Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-10 / 109. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1986. május 10., szombat E tj' |^!|s|k|o|l|c| |m|a|c|s|k|a|k|ö Villany-színház a Népkertben im» niiiMz Mmolczon. a néppárti vígadóban. ELSŐ Ebben a régebbi Mis# kolc emlékeit idéző sorozatban már szó esett a Népkert múltjáról és várható felújításáról, szó esett a város elöregedett mozijairól is, s ha most újra visszakanyarodtam ezekhez a témákhoz, annak alapvető oka egy hozzám került régi moziplakát. Egy kedves ismerősöm mutatta meg a ma már bizony muzeális értékű nyomtatványt. amely az egyik Tanácsház téri bolt átépítésekor a falból került elő. A plakáton ez olvashat- Apollo villany-színház Mis- kolczon, a népkerti vigadóban. Első megnyitó előadás május 1-én. Naponta 2 előadás d. u. 5 órakor és este fél 9 órakor. A műsorból kiemeljük: A modern Japán és a Mont-Blanc vasút e két remek mozpófényképet. azonkívül 25—30 legújabb mulattató mozgó és álló fénykép. — Sorozatonkint bemutatjuk a viláa 50 csodáját: — A természet és művészet remekeit hű színes képekben. — Az előadásokon Radics Lajos zenekara játszik. Helyárak: 1. hely 40 fillér, 11. hely 60 fillér. Páholyülés 1 korona. — Páholyok 6,5 vagy 4 üléssel 6,5 vagy 4 korona. Jegyek előre válthatók Ferenczi B. könyv- kereskedésében. délután vedig a Népkertben a pénztárnál. Este a népkerti főút fényesen ki lesz világítva.” Talán nem kell bizonygatnom, ezeket a filmelőadásokat, vagy ahogyan a plakát hirdeti: villany-színházi előadásokat, én még nem láttam. Én 1926 végén hatvan éve láttam először filmvetítést. korábban csak ..mutogató»” állóképeket. Sajnos, a plakátról egy nagyon fontos adat hiányzik. Legalábbis nekünk, az utókor kíváncsi egyedeinek lenne fontos tudni. melyik évben volt az a május 1-e, amikor a népkerti villany-színház megnyílt. Mindenesetre legalább hatvan esztendeje m«ri; 1926-ban volt az utolsó május 1-e. amikor még korona volt a fizetési eszköz, utána már pengőben jelölték a helyárakat. A plakáton jelzett filmeket sem ismerem, de arra már emlékszem, milyen is volt, amikor cigányzenekar kísérte a filmvetítést. Lehet, hogy ez a bemutató valamikor jóval korábban volt; talán akad miskolci olvasó, aki emlékszik rá, vagy éppen látta is, és azt is tapasztalta, ho-— miként volt a népkerti főút fényesen kivilágítva, gondolom. gázlámpákkal. Miért emlegetem, mégis ezt a bizonytalan időben volt régi miskolci mozielőadást? Mert a város mozihálózata ma sem valami fényes, s mert a plakáton emlegetett népkerti vigadó épülete ma is a régi helyén áll. Tavaly, amikor a Népkert öreg fáinak kiselejtezéséről sok szó esett a sajtóban, a Déli Hírlapban azt a gondolatot is megpendítették, hogy a régi vigadóban esetleg mozi is lehetne. Bizony leütne! Ez az öreg épület mint sportlétesítmény sokat veszített jelentőségéből, hiszen pár méterre tőle található az alig másfél évtizede átadott városi sportcsarnok. Nem is tudom, mire használják ma a régi vigadó nagytermét. Talán tényleg lehetne benne mozi. És ha már erről a villany-színházról egy esetlegesen létesíthető mozi jut eszembe, nem hagyhatom ki. hogy ne emlékeztessek arra a népkerti kertmozira, amely 1948-ban született a társadalmi munkával épült szabadtéri színpadon, s amely a maga 2400 férőhelves nézőterével, csodás fás-bokros környezetével ideális, nyári szórakozóhely volt. Százával voltak, akik egész évi filmigényükét itt elégítették ki a kétnaponként váltott művekkel. s bizony magam is sokszor ott voltam, amikor a csendes esők sem zavarták a vetítést, a hatalmas vásznon pergett a cselekmény, a nézők meg ernyőt nyitottak, vagy a bal oldali fák alá, vagy éppen a iobb oldalon határoló vigadó eresze alá húzódtak. Tudom, ma is van nyári filmvetítés a Népkertben, az új sportcsarnoknak a