Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
1986. február 5., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Bíróság előtt a „Metálszolg” vezetői II gyorc maÉgois titkai A Miskolci Városi Bíróság dr. Nehrer Péter vezette büntetőtanácsa tegnap megkezdte a miskolci „Metálszolg” szakszövetkezet vezetője, Dűli Zoltán és tíz vádlott társa ügyének tárgyalását. A Miskolci Városi Ügyészség képviselője több órán át ismertette a vádiratot, amely számos szakértő mellett másfél száz tanú meghallgatását is kéri. Ebből következik, hogy ítéletet várhatóan csak hónapok múltán hirdethet majd ki a büntetőtanács, a részletek, az indítékok ismételt, most már bírósági feltárása után, a bizonyítási eljárás befejezését követően. Ez a tárgyalás az első azoknak a sorából, amelyeken a szövetkezeti, társadalmi tulajdon prédáiéi felelnek bűn- cselekményeikért. Nem holnap, de belátható időn belül ugyanis megkezdődik az egykori „Topszolg” szakszövetkezetnél, a leninvárosi November 7. Termelőszövetkezetnél, valamint a tarcali téesznél napfényre került visszaélések tárgyalása. * Az ügyészség a „Metálszolg” elnökét (akit még nem mentettek fel ebből a beosztásból), a harmincéves Dűli Zoltánt jelentős vagyoni hátrányt okozó, hűtlen kezelés, jelentős kárt okozó csalás, árdrágítás, sikkasztás és közokirat-, valamint magánokirat-hamisítás bűntettével, illetve vétségével vádolja. Ő az elsőrendű vádlott. A másodrendű vádlott, a szakszövetkezet műszaki vezetőjének, a harminchét esztendős Móré Árpádnak vádirati bűnlastro- mán szintén jelentős kárt okozó csalás, hűtlen kezelés, valamint magánokirat-hamisítás és egyéb bűncselekmények, vétségek szerepelnek. Ők, ketten, előzetes letartóztatásban vannak. Társaik — akik többé-kevésbé közreműködtek a bűncselekmények elkövetésében — szabadlábon védekeznek. A vádirat pontról pontra, fillérről fillérre kimutatva részletezi, hogy az első- és másodrendű vádlott milyen eszközökkel, milyen módszerekkel károsította meg a szákszövetkezet közös vagyonát, hogyan sikerült a különböző szakipari munkákat megrendelő vállalatokat több tízezer, esetenként százezer forinttal becsapni. Érdemesnek tartjuk a vádiratban foglaltak alapján bemutatni, hogy miként és milyen feltételek mellett alakulhatott meg a „Metálszolg”, s hogyan játszották ki a rendelkezéseket, milyen kiskapukra találtak annak vezetői. Eszerint a tömöri Petőfi Termelőszövetkezet kebelében 1983 áprilisában alakult meg a szakcsoport az elsőrendű vádlott elnökletével. A fiatalember, aki egyidejűleg a hangácsi Rákóczi Termelő- szövetkezet Bükk névre keresztelt szakcsoportjának is a vezetője volt, szakképzettséget nem szerzett. A nagy hozzáértést, szervezőkészséget, s egyéb adottságokat igénylő munkát gimnáziumi érettségi birtokában végezte. A másodrendű vádlott végzettsége szerint híradás- technikai műszerész. Ö — egyebek között — szakipari munkákat; festést-mázolást irányított, ellenőrizte a különböző feladatok végrehajtását, kollaudálta az alvállalkozói számlákat, s alkalmanként ő gondoskodott az anyagok beszerzéséről. A „Metálszolg” működéséhez a tömöri termelőszövetkezet 600 ezer forint indulótőkével, és 500 ezer forint értékű eszközzel járult hozzá. Ennek fejében a szakszövetkezeti tagság vállalta, hogy anyagmentes árbevételük tíz százalékát, de legalább évi 1,2 millió forintot folyamatosan befizet a termelőszövetkezet kasszájába, és visszafizeti a 600 ezer forintot is. E kötelezettségüknek 1983-ban eleget tettek, de már akkor is csak csalás révén. Abban az időben ugj'anis mintegy 300 ezer forinttal több anyagot számiáztattak le, fizettettek ki megrendelőikkel, mint amennyit egyáltalában megvásároltak. * A szakcsoporti munka — különösen az első két évben — kitünően jövedelmezett. Hogy az első- és másodrendű vádlottnak pontosan mennyi volt a jövedelme, azt már nehéz lenne megállapítani. Csak következtetni lehet. Például abból, hogy az elsőrendű vádlott 1984- ben nyereségrészesedés és jutalom címen több, mint 110 ezer forintot vett fel, míg helyettesének ugyanilyen indoklással 90 ezer forintot fizettek ki a szakszövetkezet pénztárában a havi 10 ezer forintos nettó jövedelemelőlegen kívül. Sok bérből és fizetésből élő olvasónk elégedetten venné tudomásul, ha ehhez hasonló jövedelmet könyvelhetne el. A vádlottaknak azonban ez a pénz sem volt elég. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 1984 májusában Color néven gazdasági munkaközösség létrehozását kezdeményezte. A nyolc alapító tag között ott találjuk az elsőrendű vádlott feleségét, édesanyját és barátait. 'Ez a gazdasági munkaközösség a „Metálszolg” alvállalkozójaként dolgozott, természetesen nem kis pénzért. Szinte már az is nyilvánvalónak tűnik, hogy az elsőrendű vádlott ennek a gmk-nak juttatta a legjövedelmezőbb, legnagyobb bevételt biztosító munkákat. S ezzel még nincs vége a sornak. Az elsőrendű vádlott — bár a társasági szerződés szerint, itt sem szerepelt tagként, csupán „csendestárs” volt — közreműködött a Metál Gmk megalapításában is, amelynek tagjai ugyancsak a „Me- tálszolg”-tól kaptak alvállalkozóként munkát. A szakszövetkezetnek persze nem volt belső ellenőrzési rendszere, vagy ha papíron létezett, akkor annak tagjai csak behunyt szemmel járkáltak. Csak így lehet elképzelni, hogy az elsőrendű vádlott 1983-ban 13 ezer, míg 1984-ben már majdnem 60 ezer forintot számolt el reprezentációs költség címén. Hogy mire fordította ezt a pénzt? „Az elszámolt összegek tekintélyes hányadát — olvashatjuk a vádiratban — márkás italok vásárlására fordította, amelyet a megrendelőkkel folytatott tárgyalásokon, megbeszéléseken ajándékozott, így nyerve el azok jóindulatát.” * Az első- és másodrendű vádlott összesen 130 ezer forint kárt, úgynevezett vagyoni hátrányt okozott a szakcsoportnak. Ettől jóval nagyobb haszonnal járt a gazdasági munkaközösségek tevékenysége. Mint már írtuk, a két gmk alvállalkozóként különböző szakipari feladatokat végzett el. Munkát főleg megyénk nagyvállalatainál kerestek és találtak, természetesen nem véletlenül mentek éppen oda. A tapasztalatok szerint ugyanis az ilyen vállalatoknál enyhén szólva is felületes az ellenőrzés. Mert másképpen nem történhetett volna meg, hogy a vádlottak a csak részben elvégzett, vagy el sem végzett munkákért súlyos tízezreket, esetenként több százezer forintot számlázzanak. Udvardy József Reggel csülök és csirkeaip- ró’lék érkezett a húsboltba. A hentesek csak néhány darabot tettek ki egyikből is, másikból is. A délelőtt óráiban a szokásosnál is több idős ember sorakozott a pult előtt, és a többségük az olcsó húsáruból vásárolt. Déliben már hiába kértek csülköt, csirkeaprólékot, csak száz forint fölötti combot, karajt, félsált, a százashoz közelítő oldalast és egyéb színhúsokat kínáltak . . . A húsbolthoz közel, a belváros egyik zegzugos utcájában flanellingek és meleg fehérneműk száradtak az eresz alatt. Az öklömnyi ablakon pára fékezte a tekintetet. A vasp’latnis tűzhely félliteres lábaskában borsó- főzeléket tartott melegen. Az idős asszony nehezen emelkedett fel a kopott párnákról, görbe botjára támaszkodott, belekapaszkodott, mint biztonságérzete egyetlen támpontjába és rekedtes hangokat ejtett maga elé: — Tizenöt éve özvegy vagyok. A gyerekem, a lányom évek óta nem jött haza a Dunántúlról... A szomszéd szokott ezt-azt hozni, amíg tart a pénzecském ... aztán meg a jó szívére hagyatkozom. Az újságtól jött? Azt én nem olvasom, nincs hozzá szemem, de nem is nagyon jut rá ipénzem. Néha azt nézegetem, hogy túlélem-e a házamat? — Amióta nyugdíjban élünk, számolunk, számolgatunk és kiépítettük a külön szolgáltató hálózatunkat — mondta az egykori vasutas. — Ebbe a panelházba jórészt fiatal családok költöztek hat évvel ezelőtt, a legtöbben kicsi gyermekkel, gyermekekkel jöttek, és hamarosan kiderült, hogy .időnként bizony, elkelne a pótnagymama, a pótnagypapa. Nlincs azon mit szégyellni, hogy éppen latolgattuk, tervezgettük, mivel is foglaljuk le magunkat, no, meg időnként segítségre is szorul az ember, amit nem szívesen kér ingyen, úgyhogy éppen kapóra jött, amikor egyszer ránk bízták a kisfiút. Utána már én is könnyebben kértem, hogy javítsa meg a vízcsapot.. . aztán elromlott a hájszárító, be kellett fúrni a falba ö't szöget, meg ilyesmik . . . Nem nagy dolgok, de ha már egy kisiparos mester becsönget, szinte a köszönés helyett tartja a markát... a szolgáltató cégek emberei meg vagy jönnek, vagy nem, és ők sem szívbajosak .. . Erre meg nem futja. Lassan-'lassan mi lettünk az óvó néni, óvó bácsi a házban . . . ráérünk, belefér a csendes dél- előttökbe, délutánokba, még az estéket is szívesen ráál- dozzuk . . . legalább időnként színes televíziót is nézünk... Már éppen indultam volna, amikor csöngették. A szomszédasszony állt felöltözve az ajtóban, egyik ke- bében huncutkás mosolyé kisfia, másik kezében egy tányér palacsinta . .. * Finom tészta illata csapott meg a diósgyőri gyár közelében is. A buszmegálló melletti bodega ablakán idős asszony rakosgatja ki a lán- gosdkat, volt, aki kávét, szörpöt is kért mellé. — Reggel négykor már itt dagasztom a tésztát, aztán öt óra felé feltűnnék az első emberek, fél hatkor már nagy a forgalmam, kitart majdnem hét óráig, amikorra elvonul a műszak- váltás nagy hulláma, néhány irodista is sorba áll, és akkor szusszanhatok egy cseppet. Délelőtt előkészítem az újabb adag tésztát, és három óra után húzom le a rolót. Elindulok bevásárolni, veszek magamnak tejet, egy kis ezt-azt, és este már az ágyban ér a Tv-híradó... aludni is kell... — Gondolom, megéri. Én még nem találkoztam ráfizetéses lángossütővel... — Én sem, csakhogy itt nem én vagyok a tulajdonos ... A nyugdíjam miatt vállaltam el. Keresek naponta körülbelül száz forintot, a forgalomtól függően. Ezzel jön össze havonta ötezer ... amiben természetesen már benne van a nyugdíjam is. De így legalább nem szorulok a gyerekeimre. * Két buszmegállóval odébb áll a Vasas Művelődési Központ. A kohászat által szervezett találkozóra indultam, lángossál a kezemben, aminek nem éreztem az ízét, de valószínű, erről nem a milliomosnak gondolt alkalmazott tehetett. A modern művelődési központig utazva forgattam agyamban a meghívó célját: volt sztaha- novistálcát köszöntőttefc. Az egykori élmunkások megiilletődve gyülekeztek. Ma ritkán tapasztalható komolysággal hallgatták az elismerő szavakat, a múlt felidézését, a miniszter köszöntő levelét, majd — mintegy társai nevében is — szólásra emelkedett az egyik ősz hajú nyugdíjas. — Nagyon jólesik a megemlékezés, a köszöntésekből kicsendülő megbecsülés. 1970-ben mentem nyugdíjba ... akkor még nagyon jó pénzzel, amit két év múlva már nem hívtak semminek sem. Nem mondhatom. hogy az eltelt évek alatt nem emelkedett ez az összeg, hiszen 2500 forintról 4000-re kerekedett, de Igencsak bajba kerülnénk a feleségemmel, ha egyikünk megbetegedne. Valahogy csak megélnénk, de nem fényesen. Most emlékezünk a sztahanovista időkre. Akkor valóban azt hittük, hogy megforgatjuk a világot, aztán rá kellett jönnünk, ennek a világnak nem egy, hanem több tengelye van, •közbe kell iktatni áttételeket, fogaskerekeket, sőt, még össze is kell hangolni ezek illeszkedését. .. szóval, a világ kicsit nehezebben fordul, mint ahogy hittük. Pedig már a fiatalságunk idején is kipróbáltuk erőnket. Percre pontosan kellett dolgoznunk az akkord-rendszeriben, percre pontosan kellett egymás mozdulataihoz illeszkednünk, ádáz verseny zajlott... most meg, ha bemegyek a gyárba, látom, hogy délelőtt 10 órakor nincs meleg anyag a kovács előtt... A találkozó végén az egyik volt sztahanovista csak eny- nyit mondott: — Az öreg szakik, a legöregebb melósok ritkán szólnak, nem panaszkodnak, pedig lenne miről beszélnünk... de ez egy hallgatag tömeg. * Megfogható adatokra voltam kíváncsi, amikor a megyei tanácsra indultam. A szociálpolitikai csoportvezető Bodonyi Antal egy felmérés eredményeit idézte: — Tavaly megvizsgáltuk a nyugdíjasok köréből a legelmaradottabb helyzetben levők körülményeit. A felmérés több, mint 85 ezer embert érintett Borsodban. Ez több, mint a megye lakosságának tíz százaléka! Megállapítottuk, hogy a 75 évnél idősebbék és 2200 forint fölötti jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok száma: 17 ezer 540 fő. Ugyanebben a korosztályban 2200 forint alatti jövedelme 12 ezer 447 embernek van, de akik még nem érték el a 75. születésnapjukat, azok között is 20 ezer 245 személy él 2200 forint alatti jövedelemből. A vizsgálódási körünkhöz tartozott még az a 24 ezer 252 fő, akik különböző okok miatt, mint például rokkantság, szintén 2200 forint alatti jövedelemből élnek. Mi is tudjuk, hogy az év eleji nyugdíjemelés nem kompenzálja a növekvő kiadásokat. A televízióban látott riport is szemléletesen beszélt erről. Rendszeres szociális segélyben 1774 nyugdíjas részesül, míg rendkívüli segélyt 15 ezer 92 főnek adunk. A segélyek átlaga 1984-ben 940 forint volt, ami 1985-ben valamivel ezer forint fölé emelkedett. El kell mondanom, hogy a jelenlegi segélyezési rendszer nem szerencsés, merev jogszabályok kötik a kezünket. Emellett természetes, hogy figyelembe vesz- szük a családi közösségek szerepét. Ha a társadalom áldozatkészségére számítunk, akkor abba beletartoznak a családok is, vagyis a közteherviselést a különböző közösségekre nézve is fontosnak és működőképesnek kell tekintenünk. — De nemcsak pénzzel lehet segíteni az alacsony nyugdíjból élőkön . .. — Jelenleg 106 öregek napközi otthona működik a megyében és szeretnénk elérni az új ötéves tervben, hogy ahány tanács van, vagyis 159, annyi ilyen napközi otthon legyen Borsodban. Szélesíteni akarjuk a területi ellátási formákat, a szociális ellátást, a gondozást, az étkeztetést. Az egyik legnagyobb gondunk, hogy kevés az erre vállalkozó szakképzett ember. A statisztikák azt mutatják, hogy az egészségügyi szakmunkások és szakközépiskolai végzettek száma elegendő. nem szívesen mennek el ezek a fiatal lányok az eldugott falvakba . . . ahol kevés a fizetés, nehéz a munka, és nincs semmi paraszolvencia. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz tartozik viszont, hogy hatezren kaptak közgyógyellátási igazolványt, amire például ingyen írják fel nekik a gyógyszereket. * A nyugdíjasok mindennapi gondjait legalább annyira érzékelik a szakszervezetnél, mint a tanácson. Ezért fordultam dr. Bazsányi György- néhez, az SZMT politikai főmunkatársához, a megyei társadalombiztosítási tanács elnökéhez a kérdéseimmel: — Miként alakultak a nyugdíjak értékei és hogyan lehet segíteni a nyugdíjasok helyzetén ? — A régi nyugdíjaknak nem sikerült megőrizniük a reálértéküket. Most valamelyest javítottak a nyugdíjakon, de ezzel nem egyenlítik ki a kiadások növekedését. Végső célnak, a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését kell tekinteni. A nagyon nehéz helyzetben levőknek mi is adunk segélyt, támogatást és kivételes nyugdíjemelésre is van időnként esély. — Ügy tudom, hogy tervbe vették ennek a keretnek az emelését... — Valóban létezik ilyen terv, hogy a havi 15 610 forintot háromszorosára, emelik, de erről még a jövőben dönt az országos főigazgatóság. El kell viszont mondanom, hogy az egyéb segélyezési formákban jó kapcsolat alakult ki a miskolci tanácscsal, ott nyilvántartják, hogy kinek, mennyi segélyt adtak, de ezt a kapcsolatot még nem sikerült megteremteni a megye egyéb tanácsaival. A beszélgetés közben érkezett meg Tóth József, az SZMT volt vezető titkára, aki nyugdíjasként, az SZMT elnökeként továbbra is részt vesz a szakszervezeti munkában. — Én is azon a véleményen vagyak, hogy a nyugdíjak reálértékét tartani kell. Külön kiemelném azok helyzetét. akik melegüzemekből mentek el, akik részt vettek az ország újjáépítésében, akik a legegészségtelenebb munkahelyeken dolgoztak, akik segítség nélkül lehetetlen helyzetbe kerülnek. Az alapvető tételek közé tartozik, hogy a nyugdíj nem ellátás, hanem munkával szerzett jog. Remélem, hogy a közelgő szakszervezeti kongresszus is ennek jegyében tárgyal majd a nyugdíjasok életéről. Szendrei Lőrinc Számolunk, számolgatunk
