Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-01 / 76. szám
1986. április 1., kedd ESZAK-WAGYARORSZAG S Elnőiesedő pálya •lustitiát — mint neve is mutatja — nőneműnek képzelték el az ókori rómaiak Istennője volt az Igazságnak. ő tartotta azt a bizonyos mérleget, bekötött szemmel, nehogy a látottak befolyásolni találják az egyetlen és oszthatatlan, vitathatatlan és megmásíthatatlan igazság megtalálásában. Mégis férfifoglalkozás volt évszázadokon át a bíráskodás nálunk — és sok országban ma is az. (Nehezen képzelhető el nő középkori talárban és rizsporos parókával, még nehezebben, hogy tekintélye is lenne az ilyenfajta öltözékben.) Manapság viszont Justiti- ának igencsak sok „papnője" van mifelénk, s nem ritka az a vélemény — amit alátámasztanak a statisztikák is —, hogy túlságosan sok. Évtizedek óta tartó folyamat a bírói pálya elnőiesedése, ami napjainkban már odáig fokozódott, hogy a bírói apparátusban a nők aránya meghaladja az 50 százalékot. S hogy távlatokban nézve még ennél is nagyobb mértékű lesz az elnőiesedés, azt az is mutatja, hogy az öt évnél kevesebb gyakorlatú bírák között 1984- ben 71 százalék tartozott a „gyengébb nemhez", (amely többek között éppen a keménységet feltételező bírói pálya „megrohamozásával ' is bizonyítja, hogy egyáltalán nem olyan gyenge mint képzeltük). Am a természet törvényein mégsem lehet erőt Venni, s ha nem is gyengébbek a bírónők férfitársaiknál (értve ezen a munkabírást éppúgy, mint a vádlottak, al- és felperesek könyörgéseivel és egyéb befolyásolási kísérleteivel szembeni ellenállást), de női mivoltukból mégis erednek áthidalhatatlan nehézségek. Ilyen az, hogy például 1982-ben több mint húszezer napot voltak távol munkahelyüktől a bírónők szülési szabadság. gyes, a gyerek betegsége és ehhez kapcsolódó táppénz. fizetés nélküli szabadság címén. Ez pedig 78 bíró teljes évi munkaidejének felel meg — vagyis úgy számítható, hogy az amúgy sem túl népes bírói karból ennyien hiányoztak abban az esztendőben. Voltak az első időkben szép számmal — különösen idősebb jogászok —, akik kétségbe vonták, hogy a bonyolult jogi ügyekben, a paragrafusok csavarai között el tudnak igazodni a jogásznők. Aztán bebizonyosodott, hogy képzettségben nincs hiány, az egyetemen talán még szorgalmasabbak is a lányok mint a fiúk, többségük jobban is vizsgázik. Hanem aztán jön a nagybetűs Élet, amelyben meg van ugyan írva a nemek közti egyenlőség, mégis azt veszik természetesnek, ha a férj esetenként belemerül a szakkönyvekbe és a politikai ismeretekbe, miközben asszonykája süt-főz, meg a gyerekkel bajlódik. Még akkor is, ha történetesen —, hiszen ez nem éppen ritkaság — munkaidejükben mindketten igazságot szol. gáltatnak. Ami viszont óhatatlanul azzal jár, hogy a bírónő — tisztelet a nem ritka kivételnek — lemarad a szakmai-politikai fejlődésben és nehézségei támadnak munkájában is. Ez pedig egyre súlyosabb társadalmi probléma. Már csak azért is, mert — igaz, két év előtti statisztika szerint — a helyi (azaz városi, kerületi) bíróságok 444 polgári peres ügyekkel foglalkozó bírája közül 351 tartozik a női nemhez, (innen van, hogy a házassági bontóperek nagy többségét bírónők tárgyalják a válni akaró férjek nem kis boszszúságára, noha elfogultsággal azok sem vádolják őket). Ennél is magasabb a nők aránya a közjegyzők között és szinte minden igazságügyi pályán. Kivétel a bírósági végrehajtók népszerűtlen gárdája, amelyben l'érfitöbbség van. Megállíthatatlannak látszik az igazságügyi pályák elnőiesedésének folyamata; noha a minisztériumnak volt már néhány kezdeményezése ennek , visszafordítására. Így például az, hogy ösztöndíj-szerződést kötöttek joghallgatókkal, akik a tanulmányaik idején folyósított összegek ellenében vállalták, hogy diplomájuk megszerzése után a bírói pályára mennek. Az ösztöndíjasok több mint háromnegyede — a minisztérium szándékával megegyezően — az „erősebb" nemhez tartozott. Ám még tanulmányaik elvégzése előtt sokan felbontották a szerződést — csaknem egytől egyig férfiak. Így alakul és erősödik a női többség a pályakezdő bírák között. Később pedig a bírónők sorai is megritkulnak. Vannak, akik családi okokból hagyják ul apályát, miután mind nehezebb egyeztetni az anya, a feleség és a bíró hármas hivatását. Másoknak egészsége rendül meg, hiszen óriási és állandó szellemi erőfeszítést igényel ez a munkakör. Ennek elsőrendű okai — csakúgy, mint sok más területen — az anyagiak. Ma sokkal többet fizetnek a vál. lalati jogtanácsosoknak. a bírókénál lényegesen magasabb az ügyvédek, a különböző jogi képviselők, gmk és pjt jogi ügyintézők keresete, de még a különböző szintű tanácsokban is magasabb fizetést lehet elérni jogi diplomát követelő munkakörökben. Nemegyszer: kevesebb munkával is. S hozzá lehet, sőt kell tenni: társadalmilag kevésbé fontos területeken. Justitiának ugyan be van kötve a szeme, s tógáján nincs zseb. de a kezében tartott mérleg serpenyőjébe, a „latba" ez is súlyosan esik. Április bolondja Reszelőzsírért lohol az inas Három városunk izgatottságára emlékszem hirtelen. Az izgalomba kíváncsiság is, tanácstalanság is vegyült: higgyenek-e a hírnek vagy sem. Pécsett helyből felszálló repülőgéppel akarták forradalmasítani a légközlekedést, mégpedig a Pécs—Budapest közötti személyszállító járatok (újra) indításával. Nyíregyházán megkezdődtek a metróépítés munkálatai, s az is tudnivaló volt, hogy a szabolcsi megyeszékhely földalattijának a végállomása Sóstó lesz. A harmadik esetnek magam is kaján szemtanúja voltam: a debreceni Mer- kúr-telephely előtt vastag pénztárcájú kuncsaftokat állított sorba a hír, hogy április elsejétől, nem is olyan drágán, készpénzért lehet Toyota márkájú személygépkocsikat vásárolni... Mindez azon a napon történt, amikor csalafinta mesterek komoly áb- rázattal reszelőzsírért, nik- kelezett szemmértékért, égetlen hamuért, vagy mágneses függőért szalasztják az inast, hogy aztán jól derüljenek a rászedett ta- nonc felsülésén. Április elsején ki-ki vér- mérséklete szerint ötletmestere, vagy szenvedő alanya a fogyhatatlan tréfacsináló kedvnek, az ismert, vagy merészen új rá- szedéseknek. Diákcsínyektől felnőttesen komoly látszató rászedéseken át a sajtó állal is szentesített lóvátevésekig gazdag tárháza deríthető fel az agyafúrt bolondozásoknak. Hiszen már a rómaiak is szerettek lóvá tenni mindenkit ezen a napon, amely a szájhagyomány szerint Jú- dás születésnapja, illetve az. a nap, amikor Lucifer a pokolba jutott. Alig háromszáz évvel az áprilisi szokásra utaló első írásos feljegyzés után a sajtó is bekapcsolódott az erre az alkalomra kiagyalt hírlapi kacsáival az intézményesített össznépi láva- tételekbe. A szeszélyes hónap hírlapi kacsáit hajdanában az első oldalakon tálalták. 1908-ban Berlinben vízről felszálló repülőgépről harsogott egy szalagcím, két évtizeddel később autóba szerelhető rádióról szólt az április elsejei hír, míg a századforduló amerikai sajtójában Edison nevével éltek visz- sza az újdondászok. A szénpormikrofon, a hengeres fonográf és a szénszálas izzólámpa feltalálójára „ráfogták", hogy feltalálta a vizet borrá változtató szerkezetet. A történelem iróniája, hogy a találomra kiszemelt három esetből az előbbi kettő azóta megvalósult. Tulajdonképpen nem is rossz arány, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az Edisonnak tulajdonított ötletnek is akadtak azóta követői. Csak a technológiát nem tudták tökéletesen elsajátítani: ahhoz, hogy a víz borrá változzon, megtévesztésül még némi borra is szükség van ... J. N. .1. Együtt at ünnepi ebédnél. Segítenek a beilleszkedésnél Az ormosbányai szociális otthont több mint fél évtizede vették birtokba az idős emberek. A helybéli bányaüzem egykori munkásszállója később fiúkollégiummá alakult és ma 160 idős férfi meg nő lakja a háromszintes épületet. Tőzsér Lajosné- nak — az intézmény vezetőjének — segítségével bepillanthattunk, hogyan és miként telnek itt a mindennapok ? — A legfontosabb az udvarias fogadtatás — mondja Tőzsérné —, hiszen „otthonukba" érkeznek a beutaltak. A leendő lakókról környezettanulmányok készülnek, ám a sorsokat a papír még nem árulja el. A megismerés, a segítőszándékú gondoskodás és az alkalmazkodás már a mi feladatunk. Valamennyi lakónknak bemutatjuk az intézményt, a szobatársakat, akik csakhamar átsegítik a kezdeti nehézségeken újdonsült társaikat. Az életkori sajátosságok, hasonló életutak