Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-11 / 59. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A lenini úton A Pravda cikke A XXVII. kongresszus bizo­nyította, hogy az SZKP kö­vetkezetesen folytatja a Nagy Október ügyét, magabizto­san halad a lenini úton, méltóképpen tölti be a mun­kásosztály, az egész szovjet nép politikai vezetőjének sze­repét — mutat ró a moszk­vai Pravda hétfői szerkesztő­ségi cikke, méltatva a múlt héten befejeződött tanácsko­zás munkáját. A kongresszus megmutat­ta, hogy a párt a legna­gyobb mértékben képes le­vonni a múlt tanulságait, át­fogóan, lenini módon fel tudja mérni mindazt, ami idejét múlttá vált, reális, minden tekintetben kiegyen­súlyozott cselekvési progra­mot tud kidolgozni. Az or­szág társadalmi-gazdasági fejlesztésének meggyorsítása a pártnak a kongresszus ál­tal jóváhagyott stratégiai irányvonala. A legfelsőbb pártfórum - állapítja meg az SZKP KB lapja - tanúsította, hogy e program végrehajtásában, a gyorsítás sikerében a döntő az emberi tényező, s ezt csak jól átgondolt gazdasági stratégiával, hatékony szo­ciálpolitikával, és ezektől el­szakíthatatlan egységben cél­ratörő eszmei-nevelő munká­val lehet aktivizálni. A kongresszus bizonyítot­ta, hogy az SZKP a társa­dalmi haladás és a béke pártja, nincs számára neme­sebb cél a béke megőrzé­sénél, a termonukleáris ka­tasztrófa megelőzésénél. Az egész kongresszust az elvszerüség és az egység, az igényesség és a bolsevik igazság, a fogyatékosságok és a mulasztások nyílt feltá­rása, a társadalom fejlődése belső és külső feltételeinek mély elemzése jellemezte. Az új gazdasági feladatok sikeres megoldása érdekében alaposan át kell alakítani a gazdasági mechanizmust, a szocializmus lehetőségeit tel­jesebben feltáró, egységes, hatékony és rugalmas irá­nyítási rendszert kell létre­hozni. A gazdaságirányítás, mint a Központi Bizottság politikai beszámolója is meg­állapította, állandó tökélete­sítésre szorul. Ma azonban a helyzet olyan, hogy nem le­het részleges javításokra korlátozódni, radikális re­formra van szükség. Ennek célja, hogy egész termelé­sünket valóban a társadal­mi igényeknek, az embe­rek szükségletei kielégítésé­nek rendeljük alá, javítsuk a hatékonyságot és a minősé­get, gyorsítsuk meg a tudo­mányos-műszaki haladást, fejlesszük a dolgozók érde­keltségét a munka eredmé­nyében, támogassuk a kez­deményezéseket és a szocia­lista vállalkozó kedvet a népgazdaság minden lánc­szemében, mindenekelőtt a dolgozó kollektívákban. Az irányítás, a szocialista ter­melési viszonyok egész rend­szere tökéletesítésének fő kritériuma — hangsúlyozza a szerkesztőségi cikk - a tár­sadalmi-gazdasági fejlődés meggyorsítása, a szocializ­mus megszilárdítása. ^wwbiwwíwwii iPiiMmu ■ i w ii ■ i ,i ii Meg letel óvni a; emberiséget egv újabb pusztító háborútól Mihail Gorbacsov levele A szovjet nép meggyőződé­se. hogy az államok és né­pek erőfeszítéseinek eredmé­nyeként meg lehel óvni az emberiséget egy újabb pusz­tító háborútól — állapítja meg levelében Mihail Gor­bacsov. Az SZKP KB főtit­kára a levéllel arra az üze­netre válaszolt, amelyet a koncentrációs táborok egy­kori lakóinak nemzetközi bi- zollságíiT Intéztek hozzá. Az SZKP KI! főtitkárának vá­laszát a párizsi szovjet nagy- követségen a buehenwaldi tábor nemzetközi bizottsága elnökének nyújtották át. Az egykori táborlakók nem­zetközi bizottságai Ronald Reaganhez is eljuttatták üze­netüket, amelyben felhívják a figyelmet egy esetleges nukleáris katasztrófa követ­kezményeire. Az üzenet szer­zői megelégedéssel szólnak a nukleáris fegyverkészletek felszámolását sürgető nyilat­kozatokról. s azt a reményü­ket hangoztatják, hogy eze­ket a nyilatkozatokat már a közeli jövőben konkrét lépé­sek követik. Megtalálták a január 'ill­án. tragikus körülmények között felrobbant Challenger Űrrepülőgép utaskabinját. Az Amerikai Országos Űrhajó­zási Hivatal, a NASA va­sárnap délutáni bejelentése szerint az utaskabinban ott vannak az űrhajósok marad­ványai is. Részleteket egye­lőre nem közöllek, azt sem jelentették be. hogy mind a hét holttestet megtalálták-e. A várhatóan több napig tarló kiemelési munkálato­kat haladéktalanul megkez­dik. A kabin —, amely tulaj­donképpen két részből, a négyszemélyes pilótafülkéből és a további három személyt befogadó kabinból áll — mintegy negyven kilométer­re van a parttól, körülbelül bar m i n cm éteres mélység­ben. A NASA közölte: a ko­rábbi műszeres vizsgálatok után pénteken búvárok száll­tak le a viz.be, és azonosí­tották az űrkabint, megta­lálták az űrhajósok marad­ványait. A közléssel azért vártak egy napol, mert előbb az áldozatok hozzátartozóit 'értesítették. A szakértők egy része fel­tételezte. hogy a kabin egy­ben marad á robbanás, il­letve a zuhanás után. más részük azonban úgy véleke­dett. hogy az darabokra tort. Eddig még csak vi­szonylag kisebb roncsokat emeltek ki egy darabban a tengerből. Felvételeket ez ideig nem tettek közzé a kabinról, így annak állapo­tát csak a kutatásban részt vevők ismerik. AZ MSZMP BORSOD-ABAÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. évfolyam, 59. szám Ara: 1,80 Ft Kedd, 1986.’március 11. Növekedés és egyensúly Hetényi István előadása Ózdon Tegnap, a kora délelőtti órákban Miskolcra érkezett Hetényi István pénzügymi­niszter. A megyei pártbi- .zottság székházában fogad­ta Fejti György, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára, aki tájékoztatta a vendéget a megye gazdasági és politi­kai életéről. A megbeszélé­sen jelen volt dr. Ladányi József, a megyei tanács el­nöke is. A déli órákban érkezett Ózdra a pénzügyminiszter, akit elkísért útjára Fejti György és dr. Ladányi Jó­zsef. Az Ózdi Kohászati Üzemek vállalatvezetése kö­szöntötte a vendégel, majd dr. Fethes András vezér- igazgató adott tömör tájé­koztatást a kohászat elmúlt évi gazdálkodási, termelési eredményeiről és a gondok­ról. Külön kitért a vállalat fejlesztési elképzeléseire és azokia a nehézségekre, me­lyek a továbbfejlődés lehe­tőségeit behatárolják. Hetényi István ezt köve­tően közgazdasági és műsza­ki szakemberekkel találko­zott a Technika Házában, ahol pénzügypolitikánk idő­szerű kérdéséiről tariott elő­adást és válaszolt a feltett kérdésekre. A pénzügyminiszter el­mondta. hogy a pénzügypo­litika a gazdaságpolitika szerves része és annak egyéb elemeivel összhangban több irányú követelményrend­szernek kell megfelelnie. Látni kell. hogy az ország valamennyi gazdálkodó egy­sége, a lakosság érdekeinek kielégítése és az állam cél­kitűzéseinek valóra váltása érdekében nemcsak a pénz­ügypolitikának, hanem a szociálpolitikának, a külgaz­dasági politikának, a beru­Hetényi István előadását tartja házási politikának és nem utolsósorban az árpolitiká­nak összehangoltan kell működniük, hogy a kitűzött gazdaságpolitikai céljainkat valóra válthassuk. Szűkebb területre térve hangsúlyozta, hogy a pénz­ügypolitika alakításánál fi­gyelembe kell venni a pia­ci folyamatokat, a piaci au­tomatizmusokat. ugyanak­kor számos területen — mint például a szénbányászat — kedvezményeket kell alkal­mazni, melyek elősegítik a termelés folyamatosságának biztosítását. Ózdon, a Technika Házában Általános célkitűzés: a népgazdasági tervben meg­fogalmazott növekedés és az egyensúlyi viszonyok megte- ítmtése és fenntartása a ha­tékonysági követelmény szem előtt taitásával. Emel­lett segíteni kell a műszaki fejlesztési elképzelések va­lót a váltását, az új termé­kek kialakítását, termelésbe állítását. A pénzügyi politi­ka feladata továbbá még a társadalom közös fogyasztá­sainak finanszírozása, vala­mint a forint értékének az őrzése. (Folytatás a 2. oldalon) Sajtóértekezlet Moszkvában Mintegy 150 módosítást hajtott végre az SZKP múlt héten véget ért XXVII. kongresszusa a párt szerve­zeti szabályzatában. Ezekről a változásokról számolt be hétfői moszkvai sajtóértekez­letén Igor Svec, az SZKP KB pártszervezési osztálya mellett működő tanácsadói csoport vezetője. Emlékeztetett rá: az SZKP-nak már hagyományá­vá vált, hogy mindannyiszor módosítja szervezeti szabály­zatát. valahányszor " válto­zik a párt programja. E két alapvető dokumentumnak mindig teljes összhangban kell lennie egymással. Szük­ségessé tette a . szervezeti szabályzat módosítását az is. hogy a korábban érvényes dokumentumot !!)61-ben fo­gadták el, azóta pedig sok olyan változás következett be a Szovjetunió életében, amelyet a társadalom veze­tő erejeként tevékenykedő párt működését megszabó alapvető dokumentumnak is tükröznie kell. A szervezeti szabályzat je­lenlegi formájában is meg­őrizte a párt szervezésének és életének lenini elveit — hangsúlyozta Igor Svec. Módosult, szigorúbba vált például a kommunisták kö­telességeinek meghatározása. Az új szervezeti szabályzat egyértelműen kimondja, hogy a párttagnak az állam és a párt előtt is külön-külön fe­lelnie kell tetteiért. A bün­tetőjogilag felelősségre vont személyt a párt akkor is ki­zárhatja soraiból, ha a bíró­ság felmentő ítéletet hoz ügyében Üj fejezetként került be az SZKP szervezeti szabályzatá­ba. hogy a pártirányítás po­litikai vezető szerepet jelent, amely semmiképp sem té­veszthető össze az állami szervek. vagy társadalmi szervezetek szerepének, fel­adatainak átvállalásával. A December 4. Drótmüvek huzolmü gyáregységének hő­kezelő ütemében korszerű huzalhőketefö berendeléseken »ötlénik ai acélhuzalok patenttrozósa. F. I. felvétele fii in nf mi 11 eiwt—i tn'm in.i iiiihi. .eijttn KSHBjSMinatnnoHMnMmMíHnMMBMMMHMMMKMKiS 8RBB9B8B Megtalálták a Challenger ntaskabinját

Next

/
Thumbnails
Contents