Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-12 / 265. szám

1985. november 12., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Hat év után búcsú az élvonaltól „Négy emberen állt vagy bukott a sorsunk" Totónyeremények Sok a találat sport A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 45. heti totónyeremények az illeték levonása után a kö­vetkezők. Tizenhárom plusz egy taláiatos szelvény 159 db, nyereményük egyenként 17 880 forint. Tizenhárom ta- lálatos szelvényt 318 dara­bot találtak, ezek nyeremé­nye egyenként 8940 forint. Tizenkét találatot 7813 szel­vényen értek el, nyeremé­nyük egyenként 364 forint. Tizenegy találatot 60 136 fogadó ért el, ezekre a szelvényekre egyenként 47 forintot fizetnek. A tíztálála- tosok száma 273 258 darab, nyereményük egyenként 20 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Lányok a tatamin Érmek, helyezések, feladatok Ózdon mindig hálás dolog volt a kézilabdáról beszélni. Ha szóba került a kohászvá­ros „nemzeti sportága”, meg­oldódtak a nyelvek, felele­venedtek az emlékek, régi történetek. A Marosi István nevével fémjelzett korszak állomásai­ra viszont már csak néhány tabló emlékeztet. Valameny- nyit az egyesület tekecsarno­kában helyezték el, ott, ahol az élvonalból most kiesett férfiak öltözői is találhatók. Az irodában, a megbeszélt időpontban hárman is vár­tak. Marosi, az egykori több mint 160-szoros válogatott, az ügyvezető elnök hely- lyel kínált. A fotelban ülő íljpál István szakosztály- elnök és Bereczky György edző arcán a csalódottságot első pillantásra sem volt ne­héz leolvasni. A ’85-ös esz­tendőt nyilván szebbnek képzelték el. Marosi kezdte, s törte meg a csendet: — A kudarc valamennyi­ünket megviselt. Jómagam talán aktív játékos korom­ban sem idegeskedtem any- nyit, mint az idei küzdelem­sorozat utolsó fordulói alatt. A balsiker perceiben mégis állítom: pánikba azért nem estünk. Űjpál István (aki már a helyi „aranycsapat” idején is vezető volt), mintha men­tőövet kapott volna, beleka­paszkodott az ügyvezető el­nök gondolataiba: — Emlékezzünk csak, Pis­ta! Veled, a világválogatot­tal azt hiszem, kétszer is könnyűnek találtattunk az NB I-ben és mégsem tűz­tük ki a fekete zászlót. De nem fogjuk most sem! Ak­kor cselekszünk helyesen, ha alapos önvizsgálódást tar­tunk, mérlegre tesszük: mi az. amiben hibáztunk és mi­ről nem tehetünk. Abban mindhárman megállapod­tunk. hogy riválisaink egyik­másik. felettébb furcsa ered­ményét nem hozzuk szóba. Bizonyítani semmit nem tudunk, ezért helyesebb, ha nem vádaskodunk. — Bármilyen furcsán hangzik, a csapat teljesítet­te a célkitűzésben foglalta­kat — vette át a szót Be­reczky, — 18—20 pont meg­szerzését irányoztuk elő, s 18-at össze is gyűjtöttünk. Az sajnos a mi tragédiánk, hogy ez nem volt elegendő a megkapaszkodáshoz. 1984- ben. de korábban is, 14—16 pont kényelmes biztonságot adott. Egy esztendővel ez­előtt az ÖRSE 21-et inkasz- szálva a hetedik helyen kö­tött ki. Idén az erőviszonyok eltolódásának következtében az alsóházban tanyázók a jobbak rovására „meneteltek” előre, így a bennmaradás­hoz szükséges minimumha­tár is emelkedett. — Ebből az következik, hogy az önök készülékében nem volt hiba . . . Kifakadt: — Erről szó sincs! Ide­genben nem raboltunk egy pontot sem, még az Űjpesti Dózsával szemben is alul­maradtunk. Kiesésünkben így vastagon benne van a vendégként nyújtott „pro­dukciónk”. Gyorsan leszö­gezem azonban, hogy az együttes, teremben képtelen volt önmagát adni, mert egész évben a szabadban, bitumenen dolgozott, edzett, alapozott. — A bajnokság előtt hang­súlyozta: élvonalbeli tagsá­guk meghosszabbítását Óz­don kell biztosítaniuk. — Igen. Oroszlánbarlan­gunk köztudottan nem fek­szik az ellenfeleknek. Ottho­nunkban 18 pontot gyűjtöt­tünk. ugyanannyit, mint ’84- ben. Megvertük a Rába ETO-t és a Tatabányát, igaz, a Békéscsabával szemben elvesztett két pont nagyon hiányzott, összességében volt két terven felüli győzel­münk, négy biztosnak vélt pontot viszont elkótyave­Lovószon nem múlott... Az ÓKSE egyik erősségének bizo­nyult a bajnoki mérkőzéseken. tyéltünk. Gyakorlatilag te­hát a papírformának megfe­lelően alakultak a dolgaink. Sajnálom a csapatot, mert ha újra kezdenénk, sem tudnánk többet. Bereczky januárban került a kormányrúd mellé, mert a korábbi mester, Závodsz- ki István, gazdaságvezetői munkája mellett nem vál­lalhatta tovább a szakveze­tői funkciót. Keretükben — mint minden évben — újra változások történtek — a ke­délyek pedig felkorbácsolód- tak. Benei abbahagyta, Husz- ti és Kovács katonai szol­gálatra vonult be, Tóth Pécs­re igazolt, Pribéknek lejárt a szerződése, nem tudták visszatartani. Pi Másukra megszerezték Lovászt, Ko­vács L.-t, Gazdagot és a le­szerelő Gönczyt. — Sokan és sokszor kér­dezik, hogy miért cserélődik majd' évente játékosállomá­nyunk? — folytatta Marosi. — Itthagyott már minket — Tóthon és Pribéken kívül — Sípos, Pusztai, M edgy esi, Bogárdi, Jakab, Németh és Bessenyei, hogy csak a ne­vesebbeket, a kitűnő képes­ségűéket soroljam. Az okok egyszerűek. Sportolóink szin­te keresik-kutalják a tehe­tősebb egyesületeket, mert azoknál többet tudnak ke­resni! Özdon, a nehezen prosperáló kohászati üze­mek már nem tud olyan hátteret teremteni a sport számára, mint esztendőkkel ezelőtt. Szűkültek a lehető­ségek és természetesen ke­vesebb jut a kézilabdára is. Ráadásul nincs főiskolánk, nincsenek lakáskulcsaink. Vagyis — ki kell mondani — versenyképtelenné vál­tunk. Az ötezer forint kö­rüli alapfizetések — legyen bármennyi (a tulajdonkép­pen mindig bizonytalan) pontprémium — az élvonal­beli játékosokat nyilván gondolkodóba ejtik. És még egy nagyon lényeges dolog­ról: Debrecenben, Várpalo­tán vagy Szegeden valósá­gos városi ügy a kézilabdá­zók szereplése! Nálunk pe­dig csak bázisüzemi és egye­sületi kérdés. A különbség ezután már az osztályba so­roláskor is megmutatkozik. — Mindezeket figyelembe véve, szakberkekben már a felkészülés során kimondták az ítéletet: az ÓKSE nem tud megkapaszkodni... — Féltem én is — felelte Bereczky. — Aztán a tavasz után rózsaszínűbbnek lát­tam a helyzetet, önmagunk­hoz képest jól játszottunk, még bravúrokra is képesek voltunk. Mindössze négy kulcsemberrel „kapartuk” össze pontjainkat, úgy, hogy valamelyik kapusunk, to­vábbá Cseri, Lovász és Grál rendre a maximumot hoz­ta. A kiegészítő emberek tudása nem közelítette meg az élvonal szintjét. „Lefor­dítva” ez annyit jelentett, hogy meccsenként rendre négy emberen állt, vagy bu­kott a sorsunk. Vetélytársa- ink ébből a szempontból többel mutattak fel! A kézilabda napjainkban már teremsport. Ózdon nincs olyan fedett létesítmény, melyben a csapat törzskö­zönségét — átlagosan 2000 embert — el tudták- volna helyezni. Mivel róluk ért­hetően nem akartak lemon­dani, az MKSZ-től évente engedélyt kértek a szabad­téri szereplésre. A szövetség sohasem tapsolt, de mindig aláírta a Kohász beadvá­nyát. Az ózdiak így fokoza­tosan maguk ellen hangol­ták a csapatokat, a bírókat és a sportág vezetőit. Erről beszélt Újpál István is: — Azért, mert bitumenen játszottunk, érthetően rossz szemmel nézlek ránk az MKSZ-ben. Kivívtuk az NB I- es gárdák ellenszenvét, mert játékosaik a kőkemény talajon gyakran megsérül­tek, féltették testi -épségü­ket, így valós tudásuk alatt produkáltak. A szövetségi kapitány is állandóan kér­dezgette: mikor kapja végre egészségesen az Ózdról ha­zautazókat? Ügy éreztük, hogy a bírók kegyeit is el­vesztettük . . . Kiesésünk után az élvonalbeli csapatok fel­lélegeztek, nem kell tovább szabad téren küzdeniük. Le­gyünk újra tárgyilagosak: a maga szempontjából min­denkinek igaza van. Azért viszont, hogy az Ózdi Ko­hásznak nincs sportcsarnoka, nem mi vagyunk a felelő­sek. Igen ám, de ha ezzel „védekeznénk”, a szó szoros értelmében kinevetnének, vagyis a kör itt 'bezárult. A fekete-fehérek egyvégté- ben hat esztendeig „kerget­ték” a labdát az NB I-ben. A jövő elképzeléseiről az ügyvezető elnök így véleke­dett : — Most az elsődleges fel­adatunk, hogy a keretet együtt tartsuk, mert újabb távozásokat egyhamar nem hevernénk ki. Tehát nem adunk ki senkit! Remélem, hogy a fejekben is rendet tudunk teremteni, ennek ér­dekében tudatosítjuk a já­tékosokban : nem szakadt le a mennyezet, saját hibáikat javítsák ki. Ugyanezt kell tennünk nekünk, vezetők­nek. Továbbra is saját ne­velésű játékosainkra épí­tünk, mert — miként már említettem — az átigazolási frontot nem az ÓKSE-nek találták ki. Igyekszünk majd egy más szellemű gárdát ki­alakítani és a szakmai mun­ka színvonalát emelni. Az NB I B mezőnyét ismerjük, ha odafigyelünk, visszake­rülhetünk. Az én időmben is csak egy-egy évet töltöt­tünk a második vonalban. Szilárdan hiszünk abban, hogy az ÓKSE-t a hetedik ötéves tervben megajándé­kozzák egy fedett létesít­ménnyel, és akkor végre nyugodt körülmények között dolgozhatunk majd. Az ózdi kézilabda-szak­emberek szavaiból világosan kitűnt: búcsújukból az ob­jektív és szubjektív ténye­zők egyaránt kivették a ré­szüket. Az együttes sorsa kimondottan hasonlít azNB II- ből nyáron „kipergett” labdarúgókéhoz. A focisták háza táján már rendet csináltak. Átszerve­zéseket hajtottak végre, ha úgy tetszik, „sepregettek”. Az intézkedések éreztetik hatá­sukat, a területi bajnokság Mátra csoportjában listave­zetők. Marosi kifejtette, hogy kézilabdázóik „sínre” tétele jóval könnyebb fel­adatnak ígérkezik. A szakma legkiválóbb mesterei közé tartozott, nyil­ván tudja, mit beszél! Kolodzcy Tamás A felnőttek és juniorok egyéni országos bajnoksága után az elmúlt hónap végén Budapesten rendezték meg a serdülő és ifjúsági korosz­tálybeli női cselgáncsozók bajnokságát. Az országos se­regszemlén megyénket az MVSC lányai képviselték. Három bajnoki címet nyer­tek, és több dobogós helye­zést értek el. Az átlagon felüli produktum kapcsán beszélgettünk Markovits László edzővel. — Céltudatosan készültünk a bajnokságra. Rendszere­sen hetente három kötelező edzést tartottunk. Ezeken sok technikát gyakoroltunk, és programunkba beiktat­tuk a különböző izomcsopor­tok erősítését szolgáló gya­korlatok egész sorát. Súly­zózás, kötélmászás, mind­mind az erősítést célozták. Ez a munka egyáltalán nem jelentette a lányoknál az izomzat eltorzulását. Annak ellenére sem, hogy verseny­zőink zöme saját belátása szerint „rátett” edzésadag­jára, és több olyan fiatalom volt, aki hetente ötször dol­gozott. így reményeink ke­mény munkára épültek. — Meghozta ez a várt eredményeket? — Csaknem maradéktala­nul. A felnőtt első osztályúak bajnoki seregszemléjén a 66 kg-os súlycsoportban Szűcs Enikő bronzérmet nyert. A junioroknál az 56 kg-os Wittchen Adrien szintén harmadik lett, míg Hrinda Ilona az ötödik helyen vég­zett. Az elmúlt hónap végén megrendezett serdülő- és if­júsági bajnokság egyértelmű sikert hozott. Egyesületün­ket 15 fiatal képviselte ered­ményesen a fővárosban. A 44 kg-ban Barna Mónika ezüst-, Tóth Judit bronzér­met nyert. A szintén serdü­lő Fekete Judit a mérlege­lésnél 60 dekával átesett a súlyhatáron, és így a 48 kg- osok között kellett indulnia. Szerencsére, ez nem zavarta meg és bajnok lett. Elisme­rést érdemel Földényi Ama- rilla ötödik helye is. hiszen ez is két pontot jelent egye­sületünknek. Az ifik még többet produkáltak. A 40 kg-ban Király Ildikó, az ifik között is nagyszerűen debütált, megismételte ta­valyi serdülőbajnokságát. A 44 kg-os Majláth Móni­kát ellenfelének egy enyhén fogalmazva is sportszerűt­len „taktikai fogása” fosz­totta meg a bajnoki címtől. Mónika hat másodperccel a befejezés előtt három pont­tal vezetett, s ekkor ellenfe­le kilökte a szőnyegről. A bírók leléptették verseny­zőnket ... így csak második lett... A legimponálóbb tel­jesítményt a 61 kg-os Aía- csuga Carmen nyújtotta, ő mind az öt bajnoki találko­zóját iponos győzelemmel nyerte, ráadásul mindig más­más technikával. Példamuta­tó edzésmunkája —, ötször edzett egy héten! — meg­hozta az eredményt. A +61 kg-ban Kovács Szilvia is a még pontot érő ötödik he­lyen végzett. — Mi van még hátra? — November 16-án, Buda­pesten a serdülő és ifjúsági csapatbajnokság. Reméljük, sikerül mindkét korosztály­ban legjobb csapatunkat in­dítani. A serdülőknél Barna, Tóth, Fekete, Misurák, Ta­más és Földényi, az ifiknél Király, Majláth, Tiser, Du­dás, Kovács K., Macsuga és Kovács Sz. a tervezett csa­pat. Serdülőinktől, ifjúsági- ainktól a CSB-n is aranyér­met várunk. Az ificsapat kulcsembere, Macsuga Carmen az edzés röpke szünetében így érté­kelte produktumát: — Nagyon akartam, úgy készültem, hogy teljesítmé­nyemmel bebizonyítsam: ta­valy igazságtalanul szorul­tam le a dobogó legmaga­sabb fokáról... Sikerült ma­gamat fanatizálni. Jól rajtol­tam. mert nagy riválisom, az egri Román Kati ellen ipo­nos győzelmet szereztem, s még négy ilyen győzelem juttatott az aranyéremhez. Egyébként a Földes Gimná­zium második osztályos ta­nulója vagyok, és sikerül a sportot és a tanulást össze­hangolni, tavaly kitűnő vol­tam. Most szeretnénk a CSB-t is megnyerni, ezért valamennyien keményen dol­goztunk. és a bajnokságon odaadással fogunk küzdeni. Kossárik Nándor Borsodi Építők Volán SC —Győri Elektromos 17-8. Győr, NB I. férfi. A mis­kolci együttes rendkívül ér­tékes győzelmet aratott ide­genben, s ezzel megnyílt az út egy remek helyezés el­éréséhez. Gy.: Báthory (5), Bénák (5), Szűcs (4), Lacz- kó (3). Borsodi Építők Volán SC —Borsodi Kinizsi 11-5. Bocs NB II. női. A rangadón miskolci siker született, amely tulajdonképpen a pa­pírformát igazolta. A hazai­ak azért búslakodtak, mert Széles betlizett, egyetlen­mérkőzést sem nyert. Gy.: Molnár (4), Kriston (3), Ma­sason (2), Kertész (2), illet­ve Brilla (3), Czirják (2). Szolnok—Borsodi Kinizsi 21-4. Szolnok, NB II., férfi. A vendégek csekély ellenál­lást tudtak kifejteni a jó erőkből álló szolnokiak el­len. Gy.: Ignácz (2), Kris­ton (1), Simon (1). Bátonyterenye—December 4. Drótművek 18-7. Bátony­terenye, NB II, férfi. Győz­tek: Gulyás (4), Engi, Ti­sza, Tóth (1—1). Csak röviden... ÖKÖLVÍVÁS. Nemzetközi csa­patmérkőzést rendeztek Sajó- szentpéteren. A Borsodi Bá­nyász gárdája az NDK-beli Cottbus együttesét fogadta. A bányászok 14-10 arányban nyer­tek, győzelmeiket Isaszegi, Ivan- csik. Zsíros, Farkas, Csépányi, Mező és Fábián aratták. Érde­kesség, bogy Isaszegi visszavá­gott az NDK-ban elszenvedett vereségért Frölischnek. Szolnok adott otthont az if­júsági országos bajnokságnak. A Borsodi Bányász fiataljai közül Baranyi és Kraj egyaránt a harmadik helyet szerezték meg súlycsoportjukban. Serdülő országos bajnokság — Salgótarján. Harminchét egye­sület 112 sportolója nevezett. A borsodiak várakozáson alul sze­repeltek. A 42,5 kg-os súlycso­portban Lakatos (M. Kinizsi), az 54 kg-ban pedig Dubszki (B. Bányász) harmadik lett. LABDARÚGÁS. Videoton— Csepel 1-0 (1-0). Székesfehér­vár, NB I-es mérkőzés. G.: Kerekes (11-esből). Fölényes győzelem A Miskolci Kinizsi OB l-es jégkorongozói megszerezték első győzelmüket. Hazai környe­zetben a KSI gárdáját 15-5 arányban verték. Képünkön a találkozó egyik pillanata látható. Fotó: Mák Asztalitenisz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents