Észak-Magyarország, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-18 / 65. szám
HflPROL HIIPIlll NAPRÓL NAPRA naPRÖL NAPRÓL NAPRA MWRÖL MRPRII NAPRÓL NAPRA Micsoda különbség M iskolc. Tanácsház tér 9. Szép. vadonatujonnan zöldre pingálí egyemeletes épület. Nézem, nézegetem, s eszembe ötlik a Miskolci Nemzeti Színház 1958—5.9-es tatarozása, amikor a régi — talán százéves? — vakolat leverésének normaidejét pót lé kölni kellett. Merthogy a 15—20 cm vastag védőréteggel bizony csak a csákány tudott elbánni. Ennek a most vakolt épületnek a kapu feletti részén viszont már jó néhány tenyérnyi nagyságban levált az új vakolat. A zöld védőréteg napról ndpra mállik semmivé. Szép, új tatarozás. Hát ma már csak így tudunk dolgozni? rcthly • Szocialista brigádvezetők tanácskozására kerül sor március 19-én, szerdán délelőtt a Lenin Kohászati Müvek kombinált acélművének tanácstermében. A kollektívák képviselői többek között értékelik a fel- szabadulási és kongresszusi munka't/erseny-vállalások teljesítését, majd a kiváló szocialista brigád címek átadására kerül sor. • A KGST Közlekedési Állandó Bizottsága Tudományos Műszaki Tanácsa március líl—21. között tartja soron következő ülését Miskolcon. a Lenin Kohászati Müvekben. A négynapos, immár 25. alkalommal megrendezendő tanácskozásra mintegy negyven résztvevő megjelenésére számítanak a borsodi megyeszékhelyen. • A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Cziffra György zongoraművésznek kiemelkedő művészi tevékenysége. valamint a magyar kultúra külföldi megismertetése érdekében kifejtett munkássága elismeréseként a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. • Ma délután 5 órakor kezdődik Monlágh Imre kandidátus A nyelv esztétikája című előadása Miskolcon. Az ifjúsági házban mindenkit szeretettel várnak az ismert nyelvésszel való találkozóra. • Svéd agrárnapok kezdődtek hétfőn Budapesten a Hilton Szállodában. A háromnapos rendezvényen svéd vállalatok mutatják be mezőgazdasági és élelmiszer- ipari technológiai megoldásaikat. továbbá svéd szakemberek számolnak be a legújabb eredményeikről és technológiai fejlesztési elképzeléseikről. Felajánlás Harmadszor rendezett nagyszabású farsangi bált a helybeli és a környék lakóinak a Magyar Vöröskereszt Szerencs Városi Vezetősége. Ez alkalommal március 15-én, a cukorgyár éttermébe invitálták a vendégeket. Programjukban szerepelt szalontáncok bemutatója, táncverseny. disznótoros vacsora, bálkirálynőválasztás, a legszebbeknek járó értékes díjakkal. Az elmúlt két bál bevételét — csaknem hetvenezer forintot — a megyei vérellátó állomás építésére fizették be. Az idei farsangi összejövetel belépőjegyeinek árát pedig ifjúsági sportlétesítmények építésére ajánlották fel a szervezők. Értesítjük Miskolc város lakosságát, hogy az alant felsorolt utcákban 1986. január 1-től a rendszeres szemétszállítást bevezettük. Hajnal u., Vasöntő u„ Pataki István u., Martinász u., Alpári Gyula u., Batthyány sor, Ruzsinszőlő, Ginzery Sándor u., Csokonai u. Kérjük t. ügyfeleinket, hogy a vállalatunk által szórólapokon közölt időpontban a szeméttároló edényeiket az út mellé helyezzék ki. Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat Es/.a U- M runs/uj!. — Az M.SZMI' Boi\sod-Abaúj-Zomph*n Megyei Ui/.ottságnnnk lapja. Főszerkesztő: NACí-Y ZOLTÁN. Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsv-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc PL: 351. Telefonok. Központ: 38-941. Titkárság: l6-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul- túrrovat: 16-067. Sportrovat: 1(3-049. Levelezési rovat: 1(3-04(3. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc. Bajcsy- Xsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hfrlapkézbesítö postahivatalnál. a hirlapkézbesitökrtél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlapelöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELJR) Budapest V.. József nádor tér 1. — 1900.. közvetlenül, vagy postautalványon. valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetési dija egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 129 forint, egy évre 516 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Készült a Borsodi Nyomdában, pel el ős vezető; wiRTH Lajos. Naptár _______ 1 986. MÁRCIUS 18., KEDD A nap kelte 5.53, nyusta 17.5:1 órakor A hold kelte 9.1«, nyitnia l.:u órakor Névnap- Sándor, Ede Száztizenöt évvel ezelőtt, 1871. március 18-án győzedelmeskedett Franciaországban a párizsi kom- mün, s ezzel megvalósult a proletárdiktatúra történelmileg első formája; létrejött a párizsi munkásság és a vele szövetséges kispolgárság forradalmi kormánya. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Várható időjárás ma estig: az ország legnagyobb részén derült idő lesz, csapadék nem várható. A délkeleti, déli határvidék mentén időnként megnövekszik a felhőzet és ott előfordulhat egy-két helyen hószállingózás. A délkeleti szél általában mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 fok körül lesz. Tavaszi cipőválaszték A Duna Cipőgyár tavaszi modelljei ezekben a napokban kerülnek az üzletekbe. A gyártól a belkereskedelem az év első felére összesen .181 ezer pór férfi-, női és gyermekcipőt rendelt. A gyártók arra számítanak hogy főként a tinédzserek körében lesz népszerű legújabb, Balerina elnevezésű termékcsaládjuk, amely fröccsöntött talppal és textil felsőrésszel készül a fiatalok számára. Ebből 100 ezer pór kerül rövidesen az üzletekbe. A férfiaknak — Dunait' elnevezéssel — ugyancsak fröccsöntött talppal, textil és bőr kombinációjú felsőrészszel készül a szintén új gyártmányuk, amelynek jellemzője — akárcsak legtöbb terméküké — a kényelem. Az őszi BNV nívódíjas termékéből csaknem 90 ezer párat küldenek a boltokba. Tavaszi kollekciójuk összeállításánál gondoltak az idősebbekre is. Nekik készítették kecskebőrből az úgynevezett lábágyas talpbélésű — gyógybetétes — félcipőket és szandálokat; ezekből 80 ezrei készítenek. A Borsod Megyei Fodrász. Szövetkezet rendezésében, az elmúlt héten szombaton férfi-női fodrász és kozmetikus szakmunkások és tanulók veritenyének adott otthont Miskolcon, az Avas Szálló Fehérterme. A találkozón bemutatták „alkotásaikat” azok a mesterek is. akik már eddig is szép eredményeket értek el a szakmában. A verseny legjobbjai (szakmunkások) a következők: női fodrászok közül első Lengyel Edit, férfifodrászok közül Csortos Katalin. Kozmetikusok közül Csörgő Zsuzsa bizonyult a legjobbnak. A tanulóknál női fodrászatban Gál Annamária, férfifodrászaiban Dienes Szilvia, kozmetikában Nyvell- né Tamás Tünde éri el első helyezést. A mesterek bemutatóján női fodrászok közül Veres Ágnes, Profáncsik Tiborné, férfifodószok közül Papp Lajosné. kozmetikusok közül Baloghné Imre Katalin .jeleskedett. A díjakat Reinis Sándorné, a megyei fodrászszövetkezet elnöke adta át. Fotó-szöveg: Balogh Imre Ének Phaedráért, meg Tóték Színházunk Budapesten és Vnlngdában Mozgalmas napjai vannak mostanában a Miskolci Nemzeti Színháznak. Budapesten, a