Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
1986. április 12., szombat KZAK-MAOVARORSZAG 13 Fodor Bnmubár iiyulószotóitak éke el a wép teher tapsi* lüles. Nyúlonyó rendkívül nyugodt. Igoz, így is illik, hisien nomarosan mór többen testnek a ketrecben . . . A wrVci.s/i napsugár • bearanyozta ,i tájat A délelőttöt otthon toltok ki húzódtok a szabad levegőre. A téli álmából ébredező kertvárosban mindenki tüsténkedik, készülődik a tavaszi nagytakarításra. Itt egv barna Inj- bis. ősz féri'iú gyümölcsfáit tisztogatja felesleges hajtásaitól. ott vesszőseprö sikolya hullik a kerti beta non. Néhány lépéssel távolabbról erős csillám vakít, ablakot tisztítanak. •lőttünket a kapu csikorgása jelzi a gazdának, akt hátul, a garázs előtt aranysárgára festi az aranysárga mézet rejtő 18 keretes. Nagyboconádi kaptárait. Útikalauzunk, Poffány Barnabás, a kazincbarcikai ítész telvásárlója szerint házigazdánk, Pál Zsigmond. a környék egyik legrégebbi méhésze. — Tizenegy éves voltam, amikor nagyapám segédletével befogtam az első rajt. Légé n yikorom ba n egyedül, később, s immár több évtizede az asszonyommal közösen méhészkedőnk. Most — miután az áttelelés után kihoztuk a garázsból a kaptára kát — éppen a tisztogatást, fertőtlenítést Végezzük. Ilyenkor tavasszal történik az úgynevezett serkentő etetés is. ami a méhek jobb szaporulatát készíti elő, És a gyógyszerek adagolása is. ami viszont a megbetegedések megelőzését szolgálja. — Zsiga bácsi milyen méhésznek tartja maga t? — Én a hagyományokat tiszteletben tartó, de állandóan kísérletező, az új módszereket kipróbálni merő vándorméhész vagyok Pogány Barna a megmondhatója annak, hogy az áfész három méhész szakcsoportjában szinte senki nem alkalmazza ezt az áttelelési formát, amit én csinálok. Miért? Azért, mert ez még új, csak a szaklapokban és ■> legfrissebb szakkönyvben olvasható róla. Nézze ezt a diagramot! Maga is láthatja, több tiz kiló méz. takarítható meg e módszerrel egy tél idején, kaptáronként. Körbeálljuk a garázs táláról leemelt diagramot. A Pál család két tagja télviz idején minden harmadik napon lejött a garázsba, mérték a szondakaptárak súlyát, diagramon ábrázolták a súlycsökkenést, így következtetvén az áttelelés nyugalmára. Szóvá is teszem meglepetésünkéi, amelyet a házigazdák meglepetése követ. — Látszik, hogy maga nem méhész. Mert nálunk a diagramkészités elterjedt. A méhészkedés semmiben nem különbözik más állattartástól, ugvanis napi .'lloglull.ságot igényel ez is. A „bogár" a méhésztől naponta munkát kér és cselébe naponta megnyugvást ad. — És az anyagi haszon? — Háát — nyújtja el a szót Zsiga bátyám — az sem mellékes. A méznek most különösen jó ára van Mégsem elsősorban az anyagiakért csináljuk. Tudja. mi az áprilisi bolondos szélben felkerekedünk és utazunk. Hová? Hát az igrici gyümölcsösbe, és határba, nyirgelsei akácosba. Kányba és Tomorra. Utazunk a kaptárákkal. Sátrai verünk, táborozunk, üdülünk. Időnként haza-haza- jövünk, de aztán vissza- visszamegyünk a ,,bogarainkhoz”. Pergetünk. Hozzuk a mézet, visszük a rokonokat, meri jó ám kint a szabadban és ezt ők is nagyon jól tudják. Egyszóval szép a vándorméhész, élete. Mit gondol, hány éves vagyok? — kérdi váratlanul Pál gazda, de mielőtt válaszolni tudnék, már ba! középső ujjával kopogja is a kaptár sarkán. — Hatvanhat, s még sohasem voltam beteg. Igaz, And? — fordul a felesége felé tanú- bizonyságért. — S tudja miért? Azért, mert a méhészkedés nemcsak á jó szórakozás forrása, de az egészségé is. A titok a propolisz! — S a gazda újra koppint egyet az üres kápláron. Hogy e koppintás okán, vagy más miért, de egy méhecske gyors röptében indul felém. Kétségbeesve csapkodom magam, házigazdánk elmosolyodik. — Ne hadonásszon ilyen ijedten. Nem bánt az, csak kíváncsi. Ismerkedik ... Lám, a méhek kíváncsian előjönnek az idegen láttán, ellentétben a ny utakkal, amelyek inkább riadtan húzódnak vissza kuckójuk mélyére. Legalábbis ezt tapasztattuk Fodor Barnabás portáján. A gazda nem is sokat teketóriázol t. Belenyúlt a ketrec mélyébe, megragadván bundájánál az állatot, kiemelt egy nagy fehér nyulat. — íme, ez a legszebb anyám. Vemhes — mutatja büszkén, majd megsimogat - va a tapsifülest, egy gyors mozdulattal visszahelyezte otthonába a jószágot. — Hogyan lesz valaki nyulusz? — Hogy más emberfia hogyan lesz, azt nem tudom. Tény viszont, hogy nékem sohasem jutóit eszembe, ám egyszer beállított a nagyobbik fiam. kezében egy tapsifülessel. Aztán mind több aprójószágnak lett ketrec. így hely is a portámon. így kezdő- -dött. Amikor pedig felvették a gyereket az agráregyetemre, én vettem át tőle az Lengyel Barnabás portóján már ott röfög ez az új koca- süldo. Gazduram nap mint nap elmereng: vajon hány malac is mozoghat o koca hasában, mekkora is lehet az idei haszon? ... „örökséget", u nyulászko- dast. — Megéri ma nyulat tartani, pláne az ismert „nyűl- háború” után? — Nyúlháború? Hallottam róla, hogy sokan panaszkodtak, kevés volt a pénz. amit a nyálért adlak, drága a táp és gondok is adódtak a felvásárlás körül. Hallottam azt is, hogy több termelőszövetkezetben megszüntették a nyúltartást. De végül is a sirámok igazságát teljességében nem ismerem. Én az olyan kistermelőkhöz tartozom, aki elégedett. Elégedett voltam régen is, és elégedett különösen most, amikor igen jók a felvásárlási árak. Egy kilogramm fehér bundájú nyálért akár 84 forintot is megadnak. Hajdanán sertést hizlaltunk. manapság a nyúl jelenti a keresetkiegészítést. Tavaly például száz süldőre szólt a szerződésünk, s leadtunk százharmincat. Most is van öt anyanyu- lam, de hamarosan még tízet fogadunk be. Tiszták már a ketrecek! — Mennyi eLíoglaltságol jelent a nyúltartás? — Nem sokat. Aktiv bányászember lévén egyébként nem is érnék én rá, ha több munkát igényelne. De ez nem is annyira munka, mint inkább kedves időtöltés. Takarmányozás? Amit a szákkönyv előír, azaz táppal. Apropó, táp! Tudja-e, a központ, hogy nincs a boltban nyúltáp — fordul Fodor Barnabás druszája. Pogány Barnabás felvásárló felé. Sa jókazán, a Május 1. utca aszfaltburkolatát ugyancsak megharapta az elmúlt tél. Nagyokat huppan a kocsi, míg elérünk a község áfészes takarmány- boltjáig. A bolt égj' újonnan épült ház oldalhajtása. A két raktárként szolgáló helyiség egyike, a seprege- tés után maradt néhány száraz szem kukoricán kívül teljesen üres. A másikban viszont zsák hátán a táp. A feliratok szerint baronvfiindító, -tojó, hizó- és malactáp. Nyúlnak való nincs köztük. Molnár Etelka, boltosasszony reménytelenül néz jobbra-balra: — Az egyikből sok van, a másikból semmi. A nyulat nem is lehet mással, csak táppal eredményesen hizlalni. A táp azonban még a reggel elfogyott. A nyál- tápra mégis nagyobb bizonyossággal merem rámondani, hogy lesz, mint a szemes terményre, amelyből a növekedő igény ellenére is akadozik az ellátás. Érdekes dolog ez a tápkérdés — mereng el Etelka —, mert mindenki tudja ma már: táppal hizlalni jobb lenne, ha az jó lenne. De sajnos, sokszor nem az. így aztán még mindig sokan inkább a kukoricát, a búzát vennék. Én is csak kínlódom most a táppal. — Hogyhogy? — Eszi a jószág, de valahogy nem hízik tőle. Most is van ötszáz tojótyúkom, meg 2500 naposcsibém. Nem nézi meg őket? Szépek ám. Állunk a valamikor garázsnak épített csirkeelő- neveldében. Az olajkályhán párát pipál a vizesfazék. Kétoldalt három-három sorban ketrecek, alul—felül—középen megszámlál- hatatlannak tűnő barátságos, csivitelő csibék. Néhány hét múltán a környező portákon kapirgálnak majd. Persze, ma még igen aprócska aprójószágok csupán. — Sohasem gondoltam volna, hogy majdan csirkés gazda lesz belőlem — mondja Etelka. — De mire felépítkeztünk, itt álltunk a párommal eg}' majdnem kész házzal, töméntelen adóssággal, üres garázzsal. A véletlen elfújt Putnokra. Ott láttam, hogy egy asszony csibeelőneveléssel foglalkozik. No, gondoltam. ez igazán nem boPál Zsigmond korszerű méhészetében a 75 méhcsalád évente 4 tonna méz termelésével „hálálja" meg a napi gondoskodást. szorkányság, én is megtanulhatom. Így történt. Vettem szakkönyveket, ketreceket, Bábolnáról kaptam tartási programot. Beszem- telenkedlem én mindenhová, ahol csak lehetett valami hasznosat tanulni. Aztán amikor úgy éreztem, lehet kezdeni, nekifogtam De ezért az úgynevezett haszonért cserébe nincs eg}- tisztességesen végigaludt éjszakám. Ide le kell jönni késő este és hajnali órákban, hogy ellenőrizzük, nincs-e baj a fűtéssel, elég meleg van-e, nem túl száraz-e a levegő, s egyáltalán: jó-e a levegő? Hogy megéri-e? Másként nem csinálnám. Az igazság azonban úgy kerek, ha hozzáteszem. a pénz egyre szűkebb a csirkén, tyúkon ... Akárcsak a sertésen! Persze, a disznóhizlalás ugyanúgy hozzátartozott a falusi életformához, mint a esizmavisetóshez a kapca- lekerés. Lengyel Barnabás. az áfész sertésszakcsoport elnökének sajókazai portáján is időtlen idők. óta mindig röfögött egy-két hízó. hogy a család éves kolbász-, zsír-, sonka- és szalonnaigényét biztosítani tudja. Aztán tiz esztendeje immár, hogy Barna gazda nyugdíjas lett. A nyugdíj pedig ugyebár nem egyenlő az aktív kori fizetéssel. De egyenlő lehet, ha megtalálja az ember a keresetkiegészítés lehetőségét — okoskodott Barna bácsi, s elkezdett disznóhizlalással foglalkozni, de már nemcsak saját fel- használásra, értékesítésre. — Vegyük az elmúlt évet — mondja. — Volt egy anyakocám, kétszer fialt, összesen 22 malacot. Sajnos, nincs elég nagy ólam, igy aztán tizennégy malacot eladtam. Hatot 110 kilogrammos súlyig felhizlaltam és értékesítettem, akárcsak az anyakocát. Kettőt pedig saját magunknak megtartottunk, levágtunk. Az összes bevétel igy majd ötvenezer forint volt. Ezzel szemben tápokra, meg egyebekre elköl- töxtem harmincezret. A különbözet a tavalyi hasznom. Ezzel pedig én elégedett vagyok. Igaz, csak eg}’ anyakocám volt, s nyugdíjas lévén sok szabad időm. Ráértem tehát tápért menni, moslékot csinálni, az értékesítéskor a felvásárlást szervezni. A több sertést tartó fiatalok viszont az elmúlt években türelmüket, tartást kedvüket veszítették. S én mint szakcsoponelnök mondom, nem minden ok nélkül. Ezek a kistermelők pénzt fektettek a sertéshizlalásba. Ólakat építettek, vagy bővítettek, a legújabb technikai felszereléseket szerezték be, tápokat vásároltak. Aztán mire eljött a leadás ideje, a hízókért kapott pénz kevesebb lett, mint a befektetett tőke és energia összesen. Hót persze, hogv elkeseredtek. Igaz, azóta sokat változott a helyzet, de nálunk a szakcsoporton belül is sok még a megválaszolatlan kérdés. Ilyen például az is. hogy a szakcsoporttag negyven fillérrel több pénzt kap a hízó kilójáért, de ötven fillért mindjárt be is fizet a szakcsoporti kasszába, így végsősoron tiz fillérrel csak kevesebb a jussa. Az pedig, hogy tavai}' közösen voltunk az OMÉK-on. kesernyés vigasz. Mert megkérdezik az emberek: „Barna bátyáin, hogyan van az, hogy az ember szakcsoport-tagként — pedig azt mondják magasabb szervezettségi szinten termel, mégis — kevesebbet kap a számla szerint a borítékban! Tán ez is oka, hogy legalább any- nyi független kistermelő áll szerződésben az áfész- szel, mint ahány tagja a sertéstenyésztő szakcsoportnak. A kazincbarcikai áfész sertéstenyésztő szakcsoportjának jelenleg — mint ahogv Pogány Barna elmondja — huszonkilenc tagja van. Huszonkilencen élvezhetnék azt az ezerforintos tá— mogatást, amely minden, húsipari vemhes kocasül- rlö-akció keretében kihelyezett állatért jár. Élvezhetnék, mert aki kitartott a tavalyi ínséges időben, s nem adta el jól termelő anyakocáját, nem számolta fel állományát, legfeljebb vállveregetésre számíthat, pénzre nem. Igaz, ugyanakkor, hogy ezt az anomáliát, akár a meglevő többit is, nem az áfész szülte. Az áfész csupán organizál, integrál, s a lehetőségéhez mérten a több termelésre ösztönöz. Tavaly kilenc község és Kazincbarcika város összesen 250 kistermelőjének munkáját szervezte, s ennek eredményeként elősegítette több mint húszezer nyúl, közel kilencszáz sertés, félmillió tojás és 33 tonna méz felvásárlását. Mindezek jutalmául pedig az áfész gazdálkodási mérlegében csak egy morzsányi a haszon, az elkönyvelhető nyereség. Az oldalt irta: Balogh Andrea A felvételeket Vészitette: Fojtón László