Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-13 / 10. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. január 13., hétfő Mit várnánk a városi Miskolcon 19115 április közepe ólo mű­ködik a kábeltelevízió, hivatalos nevén a Miskolc Városi Televízió. Elöljáróban érde­mes rögzíteni, hogy ez a televízió — csak­úgy, mint az országban működő másfél tu­catnyi, vagy valamivel több társa — nem a Magyar Televízió valamilyen szerve, ha­nem helyi intézmény, semmiféle szervezeti, szerkesztési, műsorszervezési összefüggésben nem áll a nagy tévével. Ezt azért jó tudni, mert a vele kapcsolatos igényekben gyak­ran jelentkezik olyan, ami csak a nagy te­levíziónál valósítható meg, gyakran hiszik ezt a kis intézményt a Magyar Televízió helyi fiókjának. A közelmúltban a Miskolc Városi Tanács művelődési és ifjúsági bizottsága, valamint a Hazafias Népfront mellett működő mű­velődési munkabizottság közös tanácskozá­son vette számba a Miskolc Városi Tele­vízió eddigi eredményeit, és szóba került néhány igény-csokor, amelyet a városban begyűjtőitek, vagy éppen a jelenlevők fo­galmaztak meg. A tanácskozáson egy rövid- filmet is lehetett látni, amely az Avason élők véleményét tükrözte a televízióval kapcsolatban. A különböző helyeken felmerült igények roppant széles skálán mozognak. A legtöbb igénybejelentő — s erről alapvetően nem ő maga tehet — megközelítőleg sincs tisz­tában egy helyi kábeltelevízió lehetőségei­vel. Mert az érthető, ha az Avason lakók­nak tetszik, hogy a helyi közlekedéssel gyakran foglalkozik a televízió. Ugyanis ez a gond ott szinte húsbavágó. Vagy a gyer­mekek játszási lehetőségeivel. De az már túlzott igény, hogy a hétfő estéken, amikor a nagy tévé nem sugároz műsort, akkor színes műsort sugározzon a kábeltévé az ottlakó gyerekeknek. Nem lenne jobb, ha legalább azon az egy estén a szülő is fog­lalkozna a gyerekével? Ugyanakkor indo­kolt igény, hogy a város tágabb életéről adjon bővebb tájékoztatást a városi tele­vízió, azaz az avasi lakó láthasson gyak­rabban túl a lakótelep határain. Felmerült a tanácskozáson olyan javaslat is, hogy vá­rospolitikai kérdésekről, a művelődési há­zak életéből, iskolai ünnepségekről is tu­dósítson ez a televízió. Még nyelvhelyességi ismeretterjesztés is szerepel az igények kö­zött. Meg olyan kívánság, hogy a különböző testületi ülésekről adjon tudósítást. Jó néhány igényt lehetne még sorolni, amelyek összességükben azt mutatják, hogy a város lakói szeretnék az egész város éle­tének szélesebb spektrumát látni a kép­ernyőn. Ugyanakkor szóba került az is, milyen lehetőségei vannak ennek a városi televíziónak. Mert például eddig harminc óránál valamivel több az összes adás ideje, ami kilenc hónap alatt nem éppen sok. Mi fér abba? De az is figyelembe veendő, hogy a város nagyságához képest jelenleg igen- igen szűk körben foghatók ezek az adások. Nem valószínű, hogy adásidőben valamilyen népvándorlás induljon meg az Avas-tetőre ismerősök otthonaiba a műsor megtekin­tése végett. Mint elhangzott az egyik tájé­koztatásban, ez év végére 7.7.50 lakásba szeretnék eljuttatni az adást, és a távo­labbi tervek között szerepel a messzebbi lakótelepek szigetrendszerű bekapcsolása az adás vételkörzetébe. Természetesen még ek­kor is csak olyan kevés helyre jut el, hogy a város lakosságának csak kisebb hányadát érintheti. Ennek kapcsán merül fel az a gondolat is, vajon a műsor ekkora szerkesztési mun­kával, ekkora anyagi és szellemi ráfordí­tással miként válhatna tömegesebb köz­művelődési hatóerővé, miként juthatna el mind több helyre. A helyi szelem, a mis- kolciság miként kap majd helyet a program­ban? — kérdezte az egyik felszólaló. Erre bizony nagy szükség lenne, de mindaddig, amíg nagyon kevesekhez jut el. nagyon ke­vesekre is hat. Mindenképpen szerkesztési és technikai eszközökkel kell javítani a Miskolc Városi Televízió jelenlegi helyze­tén. Szerkesztésével oly módon, hogy a jo­gos és megvalósítható igények figyelembe­vételével tovább kellene színesíteni, élőbbé tenni a műsorokat, technikailag pedig úgy, hogy a már említett 7350 lakáson túl is lehetővé kellene tenni a vételt. Persze, itt nagy beruházásokról lenne szó, s ezek a technikai gondok aligha oldhatók meg egy­hamar. De a stúdió elhelyezési és felsze- reltségi gondjain, a közvetlen adáskörzet határainak módosításán, s magán a szer­kesztésen máris dolgozni kellene. Meg le­hetünk győződve róla, hogy mind a stúdió, mind a fenntartó szervek igyekeznek ebben imind többet tenni. Bevezetőben említettem, hogy többen összetévesztik a városi stúdiót a Magyar Televízió valamilyen intézményével. Ezt a tudatot nem győzzük eléggé cáfolni. És az sem jó, ha egy majdani regionális MTV stúdió reményében a városi televízió lehe­tőségeit feladjuk. Mert volt olyan hozzá­szólás is, hogy nem kábeltévé, nem helyi lévé kellene, hanem olyan, mint Pécsett és Szegeden, tehát a Magyar Televízió körzeti stúdiója. Ez napjainkban távoli lehetőség­nek látszik, épp ezért kellene a már meg­levő helyi televízió adottságait jobban ki­használni. bővíteni, vele szemben reális, összvárosi igényeket megfogalmazni és azok teljesítését számon kérni. Azért, hogy a városi televízió az legyen, amiért létre­hozták, a városi közösségi tudat jó for­málója. (benetlck) Rádió mellett Teljesítmények nyomában Nem mindenki szeret a termelésről, s egyáltalán a munkáról olvasni. Kicsit le­járattuk ezeket a fogalma­kat, másrészt az élet maga új módon veti fel, fogal­mazza meg (át) azokat. A marxizmus klasszikusai nyo­mán úgy tanultuk, tanítjuk, hogy végeredményben a munka .,teremtette az em­bert", azaz emelte ki az ál­latvilágból. Senki nem vi­tatja, de joggal vetik ellene, hogy az ember nem csupán a termelésben találhatja meg élete értelmét. A mun­ka tehát csak az egyik fel­tétele a boldogulásnak, de nem célja annak. Ez a gon­dolat nem új, hiszen am» „három nyolcas” jelszót még szépapáink fogalmazták meg a múlt században. Ak­kor még a munkához való jogért harcoltak, a nyolc óraiért, amely lehetővé teszi a 8 órai pihenést, a harma­dik harmadol pedig kultú­rára, művelődésre szánták. Mi valósult meg ebből? A kérdés nem költői, s nagyon is aktuális. Mert igaz, hogy időközben 40—42 órára csök­kent — hivatalosan — a mun­kahét, a gyakorlat azonban mást mutat. Ha tartani akarjuk a már elért élet- színvonalat, akkor