Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-29 / 75. szám

i*0í$ó ßtll &tr

||Lé *-4* "s - xf ,v *v

w áLj? $? «iis

í J$*%$ & ,%^^?Í$&^ SpST*

rf^x# F^Tj Fi

|§|pH %é

E

gy 1268-ban keltezett egyházi tized jegyzéken fordul elő első ízben Villa Scederkyn neve, majd o történelem különböző fordulóin, más és más iratokon, dokumentumokon többféle formában használják a Tisza-parti település nevét: Zederkun, Zederkench, Zederken, Zederkyn, Szederkyn, majd egy 1771-ben fogalmazott irat élén már ez olvasható: Szederkény Helység Urbáriuma. Annak is a Nyoczadik Punctumá-ban írták le, hogy „Ha a robotra hivattatott paraszt röstségből, vagy más vétkes okból meg nem jelenik, tizenkét pálczával büntettessék."

Ez csak egyetlen, kiragadott pont a ma Leninváros néven ismert jeles ipari település történetéből, ami már több ezer évvel ezelőtt halászok, pákászok, mesterek, katonák, kereskedők, gócpontja lehetett. Bizonyítékot bőven forgattak ki a talajmarók, földgyaluk, exkavátorok a város és a gyárak építésekor a földből. Az új kőkorból maradt kőbalta, 3700 éves sírok, közel 4000 éves település nyomai bújtak a mélyben, és amikor századunk civilizációja és ipari kultúrája megvetette lábát a Tisza partján, sorra fordultak ki a mélyebb és mélyebb rétegekből 0 bronzkori karperecek, bronzfüggőki vaskengyelek, övmaradványok, haj- karikák, szablyák, nyílhegyek, edények. Akadt sír, amiben a porladó katona teteme mellett sertés-j lábszárcsont is feküdt. .. útrovaló- ul az elhunyt elődnek.

Napjainkban szovjet, japárt NSZK-beli, lengyel, csehszlovák átutazók „táboroznak le" a modern Olefin Hotelben, s ha kedvük tart ja, korcsolyát is húzhatnak, hogy akár a nyári kánikulában tegyenek néhány kört a TVK melletti szabadidőközpont csillogó jegén Évszázadokkal ezelőtt sem volt különös, ha idegen ajkú ember vetődött errefelé, amiről sokat mesélhetnének a közeli Sajóörös határában talált 18 darab római ezüst- pénz, vagy az a kétélű, indás, díszes kard, amit feltehetőleg a gázlót vigyázó Árpád-kori katona viselhetett, használhatott, biztosítva a szabad közlekedést a fejedelmi birtokon keresztül.

Talán elfogadható lenne az a rrialíciával vegyes megjegyzés, amit Leninvárosban fogalmazott irieg valaki, miszerint: ha nincs múltad, áss magadnak ... ha csak napjainkban húszéves város tömbházaira, a mértan rendjébe illesztett városszerkezet képét nézzük. Ám ezek a derékszögben és ivekben kirajzolt utcák, a betonépületek karéjozta terek és a legmodernebb technikákat felvonultató és azokat korszerű technológiával üzemeltető gyárak helyéről olyan elnevezéseket őriz az emlékezet, mint Kürti tanya, Kiskút-dűlő, belső örösi határ, Mézes-dűlő, Paptanya, Kisfaludi-dülő ... A nevek o település történetét hordozzák magukban, azt a múltat, ami nélkül még egy csupán húsz éve városnak nevezett település sem létezhet. Ebben a múltban felsorakoznak a Kisfaludi hatórrészben feltételezett földvár egykori lakói, a Tisza mocsaras részében csíkra vadászó pákászok, az 1651-ben Lo- rántffy Zsuzsanna által idetelepített hajdúk, a pálcaütéssel fenyegetett (fentebb mór említett) jobbágyok, az 1919-es Tanácsköztársaság direktóriumának tagjai: Gönczi János, Belényesi Pál, Gönczi József, Pócsi István, Nagy József . . . és benne van az a 254 család, akik az 1945. március 15-én, az Ideiglenes Kormány által kiadott földtörvény által jutottak földhöz.

Sőt, ma már történelemnek tartják Leninvárosban 1966. április 2- át, amikor Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának akkori egyik titkára átadta a várossá nyilvánításról szóló oklevelet, majd öt évvel később, 1971. április 21- én, Lenin születésének centenáriumán, - már mint az Elnöki Tanács titkára — adta át az oklevelet, aminek alapján Tiszaszederkény felvehette a Leninváros nevet.

Egy mozdulat milliókba kerül

— A Szovjetunióban jártunk betanulni az etiléngyártás fortélyait. Már akkor tudtuk, hogy ennek a munkának a nehézségét a figyelemben, az összpontosításban kell keresni. Itt egy mozdulat milliókba kerül ... a rossz mozdulatot meg sem merem saceolni. Hatalmas értékek vannak a kezünkben. Ezt a munkát nem lehet iskolában megtanulni, ott csak a legminimálisabb ismereteket szerezheti meg az ember, majd itt a gyárban, a gyakorlatban válik el, ki mire képes, mit lehet rábízni, hogyan tud bánni az elemekkel. Talán ezért is alakulnak úgy a brigádok, mint a többkötésü vegyületek ... a kisebb és nagyobb részecskék, a kisebb és nagyobb erők, elemek együtt alkotják az eredményt... akár a mi brigádunkban, itt az Olefingyárban, ahol mi a gázszétválasztással foglalkozunk. Ha itt üzemzavar keletkezik, megsínyli az egész vertikum, arra meg gondolni sem szabad, hogy olyan leállás sújtson, aminek hatását érzik Kazincbarcikán, vagy a Kalus- ban — mondta Mertain János és hazaindulás előtt még ellenőrzött egy csapot.

A legújabb újság

Lenittvárosi Krónika: IV. évfolyam, 12. szám. Borsod legfiatalabb lapja. A húszezres városban 3200 példányban kel el hetente. Várják, keresik, vásárolják, olvassák. Hírek a le- ninvárosi nagyvállalatok életéből, a város terveiről, új létesítményeiről... az emberekről, akik vállalati tanácsot választanak, akik óvodába íratják gyermeküket, akik a település múltja után kutatnak, akik pe- cázni járnak a Tiszára és akik a telefondoktortól várnak helyes diagnózist ... hírek Leninváros- ról, a mindennapokról, ami évek múlva krónikává kerekedik.

lanti

Az asszonyok panaszkodnak: drága a zöldség, csütörtökön kell megvásárolni a hétvégi ebédhez a húst.

A férfiak beszélgetnek: végre megnyílt az autószerviz, mindig lehet kapni friss sört a sörpatikában.

A gyerekek örülnek: megérkezett a körhinta, az iskolában is építenek úszómedencét.

A család vasárnapi ebédre indul: rántott borjúlábat rendelnek az étlapról, amin ez olvasható: II. osztályú étterem, III. osztályú árakkal, I. osztályú kiszolgálással.

mmmmmmmummmma

A vizek szépszavú krónikása

Leninváros nem szü0 letett volna meg a Tiszai Vegyi Kombinát nélkül. A TVK ma már elképzelhetetlen a város számos, messze földön híres létesítménye nélkül.

Ki tud erről a kettős kötésről a legtöbbet mesélni? — tettük fel a kérdést magunknak, és azonnal tudtuk, hogy kit kell keresnünk, kihez kell bekopogtatni.

Huszár Andor, a TVK Állami díjas vezérigazgatója szobájában az elmúlt huszonkét esztendőben megszámlálhatatlanul sok tárgyalás, találkozó, egyezség, döntés született, 2Ht- lyek nyomán sorra emelkedtek ki a földből az újabb és újabb gyárak, üzemek. Az első években még utópistának hitték volna azt az ipari álmodozót, aki azt állította volna, hogy 1965-től 1985-ig 810 millió forintról 20 milliárd forintra emelkedik a gyár termelési értéke és eközben a félmilliót kitevő dollár, illetve rubelelszámolású export 83,5 millióra, illetve 91 millióra növekszik. És, hogy még egy számot említsünk, ma már tény az is, hogy az eltelt húsz évben 150 millióról 2,8 mill'iárdra kerekedett a nyereség meny- nyisége. Óriási tehát a fejlődés, holott a dolgozók mai létszáma alig háromszorosa a gyáralapítókénak.

— Lelkes, tettre kész, gyors gondolkozásé fiatalokat kerestünk az induláskor — emlékezik vissza

a vezérigazgató —, olyan szakembereket hoztunk a gyárba, akik mentesek voltak a konzervatív hagyományoktól, akik nem azt keresték, hogy miért nem sikerül ezt, vagy azt megcsinálni, hanem a megoldás, az optimálisan elérhető haszon, eredmény vágya hajtotta őket. Ehhez még állandóan alakítottuk, tüzeltük, formáltuk a szemléletet, hogy a műszaki szempontok mellett egyenrangúan kezeljék a köz- gazdasági megfontolásokat is. Mert nem elég sokat dolgozni, hajtani, gürizni... ez kevés... mindig az eredmény, a vállalat, a népgazdaság, az egyén haszna a mérce.

— Kemény versenynek tűnik, amiről beszél. Ebben bukni is lehet...

— Igen, aki nem felelt meg, az testhezállóbb feladatot kereshetett magának. De a vállalat nem bukhatott meg. Mi nem ismertünk és ma sem ismerünk üres napokat. Az a nap, amelyik eredmény nélkül telik el, veszteség. A versenyt nemcsak a piaccal, a gazdasági élet változásaival, hanem önmagunkkal is egyfolytában élesben kellett tartani.

— Tőmondatokban hogyan lehet megfogalmazni ennek a versenynek az eredményeit?

— A TVK a magyar vegyipar legnagyobb vállalata. Gyárunk a megye társvállalatai közül, minden mutatójában az első. Az egy főre jutó termelésünk világpiaci áron számolva is az élbolyban van. Bérfejlesztésben és részesedésben évek óta igen jó összegeket tudtunk szétosztani. Tavaly például 11 százalékos bérfejlesztést hajtottunk végre.

— Mindeközben épül, növekszik a vállalat, ami a jövő kialakításának, a fejlődés megtartásának előfeltétele ...

— Nem lehet megállni. Belekezdtünk a lineáris ipo- lieliléngyár építésébe. Hatmillió forintot költünk el 28 hónap alatt a beruházásra. Az építkezés tervezett határidejét előbbre hoztuk, mert termelni akarunk. Mégpedig nem is keveset ; 30 ezer tonnát még idén, és jövőre el kell érni a kapacitás teljes kihasználását, a 140 ezer tonnát. Vagyis: a beruházás végére mindennek gombnyomásra kell működnie. Egyébként ezt fogjuk gyártani — mutat egy lineáris polietilénből készült zacskót. Megmarkoljuk, teljes erőből húzzuk kétféléi, bármilyen más anyag már régen szétszakadt volna, ez meg sem repedt.

— Az alkalmi minőségi próba után megpihenhetünk. Mit adott a gyár a városnak?

— Lakásokat, iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, a jégpályát, szabadidőközpontot ... és még valamit... a szép környezet becsületét. A gyárban nemcsak azért van tisztaság, rend. hogy minimálisra csökkentsük a balesetek lehetőségét, hanem, mert tiszta, szép környezetben jobban megy a munka, igényesebbé válik a magatartás, a gondolkodás is élén- kebb. Én Budapestről kerültem ide, de ma már, ha azt mondom, hogy megyek haza, Leninvárosra gondolok. Ebben a városban sok az idetelepült lakó, de úgy hiszem, mindenki itt érzi otthon magát.

— Ha már a szabadidőnél tartunk, ön mit csinál, amikor nem a gyár ügyeit intézi?

— Szeretem a zenét, főleg a könnyedebb, vidám, harmonikus dallamokat. Alapvető igényem a harmónia. Üjabban pedig a videózás ragadott meg. Figyelem a fiatalokat, hogyan válik életelemükká a modern technika, és nem akarok lemaradni. Ha pedig leülök a barátaimmal, nehéz öt percnél tovább elkerülni a beszélgetésben a munkát. Végül is egy hivatástól nem lehet még órákra sem megszabadulni.

A muzsika házában

Már az utcán hal0 lom: megfutamodik

egy dallam a kürtön, aztán kissé ügyetlenül megbicsaklik, és mintha kisegíteni igyekezne, alá játszik egy vékony csellóhang. erre ráfelel a kedves furulya és a ..melódiát'’ lezárja a zongoráiul am. Gyakorolnak a Vándor Sándor Zeneiskolában.

A tantermekbe zokniban, vagy papucsban lehet, belépni. rend és tisztaság mindenhol, mintegy előlegezve a tiszta hangzás igényét. Vass Esztinek bizony kapaszkodni kell még a cselló szép ívű nyakába. Lakatos Veronika a könnyebben kezelhető, apró furulyába szerelmes és a fiúk katonás délcegség- gel fújják a rezet; Nagy Pista harsonázik, Zanúcz Laci a tubát dörrögteti, Molnár Szabolcs pedig indulóra illeszti ujjait a trombita gombjain.

Kiss Lászlóné igazgató nem győzi sorolni örömeit, terveit. Csupán Leninvárosban 414 zeneiskolás mindennapi oktatását, gyakoroltatását kell összehangolni és még gondolni kell az emődiekre is, ahol további 112 gyermek ismerkedik a muzsika szépségeivel. Emellett egymást érik a versenyek, felmérők, előadások. A legnagyobb megmozdulás a tavaly, év végén megrendezett, háromnapos országos fafúvós verseny volt, amire ötszáz vendég érkezett Le- ninyárosba. Itt rendezik meg a megyei gordonka- versenyt is és mire ez az összeállítás megjelenik, túl vannak a rádió népszerű vetélkedőjén, a „Ki nyer ma?” izgalmas kérdésein. És akinek még ez sem tűnik soknak, annak elmondhatjuk; legújabban tánc- művészeti tagozat is indult a zeneiskolában.

Az igazgatónő tanteremről tanteremre vezet, benézünk a szép hangverseny- terembe is és közben kiderül, hogy a Dunántúlról, Győrből került a Tisza mellé, ahol a veszprémi egyetemen végzett férje is jó munkát talált magának. Időnként hazalátogatnak Pannóniába, végigsétálnak a Rába partján, majd hazajönnek Leninvá- rosba.

— Jó napot, doktor úr!

— Jó napot, de szólítson inkább Géza bácsinak, vagy Gézának, vagy öregnek ... Egyébként szervusz.

Dr. Zabos Géza nem sokat ad a formaságokra. Gyakori vendégei helyzetét könnyíti ezzel. A természetet jól ismerő ember évül- hetetlen tulajdonsága, hogy az emberi természetet is jól ismeri.

Ha egy állatorvosra ráesik a tehén, az munkahelyi balesetnek számít. Persze, ebben a helyzetben bonyolultabb a képlet. A derék négylábú ellés előtt állt, a doktor nyugdíjba készült. S a következmény? A boci világra jött, de a „bábának" szilánkokra tört a lába, s a táppénzes időszak után kénytelen nyugdíjba menni. Hatvanegy éves, már gipsz nélkül, de még kicsit bicegve is szalad az idő után. Választékosán fogalmaz és szépen ír. Nem is tudom, hogy kit tiszteljek benne: az állatorvost, a termelőszövetkezeti főágazatvezetőt, a Leninvárosban és környékén ismert és becsült állampolgárt, a Munka Érdemrend kitüntetettjét, a híres horgászt, vagy a szakcikkek, riportok, elbeszélések szerzőjét... Véletlenül lett állatgyógyász, véletlenül került a Tisza- partra, de könyveit nem egyéb elfoglaltság és főleg zsákmány híján írja. Rengeteg elintézetlen dolga van még a világban. Nem szorong a hirtelen rászakadt nyugdíjas időszak lelki-fizikai trombózisától. A ..Horgászoknak a Tiszáról" című, 250 oldalas könyve országos siker volt. Ebben írja: „A vereségeket, mert idős vagyok és sokat tapasztalt, már megtanultam elviselni. Olyan dolgok miatt, amelyekről nem tehetek, már nem pörölök, nem lázadozom. De bosz- szússá, dühössé válók, ha valahol valami az én hanyagságom, tudatlanságom következtében romlott el."

Tanár akart lenni, s kétszeri nekifutásra végezte el az Állatorvosi Egyetemet. Nehezen találta meg a helyét, nehéz esztendők jártak akkor, a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején. Idézet az önéletrajzi ihletettségű könyvből: „Először Tiszatarján fogadott gyermekének, később Tiszapalkonya és Tiszaszederkény is. Igaz, hogy ezalatt sok víz folyt le a Tiszán, ipar és város

Zabos Géza, túl a hatvanon is, a tavaszra, a jó haljárásra gondol.

épült az addig vadlibák járta határra, idegenek jöttek, az új arcok ismeretlen viselkedési formákat hoztak, és ez az új hatás a kétszemű, zsúpfedeles házacskák szobáiba ás beszivárgott."

A naptár 1954-et mutatott. Kérdem házigazdámat, hogyan lehet szeretni egy ilyen, se szép, se csúnya, előzmény nélküli várost ...

— Én nem rajongok a

hegyekért. A napot szeretem hajnalban látni, s elvárom, hogy a naplemente is nekem pirosodjék. Én világéletemben alföldi voltam, az is maradtam. Sok- felől jöttünk, más-más indíttatással és szándékkal, de ez a hirtelen nőtt város markáns emberi habitust és jó közérzetet adott. Én szeretek itt élni. Nekem Leninváros a VAROS. Lehet, hogy vannak ennél szebb helyek, tudom, mert két gyermekemmel bejártam Európát. De ennél jobb nincs. Pontosabban fogalmazva: számomra

jobb, humánusabb nincs.

Szívesen mondanám, hogy elfogult, hogy saját „lovát" dicséri, hogy azért szerette meg, mert megszokta ... A vendégjoggal azonban nem szabad visz- szaélni. S különben is, figyelmeztetnek az apró tények ... Hiába érdeklődtem, hogy merre van a Hámán Kató utca... A bennszülöttek csak a vál- lukat vonogatták. Végső érvként említettem riportalanyom nevét.

— Ja, a Géza bácsi?! Hát miért nem ezzel kezdte?! Leninvárosban a személynevek, és nem az utcanevek szerint kell tájékozódni...