Észak-Magyarország, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-15 / 12. szám

1986. január 15., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 A kormányrendelet hátterében a lakásépítőknek Közvilágítás Pécsett Esténként 33 ezer lámpa szolgálja Pécs közvilá­gítását. A városban a korszerű nátriumlámpák mellett jó szolgálatot tesznek, és egyben az esti hangulatot is emelik a még sok helyen megtalálható kovácsoltvas és falikaros lámpák. A közvilágítás jelenlegi teljesítménye annyi, mint 1955-ben az egész város villamosenergia­igénye volt. A jó világítás — amelyért Pécs vá­ros tanácsa évente 55 millió forintos számlát fizet — esténként Pécs belvárosát még Buda­pestnél is fényesebbé teszi. Az év utolsó napjaiban tették közzé az újságok a népgazdaság ez évi tervét. Az ipar várható fejlődése, a mezőgazdasági termelés ter­vezett alakulása mellett a lakáshoz jutás feltételeinek módosítása is helyet kapott az 1980. évi programban. Január elseje után a vál­tozások egyértelműen meg­könnyítik a lakást vásárlók és építők helyzetét. Emelke­dett a szociálpolitikai támo­gatás, a második gyermek után 65 ezer, a harmadik után 125 ezer forint a köny- nyílés. Mindemellett nőtt a hosszú lejáratú, kedvezmé­nyes kamatozású építési köl­csön összege is, ha legalább három fő költözik az új la­kásba. Hasonlóképpen kedvezően változtak az ifjúsági taka­rékbetétre kapható hitelek feltételei is. A korábbinál lényegesen több kölcsön ve­hető fel a hosszú takarékos­kodásért cserébe. Például, ha hét éven keresztül havi ezer forint kerül e takarék- betétkönyvbe, akkor a betét, a kamat és az erre kapható hitel együttes összege már 266 ezer forint. Családi házakat A minisztertanácsi rende­let összes paragrafusának felsorolására most nincs le­hetőség, pedig akad még jócskán az ifjú házasokat és többgyermekeseket segítő módosításokból. Ám érdemes egy kicsit a kulisszák mögé nézni, és a miértre keresni a választ. Hiszen az utóbbi években nemcsak a termelő szférában, hanem a lakosság számára is többször módo­sultak a hitelfeltételek. Per­sze nem mindegyik volt egyértelműen előnyös, pél­dául a hitelkamatok emel­kedése .. . De azért arról se feledkezzünk meg, hogy mind többféle jogcímen kaphatunk hitelt a lakásépí­téshez és a vásárláshoz. S lassan elmosódik a különb­ség a többszintes lakások és a családi házak építéséhez szükséges feltételek között. Ez pedig már az egész hite­lezési rendszer változását je­lenti, ami a lakáspolitikai koncepció módosítását is tükrözi. Azt a változást, amely a 80-as években kö­vetkezett be; a lakáshiány enyhítésére be kellett von­ni a lakosság saját erejét, kezdeményezőkészségét is. Magyarán, szükség van a mind nagyobb ütemű ma­gánlakás-építésre is, amely­nek — elsősorban a kis fal­vakban — a fő formája a családiház-épi tés. (Régebben viszont ezt a formát szinte minden ked­vezményes lehetőségből ki­zárták a jogszabályok, most viszont a feltételek már alig különböznek egy OTP által épített lakások hitelfeltéte­leitől is.) Aki gyorsabb * Bár a hitelszféra valóban rugalmasan próbált a fel­gyorsult árnövekedéshez al­kalmazkodni, mégsem csök­kent érezhetően a lakáshi­ány. sőt egyes nagyvárosok­ban, elsősorban Budapesten változatlanul óriási gondot jelent az első saját otthon megszerzése. Vagyis nemcsak a hitel oldaláról szükséges változtatni a feltételeket, il­letve pusztán a felvehető összeg emelése nem oldhat­ja meg a problémát. Szük­ség van a lakásépítésben ér­dekelt gazdálkodók ösztönzé­sére is. Az idei jogszabály-módo­sítás ebből a szempontból lényeges változást hozott, sőt lehetővé tette, hogy akár új szereplők jelenjenek meg ezen a piacon. Ha január elseje után egy gazdálkodó­val kedvezőbb kondíciókkal — alacsonyabb kamattal — kaphat hitelt. Például, ha másfél év alatt építi fel a lakásokat, akkor mindössze három százalékot fizet a köl­csön után a banknak, ha két éven belül, akkor ötöt, ha viszont három évig hú­zódik az építés, már tíz szá­zalék a tarifa, s ezen felül kell csak a mindenkor ér­vényes forgóeszközhitei ka­matát fizetni. Tehát ezek a feltételek várhatóan a mai­nál több résztvevőt csábíta­nak majd lakásépítésre, másrészt a valóban gyorsan építők számára megkönnyí­tik a finanszírozást. Kedvezőbb lehetőségek A családi költségvetésben egyelőre nem jelenik meg közvetlenül a változás. Pe­dig csak hasonló szellemű intézkedésektől várhatjuk, hogy hosszú távon is meg­oldják a lakáshiány feszítő gondját, hiszen így bővülhet csak az eladásra szánt la­kások köre. Az ingatlanpiac megannyi meglepetést tartogatott szá­munkra az elmúlt években. Reméljük, a kedvezőbb hi­telfeltételek. a nagyobb vá­sárlóerő, nem nyomják majd fel az amúgy is egekben já­ró magánpiaci árakat. Min­denesetre, akik ebben az évben költözhetnek új ott­honba, kedvezőbb lehetősé­gekkel élhetnek. L. M. Ugye, mindenki ismeri a telefonbetyár, és a kalandor szavak jelentését. Most azon­ban ez írás címe nem rá­juk, a velük kapcsolatos tet­tekre vonatkozik, bárha — az ilyen cselekedeteket el­követőkkel párhuzamosan gyakorta emlegetjük a rossz- indulatot —, e „kalandban” is fellelhető ez a nem éppen nemes emberi vonás az ügy ismeretlen „elindítójában”. Mert, történt egyszer (még az elmúlt esztendő decem­berében), hogy valakinek majdnem leszerelték tele­fonkészülékét, annak ellené­re, hogy ő azt akarta volna, mi több, tudomása sem volt arról, hogy „ő” le akarja szereltetni készülékét... Még mielőtt bárki is megvádol­na azzal, ugyan, hogyan le­het ilyen zagyvaságokat le­írni, gyorsan átadom a szót Barva Ernő nyugdíjasnak, adjon ő magyarázatot. — Karácsony előtt, decem­ber 23-án délután csörgött a telefon lakásunkban; a posta hívott. Vonalellenőr­zés, mondották. Jó, mond­tam, ebben nincs semmi kü­lönös, máskor is előfordult már ilyen. E hívást követő­en, úgy fél óra múlva telefo­nálni akartam, ám a készü­lék süket volt. Máshonnan felhívtam a hibabejelentőt, és kértem, nézzenek már utána, mi van a telefonom­mal. Mondták: megvizsgál­ják. Ugyané napon később csengettek, s az ajtóban a posta dolgozója közölte ve­lem; elviszi a telefont, mivel kértem annak leszerelését! Mondanom sem kell, meny­nyire meglepődtem! Termé­szetesen, megtagadtam a te­lefon elvitelét. Mikor csalá­dom hazajött, kérdeztem tő­lük, ti kértétek a leszerelést? Ök ilyet bizony nem kértek. Ekkor már mérges voltam. Telefonáltam a posta igaz­gatójának, s kértem tőle, hogy azonnal adják vissza a vonalat. A dologhoz hozzá tartozik még. hogy egyik szomszédunk ugyanekkor kapott telefont, méghozzá az én állomásom hívószámával! Utánajártam aztán, hogyan is van ez akkor? Ki kérte a kikapcsolást, leszerelést? Ki­derült, valaki „kitolásból” írt egy levelet az én nevem­ben a postának, melyben „én” kérem a készülék ki­iktatását. Hozzáteszem még, ez a kérés egy kitépett, kockás füzetlapra, tele he­lyesírási hibával, láthatóan eltorzított írással íródott. Hát kérem, egy ilyen fecni