Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-13 / 10. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1986. január 13., hétfő Mit várnánk a városi Miskolcon 19115 április közepe ólo működik a kábeltelevízió, hivatalos nevén a Miskolc Városi Televízió. Elöljáróban érdemes rögzíteni, hogy ez a televízió — csakúgy, mint az országban működő másfél tucatnyi, vagy valamivel több társa — nem a Magyar Televízió valamilyen szerve, hanem helyi intézmény, semmiféle szervezeti, szerkesztési, műsorszervezési összefüggésben nem áll a nagy tévével. Ezt azért jó tudni, mert a vele kapcsolatos igényekben gyakran jelentkezik olyan, ami csak a nagy televíziónál valósítható meg, gyakran hiszik ezt a kis intézményt a Magyar Televízió helyi fiókjának. A közelmúltban a Miskolc Városi Tanács művelődési és ifjúsági bizottsága, valamint a Hazafias Népfront mellett működő művelődési munkabizottság közös tanácskozáson vette számba a Miskolc Városi Televízió eddigi eredményeit, és szóba került néhány igény-csokor, amelyet a városban begyűjtőitek, vagy éppen a jelenlevők fogalmaztak meg. A tanácskozáson egy rövid- filmet is lehetett látni, amely az Avason élők véleményét tükrözte a televízióval kapcsolatban. A különböző helyeken felmerült igények roppant széles skálán mozognak. A legtöbb igénybejelentő — s erről alapvetően nem ő maga tehet — megközelítőleg sincs tisztában egy helyi kábeltelevízió lehetőségeivel. Mert az érthető, ha az Avason lakóknak tetszik, hogy a helyi közlekedéssel gyakran foglalkozik a televízió. Ugyanis ez a gond ott szinte húsbavágó. Vagy a gyermekek játszási lehetőségeivel. De az már túlzott igény, hogy a hétfő estéken, amikor a nagy tévé nem sugároz műsort, akkor színes műsort sugározzon a kábeltévé az ottlakó gyerekeknek. Nem lenne jobb, ha legalább azon az egy estén a szülő is foglalkozna a gyerekével? Ugyanakkor indokolt igény, hogy a város tágabb életéről adjon bővebb tájékoztatást a városi televízió, azaz az avasi lakó láthasson gyakrabban túl a lakótelep határain. Felmerült a tanácskozáson olyan javaslat is, hogy várospolitikai kérdésekről, a művelődési házak életéből, iskolai ünnepségekről is tudósítson ez a televízió. Még nyelvhelyességi ismeretterjesztés is szerepel az igények között. Meg olyan kívánság, hogy a különböző testületi ülésekről adjon tudósítást. Jó néhány igényt lehetne még sorolni, amelyek összességükben azt mutatják, hogy a város lakói szeretnék az egész város életének szélesebb spektrumát látni a képernyőn. Ugyanakkor szóba került az is, milyen lehetőségei vannak ennek a városi televíziónak. Mert például eddig harminc óránál valamivel több az összes adás ideje, ami kilenc hónap alatt nem éppen sok. Mi fér abba? De az is figyelembe veendő, hogy a város nagyságához képest jelenleg igen- igen szűk körben foghatók ezek az adások. Nem valószínű, hogy adásidőben valamilyen népvándorlás induljon meg az Avas-tetőre ismerősök otthonaiba a műsor megtekintése végett. Mint elhangzott az egyik tájékoztatásban, ez év végére 7.7.50 lakásba szeretnék eljuttatni az adást, és a távolabbi tervek között szerepel a messzebbi lakótelepek szigetrendszerű bekapcsolása az adás vételkörzetébe. Természetesen még ekkor is csak olyan kevés helyre jut el, hogy a város lakosságának csak kisebb hányadát érintheti. Ennek kapcsán merül fel az a gondolat is, vajon a műsor ekkora szerkesztési munkával, ekkora anyagi és szellemi ráfordítással miként válhatna tömegesebb közművelődési hatóerővé, miként juthatna el mind több helyre. A helyi szelem, a mis- kolciság miként kap majd helyet a programban? — kérdezte az egyik felszólaló. Erre bizony nagy szükség lenne, de mindaddig, amíg nagyon kevesekhez jut el. nagyon kevesekre is hat. Mindenképpen szerkesztési és technikai eszközökkel kell javítani a Miskolc Városi Televízió jelenlegi helyzetén. Szerkesztésével oly módon, hogy a jogos és megvalósítható igények figyelembevételével tovább kellene színesíteni, élőbbé tenni a műsorokat, technikailag pedig úgy, hogy a már említett 7350 lakáson túl is lehetővé kellene tenni a vételt. Persze, itt nagy beruházásokról lenne szó, s ezek a technikai gondok aligha oldhatók meg egyhamar. De a stúdió elhelyezési és felsze- reltségi gondjain, a közvetlen adáskörzet határainak módosításán, s magán a szerkesztésen máris dolgozni kellene. Meg lehetünk győződve róla, hogy mind a stúdió, mind a fenntartó szervek igyekeznek ebben imind többet tenni. Bevezetőben említettem, hogy többen összetévesztik a városi stúdiót a Magyar Televízió valamilyen intézményével. Ezt a tudatot nem győzzük eléggé cáfolni. És az sem jó, ha egy majdani regionális MTV stúdió reményében a városi televízió lehetőségeit feladjuk. Mert volt olyan hozzászólás is, hogy nem kábeltévé, nem helyi lévé kellene, hanem olyan, mint Pécsett és Szegeden, tehát a Magyar Televízió körzeti stúdiója. Ez napjainkban távoli lehetőségnek látszik, épp ezért kellene a már meglevő helyi televízió adottságait jobban kihasználni. bővíteni, vele szemben reális, összvárosi igényeket megfogalmazni és azok teljesítését számon kérni. Azért, hogy a városi televízió az legyen, amiért létrehozták, a városi közösségi tudat jó formálója. (benetlck) Rádió mellett Teljesítmények nyomában Nem mindenki szeret a termelésről, s egyáltalán a munkáról olvasni. Kicsit lejárattuk ezeket a fogalmakat, másrészt az élet maga új módon veti fel, fogalmazza meg (át) azokat. A marxizmus klasszikusai nyomán úgy tanultuk, tanítjuk, hogy végeredményben a munka .,teremtette az embert", azaz emelte ki az állatvilágból. Senki nem vitatja, de joggal vetik ellene, hogy az ember nem csupán a termelésben találhatja meg élete értelmét. A munka tehát csak az egyik feltétele a boldogulásnak, de nem célja annak. Ez a gondolat nem új, hiszen am» „három nyolcas” jelszót még szépapáink fogalmazták meg a múlt században. Akkor még a munkához való jogért harcoltak, a nyolc óraiért, amely lehetővé teszi a 8 órai pihenést, a harmadik harmadol pedig kultúrára, művelődésre szánták. Mi valósult meg ebből? A kérdés nem költői, s nagyon is aktuális. Mert igaz, hogy időközben 40—42 órára csökkent — hivatalosan — a munkahét, a gyakorlat azonban mást mutat. Ha tartani akarjuk a már elért élet- színvonalat, akkor a „hivatalos” nyolc órán túl is dolgoznunk kell. Erről hallhattunk izgalmas vitát szgrda este (3. műsor, 20.80—20.5Ö). Joggal vetődött fel a kérdés, hogy vajon reális volt-e a múlt században a „három nyolcas”, mint program? Megoszlottak a vélemények a Kőhalmi Ferenc vezette vitában. Az akkori elképzelés szerint a 8 órai munkával termelünk annyit, hogy mindenkinek biztosítani tudjuk az igényeinek megfelelő életszínvonalat. Ez nem következett be. Sokan hajlamosak elmorali- zá'lni a kérdést, mondván, hogy azért kell többet dolgoznunk, mert a fő munkaidőt nem használjuk ki elég intenzíven. Sok igazság van ebben, mert jobb szervezéssel, feszesebb munkatempóval valóban többet tudnánk termelni. Csakhogy ennek sok helyen az adott technikai-technológiai színvonal szab határt, korlátokat! A mennyiséget csak a minőség rovására lehetne növelni. Márpedig erről már vannak rossz emlékeink. Ám munkaversenynek csak ott és akkor van értelme, ha úgy mozgósítja az emberi tartalékokat, hogy maga a termék is jó minőségű lesz. A jó munka időigényes is. Marad tehát a másik megoldás: megnyújtjuk magát a munkaidőt. A különböző gmk-k, vgmk-k lényegében ezt (is)szolgálják. Ám ez csupán az egyik lehetőség. Az ötmillió munkavállalóból csak 200 ezren élnek vele. A nagyobb többség a „második gazdaságnak” nevezett lehetőséggel él (kiskert, állattartás, „maszekolás”, fusizás, bedolgozás stb.). Akárhogy is nézzük ez (is) az önkizsákmányolás egyik módja. Az időt a másik kétharmadból, azaz a pihenéstől és a művelődéstől vonjuk el. Senki sem örül ennek — egyeztek meg a vitában —, de el kell fogadni ezt a kényszerhelyzetet. Vannak — ez a kisebbség —, akik azért „hajtanak”, mért a luxus- és presztízsigényeiket szeretnék kielégíteni (autó, utazás, hobbik), de a többségnek az alapvető élet- színvonal megtartása a tét. Elég itt csupán utalni a lakáshelyzetre és a lakásárakra .. . Bizony évekig keményen kell dolgozni és takarékoskodni érte — két korosztály van nehezebb helyzetben : a pályakezdő fiatalok és a nyugdíjasok. Az előbbi azért, mert a kezdőfizetésből nem tudja megteremteni a családalapítás feltételeit, míg az idősebbek az alacsony nyugdíjak miatt kerülnek nehéz helyzetbe. Mi az, amit az ember feláldozhat? A pihenésre fordított idő nem csökkenthető egy határon túl. Marad a kultúra, a művelődés. JóTokaj város emlékei Az ismét városi rangot kapott Tokaj múzeumának értékes kincse az 1600-as évekből megmaradt mezővárosi láda és pallos Nem azért a... Az igazi kereskedő tartózkodik a kerek áraktól. Lélektani okokból és üzleti szempontból is. Mert ugye mennyivel jobban veszi ki magát a kirakatban egy dugóhúzó 19,90 forintért, mint pontosan húszért?! A tízfilléres engedmény ugyanis többszörös forgalmat eredményezhet, hiszen a vásárló nem húsz forintot fizet, hanem csak tizenvalahányat... A mi árrendszerünkben ritka a kerek ár, de ennek nem az üzleti megfontolás az oka, hanem az árképzés százalékhoz és fillérhez is ragaszkodó rendje. Más kérdés, hogy a maszek által kínált vattacukor hat forintba kerül, a hamburger húsz forint, egy miskolci autó- buszjegyet négy forintért adnak. A példákat most növelte a MÁV is. A Miskolc és Budapest között ingázó szalonkocsi egyszeri igény- bevételéért háromszáz forintot kell leszurkolnia az utasnak. Miért nem 299 forint 90 fillért? Vagy miért nem 300 forint és 10 fillért? Miféle költségszámítás, ár- kalkuláció előzte meg a tarifa megállapítását, hogy az éppen kerek háromszáz forintra jött ki? Nem tudok mit kezdeni kérdéseimmel és kétségeimmel, de megesküszöm rá, hogy nem azért a tíz fillérért berzenkedem ... (brackó) Gasztronómiai Világkupa, Luxemburg Két borsodi a magyar csapatban Az I. Szakácsművészeti Világkupára készülő, héttagú magyar csapat pénteken, Budapesten, a Hotel Duna Intercontinental báltermében tartotta meg utolsó gasztronómiai bemutatóját a széles szakmai közönségnek. Megyénk vendéglátóipara megtisztelve érezheti magát; szakmai hozzáértésük, felkészültségük alapján az utazó csapatba válogatták Kopcsik Lajos mestercukrászt, a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat kazincbarcikai cukrászüzemének vezetőjét, valamint Mátyás Rudolfot, a miskolczanul be kell látni, hogy nem mindenki azért mond le róla, mert eleve igénytelen. Sőt. Sokan éppen azért vállalnak többletmunkát és terheket, hogy megteremtsék a művelődés feltételeit, míg mások valóban a köny- nyebb ellenállás felé mozdulnak. Az a sajnálatos, hogy érezhetően csökkent a tudás és a művelődés presztízse. Azaz nem, vagy csak keveseknek, s nehezen „váltható át forintra”, s így inkább eleve lemondanak róla. Ez a kérdés sem üthető el siránkozással vagy mora- lizálással. A szellemi erőfeszítés is energiát igényel, s sokaknak egyszerűen erre már nem jut, mert mindent felemészt az életnívóért vívott küzdelem. Hogyan lehet kijutni ebből a zsákutcából? Hiszen az, amit a művelődésből, a kultúrából „elspórolunk”, az — hosszú távon — visszahat magára a termelésre! Másképpen fogalmazva a dilemma az, hogy vagy az igényeinkről mondunk le, s vele a plusszmunkáról, vagy ezt a szintet se tudjuk tartani. Egyelőre csak a munka (és a munkaidő) mennyiségi növelése a járható út. A munkaidő csak akkor csökkenthető, ha nő a fő munkaidő (8 óra) intenzitása. Ennek pedig a technikai-technológiai színvonal emelése (közvetve a tudás, műveltség) a feltétele. A kör itt bezárulna? Kitörni csak előre lehet! Mindenáron? Hiszen csak egyetlen életünk van ... horpácsi tapolcai Júnó Szálló séfjét, azaz konyhafőnökét. A lenyűgöző szakmai bemutató látványának, a felszolgált ételremekek ízének leírása talán még Krúdy Gyulának is fejfájást okozna, pedig ő utolérhetetlen mestere volt e kulináris írói műfajnak. Ezért meg sem próbálkozom az ízek és a zamatok visszaadásával. Hallgassuk inkább Kopcsik Lajost, aki arra a kérdésre, hogy milyen eredményt vár a világversenytől, a következőket mondta: — Én nem elsősorban az érmekért, vagy a helyezésekért igyekszem majd a tudásom legjavát adni. Nekem életem ez a szakma; a versenyen szeretném bemutatni, hogy mit tudunk idehaza, s szeretném megismerni a külföldiek eredményeit. A mestercukrász a budapesti bemutatóra tejszínes krémkelyheket, és egy kalocsai bonbon-variációt készített, valamint marcipánból tulipánokat, vázát formált. A magas színvonalú szakmai tudásra, mondjuk ki, művészetre szükség is lesz Luxemburgban. A világversenyen 18 ország indul. Az ezer résztvevő ötezerféle, különböző készítménnyel indul a díjak, helyezések eléréséért. — A nemzetközi szakács- és cukrászszövetség — mondja Mátyás Rudolf — a közelmúltban határozta el, hogy a labdarúgó-világbajnokságok esztendejében megrendezi a Gasztronómiai Világkupát. A magyar csapat a luxemburgi meghívást annak is köszönheti, hogy az elmúlt évi, karlsruhei bemutatón, mind a csapat-, mind az egyéni versenyben aranyérmesek lettünk. Én reménykedem, és természetesen mindent elkövetek majd azért, hogy Luxemburgban eredményesen képviseljük a magyar konyhát. A magyar szakács- és cuk- rászválogatott — mint már említettük —, hét tagból áll. Közülük hárman a nemzeti csapatot alkotják, négyen egyéni indulóként szerepelnek a versenyen, ahol egy üvegfallal lezárt konyhában dolgoznak majd, mozdulataikat televízión is követhetik a konyhaművészet iránt érdeklődők. Mint a sport, a Gasztronómiai Világkupa szintén jó hírünket öregbítheti a világban. Mondhatnánk persze, hogy a magyar konyhának nem kell reklám, hiszen éttermeink gyakorolják a legmágnesesebb vonzefőt a külhoniakra. Mondhatnánk, ha elfelejtkeznénk róla. hogy a külföldieknek nemcsak a csikóst, és gulyást, a pörköltet akarjuk már megmutatni. Mátyás Rudolf társaival együtt például bemutathatja, hogy a legjobb magyar szakácsdk milyen színvonalon sajátították el a hidegkonyha műhelytitkait. A versenyzők felkészülése már 1984-ben megkezdődött. Több kóstolóval egybekötött bemutatót tartottak az ország különböző városaiban. Az egyik ilyen helyszín a miskolci Júnó Szálloda volt. Egy-egy gasztronómiai verseny — tartják a szakácsok és a cukrászok — hasonló a sportolók edzéséhez, felkészüléséhez. A versenyzők nemcsak szakmai képességeikről. hanem fizikai állóképességükről is tanúbizonyságot tesznek, miközben hónapról hónapra csiszolódik technikájuk, újabb és úiabb ötletek jutnak eszükbe, tanulnak a bíráló megjegyzésekből. A magyar csapat a különböző kategóriában benevezett — összesen 54-féle — meleg és hidegkonvhai cukrászati ételféleségeket úgv állította össze, hogy azok tükrözzék a hazai gasztronómia sajátosságait, ugyanakkor megfeleljenek a nemzetközi igényeknek és a korszerű táplálkozás követelményeinek. A luxemburgi versenyre természetesen elutaznak a világ nagy légiforgalmi és hajótársaságainak képviselői, az idegenforgalmi szakemberek is akik saját turisztikai kínálatukat mutatják be a feltehetően szép számú látogatónak. Ott lesznek a különböző nemzeti és nemzetközi televíz'ó- és rádiótársaságok, a gasztronómiával foglalkozó újságok és kiadványok szakírói Ezek után értelmetlen volna leírni, hogy miiven haszonnal járhat, ha a magvar csapat jól szerepel a január 30-án kezdődő, és február 3- ig tartó Gasztronómiai Világkupán — hiszen azt minden olvasónk egykönnyen kitalálhatja. Nevükben is sok sikert kívánunk szakácsainknak, cukrászainknak. TJdvardy József