Észak-Magyarország, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-07 / 81. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. április 7., hétfő BESZÉLGETÉS HUSZÁR ANDORRAL, A TÁRSADALMI VÉDNÖKI TESTÜLET ELNÖKÉVEL ri'Api'ilis 4-i számunkban je- IsíAli in eg az a felhívás, ame- IVerca párt-, az állami és tár­sadalmi szervezetek írtak alá, összefogásra kérvén a megye titkosságát, az iskolai szá­mítástechnikai kultúra alap­jainak szélesítéséhez. Az öt é,vre tervezett akció társa­dalmi nyilvánosságát, az összegyűlt pénz igazságos el­osztását megyei társadalmi védnöki testület ellenőrzi. E testület elnöki tisztét Hu­szár Andor, a TVK vezér- igazgatója lát ja el. — Személy szerint Ön mi­ért tartja fontosnak a szá­mítástechnikai ismeretek ter­jesztését, s miért vállalta c megbízatást? — Amikor én jártam is­kolába — nem tudom, ma is így van-e —, az elemi szám­tanfüzet hátlapjára kinyom­tatták az egyszeregyet, hogy a derék gyerekek így is is­merkedjenek a szorzás ne­mes műveletével. A techni­kai haladást figyelembe vé­ve a mai gyerekek egyszer­egye a számítástechnika, s meggyőződésem, hogy az ál­talános műveltséghez ez — a számítástechnikai alapfo­galmak ismerete — ugyanúgy hozzátartozik, mint nekünk az egyszeregy. De ahogyan nyelveket is csak akkor sa­játíthat el valaki jól, ha a gyerekkorban kezdi a tanu­lást, a számítógép haszná­latát is minél fiatalabb kor­ban kell megtanulni. Meg­felelő fokozatossággal. Játé­kos, szórakoztató programok­kal indulva lehet felkelteni az érdeklődésüket, s. ahogyan nő ismeretanyaguk, fokozato­san eljuthatnak a komolyabb programok készítéséig. — Annak azonban, hogy a számítástechnikai kultúra valóban tömegkultúra lehes­sen, része az általános mű­veltségnek, mindenekelőtt az a feltétele, hogy az iskolák­ban ott legyenek a személyi számítógépek ... — Méghozzá ne csak mu­tatóban. ne egy-két darab, amit féltőn elzárnak előlük. Ehhez azonban sokkal több gépre van szükség, mint amennyit az állami iskolai számítógépes programban — Vannak viszont úgyne­vezett hátrányos területek, ahol a társadalmi akció szer­vezésére sokkal kisebb a le­hetőség. Nem lesznek így egyenetlenségek az ellátás­ban ? — Ahhoz, hogy ne legye­nek. a társadalmi és az álla­mi számitógépes akció jó összehangolására is szükség lesz. De ezt is beleértve, én nem tartom elképzelhetet­lennek, hogy legyenek ki­emelt körzetek, iskolák, amelyek több gépet kapnak. Vagy azért, mert hagyomá­nyaik vannak, vagy azért, mert így hozza a szükség. Arra gondolok például, hogy Leninvárosban sok minden indokolja egy erősebb háló­zat kiépítését, hiszen a TVK- ban, hogy a magunk portá­ján maradjak, a számítógé­pes irányítás valóság. A po­lipropilén II-es egységünk­ben a gyártási folyamatot számítógép vezérli, s a line'- áris poliészter 'gyárunkban még modernebb rendszer ke- lül beépítésre. — Magyarán szólva, a gyár­nak is közvetlenül érdeke, hogy leendő szakmunkásaik felkészüljenek a számítógé­pekkel való munkára? — Pontosan. Sokan úgy gondolják, hogy a számító­gép valami extra dolog, ame­lyet a mérnököknek kell is­merniük. A valóság ezzel szemben az, hogy ma már nagyon sok üzemben, nem­csak nálunk —, s példaként mondjuk a DIGÉP numeri­kus vezérlésű esztergagépeit is felhozhatnám — a szak­munkások is számítógéppel dolgoznak. Ezt a technikai fejlődés pedig a jövőben még inkább kikényszeríti. Ma­gyarán mondva, ha nem akarunk jobban lemaradni a világ technikai színvonalától, akkor igenis, már a gyere­keinket készíteni kell a lé­péstartásra. Ez a lépéstar­tás pedig a számítástechnika tömegméretűvé tétele. Az egyik, amit tehetünk, hogy anyagilag segítjük a techni­kai bázis