Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. március 13., csütörtök Filmlevéi Szerelem első vérig Bery Ari (Füge) és Szilágyi Mariann (Ágota), a film ifjú szerelmespárja. legényét ismerhetjük, s tudCéljuk: megmenteni környezetünket Amatőr környezetvédők tapasztalatcseréje liv, cselekvő egyesületek A ma kezdődő filmhéten a miskolci mozilátogatók egy olyan új magyar filmet is láthatnak, amely csak egy hét múlva kerül majd más városok közönsége elé, de itt, a forrradalmi ifjúsági napok filmprogramja keretében már műsorra került. A címe Szerelem első vérig. írója és rendezője Horváth Péter és Dobray György, ami ez esetben nem azt jelenti, hogy egyik irta, másik rendezte, hanem mindkét feladatot közösen oldották meg. Fiatalokról, művészeti szakközépiskolásokról szól ez a film, ők a központi szereplői, a két főhős, a szerelmespár — Füge és Ágota — is közülük való. A napfényben fürdő Szegeden játszódik a történet, ott. tanulnak a fiatalok, és míg ismerkedünk velük a film kezdő képsorain, Andor Tamás kamerája bekalandozza velünk a város szépségeit. Ügy indul a film, mintha u városról készült reklámfilm lenne, holott messze nem az. és ezek a bevezető városi képsorok is inkább azt kívánják jelezni, milyen vonzó környezetben, milyen szépségek között is bontakozik ki két középiskolás fiatal szerelme. Megkapóan játékos jelenetek sorjáznak, igazán jó hangulatú a film mindaddig, amíg a fiú családi hátterét meg nem ismerjük. S ekkor belopódzik a derűs ifjúsági történetbe a sokkal komorabb, kegyetlenebb külvilág néhány motívuma. Például az, hogy a kollégista fiúnak a távolabbi városban élő elvált édesanyja nem éppen az az asz- szony, akit anyaként különösen kellene tisztelni. Szeretőit váltogató, élvhajhászó, de nagyon „belevaló" démon, aki remek táncos is, s egyáltalán nem sokat törődik eleinte fia sorsának alakulásával. vagy éppen annak diákszerelmével. Pedig ez a szerelem is veszélybe* jut, hiszen felbukkan a lány korábbi gavallérja. A „kutyaharapást szőrével" elmélet alapján a fiú apjának egy régi barátnőjénél keres vigasztalást, s már ez sem éppen a tiszta diákszerelemhez tartozik. Sok-sok félreértés után kibékülnek a fiatalok, s ez a kibékülés olyannyira sikerül, hogy a szerelem eljut az első vérig és mindjárt első alkalommal teherbe is esik a kislány. Ez a terhesség jelenti a film egyik legfontosabb csomópontját: mi legyen a még szinte gyermek anya magzatával? A lány a fiú nélkül dönt úgy, hogy ha összeházasodnak, meghagyja a gyermeket. S mikor ezt a hírt, a házasság hírét meg akarják vinni a fiú anyjának, kitűnik, hogy az valóban súlyos beteg volt, meghalt, csak a fiú nem kapta meg a halálhírét. Folyóparti zokogással ér véget a derűsnek indult film. Horváth Péter színész és író. Számos novelláját, kishatjuk azokból, hogy e fiatal művész a fiatalok életének igen jó ismerője és ábrázolója. Dobray György izgalmas, fordulatos filmek rendezője. A kettőjük társulásából született film bizonyos mértékig mégis nagyon felemás. Nem az kérendő számon e filmen, hogy mindvégig az első képsorok derűjét, a napfényes Szeged gondtalannak tűnő diákjainak életét tükrözze, mert mindaz, amiről szól. a nagyon is reális életből való. Ám a derűs ifjúsági szerelmi történetből a melodra- matikus befejezésig történő váltás kissé erőszakoknak tűnik. Igaz, így roppant erős a kontraszt a látszólag gondtalan Füge kezdetekben megismert élete, és annak valóságos háttere között, mégis valahogy soknak tűnik a tantételszerű döntés, a magzat megtartása után ez a fajta vég, ez a fajta befejezés és az a folyóparti sehová futás. E felemásság ellenére is különös figyelmet érdemel a film, mert fiatalságunkról hitelesnek tűnő képet ad. „Ilyenek vagyunk” — hangzik a film végén egy dalban és ez továbbgondolásra is kell, hogy sarkalljon. Esetleg vitatéma is lehet, hogy ez a fiatalos hangvételű mű jól ábrázolja-e az évődő, veszekedő szerelmesek hátterében az életet, helyes-e a fiatalon szülővé lett gyerekek döntése a magzat megtartásáról stb. A szereplőkre is érdemes odafigyelni. A remekül kiválasztott gyermekszereplők — Bery Ari és Szilágyi Mariann, a két főszereplő — s a felnőtt szerepekben a nagyszerű Galambos Erzsi, Újlaki Dénes és az öregségére első filmszerepét játszó Jászai Jolán néni játéka igen értékes, emlékezetes. Meg kell ezl a filmet nézni, s egyes pontjain érdemes vitázni. A HÉT TOVÁBBI FILMJEI Ezen az előrehozott bemutatón kívül most kerül közönség elé az Itt élned, halnod kell című. Koltay Gábor rendezte magyar film is, amely a tavaly áprilisban, Budapesten, a Hősök terén megtartott nagy történelmi játéknak filmváltozata, illetve az ott forgatott felvételekből készült. Ismert színészek. népszerű énekesek, nagyszámú statisztéria közreműködésével idéződik meg történelmünk néhány sorsfordulója. — Mi lenne, ha . . . címmel szovjet filmdráma is pereg mától egy érdekes kísérletről, amelyben egy nagyüzem fiataljai egy hónapra átveszik a gyár irányítását. — Végül megemlítendő, hogy a Hevesy Iván Filmklubban mától látható az Andrzej Wajda rendezte francia—lengyel film, a Danton. Benedek Miklós A KISZ KB Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa a múlt hét végén Balatonföld- váron országos tapasztalat- cserére hívta meg a környezet- és természetvédelemmel foglalkozó amatőr szakkörök és klubok vezetőit. Az összegyűltek tíz-tizenöt fős csoportoktól több száz fős egyesületekig óvodásokat, iskolásokat, egyetemistákat, vállalati közösségeket, közel száz kisebb-nagvobb kollektívát képvisellek. Nemcsak nagyságukban, hanem konkrét célkitűzéseikben és te- vékenj'ségükben is különböznek egymástól. Indíttatásuk azonban közös, egy forrásból fakad: az élet elengedhetetlen feltételének, a megfelelő természeti környezetnek a veszélyeztetettsége miatti aggódásból. Mik lehetnek az amatőr környezetvédelmi mozgalmak feladatai ? Hogy szükségesek, az nem vitatható, de a parttalanság —, hogy miközben mindenki mindennel foglalkozna, átfedések, s ugyanakkor hiányok keletkeznek és egyes kérdésekre senki sem keres választ, veszélyforrásokat is hordoz — emelte ki felszólalásában Rakonczay Zoltán, az OKTH elnökhelyettese. Minden csoport pontosan körvonalazott részfeladatokkal foglalkozzon. Így az ifjúsági szervezetek a társadalmi munkák végrehajtását, a szakszervezetek, a termelőüzemeken belüli, a HNF a helyi, lakóterületi, a TIT keretében működők a tudatformálás és a nevelés feladatait vállalhatnák magukra. A természettel kapcsolatban álló csoportok öt kategóriába oszthatók. Az első (mint az állattartóké, akvaristáké) csupán köldökzsinór a betonrengeteg és a zöld természet között. A másodikba a vadászok, horgászok, természetjárók, tájfutók, barlangászok tartoznak, ök a maguk módján szeretik a természetet, elsősorban mégsem a védelmével foglalkoznak. Az ak(kerlbarátok, a nemzeti parkok baráti körei) már köze- ' lebb állnak a tényleges védelemhez. Az igazi természetvédők azok a szívvel- lélekkel dolgozó önzetlen közösségek — mint a Társadalmi Erdei Szolgálat, a Társadalmi Természetvédelmi Őrszolgálat, a KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa, az ELTE Természetvédelmi Klubja, vagy a Borsod Megyei