Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-05 / 80. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1986. április 6., vasárnap Á hét politikai kérdései (Folytatás az 1. oldalról) jutalmakat. kitüntetéseket, elismeréseket adjanak ál azoknak az egyéneknek és kollektíváknak, akik a moz­galomban kiemelkedő mun­kát végeztek. Az idén Bor­sod megyében március Iá­én, Miskolcon a Herman Ol­tó Múzeum előtt rendhagyó történelmi játék bemutató­jával, majd Petőfi . Sándor szobrának megkoszorúzásá­val kezdődött a forradalmi ifjúsági napok megyei ren­dezvénysorozat. A múltat méltató események sora áp­rilis 4-én zárult, amelynek ezúttal Sátoraljaújhely adott otthont. * A meglehetősen korai idő­pont ellenére, szép számban jöttek össze április 4-én. Sá­toraljaújhelyen a városi pártbizottság székháza előtt a helybeliek, valamint a megye párt- és KlSZ-bizotl- sá gátiak képviselői. Nem sokkal nyolc óra után meg­indultak á Hősök terére, hogy részt vegyenek azon a '■/ nagygyűlésen, amelyet' ha­zánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából és Az ünnepségei követően csaknem százhetven küldött részvételével, kezdetét vette a városi pártbizottságon a KISZ Sátoraljaújhely Városi Bizottságának küldöttérte­kezlete. Diákok, dolgozó if­jak képviselői és a tanács­kozásra meghívott vendégek ültek össze, hogy - meghall­gassák Illés Istvánnak, óvá­rosi KfSZ-bizottság titkárá­nak beszámolóját, az ifjú- ságmozgalmi munka ered­ményeit, hiányosságait ösz- szegző értékelését és a jö­vőre vonatkozó elképzelése­ket, feladatokat. Az 1984. áprilisi küldött- gyűlés óta több területen gondol okozlak a fiatalok pályakezdési. lakásszerzési és családalapílási nehézsé­gei. Ezzel egy időben termé­szetesen mindinkább na­gyobb figyelmet fordítottak életkörülményeik javítására, melyhez nagy segítségei kaptak a helyi párt- és ál­lami szervektől. Elsősorban például a lakások kiutalá­sánál. Amint kitűnt, az if­júságmozgalmi munkára jó hatással volt az 1984-es köz- igazgatási átszervezés. A fia­talok éltek a megnövekedetl lehetőségekkel, mely által Napjainkban vetítik a pre­miermozik Elem Klimov szovjet rendező nagyhatású filmdrámáját, a Jöjj és lásd! című, az 1985-ös moszkvai filmfesztivál nagydíját el­nyert alkotást. E film — mint arról a mar megjelent kritikai méltatások is tájé­koztattak — 1943-ban. a né­metek megszállta Belorusz- sziában játszódik, s azt ábrá­zolja döbbenetes erővel, mi­ként bántak el a fegyveres megszállók a békés polgári lakossággal, hogyan leltek csak ebben a szovjet köztár­saságban hatszázhuszonnyolc falut a földdel egyenlővé, miként perzselték fel azokat és lakosságukat — a német­országi munkára alkalmas­nak ítélteken és elhajlotta­kon kívül — miként irtották ki. Egy-egy falu népének ki­irtása, mint a filmbelié is, a különleges német osztagok ..látványos szórakozása" volt, zenével, tűzzel és vérrel. A fatemplomba bezárt, majd felgyújtott emberek látványát őrjöngő tapssal kísérte a né­met katona, lángszóróval lö­völdözött az emberek közé, értéktelen hulladékként do­bálta az anyjuktól elszakított kisdedeket a mái' égő. be­zárt tömeg közé. Egy tizen­négy éves legényke szerr.é­egyben a forradalmi ifjúsá­gi napok elnevezésű megyei rendezvénysorozat záró­programjaként szerveztek meg. A vakító napsütésben, kel­lemes tavaszi szél lengette az emlékműnél elhelyezeti vörös és a háromszínű nemzeti zászlókat. A párt-, az állami és a társadalmi szervek, valamint Sátoralja­újhely lakóinak képviselői díszsortűz kíséretében he­lyezték el az emlékmű ta­lapzatán a hála és a kegye­let virágait. Az ünnepi mű­sorban Körtvélyessy Zsolt­nak. a Miskolci Nemzeti Színház művészének szava­lata után pol-beat dalokat hallhattunk. A nagygyűlésen Major János, a KISZ Bor- sod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának első titkára mondott köszöntőt. Méltatta a hősök nagyszerű tetteit, a sorsfordulók jelentőségét. Ez­után adta át Szentpéteri Bertalannak, a Tokaj-hegv- aljai Állami Gazdaság Bor­kombinátja KISZ-bizoltsági titkárának, eredményes mun­kájuk elismeréseként a KISZ Központi Bizottsága által adományozott vörös vándor­zászlót. gazdagíthatták szervezeti életüket. Törekedtek az ön­állóbb rélegmunkára. Össze­jöveteleiken, rendezvényei­ken jobban építettek a kü­lönböző rétegek eltérő igé­nyeire, érdeklődési köreire. A középiskolákban meg­élénkültek a diákélet ha­gyományos formái, és a ta­nulók példamutatóan szor­goskodtak a közhasznot szol­gáló társadalmi munkákban. A lapasztalatok körébe tartoznak természetesen az úgynevezett „nemkívánatos" jelenségek is. Ilyen a fia­Az MSZMP XIII. és az S2KP XXVII. kongresszusá­nak tiszteletére kibontako­zott munkaverseny lendüle­te újabb rrtunkasikereket eredményezett az Ózdi Ko­hászati Üzemeknél. A vál­lalat termelő gyáregységei­nek szocialista brigádjai ki­magasló termelési eredmé­nyeket értek el márciusban. A nagyolvasztómű kohó­üzem kollektívái a kohók vei lallatja mindezt a ren­dező. Egy fiatat legénykéé- vel. aki a szörnyű élmények halasára rövid pár hét alall megtöri öreggé lesz. Miért kell ezt most újra felemlegetni, néhány nappal a kritika megjelenése után? Mert a bemutatás óta el­hangzott, hogy ez a film horror, hogy túlzás, amit be­mutat. lehetetlenségeket áb­rázol. Ezt azok a fiatalabb nézők mondják, akik egyéb­ként a film értékeit elisme­rik, ám — mert szerencsé­jükre nem ismerhették a vér- gőzös, tobzódó fasiszta né­met emberirtást közelből — nem tudják elhinni, hogy mindez megtörténhele.lt. Jo­li iszeniűek. nem tudnak fel­tételezni ennyi gonoszságot, ennyi állati ösztönt. Pedig mindez nagyon igaz volt. A filmben egy elfogott SS-tiszt arról beszélt, hogy „az alacsonyabb rendű fa­jok szülik a kommunizmus mételyét, azért kell titeket elpusztítani, s erre minket választott ki a gondviselés.” Ennek jegyében csapkodták a falhoz a kisgyerekeket, mert „nem értek egy golyót sem”, ezért égették fel Belo­russziát, Ukrajnát és sok egyéb földet és ezért pusztí­tották sok millió számra a talok türelmetlensége, a kö­zömbösség, a beleié fordu­lás. Nehezen igazodnak el a megváltozott értékrendek­ben, a társadalmi igazság­talanságok és egy-eg.y gaz­dasági egység elhúzódó gondjai miatt sokan pesszi­mistává, kiábrándulttá vál­tak. Mindez kihatott a moz­galmi munkára, noha ösz- szességében a fiatalok ten­ni akarását, bizonyítani vá­gyását dicséret illeti e vi­déken. Ezt igazolták azok a hasz­nos ötletek, bírálatok, önbí­rálatok és javaslatok, ame­lyek a beszámolót követő szekcióüléseken hangzottak el. A diákoknál például a legtöbben azt kifogásolták, hogy napjainkban a moz­galmi és az iskolai munka jószerivel teljesen egybefonó­dott. Pedig ha valamit a KISZ-tagok maguk szervez­nek meg, akkor jogos igé­nyük. hogy azt valóban sa­játjuknak mondhassák. Kifo­gásokkal illették a középis­kolák első és negyedikes KISZ-eseinek passzivitását. Jóllehet elmondták azt is, ha vonzó és valóban tartal­mas az ifjúságmozgalmi mun­ka. akkor nem kell agitálni a diákságot sem a részvétel­re, sem a közösségvállalás­ra. Hasonló élénk vita jel­lemezte az értelmiségiek, a lakóterületiek és az ipar te­rületén foglalkoztatottak szekcióüléseit, és őszinte, nyílt hangvétel a délutáni plenáris ülést is. A hozzászólások és az el­hangzott kérdések megvála­szolása után a küldöttgyű­lés a KISZ Sátoraljaújhely Városi Bizottsága tagjainak, titkárénak és a felsőbb szin­tű fórumok küldötteinek megválasztásával fejeződött be. A városi bizottság titká­ra ismét Illés István lett. üzembiztonságának növelé­sével. a járatzavarok csök­kentésével 1800 tonnával több nyersvasat adtak to­vábbi feldolgozásra az acél­műnek. Az acélmű gyáregység fo­lyamatos öntőműve az üzem fennállása óta (13 év) már­ciusban él te el a legmaga­sabb termelését, mivel az előirányzott 37 500 tonnás tervet 42 000 tonnára telje­koncentrációs lágerekben, a gázkamrákban és a krema­tóriumokban az alacsonyabb fajhoz tartozó embereket. Most látható kisérőfilmként Feliéri Tárnán tízperces kis remeke, az Endlösung (Végső megoldás) című dokumen­tumfilm, ami nem más, mint az egykori Auschwitz tábor­parancsnokának szenvte­len. hivatalos jelentése Himm- lerhez a tábor működéséről, ahol például 1944-ben voltak időszakok, amikor a teljes kapacitással dolgozó halál­gyári gépezet napi 24 1)00 el­pusztított embert tudott el­égetni. miután nemcsak arany fogai tói, hanem a ha­jától is precízen megfosztot­ták, mert e hajakból készüli akkoriban a német lószőr- matrac és a gyár jól fize­tett a lágernek. A véletlen úgy hozta, hogy pénteken es­te sugározta a televízió azt a nyugatnémet dokumentum- lilmet. amelyet méc/ Goeb­bels készíttetett a Hitler el­leni 1944. július 20-i me­rénylet tetteseinek tárgyalá­sáról. Titkos birodalmi ügy a címe és rettenetes példá­zata az elvakult német-náci embergyűlöletnek, a náciz­mus emberirtáson alapuló szellemiségének, illetve gya­korlatának. HOGYAN INDULT A FRANCIA POLITIKAI TÁRSBÉRLET? A szocialista elnök és a jobboldali többségű parla­ment meg a Chirac-kor­mány sokat emlegetett po­litikai társbérlete viszonylag nyugodt körülmények között indult. Az első, kisebb viha­rok a jobboldali többségen belül keletkeztek, miután nem Giscard d'Estaing volt elnököt választották a nem­zetgyűlés elnökévé, hanem Chaban-Delmas-t. (A jobb­oldali koalíció legerősebb osztagát az újgaulleisták ké­pezik. Chirac és Chaban- Delmas e párt tagjai, míg a giscard isták a második he­lyen állnak.) A közjáték jel­zi, hogy a két év múlva ese­dékes elnökválasztások előtt könnyen megroppanhat a jobboldal egysége. A legnagyobb izgalmat egyelőre az a rendelkezés keltette, amely lazított a va­lutapiacok ellenőrzésén. En­nek nyomán esett a francia frank árfolyama, s hírek keringenek egy lehetséges leértékelésről. A francia jobboldal elképzelései a ren­deleti úton való kormány­zásról, s több gazdasági in­tézkedésről (az államosított szektor korlátozása stb.) mindenesetre kockázatosnak tűnhetnek. MIKÉNT GYŰRŰZÖTT TOVÁBB A TWA-GÉP EL­LENI MERÉNYLET ÜGYE? Az élet valósága úgy lát­szik minden képzelőerőt fe­lülmúlhat. Azok a televízió- nézők. akik talán hitetlen- kedve nézték az Airport-so- rozal legutóbbi filmjét, a nemzetközi politika híreiből kaphattak választ tamásko­dásukra. Robbanás a TWA silette. A szálöntők kél al­kalommal él tek el napi 17 öntéssel öntési csúcsot. A kohászok tervlúlleljesí- tése eredményeként a hen­gerészek így a havi készáru­termelésüket 91 900 tonnára teljesítették, amely 7 ezer tonnával több az előirány­zottnál. A készáru-kiszállítás pedig 93 342 tonna volt már­ciusban a vállalatnál. Nap ja in k mozi Iá toga tói n ak döntő többsége fiatal, még nem is élt a háború idején. Még a „leggonoszabbnak" vélt fiatal is sokkal inkább jóhiszemű, semhogy a nemei­mtől gonoszságokat ne a filmalkotó túlzásának fogja fel részben, vagy egészben. Holott ezek a gonoszságok bizony nagyon valósak vol­tak. A második világháború sok millió ártatlan áldozata — akik nem frontokon, ha­nem fegyvertelenül kiszolgál­tatva a megszálló, gyilkos erőknek nyerte oktalan halá­lát — a vádoló bizonyság: nem túlzás, nem horrorfilm fogása a náci kegyetlenség ábrázolása. (Más kérdés, hogy a horror merőben más.) Felszabadulásunk évfordu­lóját ünnepeltük a minap. Ekkor, meg ezt követően láttuk-látjuk Klimov filmjét, meg másokat. Az ezekben ábrázolt szörnyűségektől is a felszabadulás váltott meg minket. Ezért kell e filmek­ről is újra szólni. .. Meg felhívni a figyelmet olyan művekre is, mint például a 4-én a televízióban sugárzott Katonadolog volt, amely a szovjet katonák humanizmu­sát, s azt is bemutatta, hogy különbséget tudtak tenni a német gyilkos örömkatona, meg a mundérba kényszeri- letl ember közölt. menetrendszerű járatán; a légnyomásiul lön bség által „kiszippantott” három gene­rációs család; sikeres kény­szerleszállás; az első nyomo­zási eredmények, egy ter­rorista nő szándékos késését és plasztikbombáját feltéte­lezve ... Az emberi drámáknak azonban ezúttal is világpo­litikai vetülete van. Nem le­hetett hitelesen megállapíta­ni, hogy kik voltak a tette­sek, a szokásos névtelen te­lefonálók ezúttal az Al-Kasz- szam arab forradalmi sejtek nevében jelentkeztek, ilyen szervezet eddig még nem adott életjelt magáról. Kad­hafi, közvetlenül a merény­let után, egyértelműen elha­tárolta. magát a robbantás­tól, s az első amerikai véle­mények sem utaltak bizo­Peter Barry 1928-ban szü­letett Cork városában. Isko­láit Corkban, a Christian Brothers Kollégiumban vé­gezte. 1972— 1973-ban Peter Bar­ry a Fine Gael párt mun­kaügyi és közszolgáltatási kérdésekkel foglalkozó szó­vivője volt. 1973-tól 1976-ig közlekedési és energiaügyi, majd 1976—1977-ben oktatá­si miniszter, 1977 és 1981 között pártja pénzügyi és gazdasági ügyekkel foglalko­Ünnepi állománygyűlést tartottak csütörtökön hazánk felszabadulásának 41. évfor­dulója tiszteletére a megyei Polgári Védelmi Törzspa­rancsnokságon. A törzspa- tancsnokság kiképzési bázi­sán megtartott állománygyű­lésen Eder Lószid százados mondott beszédet, majd Ta­kács István hadnagy olvas­A December 4. Drólmű- vek gazdasági, párt- és tár­sadalmi szerveinek vezetői levélben értesítették a Szov­jetunió budapesti nagykövet­ségét. hogy a gyár dolgozói eleget tettek az SZKP XXVII. kongresszusa tiszte­letére tett vállalások idő­arányos részének. Ez azt. je­lenti, hogy az első negyed­évben szovjet megrendelésre a Drótművekben jó minő­ségben legyártottak 380 ton­na laposkötelet és 225 ton­na kör keresztmetszetű köte­nyítható líbiai kapcsolatok­ra. Természetesen a célzások nem maradtak el, majd né­hány napon belül, újabb hi­teles bizonyítékok felmerü­lése nélkül, mindinkább Lí­bia került a célpontba. A je­lek szerint a merénylet ügyét — amely az értelmetlen és bűnös terrorizmus újabb megnyilatkozása volt — egy megismétlésre kerülő, Líbia- ellenes akciósorozat ürügye­ként. tartalékolhatják. Tarta­ni kell tőle, hogy ismét „puskaporossá” válhat a Szidra-öböl környéke, s foly­tatódik a terrorizmus és az állami szintre emelt ellen­terror iszonyatos, veszélyes körforgása. Amely afféle ör­dögi kör, nehéz belőle kitör­ni. zó szóvivői tisztét -látta el, majd 1981—1982-ben környe­zetvédelmi miniszter. A kül­ügyminiszteri posztot 1982 óta tölti be. Peter Barry a Fine Gael párt helyettes vezetője, a párt Országos Végrehajtó Bi­zottságának elnöke. E tiszt­ségek mellett 1981 óta elnö­ke a párt gazdasági bizott­ságának is. Peter Barry nős, hal gyer­meke van. ta fel a honvédelmi minisz­ter és a megyei törzspa­rancsnok parancsát, mely szerint eredményes munká­juk alapján többen előlép­tetésben, kitüntetésben és jutalomban részesültek. A jutalmakat és elismeréseket Kele Antal mérnök alezre­des, megyei lörzsparancs- nok adta át. let, amit a szerződésnek megfelelően április 15-ig el­juttatnak rendeltetési helyé­re. A továbbiakban a vállalat gazdasági és politikai vezetői arról értesítik a nagykövetsé­get, hogy szocialista brigád­jaik folytatják a versenyt annak érdekében, hogy a Szovjetunióba irányuló éves export fennmaradó részét de­cember 3-ra, Miskolc város felszabadulásának évforduló­jára teljesítsék. MAGÁNSZEMÉLYEK, KÖZULETEK, FIGYELEM! Ha eladni, ha venni akar, keresse fel a debreceni haszoáltgépjármű- forgalmazó és -bontó részlegünket Készpénzért, bizományba megvásároljuk, átvesz- szük használt teher- és a háromévesnél fiatalabb személygépkocsiját. Eladásra kínálunk különböző típusú és évjáratú személy- és tehergépkocsikat, használt alkatrészeket. Információ, tájékoztatás telefonon is: 20-099 vagy 10-240. Üzletkötésre várjuk telepünkön: Debrecen, Bellegelő 369. (A Mikepércsi úti röptér mögött.) Nyitva: hétfőtől péntekig 7—16 óráig. ÁFÉSZ, DERECSKE Számvetés az önbírálat jegyében Monos Márta Hazánkba érkezik az ír kiipiszter Peter Barry, Írország külügyminisztere, Vánkonyi Péter külügyminiszter meghívására, április 6-án, vasárnap hivata­los látogatásra hazánkba érkezik. • , ünnepi állománygyűlés Teljesítették kongresszusi vállalásukat (hm) Sátoraljaújhelyen zárták a FIK-napokat

Next

/
Thumbnails
Contents