csakhamar összehozzák az embereket. Vannak, akik férjükkel, feleségükkel érkeznek. Részükre külön házas- pári szobákat alakítottunk ki, míg a beteg, járóképteleneknek a földszinten, úgynevezett elfekvő részleget. Egészségüket a körzeti orvos és a kazincbarcikai városi kórházból idejáró orvosok óvják. Pillanatnyilag alig több, mint harmincán szorulnák erre. Egyébként teljes kórházi rendszerben gyógyszerezzük azokat, akiknek erre szükségük van, éjszakás nővéreink feladata pedig az álmok feletti „őrködés". Beszélgető, újságolvasó társaság mellett haladunk el. Van, aki már a délelőtti sétából érkezett, mások éppen készülődnek a jó levegőre. Kinek-kinek igényéhez, és egészsége engedte lehetőségéhez mérten. Kocsis Lászlóval és nejével, Margit nénivel emeleti „lakásukban" beszélgettünk: — Hatodik évre fordult, hogy itt vagyunk — kezdi történetüket a feleség. — Korábban Szemerén laktunk egy cselédlakásban. Akkordban a szüleimmel együtt kértük felvételünket az otthonba. Sokáig közösen éltünk. A mama azonban 1983- ban, a papa meg rá nyolc hónapra itthagyott bennünket. Egyedül maradtunk. — Nem teljesen, mert van két fiunk és négy unokánk — folytatja Laci bácsi. — Gyakran meglátogatnak minket. Hívtak, költözzünk hozzájuk, de mi nem mentünk. Sem Kazincbarcikára, sem Encsre, merthogy ők ott laknak. Jobb nekünk itt, ebben a szobányi lakásban. Találó kifejezése a parányi helyiségnek, amelyben valamennyi tárgy a múltat idézi. Az apró fényképek, a polcon elhelyezett feszület- jellemzője ez. valamennyi szobának. A folyosó végén négy férfi otthonába lépünk be: — Alig két hónapja érkeztem — mondja Bátor Béla. — Kazincbarcikán laktam és dolgoztam a postánál. Két hónap nem sok idő, mégis úgy érzem, mintha már hosszú évek óta élnék itt. És ez nagyon jó dolog ... Béla bácsitól alig három lépésre van Tóth János „birodalma". Ágya felett gondosan bekeretezve, táblán függenek kitüntetései. Mellette a hosszú polcon gyermekeiről, unokáiról készült fényképek. — A helybeliek körébe tartozom, ormosi vagyok — tájékoztat. — Itt éltem le életem javát. A bányában Kantot bácsi és büsikeségei . . . Monos Márta Fotók: Laczó József hez. Csökken az erő, a teherbírás, egyre több a gond, a panasz. A közös étkezések egyfajta készülődést is jelentenek. Ruhát váltanak az asszonyok, órájukra pil- lantgatva, gyakrabban szippantanak pipájukból a férfiak, félreteszik az olvasmányt a klubszoba vendégei. Ebéd után, a pihenés óráiban, megtárgyalják az izeket, felidézik a múltat, a régen volt családi összejöveteleket. Távozáshoz készülődve Tőzsér Lajosné fotós kollégámhoz fordul: — Nagyon kérem, örökítse meg Kántor bácsi büszkeségeit — hangzott a titokzatos kérés. Csakhamar kiderült, a „titok nyitja” az a csaknem harminc sertés, amelyek nevelésére, gondozására az otthon egyik lakója. Kántor bácsi vállalkozott. Büszkesége a sok-sok gömbölyödő jószág. Ezek egyben a friss, finom falatokat is szolgáltatják az itt lakóknak, a mindenkor és mindannyiok örömére való disznóölések után. Ugyanis ilyen esemény is hozzátartozik az otthoniak életédolgoztam az államosítás előtt és még utána is. Hű maradtam eredeti szakmámhoz, hiszen a cégtől mentem nyugdíjba negyven- nyolcban. Már nem sok hi- bádzik a kevesek által megélhető szép kerek évfordulóhoz, a száz esztendőhöz. Ugyanis kilencvenegyedik évemet taposom, hál’ istennek jó erőben. Talán megünnepelhetjük á jelentős dátumot, itt közösen ... A folyosó társalgón túli részét az asszonyok lakják. A szobák berendezésében különösebb változást nem észlel a belépő, ám a hangulat valahogy mégiscsak más. A női szobák ékei: a hímzett térítők, a horgolt és drótból fonott csecsebecsék sokasága borítja el az ágyakat, asztalokat és valamennyi erre használható helyet. Időközben sokasodik a földszinten várakozók tábora. Ebédhez készülődik a társaság. Az invitáló jelzőcsengő után — merthogy a távolabbi helyeken is hallják az étekidő kezdetét — nem sokkal, valamennyien elfoglalják megszokott helyüket az ebédlőben. — Itt az ebéd, a reggeli, meg a vacsora is az események közé tartozik. Az évek számával ellentétben ugyanis mindinkább kevesebb azoknak a történéseknek a száma, amelyek hozzátartoznak az idős ember életé