Természetvédelmi Egyesület —. akik önzetlenül tevékenykednek. Végül vannak úgynevezett informális csoportosulások. amelyek választott nevükkel nem mindig összhangban dolgoznak. Fontos szerep vár az amatőrökre a szemléletformálás terén is, mert a helytelen magatartás az, amit pénzzel sem lehet megváltani. „Azért még soha nem telefonáltak nekem, hogy természetvédelmi vétségért büntessünk meg valakit, de azért naponta hívnak, hogy ne büntessünk!” — jellemezte napjaink köz- gondolkodását Rakonczay Zoltán. S a jelenlévőkhöz intézett tanácsai között az is elhangzott, hogy tevékenységük a szűk környezetben kezdődjön. „Sokan a világot akarják megváltani, de az utcájukon nem lehet végigmenni tiszta cipőben." Az is lényeges, hogy ne a hivatásos szakemberekkel ellentétben, hanem velük együtt lépjenek — ha céljaik megegyeznek ! A klubvezetők ezután szekcióüléseken vitatták meg az operatív tennivalókat és tömegbázisuk szélesítésének további lehetőségeit. A tapasztalatcsere keretében hirdették ki a klubpályázat eredményeit és osztották ki az Állami Ifjúsági Bizottság és a KISZ IKT támogatását — összesen 300 000 forintot — a legjobbak között. Eddigi tevékenységük elismeréseként az LKM és a miskolci pamutfonó környezetvédelmi klubja is pénzjutalomban részesült. Kovács A. Gábor MŰSOROK rádió KOSSUTH : 11.20: Köznapi ügyeink. — 8.30: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 9.30: Holborne: Szvit. — 9.43: Éneklő Ifjúság. — 10.05: Diák- félórn. — 10.35: Labirintus. — 10.50: Nótacsokor. — 11.39; Kis kamorámban gyertyát gyújték. Francslcs Károly veszprémi borbélymester önéletírása. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Világhírlap. — 13.00; a windsori víg nők. Operarészletek. — 13.40; Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. — 14.09: A magyar széppróza századai. — 14.25: Zenei Tükör. 15.00: Olvasókör. — 15.30; Kórusainknak ajánljuk. — 10.05: Révkalauz. — 17.00; fTadiószínház; Kiskirály. — 17.40; Köszöntjük a 80 éves Hernádi Lajost. — 19.15: A kőszívű ember fiai. Jókai Mór re- gén.ve rádióra alkalmazva. — 20.25; Szabó Ferenc; Föltámadott a tenger — oratórium. — 21.19: A/. Eastman rézfúvós együttes játszik. — 21.30: Adjatok, hogy adhassunk. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Viták és összefüggések. — 23.10: Otto Klemperer vezényel. — 0.10: Himnusz. — 0.15; Éjfél után. Zenés műsor hajnalig. PETŐFI: 8.05: Balog Marton és a Téka együttes felvételeiből. 8.20; A Szabó család. — 8.50; Tíz pere külpolitika. — 9.05; Napközben. Zenés délelőtt. — 12.10: Operettnyitányok. — 12.25: Néhány szó zene közben. — 12.30: ..Énekeltem én: Fogas József”. — 12.45: Erdélyi magyar népzene. — 13.05: Nosztalgiahullám. — 14.00; Bareza Gedeonra emlékezünk. -- 15.00; Néhány perc tudomány. — 15.10: Operaslágerek. — 15.45: Törvénykönyv. — Ki.00; Találkozás a stúdióban. — 17.08: Ifj. Kállai Kiss Ernő néni zenekara játszik. — 17.30: Kézfogások. — 18.30; Slágerlista. — 19.05: O nerettkedvelőknek. — 20.00; Reklámparádé. — 20.03: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Rádiószinház: Falusi Edisonok. — 21.42: Slágerfilmek — filmslágerek. — 22.24; Paulay Ede. avagy a nemzeti színjátszás fénykora. — 22.4»: Könnyűzene — hangszerszólók. — 23.20: John Abei crombie dzsesszegyüttese játszik. — 0.03: Régi fúvószene. — 0.15; Él fél után. Zenes műsor hajnalig. 3. MŰSOR: 9.08: Magyarán szólva. — 9.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának felvételeiből. — 9.43; Feiicic Weathers énekel. — 10.18: A Bécsi Kamarazenekar hangversenye. — 11.05: Pillanatkép, li.10; A hangversenyközvetítés folytatása. — 12.05; U| felvételeinkből. — 13.05: Szintézis. 13.35: Zenekari muzsika. — 14.25; Pophullám. — 16.00: Höndel-mű- vek. — 17.00: Iskolarádió. — 17.30: Bemutatjuk űl felvételeinkét. — 17.51 ; Á 42. utca. Zenés- játék-rés/.lotek. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: Aurélé Nicolet és Jean-Pierre Rámpái hangversenye. — 20.15: Kilátó — 21.00; Rádióhangversenyekről. •*«.30; Bizet operáiból. —22.40; Naniaink zenéie. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 in-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-on) 17.00: Műsorismertetés. Hírek, időjárás. — 17.05: A Tiszától a Dunáig. Eszak-magyarországi képeslap. Szerkesztő: Csonka László. (A tartalomból: Herman Ottó emléke Miskolcon. — Forradalom és ifjúság. — Csákány cs toll. — Tollbeszéd. Németh Miklós Attila jegyzete.) — 18.00: Eszak-magyarországi krónika. (Afit-vállalatok országos tanácskozása Egerben. — Fogadónap a szocialista brigádoknak a salgótarjáni művelődési házban.) — 18.25—18.30: Lap- és müsorelöze- tes. televízió 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna. — 9.00: Iskolatévé. — 9.35: Építészet. — 9.55: A magyar puszta. 9. rész. Ősz Kardoskúton. — 10.40: Máriássy Judit; Nagy Anna, kis Anna. Tévéfilm. — 12.00: Képújság. — 15.45: Iskolatévé. — Deltácska. — 16.05: A természet válaszol. — 16.15: Kamera. A film dramaturgiája I. — 16.50: Hitek. — lfi.55: Perpetuum mobile. Sokféle kő van. — 17.30: Képújság. — 17.35: Cimbora. — 18.30: Telesport. - 18.55: Reklám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv-híradó. — 20.00: A különös rozscipó. Francia lévéfilm. — 21.00: Hírh — 21.50: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 22.20: Tv-híradó 3. — 22.30: Himnusz. 2. MŰSOR: 17.50; Egészen normális őrület. NSZK tévéfilmsorozat. 9. rész. — 18.40: Képújság. — 18.45: Kerek világ. — 19.00: Guriga, a varázsló. NDK bábfilm. — 19.10; öt tangó. Holland balettfilm. — 20.00: Hangya- szorgalom. avagy mi kell a gazdasági csodához? Friedrich Merz filmje. — 20.45: Száz híres festmény. — 20.55: Tv-híradó 2. — 21.15: Egészen normális őrület. NSZK tcvéfilmsorozat. 10. rész. — 22.05: Tv-Basic-tanfolyam. 6. rész. — 22.35: Képújság. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ I. MŰSOR: 9.30: A Oil’ll lo.sn Ut a Naphoz. Kórus mii. — 9.55: A/ ISZLKP kongresszusáról jelentjük. — 15.35: Av S'/LKP XVH. kongresszusáról jelentjük. — 16.10: A mVtit. kulcsa. 8. rész. — 16.50- A testmozgás egészség. — 17.00: Csehszlovák állami ki- i tiniét« sek. Dokumentumműsor. — 17.20: Az SZUKP XVII. kongresszusáról jelentjük. — 17.50: Tudósítónk jelenti. — 18.20: Esti mese. — 18.30: URH-kocsival. Magazin. — 19.10- Gazdasági jegyzetek. — 19.20: időjárás-jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Életünk krónikája. 25. rész. —20.30: Ezüstcsengő. Tv-játék. — 21.45: Aulósok-motorosok magazinja. —• 22.25- Mozart kcringőiböl. Kamarakoncert. — 23.15: Hírek. mozi BEKE: Mi lenne, ha . . . Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: nlO és fi2 órakor. — Szerelem első vérig. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! H. hely- ár ! Kezdés: 3 órakor. — Kék villám. Mb. színes amerikai politikai krimi. 14 éven aluliaknak nem ajánlott I Kiemelt és m. helyűt! Kezdés: nG és fO órakor. — BEKE KAMARA: Vadlovak. Mb. színes új-zélandi film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 4 órakor. — Üveg török. Mb. angol film. 16 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: 6 órakor. — KOSSUTH: Szirmok, virágok, koszorúk. Színes magyar film. 16 éven felülieknek! Kezdés: 9 órakor. — itt élned, halnod kell! Színes magyar film. Kezdés: ll órakor. — Mi lenne, ha . . . Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f3 órakor. — Szenvedély végszóra. Mb. színes francia vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: hn5 órakor. — A tűz háborúja. Színes kanadai szövegnélküli kalandfilm. 16 éven felülieknek! HL helyár! Kezdés: 7 órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB: Danton. Színes francia—lengyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 és H órakor. — TÁNCSICS: Utószó. Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — Agyúgo- lyófutam. Mb. színes amerikai kalandíilm. III. helyár! Kezdés: H órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Fehér lótusz. Mb. színes kínai kalandfilm. Kezdés: 6 órakor. — SZIKRA: Nap. széna, eper. Mb. színes csehszlovák vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — Szeretők. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f7 órakor. — FÁKLYA: Poszeidon katasztrófa. Színes amerikai katasztrófafilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: Í5 cs f7 órakor. — FÁKLYA; KAMARA: Üldözők. Mb. amerikai film. 16 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: 15 órakor. — PETCVI: Családi titok. Színes szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f5 órakor. — Kék lagúna. Színes amerikai film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TOKAJ DISCO MOZI; Androi- dok lázadása. Mb. színes amerikai tudományos-fantasztikus film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés; f8 órakor. — NEHÉZIPARI MÜSZAKT EGYETEM: Balekok. Mb. színes francia vígjáték. III. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — MISKOLC-HA- MOR: Mi lenne, ha . . . Szovjet film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f6 órakor. — MISKOLC-PERECES: Hófehér. Színes magyar rajzfilm. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kez- oés: 6 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE; Mária-nap. Színes magyar film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 4 órakor. — Te már nagy kisfiú vagy! Mb. színes amerikai vígjáték. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! II. helyár! Kezdés: 6 órakor. — LENIN VAROS. DERKO- V1TS: Hideglelés. Színes lengyel film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: f6 órakor. — Segítség, felszarvaztak! Mb. színes olasz bohózat. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! III. helyár! Kezdés: 18 órakor. — MEZŐKÖVESD. PETŐFI: Selyem tiú. Színes NDK film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés; 5 órakor. — Átverés. Mb. színes amerikai krimi. 16 éven felülieknek! III. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI: Klapka-légió. Színes magyar film. Kezdés: f5 óraikor.— Fantom az éjszakában. Mb. színes amerikai krimi. 16 éven felülieknek! Kiemelt és III. helyár! Kezdés: 7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Jörgensen, a zsaru. Mb. színes dán film. 14 éven aluliaknak nem ajánlóit! II. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, BÉKE; Hajókkal a bástyák ellen. (Felújítás) Színes szovjet film. Kezdés: 5 és 7 órakor. — SZERENCS. RÁKÓCZI: A bosszúál- lás ideije. Színes argentin film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY. MÁJUS l: Szexmisszió. Mb. színes leneyel tudományos-fantasztikus film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott* II. helyár * Kezdés: Í6 órakor. színház 13., csütörtök Ahogy tetszik Goldoni Ifj. bérlet Kezdés: 19 órakor VENDÉGJÁTÉK Huszárok Gyöngyös Kezdés: 19 órakor Séta