Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
1986. január 18., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 15 sport Kiesett a B. Debreceni MVSC—Borsodi Bányász 23-19 (13-10). Miskolc, egyetemi csarnok, 1000 néző. Vezette: Andorka, Schóber. Női kézilabda Magyar Népköztársasági Kupa találkozó. B. Bányász: Kovács M.-né — Engine 1, Bo- csiné 1, Bereczkyné 1, Kovács L.-né 2, Kondiné 10, Ke- rélcjártóné 3. Csere: Bodó 1. Mb. edző: Szolga Miklós. A Bányász mindvégig kemény, de sportszerű találkozón a vendégek jobb teljesítményt nyújtottak: helyzeteiket eredményesebben használták ki, védőmunkájuk határozottabb volt. A DMVSC — hazai környezetben aratott 24-20- as győzelme után — tehát a visszavágót is megnyerte és az elődöntőből megérdemelten jutott a fináléba. Jók: Kovács M.-né, Kondiné. „Most kell célba érni!” p\» ' " « Diósgyőri fp iífPgipiijM A Miskolci EAFC-MAFC férfi kosórlobdo Magyar Nép- köxtóriosági Kupa mérkőié- sen - sérülése miatt - nem szerepelt Norris, a fővárosiak amerikai sztárja. Az ou- togramvadászokat ez mit sem zavarta ... Fotó: Mák Miskolci siker Mindennapos testnevelés: \ negyven iskolában! Hárman ballagnak a Stadion étterem irányából. Gál Béla szakosztályvezető, Király László technikai vezető és Gyarmati Sándor, az utánpótlás technikai vezetője. Beszélgetnek. A téma természetesen a labdarúgás. Meg- vitatnivaló alkad jócskán, hiszen javában tart a felkészülés. Néhány perccel korábban az irodában Lajos Zsigmond- dal váltottam szót. Ű nincs közvetlen kapcsolatban a sportággal, hiszen birkózóként tette ismertté a nevét. „— Felkerül-e labdarúgócsapatunk? Nézd, nagyon jó lenne. Valamennyiünknek, a klubnak, a szurkolóknak. De roppant nehéz feladat áll a fiúk előtt. Három pont a hátrány, viszont kedvezőnek tűnik a sorsolás. Ha az elején sikerülne lendületet kapni, az nagyot lódíthatna a szekéren." Fűzzük a mondatokat, s közben arról is szót ejtünk, hogy az a bizonyos bénító görcs, amely az ősszel többször is váratlan eredménnyel párosult, nem léphet fel azonos időben tizenegy embernél. Egy-két játékost valóban hatalmába keríthet, de olyat elképzelni is nehéz, hogy ugyanabban az időben bénítson meg egy csapatot. Ülök a szakosztályvezető szobájában, s figyelem az arcát: „— Most dolgozzuk ki a tavaszi idényre érvényes új ösztönzörendszerünket. Igyekszünk a legoptimálisabb megoldást megtalálni. Számunkra egyetlen dolog, a végcél a lényeges. Egyesíteni kell erőinket, hogy valamennyi érdekelt azonos irányba húzzon. Nem szabad, hogy a részletkérdések elvonják a figyelmünket a lényegi dolgoktól. Az a fontos, hogy pillanatnyilag kiküszöböltük a zavaró momentumokat, játékosaink kizárólag a futballra koncentrálhatnak.” Kicsit később azt mondja: tisztában vannak azzal, hogy erősíteniük kell. Igyekeznek is lépni ebben az ügyben, de akadályokkal találják magukat szembe. Van egy kiszemeltjük, akit többen figyeltek az ősszel. Jó néhány alkalommal nézték meg, s egyöntetű volt a vélemény, hasznára lehet az együttesnek. Eddig mégsem tudtak dűlőre jutni. Azt, hogy a labdarúgónak helye legyen a csapatban, kizárólag a szakvezetés feladata eldönteni. Ne szóljon más a szakmai részébe a dolognak ... És ismét egy birkózásban jártas ember. Gutman József az igazi diósgyőriek közé sorolandó. „— Minden mérkőzésen kint vagyok. Jobb az, ha az ember a saját szemével győződik meg a látottakról. Ha más mondja el, vagy elhiszem, vagy nem. Nos, szurkolok a srácoknak! Ez a gárda semmivel sem gyengébb a feljutásra aspirálóktól. Az NB 1-es besorolás rangot, súlyt ad nemcsak a klubnak, de valamennyi más szakosztálynak. Ha megy a csapatnak, több figyelem jut ránk is. Amennyiben kátyúba kerül a szekér, az eredményeink iránt sem nyilvánul meg olyan mértékű figyelem, amilyet az megérdemelne.” Az fel sem merül egyetlen beszélgetőpartneremben sem, amit néhány „jól értesült” szurkoló suttog városszerte. „— Ugyan kérem, az NB 1?! Alom. Nem akarnak ezek a fiúk feljutni, ők nagyon jól érzik magukat a második vonalban. Az élvonal sok veszélyt, bizonytalanságot rejt magában, kényelmesebb így.” Bizony, kár lenne tagadni, vannak ilyen hangok. De azonnal sietek hozzátenni: nélkülöznek minden alapot! Ilyesmit feltételezni képtelenség, de legalábbis annak határát súrolja. Miért merem ezt így kategorikusan leírni? Azért, mert jó néhány érdekelttel váltottam szót. Vezetőkkel, játékosokkal is. Nagy az elszántság, mindenki érzi, hogy talán jövőre nehezebb lenne. Ha most nem ér célba a társaság, az egészen biztosan két-három futballista pályafutásának a befejezését jelentené. Vegyük hozzá a várható rohamot az átigazolási időszakban a kiszemeltekért — és következtetni lehet a későbbi időszakra. De nem érdemes ennyire előreszaladni az időben. Most január van, a bajnokság márciusban folytatódik. Addig pedig? Edzés, edzés, edzés.. . Kicsit később: mérkőzések futószalagon. Hogy összerázódjon a gárda, tartása legyen, s megtalálja a számára legmegfelelőbb harcmodort. Az ÉÁÉV munkásszállója csendes. Csak az előtérben állnak néhányan sorba a büfé előtt. A diósgyőri futballisták az első emeletet birtokolják mostanság. Az 1-es szobában az ajtónyikorgásra Szűcs István kapja fel a fejét. „— A kapitányt keresed? Azt hiszem, hogy a 28- asban van. Pihenünk. A délelőtt kifárasztott valameny- nyiünket.” A 28-asban „bentlakásos kép” fogad. Cipők, zoknik/ törülközők hevernek. Oláh Ferenc nyitja ki a szemét, a másik ágyon Fükő Sándor lélegzik egyenletesen. „— Mindig együtt vagytok?" „— Általában Borisszái, de a beállásunk betegeskedik. Jó tíz évig Szabó Lacival laktunk egy szobában, de aztán őt másfelé fújta a szél.” Fáradtnak látom. Aztán végigfut bennem, hogy ez a mostani a tizenhetedik (!) téli felkészülése. Embert próbáló éveket tudhat maga' mögött. Részese volt a nagy diósgyőri sikereknek, aztán keservesebb esztendők következtek. Egy időben a szurkolók is kikezdték. Oláh igyekezett magát függetleníteni a bekiabálásoktól, megpróbált a játékra koncentrálni. Többnyire sikerrel. Előfordult, .hogy ő vette hátára a csapatot. Az őszi idényben sorsdöntő gólokat lőtt. Hétszer volt eredményes, s ezek a találatok többnyire megnyugtatták a társakat, alaphangot adtak a folytatásra. Mondom neki, hogy tőlük) most mindenki feljutást vár. „— Nagy teher a váltunkon a felelősség. Sajnálom, hogy az őszi idény végét elrontottuk. Kedvezőbb lenne a helyzetünk 1 pontos hátrány esetén. Idegenben helytálltunk, itthon többször is botlottunk. Máshol megfelelő tőkét tudtunk kovácsolni abból, hogy az ellenfelek tartottak tőlünk. Nézd, a mi csapatunk képes bárkit megverni. Feladatunk papíron egyszerű: hozni a hazai találkozókat, az ellenfeleknél megragadni legalább az egyik pontot. Ennek elegendőnek kell lenni a feljutáshoz!” Szóba kerül az a régi CSAPAT. Amikor az egység jelentette a többletet, amikor a vetélytársak remegő lábakkal léptek pályára Diósgyőrött. Ez a jelenlegi gárda más. Felesleges a hasonlítga- tás, hiszen az sehová nerr> vezet. A feladatot a maiaknak kell megoldaniuk, lehetőleg mindenki számára megfelelő módon. „— Azt hiszem, számunkra az Eger könnyebben üldözhető, mert ők a zárás előtt egy fordulóval jönnek Diósgyőrbe. Egy mérkőzésen két pontot lehet rajtuk hozni! De ki kell küszöbölni a hullámvölgy lehetőségét, a tavasszal már tilos a botlás! Hallom gyakran, hogy az NB II-ben is szépen lehet boldogulni. Nos, ezzel cseppet sem értek egyet. Amióta az élvonalban megreformálták az ösztönzőrendszert, az élvonalbeliek a sokszorosát keresik annak, amit itt egy jól szereplő együttes tagjai kapnak. Többek között ezért is jobb a játékosok számára, ha NB l-es labdarúgónak vallhatják magukat.” Ballagok lefelé a lépcső-* kön, s az a gondolat motoszkál bennem: ha valamit eny- nyire akarnak, akkor annak sikerülnie kell! Diósgyőrött, Miskolcon, Borsodban — nyíltan fogalmazva — egy idő után már unalmas az NB II. Az élvonal rangot, tekintélyt, tartást (is) jelent. De végtére is: az emberek azért álmodnak szépeket, hogy azokat az életben próbálják megvalósítani. Tegnap délután 800 néző előtt megkezdődött a miskolci városi sportcsarnokban a nemzetközi teremlabdarúgótorna. A Focifarsang nyitónapján a serdülők léptek pályára. Az eredeti tervek szerint egy női összecsapás is szerepelt a programban, de a Slavia Prága csapata a rendkívül kedvezőtlen útviszonyok miatt csak alapos késéssel érkezett meg, így a A mindennapos testnevelés Csongrád megyéből indult el „hódító” útjára. Természetesen az ország más részeiben is megpróbálkoztak a kísérlet meghonosításával — több-kevesebb sikerrel. Az 1984 85-ös tanévben Miskolc 11 alsófokú oktatási intézményében vezették be. Az igazgatók, és a felettes szervek árgus szemekkel figyelték a kezdeti lépéseket, tapasztalataikról egymást tájékoztatva számoltak be. „Menet” közben már kisebb-nagyobb módosításokat eszközöltek, hogy minél eredményesebben tegyenek eleget a mozgalom céljának: egészséges életmódra neveljék a gyerekeket. Az idei tanév elején a Miskolc Városi Tanács V. B. művelődési osztálya gondolt egy merészet. Körlevelet küldött valamennyi iskola igazgatójának. A hatalmi szó mellőzésével felvetette: önkéntes alapon bármelyik intézmény vállalkozhat a mindennapos testnevelés bevezetésére. A felhívás nem maradt eredménytelen. Negyven iskolavezető kedvező választ adott; csupán a 10-es és a 19-es számúban döntöttek úgy, hogy feltételeik — egyelőre — még nem érettek meg, így a „játékba” nem neveztek be. A tanévkezdéstől öt hónap telt el, s ennyi idő elegendő a pillanatnyi helyzetelemzésre. A mérleg megvonásában Király Kálmánná, a művelődési osztály főelőadója, Lángi Tihamér, városi testnevelési szak- felügyelő, Lázárné Nagy Mária, Módán Jánosné és Kónya István napközis szak- felügyelő volt segítségünkre. Elöljáróban nézzük, mit mutatnak a számok. Miskolcon 201 napközis csoportban 6030 gyerek részesül mindennapos testnevelésben, ezek az adatok országosan is kiemelkedőnek számítanak. A megyeszékhely vonversenybíróság módosította a menetrendet. Gólokban bővelkedett az egriek Rzeszow elleni találkozója. A hevesi gárda győzött, érdekesség, hogy a lengyelek 9 góljából a 4-es mezben szereplő Pawel KI oc egymaga nyolcat szerzett! Többen úgy vélekedtek: ki is lehet adni a gólkirályi címet a fiúnak. Nos, az egri Homonnai másképzáskörzetéhez (az úgynevezett városkörnyékhez) tartozó iskolák közül 23-an „tették fel a kezüket”. A hatvankét napközis „különítményt” számítva ez 1860 diákot érint, áz összlétszám 61 százalékát, ami ugyancsak elfogadhatónak számít. Hogyan lehetett az újtól picit tartó pedagógusokat rávenni a kísérletben való részvételre? Elsősorban személyes tájékoztatással, bemutató foglalkozásokkal. Az akcióban járatos testnevelők nem hagyták magukra a tanítókat, napközis nevelőket, szinte egy emberként segítettek. Köztudott: a mindennapos testneveléshez tárgyi és tech-, nikai feltételek szükségeltetnek, melyek iskolánként eltérőek. Az előbbiről annyit: a tantermek (tornatermek, folyosók, aulák) többnyire megfelelők, kazettás magnóval pedig manapság már mindenhol rendelkeznek. (Egy iskola éves költségvetésében egyébként sem „tétel” néhány olcsóbb berendezés megvétele.) Az akcióba való bekapcsolódás tehát nem igényelt különösebb beruházást, a műsoros kazetták beszerzése viszont igen. Az összefogás segített: a gyermekvárosi (41-es számú) Általános Iskola és a Pedagógus Továbbképző Intézet a másolásból alaposan kivette a részét: százas tételekben „gyártotta” a prog- ramos szalagokat. Beszélgetőpartnereink elmondták, hogy a szülői értekezleteken kezdetben nehéz volt szót érteni a papákpen gondolkozott, hatszor talált be a rzeszowiak kapujába, s mivel kettőt lőtt később a DVTK-nak is, befogta Klocot. A korábban kétszeres kupagyőztes Vasas két vereséggel rajtolt. Ma a hírek szerint megérkezik Vojtiech Christov, a világhírű csehszlovák játékvezető, s színre is lép. EREDMÉNYEK: A csoport: KVSE—Vasas 7-3 (5-1). DMVSC—Lokomotiv Kosice 3-1 (1-1). L. Kosice—Vasas 9-3 (4-1). KVSE—DMVSC 5-2 (2-1). B csoport: Eger SE—Stal Rzeszow 12-9 (10-5). MTK- VM—DVTK 2-2 (1-2) hétméteresekkel a diósgyőriek nyertek. Eger SE—DVTK 4-3 (3-2). kai, mamákkal, akiknek alig volt fogalmuk a mindennapos testnevelés lényegéről, céljáról. Manapság viszont már ott tartanak, hogy éppen a szülők ostromolják az iskolákat, a pedagógusokat, mondván: az akciót mindenkire terjesszék ki! (A fordulat érthető. A „mindennaposban” részt vevő gyerekek otthon elmondták, hogy a magnó vezényelte őket, s — kissé leegyszerűsítve — nem a tanár bácsi, a tanár néni; hogy zenére mozogtak-tán- coltak, vagyis élvezték azt, amit csinálnak. Elterjedt közöttük: „á magnós tanító nénivel a legjobb gyakorolni!”) Azóta a kétkedő szülők hangja is lecsendesedett; a kicsik számára beszereztek több garnitúra felszerelést, vagyis az egy-két naponkénti tiszta tornaruha már nem vágyálom. Az akció zökkenőmentes „üzemeléséhez” nagyban hozzájárult a pedagógusok alkalmazkodóképessége, új iránti fogékonysága. Mert az kétségtelen, hogy (a főiskolán) nem tanulták, nem is tanulhatták a mindennapos testneveléssel kapcsolatos feladatokat, teendőket. Fogalmazhatunk úgy is, hogy önszorgalomból sajátították el a tudnivalókat, és példamutató hozzáállásukkal nagyban elősegítették elterjedését, meghonosítását. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy az idősébbek és fiatalabbak egyaránt lelki- ismeretesen tettek eleget vállalásuknak, mert felmérték: jó ügyet szolgálnak. A szakmabeliek (a testnevelő tanárok, a főiskolák testnevelési speciális kollégiumait elvégeztek), mint már írtuk, szintén jelesre vizsgáztak: szó nélkül részt vettek kollégáik „kiképzésében”. Jóllehet nem ördöngős dolgokról van szó, de kétségtelen: számukra eddig járatlat utakon közlekedtek és nem tévedtek el. Beálltak a sorba a szakfelügyelők is; napjainkban egyre-másra látogatják az iskolákat, az órákat, hogy benyomásaik „átfésülésével” egységes rendszert dolgozzanak ki. Mert azt egyetlen miskolci sem mondta, hogy tevékenységük tökéletes, ám ha hozzáállásuk, ügyszeretete- tük változatlan marad, jövőre ezt a megtisztelő jelzőt is kiérdemelhetik. Kolodzey Tamás Doros László Focifarsang ’86 Eger SE-KVSE döntő?