alapján az illetékesek in­tézkedtek! A történet vége; másnap délelőtt megjelent lakásunkon a csoportvezető, elnézést kért, és a vonalat visszaadták, ugyanazzal a számmal, ami volt. Tudja, ebben az a felháborító, hogy mindez, minden ellenőrzést nélkülözve megtörténhetett. Azért mondtam el ezt az egészet, hogy mások tanul­janak belőle, nehogy úgy jár­janak. mint én. * Az üggyel kapcsolatban felkerestük kérdéseinkkel a Miskolci Távközlési Üzem vezetőjét, Kiss Lászlót. — Hogyan fordulhatott elő ez a kellemetlen eset? — Azzal kezdem, hogy mi­óta itt vagyok, tíz éve, ilyen még nem fordult elő. Az ese­tek túlnyomó többségében áthelyezés alkalmával kérik a készülék leszerelését az előfizetők. Vagy — és ez egészen kis hányad — akkor, ha például meghalt az ügy­fél. De akkor is halotti anyakönyvi kivonat bemuta­tása mellett. Egyébként en­nél az esetnél az egyik for­galmi előadó vette át az ominózus levelet, ami alap­ján a vonalat „kiszigetel­ték”. — Nem ellenőrizték, hogy a levelet valóban az ügyfél írta? — Nem, de erre nincs is előírás. — Tulajdonképpen mi az eljárás ilyen kérelem ese­tén? Önök szállítják be a készüléket? — Általában az ügyfél szállítja be, hiszen ezzel el kell számolni. A készülék a posta tulajdona. — Akkor miért ment el személyesen egy szerelő Bar- váék telefonjáért? — Bizonyára azon a terü­leten dolgozott, s mivel tu­dott a leszerelési kérelem­ről, szívességből akarta el­hozni. — A szomszédos házak egyikében valaki telefont kapott ebben az időben, méghozzá ugyanazzal a 'hí­vószámmal, amelyik Barva Ernőéké volt. Ez hogyan történt? — Mivel a levél alapján leszerelést kértek tőlünk, és az említett szomszédnak te­lefonigénylése volt, hát ezt a felszabadult vonalat adtuk oda. Szeretném azonban hangsúlyozni: bár kellemet­len dologról van szó, mi azért rögtön intézkedtünk, mikor kiderült, hogy a levél hamis. Amit mutat az is, hogy másnap délelőtt vissza­adtuk a vonalat, ugyanazzal a hívószámmal. Ha azt néz­zük, egy-egy időjárási, vagy egyéb okból keletkező mű­szaki probléma, üzemzavar miatt ennél hosszabb ideig is süket lehet egy, vagy több telefon is. — Mi történik akkor, ha mondjuk ez alatt az idő alatt ezen a számon valaki drága, külföldi telefonbeszél­getést bonyolít le? — Természetesen számla- reklamáció esetén jóváírást csinálunk Barva Ernőnek. Űgyhogy ezt a pénzt neki .nem kell kifizetni, ha ilyen előfordult. — Végül még egy kérdés: mit tesznek annak érdeké­ben. hogy a jövőben ne tör­ténjen meg ilyen kellemet­len eset? — A tanulságokat mi is levontuk. Először is a ké­sőbbiekben ilyen fecnire irt levelet nem fogadunk el. Aztán kontrolihívással ellen­őrizzük a kérelem valódisá­gát. Munkatársaimat ezekről a feladatokról már tájékoz­tattam. Az biztos, hogy a jövőben ilyen eset nem for­dul elő még egyszer! Mészáros István Visszatérő válasz: NEM Ez a történet olyan, mint egy me­se. Mese, mely tele van gonosz és jóságos, tenni akaró és nemtörődöm emberekkel. Amelyben sok a való­ságos és sok a hihetetlen elem. Eb­ben az esetben azonban minden szó igaz, a nevek és a helyszín sem a képzelet szüleménye. A történet szereplője Stefán Sán­dor. Rudabányán született 1959-ben. Édesapja nyugdíjas bányász, édes­anyja a kereskedelemben dolgozik. Egy öccse van, aki jelenleg egye­temre jár. Sándor vak. Nem teljesen, de mintegy kilencvenszázalékos a vak­sága. Egészségesen született, kétéves korában kezdődött a betegsége. Há­roméves korában műtötték Ber­linben, de a szemét nem tudták megmenteni. Budapesten, a Vakok és Gyengénlátók Általános Iskolá­jába járt, majd a Teleki Blanka Gimnáziumban érettségizett. A jogi karra jelentkezett és első nekifutás­ra felvették. Magnetofonról tanult. A szülei, a testvére és a csoport­társai olvasták szalagra a tananya­got és ő visszahallgatva készült a vizsgákra. Nem ismételt évet. Cum laude diplomázott 1985-ben. Eddig a tények. Mondhatnánk, ez egy szép életmű. Valóban így van. Sokan lehetnének elégedettek hu­szonhatévesen, ha ennyi mindent el­értek volna. Dr. Stefán Sándor is így gondolta ezt, amíg nem kezdett el állást keresni. Az egyetemen ki­írt munkalehetőségekre nem pályáz­hatott. Személyesen keresett fel öt vállalatot Budapesten, de amikor megtudták, hogy nem lát, nem fo­gadták. Ezután az egész országban próbálkozott. Debrecenben a me­gyei rendőr-főkapitányság hirdetett jogi előadói állást. Mivel sorkatonai szolgálatot nem teljesített, így nem alkalmazhatták. Irt az Igazságügy­minisztériumba, segítséget kért. Ígé­retet kapott — de állást nem. A Borsod Megyei Bíróság sem tudta alkalmazni. Tiszavasváriból értesí­tést kapott, hogy a tanácson ható­sági osztályvezetőt keresnek. Már szinte biztosra ment, amikor közöl­ték: tanácson belül töltötték be a státust. Ekkor elkeseredésében le­velet írt az Egészségügyi Miniszté­riumhoz. Segítséget kért és meg­kérdezte, miért engedték, hogy egyetemre menjen, ha most nem tud állást szerezni. A válasz: nem ők az illetékesek ezt eldönteni. Közben a szülei vásároltak egy olvasógépet Ausztriában kilencven­ezer forintért, a Magyar Nemzeti Bank engedélyével. Most már úgy keresett munkát, hogy ezzel a gép­pel mindent el tud olvasni. Az DKM-ben megüresedett egy hely, megpályázta, de a jogi osztály ve­zetője közölte, hogy nincs lehetőség betöltésére. Ekkor már abba is be­lement volna, hogy segédmunkás le­gyen; de az LKM nemet mondott. Igaz, diplomával furcsa lett volna. Ezek után levelet küldött az ózdi, a mezőkövesdi, a leninvárosi, az encsi és a sárospataki tanácsokra, hogy bármilyen adminisztrációs munkakört elvállalna. Válasz két helyről érkezett. Leninvárosból a szokásos: nem. Özdról felcsillantot­ták a reményt, de csak rövid idő­re. Mikor elutazott Özdra — ahol gyámügyi előadót kerestek — kö­zölték, hogy helyismeret is kell hoz­zá, így az állást ö nem töltheti be. Várpalotán jogi előadó kellett. Je­lentkezett, választ nem kapott. Most itt tart az ügy. Dr. Stefán Sándor kezd reményvesztett, elkeseredett emberré válni. Még most is próbál­kozik. Eddig is voltak, akik segí­tettek, hiszen ezeket a lehetősége­ket sem tudta volna felkutatni egye­dül; s ha bárhol munkalehetőség­hez jutna, ezt rehabilitációs mun­kakörré lehetne nyilvánítani, és fi­zetésének ötven százalékát állami támogatásként visszakapná munka­helye. Igaz, ezt eddig is tudta min­den vállalat, mégsem kellett seho­vá ... Tudjuk, hogy a Vakok Szövetsé­ge arra ösztönzi tagjait, hogy ta­nuljanak tovább, hiszen a megvál­tozott munkaképességűeknek fizikai munkát nagyon nehéz végezni. A régi tipikus szakmák — telefonke­zelő, kefekötő, kosárfonó, gyógy- masszőr — már kihalóban vannak. Viszont akik diplomát szereznek, azoknak sem könnyebb. E történettel nem akartunk sen­kit sajnáltaim. Hiszen Stefán Sán­dor nem sajnálatra, szánalomra vá­gyó, hanem tenni és dolgozni akaró ember. Reméljük, ezt valahol be is bizonyíthatja. Orosz B. Erika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents