Észak-Magyarország, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-05 / 104. szám
1986. május 5., Hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 7ermékszerkezet és korszerűség Ha baj éri az embert, elsősorban — mondhatni reílexszerűen — másban keresi annak okát. A külső körülményekben: gyenge termés esetén a szárazságban, vagy éppen az ellenkezőjében, a túl sok csapadékban. A megbízhatatlanul működő termék előállítója az alapanyag egyenetlen minőségére, a szállítások pontatlanságára, a munkaerőhiányra hivatkozik. Az ilyesfajta magyarázkodást, pontosabban annak megértő elfogadását, elfogadtatását megkönnyíti, hogy az indoklás magvában van némi igazság. A magyar gazdaság irányítói és működtetői például a ’70-es évek második felében, és a ’80-as éveknek egészen az elején többnyire a nemzetközi politikai és piaci viszonyok megnehezülésének tudták be belső gondjaink sokasodását. Tények valószínűsítették az igazukat: a politikai élet hidegfrontja valóban dermesztőleg hatott a külkereskedelemre, megerősödtek a protekcionista irányzatok, lelhetett rájuk hivatkozni. s nem is igaztalanu-1, akárcsak a néhány év alatt megtízszereződött nyersolajárakra, a fejlődő országok tekintélyes hányada fizetőképességének megromlására. Csakhogy meddig hivatkozhat — mondjuk — a mezőgazdász az elképesztően szélsőséges időjárásra? Két-három évig. legfeljebb; azt követően már maga is úgy érzi, indokai némileg sántítanak, jó esetben is csupán részben adnak magyarázatot a ba- jokrg. A magyarázat másik részét megtalálni alighanem valóságos kínszenvedés, hiszen az saját mulasztásaink feltárását követeli. Gazdálkodásunk irányítói megtették azt. Az utóbbi néhány évben elsősorban már nem a külső, hanem a belső ellentmondásoka' jelölik meg gazdasági nehézségeink fő okaiként. Önkritikus, mélyen átgondolt nyilatkozatuk úgy hangzik: valóban nehezít” időnként pedig meg is akadályozzák az üzletkötéseket az adminisztratív intézkedések (kontingensek szűkítése, magas védővámok), de a legnagyobb baj az, hogy a hazai termékek; tekintélyes része más országok hasonló termékeihez képest nem korszerű, nem igazán megbízható, és drága. Felhoznak számos példát e vélemény igazolására. Hangoztatják, hogy a vaskohászat ez idő tájt is a világ válságágazata, de szerződ'1 sekkel igazolják, hogy ennek ellenére a magasan feldolgozott acéltermékek jól eladhatók a fejlett országokban is; vaskohászati exportunk tehát növelhető lenne, ha a jelenleg előállítottnál jóval több korszerű terméket gyártana és kínálna a szakágazat a külföldi felhasználóknak. Hasonló a helyzet a nemzetközi húspiacon. A húsárak mélyponton vannak, ám a zsírszegény, feldolgozott, vonzóan csomagolt sonkáért és más hústermékekért elfogadható árat fizetnek az észak-amerikai és a nyugat-európai kereskedők is. A nagyobb exportbevétel érdekében tehát bővíteni kell a keresett termékek kínálatát. Hasonló példák tucatjait idézhetnénk fel más szakágazatokból is. Ha ily kendőzetlen nyíltsággal feltárjuk a belső bajokat, akkor oldjuk is meg azokat. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mivel az elhatározáson kívül pénz kell hozzá, nem is kevés. Általában véve a termékszerkezet korszerűsítése nem csupán szervezési int“’ kedéseket, hanem beruházásokat, technológiai változtatásokat feltételez. Ezek gyakran oly sókba kerülnek, amennyi pénze nemhogy egy-egy vállalatnak, de még egy-egy szakágazatnak sincs. A jobbítási elképzelések drágán megvalósítható része a jelenlegi közgazdasági környezetben csak központi segítséggel realizálható. E célt szolgálják a VII. ötéves tervidőszakra meghirdetett, elfogadott közpon fejlesztési programok, amelyek teljesülését kedvezményes hitelekkel, csökkentett adókkal kívánja és tervezi elősegíteni a kormányzat. A ráfordítást