Észak-Magyarország, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-24 / 301. szám

1985. december 24., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 írta: Fejti György, a megyei pártbizottság első titkára a z év végéhez közeled­ve mind több szám­vetés készül itthon és szerte a világban. Érté­kel a politikus, a közgaz­dász, a bel- és külpolitikai kommentátor, de a házi­asszony is. A családok, az egyes emberek is végig­gondolják: mi az, ami si­került ebben az évben, és miben érte őket csalódás. Amíg az ember él: remél — tartja a szólásmondás. Mélyen emberi a vágy mindannyiunkban, hogy az új évben többre vigyük a szellemiek és az anyagiak terén, mint az elmúlt esz­tendőben. Mélyen emberi az a bizakodás, hogy erre képesek vagyunk tágabb és szűkebb hazánkban, a mun­kahelyen és a családban egyaránt.-Ma világszerte nagy a várakozás: mi lesz Géni után? A bizakodás erős. Egyre nagyobb teret nyer a felismerés: a békés egy­más mellett élésnek nincs alternatívája. Genf bebizo­nyította, hogy az emberi­ség békevágya olyan ko­moly erő, amely a politi­kusokat a realitások szám­bavételére, a kölcsönösen elfogadható megoldások fel­kutatására kényszeríti. A Szovjetunió és a többi szo­cialista ország dinamikus leszerelési kezdeményezé­sei, valamint a nyugati vi­lág realista politiika-i té­nyezőinek íelülkerekedése mára közelebb hozta az újabb enyhülés reményét. Elvi jelentőségű — az a közös szovjet—amerikai nyilatkozatban megfogal­mazódott tétel —, hogy atomháborút sohasem sza­bad kirobbantani, és abban nem lehet győztes, vala­mint, hogy egyik fél sem törekszik katonai erőfölény elérésére. Mindez reményt kelt arra nézve, hogy a ha­dászati paritást természetes állapotnak elfogadva, a tár­gyalások — felgyorsul! ütemben — arról folynak majd, hogy áz egyensúlya fegyverzetek legalacso-, nyabb szintjén jöjjön létre. Genf léhát egyértelműen eredménynek, új kezdetnek, bizonyos értelemben áttö­résnek tekinthető. Annak ellenére, hogy nyilvánva­lóan fennmaradtak alapve­tő, elvi nézetkülönbségek, és a tárgyalások valódi ér­tékét csak hosszabb távon, a tettek és a cselekedetek tükrében lehet majd meg­ítélni. A békét nem elég csak akarni. V a 1 amen nyiiü nk n ek tenni is kell érte. Magyar- ország mozgástere — sok más kis országhoz hason­lóan — nem nagy ebben a világban. Mégsem szabad lebecsülni azt a szerepet, amelyet hazánk a nemzet­közi politikai légkör alakí­tásában az eddigiékben be­töltött és betöltbet a jövő­ben. Hazánk állampolgárait büszkeséggel töltheti el az a tudat, hogy a Magyar Népköztársaság külpolitiká­ját egyértelmű elismerés övezi a világban. Nem sze­rénytelenség azt állítani, hogy szavunknak súlya van, s külpolitikai szere­pünk nagyobb, mint az az ország nagyságrendjéből következne. Ezt a rangot a magyar külpolitika követ­kezetes, elvi vonalával, ugyanakkor rugalmasságá­val és realitásérzékével vívtuk ki. Külpolitikánk a magyar nép érdekeit kép­viseli, ugyanakkor szövet­ségeseinkkel összehangolt politika. Jól tudjuk — az orszá­gok többségétől nagyobb mértékben — rá vagyunk utalva a nemzetközi gazda­sági és politikai együttmű­ködésre. Országunk adott­ságai, a sokat emlegetett nyitott gazdaság, a nyers­anyagban és energiahordo­zókban meglevő szerény készleteink, földrajzi hely­zetünk tesz érdekeltté ben­nünket a fokozottabb együttműködésben, a szoros gazdasági kapcsolatok ápo­lásában. Ebből természet­szerűleg következik, hogy fellélegzünk, ha az eny­hülés jótékony hatásai váltják fel a hidegháborús fogantatású gazdasági disz­kriminációt. Mi tehát so­kat remélünk a külső kö­rülmények kedvező válto­zásától. A nehéz években azonban megtanultuk: szo­cialista barátaink, szövet­ségeseink mellett elsősor­ban saját erőfeszítéseink eredményeire, népünk szor­galmára, tehetségére, a nemzeti vagyon minél rá­ció n á ti sabb felhasználására kell és lehet alapozni jö­vőnket. Ez az a stabil bel­politikai alap, amely meg­felelő önbizalmat és maga-* biztosságot adhat a nemzet­közi élet fórumain is. Moz­gásterünk tehát mindenek­előtt a magyar társadalom sokoldalú fejlesztésében, a gazdasági élet fellendítésé­ben és ennek révén az élet­színvonal emelésében, az életkörülmények érzékel­hető javításában van. Jövőnket szilárd alapok­ra építhetjük. A legfőbb politikai céljainkat illetően sikerült megőrizni a nem­zeti egységet, a társadalmi közmegegyezést. Ennek idő­szerű tartalmát a XIII. pártkongresszus dokumen­tumai vázolják fel, melyet nemzeti programként foga­dott el a Hazafias Nép­front, s melyet állampol­gárok millióinak szavazata hitelesített a tanácstagi és országgyűlési képviselővá­lasztásokon. Tudatában va­gyunk annak, hogy társa­dalmunkban ma több a fe­szültség és az érdekütkö­zés, mint korábban. A ma­gyar népgazdaság dinami­kus fejlődése a hetvenes évek végétől kezdődően le­lassult. Ennek következté­ben megtorpant az élet- színvonal növekedése, szá­mos szociális feszültség alakult ki. Honfitársaink egy jelentős része — min­denekelőtt az alacsony nyugdíjasak, a szülői tá­mogatást nélkülöző család- alapító fiatalok és a nagy- családosok — egyre nehe­zebb körülmények között élnek. Nem kevesen közü­lük kilátástalannak érzik helyzetüket. F ejlődésünk megtorpa­násának okait kriti­kusan elemeztük, a következtetéseket levontuk. Látni kell azonban, hogy még kedvező külső feltéte­lek közepette is igen bo­nyolult, több éves, ha nem évtizedes feladat egy, az extenzív fejlődési szakasz tartalékait már felélt gaz­daság intenzív pályára ál­lítása. Az elmúlt évek erő­feszítései mégsem voltak hiábavalók. Sikerült- meg­őriznünk a népgazdaság fi­zetőképességét, mérsékelni adósságállományunkat. és ezzel megalapozni egy di­namikusabb fejlődés felté­teleit. Jelentős elhatározá­sokra jutottunk a gazda­ságpolitika és a gazdaság­irányítási rendszer reform­jának átfogó és következe­tes továbbfejlesztésében, és tapasztalatokat szereztünk ennek gyakorlati megvaló­sításában. Mindezek ellenére sem nézünk könnyű évek elé, de — reményeink szerint — a VII. ötéves terv már másképpen lesz nehéz, mint ami mögöttünk van. Alapvető változást az je­lent, hogy az egyensúlypo­litikát már nem elsősorban az elosztás szférájában, a nemzeti jövedelem belső felhasználásának korláto­zása révén, hanem egy di­namikusabb — átlagosan évi 2,5—3 százalékos — nemzeti jövedelemnöveke­dés bázisán kell és lehet biztosítani. Ezáltal lehetővé válik, hogy több forrást for­dítsunk beruházásra, mű­szaki fejlesztésre és az élet- színvonal, az életkörülmé­nyek javítására egyaránt. Itt azonban szükséges megállni egy pillanatra. Manapság az élet minden területén, a gazdaság min­den szférájában erőteljes a ..panaszkodás” a pénzforrá­sok szűkös volta miatt. En­nek sok területen kétségte­lenül van alapja, és nem vitás, hogy több pénz, be­ruházási eszköz jobb lenne. Nem szabad azonban áltat­ni magunkat és elfeledkez­nünk arról, hogy az éven­te mintegy 200 milliárd fo­rint beruházási eszközt gyakran még igen pazarló­an és rossz hatásfokkal használjuk fel. Magas a be­fejezetlen beruházási állo­mány, nem megfelelő az épület-gép arány, az új beruházásoknál is alacsony az eszközkihasználtság, nemegyszer lassú, rossz ha­tásfokú a megtérülés. Ez­zel a helyzettel nem békül- hetünk meg. A beruházá­soknál, műszaki fejleszté­seknél is szigorú szelek­ciót és versenyt kell meg­honosítani. Az alacsony ha­tékonyságú, gazdaságtalan termelés esetén az állóesz­közök egyszerű megújítá­sára sem lehet — szigorú feltételek és követelmények nélkül — módot adni. A hhoz, hogy gazdasá­gunkat a tartósulni látszó holtponton át­lendítsük, a hangsúlyt a jövedelemtermelő képesség fokozására kell helyezni. Ezt pedig csak a hatékony­ság javításával, a műszaki, fejlődés meggyorsításával, a szelekció erősítésével, a fajlagos anyag- és energia- ráfordítások mérséklésével, a termelési és értékesítési szerkezet gyorsabb változ­tatásával, a piaci munka fejlesztésével, és mindezek­kel összefüggésben az ösz­tönzési rendszer hatásossá­gának fokozásával lehet el­érni. Jól tudom, nem most és nem először jutunk erre — a közvélemény számára már szólamszerűnek tűnő — következtetésre. Ez azonban mit sem von le a megállapítás és a köve­telmény igazságtartalmából. Az azonban kétségtelen, hogy a dolgok a követel­mények unos-untalan is­métlésétől nem mennek előre. A közvélemény jog­gal vár el határozottabb, következetesebb tetteket és cselekvést az élet minden területén. A párttól, a kor­mánytól, a tanácsoktól, a vállalatok, intézmények ve­zetőitől. A szükséges változások és megújulás élére minde­nütt a pártszervezeteknek kell állniuk, szövetségre lépve minden olyan, a szo­cializmus platformján álló erővel, melynek fontos a haza sorsa, gazdaságunk felzárkóztatása, egy igazsá­gosabb. emberibb, a való­di értékeket megőrző és újaikat alkotó, humánus társadalom felépítése. Eh­hez nyíltabb, nyitottabb, érzékenyebb, az új megkö­zelítési módok iránt fogé­konyabb politikai munkára van szükség. A párt fóru­main napirendre kell tűz­ni az embereket nap mint nap foglalkoztató kérdése­ket is. Nemcsak lehetséges, hanem kifejezetten szük­séges a nyílt, szenvedé­lyes, a kételyeket tisztázó vita. Csak így tudjuk a po­litikai. szervezeti és cse­lekvési egységet újra és új­ra megteremteni. Csak így tudjuk a párt politikáját bátran, önérzetesen, meg­győződésből, nemcsak kö­telességből képviselni. Hoz­zátenném: a vita elemi fel­tétele a konstruktivfitás, a kölcsönös tolerancia, értel­me pedig a megoldásra érett kérdésekben a dön­téshozatal. majd a végre­hajtás megszervezése és következetes ellenőrzése. Ezek ma még nem az erős­ségeink. A vitákat tehát tudnunk kell lezárni, és semmiképpen sem a mun­ka, a cselekvés helyett kell vitatkozni. A pártszervezeteknek vi­lágossá kell tenniük azt is, hogy eredményeink forrása az élet minden területén a munka. A feladatok telje­sítéséhez pedig nagyobb erőfeszítésre, fegyelmezet­tebb munkára, a jövedel­mek és a teljesítmények szorosabb összekapcsolásá­ra van szükség. Nincs jo­gunk és okunk az elnézés­re. sem a kötelességmu­lasztó vezetőkkel, sem a fi­zikai dolgozókkal szemben. A munkamorál, a munka szervezettsége, a munka- időalappal via'ló gazdálko­dás radikális javítása nél­kül nincs esélyünk arra, hogy gondjainkon úrrá le­gyünk. Lényeges annak tu­datosítása: az életszínvonal emelésének, az életkörülmé­nyek javításának az a fel­tétele, hogy a gazdasági fej­lődés minőségi elemeiben, a hatékonyság javításában eredményeket érjünk el. Az évtized hátralevő évei­ben szűkebb pátriánk, Bor­sod-Abaúj-Zemplén megye is — minden, az iparszer­kezettel, mezőgazdasági ter­melési lehetőségeinkkel, és relatív infrastrukturális le­maradásunkkal összefüggő gondok, bajok ellenére — fejlődni fog. Jól prosperál, biztos jövő és jelentős fej­lesztések előtt áll a vegy­ipar, mely javuló fajlagos mutatók mellett dinamiku­san növeli termelését, ex­portját, és jelentős nyere­séget realizál. Mindez tük­röződik az ebben az ága­zatban dolgozók — utóbbi években két számjeggyel mérhető — bér- és jöve­delmi viszonyaiban, sőt a vegyiparral együtt fejlődő és növekvő városok — Le- ninváros és Kazincbarcika — arculatán is. Összessé­gében kiegyensúlyozott a megye gépiparának terme­lése is, bár a fajlagos mu­tatók javulása megtorpant, egyes termékeknél pedig a fizetőképes kereslet csökke­nése visszavetette a tőkés exportot. Az ágazat nyere­ségpozíciói elfogadhatóak. Az ott dolgozók minden tiszteletre méltó erőfeszíté­se, és gyakran áldozatot is vállaló, kemény munkája ellenére súlyos strukturá­lis, pénzügyi és termelési gondokkal küzd a szénbá­nyászat és a kohászat. A jövő azonban itt sem bi­zonytalan. Jó minőségű szénre és kohászati termé­kekre szüksége van az or­szágnak. A pénzügyi fize­tési nehézségek áthidalá­sára már döntések szület­tek. Elkészült az ágazatok fejlesztésének, intenzifiká- lásának, a gazdaságossá nem tehető tevékenység visszafejlesztésének prog­ramja is. Bízunk benne, hogy a jelenleg folyamat­ban levő gazdaságpolitikai, pénzügyi és szakmai mér­legelés, vita a jövő év el­ső felében lezárul, és így mód nyílik egy hosszabb távú struktúraátalakító program első lépéseinek megtételére. Széles körű felmérő, elemző munkát követően megkezdődött a megye kedvezőtlen termő­helyi adottságú termelő- szövetkezetei kiegyensú­lyozott, jövedelmező gaz­dálkodási feltételeinek megteremtése. A veszteség­csökkentést, a jövedelem­növelést. az adottságokhoz alkalmazkodó termelési szerkezet kialakítását szol­gáló rövid távú döntések már megszülettek. Ezzel párhuzamosan folyamatban van a megye fejlődésben elmaradott térségei hosz- szabb távú felzárkóztatása, programjának kialakítása, mely mintegy 150 települé­sen több mint 90 ezer em­bert érint. A tervidőszak második felében határozott lépéseket kívánunk tenni az ezekben a térségekben élő emberek élet- és mun­kakörülményeinek javítá­sára, a termelő- és lakos­sági infrastruktúra fejlesz­tésére. A megye egészét illető­en folytatjuk az örök­lött kommunális, inf­rastrukturális feszültségek enyhítését, az alapellátás javítását, az indokolatlan ellátási különbségek mér­séklését. A tervidőszak vé­géig felépül mintegy 22— 23 ezer lakás. Ezzel jelen­tősen enyhíteni tudjuik a mennyiségi ellátási gondo­kat. Jelentősen bővül a víz- és csatornahálózat. Ja­vulnak a közoktatás tár­gyi, technikai feltételei. Az igényekhez közelállóan ki­elégíthető a bölcsődei és az óvodai ellátás. Jelentősen javul az egészségügyi ellá­tás, valamiint az idős, be­teg emberékről való szo­ciális gondoskodás, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Mindezek mellett is jócskán maradnak még feszültségeink. A szüksé­gesnél és kívánatosnál csak szerényebb fejlesztést, ese­tenként pedig csak szinten tartást tudunk biztosítani olyan fontos területeken, mint a tömegközlekedés, az úthálózat, a hírközlés, a kereskedelem és a szolgál­tatás, valamint az idegen- forgalom, a sportolás és a turizmus feltételrendszere. A rendelkezésünkre álló tanácsi forrásokat — mi­ként a múltban, úgy a jö­vőben is — jelentősen ki­bővítheti a lakosság társa­dalmi munkája, tenni aka­rása saját lakókörnyezete otthonosabbá, kulturáltab­bá tétele érdekében. A la­kossági kezdeményezésekre, az állampolgári öntevé­kenységre jobban kell épí­tenünk a jövőben, szigorú­an tiszteletben tartva a he­lyi kezdeményezések tar­talmát, a lakosság javasla­tait. Mindent egybevetve, Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében is bizakodással és megalapozott reményekkel nézhetünk a jövőbe. Bizto­sak lehetünk abban, hogy munkánknak, erőfeszítése­inknek, esetenként áldozat- vállalásunknak van értel­me, az eredmény, ha tisz­tességesen dolgozunk, nem fog elmaradni. Magabiztos­ságunkat erősíti, hogy is­merjük hibáinkat, gondja­inkat és . lehetőségeinket, célkitűzéseink pedig reáli­sak. Adottak, illetve meg­teremthetők megvalósítá­suk feltételei. A párt számára rendkí­vül fontos, hogy a nehe­zebb években is élvezi a magyar nép túlnyomó többségének bizalmát. Be-' bizonyosodott, hogy a né­pi-nemzeti egység nemcsak a folyamatos sikerek, ha­nem a nehézségek idején is kiállja a próbát. Az idei nagy politikai akciók — a tanácstagi és képviselővá­lasztások, a népfront- és a szakszervezeti választások — is bizonyítják, mennyi konstruktív elképzelés, ja­vaslat és tenni akarás él az emberekben. Az is látszik azonban, hogy hol vannak az egységet kikezdő fe­szültségpontok. A társadalomban diffe­renciálódás megy végbe, melynek következményei a jövedelmek és a vagyonok növekvő különbségeiben is egyre inkább megjelennek. Látnunk kell, hogy a köz­vélemény ezt meglehetősen nehezen viseli, pedig a dif­ferenciálódás — bizonyos keretek között — szükség- szerű. és egyáltalán nem antiszocialista jelenség. Ah­hoz azonban, hogy a szük­séges és kívánatos diffe­renciálódást elfogadtassuk, nagyobb figyelmet kell for­dítanunk — és ami fonto­sabb, kezelni kell tudnunk — a jövedelmi, vagyoni skála szélső pontjain elhe­lyezkedő csoportokkal kap­csolatos problémákat. Egy­részt minden törvényes eszközt felhasználva, hatá­rozottabban és eredménye­sebben kell visszaszorítani a munka nélkül szerzett jövedelmeket. E téren tel­jesen jogos a közvélemény növekvő türelmetlensége. Másrészt — megfelelő adóztatási eszközökkel — a kívánatos keretek között kell tartani a munkával szerzett jövedelmeket, biz­tosítva a társadalmilag igazságos közteherviselést, és az adózás után fennma­radó jövedelem nyugodt, zaklatástól mentes élveze­tét. Harmadrészt a szociál­politika eszközrendszerét bővítve, a rászorultság el­vét következetesebben al­kalmazva, biztosítani kell az önhibájukon kívül a társadalom perifériájára szoruló csoportok társadal­milag elfogadható életkö-’ rülményeit. Meg kell őriznünk, sőt javítanunk kell az áruellá­tás, a szolgáltatás színvo­nalát. Ez szükségképpen együttjár a kisipar és a kiskereskedelem jelenlété­vel — sőt az ellátatlan te­rületek helyzetének javítá­sa végett — hatóköre és szerepe bővülésével. Gátat kell azonban vetnünk a „lánckereskedelemnek”, az állami és magánkereskede­lem érintkezési pontjainál előforduló visszaéléseknek, az indokolatlan áremelé­seknek. Erősítenünk szükséges a közélet tisztaságát, szigo­rúan fellépve a hatalommal való visszaélés, a korrup­ció minden formája és megnyilvánulása ellen. Ja­vítanunk kell a közrendet és a közbiztonságot, bizto­sítva az állampolgárok nyu­galmát, köz- és vagyonbiz­tonságát. Határozottabban fel kell lépnünk a bűnözés és a garázdaság minden formája és annak meleg­ágya. a munfcakerülés és az alkoholizmus ellen. Valószínűleg ünneprontás — és ilyen értelemben il­letlenség — karácsony nap­ján ezeket a társadalmi anomáliákat felidézni. De egy felelős politikai veze­tés nem kerülheti meg az embereket nap mint nap foglalkoztató és irritáló kérdéseket. Sőt, túl kell jutnia a felismerésen és cselekedni kell. Mély meg­győződésem : — anélkül, hogy a vállalkozókedvet, a kívánatos differenciálódást, és mindazt a felhajtóerőit, amely társadalmunk dina­mizálásához szükséges, megtörnénk — gátat kell vetnünk az önzés, az egoiz­mus, az individualizmus hovatovább mértéktelen el­uralkodásának, az emberi kapcsolatok eldurvulásá­nak. Számtalan példa bi­zonyítja, hogy tisztességes ember tartósan mások ro­vására nem lehet boldog. Számtalan példa bizonyít­ja, hogy az emberek több­ségében él az önzetlenség, az együttérzés, a szolida­ritás érzése, a segíteni aka­rás, a tettvágy, ha ember­társai elesettségét látja. Ér­dekünkben áll, hogy ezeket a sajnálatosan háttérbe szorult értékeket rehabili­táljuk. Az ünnep meghitt pillanataiban is el kell ezen egy kicsit gondolkodnunk, számvetést csinálni, binék- kinek a maga környezeté­ben. K arácsony van. Ülünk az ünnepi asztalnál, a karácsonyfa mellett. Ajándékozunk, örülünk egymásnak. Igaz, ma a csa­ládok egy részében jobban meg kell gondolni, hogy mi legyen az ajándék. De bé­kesség van. Rend és nyu­galom. És átmeneti nehéz­ségeink nem feledtethetik korszakos eredményeinket, nem feledtethetik reális, értelmes céljainkat. Legyen Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye minden lakosának bé­kés, boldog karácsonya. Le­gyen sok öröme az új eszten­dőben minden családnak.

Next

/
Thumbnails
Contents