korcsolyapálya felőli lelátóján ülhet a néző, ez azonban nem az igazi, legfeljebb halvány pótléka a túlságosan korán, és máig is indokolatlanul. húsz évvel ezelőtt tönkretett régi szabadtérinek. (A szabadtéri színpad más jellegű értékes1 tevékenységéről most nem szólok.) Ez az építkezés során előkerült öreg plakát hatvan év. vagy még régebbi idő távlatából üzen: volt mozi valaha a népkerti vigadóban, nincsen új a Nap alatt — még akkor sem, ha a vigadó- beli mozi ötletét tavaly meg- oendítők esetleg nem is tudhattak erről a haidani villany-színház létezéséről. S ha volt, úgy talán újra lehetne is! És a népkerti főút nemcsak fényesen, hanem biztonságosan is kivilágítható. A mindössze jó másfél évtizedig — 16—17 évi« — élt népkerti szabadtéri mozira ezrek emlékeznek Miskolcon, de egyébként is hiánypótló intézmény volt. Miskolcon igen szerencsétlen a mozik telepítése, a Szinvától délre — a gyenge látogatottságú, közvetlenül a patak nartjára épült Fáklyát leszámítva —, nem található mozi csak He- iőcsabán, a még távolibb Gö- römbölyön, meg az Egyetemvárosban. Ez is egyike a város rossz örökségeinek. A népkerti öreg vigadó-épület igen sokat tudna mesélni a ma Miskolca lakójának. Sportesemények. kulturális rend^vények, hangulatos szórakozások, munkásmozgalmi titkos összejövetelek, maid a felszabadulás után is1 értékes emlékű mozzanatok színhelye volt. S most kitűnt: hatvan évvel korábban már itt működött az Apolló villanyszínház. S talán az sem, véletlen. hogy az éppen május 1-én nyitott. A villany-színházra már nosztalgiával gondolunk. A vigadóhoz közel zajlik most a 26. miskolci tévéfesztivál, amely távoli rokona, részbeni leszármazottja az egykori villany-színháznak. Ha nézzük a fesztivál filmjeit, gondoljunk egy pillanatra a villany-színház egykori előadásaira is. A gyermek, az ifjú nemzedék fokozatosan épül be a közösségekbe, a társadalomba. Megismeri előbb a család mikrovilágát, azután a bölcsődében és az óvodában kortársaival kerül kapcsolatba. az iskoláskorban kialakul baráti köre, egyre gyakrabban találkozik a felnőttek világával, azután tagja lesz egy munkahelyi közösségnek. Közben vonzzák, szakmai érdeklődési körök, tehát iskolai, lakóhelyi művelődő csoportokhoz csatlakozik; kinyílik a szeme a közéleti, politikai jelenségekre, tevékenységet vállal különböző társadalmi szervezetekben. Ez a beépülés — ma már. elterjedt szóval: szocializáció — állandóan gazdagodó nyelvhasználattal jár együtt. A nyelviséé az egyén kiteljesedésének és közösségbe szerveződésének alapvető és nélkülözhetetlen feltétele. Vajon minden ifjú zavartalanul járhatja végig ezt az utat? Nem,; mint az élet minden folyamata, ez a fejlődés is ellentmondások akadályaiba ütközve valósul meg. S tudnunk kell, hogy az akadályok egy része a nyelv és a beszédmagatartás nehézségeiből jön létre. Mindenki tapasztalhatja, hogy milyen nehezen mer megszólalni számára szokatlan helyzetben a gyermek: Szeretem a televíziót, mert az ember otthonába viszi a szórakozást, színházat, filmet, távoli tájakat. Nem szeretem azonban otthonomban a mocskot, a trágár szavakat és ízléstelenségeket. Szeretem, mert segít lépést tartani a technika, a tudomány fejlődésével, a szemléletesség: szinte korlátlan eszközeinek felhasználásával. Nem szeretem, mert túlzásba viszi a szemléltetést, egészen a szerelmi aktus dra- matizálásáig, akár illik a mű mondanivalójához, akár nem. Szeretem a televíziót, mert dokumentumműsoraiban ráveti reflektorfényét társadalmi életünk néhány komolv problémát okozó kérdésére, többek között a szexualitással kapcsolatos problémákra, kutatva okait, ébresztgetni próbálja az emberi felelősséget. Nem szeretem, ho°v meg- láttatja a jelenséget, az okokat azonban csak felszínén vizsgálva leszűkíti a problémát a nemi felvilágosítás hiányosságaira. Az a kérdés általában fel sem vetődik, hogy mit tesz a társadalom, s. főleg a kommunikációs eszközök annak érdekében, hogy az élet minden, területén szükséges önuralom, fegyelem, felelősségérzet a fiataloknál is érvényesüljön. A közvetített filmek, tévéjátékok. színdarabok zömükben éppen a szerelmi felelőtlenséget sugallják. Lassan rájövünk, — s ezt az állami családvédelmi intézkedések is igazolják, hogy a családi nevelés pótolhatatlan. Olyan érzelmi plusszal érkezik a rendezett családból jövő gyermek, amit a nagy család, a társadalom, a legnagyobb gonddal, törődéssel és: szeretettel sem 'tud pótolni. A család felbomlása, a szülőktől való elszakadás kitörölhetetlen nyomot hagy a gyermek lelkében. Szeretem. amikor a család, a gyermek iránti felelősséget tükrözi a műsor. Nem szeretem azonban, hogy a csalás és megcsalatta- tás. s, az ezzel iáró bujkálás, hazugság, tettenérés stb. legtöbbször mint komikus szituáció szerepel a műsorban. Szeretem a televíziót, mert nevelésügyekkel foglalkozó szorongás támad benne, ha boltba küldik, ha olyan feladatot kap, amelynek telie- sítése során ismeretlen felnőttekkel kell kommunikációs kapcsolatba lépnie. Hia ez így van. akkor a felnőttnek, a nagyobb társadalmi gyakorlattal rendelkezőnek segítséget kell nyújtania. Maradjunk most a kisiskolás életkornál, gondoljunk arra, mit tehetünk a tíz éven aluliak beilleszkedési nehézségeinek, nyelv- használati gondjainak csökkentése érdekében! Van. aki azt mondja, bízzuk ezt a feladatot az iskolára. Valóban lehetne hi- vatkozni arra, hogy a családok' egy részében gyöngültek a beszédkapcsolatok. Kevesebb a beszélgetés alkalma a mai életrendben. A kisiskolások számottevő hányada egész napos iskolába jár; a reggeli és az esti családi együttlétekre a kapkodó sietség, illetve a fáradtság jellemző, a hétvégek egy részét is különmunkára fordítják a kedvezőbb anyagi állapotra vágyó szülők. S ha ez utóbbi sikerül, akkor jut adásai, dramatizációi útmutatást adnak a szülőknek a gyermekkel való bánásmód hogyanjaira. Nem szeretem viszont azt a tendenciát, amivel a pedagógusok amúgy sem kielégítő erkölcsi megbecsülését még aláássák azzal, hogy a filmek, tévéjátékok pedagógusszereplői nagyon gyakran merev, inkább negatív figurák. Szeretem a televíziót, mert ébreszti a felelősséget az élő magyar nyelv ápolására. Remek irodalmi műsorokat nyújt, igényes tolmácsolásban, gyönyörű régi és új verseket. prózát. Nem szeretem, mert megtűr rengeteg: magyartalanságot, pongyolaságot. Elkeseredve hallgatom művészeti életünk nagyjainak „hát”- tal kezdődő és mindent „megcsinálással” végződő interjúit. (A -ban, -ben használatáról, és az ezerszer ismétlődő -ö-ö-öö-helypótló- ról nem is beszélve!) Szeretem, hogy a Kék fény adásai nemcsak bemutatják a bűneseteket, de igyekeznek behatolni az emberi lélek mélyére is. rávilágítva egyéni tragédiákra, társadalmi problémákra. Ezenkívül alkalmat adnak a bűnüldözés módszereinek megismerésére, az ítéletek indokol tatására, lehetőséget nyújtanak a nézők segítő- készségének megnyilvánu- lására. Nem szeretem azonban a krimiáradatot. amely néM hetenként háromszor is látható a képernyőn. Nem értem, milyen műsorpolitikai meggondolás jelentkezteti e műfajt időnként napi három alkalommal is. Sajnos, tapasztalataink szerint a gyermekek nagy százaléka nézi ezeket, a szülők engedékenysége, kényelemszeretete folv- tán. sok-sok figyelmeztetés ellenére is. S félő. hogy a gyilkolás, kegyetlenség, fegyverhasználat gyakorisága lassan megszokottá válik, s az emberi lélek belső riaszmárkás farmer és sportcipő a gyereknek, de elvész az idő a társas kapcsolat nyelvi alapjainak megteremtéséhez. A valóság tényei azt mutatják. hogy az egész napos iskolának — úgy látszik — a beszédfejlesztésből is át kell vállalnia olyan feladatokat, amelyeket pedig a család tagjai jóval természetesebb módon teljesíthetnének. Tudnunk kell azonban, hogy az egyre nagyobb terheket vállaló iskola lehetőségei ilyen vonatkozásban igen korlátozottak. A tanteremben egy felnőtt áll ía sok gyerek között, a legügyesebb szervezéssel, a legváltozatosabb módszerekkel sem tud a tanító minden tanítványával rendszeres személyes kommunikációt teremteni. Többé-kevésbé egyoldalúvá válik a helyzet, a szerepek elhatárolódnak: a felnőtt kérdez és kezdeményez. a gyermek válaszol, végrehajt. A kapott „minták” nagyobb része a tanulótársaktól való, nem igazán jó minták tehát. Sokkal kedvezőbb lehetne a szereposztás a családban. Ott — a felelősséget felis(benedek) Mondhatná szebben... Bízzuk az iskolára? tókészüléke lassan eltompul, elhallgat. Érdemes megfigyelni a játszótereken a gyermekek játékstílusát, ahol a fegyverropogás üldözés a fő játékelem. Számomra rendkívül megdöbbentő volt, amikor két, ártatlan arcú tanítványom, angyali mosollyal közölte velem: „Felnőtt korunkban bankrablók leszünk!” Szeretem — nem szeretem .... sokáig lehetne folytatni a sort. Talán a felelősség szó gyakori ismétlése világossá tette szándékomat. Sokadmagammal kiáltom; Vigyázzatok emberek! Hiába beszélünk szép emberi eszményekről, ha a másik pillanatban leromboljuk azt. A gyermek a megismerés folyamatában az analízis- szintézis: segítségével kiemeli az azonos vonásokat és általánosít! Milyen fogalmakat alkot a mindenre élesen figyelő gyermek a munkáról, családról, anyaságról stb ........ ha legt öbbször ezek negatív ábrázolását látja? Torz fogalmak iönnek létre: a munka fölösleges rossz, okos ember minél kevesebb munkával, minél többet keres; a lopás azonos: a szerzéssel. ügyességgel, élelmességgel; a bátorság az erőszakkal; a szerelem a szeretkezéssel ; az anyaság okoj- san elkerülhető, néha szerencsétlenül befutó pecá amit az állam számlájára is lehet rendezni; a nő1 csak egy szerepkörbe való. a másik nem játékszere. StbL stb. ... Éveken át felméréseket készítettem. a 2. osztály tanulóival. Kétévi elemző megfigyelés. ítéletalkotásokat megelőző összehasonl ító elemzés után pozitív és negatív emberi tulajdonságok felsorolását kértem tőlük. Sajnos, hosszú évek óta a negatív volt túlsúlyban. Érdemes gondolkodni — miért? Többször lát negatív példát. vagy jobban felfigyel rá, maradandóbb annak a hatása? Ha igen, akkor még nagyobb súllyal nehezedik ránk a felelősség! Magunk ellet), népünk jövője ellen nem kd- vácsolhatunk fegyvert! Garadnai Ferencné n.y. tanítónő j merve, s az életrendet ehhez is igazítva — sokkal természetesebb alkalmak kínálkoznának a gyermek számára a beszédre, mint aktív cselekvésre, valamint a beszédérzékelés, beszédértés fejlesztésére. Az otthon, a baráti kör közegében jobban rákényszerül a gyermek a beszédtervezésre, a párbeszéd kezdeményezésére, van ideje az önkorrekcióra. Az iskolában nehezebb megtalálni a dialógus természetes formáit és alkalmait: a beszélgetésben való együttműködési elv. hogy ki és mikor veszi át a szót. nem a gyermeken múlik; nem gyakorolhatja a változatos kommunikációs helyzetek felismerését, a reagálóképességet olyan egyéni módon, mint a családban. Az iskolában épp azok számára van kevesebb megnyilatkozási lehetőség, akik küzdenek a maguk szegényesebb eszközeivel és szorongásaival. Emellett a kívánatosnál kisebb arányú a hosszabb ösz- szefüggő szóbeli szöveg alkotásának igénye. Van feladata és lehetősége az iskolának, ezt nemzedékek kedvező példái bizonyítják. Ne feledjük azonban, hogy nem bízhatjuk a tanítóra azokat a kötelességeket, amelyek a családon belüli felnőttekre hárulnak. A beszédfejlődés és beszéd- magatartás igazi gyakorlótere az élet. ehhez pedig a család adja az első és a legte rmészeteseb b keretet, Kováts Dániel
