Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-06 / 31. szám

1986. február 6., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Jeles napok „Az olyan napol, melyhez évszázadok óta állandósult hiedelem vagy szokás lűzödik, jeles napnak nevezik." Dorottya Csokonai Vitéz Mihály jó­voltából irodalmi névvé vált Dorottya, bár mi tagadás nem előkelő dámaként, csu­pán pártában maradt vén­lányként kapott maradandó- ságot. Nyilván nem vélet­len, hogy jeles poétánk ko­mikus eposza hőséül Do­rottyát választotta, hiszen amikor e névnapot ünnepel­jük, még javában tombol a farsangi mulatság. S ennek része, fontos része: kap-e a lány főkötőt? Mert ha pár­tában marad, biz’ várhatja a következő farsangot. E nap névadója természe­tesen nem a pártában ma­radt vénlány volt. Az egy­kori keresztény naptárké­szítők e nappal Dorottya ókeresztény vértanút tisz­telték meg. A római nemes szenátorok nemzetségéből született Dorottyát — kinek szüleit keresztény hitük mi­att elüldözték hazájukból — feleségül kérte Fabricius fe­jedelem. Ö nemet mondott, amiért a fejedelem nagyon megharagudott. A lányt for­ró ónnal teli kádba vettet­te, de csoda folytán Doroty- tya sértetlen maradt. Ekkor tömlöcbe záratták és testét vasgerebenekkel szaggatták. Am másnapra sebei begyó­gyultak. Végül nyakvágó alá vitték, de mielőtt levágták volna a fejét, a legenda sze­rint Krisztus rózsákat és al­mákat küldött neki. Doroty- tya vértanú ereklyéit Ró­mában és Bolognában őrzik. A hagyomány előtt tiszte­legve néhol még napjaink­ban is almát és virágot szentelnek. Ez a szokás élt megyénkben Hangony köz­ségben, ahol a szokást egy Dunántúlról odakerült lelki- pásztor honosította meg. Dorottya napjának jeles eseménye volt a 15. század­ban kibontakozó Dorottya játék. Céhek, iskolák tagjai, tanulói elevenítették fel a vértanú legendáját. Hazánk­ban főleg a felvidéki bánya­városokban volt elterjedt szokás. E nap asszonyi dologtiltó napként elkönyvelt. E na­pon nem jó varrni, mert az ember ujja megfájdul. Do­rottya időjósló napként is számon tartott. Ügy tartották egyes vidékeken, hogy ha az e napon mosott ruha meg­szárad a kerítésen, közele­dik a tavasz. A juhászok örülnek a Dorottya-napi eső­nek, mert az azt jelenti, hogy sok juhtejre számít­hatnak. Járja olyan mondás is, hogy Ágota szorítja, Do­rottya tágítja — vagyis ha Ágota hideget hoz, Dorottya enyhüléssel kárpótol. Ha mégsem? Akad másik mon­dás is. Dorottya szorítja, Ju­liska tágítja. Ha ő sem? Ak­kor hátra van még jégtörő Mátyás, Sándor, József, Be­nedek. Egyszer csak eljő az a tavasz! (hajdú i.) Barátnőm mindössze né­hány percre érkezett. Kocsi­ját e rövid időre be sem zár­ta, hiszen azt, ablakunkból — miskolci ház — látható helyen hagyta. Szerencséjé­re. Ennek köszönhető, hogy észrevettük a kocsiban tur­káló, nyolc-tíz év körüli gye­reket, amint a hátsó ülésről elemeit valamit. Kiáltásunk­ra nyomban futásnak eredt. Ezt tettük mi is, a hirtelen támadt riadalomban. — A táskám! Csak azt vi­hette el! — Te rohanj a mozi felé, én az MHSZ másik oldalán próbálkozom. „Ott van” — pillantottam meg a kék anorákos tolvajt a villanylámpa sárga jelzé­sén átszaladva. — Fiúk! Segítenének el­fogni azt a gyereket? — szó­lítottam meg lihegve két ti­zenéves srácot, akik döbben­ten néztek rám. Látva két­ségbeesésemet, szerencsére gyorsan döntöttek. Egy szem- villanás alatt elhagytak, majd öt aprócska gyermek is csatlakozott az üldözők táborához. A járókelők kö­rében kétségtelenül nagy fel­tűnést keltett „produkciónk”, melyhez hasonlót többnyire a filmekben láthatunk. Szí­vem a torkomban érezve kapkodtam a levegőt, mire felértem a Zrínyi Gimnázi­um tornaterme melletti hosz- szú lépcsősoron, alkalmi kí­sérőimmel. — Sikerült! — nyújtották át a néhány perccel ezelőtt megszólított fiúk a hivatalos iratokat és a tetemes pénzt tartalmazó kézitáskát. — Sajnos a srác elszaladt — magyarázták. — Amikor lát­ta, egyre kisebb a távolság közöttünk, gyorsan eldobta a lopott holmit. Eddig a történet, amely­nek több tanulsága közül csupán egyet említenék: az ember segítőkészségét, jó­szándékát. Mert jóllehet so­kat és sokszor tesszük szó­vá a közömbösséget, a nem­törődömséget, mégis hin­nünk, bizakodnunk kell en­nek ellenkezőjében. Abban, hogy többen vannak azok, akik bajba jutott embertár­saikon segítenek. Ezt tette a két fiatalember, Gergely Béla, a Lakáskarbantartó és Szolgáltatóipari Szövetkezet dolgozója és Bordás Zsolt, a miskolci 114-es számú Szak­munkásképző Intézet har­madikos diákja is. És még egy tanulság: a gépkocsiaj­tót be kell zárni! (monos) Jegesedik a Tisza Az Észak-magyiarországi Vízügyi Igazgatóságtól teg­nap, szerdán délután ka­pott tájékoztatás szerint tovább apadt a Bodrog, de a vízállás még mindig olyan magas, hogy gátjain fenntartják az első fokú ké­szültséget. A kemény fa­gyok ellenére a belvizes öb- lözetekben helyenként to­vábbra is szükség volt a belvizek átemelésére, a szi­vattyútelepek üzemeltetésé­re. A fagyok hatására is­mét megkezdődött a folyók eljegesedése. Főleg a Tiszán képződött vastag parti jég. A —10 foknál keményebb fagyok — főleg a lassúbb folyású szakaszokon — gyor­san „hizlalják” a jeget. A tiszalöki hajózózsilip üze­meltetését már tegnap nagy­mértékben megnehezítette a jégképződés. /k ÉSZAK MAGYARQRSIÁG Boldog születésnapot! Nem mindennapi esemény­re készültünk az elmúlt hé­ten, mert igen kevesen van­nak már, akik a múlt szá­zad utolsó éveiben születtek. Közéjük tartozik itt, Há­morban, Gallai Lászlóné, akit mindenki Mariska néni­nek tisztel és ismer. Öt kö­szöntöttük 90. születésnap­ján, a falu legidősebb asz- szonyát, aki itt született, há­rom gyermeknek adott éle­tet, öt unokája és három dédunokája van. Köszöntésére eljöttek a hámori úttörőkön kívül, a társadalmi és állami szervek képviselői, akik virágokkal és ajándékokkal kedvesked­tek. A meghatottságtól öröm­könnyekkel a szemében, kis­sé elérzékenyülve mondott köszönetét az ünnepelt, s remegő kezével mindenkit megsimogatott. Mi pedig erőt, egészséget kívánva: abban a tudatban léptünk ki a kis ház kapu­ján, hogy kis figyelmességgel is lehet nagy örömet szerez­ni. Kecskés József Miskolc-Hámor Téli történet Ablakunkba szállt egy cinke, Zúzmarás volt szárnya, inge Megsajnálta a kis Vince Szobájába beengedte. Babusgatta, melengette, Tenyeréből etetgette Nem volt nála nagyobb kincse, Mégis szabadon engedte. Kiss Béla Kazincba rcika Válasz egy olvasói levélre Az Észak-Magyarországban január 16-án megjelent „Vissza a megállót” című olvasói levélre válaszunk a következő: A 16-os autóbuszvonal megállóhelyeinek nagy több­sége, elhelyezési és kiépített- ségi hiányosságok miatt nem felelt meg az előírásoknak. A Testvériség utcánál utas­lelépő nem volt, az utasok a járműről az útpadkára léptek. Az évek óta meglévő bal­esetveszélyes helyzet felszá­molása érdekében felülvizs­gáltuk a 16-os vonal meg­állóhelyeit. Az új megálló­helyeket kijelölték és az építési munkákat is elvégez­ték. A Testvériség utcánál nem kerülhetett a régi meg­álló helyére az új, mert az az útkanyarban helyezke­dett el, ezért 50 méterrel arrább kellett helyezni. Szilágyi István MKV, forgalmi főosztályvezető Levelekből JÁRHATATLAN ÚT - HIBÁS FELIRATOK - KEVÉS A TELEFON jókedvem volna. De nincs. Ugyanis itt ázom-fázom kö­zel negyvenedmagammal a Búza téren a 3-as autóbusz induláshelyén. Velünk szem­ben a 7-es busz várja ki­tárt ajtókkal a Felsőzsolcá- ra utazókat. Érkeznek, fel- szállnak kényelmesen. Bal­ra tőlünk indul a 4-es busz, és már áll is be helyére a következő. Csak mi martin­telepiek és szirmaiak topor- gunk kitartóan átázott láb­belinkben immár 10 perce. Végre jön a 3-as busz, meg­indul a tömeg, nyomják, lö­kik egymást. Senki nem akar lemaradni, mert már szól az indítást jelző csengő. Csak akik az ajtók mellett állunk, vesszük észre, hogy szép új buszban utazunk. Kár, hogy nem tudunk ma­radéktalanul örülni, hogy újból gyarapodtunk. Örö­münket elvette és elveszi mindennap ez a kellemet­lenség — írja Schmidt Fe- rencné, martinteleoi lakos. A város legdrágább egere! Lakást vettünk. Nem volt olcsó, de mi örültünk, lel­kesedtünk, aztán beköltöz­tünk és rögtön lelohadtunk. A lakás állagát és kivi­telezését tekintve nem bo­csátkozom részletekbe, ré­szint a nyomdafesték, ré­szint velem született tapin­tatom miatt — nehogy meg­sértődjön valaki. A szemünk lassan kezdett mindent megszokni, aztán egymást vigasztaltuk: hogy nem is olyan rémes. Mígnem egy es­te észrevettük, hogy többen vagyunk a megszokottnál. Vendégünk, az egér megelé­gedetten rágcsálta meglevő tartalékainkat, a hűtő alatt. Szeretem az állatokat, de az egeret kifejezetten utálom. (Pláne ilyen drágán!) Akiknek elpanaszoltuk, szánakozva hallgatták, de csak addig, míg további 4—5 lakásba is hívatlan vendég érkezett. Mindent megpró­báltunk, de semmi eredmény. Az egér igen szapora állat, rá sem merek gondolni mi lesz később. Természetesen nem vagyok pesszimista, eny- nyi pénzért patkányt is kap­hattam volna. Most ülünk rezignáltan, nézzük a repedező falakat, csorba csempéket, hitvány festést, és együtt cincogunk az egérrel, mert ahol négy­nek jut, ott nem éhezhet az ötödik sem. Némi nosztal­giával gondolunk a régi ott­honunkra. Történik mindez napjainkban, egy „luxusla­kásnak” kikiáltott új házban, a belváros közepén, millión felüli készpénzért. Nagy üz­let volt! Aki nem hiszi, jár­jon utána! Sz. G. Miskolc Szerkesztői üzenetek K. J.-né, Edelény: Levelét továbbítottuk az illetékesek­nek és nevének titokban tartása mellett foglalkoznak az üggyel. * Orosz János, Tornyosné­meti: A levelében leírtak­hoz mi is gratulálni tudunk, de nem hisszük, hogy a ve­zetők nyilvános dicséret miatt tettek már eddig is ennyit a községért, hanem inkább hivatásszeretetből; és kötelességből. * volna írni a mindenhol megtalálható vásárlók köny­vébe. Egyébként szerintünk az a természetes, ha valaki becsülettel, tisztességei vég­zi munkáját. Aki így tesz, az nem is vár el nyilvános dicséretet. * Murányi Tibor, Bánréve: Köszönjük írásait, tudósítá­sait. Az előzőeket is meg­kaptuk, de egy részét előbb már, más forrásból közöl­tük, ezért nem került sor az ön által írtak leközlésére. A III. kerületben a Lővei soron lakom már 1977 óta. Volt utcabizalmink, kér­vénnyel fordult az illetéke­sekhez, a hozzánk vezető (senki földje) útszakasznak a feltöltése miatt. Választ ka­pott, de intézkedés nem tör­tént. Múlt év őszén, én ad­tam be kérvényt a környék lakóinak aláírásával, hogy az útszakaszt legalább vasúti zúzalékkal feltöltsék. Kéré­sünk válasz nélkül maradt, így intézkedést nem is re­mélünk. Az eltelt évek alatt nem­egyszer kellett mentőnek feljönnie. Hiába sürgős az eset, csak lépésben tud a mentő is közlekedni. Ha a jótékony hótakaró elolvad, talán a mi utcánkra is sor kerül! — írja Nagy László Miskolcról. * Nagyon sok hibás hirde­tés „díszíti” Miskolcot. Csak egy, de nagyon szembetűnő a sok közül, a villanyrendőr sarkán található Borsod Tou­rist iroda előtt, nagy színes festett táblán, a szövegben 7 hiba van. Bementem az irodába, és szóvá tettem a dolgot, ahol elmondták, hogy nincs módjukban le­szerelni a táblát. Igaz, a szöveg nem magyar, de pontosan a külföldiek előtt vallunk szégyent vele — ír­ja Buchalla Ödön, Arnótról. * Lengyel Zoltán írja Mis­kolcról : telefonja nincs mindenkinek a városban. Ha baj van, a nyilvános telefo­nokat kell igénybe vennünk. A Pátria-házban levő fülké­ket azonban már a kora es­ti órákban nem tudjuk hasz­nálni, mert a lépcsőket vas­kapu zárja. Igaz, van a föld­szinten telefon, de az több­nyire rossz, no meg, ha ne- talántán működik, sem ta­nácsos igénybe venni, mert van. Ezen az áldatlan álla­poton jó lenne változtam, hogy ne kelljen a villany- rendőrig lemenni, ha valaki­nek szüksége van a telefon­ra. * „Tíz perc az nagy idő Elemér” dudorásznám ma­gamban a régi slágert, ha Beküldte Szalánczi Józsefné Kistokajból, kisfiáról D. László, Regéc: A me­gyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság címe: Miskolc, Ta­nácsház tér 1. szám. * Szabó András, Ózd-Som- sály: A dicséretet be kellett Mint régi levelezőnktől kér­jük, hogy ha eseményekről ír, lehetőleg géopel vagy nyomtatott betűvel írjon számunkra, hogy fel is tud­juk használni. GYERMEKALBUM Unokájáról küldte Tóth Sándorné miskolci nagymama Takács Péterke egyéves poroszlói kisfiú sötét, kivilágítatlan helyen Molnár Tamás Mezőcsátról Összeállította Orosz B. Erika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents