Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-13 / 37. szám
1986. február 13., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 Kiskatonák Kíilrinric; érzés innen’ 3 r\ U IU11Ub mi megyénkből, Borsod-Abaúj-Zemplén- ből, főként pedig Miskolcról hallani, olvasni a Dunán túli ítéletidőről. Éppen innen, a mi lakhelyünkről, ahol is közismerten a leghidegebbek a telek, hiszen idén is sokszorosan vezettünk a kemény mínuszokban, a rádió körzeti jelentésében is leginkább Miskolcot említi, mint az ország leghidegebb városát. Most ugyan ezen a télen — hogy lekopogjuk — majdhogynem kiskabátban járkálhatunk, hiszen mindösz- sze 18—20 fokos mínuszokat mértünk, ellentétben a tavalyi 25—28 fokokkal, meg talán még ennél keményebbekkel is, hiszen szép megyénk északi részein az elmúlt teleken hiúzok, farkasok is megjelentek, Aggtelek környékén pedig medve- nyomokat is észleltek. A farkasokról annak idején elég sok szó esett, itt-ott a h iúzokról is, hagyjuk hát őket nyugodni, tény viszont, hogy a hideg tél kényszerítette őket ide. Mostanság viszont megmegindul az eresz, hócsomó hullik a tetőről, napfény vakít, úgyannyira, hogy a Bükk szépséges tájaira leginkább napszemüveggel érdemes felkapaszkodni síelésre, szánkózásra, töbrök, horhosok, majd’ ezer méternyi csúcsok bebarangolására. Napsütés, tiszta kék égbolt, szélcsend. Valamicskével arrább, Veszprém, Győr, Zala, Vas megyében pedig ítéletidő! Innen, tőlünk el sem képzelhető, kemény tél. Zalában száznál több községet zárt el a hó, több városban iskolai szünetet rendeltek el, a buszok nem járnak sem itt, sem más megyékben, vagy csak alig-alig, de a helyközi járatok sem tudnak nekivágni a nagy hónak. Mentők akadnak el az utakon, mégis útra kelő autóbuszok, gyárak állnak le a városokban, mivel a vérkeringés, a közlekedés megszűnt, nem érkezik be mindenki a munkahelyére, a szalag foghíjas. Tej, kenyér, hús is kellene a kisfalukba, de nem jut el semmiféle jármű. A gépek persze dolgoznak. A hómarók, a hóekék, sokféle nehézgép, melyek vezetőfülkéjében már bizonyára borostás arcú, fáradt szemű emberek ülnek, a váltótársak is hasonlóan, de a 80 kilométeres sebességű szél ismételten telehordja az utat, felépíti a több méter magasságú hófalat, melyen át nem jut sem emberesem gép. Azaz! Mégis átjut! A mentő előtt tank hernyótalpa tapossa a havat, a mentő így eljut mégis a kórházba a kismamával. A városok járdáin, útjain kiskatonák lapátolnak, birkózva a hatalmas széllel, csakazértis utat építve a busznak, a járdán a gyalogosnak. Az aprófalvakhoz, a járatlan utakon pedig lánctalpasok, terepjárók fúrják magukat előbbre a hóban, tejet, kenyeret szállítva. A gépek fülkéiben kiskatonák szorítják ősz- • sze a fogukat, kapcsolgatják, hol ezt, hol azt a sebességet, hátha valahogy eljutnának a célhoz. Eljutnak! Miként eljutottak nemrégiben az emlékezetes télen Békés megye minden kis tanyájába, falujába, hogy ne akadjon fel mégsem a mindennapok ritmusa. És ott voltak az árvizeknél, a Dunánál, a Hernádnál, a Bodrognál, általában mindenütt gyorsan ott vannak, ahol kell valamit segíteni. A kiskatonák. A mi megyénk lakói közül bizonyára sokan emlékeznek még az aggteleki barlang egyik, szilveszter éjjeli tragédiájára. Gimnazisták túráztak ezen az éjjelen, illetve több éjjelen is, és közülük néhányan életveszélybe kerültek, sajnos meg is haltak. A veszélyről értesülvén, a szilveszterező kiskatonák indultak elsőként a barlangba, hogy kihozzák a diákokat. Szifonokon is át kellett menniük. Tehát: víz alá merülniük, hogy a szikla túloldalán ismét szabad levegőre jussanak. Nem tudván persze, hogy milyen is ez a szifon. Milyen mély, milyen hosszú, mennyi ideig kellene kitartani levegő nélkül. A kiskatonák akkor is gondolkodás nélkül indultak be a barlangba, mentek bele a szifonba. „Egyáltalán tud maga úszni?” — kérdezte éppen e sorok írója annak idején az egyik kiskatonától, ki átment a szifonon. „Nem! Sajnos, nem tudok” — mondta a katona, aki ennek ellenére gondolkodás nélkül bemerült a vízbe, alábukott és valahogy átevickélt a szikla túloldalára, és mentette a gyerekeket. Kimenő, szil- veszterezésre való ruhájában. Üszni nem tudásával. A kiskatonák pedig most, ezekben a napokban ott lapátolnak Egerszeg utcáin, hogy a busz elmehessen, ott vezetgetik hernyótalpasaikat a mentőkocsi előtt, viszik a terepjárón a tejet, a kenyeret, a húst, visszafele jövet felpakolják az öregeket, kiknek valami bajuk van, orvoshoz mennének. Néha lovas szánnal találkoznak. A legegyszerűbb, a mindig is bevált eszközzel. Ha a gazda netán valamiért már kiborult, fáradt, ideges: a modern lánctalpason mindig akad kiskatona, ki szívesen átveszi a gyeplőt. Megsimogatva, letöröl- getve, pokróccal tisztogatva a párát lehelő, megfáradt lovakat, megpaskolva őket, nagyot füttyentve indulásra biztatva. Hiszen otthon, ki tudja, mely aprócska faluban, talán éppen itt, a Csereháton, a Bükkben már gyerekkorában megismerte ezeket a fortélyokat. Az állat szeretetét, baráttá fogadását. Mert ugye a lánctalpasok mellett most is éppen ezek az állatok bírják a havas utakat. Bizonyos, hogy most is teljesítik majd feladatukat. Mi pedig innen, a farkasok, hiúzok, medvék járta leghidegebb északról figyeljük, mi is történik ott délen. Nálunk hóvirágot lehet venni, szép barkát, napozhatunk is, ha úgy tetszik, de nagyon is odafigyelünk a Dunán túli részekre, ahol igazi tél van. Hófúvással, hideggel, járhatatlan utakkal, elzárt községekkel, elakadt buszokkal, szülőszobára igyekvő, hóba rekedt mentővel, meg ilyenekkel. Segítenek, hogyne segítenének az ország minden részéből. Már Szabolcsból, Budapestről, meg más megyékből, városokból is érkeztek hómarók, hóekék, nehézgépek segítségül. Még ott vannak a kiskatonák. A maguk igen nagy erejével. Bizonyos, hogy innen, Borsod-Abaúj- Zemplénből is ott vannak. Priska Tibor A CNC vezérlésű házmegmunkáló esztergagépet az elmúlt esztendőben csaknem húszmillió forintért vásárolták. A felvételen Dudás István esztergályos a gép programozása közben. Székesi Antal betanított esztergályos a feldarabolt anyag méretpontosságát ellenőrzi. A központi darabolómühelyt az elmúlt esztendőben hozták létre. Beruházás, korszerűsítés Az idén üzembe helyezett 160 tonnás hidraulikus présgépen Oláh Józsefné a kapcsolótárcsa alakra rajzolását végzi. Az utóbbi két ötéves # tervidőszakban hallatlanul gyors ütemben fejlődött az Autóvillamossági Felszerelések Gyárának mezőkövesdi gyáregysége. A dinamizmus, az eszköz- és létszámnövekedésben egyaránt kifejezésre jutott. Létrejöttek azok a termelőalapok, amelyek a további fejlődés forrásává váltak. Olyannyira gyors volt ez a fejlődés, hogy hozzá kellett fogni egy új gyártelep létrehozásához is. Az új, csemetekerti gyártelepen nagy ütemben folyik az épületberuházás, új üzemcsarnokok nőnek ki a földből, a tágas munkahelyekre korszerű gépek tucatjait telepítik, épül az ezerfős öltöző és fürdő, s a termelés kiszolgálására tervezett különböző létesítmények. A termelés egy helyre történő koncentrálása révén egyrészről az élőmunkával való nagyfokú takarékosságot tudják majd garantálni, de előnyként könyvelik el azt is, hogy a beruházás végeztével tovább erősödik a munkafegyelem, csökkennek a belső szállítási költségek, nő a termelékenység, nem utolsósorban javulnak a szociális és munkakörülmények. —lovas- Fotó: Csákó Gyula Az indítómotorok porvédő buráinak préselését követő munkafolyamat a termék méretre szabása. Ez Dorogi István feladata. Nehéz év után Bodrogolasziban A legkönnyebb a végénél kezde• ni; az elmúlt évet 5,3 millió forintos nyereséggel zárta a Bod- rogolaszi Búzakalász Termelőszövetkezet, alig maradva el a tervezett nyereségtől. Egyed András, a gazdaság elnöke: — Eleve nehézségekkel indult a gazdálkodás az elmúlt évben. Túlméreteztük beruházásainkat, mintegy ötmillió forint fejlesztési alaphiány keletkezett, amelyet a meglévő tartalékaink fel- használásával tudtunk lefedezni. Erre jött a kemény hideg. Telepeinken megfagytak a bárányok, szántóföldjeinken kipusztultak az őszi vetések. A kár összege elérte a négymillió forintot! De az időjárás továbbra sem hagyott békén minket, következő csapása a szőlő- területünk ötven százalékát érte. A jégverés legfontosabb árukultúránkban, a köménymagban is hatmillió forintos kárt okozot. Földre verte a magnak meghagyott vörösherét. Mintegy 17 millió forint kár érte a szövetkezetünket, amelyből 4,4 millió forintot térített meg a Pénzügyminisztérium és a biztosító. Az elnök nem tagadja, nagy volt az elkeseredés, még a vezetők között is eluralkodott a pesszimizmus, sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán sikerül-e a tervet teljesíteni? A menet közben hozott intézkedések elsősorban az ipari ágazatokat érintették, hiszen valahol pótolni kellett az óriási árbevétel-kieséseket. A megnövekedett követelményeket nem mindenütt fogadták szívesen, de az összehangolt döntéseknek köszönhetően, feszített munkával, a veszteségeket ellensúlyozni tudták. — Mint minden más hasonló helyzetű gazdaság, mi is a dolgozókhoz fordultunk. Több, s főleg hatékonyabb munkát kérve tőlük. Megértették, s őszintén támogattak bennünket. A szőlőtermesztésben példa nélküli kárról számolhattunk lse. A téli fagy, a jégverés nem kímélte ültetvényeinket, szüret helyett mezgereltünk. A négyhektáros sárga muskotály szőlőnkből mindössze hét mázsa fürtöt takarítottunk be. Egy kilogramm szőlő 485 forintunkba került! Ez a szám, gondolom, önmagáért beszél. Még a közös gazdaságtól is rosszabb helyzetbe kerültek a háztáji gazdák, s a bérlők, hiszen ültetvényünk nagyobb részét ilyen formákban műveljük. Romlott a termelési kedv, bár a közös gazdaságunk mindent megtett ennek megakadályozására. mert ahol legnagyobb volt a kár, ott három-kilencezer forint költségtérítést adtunk a termelőknek. Az állattenyésztés eredményeivel sem dicsekedhettek az elmúlt évben. A juhászat közgazdasági pozíciója nem javult, a hideg tél olyan károkat okozott, hogy a hármas — tej, hús, gyapjú — hasznosítás ellenére több mint hárommillió forintot fizettek rá az ágazatra. Az idén egyik fontos feladatuk lesz, hogy megoldást találjanak a juhászat veszteségének felszámolására. Visszatérve a szövetkezeti ipar szerepére, a nagy elemi károk arra ösztönözték a vezetőket, hogy ezekben az ágazatokban keressék a veszteség ellensúlyozásának lehetőségét. Az elnök erről így beszélt: — Immáron tizennegyedik éve költöztünk be a fővárosba egy olyan általános szolgáltató ágazattal, amelynek léte kezdetben nem talált mindenhol egyöntetű helyeslésre. Ám az elmúlt közel másfél évtized minket igazolt, különösen a tavalyi esztendő, hiszen az ágazat létszáma, bár 45 fővel csökkent, a tervezett 50 millió helyett 66,5 millió forintra fokozták árbevételüket. Itthon egymás után teremtjük meg az ipari üzemeket. Legutóbb lakatosműhelyt adtunk át, jelenleg 12-féle tevékenységet folytatunk. A közeljövőben tovább folytatjuk a helyi iparágak telepítését, termékszerkezetének növelését, hiszen a környéken még van szabad munkaerő. A bodrogolaszi termelőszövetkezet az elmúlt évben új bérezési formára tért át, amelynek lényege, hogy a teljesítménnyel együtt a bérek is növekedjenek. Több ágazatban ez létszámcsökkenéshez vezetett, s ennek hatásaként a munkabér-megtakarítás meghaladta a kétmillió forintot. így az egy főre jutó jövedelmet 15 százalékkal sikerült növelni. Érthető tehát, hogy az elmúlt heti zárszámadáson együtt örült az eredményeknek a vezetőség és a tagság, de a szövetkezet legfontosabb rendezvényén már az idei esztendő feladatait is megvitatták. — kármán —
