Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 12 1985. december 31., kedd lem* 'lobbiin megismerni. A/.l mutatja meg. hogy mi lesz. vagy lehel akkor, ha az el­lenségnek ismeri emberek megismerik egymást. Kide­rül. hogy egyforma emberek. Azt szeretném hangsúlyozni majd az előadásban is. hogy egymást kell megismernünk. Ezt a komoly mondandót a darab mindvégig feszült ke­retben mondja el. a törté­nésnek vannak derűs mozza­natai. de sohasem komédiá- zó jellegűek. A komolyság, az élet-halál kérdés mind­végig jelen van a darabban. Nézegetem a szereplőket. Kulcsár Imre. Komanimy Éva. Varya Gyula. Varya Ta­nias, IVIályas Jenő estén­A posta javító- és sreielo ütemében jól képzett szak­emberek végzik o meghibá­sodott távbeszélő-készülékek javítását. Felvételűnkön Pus­kás Gáborné, a Kandó Kál­mán szocialista brigád veze­tője CB 667-os távbeszélő­készülék javítását végó. Fotó: Pásztor Károly Pillanatkép a próbáról: Le Gouce és Flicot francia katonák „is­merkednek” az olasz lánnyal, Cosimával. (Kulcsár Imre, Mucsi Sándor és Várkonyi Szilvia.) (Fotó: Jármay) A miskolci Kamaraszínház színpadán a díszletek még csak jelzettek. A falat kiké­szített lepedő helyettesíti, a bútorok sem azok. amelyek majd az előadáson is látha­tók lesznek. Aligha ilyen székek voltak a XIX. szá­zad elején egy lombardiai paraszt-kereskedűházban. Pierre Aristode Breal fran­cia szerző Huszárok című tragikomédiáját próbálja az együttes Szűcs János ren­dező irányításával. Amikor a próbára érkez­tem. Kulcsár Imre, Mucsi Sándor és Teszáry László, azaz Napóleon seregének Itáliába betört hadából való francia katonák jelenetét próbálták, amikor is a kapi­tány (Teszáry) leparancsolja az altisztről (Kulcsár) meg a közhuszárról (Mucsi) az olasz házigazdáktól kapóit csizmát és ruhadarabokat hogy aztán ö maga húzza fel azokat. A jelenetben nem szereplő többi színész a né­zőtérről figyelte a próbát. Szűcs János mögött ott üli. az asszisztense, még ott ül, az ügyelő is. Aztán behozták a színpadra az elfogott olasz fiatalembert. Pietról. azaz Major Zsoltot, s elhangzott a kapitány parancsa: ..Hol­nap agyonlövitek. Ti kel­ten!” Vége a jelenetnek, a pró­bán is szünet következik. Szűcs János rendezőtől azt tudakoltam, honnan jutott ehhez a darabhoz, szerinte mi ennek a közel kétszáz éve játszódó történetnek a mai mondandója. — A Kassán működő szlo­vákiai Magyar Színháztól kaptam a francia szöveg­könyvet, hogy fordítsam le a darabot magyarra. Miután le­fordítottam, nagyon meg is nyerte a tetszésemet. így ajánlottam a színháznak be­mutatásra, és természetesen vállaltam a rendezését. A da­rab akkor játszódik, amikor még Napóleon nemhogy nem császár, még nem is konzul, hanem egyszerű tábornok. Csapatai Lombardiában har­colnak, Ausztria ellen in­dulnak. Ebben a darabban, s ezért tragikomédia, állan­dóan az életről, illetve ha­lálról van szó. Nem vígjáté­ki keretben, hiszen itt a történés szerint valakinek vagy valakiknek feltétlenül meg kellene halnia. A törté­nés során az mutatkozik meg, miként változik a két hu­szár magatartása, egész em­beri mivolta, és szerintem itt mutatkozik meg a darab mához is szóló mondandója, nevezetesen, hogy a .külön­böző népeknek egymást kel­ként a Három a kislány elő­adásában állnak a nagyszín­ház színpadán. Délelőttön­ként itt próbálnak. Rajtuk kívül Mucsi Sándor. Várko­nyi Szilvia, Major Zsolt. Mil- viusz Andrea, Gyarmatliy Fe­renc. Páva Ibolya, Tóth Ti­bor és Sárkány János ala­kítják a Huszárok szerepeit. Figyelem tovább a próbát. Az utolsó felvonást látom és ismerve a szövegkönyvet is, érdeklődve nézem, hogyan oldják meg az előadás egyik nehézségét. Ugyanis a fran­cia katonák közül csak egy tud olaszul. Tehát a szerep­lőknek többször úgy kell vi­selkedni mint akik nem ér­tik egymás nyelvét, noha a darabban természetesen mindnyájan magyarul be­szélnek. Ezt a kétnyelvűsé­get, ezt a nem, értést nem lesz könnyű megfelelően ér­zékeltetni; látszik, hogy még a rendező is, a színész, is ke­resi ennek a legjobb kifeje­zési eszközeit. Bizonyára meg is találják még a bemutatóig hátralevő időben. Igaz. az már nagyon közeleg: a Hu­szárokat 1986. január 7-én láthatja először a közönség a Kamaraszínházban. (benedek) Magyarország története 1526-1686 A Magyarország története című. tíz kötetre tervezett nagyszabású munka 3. köte­let adta közre most az Aka­démiai Kiadó. Valójában ez már a sorozat hatodik köte­te, mert azok nem időrend­ben, hanem elkészülésük so­rában jelennek meg. (Koráb­ban az 1., 5., 6., 7. és 8. je­lent meg.) A két részié ta­golt 3. kötet — 1962 oldalon, több száz képpel, kiegészítő jegyzékekkel — a mohácsi vésztől Buda visszafoglalá­sáig terjedő 160 év történe­tét tárja az olvasó elé. Átfo­gó, egyetemes történeti be­vezető után részletesen bont­ja ki a kor hazai politikai eseménysorozatának fő motí­vumait: a középkori magyar államot megdöntő török hó­dítókkal vívott harcok és a Habsburg-ellenes független­ségi küzdelmek menetét, a magyar etnikum és állami­ság hányattatásait a két nagyhatalom szorításában, a három részre szakadt ország újraegyesítésének meg-meg- újuló kísérleteit. Az inas nem férhetett a bőrébe. Röpke élete alig másfél hónapja alatt any- nyi mondandója akadt a világról, mintha a történelem bölcsei és elégedetlenkedő hordószónokai rábízták vol­na valamennyi gondolatukat. Annyi hang csak nem szo­rult ebbe a csöppségbe, hogy kakaskukorékolástól csillag­járásig beszélt volna, de al­konyidőtől pirkadásig be sem állt a szája. Árkos sze­mű anyja hiába kínálta teli torkába az emlőit, az inas csak csettintett a nyelvével az anyatej ízére, és mintaki csak a protestálást ismeri, minden csitító mozdulatra zengzetes ordításra fakadt. Megviselt apja már össze- póckolta a paplant, lepedőt, párnát, eltökélt szándékkal batyuzott a nyári konyhába, csakhogy a téli éjszaka hi­dege visszaverte a fűtött szo­bába. A gyermek, mintha csak erre várt volna, nem­csak szájjal adta jelét elé­gedetlenségének, morcossá­gának és durcásságának . . . Karikás szemű apja füstö­lögve botorkálhatott ki a tornácra a használt pelenká­kat gyűjtő vödörért. Amikor aztán a frissen festett gye- rekágyban kibontották a fi­út a pólyából, már a piciny­ke lábak között kakasodé te­remtés kulcsa sem gyepiűz­te megértésbe az atyai in­dulatot. — Átok fogott a csemetén­kén — csapott a levegőbe, mintha a kályha körül ke­ringő boszorkány seprűjét akarta volna kibillenteni röppályájárói .. . — Üss a szádra, mert olyat nyelsz, hogy csuklani fogsz pünkösdig — kardoskodott felesége a kiságy mellett, s nyújtotta gyermeküket a lát­szólag biztos talpakon álló atyának. Ringatózott is egy ideig a fiúcska apja karjai­ban, s csendesen szuszogott, mint aki biztos csónak mé­lyén. hosszú vizeknek vá­gott . . . Már-már együtt ál­modott. az ifjú apa a fiával, amikor is vízeséshez érkez­hetett ama csónak. íeldü- börgött a pólya csöndjéből az újabb vészjelzés, amibe belekongatott az éjféli óra. — Mégiscsak öreganyád mondott igazságot — nyom­ta fejébe a kucsmát a férfi, minekutána megszabadult bömbölő terhétől, s óvatosan kilépett a házból. Tolvajok indulnak neszte­len cserkészésre úgy. ahogy körbc-körbepislogva széthaj­togatta a hátsó udvar kapu­jában szurkálódó rózsabok­rot. A nyakán érezte a csönd súlyát, azt a nagy leketesé- get, amiben hiába parázs­lóit a szeme, csak nem tudta kivédeni a felé lendülő ge­reblye nyelét. Ahogy rálépett a vasfogakra, mintha bagoly csapódott volna arcába ..., csak annyit tudott nyögni: „uhh”, s beletelt néhány perce, míg ráébredt, hogy nem a halálmadár riasztot­ta meg lopakodását. hanem saját torkából száilt fel a boszorkányos nyögés. De már akkor felocsúdott a fa­rakás mellett, gömbölyödő kutya is, és a dagadt orrát lapigáló gazdája hátsó felé­be mart. amitől a csíkos pi­zsama recsegtetett kísérteti­es hangokat. Nem kellett ahhoz egy másodperc sem talán, hogy az ifjú férj is­mét felesége előtt álljon . . ., s bár házasembernek nem szokása szégyellnie magát az asszonya előtt, mégis úgy toporgott egyik lábáról a másikra, mint aki most ká­szálódott ki a kazalból a szomszéd asszony ölelésével a derekán. — öreganyád szalmáját szétrúgta a kutya — szedte össze bátorságát a férfi, s mint akinek nincs több mon­danivalója, úgy, kiharapott pizsamában kiballagott a konyhába, töltött egy ..., az­tán még egy . .., meg még egy pohár pálinkát magá­nak. A faragott lócán elnyúlva a kosárba tett Mózesről ál­modott. Szalonnás tojásrántotla il­lata rázta fel hajnalban. Fe­lesége csendített a tányérral, és a hozzá kínált, megértő mosoly kísérte el egész nap. Este aztán nem várta be a gyermek újabb zivataros rí- vását. kikucorgott a disznó­ól mellé, a szeneskamrába, és számolgatta a csillagokat. Talán már a fél égboltot leltárba vette, amikor úgy gondolta, az éjszaka is de­leidre fordult. Bátorságot gyűjtött, s elmozdította a malacól vaszsanérját.. . Bent állt a szuszogó süldők mel­lett, óvatosan kutakodott a szalmában ..,, egészen közel hajolt a meleg párát árasz­tó állatokhoz, amikor tompa puffanás rázta össze az agyát. „De hisz. ennél job­ban nem is hajolhattam vol­na már le" — villant át összerázkódott gondolatai között, és ahogy kivágódott az ólajtón, a felvisitó mala­cok közül, apósa arca csodál­kozott le a magas égből. — Te vagy. fiam... — húzta vissza újabb ütésre lendülő husángját az apó^ —, én meg malactolva.jnuk néztelek .. . Hamar oszlik a harag a családban, s ugyan másnap este még egy maroknyi köd ült a férfi szemén, amikor apósára nézett, mégis tisztá­ba kellett tennie magát apó­sa előtt. — Mert öreganyánk azt mondta, hogy az alvó malac alól kihúzott szalma meghoz­za a gyermek álmát. ■ a malac álmát! N aptártörténelem Az idő múlását számon tartjuk, tehát számoljuk, mérjük az idő haladását. És érdemes gyors pillantással átfogni a „hogyan’ -jál is. Mert az ember természettu­dományos ismereteinek bő­vülésével párhuzamosan az idő mérését is fokozatosan pontosítja. Arra már az ókor tudós megfigyelői is rájöttek, hogy az idő méréséhez az égites­tek, zömmel a Nap és a Hold pályájának ismeretei szük­séges. Problémát jelentett azonban, hogy a Nap-év, vagyis az a nagyjából 365 nap, ami alatt a Föld a Napol körüljárja, a napnak nem egész számú többszö­röse. Ezért, hogy az éven­te eltérő hat órát „bepótol­ják", az ókori Egyiptomban minden negyedik évben egy szökőnapot vezettek be. A rómaiak átvették ezt a be­osztást, ez a közismert Juti- án-naptár, ahol az év három­százhatvanöt nap és hat óra. A valóságos év ennél viszont tizenegy perccel rövidebb. A sok kis tizenegy perc 1582- re már tíz napra halmozó­dott fel. XIII. Gergely pápa rendeletére 1582. október 15- től bevezették a szökőév fo­Néztek egymásra, mint akik még sose látlak földön járó embert, s tekintetük­ben már egy csöppnyi ha­rag síim pislákolt, annál in­kább az egyezkedés nagy családi békéje fészkelte el magát a két fferfi közé. S hogy ezt a fészket végképp ne borítsa fel semmi, meg­eredi a butélia szája is, apa és nagyapa koccintott kimon­datlan tervükre. Mielőtt elszabad i tolták volna a kutyákat a faluban, friss szalma került a mala­cok alá. A harmadik éjszakán nem számolgatták a csillagokat, nem gabalyogtak a rózsa­bokorba, nem léptek a ge- reblyébe, még a könnyen ko­tyogó kacsákat is csendre in­tették. A malacok úgy alud­tak, mint akik tudják, hogy álmukra nagyobb szükség van egy kanál mézes tejnél. Reggelre hó paplanozta be az udvart. A védőnő vágta az első nyomokat a fehér­ségbe. Sietett, de mikor a szobába lépett, azonnal ész­revette, hogy átrendezték a bútorokat. — Mondtam, hogy jobb lesz a gyereknek a másik sarokban — könyvelte el, hogy hallgattak a tanácsára. A fiatal apa csendre in­tette az ujjúval az asz- szonyt, karon fogta és óva­tosan megemelte a gyermek feje alá terített kendőt. Két, aranysárga szalmaszál fe­küdt a kiságyban. A védőnő csak nézett, méregette az apát, s nem értette, min mosolyog a pelenkákat tere­gető kismama. Szeneiről Lőrinc galmál. Az úgynevezett Gre­gorián naptárban. Ez egy évet háromszázhatvanöt nap, öt óra, negyvenkilenc perc és tizenkét másodpercben hatá­roz meg. így csak háromezer évenként lesz egy nap az el­térés ! De a protestáns or­szágokban. például Német­országban csak 1700. március 1-től, Angliában 1782-töl. sőt Japánban csak 1873-tól fo­gadták el kötelező érvénnyel. S hogy bonyolultabbá váljon az idő kezelése, az ejmberi társadalmak az idő mérésé­nek kezdetét, az idő méré­sének egységeit is folyvást változlatgatták. Például a zsidóság Mózestól számítja az időt, így közeledik a 6000. évhez. Az arabok Mohamed próféta Mekka—Medina köz­ti futásától, vagyis a mi idő­számításunk 622, .évétől szá­molnak. A kereü/'.tény világ Jézus születésétől morzsolgat- ja tudatosan esztendőit. Csak­hogy a betlehemi esemény időpontja sem megnyugtató. A keresztény 1. év ugyanis Dionysius Exiguus római bencés apát 525-beni számí­tásai szerint onnan tekin­tendő, amelyik évben márci­us 25-e éppen húsvétra esett. A hagyományok szerint Krisztus ugyanis ekkor tá­madt fel. Ez pedig i. sz.-ban 33-ban történt. Lukács evan­gélista írása szerint Jézus harminchárom évig járt a földön. így az 1. év megha­tározásánál visszafelé har­minchárommal csökkentett számból indul ki. (0 évvel nem számolt!) Igaz, ami igaz, tudomá­nyos pontossággal ez a kal­kuláció sem igazolható. Az ókori hellén világ 776-tól, a négyéven kén t rendezett Olim­piai játékokkal osztotta fel az időt. A francia forradalom á közismert hónapbeosztást és -elnevezéseket változtatta meg. Például: március—áp­rilis közti idő a csírázás ha­va, Germinal, június—július közti idő az aratás hava, Messidor, július—augusztus között volt a hőség hava; a Thermidor, vagy október— november között a köd hava. a Brumaire. Az év kezdetét szüret havától, a Vendé- maire-tól számolták. Utolsó hasonló kísérlet az olasz fasizlnus korszakából való. Mussolini a Marcia de Ró- ma-tól, azaz a feketeingesék Rómába bevonulásától kí­vánta a történelem éveit előre és hátrafelé számlálni. De akárhogyan is nézzük az idő múlását, egy biztós. Ami elmúlt, az visszavonha­tatlanul a múlté, az öreg­ből fiatal már soha nem Ie$z. De, hogy a sok-sok eszten­dőt lepergetett öregeknek is legyen szilveszteri vigaszuk, egy szovjet író szavaival él­ve: lehet, hogy megöregedni unalmas. De egyetlen lehető­ség, hogy hosszú ideig él­jünk. Ügy legyen! . Krthly Gyula *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents