Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1985. december 9., hétfő D ecember a számvetés és a következő évi feladatok kitűzésének hónapja a gazdasági életben. A közvélemény ezúttal is érdeklődéssel várta, milyen tükröt mutat fel pártunk Központi Bizottsága az idei munkáról, és mire szólít, hív az 1986-os tennivalóinkat illetően. Ami a nemsokára záruló óévről elhangzott az MSZMP KB szerdai ülésén, az egybeesik mindnyájunk tapasztalatával: gazdaságunk, a termelő szférák hatékonysága nem javul kellően, a szokatlanul hideg tél, s a világpiaci akadályok is növelték hátrányainkat. Be kell érnünk az idén a tavalyinál mindössze 0,5 százalékkal nagyobb nemzeti jövedelemmel, az ipari termelés másfél-két százalékos növekedésével, némileg csökkent építőipari és a tervtől elmaradt mező- gazdasági termeléssel. Eszerint nincs is jó hír? Van. Mert míg régebben eredményként könyveltük el az ország fizetőképességének megőrzését csökkenő reálbérek mellett, az idén már enyhén növekvő reál- jövedelemmel értük el ugyanezt. És arról se felejtkezzünk el, hogy a tervtől elmaradt mutatók is fejlődést takarhatnak, bár — megismételjük, sőt aláhúzzuk — az előrehaladás mértékével egyáltalán nem vagyunk elégedettek. A Központi Bizottság számba vette mindazt az erőfeszítést, amit ki-ki a maga helyén, a mai lét- biztonságunkért, az elfogadható ellátásért, a fejlett szocialista vívmányok megőrzésére tett. Azért, hogy évről évre, ha mégoly kis lépésekkel is, de előrehaladjunk. Ez az erőkifejtés — okosabb mederbe terelve, gondosabban felhasználva — biztosítéka annak, hogy jövőre a párt szándéka szerint kicsit merészebb célokat követhessünk, nevezetesen: élén- kebb gazdasági növekedést érjünk el. Természetesen a nagyobb fordulatszám csak a jövedelmező tevékenység mellett kínál többet; ezért továbbra is javítjuk iparunk termelési szerkezetét, kiemelve a magasabb feldolgozottsági fokú termékek kibocsátását — az a drágább ugyanis. Igyekszünk a ráfizetéses vállalatokat nyereségessé változtatni. ha fontos cikkeket gyártanak. A mezőgazdaságban is a nagyobb hozamok jelentik a célt, kevesebb anyag és energia fel- használásával. A hatékonyság szót gyakran használjuk, talán el is koptatjuk. Mégis olyan korparancsot jelez, amelynek engedelmeskednünk kötelező. A Központi Bizottságnak a jövő évi tervre és költségvetésre vonatkozó irányelvei is haté- konyságcentrikusak. Ezt mutatja, hogy a több, mint 200 milliárdos beruházási munkát elsősorban a korszerű technológiák, a műszaki haladás megvalósítására fordítjuk. Lesz-e látszata az elvárt jobb munkánknak? Kimondja a Kökponti Bizottság határozata, hogy a népgazdaság teljesítményével arányosan javulniuk kell az életkörülményeknek. Számokban kifejezve: a lakosság reáljövedelme, fogyasztása egy százalékkal, pénzbeli jövedelmünk 6, az átlagkereset 5—5,5 százalékkal növekszik. Mindez a tervezett 5 százalék fogyasztói árszínvonal-növekedés mellett! Azt jelenti ez mindenekelőtt, hogy az árak nem „emésztik fel” a többletbevételeinket. Sőt, gondolhatunk a szénfalnál dolgozók, a közvetlen termelésirányítók bérének soron kívüli emelésére is. Méltánylandó, hogy mellettük sor kerül a 70 éven felüli nyugdíjasok megsegítésére is. A több mint 2 milliós nyugdíjas társadalom leginkább rászoruló rétege jut így támogatáshoz, azok, akiknél a régi nyugdíjuk reálértéke a leginkább csökkent. A gyermeknevelők gondján enyhít a gyermekgondozási díj kiterjesztése a gyermek másfél éves koráig. A legnagyobb társadalmi probléma, a lakáskérdés megoldását jövőre 63—65 ezer lakás felépítésével kívánjuk szolgálni. Figyelmeztetett a Központi Bizottság, hogy mindez csak úgy érhető el, ha megszüntetik a munkafegyelem lazaságait. „Megfelelő munkaszervezéssel, jogi szabályozással, szemléletformálással biztosítani kell a munkaidőalap teljes kihasználását, és növelni kell e téren a vezetők és a dolgozók felelősségét” — állapította meg a párt vezető fóruma. Terveink megfogalmazásakor nem felejtjük el hozzátenni : tehetségen, erőn kívül mindehhez még béke is kell. Az MSZMP Központi Bizottsága ennek is hangot adott, amikor Kádár Jánosnak, a párt főtitkárának a Varsói Szerződés tagállamai pártvezetőinek prágai találkozójáról adott tájékoztatója alapján, igen jelentősnek ítélte Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan genfi tárgyalásait. A magyar népet méltán tölti el bizakodással az, hogy a két nagyhatalom vezetője az atomháborút lehetetlen megoldásnak ítélte, kimondva, hogy azt soha nem lehet kirobbantani. Mind gazdasági céljainkban, mind pedig biztonságunkban támaszkodunk a szocialista országok közösségére, mindent megteszünk a békéért —1 hangzott a Központi Bizottság fórumáról. Ez ugyanis a legfontosabb külső feltétele annak, hogy a jobb életet ígérő terveinket — felelősebb és hatékonyabb munkával — valóra váltsuk. Merényletek Párizsban Szombaton a késő délutáni órákban pokolgépek robbantak két szomszédos párizsi áruházban. A merénylet időpontjában mindkét bevásárló- központban több ezer karácsonyi vásárló tartózkodott. A francia rendőrség jelentése szerint a robbanásoknak 30 sebesült áldozata van, nyolcnak közülük súlyos a serülése. Egyelőre nem ismeretes, hogy kik helyezték el a két robbanó szerkezetet a Lafayette és a Printemps áruházakban. Egy ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy a merényletet egy, a Palesztinái Felszabadítási Szervezethez tartozó személy követte el. A bejelentést azonban maga a rendőrség is kétséggel fogadta. A PFSZ párizsi képviselője élesen elítélte a két merényletet, s visszautasította, hogy a szervezetnek valamilyen köze lenne ahhoz. A rendőrség szerint a pokolgépek nem voltak túlságosan korszerűek és viszonylag gyenge erejük volt. Uj jugoszláv devizarendszer A jugoszláv parlament a hét végén elfogadta a külfölddel bonyolított áru- és szolgáltatáscsere-forgalomról, a devizagazdálkodásról és a külföldi hitelkapcsolatokról szóló törvényeket, amelyek új alapokra helyezik az ország devizarendszerét. Az új törvények megteremtik az egységes jugoszláv árukiviteli stratégia és az egységes külpiaci ' fellépés alapját. Biztosítják, hogy a hazai piacon a dinár legyen az egyedüli fizetőeszköz, ösztönzik az exporttermelést, és az egységes jugoszláv devizapiac működését. A három új törvény 1986. január 1-én lép életbe. Addig a szövetségi kormány és a Nemzeti Bank 60 rendeletben és végrehajtási utasításban rögzíti minden részletüket. Á lencsehegyi szénbánya Az eocénprogram negyedik bányája, a Lencsehegy II. megkezdte a termelést 1985. december 6-án. A dorogi vállalat új bányája lakossági szenet ad: ötezer kalóriás barnaszenet. A 17 millió tonnás szénvagyon előreláthatóan 20 évre lesz elég. A pajzsos biztositású frontfejtés 1988-ra éri el az egymillió tonna termelést, valamennyi munkafolyamatot gépesítettek. A képen: Munkában a „Béke és Barátság” szocialista brigád. Csehszlovák-szovjet határegyezmén Lengyel—nyugatnémet kapcsolatok Willy Brandt Varsóban Előrelépésre van szükség az európai és a lengyel— nyugatnémet együttműködésben — jelentette ki Varsóban Willy Brandt, a nyugatnémet ellenzéki Szociáldemokrata Párt elnöke, aki pénteken este érkezett a lengyel fővárosba, Wojciech Jaruzelskinek, a LEMP KB első titkárának, a Lengyel Államtanács elnökének meghívására. Brandt látogatása egybeesik a lengyel—nyugatnémet kapcsolatokat norma- lizáló, 1970-es szerződés aláírásának 15. évfordulójával. Ez a szerződés indította el a két ország viszonyának háború utáni rendezését, s az egész európai együttműködés fellendülését a hetvenes években. A dokumentumot — akkori kancellárként — éppen Willy Brandt írta alá a nyugatnémet kormány nevében. Varsóba érkezte után Brandt, a lengyel televíziónak adott nyilatkozatában emlékeztetett rá, hogy a Varsóban, 1970. december 7- én aláírt szerződés megteremtette az együttműködés alapjait. A történelmi jelentőségű szerződés aláírásának évfordulóján táviratban üdvözölte egymást Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Államtanács elnöke, és Richard von Weizsäcker, az NSZK elnöke. Mindketten meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a két ország élni fog azokkal az egyelőre nem teljesen kihasznált lehetőségekkel, amelyeket a szerződés nyújtott a lengyel—nyugatnémet tartós egyetértés megteremtésére. Prágában csehszlovák— szovjet kormányközi megállapodást írtak alá, amely egyszerűsíti a határ menti községek lakosai számára az átkelést. Az egyezmény, amelyet Vratislav Vajnar csehszlovák belügyminiszter A szerzett immunelégtelenség (AIDS) gyógyításának lehetőségeit illetően rendkívül derűlátóan nyilatkozott a Szovjetszkaja Kultúra című lapnak Zsdanov professzor, a Szovjet Tudományos Akadémia Víruskutató Intézetének igazgatója. A tudós, idézve egy, a kérdéssel foglalkozó moszkvai tanácskozáson tartott előadását, ismerteti a betegség eredetét, természetét, az ellene folytatott világméretű küzdelmet. Elmondta, hogy az általa vezetett intézetben is nagy és Viktor Lomakin, a Szó jetunió prágai nagyköve látott el kézjegyével, el mozdítja az állami és tá sadalmi szervek, valamint lakosság kapcsolatainak fi lődését. erővel folyik a vírus eile vakcina előállítására irány ló munka. Megjegyezte, ho a Szovjetunióban is észli tek már néhány fertözé illetve megbetegedést, t ezek száma tíz alatt van. Zsdanov professzor em keztetett arra, hogy — mi ismeretes —, rendkívül gye san sikerült kimutatni a t tegség kórokozóját, s rám tatott: nem tartja kizártn: hogy hónapok alatt meg! látják a hatékony ellensze mind külföldön, mind — ez szükségesnek bizonyul a Szovjetunióban. Szovjet professzor véleménye az AIDS-ril A magyar újságok is megírták, francia lapokból átvéve a hírt, hogy elpusztult Ned, Mitterrand elnök kedvenc kutyája. A derék ebet — ki tudja — talárt a bánat ölte meg, utolsó hónapjait gazdájától távol, egy vidéki kastélyban kellett megélnie, száműzetésben. A fáma szerint ugyanis sehogy sem tudta megszokni az Elysée-palota szigorú rendiét és etikettjét, annyi galibát okozott, hogy az elnök, fájó szívvel ugyan, de megvált kedvencétől, s csak a távolból kísérte figyelemmel a hűséges állat sorsát. Ned kutya volt, nyilván sok mindent meg lehetett vele tanítani, de hát az elnöki palota rendje szigorú, s megengedhetetlen, hogy fontos döntések, politikai viták közben esetleg a legalkalmatlanabb pillanatban kezdje ell a farkát csóválni. Hallottuk azt is, hogy Margaret Thatcher, akit már miniszterelnöksége elején kitüntettek a „vaslady” címmel, a közelmúltban tévéinterjút adott, s közben régmúlt időkre, s benne apjára, a vidéki fűszeresre emlékezve sírva fakadt. A melléknevét cáfoló gyenge pillanatról a kommentárok megjegyzik, hogy Thatcher asszonyt egyszer látták könnyezni a kamerák nyilvánossága előtt, mikor néhány éve fia napokra eltűnt Afrika sivatagában egy autóversenyen. S most, a papa emléke, a tovatűnt ifjúság képei bocsánatos bűnné enyhítette a gyengeség látszatát: a vaslady egy birodalom előtt könnyezett. Bizonyára sokan emlékeznek még arra a néhány hónapja vetített filmre a televízióban, mely Jurij Andronov életének állított emléket. Ebből kiderült, hogy a Szovjetunió volt első embere, akinek pályafutása tele volt nehéz küzdelmekkel, fontos feladatokkal, volt ’56-ban budapesti szovjet nagykövet, a KGB, NED a szovjet belbiztonsági szervek vezetője, majd az SZKP főtitkára, otthon kevés szabadidejében verseket írt. Feltehető, hogy nem volt egy Puskin, vagy Lermontov, de hát nem is az a lényeg. Félretéve a napi gondokat, rímeket fogalmazott a természetről, életről, halálról, köznapi érzésekről. Nem nagyon szoktunk figyelni ezekre az apró jelekre. Tudjuk, mit mondott Mitterrand a Rainbow Warrior, a környezetvédők mozgalmának hajója felrobbantása kapcsán; tudjuk, Margaret Thatcher hogyan fogadta Kádár Jánost Londonban; tudjuk, mit mondott Gorbacsov Genfben a sajtóértekezletén; tudjuk, hogyan értékelte tárgyalásaikat Reagan a szenátusban. De nem tudjuk, hogyan viselik el a fogfájást, hogyan reagálnak a gyerekük iskolai csínytevésére, a családi bonyodalmakra, a magánélet aoróbb-nagyobb konfliktusaira. Persze joggal mondhatja bárki, ez nem tartozik senkire. Ahogy Kovács Istvánnak joga van bezárni az ajtaját, elhúzni a függönyt az ablakán, az érdeklődés középpontjában álló politikusnak is megvannak ezek a jogai. És ez így igaz is. Szó sincs arról, hogy a bulvárlapok pletykarovatainak intimpistáskodó, botrányt kereső és kavaró, szenzációhaj hász stílusát hiányolnám. Egyszerűen csak szívesen olvasok arról, hogy a világ sorsát kezükben tartó, döntéseikkel befolyásoló politikusok is emberek. Mint mindenkinek, vannak gyöngéik, hibáik, gyarlóságaik, vannak érzelmeik, örömük és bánatuk, sírnak és nevetnek, mint bárki más. Aki rendszeresen olvassa a lapokat nézi-hallgatja a híreket, pontosan követni tudja az eseményeket a világ minden táján. Ismeri a beszédeket és nyilatkozatokat, tudja hol robbant bomba, hol térítettek el repülőgépeket, hol volt tüntetés. hol nincs elég kenyér, hol nincs munka biztos megélhetés. Kiket fenyeget a gazdasági csőd, hol volt tűzvész, földrengés^ tájfun. Nem véletlenül mondják, hogy nincs az a véres krimi, ijesztő horrorfilm, amelyben annyi szörnyűséget lehet látni, mint egy közönséges, hétköznapi tévéhíradóban. Sokan utasítják el a politika alakulásának nyomonkövetését azzal az érvvel, hogy a napi munkai fáradalmai. a munkahelyi gondok, pisz- kálódások elviselése épp elég az idegrendszerüknek, nem terhelik még a világ gondjaival is. A többség persze jól tájékozott, s azt hiszem roppant hálás, ha egy véres tüntetés és egy katonai puccs között láthat-hallhat valami megnyugtató, reményt keltő hírt is. Talán jobban reménykedik, ha arról olvas, hogy Thatcher asszony az apjára emlékezve sírva fakad, ha azt hallja, hogy Mitterrand bánkódik kutyájának pusztulásán, ha hall egy lírai idézetet Andropov valamelyik költeményéből. S hogy hazai példával is szolgáljak, megnyugtatónak tartom azt a hírt is, mikor arról olvasok, hogy Kádár János elmegy a sakkszövetségbe, beszélget a sportolókkal, s ha jól tudom, leül a sakktábla mellé is. Megnyugtató, hogy ilyenkor nincs fontosabb dolga. Amíg sakkozik, amíg játszik, nincs okunk, hogy csak a tragikus és véres eseményeket tartsuk számon ... (szatmári)
