finálé színhelyére. Franz Becken­bauer kapitány, amikor vá­logatottja erejéről kérdezték, így felelt: — Ez egy olyan társaság, amely mindig felnő a fel­adathoz. pék”, de jó értelemben vett' mechanizmusok. Meg fogják törni a dél-amerikaiak egyé­ni vállalkozásokon alapuló próbálkozásait, és harmad­szor is a földkerekség leg­jobbjává koronázzák őket. Carlos Oscar Keller Sar- miento, Argentína rendkívü­li és meghatalmazott ma­gyarországi nagykövete: — Kedvelője vagyok a labdarúgásnak — mint min­den argentin. Jómagam is­kolai és egyetemi éveim alatt aktív játékos voltam. Re­mek. a fair play szellemé­nek megfelelő világbajnok­ságot láthattunk eddig. Iga­zán sajnálom a .magyarok korai búcsúját, hiszen alkal­mam volt megnézni a se­lejtezőt, útjukat, és remek játékukban gyönyörködhet­tem. A VB nagy vesztesei közé tartozik még Mezey György csapata mellett a Szovjetunió, Dánia, Francia- ország és Brazília is. A dön­tőről : természetesen hazám válogatottjáért szurkolok, de mivel nem vagyok „bűvész”, jóslásra sem merek vállal­kozni. Az NSZK hagyomá­nyosan erős válogatottal vett ■részt az eddigi Mundialokon. Külöhösen feltűnő — és ez bizonyosan Carlos Bilardo szakvezetőnket is- elgondol­koztathatta —. hogy kevés helyzetből is milyen ered­ményesen lőnek Allofsék. A mieink hibaszázaléka jóval nagyobb ebből a szempont­ból. Sorsdöntő lehet Diego Maradona játéka. Hadd je­gyezzem meg: ő a kedven­cem. Ha elveszik a kedvét a játéktól, akkor lényegesen megnő az NSZK esélye az * aranyérem megszerzésére.

Next

/
Thumbnails
Contents