a „hiva­talos” nyolc órán túl is dol­goznunk kell. Erről hallhat­tunk izgalmas vitát szgrda este (3. műsor, 20.80—20.5Ö). Joggal vetődött fel a kérdés, hogy vajon reális volt-e a múlt században a „három nyolcas”, mint program? Megoszlottak a vélemények a Kőhalmi Ferenc vezette vitában. Az akkori elképze­lés szerint a 8 órai munká­val termelünk annyit, hogy mindenkinek biztosítani tud­juk az igényeinek megfelelő életszínvonalat. Ez nem következett be. Sokan hajlamosak elmorali- zá'lni a kérdést, mondván, hogy azért kell többet dol­goznunk, mert a fő munka­időt nem használjuk ki elég intenzíven. Sok igazság van ebben, mert jobb szervezés­sel, feszesebb munkatempó­val valóban többet tudnánk termelni. Csakhogy ennek sok helyen az adott techni­kai-technológiai színvonal szab határt, korlátokat! A mennyiséget csak a minő­ség rovására lehetne növelni. Márpedig erről már vannak rossz emlékeink. Ám mun­kaversenynek csak ott és akkor van értelme, ha úgy mozgósítja az emberi tarta­lékokat, hogy maga a ter­mék is jó minőségű lesz. A jó munka időigényes is. Marad tehát a másik meg­oldás: megnyújtjuk magát a munkaidőt. A különböző gmk-k, vgmk-k lényegé­ben ezt (is)szolgálják. Ám ez csupán az egyik lehető­ség. Az ötmillió munkavál­lalóból csak 200 ezren él­nek vele. A nagyobb több­ség a „második gazdaság­nak” nevezett lehetőséggel él (kiskert, állattartás, „masze­kolás”, fusizás, bedolgozás stb.). Akárhogy is nézzük ez (is) az önkizsákmányolás egyik módja. Az időt a másik két­harmadból, azaz a pihenés­től és a művelődéstől von­juk el. Senki sem örül en­nek — egyeztek meg a vi­tában —, de el kell fogadni ezt a kényszerhelyzetet. Van­nak — ez a kisebbség —, akik azért „hajtanak”, mért a luxus- és presztízsigényei­ket szeretnék kielégíteni (autó, utazás, hobbik), de a többségnek az alapvető élet- színvonal megtartása a tét. Elég itt csupán utalni a la­káshelyzetre és a lakásárak­ra .. . Bizony évekig kemé­nyen kell dolgozni és taka­rékoskodni érte — két kor­osztály van nehezebb hely­zetben : a pályakezdő fia­talok és a nyugdíjasok. Az előbbi azért, mert a kezdő­fizetésből nem tudja meg­teremteni a családalapítás feltételeit, míg az időseb­bek az alacsony nyugdíjak miatt kerülnek nehéz hely­zetbe. Mi az, amit az ember fel­áldozhat? A pihenésre for­dított idő nem csökkenthető egy határon túl. Marad a kultúra, a művelődés. Jó­Tokaj város emlékei Az ismét városi rangot kapott Tokaj múzeumának értékes kincse az 1600-as évekből megmaradt mezővárosi láda és pallos Nem azért a... Az igazi kereskedő tartóz­kodik a kerek áraktól. Lé­lektani okokból és üzleti szempontból is. Mert ugye mennyivel jobban veszi ki magát a kirakatban egy du­góhúzó 19,90 forintért, mint pontosan húszért?! A tízfil­léres engedmény ugyanis többszörös forgalmat ered­ményezhet, hiszen a vásárló nem húsz forintot fizet, ha­nem csak tizenvalahányat... A mi árrendszerünkben ritka a kerek ár, de ennek nem az üzleti megfontolás az oka, hanem az árképzés százalékhoz és fillérhez is ragaszkodó rendje. Más kér­dés, hogy a maszek által kí­nált vattacukor hat forint­ba kerül, a hamburger húsz forint, egy miskolci autó- buszjegyet négy forintért ad­nak. A példákat most nö­velte a MÁV is. A Miskolc és Budapest között ingázó szalonkocsi egyszeri igény- bevételéért háromszáz fo­rintot kell leszurkolnia az utasnak. Miért nem 299 fo­rint 90 fillért? Vagy miért nem 300 forint és 10 fillért? Miféle költségszámítás, ár- kalkuláció előzte meg a ta­rifa megállapítását, hogy az éppen kerek háromszáz fo­rintra jött ki? Nem tudok mit kezdeni kérdéseimmel és kétségeimmel, de meges­küszöm rá, hogy nem azért a tíz fillérért berzenke­dem ... (brackó) Gasztronómiai Világkupa, Luxemburg Két borsodi a magyar csapatban Az I. Szakácsművészeti Világkupára készülő, hétta­gú magyar csapat pénteken, Budapesten, a Hotel Duna Intercontinental báltermé­ben tartotta meg utolsó gasztronómiai bemutatóját a széles szakmai közönségnek. Megyénk vendéglátóipara megtisztelve érezheti magát; szakmai hozzáértésük, felké­szültségük alapján az utazó csapatba válogatták Kopcsik Lajos mestercukrászt, a Bükkvidéki Vendéglátó Vál­lalat kazincbarcikai cukrász­üzemének vezetőjét, valamint Mátyás Rudolfot, a miskolc­zanul be kell látni, hogy nem mindenki azért mond le róla, mert eleve igényte­len. Sőt. Sokan éppen azért vállalnak többletmunkát és terheket, hogy megteremt­sék a művelődés feltételeit, míg mások valóban a köny- nyebb ellenállás felé moz­dulnak. Az a sajnálatos, hogy érezhetően csökkent a tudás és a művelődés presz­tízse. Azaz nem, vagy csak keveseknek, s nehezen „vált­ható át forintra”, s így in­kább eleve lemondanak ró­la. Ez a kérdés sem üthető el siránkozással vagy mora- lizálással. A szellemi erőfe­szítés is energiát igényel, s sokaknak egyszerűen erre már nem jut, mert mindent felemészt az életnívóért ví­vott küzdelem. Hogyan lehet kijutni eb­ből a zsákutcából? Hiszen az, amit a művelődésből, a kultúrából „elspórolunk”, az — hosszú távon — visszahat magára a termelésre! Más­képpen fogalmazva a dilem­ma az, hogy vagy az igé­nyeinkről mondunk le, s ve­le a plusszmunkáról, vagy ezt a szintet se tudjuk tar­tani. Egyelőre csak a munka (és a munkaidő) mennyiségi növelése a járható út. A munkaidő csak akkor csök­kenthető, ha nő a fő munka­idő (8 óra) intenzitása. En­nek pedig a technikai-tech­nológiai színvonal emelése (közvetve a tudás, művelt­ség) a feltétele. A kör itt bezárulna? Kitörni csak elő­re lehet! Mindenáron? Hi­szen csak egyetlen életünk van ... horpácsi tapolcai Júnó Szálló séfjét, azaz konyhafőnökét. A lenyűgöző szakmai be­mutató látványának, a fel­szolgált ételremekek ízének leírása talán még Krúdy Gyulának is fejfájást okozna, pedig ő utolérhetetlen mes­tere volt e kulináris írói műfajnak. Ezért meg sem próbálkozom az ízek és a zamatok visszaadásával. Hall­gassuk inkább Kopcsik La­jost, aki arra a kérdésre, hogy milyen eredményt vár a világversenytől, a követ­kezőket mondta: — Én nem elsősorban az érmekért, vagy a helyezé­sekért igyekszem majd a tudásom legjavát adni. Ne­kem életem ez a szakma; a versenyen szeretném bemu­tatni, hogy mit tudunk ide­haza, s szeretném megis­merni a külföldiek eredmé­nyeit. A mestercukrász a buda­pesti bemutatóra tejszínes krémkelyheket, és egy kalo­csai bonbon-variációt készí­tett, valamint marcipánból tulipánokat, vázát formált. A magas színvonalú szakmai tudásra, mondjuk ki, művé­szetre szükség is lesz Luxem­burgban. A világversenyen 18 ország indul. Az ezer résztvevő ötezerféle, külön­böző készítménnyel indul a díjak, helyezések eléréséért. — A nemzetközi szakács- és cukrászszövetség — mond­ja Mátyás Rudolf — a kö­zelmúltban határozta el, hogy a labdarúgó-világbaj­nokságok esztendejében megrendezi a Gasztronómiai Világkupát. A magyar csa­pat a luxemburgi meghívást annak is köszönheti, hogy az elmúlt évi, karlsruhei bemutatón, mind a csapat-, mind az egyéni versenyben aranyérmesek lettünk. Én reménykedem, és természe­tesen mindent elkövetek majd azért, hogy Luxem­burgban eredményesen kép­viseljük a magyar konyhát. A magyar szakács- és cuk- rászválogatott — mint már említettük —, hét tagból áll. Közülük hárman a nem­zeti csapatot alkotják, né­gyen egyéni indulóként sze­repelnek a versenyen, ahol egy üvegfallal lezárt kony­hában dolgoznak majd, mozdulataikat televízión is követhetik a konyhaművé­szet iránt érdeklődők. Mint a sport, a Gasztronó­miai Világkupa szintén jó hí­rünket öregbítheti a világ­ban. Mondhatnánk persze, hogy a magyar konyhának nem kell reklám, hiszen ét­termeink gyakorolják a leg­mágnesesebb vonzefőt a külhoniakra. Mondhatnánk, ha elfelejtkeznénk róla. hogy a külföldieknek nemcsak a csikóst, és gulyást, a pör­költet akarjuk már megmu­tatni. Mátyás Rudolf társai­val együtt például bemutat­hatja, hogy a legjobb ma­gyar szakácsdk milyen szín­vonalon sajátították el a hi­degkonyha műhelytitkait. A versenyzők felkészülése már 1984-ben megkezdődött. Több kóstolóval egybekötött bemutatót tartottak az or­szág különböző városaiban. Az egyik ilyen helyszín a miskolci Júnó Szálloda volt. Egy-egy gasztronómiai ver­seny — tartják a szakácsok és a cukrászok — hasonló a sportolók edzéséhez, felké­szüléséhez. A versenyzők nemcsak szakmai képessége­ikről. hanem fizikai állóké­pességükről is tanúbizonysá­got tesznek, miközben hó­napról hónapra csiszolódik technikájuk, újabb és úiabb ötletek jutnak eszükbe, ta­nulnak a bíráló megjegyzé­sekből. A magyar csapat a külön­böző kategóriában beneve­zett — összesen 54-féle — meleg és hidegkonvhai cuk­rászati ételféleségeket úgv állította össze, hogy azok tükrözzék a hazai gasztro­nómia sajátosságait, ugyan­akkor megfeleljenek a nem­zetközi igényeknek és a korszerű táplálkozás köve­telményeinek. A luxembur­gi versenyre természetesen elutaznak a világ nagy lé­giforgalmi és hajótársaságai­nak képviselői, az idegenfor­galmi szakemberek is akik saját turisztikai kínálatukat mutatják be a feltehetően szép számú látogatónak. Ott lesznek a különböző nem­zeti és nemzetközi televíz'ó- és rádiótársaságok, a gaszt­ronómiával foglalkozó újsá­gok és kiadványok szakírói Ezek után értelmetlen vol­na leírni, hogy miiven ha­szonnal járhat, ha a magvar csapat jól szerepel a január 30-án kezdődő, és február 3- ig tartó Gasztronómiai Világ­kupán — hiszen azt minden olvasónk egykönnyen kitalál­hatja. Nevükben is sok sikert kí­vánunk szakácsainknak, cuk­rászainknak. TJdvardy József

Next

/
Thumbnails
Contents