Észak-Magyarország, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-17 / 40. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. február 17., hétfő Téli vázlat Mezey István rajza Rádió mellett Ha csak tehetem, meghallgatom Sziilágyn János műsorát, ment mindig izgalmas és tanulságos. Nemcsak a „pletyika értéke” miatt, bár kétségtelen, hogy az sem lebecsülendő. Maga a műsor érdekes adalékokat szolgáltathat (majdan?) nemcsak a pszichológusnak, de a szociológusnak is. A magazinok „orvosi üzeneteihez” hasonlóan, mintegy illusztrálja és dokumentálja korunk erkölcsi felfogását, lelki nyavalyáit is. Érdemes lenne ezeket a beszélgetéseket legépelni, könyv alakban is megjelentetni. Állítom, hogy izgalmasait*) olvasmány lenne, mint Miiskotczi Miklós proraiszkwltásit, szabad- szerelmet és házasságót reklámozó könyvéi. Nem véletlenül említem a népszerűvé vált kolléga nevét, ment éppen rá hivatkoztak a legutóbbi Halló, itt vagyok! c. műsorban (hétfő, Kossuth 22.30—23.30). Egy harmincéves fiatalasz- szony, onvosfeleség hívta fel Szilágyit, hogy tanácsot kérjen. Lemondva a diplomáiról dolgozott, míg a férje egyetemista volt. A doktor úr (nőgyógyász) sajátos módon „hálálja” most ezt meg. Egyszerűen nem tud, de nem is alkar ellenállni a beosztottjai bájainak, nagyon is rámenős, direkt „csábításainak”, időnként 7-től 10-ig „sófcáinii megy”. A fiiatall- asszony érthetően rossznéven veszi ezt, s félti a házasságukat. A doktor úr azonban nem akar se válni, se a „szokásain” változtatni. Nos, ezen a ponton hivatkoztak a „nyitott házasság” elvre, mint immár könyvekben is dokumentált, úgymond igazolt gyakorlatra. Az említett doktor úr azt tanácsolta a feleségének, hogy kövesse a példáját, ám amikor az tényleg féltékennyé akarta tenni (órákig sétált az utcán), hatalmas pofonnál fogadta. Ennyi a történet, amlit Szilágyi szokásához híven fegyelmezetten végighallgatott, ám tanácsot nem tudott, nem is ákart admii. Az esőt szót se érdemelne szinte, hisz munkahelyen, társaságiban naponta hallunk hasonlókat. Az elgondolkodtató benne csupán az, hogy változóban van a nemek szerepe. Ha igaz, amiit a fiatal- asszony elpanaszolt, ma már a (csak a beosztott?) nők agresszívek, lépnek fel csábítóként és hódítóként. Mindez marad a magánügy szintjén, mig családok (tehát gyerékök) nyugalmát nem dúlják fel vele. A dolgot éppen ezért nem lehet ma már csupán erkölcsi kérdésként kezelni. Illetve ha erkölcsi kérdés, ideje, hogy nyíltan, felnőttként beszéfljünlk róla. (A jelenség ugyanis nemcsak a kórházaikban, az éjszakai ügyeleteken lelhető fel.) Sókkal megdöbbentőbb történet volt azé a 15 éves kislányé, átóit a saját „édes” anyja rugdosott meg úgy, hogy azóta is a kórházakat járja. Félő, hogy soha nem gyógyul meg... Miiért rúg bele egy anya a gyerekébe ? Mert a nő élettársa kikezdett a kislánnyal, s ezt a kislány dlpanaszolta a nagyanyjának, ákinél menedéket 'talált és talál mindmáig. A 'nagymama lépett fel, Illetve menekítette ki a kislányt ebből a pokoliból. A történethez nem kell kommentár, noha a mindig fegyelmezett Sziiltágyi is érezhetően csak nehezen állta meg, hogy valami gorombát ne mondjon. Kevésbé türtőztette magát a másik „esetnél”, amelyben egy_ fiatat hölgy ijedten kért tanácsot. Arra gyanakszik, hogy viharos „előéletéiben” megkapta az AIDS-foetegséget, s most nem tudja, hogy szülhet-e gyereket. Nos, erre utaltam a bevezetőben, amikor az erkölcsök és történetek változásáról szóltam. Mert megszólalt hétfőn este egy homoszexuális fiatalember is, akii arról panaszkodott, hogy nem váltathatja nyíltan a „szerelmét” (nős ember), mert „nem értik meg”. Ehlhlez képest szinte vidám annak a fiatalasszonynak a története, akii 6 évi házasság után elvált, merít nem lehetett gyerekük. Most, a második házasságban teherbe esdtt, ám az új férj nem ákar gyerekét. Szilágyi tanácsára happy end várható: a fiaitalllasszony a jó hiúról jelentkezett az első férjnél, aki szívesen visszafogadja (?) lilmmár őkét, s boldogan élnek, míg meg nem halnak (?). SZillágyli .műsorában — sók mással ellen,tétiben — éppen az az üdítő, hogy nem von le tanulságot. Pedig ezeknek a történeteknek nagyon is elgondolkodltaitó tanulságuk van. horpácsi A magyarországi németekről Alapelv a kétnyelvűség, de mindenki azt a nyelvet használja, amely könnyebb számára, amellyel jobban meg tudja értetni magát. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének legutóbbi választmányi ülésén minden felszólaló németül beszélt. Ezt Birk Ig- nácné rátkai pedagógustól tudom. Nyolc éve képviseli Borsod-Abaúj-Zemplén németek lakta településeinek lakóit választmányi tagként. Most, az elmúlt hét végén megtartott ülésen két napirend témáját vitatták meg a résztvevők. Az elnökség először a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének az 1985. évi tevékenységéről terjesztette elő beszámolóját. Ezt követően az idei év munkatervét vitatták meg a választmányi tagok. A szövetség — mint a beszámoló általában megállapítja — arra törekedett, hogy tevékenységét a magasabb minőség irányában folytassa. Néhány irányzat és vonás már most is feltűnik, mások csak hosszú évek együttműködése révén, érhetnek meg. A testületi munkát, kapcsolatokat, bizottsági összegzéseket tartalmazó beszámolóból egy témát emelünk ki: „A Magyarországon élő nemzetiségiek nyelvi és kulturális helyzete központi helyet foglal el a nemzetiségek által lakott településeken. A pécsi egyetem két nemzetiségi tanszékének oktatói számos helyen tartottak előadást. A rendezvények során bebizonyosodott, hogy a nemzetiségi nyelvi kívánt színvonal csak akkor érhető el, ha erre az érintettek is törekszenek, valamint ha erre a társadalom is készteti őket. Ezzel kapcsolatban szóba kerültek olyan kérdések is, amelyek a magyar- országi németek nyelvi helyzetével függnek össze: a család szerepe a kétnyelvű oktatásra való felkészítésben; a tanárok és tanítók hatékonyabb képzése és továbbképzése; az anyanyelv használati körének bővítése.” — A jelentésekhez, beszámolókhoz, tervekhez hogyan || * « » csatlakoztak a választmányi ülés résztvevői? — kérdeztük Rátkán Birk Ignácnét: — A nyelvi oktatásról esett szó elsőként, azzal a gondolattal, hogy a kétnyelvű oktatást az óvodától az egyetemig, mindenütt fejleszteni, erősíteni kell. Szó volt a hagyományok feltárásáról, a néprajzkutatás fontosságáról, ez fel is lendült az utóbbi időben. A baranyai választmányi tagok csoportja beszámolt arról, hogy klubházat hoznak létre, ahol szeretnék, ha a gyerekektől az idős korú- akig mindenki megtalálná a maga érdeklődési körének megfelelő programot. Többen arról tájékoztatták az ülés résztvevőit, hogy az elmúlt időben milyen eredményeket értek el falujukban, környékükön. Az minden felszólalásból kitetszett, hogy a magyarországbeli németség kultúrájával gazdagította a magyar kultúrát, annak palettáján jó színfolt. A választmányi ülés elé terjesztett munkaterv a bevezetőben így fogalmazott: „1986-ra ismét sokat vállaltunk. Erre késztetnek és köteleznek bennünket az eddigi eredmények, amelyek Leninvárosban másfél ezer, különböző lámpatest szórja a fényt késő délután 'és esténként. A közvilágítás fenntartására az elmúlt esztendőben 4,6 millió forintnál valamivel többet fordítottak a településen. A Gazdasági- Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet emberei felelősek a közvilágítás állapotáért, a közterületi lámpákkal kapcsolatos panaszokkal tehát elsősorban ők foglalkoznak. A konkrét munkát természetesen Leninvárosban is az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat lelkesítenek, azok a hiányosságok, amelyek nyomasztanak bennünket, továbbá a VI. kongresszus határozatai és a nemzetiségiek meglévő igényei. Terveinket természetesen lehetőségeink és saját erőink is megszabják. Csak akkor valósíthatók meg, ha az illetékes szervek és hivatalok biztosítják a szükséges feltételeket és ha mi, magyarországi németek is minden tőlünk telhetőt megteszünk az ügy érdekében.” (Hogy van ambíció, azt néhány napja a hercegkú- tiak példáján is bizonyíthattuk.) — És Rátkán mi a jelenlegi helyzet? Birk Ignácné: — Ami a művelődési házunkat illeti, nekünk is sikerült megújítani, még apró szépítési munka van hátra. A népdalkörünk továbbra is működik, szívesen látjuk közelgő házibulinkon ... Komolyra fordítva a szót: a nyelvi oktatás a legfontosabb feladatunk, itt kerestük és keressük az előrelépés lehetőségeit. Nálunk a TIT-en belül folyik az oktatás, célunk, hogy egyet még előre lépjünk, mégpedig úgy, hogy a 7—8. osztályos tanulók fakultációban tanulhatják a németet. Ebben már léptünk is. Elfogadtuk a kétnyelvű oktatásra szóló óvodai tervezetet, szeretnénk szeptembertől Rátkán is megszervezni a foglalkozásokat. (t. n. j.) szakmunkásai végzik, akik a Gamesz embereivel havonta egy alkalommal minden utcát végigjárnak, s szükség esetén gondoskodnak az égők, a meghibásodott lámpatestek cseréjéről. A tapasztalatok szerint a közvilágítás Leninvárosban megfelelő. Az energiaellátás a biztonságos légvezetékek segítségével történik, s a város egyik területén már megoldották az úgynevezett féléjjeles világítást, amely takarékos, de nem rontja a közvilágítás színvonalát. Leninváros fényei Pályázati felhívás A KISZ Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsa karikatúra-pályázatot hirdet Környezetvédelmi görbe tükör címmel. A pályázat célja ösztönözni olyan alkotások elkészítését, amelyek a humor erejével hívják fel a figyelmet környezetünk állapotának megóvására, az ember és környezete kapcsolatának furcsaságaira, mozgósítanak a környezeti problémák megoldására. Két kategóriában lehet pályázni; A/4-es méretű vonalas rajzokkal, illetve A/4-es méretű fotómontázsokkal. A pályázat mindkét kategóriájában az első díj 8 ezer forint, a második díj 6 ezer forint, a harmadik díj 4 ezer forint. Az arra érdemesnek tartott karikatúrákat kiállítják majd. A pályázatokat az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanács titkárságának a címére, Budapest XIII. kerület, Újpesti rakpart 37—38. 1388 várják. A borítékra kérik ráírni : Környezetvédelmi görbe tükör. A pályázat jeligés, ezért a pályázó nevét és címét külön zárt borítékban kell mellékelni. Beküldési határidő; március 30. A pályaműveket szakértői zsűri bírálja el. Az eredményt ez év április 30-ig hirdetik ki. Három borsodi diák jutott be történelemből a tévé Ki miben tudós? tizenhatos döntőjébe. Ketten: Szikora Ágnes és Posta Szabolcs, a Herman Ottó Gimnázium tanulói. Akik nézték a középdöntőt, láthatták, hogy — noha a zsűri barátságos — maga a verseny izgalmas, váratlan fordulatokat ígér. Megyénkből Posta Szabolcs „maradt talpon”. Imponáló higgadtsággal — látszólagos — nyugalommal ült a kamerák előtt. Aki szerepelt már a tévében, vagy csupán szemtanúja volt tévéfelvételnek, az tudja, mit jelent ez. — Valóban nem izgultál? Hogyan készültél fel? — kérdeztem a minap a gimnázium igazgatói irodájában. Posta Szabolcs azonban nem először „nyilatkozik” a sajtónak, rutinja van, hiszen a rádió. (Ötödik sebesség) is készített már interjút vele. — Ezt már mások is kérdezték. Belülről nagyon izgulok, de nem látszik rajtam. Nem először szerepelek nyilvánosság előtt, mert az általános iskolában is részt vettem a társadalomkutató versenyen, szavalóversenyeken. Kesznyé- tenben Koródi András tanította a történelmet, Szűcsné Fenyő Ágnes a magyart. Ök szerettették meg a könyvet és a históriát. Itt, a gimnáziumban Répánszki Ilona és Szőlősi Lászlóné tanárnők készítettek fel a versenyre, de sokat segítettek a Herman Ottó Múzeum munkatársai is. Nyolcadikos koromtól foglalkozok történelemmel. Akkor azt mondta a zsűriben valaki, hogy „remélem, találkozunk még a pályán”. De nem nekem való, hogy kutatgassak,. mert két órai intenzív tanulás után kifáradok. Romantikus alkat vagyok. Az ókor érdekel, a kedvenc államférfim Julius Caesar, mert határozott volt, tudta mit akar. Ahogy az már ilyenkor lenni szokott, nehezen indult a beszélgetés, olykor csapongott is. Posta Szabolcs komoly fiatalember, de igazi gyerek még. Készségesen válaszol, ha pontovV san kérdezik. Kedvenc étele a rakott krumpli, színe a kék, a barna-fekete lányok tetszenek, csapata a Vasas. A sikernek örül, mert vele örülnek a társai is. Elmosolyodik, amikor felidézi, hogy a szobatársai (a Petőfi Kollégiumban) autogramot kértek tőle. Mikor hazajött, Kesznyétenben, a szülőfalujában mindenki nézte (s fogja nézni a döntőt 22-én) a tévét, sokan gratuláltak a szüleinek. Mégis azt kérte, hogy ne szerepeljen ez az interjú címében. Hogyan képzeli el a jövőt? Sokszor vitatkoznak erről a kollégiumban a fiúkkal. Jogász lesz, de hogy ügyvéd-e, vagy ügyész, még nem döntötte el. Nem a belvárosban szeretne lakni. Három gyereke lesz, Fotó: Laczó József és sokat szeretne foglalkozni a gyerekeivel. Nem véletlenül került ez is szóba, hiszen a középdöntőben a családról tartott frappáns kiselőadást. Posta Szabolcs optimista, mert szerinte nincs válságban a család, csak átalakulóban. Majd ők (a nemzedéke) másként, jobban fogják ezt is csinálni. Ogy legyen, mint ahogyan sikerüljön a döntő is — búcsúztunk el. Répánszki Ilona tanárnő is érdeklődve figyelte a beszélgetést. Joggal büszke a „fiára” (mint ahogyan az egész gimnázium is), hiszen a sikerben neki is része van. Milyen fiú is Posta Szabolcs? — Semmi rendkívüli nincs benne, igazi gyerek, mint a többi. Ezen azt kell érteni, hogy nem egyoldalú. De kritikus szellem, határozott, erős egyéniség. Megy a maga útján. A felkészülésben is igénybe veszi a segítséget, de maga szelektál, nem fogad el kritikátlanul mindent. A látottak alapján neki lett igaza ... H.
