Észak-Magyarország, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-26 / 149. szám
1986. június 26., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Egymásra utalt vállalatok „Már harminc éve vagyok vezető, de ilyen rossz kapcsolatokra, mint az utóbbi időben kialakult, nem emlékszem. Elvesztettük a legfontosabb vezetői erényt. Régebben, ha két igazgató szóban megállapodott valamiben, az szentírás volt, többel ért, mint ma egy sokpecsétes, aláírá- sos szerződés. A kereskedelmi szerződések rendre kiskapukat tartalmaznak, kibújni rajtuk pedig hovatovább bocsánatos bűn. Jogászi csatározások váltják lel manapság a néhai korrekt vezetői megállapodásokat, és a szerződéses legyeimet. Alapanyagokat csak Diósgyőrből. Dunaúj-, városból, Ózdról rendelhetünk, hátsó hidakat, motorokat csak tőlünk lehel beszerezni. vagyis minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze. De egymás dolgaival keveset törődünk. Pedig az egymásrautaltság nyilvánvaló. Ezért kell a befeléfórdulá- son változtatni és közös erőfeszítésekkel úrrá lenni saját és közös gondjainkon: csak így tudunk a jövőben ^hatékonyabban dolgozni, .így segíthetjük az egész hazai ipar hathatósabb gazdálkodását". Az idézetből nem nehéz kitalálni, kitől is származik. Horváth Edétől, a győri Magyar Vagon- és Gépgyár vezérigazgatójától. A nyilatkozat dátumát csaknem bizonyos, hogy mindenki eltévesztené,, hiszen a vezérigazgató iménti megállapításai még 1981 januárjának elején hangzottak el. Azóta magunk mögött tudtunk egy középtávú tervciklust; azóta tanúi lehettünk a gazdasági élet megannyi változásának; azóta számos nagyvállalatot szétválasztottak felettes szerveik, hogy hatékonyabban termeljenek, mérséklődjék a monopolhelyzetük. Azóta... is érvényesek a győri vezérigazgató fél évtizedes megállapításai. Következésképp ma is igaz, hogy gyakorlatilag minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze. Mindez persze önmagában még nem lenne baj, ha a függés egy füst alatt nem jelentené az érdekeltség szabályozta kiszolgáltatottságot is. Az olyan monopolhelyzetet, melyet nem az üzleti-piaci érdek szabályoz csupán, hanem az a hiány is, ami kiegészül a beszerzési lehetőségek korlátáival. A képlet végtére is egyszerű: a száz egység gyártására képes vállalattól százhúsz egységet rendelnek a vásárlók, felhasználók. Köztük olyanok is. akik valamilyen oknál fogva jobb vevők, mint a többiek: külföldiek, s dollárral fizetnek, államközi szerződés sorolja előre őket. Így a száz egység már eleve nem száz, hanem annál kevesebb, a maradékon pedig aligha osztozhatnak igazságosan a hétköznapi vevők. Értelemszerűen most olyan mondatok következnek, melyek egytől egyig a „ha” szócskával kezdődnek. Ha a vevők piaca lenne .... ha forintunkkal vásárolhatnánk a nyugatnémet, az osztrák, az angol konkurenciánál ..., ha a gyártó számára egyforma érdekeltséget teremtenének . a belföldi és az exportszállítások tekintetében .. . Ha . ha az ilyen egyszerű, akkor miért is nincs így? A választ talán le sem kell írnunk: a megannyi „egyke” vállalatot a sok évtizeddel ezelőtti gazdasági centralizáció hozta létre, s hatott i piaci hatásoktól mentes, ölosztásos „szabályozás". Ma pedig, amikor az egyensúlyi helyzetünk javításának szenteljük munkánk legjavát. érthető, hogy első az export. S bár nem kellemes, de így igaz: a nemzetközi" piacot viszont nem tekinthetjük korlátlan beszerzési forrásnak. Még akkor sem, ha a mainál jóval több korszerű termelőberendezésre és persze fogyasztásicikk-im- portra volna szükség. Ténykérdés, hogy az „egyke” vállalatok számának csökkentésével a gazdasági önállóság útjára lépett közép- és kisvállalatok nagyobb számával enyhült, vagy pedig megszűnt számos korábbi „egyke" cég monopolhelyzete. Több biztató jel mutat arra, hogy a beruházási és fogyasztási cikkek piacán már kezd kialakulni a verseny is. Hogy csak az utóbbiakról szóljunk, ma már sokféle ajtó, ablak között választhatnak a vásárlók. mint ahogy versengenek egymással a Helia— D, a Hemovit és Kabulon előállítói is. De még messze vagyunk attól az eszményi állapottól, amit elképzeltünk. A vevő pozíciója rrtég nem elég erős, függetlenül attól. hogy „egyszerű” állampolgár vagy pedig vállalat-e a vásárló. Gyakran idézik Havasi Ferencet, aki a többi között ezt mondta az iparpolitikai tanácskozáson: „Kialakul a veszélye annak, hogy egymástól független pályán mozog a kormányzati tevékenység és egy független pályát alakit ki magának a gazdaság a vállalati gyakorlatban". A független pálya érthető persze a vállalat és vállalat közölt is. Ezért történhet meg, hogy mit sem törődik az egyik cég a másik érdekeivel, az egymásnak szállítók a legszívesebben dollárban számolnának el; a „kicsi” nem meri érvényesíteni az érdekeit, ha a „nagy” nem szállít időben, a megállapodás szerinti minőségben. Pedig a mai — és reméljük átmeneti — helyzet nem teszi szükségszerűvé a szállítási fegyelem lazulását. Mert végül is nőre vezethet az. ha X vállalat megszegi az Y cégnek tett. ígéretét? önáltató, önámító ez a játékszabály, hiszen X cég is rá van utalva valakinek, például N vállalatnak a szállítmányaira, s ha ez utóbbi is az előbbi szokás szerint jár el, akkor . . . A többi már csak képzelőerő dolga. 'Pillanatnyi, vélt vállalati érdekek kerülnek így szembe a vállalatok valós és nem is hosszú távú érdekeivel. A gazdálkodás valamennyi folyamatára, valamennyi gazdálkodó szervezetre károsan hatna, ha nem változna ez az állapot. Hogy is fogalmazott öt évvel ezelőtt a Rába vezér- igazgatója? Ezúttal már csak néhány szót idézünk nyomatékül: .......Az egymásrautaltság n yilvánvaló”, hiszen „minden vállalatnak bent van a másik zsebében a keze”. G. 1,. Egészségügyi központ Szerencsen A kiviteli tervei készülnek a Borsodtervnél annak az egészségügyi központnak, amelyet Szerencsen valósítanak meg a hetedik ötéves tervben. Az újból városi rangot nyert település és Bekecs között, korábban más célra használt épületegyüttes felhasználásával, valamint új létesítményekkel alakítja ki, a Gál István tervező irányításával dolgozó kollektíva a város jelentős egészségügyi intézményét. A már meglevő kétemeletes épületek egyikében — megfelelő átalakítás után — 90 fő részére, 2—3 ágyas szobákkal, öregek szociális otthonát alakítják ki. A másik, hasonló épületben pedig ugyancsak 90 időskorú részére betegek szociális otthona nyer elhelyezést. Ennek földszintjére kerül a 600 adagos, korszerű főzőkonyha. A meglevő gazdasági épületek sem maradnak kihasználatlanul. Itt helyezik el a fenntartáshoz szükséges műhelyeket, a raktárát, valamint az üzemviteli részleget. A tervezés alatt álló új épületben alakítják ki a 32 munkahelyes rendelőintézetet. A kétemeletes épület földsziptjére kerül a központi röntgen, valamint a fizikoterápiás rendelés. Valamennyi alapszakma, mint többek között a belgyógyászat, sebészet, fül-orr-gégé- szel. szemészet, megfelelő rendelőt és várót kap. Kialakítják a nőgyógyászati, a bőrgyógyászati, valamint a gyermekrendelési részlegeket is. Új épületben alakítják ki az újabb 100 fő elhelyezésére szolgáló szociális otthont is, ahol 2—3 ágyas szobákat, társalgót, étkezőt, a nővérek részére szobákat rendeznek be. Az új egészségügyi központ összes alapterülete meghaladja a 9000 négyzet- métert. Kialakításának költségei előzetes számítások szerint valamivel több, mint 120 millió forintot tesznek ki, s azt a hetedik ötéves tervben valósítják meg. A szerényebb sikernek is lehet jó íze.. Gyöngy, ó drága gyöngy A cukrász legfeljebb megeszi a selejlet ... De mit csináljon a hulladékkal az. aki üveggyártásra adta a fejét? Az Üvegipari Müvek 13 hazai gyárában gondolkodtak ezen. Ki így, ki úgy próbálta hasznosítani a „törékeny szakma" elkerülhetetlenül keletkező maradékait. Az egyik legrégibb s az egyik legkisebb gyár, a miskolci is próbálkozott. Már az is siker, hogy az újítási versenyben harmadikok lettek. Az is siker, hogy a napi gondok árnyéka nem felhúz! a diósgyőri hutások homlokát. Az is siker, hogy — ha visszafogottan is — eredményekről beszélnek. — Túljutottunk a mélyponton. A szerényebb sikernek is lehet jó íze. A gyár vezetőivel beszélgettem. Az igazgató Köpések Imre. két helyettese pedig dr. Bodroginé dr. Juhász Ibolya és Bobkó Benjámin. Nehéz éven jutottak túl, s kedvező félévi bizonyítványt várnak a június végi összegzés után. A gyöngy aranyat ért. .. Elkerülhetetlen némi magyarázat és az előzmény lei- emlegetése. A Miskolci Üveggyár ugyanis mindig is mo- nokulturális- üzemnek számított. Általában négyszáz ember termelt évente négy- százmillió forintot, síküvegből. Ez az építőanyag a nagyipari lakásépítés visszaesésével most kevésbé örvend akkora keresletnek, mint mondjuk öt esztendővel ezelőtt. A mínusz körülbelül kétszázmillió forintra rúgott. Ez csaknem fele a teljes termelési értéknek. Ez gondot jelentett. Ezért aztán az úgynevezett egykemencés üzemmódra álltak át, a leszámolok és a nyugdíjba menők helyett nem vettek fel új embereket. Lépni, tervezni és termelni kellett. Szóval, az üveggyöngy . . . A hulladék üvegből, őrlés és előkészítés u'tán, speciális hőkezeléssel szemmel alig látható golyócskák állíthatók elő. Nagyságuk 100 és 300 mikron között mozog. Ekkora egy gombostű hegye. A gyöngy az útburkolati jelek adalékanyaga, de fémtisztítóként használhatja a gépipar. s adalékanyagként a gumiipar. A gyöngyöt eddig dollárért vettük, nyugatról. A hazai igény mintegy négyszáz tonnára rúgott. A miskolciak arra vállalkoztak, hogy a magyar igényeket kielégítik. Hárman mondják, szinte egyszerre: — Mi jobbára házilag bütykölt gépeinkkel a múlt év októberében megkezdtük a termelést. Próba volt ez, hiszen a fejlesztéshez szükséges pénzt csak később kaptuk meg, s az akkori óránkénti 12 kilogrammos- produkció veszteséges volt. Most óránként már hatvan kilogramm gyöngy kerül ki a 'toronyból, de a malom, a szita mások állal levetett régi darab ... Bonyolította a helyzetet, hogy az import befagyasztása miatt az útépítők, vagy az útfestők muníció nélkül maradtak. Az üvegipari cég. átmeneti megoldásként meghitelezte a behozatalt. Mi hiába készültünk föl szakmailag, hiába volt birtokunkban a kiváló minőségi referencia, néhány hónapig nem tudtuk ellátni az igényeket. A külön-külön kidolgozott technológiai folyamatokat rendszerbe kellett foglalni. A beruházásra hárommillió forintot kaptunk az üvegipartól. Igyekszünk jól sáfárkodni ezzel az adománnyal, hiszen óvatos becslések szerint mintegy tízmillió" forint tőkés import szüntethető meg azzal, ha mi a szükséges négy-ötszáz tonna üveggyöngyöt elkészítjük. Nem adjuk, nem adhatjuk olcsóbban, mint amennyibe az import került. De Magyarországon készült, magyar szakemberekkel és gépekkel, hazai alapanyagból. Az üveggyáriak nem titkolják, hogy a gyönggyel nagvdijra pályáznak a miskolci helyiipari kiállításon és vásáron. Ennél a portékánál minden stimmel. Nem drágább, mint a külföldi, devizát takarít meg, kitölti a fölös termelői kapacitást, s hasznot is hoz. A gyár egyik vezetője nemrég tért haza Ciprusról, a nicosiai ipari kiállításról. Ügy tűnik, hogy az üveg is a válságágazatba tartozik, hiszen az érdeklődés a törékeny áru iránt meglehetősen mérsékelt. Mással, máshogy kell próbálkozni. Egy szigorú gazdálkodásra kényszerülő kisüzem is élni és megélni akar. Még mindig nem mondtak le a nagy álomról, ■ hogy ampullát gyártsanak a Csanyikban most épülő gyógyszergyárnak. Remélik az is, hogy a gyöngy gyártás a tervezettnek négyszerese is lehet. A franciák, finnek, bolgárok és törökök is érdeklődtek, s fölvetődött — belga részvétellel — egv közös vállalat létrehozása is. Nagy ötletnek ígérkezik az üveg tetőcserép gyártása is. Amit a hazai piac nem vett fel eddig, az maradéktalanul értékesült, kemény valutáért. Más kérdés, hogy ez a speciális termék — finoman fogalmazva — sok hasznot nem hoz. De a kis pénz is pénz, s a külföldi jelenlét akár később is kamatozhat. És1 különben is, egy nagy múltú gyár elemi kötelessége, hogy ne csak a mára, hanem a holnapra és a hol- naputánra is gondoljon. Világos. átlátható igazság, követelmény ez. Olyan, mint az üveg. Brackó István Amire csak egy falusi porta és környéke lehetőséget ad, azt már mind megpróbálta. Az eredmény? Nem hízelgő rá nézve. Belevágott ő már sok mindenbe. Tartott nyulakat, ráfizetett. Miképp a nutria- és a sertésnevelésre is. De nem lehet büszke a csemegekukorica- és a céklatermesztés hasznára sem. Most tyúkokat tart és hetente kétszer-háromszor visz ötven-hatvan tojást a városba, ám a bevétel alig több annál, mint amennyit a jószágokra költ. De miért nem boldogul jobban? Alighanem az a baj, hogy soha semmire nem tudott annyi időt. meg pénzt áldozni, amennyit kellett volna ... — panaszolta a minap egy hejőkeresztúri kistermelő. Jelenleg 1 millió 420 ezer család rendelkezik háztáji és kisegítő gazdasággal az országban. Ez a kör. amely előállítja a mezőgazdaság teljes évi produktumának — értékben 82 milliárd forint — a harmadát, árutermelésének az ötödét. A kistermelők tábora azonban fogy, évente egy százalékkal. Ám ez a mérsékelt ütemű csökkenés egyelőre nem befolyásolta észrevehetőbben a termelés, az innen kikerülő árutömeg nagyságát, ugyanis a gazdálkodásra vállalkozók jelentős része ma több terméket állít elő. mint tegnap. A csaknem másfél millió kistermelő famíliának a 60 százaléka már kifejezetten a piacra termel a legtöbbjük csak egyfélével foglalkozik: nyulászik, méhészkedik, libát nevel, sertést hizlal, fóliázik, burgonyát, almát. szőlőt, málnát termeszt — egyvalamire szakosodik, koncentrálva az anyagi és fizikai erőt. Ez a tendencia korábban is élt. az utóbbi időben viszont felerősödött. Miért? A legfőbb ok az, hogy ma — az agrár-kistermelés világában, faluhelyen — csak a termelés növelésével lehet annyi jövedelemre szert tenni, ami az elért életszínvonal megtartásához, illetve szerény emeléséhez szükséges. Mert bizony nincs szó horribilis bevételekről. csillagászati nyereségekről. A nagyobb haszon reményében tehát a kisgazdaságok szakosodnak, és jelentős összegeket, be is fektetnek a ház körüli gazdaságba. Ezzel azonban a szükségesnél nagyobb kockázatot is vállalnak, mivel még sokszor ma is kétséges, hogy el tudják-e adni a nagy mennyiségű termelvé- nyüket: bizonytalan az értékesítés. A szerződésekre — ha a napi érdek úgy kívánja — gyakran fittyet hány a gazda is, az áfész is. A kistermelőket integráló, részükre szolgáltatást nyújtó agrár-nagyüzemek számos helyen ma kevésbé segítenek mint azelőtt; mondható úgy is: a támogatásuk mértéke, a szolgáltatásuk színvonala alatta marad a növekvő termelésből fakadó igényeknek. Holott éppen ez a kistermelői réteg igényelné a tsz-ektől, integrátoroktól a hatékonyabb munkát, színvonalasabb szolgáltatást — a biztonságos, a termelést ösztönző háttért. Ezzel szemben mi történt? A mezőgazdasági nagyüzemek állal integrált kisgazdaságok száma 1983-ig ugyan erőteljesen nőtt. ellenben azóta 22 százalékkal, mintegy félmillióra lecsökkent, de az á fészek keretében működő szakcsoportok taglétszáma is kisebb lelt, ma nincsenek többen 170 ezernél. Az integrátorok mérséklődő érdeklődését magyarázza — egyebek mellett — az, hogy számos tsz ma igazán nem érdekelt a háztáji és kisegítő gazdaságok tevékenységének bővítésében. A kistermelőktől értékesítésre átvett termékek után ugyan ők is bevételhez jutnak, ám ennek nagysága alatta marad a szolgáltatásaik tényleges költségeinek. És ez elsősorban azoknak az üzemeknek okoz nehézséget, amelyekben még a közös fejlesztésére sem jut elegendő pénz, anyagi gondokkal küszködő gazdaság pedig sok van. Ez év első hónapjaiban — a MÉM szakembereinek tapasztalata szerint — megélénkült a kistermelés, köszönhetően az állattenyésztés jövedelmezőségét emelő intézkedéseknek. De hogy a termelési kedv továbbra is fennmaradjon, mindenekelőtt tovább kell javítani az integráló nagyüzemekben folyó szolgáltató tevékenység színvonalát, valamint a szerződéses fegyelmet. II. 1,. I. A szeszélyes időjárás hozta magával, hogy immár ötödik alkalommal szálltak fel a növényvédő helikopterek a világhírű tokaj-hegy- aljai szőlőültetvények felett. „Levegőből" szórt permetié- vel védik a szépen fejlett tőkéket a peronoszpóra kártétele ellen. A május—júniusi kánikulai párás időjárás nyomán ugyanis erőteljesen lépett fel ez a kártevő, amely ellen a rendszeres és hatékony permetezéssel védekeztek nemcsak a nagyüzemek, hanem a kistermelők is. A háztáji és kisegítő gazdaságok is rpind nagyobb számban veszik igénybe a Tokaj- hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát gesztorságával működő szolgáltatást. A gazdaságok több helyen megfigyelő állomásokat állítottak fel. Itt mérik a lehullott csapadék mennyiségét, a levegő páratartalmát és egyéb időjárási tényezőket. Az itt megfigyelt adatok alapján határozzák aztán meg, mikor hol, milyen mértékben szükséges a permetezés a peronoszpóra ellen. A történelmi borvidéken a fürtképződés erőteljes. a kordonos szőlők csakúgy, mint a hagyományos bakhátas művelésűek, biztató termést ígérnek. A gazdaságok és az egyéni termelők így a költségigényes permetezéseket is időben elvégzik, a jó szüret reményében.
