Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-28 / 303. szám

1985. december 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 sport Fociszilveszter Miskolcon A teremfocit kedvelők a miskolci városi sportcsar­nokban holnap megtekint­hetik az Unió Áfész hagyo­mányos tornáját, a Fociszil­vesztert. A részt vevő csa­patok: Tatabánya, Tokaj, Zalaegerszeg, Unió Afész (nők), Valaliky (csehszlo­vák), Edelény, Tokaj, Unió Áfész (férfiak). A megnyitót 8 óra 45-kor tartják, majd 9 órától nyolc mérkőzést vívnak a csapa­tok. Az eredményhirdetésre 14 óra után kerül sor. A győztes csapatok serleget kapnak, továbbá megjutal­mazzák a legtechnikásabb játékost, a legjobb kapust és a gólkirályt is. A női találkozók 2x15. a férfimérkőzések pedig 2x20 percesek lesznek. Januári előzetes Rangos események a sportcsarnokban Torna Bilozercsev és Susunova Sínap - verseny után. A sportcsarnokban ismét megrendezik a Focifarsangot, melynek keretében öregfiúk, nők és serdülök lépnek a küzdőtérre. Képünk a tavalyi eseményen készült. Fotó: Szabó A miskolci városi sport- csarnokban rangos esemé­nyekre kerül sor januárban. A sort a Focifarsang nyitja majd. A programban — a hagyományoknak megfelelő­en — öregfiú-, női és serdülő­találkozók szerepelnek. A közönség péntektől vasár­nap estig részese lehet a „mulatságnak”, mely min­den esztendőben hatalmas sikert arat. Január 25—26-án a női kézilabdacsapatok küzdenek a III. Déli Hírlap Ku­Schirilla György 1986-ban is folytatja ismert téli vál­lalkozásait. Január 4-én Szegednél megkísérli a Ti­pájáért. Testvérlapunk tor­nájára a Borsodi Bányász, a Nyíregyházi Volán Dózsa, a Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi, az Ózdi Kohász, a Miskolci Spartacus és az Eger SE kapott meghívást. A sportcsarnokban — a tervek szerint — bajnoki mérkőzésen pályára lép a DVTK NB I-es női kosár­labdacsapata, valamint a műjégpályán 13-án és 17-én küzdenek majd a pontokért a Miskolci Kinizsi OB I-es jégkorongozói. sza háromszori átúszását. Egy hét múlva, január 11-én pedig Budapesten kétszer próbálja átúszni a Dunát. Hagyomány már, hogy a Budapesten megjelenő World Gymnastics, a Nemzetközi Torna Szövetség és a Nem­zetközi Sportújságíró Szö­vetség negyedévenként meg­jelenő magazinja az év utol­só hónapjában nyilvánosság­ra hozza a világ legjobb száz férfi- és női tornászá­nak rangsorát. Az 1985-ös World Gym­nastics világranglistán az el­ső helyek ismét szovjet tor­nászoknak jutottak. A fér­fiaknál Dmitrij Bilozercsev- nek, a nőknél Jelena Susu- novának. A férfi rangelső az oslói EB-n és a köbei Uni- versiadén is tarolt, behoz­hatatlan előnyt szerzett. El­sőségét — ilyen sem fordult még elő a rangsorkészí­tés történetében — azután sem fenyegette veszély, hogy közvetlenül a montreali VB előtt súlyos sérüléssel járó autóbalesetet szenvedett, s nem is utazhatott el Kana­dába. Honfitársnője először a helsinki EB-n jutott értékes pontokhoz, majd ezt követő­en a montreali VB-n is, nem beszélve a Moscow News hagyományos viada­láról, ahol szintén a legsike­resebb női résztvevő volt. 1985-ben a legjobb ma­gyar helyezést a nyújtón Európa-bajnok Borkai Zsolt érdemelte ki, akit csak szovjet, kínai, NDK-beli és japán vetélytársai előztek meg, s így lett tizenegyedik. A nőknél hasonló bravúrról nem lehet beszámolni. A legjobb magyar, Ladányi Andrea a 44. helyig vitte. A futók napját minden év valamelyik vasárnapján megrendezik a Szovjetunió­ban. Az idei startnál ott állt egy egész család, neve­zetesen: Vlagyimir Gulevics, a családfő, Inessza Gulevics, a mama, a 13 éves Makszim, a 11 éves Pavel és a 6 éves Oleszja. Ebben a családban mindenki futó. A Gulevics família egy Moszkva-kör- nyéki kisvárosban, Zelenog- rádban él, amelynek min­den harmadik lakója spor­tol. Nyáron elképzelhetet­len, hogy a parkerdőben ne találkozzunk futókkal, ko- cogókkal, télen meg síelő ki­csikkel, nagyokkal. Már a város tervezése is olyan, hogy gyalog tíz perc alatt bármelyik lakóháztól el le­het jutni a parkerdőhöz, és ez meglehetősen kedvező feltételeket nyújt a sporto­láshoz. Egyébként Zelenog- rádban többféle más lehe­tőség is van a sportra: min­den kerületben van kosár­labda- és röplabdapálya, hoki- és jégpálya. Csak hát üres lenne mind, ha nem lennének olyan emberek, akik a sport szerelmesei, és akik a személyes példájuk­kal buzdítanak a testneve­lésre. A zelenográdi futók klubjának csaknem minden tagja az egészséges életmód propagandistája, magának a klubnak is „Jó egészség” a neve. Ami pedig a Gulevics famíliát illeti, az valóságos „mini-sportklub”. A MAMA A háziasszony nyit ajtót. Inessza eleven, vidám, 34 éves fiatalasszony, aki a tréningruhában inkább ka­maszlánynak látszik. Vlagyi­mir, a férje azt mondja róla, hogy mint minden a család­ban, a sportolás is tőle, az asszonytól függ. Inessza egyébként gépészmérnök az egyik helyi üzemben. — Hogyan osztja meg az otthoni teendőket a család­dal? — kérdezem. — Például úgy, hogy a kis­lányt a srácok viszik óvodá­ba, és haza is hozzák. Ök maguk tartják rendben a szobájukat, sőt, ki is taka­rítják. Olyasmi elő sem for­dul nálunk, hogy ne segítse­nek egymásnak. Aztán együtt készítjük például a reggelit, a vacsorát is. — Egy ilyen sportoló csa­ládban van külön étrend? — Nincs, de igyekszünk sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Persze, a futás azért olyan sport, amelyhez kell a kalória. Egy-egy ed­zés után, különösen télen, inkább eszik az ember egy tányér jó forró levest, mint teát. vajas kenyérrel... — Régóta sportol? — Már az iskolában röp- labdáztam, futottam. Most már tizennégy éve, az indu­lás óta tagja vagyok a fu­tók klubjának, a munkahe­lyemen pedig edzősködöm, társadalmi munkában. Itt a lakótelepen pedig minden reggel edzést tartok: 20 perc futás, 20 perc torna. A ház­ból, meg a szomszédos épü­letekből sokan lejárnak er­re a kis reggeli testmozgás­ra. Az edzés után hideg víz­zel zuhanyozom, aztán olyan erősnek érzem magam, hogy hegyeket tudnék megmoz­gatni. A PAPA A férj, Vlagyimir 37 éves. Kitűnő szakmunkás és ugyanakkor edző abban a gyárban, ahol dolgozik, tag­ja a műhely szakszervezeti bizottságának. Mint a fele­sége, ő is gyermekkora óta sportol. Különösen síelni szeret, erre négy-öt éves ko­rukban a gyerekeit is meg­tanította. — Gyakran hallok olyas­mit, hogy az embereknek nincs idejük sportolni... — mondja. — Ez egyszerűen nevetséges! Arra viszont, hogy a televízió előtt üldö­gélve két órán át meccset nézzenek, ráérnek. A meccs előtt inkább futnának egyet, mint a focisták. Mondják azt is, hogy nincs hol spor­tolni. Az igaz, hogy nincse­nek mindenütt olyan jó kö­rülmények. mint Zelenog- rádban. De ne felejtsük el, hogy a nyitott ablak előtti helybenfutás is majdnem ér annyit, mint az utcai, sőt még jobb is azoknak, akik­nek felesleges kilóik van­nak : magasabbra emelhetik a térdüket, hamarább meg­szabadulnak a lerakodott há- jacskától.,.. ... ÉS A GYEREKEK A papa olykor együtt síel a fiaival, de már nem tudja lehagyni őket. De csak kedv­telésből síel. Makszim és Pável viszont, mint a zele­nográdi gyermek- és ifjúsá­gi sportiskola növendékei, komoly edzésekre járnak. A sok edzés, a versenyek miatt — amelyeken a fiúk nemegyszer győztesen sze­repelték — alig marad idő arra, hogy együtt tréningez­zen az egész család. Csak a kis Oleszja megy együtt a szüleivel szombatonként a „Jó egészség” klub edzéseire. A vasárnap az egyetlen nap, amikor a fiúk is csatlakoz­nak a szüleikhez. De csak tavasszal és ősszel, mert nyáron edzőtáborban van­nak, télen pedig minden hét­végén versenyeken vesznek részt. A Gulevics famíliában mindenki szurkol egymás­nak, hiszen a papa és a ma­ma is gyakran szerepel az üzemi sportegyesületék kö­zötti síelés és könnyűatléti­kai versenyeken, mint a sa­ját munkahelyük válogatott­jának tagjai. — Nálunk soha nincs vi­ta, veszekedés — mondja Inessza. — Sem Vologyával, sem a gyerekekkel. Amikor olyan panaszt hallok, hogy a szülők nem értik meg a gyermekeiket, hogy a fiúnak csak a focin, a lánynak csak a táncon jár az esze, mindig csak egyet tanácsolnék: apu­ka, kergesse a fiával együtt a labdát, mamácska, táncol­jon együtt a lányával. Ak­kor talán jobban megérte­nék őket, ők pedig szófoga- dóbbak lennének. Nehogy azt higgye, hogy csak a sportnak élünk, — folytat­ja Inessza. — Sok minden más is érdekel bennünket. — Reprodukciókat gyűj­tünk például, gyakran me­nünk hangversenyekre, vagy otthon hallgatunk ze­nét. Elalvás előtt minden este felolvasunk a gyerekek­nek, ez meghittebbé teszi a hangulatot. — És hogyan töltik a va­sárnapokat? — Rendszerint kimegyünk valamilyen sportesemény­re — mondja Vlagyimir. — Zelenográdban egy évben több mint száz is van, és rendszerint olyan rendezvé­nyek, amelyeken gyermekek és egész családok vesznek részt. A mi családunkból is ott van ilyenkor valamelyi­künk, olykor együtt rajtol az egész család. Szeretünk ki­járni a környékbeli erdők­be. Egyszóval, nem unatko­zunk vasárnap sem. Aztán, az új évet együtt köszönt­jük, a lék mellett... — te­szi hozzá Vlagyimir. — Ne csodálkozzék. Én és Inessza, mint a „Jó egészség” klub minden tagja, rozmárok va­gyunk. A zelenográdi hagyo­mányok szerint a rozmárok együtt, töltik a szilvesztert. Ilyenkor aztán van fürdés a jeges vízben, nagy a vidám­ság. szól a zene ... „Zoli képes báitit legyőzni ff Aranyérmes vallomás Újsághír: Püspökladányban került megrendezésre az idei úttörő-olimpia szabadfogású birkózóversenyének or­szágos döntője. Az 53 kilós súlycsoportban a diósgyőri Il­lés Zoltán aranyérmes lett. — Hallhatnék elöljáró­ban néhány életrajzi ada­tot? — Miskolcon születtem 1971 októberében, jelenleg nyolcadikos vagyok. A 35- ös Számú Általános Iskolá­ba járok, testnevelő taná­rom Macunka Irén. — Hogyan kerültél kap­csolatba a sportággal? — A bátyám révén, ő vitt el magával az első foglal­kozásra. — Korábban nem űztél valamilyen más sportot? — De igen, cselgáncsoz- tam. Hatéves koromban kezdtem, s két évig a ta­tami világában éltem. Oda is a bátyám cipelt magá­val. De mivel ő később át­pártolt a birkózáshoz, én is követtem. Ennek volt egy nyomós oka is: mesz- sze laktunk az MVSC-pá- lyától, s egyedül nem utazhattam végig a váro­son. — Kinek a keze alatt kezdtél birkózni a DVTK- nál? — Első edzőm Görcsös József volt, jelenleg Szorn- bathy Tibor a mesterem. — Milyen eredményt vár­tál az olimpián magadtól? — Győzni szerettem vol­na. — És ha elmaradt volna az aranyérem? — Akkor igencsak csaló­dottnak érezném magam. — Hány mérkőzést kel­lett megnyerni az elsőség­hez? — összesen hetet. — Mennyi volt belőle a kétvállas? — Hat ellenfelemet idő előtt sikerült feladásra késztetnem. — Ki állt ellen a legto­vább? — Nem az igazi finálé volt a legnehezebb, hanem a csoportdöntő, azt ponto­zással nyertem. — Hányadszor vettél részt úttörő-olimpián? — Első ízben 1983-ban próbálkoztam, de akkor korán kiestem. Tavaly sok volt az edzéskihagyásom, így nem indulhattam. Az idei fellépés hozta meg végre az igazi sikert. — Hány edzésen veszel részt hetente? — Négy alkalommal biz­tos, hogy lent vagyok a csarnokban, s gyúr juk egy­mást a srácokkal. — Mivel töltőd a sza­bad idődet? — Sajnos, ebből van a legkevesebb. Ha mégis si­kerül szakítani, elmegyek a barátokhoz, vagy zenét hallgatok. — Nyolcadikos korban dönteni kell, milyen isko­lában folytatja az ember a tanulmányait. Te milyen irányba orientálódsz? — Még töprengek. Olyan oktatási intézménybe sze­retnék kerülni, ahol szere­tik a sportot. Nem haszontalan a baj­nok edzőjét, Szombathy Ti­bort is megkérdezni: mi a véleménye tanítványáról? — Bíztam Zoliban, mert a képességei alapján a leg­jobbak közé tartozik kor­csoportjában. Egyetlen hiá­nyosságát azonban mielőbb le kellene küzdenie. Ké­pes ugyanis tőle jóval gyengébbektől kikapni. Igaz a másik oldal is, bár­kit le tud győzni, de nem szerencsés ez az ingadozás. Kicsit még könnyelmű, sok függ a hangulatától. Egyébként jó erőben levő. technikailag képzett spor­toló, s tudatosan birkózik. Remélem, fejlődése töret­len ívű marad, s akkor szép pályafutás várhat rá. (doros) Schirilla ismét úszik

Next

/
Thumbnails
Contents