kiépítését. De úgy gondolom, ezen túl is van­nak lehetőségeink. Például az, hogy a lehetséges gyere­keknek kinyitjuk a mi gé­peinket is, vagy hogy szor­galmazzuk különböző verse­nyek, pályázatok kiírását. — Térjünk vissza magá­hoz az akcióhoz. Gondolkod- tak-c már azon, hogy a TVK- ban miként szervezik mega három munkanapot? — A konkrét elképzelés­hez még nagyon kevés idő telt el. S azt hiszem, nem is az a. fontos, hogy egy hó­napon belül — mondjuk — megtartsuk az első társadal­mi munkanapot. A megyei társadalmi védnöki testü­letnek — úgy gondolom — az elkövetkező hetekben na­gyon komolyan át kell gon­dolnia a célokat, s azt. hogy a célokat milyen lépésekkel lehet a legoptimálisabban el­érni. ötéves programról van szó, amely, ha megérti a megye társadalma, s mi bí­zunk benne, hogy támogató- lag felkarolja, ha úgy tetszik, valóban nemzeti ügy lehet. Technikai lépéstartásunk zá­loga ... S elérhetjük, hogy ne csak néhány intellekluel gyerek privilégiuma legyen a korszerű ismeret, hanem mindenkié. Ilyen rövid idő alatt csak állami pénzeszkö­zökből ezt nem lehet meg­oldani. De ha a megyei fel­hívás visszhangra talál, ak­kor Borsod-Albaúj-Zemplén megyében e két csatornán sikerülhet a feltételeit meg­teremteni. Ez a megye pe­dig már bizonyította nem­egyszer, hogy képes a társa­dalmi összefogásra, s a gyer- mekrehabililációs központ, a vértranszfúziós állomás után most erre a nagyon fontos célra: dolgozni fog. Igaz, most a cél nem olyan ,,lát­ványos”, mint amikor egyet­len objektum megvalósításá­hoz kértük, adtuk a segítsé­get. De mert mindenki köz­vetlenül érdekelt a gyereke­in, unokáin keresztül, s mert a helyi összefogástól a he­lyi körülmények, feltételek javítása függ, úgy gondolom, nagyon sokan megértik és segítik a számítógépes prog­ram megvalósulását. Csutorás Annamária a telefonban Rádió mellett Hang Az irodalommal is csak úgy vagyunk, mint minden mással — mondjuk az éte­lekkel. Van, aki az édeset szereti, míg más a sósat, a fanyarabb, markánsabb íze­ket. Mándy Iván nem szere­pel a sor elején az olvasás- szociológusok listáin, de van­nak feltétlen hívei. Csak azért nem mondom, hogy az ínyencek, mert senkit se akarok megbántani, másrészt ez a tetszés-nem tetszés még korántsem minősít (esztéti­kailag) egy írót. Azt is el kell ismerni, hogy Mándy Iván szemléletét, stílusát, sa­játos világát előbb ízlelget­ni kell, mert sokan csak lassan barátkoznak meg ve­le. A felszín ugyanis csaló­ka. Az egyik látszat az, hogy Mándy „mindig ugyan­azt mondja", a másik, hogy történetei, esetleírásai, s a bennük szereplő figurák olyan „egyszerűek", azaz hét­köznapiak. Ez a legnagyobb írói bravúr: az egyszerűség, amikor mázsás súlyokat emel fel valaki látszólag könnye­dén. Nehéz észre nem ven­ni, hogy Mándy prózája át- és átitatódik a csupán rá jel­lemző fanyar lírával, amely inkább nevezhető szomorú­nak, mint vidámnak. De az élet se (mindig) vidám, nem kabaré. Pénteken este (harmadik műsor, 19.50—20.33) meg ép­pen egy groteszken fanyar, sőt meghökkentő történetet hallottunk tőle. A Hang a telefonban (noha kötetben is olvasható), ha szabad így fogalmazni, rádióra van ki­találva. Igaz, a rendező: Varga László Gábor Miklós­ban (Zsámboky János) és Borbás Gabiben (Edit) kitű­nő partnereket is talált eh­hez a játékhoz. Hogy mi ez a játék? Az író meghal, de a hangja tovább él a tele­fonban. (Éleiében sokat te­lefonált.) Az újságban meg­jelent gyászjelentés nyomán természetesen sokan felhív­ják az özvegyet, ám a leg­nagyobb megdöbbenésükre, maga az elhunyt jelentkezik. Felesége: Edit, miután felfe­dezi, hogy néhai férje a „vo­nalban van”. beszélgetni kezd vele. Ahogy az már lenni szokott, emlékek idé­ződnek föl a házasságukból, az író gyermekkorából, ám ezek az emlékek, azaz ma­ga a hang egyre halkabb- halványabb, míg egyszer végleg el nem némul a te­lefon. Ez Mándy lírája, ami­re utaltam, ez a kicsit ön­sajnáló érzelmesség, amely azonban sose csúszik át ér­zelgősségbe, mert ettől meg­óvja maga a groteszk ötlet, s az irón.iája-öniróniája. Az emberek sokszor eljátsza­doznak a saját halálukkal, a „mi lesz utánam?” gondo­latával. Ilyenkor sajnáljuk és sajná'ltatjuk magunkat. Mándy alapötlete is ez, de sokkal fontosabb az, amit az ötletből kibont. A halál va­lóban borzalmas, de még borzalmasabb, ha az élők, míg élnek, nem becsülik meg egymást. Mert mit ér a szeretet, a ragaszkodás, a könnyek, az önvád utána, amikor a hang már elné­mult? Ez mindkét félre igaz: a távozóra, s a túl­élőkre is. Mert sokkál iz­galmasabb a „mi lesz utá- nam”-nál, hogy milyen nyo­mot hagyunk, s egyáltalán hagyunk-e nyomot magunk után? Aligha kell bizony­gatni, hogy Mándy értelme­zésében minden élet érték, de az értékét, súlyát a tet­tek, az erkölcsi tartás adja meg. Az idő irreverzibilis, visszafordíthatatlan folya­mat, az emberi elme és em­lékezet azonban játékos és szelektív. Van ebben vala­mi felemelő és vigasztaló is, hiszen éppen ez biztosítja, hogy nem múlnak el nyom­talanul. A rádiójáték példá­jánál maradva: hangunk to­vább él (akár a telefon- kagylóban is), míg van, aki hallja, meg akarja hallani. (horpácsi) Interpop-fesztivál lesz Nívódíjakat adott az ŐRI A hazai könnyűzenei élet két olyan eseményéről ad­hattak hírt az újságok az ünnepek idején, amelyekről mindeddig nem volt mód beszélni. Vagyis igazán új­donságokról értesülhettek a sajtó képviselői az Országos Rendező Iroda Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Első ízben adott nívódíjat az intézmény azoknak a mű­vészeknek, együtteseknek, akik magas színvonalú, nagy tömegeket mozgósító rendez­vényeken igényesen szóra­koztatlak. A könnyűzenei szórakoztatás önmagában is igen sokszínű, s természe­tes, hogy a közönség külön­böző rétegeinek is más-más tetszik; az igények sokfélék. A nívódíjak is jelzik mind­ezt, elég csak az elismertek nevét felsorolni: Kovács Ka­ti, Koncz Zsuzsa, Záray Márta és Vámosi János a táncdal- és popénekesek kö­zött; Vörös Sári nótaénekes; Gálfy János műsorvezető; az R-GO, a Dolly Roll és a Neoton Família az együtte­sek között érdemelte ki az ŐRI nívódíját. Emlékei, élményei alapján ki-ki méregetheti magában a listát. Mi csak egy-két adalékot teszünk mindeh­II svédasztalt nem kell végigenni tudnak biztosítani. Ezért gondoltunk arra. hogy az el­következő öt esztendőben három társadalmi munkanap bevételét ajánlják fel az üze­mek, vállalatok, szövetkeze­tek és intézmények kollektí­vái erre a nemes célra. Úgy véljük, olyan anyagi fedezet gyűlhet így össze, amely mó­dot adna arra, hogy valóban kiépíthessük a megyében a számítógépes hálózatot az is­kolákban, és a művelődési intézményekben is. Hálózatot mondtam, és hozzáteszem még, hogy mi elsősorban rendszerben szeretnénk gon­dolkodni. Amibe-azt is bele­értem, hogy végig kell gon­dolnunk, hogy milyen isko­latípusokba milyen gépeket érdemes vásárolni. Annak ugyanis nagyon sok hátrá­nya lenne, ha — folytatva az eddigi gyakorlatot — a már­kák színes skáláját vonul­tatnák fel az iskolák. Töb­bek között azért, mert meg­oldhatatlan lenne a szervize­lés, de azért is, mert a kü­lönböző programok nem használhatók minden géptí­pushoz. — Ezt a tervszerű fejlesz­tést, hogyan lehet megol­dani? 1,1— Most kell elmondanom, hÖgy elképzelésünk szerint a ‘károsokban — a városkör­nyéket is beleértve — sze- í’éfftiénk, ha megalakulnának a védnöki testületek. A vá­rosi-tanácsoknál elkülönített íó/yószámlára fizetnék be a peipjiit azok, akik csatlakoz­nák felhívásunkhoz. Az ösz- sitégből vásárolt gépek ott- niaíadnak. Ez nagyon fontos momentuma az akciónak. Ugjy gondolom, így minden­ki ^ívesebben is ajánlja fel a maga segítségét. A megyei védnöki testület a megyei tanácson keresztül viszont a vásárlást bonyolítja le, s ez garantálja az egységes rend­szert. Hazánkban napjainkban, a felszabadulás után negy­venegy, a rendszeres televí­zió-műsorszórás megkezdése után huszonkilenc évvel kö­zel hárommillió tévékészü­lék villog esténként. Ez gya­korlatilag azt jelenti, hogy az ország teljesen telített televízióval, a népesség a te­levízió vonzásában él. főleg esténként, a híradó kezdeté­től két, két és fél órán át. Harminc évvel ezelőtt és azt megelőzően esténként a család tagjai beszélgettek egymással vagy baráti ösz- sze,jöveteleken cserélgették gondolataikat, adomázgattak, értesüléseket cseréltek, álta­lában nagy-nagy beszélgeté­sek részesei voltak az embe­rek. Ugyanakkor színházba járlak, ahol volt színház, moziba jártak rendszeresen, olvasó népnek hirdettük ma­gunkat a könyvtári és a könyvbolti forgalmi adatok alapján, de tagadhatatlanul nemcsak hirdettük, hanem igen sokan igen sokat olvas­tak is, különféle hobbiknak hódoltak, amatőr tevékenysé­gekben vettek részt, nagy- nagy sétákat tettek, illetve tettünk és sok egyéb hasz­nos dologgal töltöttük esti óráinkat. Most fél nyolckor jelentkezik a tévé-híradó, amit szinte az egész ország szertartásosan megnéz, majd nyolc órától jön a film, vagy egyéb főműsor és ek­kor már legfeljebb arra fut­ja időnkből, hogy a család­dal váltsunk néhány szót. A család kereteit meghaladó tevékenység, a baráti össze­jövetelek, olykor hivatalos rendezvények, egyéb műso­rok megtekintése hétfő esté­re összpontosul, illetve össz­pontosult, mert újabban már hétfő esténként is gyakorta van adás. Nem marad tévén kívüli életre már egy esténk sem. A televízió egész életünket korlátok közé szorítja. Van­nak települések, ahol a mo­zielőadásokat, s egyéb ren­dezvényeket úgy tartják, hogy utána a közönség a húszórás tévé-főműsorra ha­zaérhessen. Elvett tőlünk a lévé sok mindent. Sok mindentől megfosztott. Ugyanakkor adott is. Nem is keveset. In­formációkat, új ismereteket, egyidejű részvétel lehető­ségét a világ nagy eseménye­iben; behozza lakásunkba a nagyvilágot, mesét mond a gyermekeinknek, segít a to­vábbtanulásban, szórakoztat, művészeteket közvetít és maga is prezentál. Sokat ad hál. Nagyon érzékeny mér­legre kell tenni, amit elvett és amit nyújt, ha pontosan akarjuk felmérni jelenlété­nek hasznát vagy kárát. (Szokták mondani, hogy a televízió a huszadik század egyik legnagyobb technikai áldása és egyik legnagyobb istencsapása is egyben.) Arról jutott mindez eszem­be, hogy a televízió egyik új műsorában — Mit gondolok a tévéről? — március 16-án Mészöly Dezső, az ismeri műfordító és író arról me­ditált. milyen elmaradóit estékért kell a televíziónak a társadalmat kárpótolnia. Kárpótolnia? Igen. A tele­vízióval valóban átalakult életünk, de az átalakulást aligha kizárólag a tévé teszi. A nagy társadalmi átalaku­lás, a munkavégzés szokásai­nak változásai, a második gazdaságban való tevékeny­kedés, a telkeken való ki­kapcsolódó munkálkodás, il­letve jövedelemkiegészítő kertészkedés, a gmk-kban és egyéb keretek között vég­zett különmunkák, a külön­féle hobbik is eltérítenek korábbi életszokásainktól. De a televízió nagyon is kéznél van, elérhető, és könnyen lehet rá hivatkozni. Halljuk is gyakran: nem nézem meg ezt vagy azt a filmet, vagy színdarabot, majd akkor, ha hozza a tévé, ráérek. A di­ák nem olvassa el a köte­lező olvasmányt, megnézi a tévéváltozatát. A szülő nem mond mesét elalvás előtt a gyerekének, majd mesél a maci és így tovább. Ám a televízió nemcsak elvett tőlünk ezt, azt, siet­tette korábbi életszokásaink, művelődési, szórakozási gya­korlatunk megváltozását, hanem adott is. Bő válasz­tékban kínálja a kárpótlást. Szükségtelen itt felsorolni, mi minden van e „vegyestá­lon”. Nekünk kell kiválo­gatni, mit szemezzünk ki belőle. A nagy szállodák és fogadások svédasztalait, ame­lyeken ott van a borszesz- lángon melegen tartott töl­tött káposzta és őzpörkölt, a nehéz zsíros sertéspörkölt csakúgy, mint a könnyű franciás ételek hosszú sora, mi szem-szájnak ingere, nem szokás végigenni. Itt sem kell mindent nézni, és min­dennek a befogadását meg­kísérelni, mert az előbb- utóbb csömörhöz, befogadási zavarokhoz vezet, egyben teljesen leszoktat, elidegenít korábbi jó szokásainktól, társadalmi érintkezési, szó­rakozási. művelődési gya­korlatunktól. Okosan kell válogatni a svédtálon és a lévé műsorkínálatában, sok kínált dolgot ki kell hagyni. Egy jó baráti beszélgetésért nem kárpótolhat, valamelyik filmipari gyártmány, a szok­vány sorozatok egy-egy da­rabja, egy jó könyvet nem helyettesít egy rossz, zan- zásitott adaptáció. Meg kell keresni a svédasztalon az értékeket, azokat kiválogat­ni. Így kárpótolja a televí­zió az igényesebb nézőt az elmulasztott estékért, baráti összejövetelekért, beszélgeté­sekért., színházért, egyébért. És még adva van a lehető­ség is, hogy vissza lehet tér­ni részlegesen régebbi jó együttélési és művelődési, szórakozási szokásainkhoz. A mindenevő néző még ma, csaknem három évtized­del a hazai televíziózás megkezdése után is él. És ha nála több a kárpótolni való, mint az igényesebben válo­gató nézőnél, azért nem ki­zárólag a televízió felelős, még akkor sem, hogy ha kí­nálatában sok a talmi, csil­logó, ám ízetlen, értéktelen darab. A televízió olyan kí­nálatot ad, amelyben érté­kek is vannak és okos válo­gatással, értelmes egyensúly biztosítható az élet sok-sok élvezete, szórakozási, műve­lődési lehetősége, meg a képernyőre figyelés között. Benedek Miklós hez: Kovács Kati és Koncz Zsuzsa esetében aligha kell indoklás az egyetértéshez, róluk a legfrissebb hír az, hogy előbb Koncz Zsuzsa (a napokban), aztán Kovács Kati utazik a tengerentúlra többhetes vendégszereplésre; a Záray—Vámosi házaspár hazánkban elsőként lett gyé- mántlemezes; Vörös Sári kulturált nótaéneklése mel­lett jelentős pedagógiai munkát is végez; a legna­gyobb tömegeket — fiatalo­kat — kétségkívül a díja­zott együttesek vonzzák, a Dolly Roll koncertjein pél­dául százezren voltak az el­múlt évben. Az előző — nívódíjas — újdonságnál is nagyobb hír, hogy július közepén először rendeznek Magyarországon nemzetközi popfesztivált. A tájékoztatás szerint a ver­seny meghívásos, a különbö­ző popműhelyek javaslata alapján a rendezők azzal a szándékkal hívják meg a versenyzőket, hogy az eddig elért teljesítmény alapján a fiatal tehetségeknek meg- mérési lehetőséget, nagy nyilvánosságot biztosítsanak. Külföldről — 17 országból — csak szólisták jönnek, a hazai mezőnyben egyaránt lesznek szólisták és együtte­sek. A magyar és külföldi előadóművészek és dalok kü- lön-külön versenyeznek egy­mással. Az első nemzetközi pop- fesztiválnak Siófok ad he­lyet. Az elődöntők július 15-én és 17-én lesznek, 19- én a siófoki szabadtéri szín­padon rendezik meg a dön­tőt. A győztesek nemzetközi gálaműsort adnak Budapes­ten a Sportcsarnokban, jú­lius 21-én este. (t n. j )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents