Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-13 / 61. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XLII, évfolyam, 61. sióm Ára: 1,80 Ft Csütörtök, 1986. március 13. Svédország miniszterelnöke: Ingvar Carlsson Exportra A Diósgyőri Gépgyár kábelgépeket gyártó gyáregységének sze- reldeüzemében a Szovjetunió és az NSZK részére készülnek a DSO-2x20-as összecsapó kábelgépek. A gyáregység exporttermékein Czirbus Lajos szerelölakatos végszerelést végez. F. L. felvétele Ülést tartott az SZMT A szakszemi részese a leniek végrehajtásának Szigorúbb árellenőrzések Súlyosabb szankciók a szabálytalankodókkal szemben Tegnap ülésezett a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa. Napirenden szerepelt a VII. ötéves terv és a hosszú távú gazdasági és területfejlesztési tervjavaslat. Az ülésen résztvevők már előzőleg megkapták az írásos anyagot. melyhez szóbeli kiegészítést fűzött Majoros László, a megyei tanács elnökhelyettese. Kimondotta többek között. hogy sikeres dolog a VII ötéves terv együttes tárgyalása a hosszú távú elképzelésekkel. A tervben a konkrét 1986—!!7-es esztendő feladatait követik majd a körvonalazott következő 3 év feladatai. Az ebben megfogalmazottak végrehajtását, illetve az esetleges módosításokat az elért eredmények határozzák majd meg. Az ülésen ismertették a Szakszervezetek Megyei Tanácsa véleményét a terület- fejlesztési tervjavaslatról. Ebben — egyebek mellett — helyeslik a lakásellátás javítására vonatkozó elképae- lésekct. Nevezetesen: az állami bérlakásépítés fokozásának szükségességét Miskolcon és Ózdon. valamint azt. hogy a fiatal házasok, a nagycsaládosok lakásigényeit a jelenleginél rövidebb idő alatt lehessen kielégíteni. A részletes véleményezés ösz- szegzésében kiemelik: a szak- szervezetek részesei kívánnak lenni a terv végrehajtásának. Ezért annak elfogadása után meghatározzák az SZMT és a szakmaközi bizottságok feladatait és ajánlást tesznek a megyében dolgozó ipari-ágazati szakszervezetek tennivalóira. Az értekezleten ezt követően a megye egészségügyi helyzetéről tájékoztatta a jelenlevőket dr. Szabó István megyei főorvos. Szólt a demográfiai helyzetről, különös tekintettel az ennek alakulását jelentősen befolyásoló különféle körülményekről. Így a helytelen élet(Folytatás a 2. oldalon) Az árhatóságok és a kereskedelmi felügyelőségek csaknem 100 ezer esetben ellenőrizték az árakat 1985- ben, vizsgálódásaik száma 19 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az árellenőrzések többsége kiterjedt a gazdálkodók teljes árképzési módszerének, árpolitikájának alapos feltárására. jó néhányszor pedig az áraknak a piaci helyzettel, a kereslet és a kínálat összhangjával kapcsolatos összefüggéseire is. A tavalyi árellenőrzések tapasztalatai — egyelőre még csak a gyorsmérleg alapján — arra utalnak, hogy az ár- fegyelem az elmúlt évben sem javult, igaz. nem is romlott. Az adatok szerint az ellenőrzések számával arányosan több volt a megállapított hiányosságok miatti intézkedés. Ugyanakkor az árhatóságok többször kezdeményeztek gazdasági bírsáIngvar - Carlssont választották meg Svédország új miniszterelnökévé A Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt 51 éves elnöke a febr uár 28-án meggyilkolt Qlof Palniét követi a kormányfői székben. A svéd törvényhozásban, a Riksdagban megtartott szavazáson 159 szociáldemokrata és 19 kommunista képviselő adta voksát Carlsson- ra. A három ellenzéki párt 171 képviselője tartózkodott a szavazástól. Carlsson korábban miniszterelnök-helyettes és környezetvédelmi miniszter volt. got tavaly; huszonnégyet, az előző évi tizennéggyel szemben. A vevők kártalanítását kétszer annyi esetben rendelték el. A szigorúbbá vált árellenőrzés tehát általában a korábbinál szigorúbb intézkedéseket is maga után vont. Az 1985. évi árellenőrzési statisztikához az is hozzátartozik, hogy összesen 22 ezer intézkedésre volt szükség. vagyis a vizsgálatok majdnem egynegyedénél a revizorok találtak valamilyen kisebb-nagyobb szabálytalanságot. Hatvan esetben bűnvádi eljárást kezdeményeztek az ellenőrök, akik 1500 alkalommal a vevő kártalanítását. 6000 esetben szabálysértési eljárást, 500 fegyelmi felelősségre vonást, s 5000 ízben pénzbírság kiszabását. továbbá körülbelül 8000 föltárt hiba nyomán (Folytatás a 2. oldalon) Egyetemes biztonsági rendszerre van szükség Mihail Gorbacsov levele az Élet Intézet alapítójához Az emberiség fennmaradásával kapcsolatos kérdésekről fejtette ki véleményét Mihail Gorbacsov abban az üzenetében, amelyet M. Maróig professzorhoz, a Nemzetközi Élet Intézet alapítójához és vezetőjéhez intézett. A különböző országok tudósainak erőfeszítéseit a földi élet megőrzése érdekében összefogó intézet vezetője a közelmúltban levelet írt az SZK.P KB főtitkárának és Reagan amerikai elnöknek. Ebben rámutatott arra, hogy a múlt év novemberében Genfben elkezdett szovjet—amerikai párbeszéd történelmi jelentőségűvé válhat, ha a két ország vezetői hitet tesznek az élet megőrzése mellett. Most közzétett válaszában Mihail Gorbacsov felhívja a figyelmet arra. hogy a civilizáció történetében első ízben magának az emberi életnek a fenntartása vált a legfontosabb feladattá. A fegyverkezési hajsza máris olyan határ közelébe sodorta az emberiséget, amelyen túl már kérdésessé válik. hogy egyáltalán meg lehet-e állítani a fegyverkezést. E határon átlépve a földi élet már csak egy hajszálon függ. A túléléshez arra van szükség, hogy újszerűén, a megszokottól eltérően éljünk és cselekedjünk. Ez elsősorban a különböző államok együttélésére érvényes — hangsúlyozza levelében Mihail Gorbacsov. — Az államok közötti kapcsolatokat egymás érdekeinek, s elsősorban a biztonsági érdekeknek a kölcsönös tiszteletben tartására kell építeni. Minden államra kiterjedő, egyetemes biztonsági rendszerre van szükség, amely átfogja a nemzetközi kapcsolatok valamennyi területét. Mongol parlamenti küldöttség érkezett hazánkba A Magyar Népköztársaság Országgyűlésének meghívására szerdán reggel mongol parlamenti küldöttség érkezett hazánkba. A delegációt N.vamin Dzsagvaral, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja elnökségének elnökhelyettese vezeti. A küldöttséget a. Ferihegyi repülőtéren Cservenka Ferencné, az Országgyűlés alelnöke fogad ta. Jelen volt Dangászurengijn Szaldán. Mongólia budapesti nagykövete. syíyVis: }»v Fojtón László képösszeállitasa