Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1986. január 25., szombat Hazánkban, ezen belül a mi megyénkben csodálatosan szép tájak, különleges természeti képződmények, az élővilág sajátos, csak itt fellelhető alakzatai, formái léteznek. Nagyjából ugyanezt a mondatot írhatják le, helyeselhetik a világ bármely országában. Hozzátéve itt is, ott is: ezekre az értékekre, az élet különböző megjelenülési formáira vigyáznunk kell. Elsősorban éppen magunk, az ember érdekében, hiszen részei vagyunk világunknak, a bennünket körülvevő természetnek, nem lehetséges semmiféle különválasztás, ha a környezetünk pusztul, károsodik, úgy mi magunk is pusztulunk, károsodunk. Észak-Amerikához képest mi, Magyarországon mintegy százéves késéssel szerveztük meg intézményesen első nemzeti parkunkat. Sokféle ok hátráltatott bennünket, de azért, amikor eljött az ideje, a mi első nemzeti parkunk, a hortobágyi is megalakult, a világ nemzeti parkjai között 1205.-nek. (Mintegy 100 országban összesen 1800 a nemzeti parkok száma.) Természetet, erdőt, ha úgy tetszik: környezetet védő rendelkezések, törvények persze már jóval korábban is léteztek nálunk, 1882-ben éppen a mi Herman Ottónk hathatós közreműködésével alakult meg az állatvédő egyesület, de talán, ha jól megnéznénk, még ma is hatályosak Mária Terézia némely, erdészetet védő rendelkezései. Nálunk a környezetvédelemre tíz éve törvény született, más országokban ugyancsak léteznek hasonló törvények. Persze egyik sem annyira szigorú, mint az első, e témakörben feljegyzett, a XIV. századi Angliából, pontosabban Londonból, ahol az egyik állampolgárt, mivel bizonyos anyag égetésével füstölt, büdösített, ily módon kárt, bosszúságot okozva felebarátainak, szigorúan megbüntették. Túlságosan is szigorúan: felakasztották. Füstölés, büdösítés miatt. (Mit tennének most azok a bírák, ha például megszagolnák a Borsodi Ércelőkészítőt, ájul- doznának kicsinyég vegyi gyáraink környékén, a kohászati üzemeknél, Mádon stb.?) Még néhány érdekesebb adat bevezetőként: az USA területén mintegy ötmillió szervezett környezetvédő munkálkodik, 85 millió dolláros évi költségvetéssel gazdálkodva. Az NSZK-ban kétmillió szervezett környezetvédő harcol (időnként szó szerint), Dánia felnőtt lakosságának 36 százaléka (!) szervezett környezet- védő. A Szovjetunióban — mennyi is legyen? — mintegy 30 millió ember tagja a környezet- védő egyesületeknek. Bolygónk szárazföldi területének jelenleg egy százaléka védett. Hazánk területének 12- 13 százaléka. Még egy nemzeti parkot terveznek, többet nem, hiszen ha mindent védünk, akkor már tulajdonképpen semmit sem. Bánkút. Természetesen Bánkút — síparadicsom, így használják már évek óta idézőjel nélkül a sport- sajtósok, hiszen Bánkút sí- paradicsom, miként Mályi a vitorlások mekkája, a Csorba-telepi tó pedig az evezősöké. Ez a paradicsom viszont továbbra is, valószínű, még igen sokáig zöld marad. A terv már kész, csak pénz kellene. Sok pénz. Bánkúiról halLva, nyilván mindenki a turistaházra gondol, hát ez csakugyan nem valami ideális. Sokak előtt ismeretes, hogy annak idején ezt a házat miskolciak, leginkább diósgyőri vasasok — azok a turisták, akikből még szerencsére napjainkban is sokat láthatunk az igazi szerelésben gyalogolgatni hátizsákkal, jelvényes bottal, térdharisnyában, tiszteletet parancsoló őszes hajjal — szóval ezek az emberek építették meg. A hátukon hurcolták fel a téglát — így bizony! — hosszú ideig tartott az építkezés, de megcsinálták. Közben elhagyott szénégető kunyhókban, sátorlapok alatt aludtak, tábortüzeket raktak, szalonnát pirítottak és Á zöld paradicsom Favágás A Bükki Nemzeti Parkban sokan tevékenykednek és e tevékenységhez minden szervnek, vállalatnak joga van. Természetesen mindahányan megpróbálnak tenni az erdők védelméért, a termelés biztosításáért, valamint az üdülésért. Az erdő egyben az erdő- gazdaságé is, a gazdaságnak pedig terve van, melyet teljesítenie kell. A terv: fakitermelés. A lillafüredi tanácskozáson a mátrai erdőgazdaság képviselője szimpatikus őszinteséggel elmondotta, hogy bizony többet kell kitermelniük, mint amennyit ők az erdők érdekében megfelelőnek tartanak. Döbbenetes adat: egységnyi területről négy köbméterrel többet kell kitermelniük, mint amennyit a világ bármely más — erdőben jóval gazdagabb — országában meghatároz a terv. Ök ugyan ennyit nem vágnak ki, de az adót a tervben megszabott meny- nyiség után fizetik, gyakorlatilag: büntetést kapnák, amiért védik a természetet. Ehhez tegyük hozzá, amit régóta tudunk: tölgyeseink - pusztulnak. Eleddig meg nem határozott okok miatt, de pusztulnak. A Bükk- ben is, a Zemplénben is. Sokan emlegetik a savas esőt, a különböző környezeti ártalmakat és nyilván nem oktalanul. Baj van erdeinikkel és nyilvánvaló, hogy ez a baj összefügg a környezetszennyezéssel. A savas eső. a környezet- szennyezés, a felszín alatti vizek fertőzöttsége sokfelöl jöhet. Közelről is, messziről is. Ismeretes: a stroncium 90 nevű, az atombomba robbantásánál keletkezett förtelmességet már az északi sarkkörnél élő rénszarvasok agancsaiban is megtalálták, pedig ezeket a bombákat nem ott robbantgátják. Az erdők gazdái még egyébként a vadászok, természetvédelmi egyesületek, a sportklubok, a sízők. a turistaszervezetek és még ki tudja kik. Ideje lenne már — ismét — hangosan, érthetően kimondani: az erdő az állam tulajdona, az ország elidegeníthetetlen kincse! És innen kellene kiindulni, egyszerű, tiszta megfogalmazásokkal. Mindenkinek a jogát, kötelességét pontosan behatárolva. És: figyelemmel kísérve ! A Bükk-fennsikon Föl kellene tálalni a Bükki Nemzeti Parkot — mondotta bevezetőjében a Mátra—Bükk Intéző Bizottság ülnöke (nyugalmazott belkereskedelmi miniszterhelyettes, ha senki nem érti félre a kifejezést: sokat tudó vén róka, akii éppen a mi érdekünkben próbálja hasznosítani tudását) a Lillafüreden nemrég megtartott elnökségi ülésen, akoli 'az említett parkunkról volt szó. Ezek szerint: nincs kellő módon feltálalva a mi általunk nagyon is híres- szópséges-értékes nemzeti parkunk. Pár napja pedig a népfront megyei bizottságának környezetvédelmi munkabizottsága ülésén Miskolcon arról volt szó. miként kellene a nemzeti park tervét elkészíteni. A tervkoncepcióról tárgyaltak. Tehát arról az elképzelésről, mely majd 15—20 év múltán valósul meg. A „feltalálással” tényleg lehet hát valami baj. A Bükki Nemzeti Park éppen tíz évvel ezelőtt alakult meg, tulajdonképpen elképzelhető lenne, hogy ennyi idő után már sok mindent megterveztek, megszerveztek, ha nem is minden, de sok minden mehetne a maga, jól bevált, kialakított kerékvágásában. Megy is sok minden, hogyne menne! A táj gyönyörű, az értékek különlegesek, sajátságosak, hiszen ily magas fennsík hazánkban nem létezik, következésképpen csak itt található meg mindannak a szép- ségnek-értéknek együttese, mely ma megtalálható. Sokan látogatjuk is ezt a parkot. Igaz, addig is ezt tettük, amíg nem tudtuk, hogy egykor védett, nemzeti park lesz. Az Egerben székelő igazgatóság (a park 80 százaléka Borsodban van) felmérést készített a látogatottságról, az adatok tényleg elgondolkoztatok. Pár éve, 1981- ben a bányahegyi és a szomorú-völgyi sorompóknál 53 ezer gépkocsi ment föl. A Szalajka-völgyben, vagy a nem számolható mályin- kai, ómassai feljárónál ugyancsak töméntelen mennyiségű kocsi ment leginkább a fennsíkra, egy év alatt, hozzávetőlegesen: 100 ezer kocsi! Nagyobb részük természetesen Trabant, Wartburg, tehát kétütemű motorok, lélegezzünk hát nagyokat a friss, erdei levegőből. Hozzá kell még számolni, hogy a kocsikban nem csupán a vezető ül. Aztán még jönnek gyalogosan is, az igazi turisták. Szerényen számolva is egy-másfél millió ember látogatja a parkot, kellene hát valamiféle ellátásról, bizonyos infrastruktúráról gondoskodni. Víz, illemhely, meg ilyesmi. Hol? Miből? Hogyan? A nemzeti parkok feladata eléggé behatárolt. Megóvás, fenntartás, kutatás, üdülés. A védelem egyik kérdése éppen az, vajon mehessenek-e a népek kocsikkal a parkba, vagy sem. Nyilvánvaló, hogy ki kell alakítani azokat a bázisokat, parkolókat, amelyekig elmehet a kocsi, és ahonnan — most jön az érdekes — vagy li-* begővel, vagy akkumulátoros mikrobusszal, vagy gyalog indul neki az ösvénynek, az útnak. (A már említett tervkoncepció ezeket is figyelembe veszi.) Hadd említsük meg; a Bajkál-tóhoz úgy alakítják ki az utakat, hogy magához, ehhez a természeti tüneményhez, a legnagyobb édesvizű tóhoz kocsikkal ne lehessen menni, csupán kerékpárral, vagy gyalog. Az autóút jó távol halad a tó körül. Ugyanez a téma: Tihanyban, az egyik környezetvédelmi továbbképzésen újságíróknak Ra- konczay Zoltán, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal igen népszerű elnökhelyettese azt mondta, hogy barnásként nem sikeredik Ti- hanyból kitiltani a rengeteg kocsit, autóbuszt, hát saját maga ássa fel a bevezető utat keresztbe. Eleddig még nem merte megtenni, de ha egyszer valaki keresztbe ássa az utat, bizonyára ő lesz. Ez kellene itt, a Bükki Nemzeti Park előtt is. Ha másként nem megy. Mármint a libegők, árammal hajtott mikrobuszok, vagy kisvasút megléte előtt. most döbbenve olvassák, hallják az infrastruktúra igényeit. (Tud minderről sokat beszélni Tóth Józsi bácsi is, a Herman Ottó- emlékház gondnokának férje. Ö csinálta, illetve csinálja valószínűleg mais az ország legjobb hátizsákjait, ha úgy kedve tartja.) Ezek a vasasok viszont nem vették figyelembe, hogy a vármegyehatár éppen valahol a jelenlegi konyhán halad át. Sok galibát okozván ezzel. Mások szerint kicsit odább. Jelenleg a turistaház ellátása Heves megyéhez tartozik, ámbár onnan. Hevesből nemigen keresi fel senki, sokkal inkább innen, Borsodból, főként Miskolcról. A lillafüredi ülésen szó volt arról, hogy a házat átveszi a Bükki Nemzeti Park. Pár perc elteltével szó volt arról is: nem veszi át. A népfrontos tanácskozáson elmondta a tervező, hogy a turistaháznak mindenképpen Borsodhoz kell tartoznia, így logikus. Majd csak lesz valahogy. Ennél nagyobb gond viszont, amiről a tervkoncepció is szól. Sorrend szerint a következőkről. Védeni kell mindenekelőtt a Bükk karsztvizét, melynél drágább érték már kevés van a világon. Márpedig a Bükk üdülői, kirándulói (ménese) ugye sok minden mellékterméket leereszt a gödrökbe, de csatornázás nincs, következésképpen az eddig tiszta források romlanak, fertőződnek. Az elképzelés szerint a szennyvizet összegyűjtenék, megfelelő módon kezelnék, megszűrnék, így jutna a karsztba. A másik megoldás, mely szerint gyűjtő- csatornán Ómassára, Ga- radnára vinnék, innen — a még most sem létező, — miskolci tisztítóba, nem járható út. hiszen Garad- náról, Ómassáról nincs is csatornázás. Amíg az megépülne ... ! Utak, vezeték, derítő, illemhely stb. Érni kell még bizony ennek a paradicsomnak. Különösen, ha a felvonók állapotára is gondolunk. Á Hór völgyében A korábbi években nekilódultunk Cserépfalunál és haladtunk a valóban csodás Hór-völgyében. Meredély sziklák között, friss vizű patak partján, mindenféle virágokat, madarakat szemlélve. Elbeszélgettünk a mészégetőkkel. Egyikük. Tóth János bácsi, az uhu bagolyról tudott sokat, egyszer felkapaszkodott a magas hegyen levő barlangjához — bizony, barlangban lakott —, hogy megszerezze a nyulat, a bagoly zsákmányát, de a bagoly a fényes nap ellenére úgy rácsapott, hogy a bőrmellényét a saját, mármint a nyulat orozni akaró mészégető saját bőrével, kicsinyég a húsával együtt szedte le a hátáról. Fényes bizonyságul egyben annak is, hogy az uhu, egyáltalán a bagoly nappal is lát. Megpróbáltuk mi is megtekinteni az uhut a Kecskelyuk-barlangnál, de eredménytelenül. Az uhu itt él most is a Hór-völgyében, miként látható ugyanitt szintén nagy értékű ritkaságunk, a kerecsensólyom, a parlagisas, a törpesas, itt kering az egerészölyv, a darázsölyv, némelyek fekete gólyát is megfigyeltek már, lent élő ragadozók közül pedig a vadmacskát, a pelét látták, a bajszos sármányt és ki tudja még hányféle madarat, Néhány molylepke az egész országot figyelembe véve, csak itt él, ugyancsak ritkaság a fűrészlábú szöcske, de a hatalmas hőscin- cér is, akárcsak a kárpáti sisakvirág, a jávorka pikkelypáfrány, meg egyebek Hazánknak talán leghosz- szabb, mintegy 15 kilométernyi völgyében, mindig is jó volt bóklászni, nézelődni, különlegességeket megfigyelni, vagy csupán lehe- veredni. semmire sem gondolni. Nehéz manapság eljutni ebbe a völgybe. Az úiF leromlott. nem is igen tervezik megéoítését. Sok a sorompó, az ilyen-olyan út, korlátozzák, pedig jó lenne valami módon most is itt bóklászni, nézelődni. Talán mégis össze lehetne egyeztetni a különböző érdekeket. Egy kis porolás Ma már megyénkben a Bükki Nemzeti Parkon kívül számos más, ugyancsak védett területünk létezik, sőt megalakult az Aggteleki Nemzeti Park, van már zempléni tájvédelmi körzet. és más védett részek is. Ha viszont ideje lenne a Bükki Nemzeti Parkot „föltálalni”, hát az aggtelekit, a zempléni tájvédelmet még inkább, hiszen ezekről, mint parkról, mint tájvédelmi körzetről tíz ember közül 12 nemigen hallott semmit... (Sok a személyes torzsalkodás, emberi gyöngeség, furcsaság, miről már lapunkban is írtunk. föltehetően szó lesz majd még ezekről. Talán az is mond valamit, ha utalunk rá, hogy az Aggteleki Nemzeti Parkot eleddig Egerből irányították.) Egy kis porolás ellenben elkelne, bizonyára jót tenne a parkokat illetően. Idézet egy újságcikkből: „Az ország egyik megkapóan szép tájáról, a Garadna- és a Szinva-patak völgyéből — mely a lillafüredi Palotaszálló előtt találkozik — a tervek szerint a következő években drótkötélpálya viszi majd fel a sportolókat, a természetjárókat, kirándulókat a Bükk fennsíkjára ... A helykijelölés megtörtént, a kötélpálya terveit pedig az UVATERV készíti.” A cikk a Magyar Nemzetben jelent meg. 1967 decemberében. Az akkori tavaszra tervezett kötélpálya tehát — miként tapasztalhatjuk — nem készült el a mai napig sem ámbár a terv maga nyilván készen van. Valahol porosodik. Van egyébként szép tervünk az aggteleki Baradla vasútépítéséhez is, ezt a Budapesti Műszaki Egyetemen készítették el. A Bükki Nemzeti Park jelenlegi tervkoncepcióját megelőzően. ugyancsak készültek tervek, ezek közül az egyiket a népfront munkabizottságának ülésén meg is mutatta az egyik jelenle- levő. (Idegenforgalmi szakember, ma nyugtalan nyugdíjas.) Éppen ő kért engedélyt rá, hogy összegyűjt- hesse az egykori terveket, melyekbe ugyancsak nagy erőket fordítottak, sok szép elképzelést kimunkáltak, hogy ezeket összevetve, hasznosítsák. Lehetséges: ma is sok az értékes, élő elképzelés. Csak most már több pénz kellene. Egy kis porolás bizony nem ártana ezeket a terveket illetően ... Priska Tibor