csökkentő, a technikai haladást elősegítő, és más, a társadalom egészét érintő cselekvési programokra fenntartott százmilliárdok megfelelő részéhez e tervidőszakban pályázatok útján juthatnak a gazdálkodó szervezetek. Az általuk benyújtott pályázatok közül azok részesülnek a kedvezményes forrásokból, amelyek a lehető legkisebb ráfordítás árán a termék- szerkezet lehető legnagyobb fokú korszerűsítését ígérik. Nem elég. ha az újonnan kifejlesztett termék — például — olcsó lesz, az is feltétel, hogy ne pazarolja az energiát, a hasonló eszközökhöz képest könnyebb legyen, és azoknál megbízható' ban működjön, miközben folyamatos üzeméhez kevesebb karbantartásra van szükség, és így tovább. Ám más dolog az elképzelés, és más annak a megvalósítása. Az előző tervidőszakokban tapasztathattuk, elég sok központilag szorgalmazott program csak részben, vagy féloldalasán teljesült. Például: a bútoripari rekonstrukció eredményeként ma már bőven van bútor Magyarországon, csak éppen a keresett, a karcsú elemes szekrénysorokból. egyedi darabokból van kevés. Alighanem azért, mert a rekonstrukciót inkább mennyiségi szemlélettel készítették elő, és csak részben az igazi piacra tekintettel. Más esetekben nem az előkészítés hi- bádzott, hanem az érdekeltség. Minden rendben volt. csak éppen a gyár, az üzem, a művezető és a munkás nem akkor járt jól anyagilag, ha az újat hajtotta, hanem akkor, ha .maradt a réginél. Az ellenösztönzés természetesen fékezte, lelassította a megújulási folyamatot. Sokszor az árpolitika nem követte, nem követi a célkitűzések diktálta iramot. A vaskos, öntöttvas melegítőlappal készülő, következésképpen energiafaló villanytűzhelyek ilyen vagy olyan módon ártámogatásban részesülnek, ugyanakkor energiatakarékos, igazán korszerű, tetszetős főzőalkalmatosságok nem is nagyon kaphatók, ha mégis, akkor derekasan megadóztatva, extranyereséget biztosítva, ezért fölöttébb, szinte riasztóan drágák. Ugyanez a helyzet a pazarlóan „jó szellőzésit biztosító hagyományos, és a valóban jól záró, energiatakarékos, ám igen drága ablakok esetében is. Nemcsak a pályázatok feltételeit, hanem az ösztönzőket, az árrendszert, a vámpolitikát is úgy kellene meghatározni, hogy a tennivalók ne csupán a gyártásban, hanem a kereskedelemben és a felhasználásban is folyamatosan figyelembe veendő cselekvési programot jelentsenek. Ez utóbbiakat elérő intézkedések nagyrészt még váratnak magukra, a helyes központi elképzelések maradéktalan megvalósulása érdekében reméljük, már nem sokáig. M. M. ló verseny volt Ki lesz a legjobb gépi fe- jőmunkás? Leginkább ez foglalkoztatta azt a 25 fiatal versenyzőt, akik a megye állami gazdaságaiból és termelőszövetkezeteiből érkeztek az elmúlt hét közepén a csanyiki KlSZ-táborba, hogy megmérettessék tudásuk. elméleti és gyakorlati felkészültségük. Az ünnepélyes megnyitón Lipcsei Attila, a megyei párt- bizottság osztályvezető-helyettese mezőgazdaságunk sikereiről és gondjairól szólt. Aztán hamarosan izzadtak a tenyerek, és meg-megreme- gett a kézben a toll. Hiába. a politikai totó és az elméleti szakmai kérdőívek kitöltése mór a verseny kezdetét jelentette. A neheze (neheze?) pedig mée hátra óolt. Vizsgázni kellett ugyanis a gyakorlati ismeretekből. A gépi fejes színhelye a Hernádvölgye Termelőszövetkezet példamutatóan tiszta tehenészeti telepe. Her- nádnémeti határában. Az egyik — délelőtt még mosolygó — kislány bánatosnak tűnt. Nem érti, hogyan is történhetett, hogy a munkahelyén mindig hibátlan mozdulatsorral elvégzett munkájában itt rontott. És pont most! Most, amikor a tét többek között a továbbjutás az országos versenyre. Mások viszont a hibátlan munka ellenére sem kaptak maximális pontot. Miért? Azért, mert egy-egy megtört mozdulat, néhány tétova pillanat jelezte, a versenyző a nap mint nap végzett rutinszerű munkájában nem így fej, de most óvatos vieváz, nehogy hibázzon — mondotta Csiszár Márta, a zsűri tagja —, s ezt az összbenyomás értékelésénél figyelembe kell venni. A gyakorlati megmérettetés. az estébe nyúlt. Másnap gyorsan telt az idő, jót tett a versenyzőknek a reménykedéssel eltöltött közös kirándulás a bizonyosságig az eredményhirdetésig. A verseny értékelésére a rendezők Lipcsei Attilát kérték fel. a díjakat nedig Késik László, a megyei KIS.Z- bizottság titkára adta át. A csapatverseny első helyezettje a gépi fejőversenyen a Hernádvölgye Termelőszövetkezet. a második az Ináncsi Vörös Csillag, a harmadik pedig az encsi Zára csapata lett. A Hejőmenti ÁG csapata különdíiban részesült. Az 1986. évi gépi fejőverseny egyéni győztese Szabó Sándomé a Hernádvölgye Termelőszövetkezetből, második Búzás Lászlóné Ináncs- ról. harmadik Pálinkás József né, szintén a Hernádvöl- gve Termelőszövetkezet fejőmunkása, negyedik a Délborsodi Állami Gazdaságból Kovács György, ötödik az encsi Kukta István, a hatodik helyezett Budák János- né. a Bocsi Haladás Termelőszövetkezet fejőnője lett. Öröm és bánat. AHán a közös ebéden oldódott valamelyest a hangulat, minden versenyző egyetértett abban, hogy a mostani találkozó jó verseny volt. s felette hasznos is. A visszavágó reményében búcsúztak: „találkozunk két év múlva, talán ugyanitt”. Targoncajavítók Szécsi Pól, Sztropkovszki József és Nagyházi Zoltán sebességváltót javítanak A tervezett 96 helyett 101 villamos targoncát javítottak az elmúlt évben a MÁV Miskolci Járműjavító sárospataki üzemegységében. A számok jelzik, hogy az ott dolgozók nemigen voltak munka híján, s a jelek szerint fel kell készülniük arra, hogy maradéktalanul kielégítsék a jövőben várhatóan növekvő igényeket. Mind több vállalat szeretné ugyanis elhasználódott targoncáit megjavíttatni, felújíttatni, ami érthető, hiszen egy új targonca óra meghaladja az ötszázezer forintot, ami különösen manapság, még egy nagyvállalat számára sem kevés pénz. A javítás, a felújítás ennél jóval kevesebbe kerül, s a sárospatakiak országszerte megalapozták jó hírüket, hiszen mint mondják: minőségi munkát végeznek. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a hajdani mozdonyjavítók gyorsan tudtak váltani, s a jól végzett munkával párhuzamosan szerencsére valamelyest sikerült javítani az addig példátlanul alacsony átlagbéren is. Az elmúlt öl évben ugyanis az átlagbér mintegy 40 százalékkal emelkedett, ami azt jelenti, hogy az üzemegység a. sárospataki vállalatok között a béreket tekintve jelenleg a középmezőnyben foglal helyet. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy manapság a fiatalok mintha jobban figyelnének a pataki üzemre, amiből viszont az következik, hogy a vezetőknek nem okoz gondot biztosítani az utánpótlást. Ami persze a legszorosabban vett belső ügy, mint a jó munkafegyelem, az anyagi és erkölcsi elismerés, egymás megbecsülése, egyszóval a vasutasok nagy családjához illő és méltó bensőséges, családias munkahelyi légkör megteremtése. Mindez természetesen, mint sok minden más, az ott dolgozókon múlik, s nem közömbös, hogy a következő generáció, a jelenleg még tanulóidejét töltő fiatal mit tapasztal az üzemben, ami élete első munkahelye. Fentebb leírtuk, hogy az utánpótlás biztosítása a legszorosabban vett belső ügy Sárospatakon. Így igaz, hiszen az országban sehol másutt nem képeznek targoncajavító szakmunkásokat, sőt ebben a szakmában egyáltalán nincs tanulóképzés. Szakmunkás viszont kell, s a képzést megoldották az üzemben, ahol folyamatosan jelenleg is 30 tanuló- ismerkedik ezzel a könnyűnek egyáltalán nem mondható szakmával. sz. d. Fotó: Laczó Meózzák a felújított targoncákat Vetés világszínvonalon Fotó: Morvay