Radnóti Színpadon, ma este nyílik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett első országos kamaraszínházi találkozó, és annak nyitódarabjaként kerül színre Enquist Ének Phaedráért című drámája a Miskolci Nemzeti Színház bemutatásában. Nem érdektelen megjegyezni, hogy előzőleg március I4-én Sátoraljaújhelyen is bemutatta a színház ezt a darabol, s ez volt e produkció első borsodi tájelőadósa. Csiszár Imre, a színház művészeti vezetője most Kassán tárgyal, ugyanis Örkény István Tóték című darabját ő fogja színpadra állítani a Kassai Állami Színházban, az ottani társulattal. Ugyanakkor tárgyal az ottani színház igazgatójával, Milan Bobula érdemes művésszel, aki a közeljövőben Miskolcra jön, hogy megrendezze a Telizseb című musicalt. A legnagyobb esemény azonban a színház szovjetunióbeli vendégjátéka. Vologda és Miskolc testvérvárosi, illetve -megyei kapcsolatának eredményeként kerül sor erre a vendégszereplésre. A kamion a díszletekkel és kosztümökkel már 14-én elindult és Moszkvában várják a színház szakembereit. Az együttes március 21-én este indul Miskolcról, másnap repül Budapestről Moszkvába, ahol röviden ismerkedik a várossal, majd vonattal utazik tovább Vologdába, és már 23-án. az érkezésük napjának estjén bemutatja Örkény István Tóték című darabját. Az előadást másnap, 24-én ugyancsak Vo- logdában megismétlik, 25-én pedig Cserepovecre utaznak és ott is bemutatják a Totókat. Az együttest a Szovjet Színházművészeti Szövetség és a magyar nagykövetségről Tóth Loránd kulturális attasé várja és kalauzolja. E vendégjáték a Színházi Világnapra van időzítve és az egyik előadás előtt orosz nyelven fel is olvassák e napon a világ minden színházában felhangzó üzenetet. A társulat hazaérkezése a Szovjetunióból március 28- án estére várható. A miskolci 2-cs szakközép nyílt napja A miskolci 2. Sz. Szak- középiskola ebben az esztendőben ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. Ez alkalomból nyílt napra invitálják a szakközép diákjai —, március 19-én, délután három és este lél tíz között — a város ifjúságát a Molnár Béla Ifjúsági Házba. Szeretnék elérni, hogy mind többen megismerkedhessenek iskolájuk múltjával, történetével, sajátosságaival. A szakközépiskola KISZ- bixottsága e néhány órás találkozóra zenei és iskola- történeti vetélkedőt; valamint pol-casinót szervez. Az éi deklődők térhatású sztereó-filmvetítésen vehetnek részt, akik pedig kedvelik Forgács Gábor népszerű előadónkat. azok megtekinthetik és meghallgathatják á fiatal művész „Humorforgácsok'' című műsorát. Halálos balesetek Csanádpalotón Reiger Mihály 26 éves anyaggazdálkodó, makói lakos személygépkocsijával elgázolta az úttesten fekvő Kovács Gyula 49 éves rakodómunkást, helybeli lakost. Kovács Gyula a helyszínen meghalt. Mezőkövesden Vaszilkó Antal 25 éves boltvezető, szent- igtváni lakos személygépkocsijával elütötte az úttest közepén álló Káló József. 44 éves foglalkozás nélküli, füzesabonyi lakost. Káló József kórházba szállítás közben meghalt. Ma este a képernyőn Búcsúdal Jugoszláv tévédráma látható ma este 21.20-tól a második műsorban. A XVIII. századi Dubrovnikban játszódó történet középpontjában egy helybeli lány és az osztrákok hadseregében szolgáló cseh fiú tragikus szerelme áll, történelmi szálakkal tarkítva. Ez időben az idegen megszállók megszüntették a független Dubrovniki Köztársaságot. A film Ivó Vojnovics drámája nyomán, Danijel Marusics rendezésében készült. Képünkön a film egyik kockája. Mehi közlemény