Észak-Magyarország, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 12 1985. november 16., szombat A Klapka György utcai épület, amelyben a gyerekek a hétköznapokat töltik — Hogy hívnak?... Misi? Az egyéni foglalkozásoknak döntő szerepe van a beszédtechnika elsajátitásában Szeptember közepén kereste fel szerkesztőségünket Hegedűs Mihály, a December 4. Drótmüvek dolgozója. Elmondta: tízéves kislánya több éve tanul már az egri Siketek Intézetében, hatvanöt borsodi társával együtt. A gyermekek a hétköznapokat családjuktól távol töltik. Péntekenként azonban izgatottan várják a tanítási órák végét, mely a hazaindulás közeledtét jelenti számukra. Az idén gyarapodott az intézetben a borsodiak száma, és ez gondot okozott az utaztatásban. Az iskolás korúak emiatt csupán kéthetente látogathattak el otthonaikba. Talán nem szükséges részletezni, milyen sokat jelent ezeknek a gyerekeknek a családban eltöltött hét vége. Fontos a gyerek közelsége a szülőknek is. Ezt példázta a Hegedűs Mihály ötlete: „Sokszor vállaltam kommunista műszakot vállalati, közösségi érdekekért. Miért ne tehetném most ugyanezt a saját gyermekemért?. .. Olyan társadalmi összefogást javaslok, amelynek eredménye egy űj iskolabuszt jelentene az intézetnek. . .” Lépésről lépésre Első teendő volt a Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatóját felkeresni. Hogy miért?. . . Az édesapa javaslata- túlságosan időigényes. És talán nehézséget okozott volna a szervezése. Az önzetlen támogatásnak tehát másik változatát kerestük. Az MKV igazgatója segítőkésznek bizonyult. Mint mondotta: — Lehetőségünk van arra, hogy átadjunk az intézetnek egy — már forgalomból kivont — autóbuszt, természetesen használható állapotban. Ám felújítására nem vállalkozhatunk. Ebben talán a Borsodi Autójavító Vállalat segíthet . . . Kérésünk az említett vállalat igazgatójánál hasonló fogadtatásra lelt. A több százezer forint értékű alkatrészek kivételével minden felújításra vállalkoznak. Anyagi helyzetük azonban gátolja a drága berendezések, mint például a motor, vagy a futómű beszerzését. Az egri 4-es Számú Volán Vállalatnál viszont folyamatos karbantartásra tettek ígéretet. Akikért mindez történik Hogyan boldogulnak azok a gyermekek, akiket sorsuk arra késztet, hogy itt éljenek a siketek intézetében? Az egri Klapka György utcai, barokk stílusú emeletes házat a századelőn építették a hallássérült, beszélni nem tudó gyermekeknek. Kissé félve léptünk be a nagy kapun. Az óraközi szünetekben zsibongó gyermekekre gondoltunk. Vajon itt mit hallunk?. . . — Szervusz, Misi! — Te vagy Misi? — Én vagyok Misi — szűrődött ki a folyosó végéről az erőteljesen artikuláló hang. Néhány lépéssel odébb, három-négy év körüli kisfiút pillantottunk meg, fején fülhallgatóval. Az előtte guggoló, fehér köpenyes óvónő mikrofonba ismételte a két- há romszavas ismerkedést, bemutatkozást tanító mondatokat. Két nagy bogárszem tapadt az okító szájára. — Matisz Misi nemrég került hozzánk — mondja a szurdopedagógus, dr. Sebestyén Emilné. — Még: nem nyilatkozott meg. Hosszú idő kell hozzá. A terem nem hasonlítható az óvodák megszokott képéhez. Jóllehet, van tábla, könyv, játék, ám a berendezés kiegészül az egymás mellett sorakozó íülhallga- tós készülékekkel, erősítőkkel, mikrofonnal, a szóra bí- lás nélkülözhetetlen eszközeivel. A falon gondosan elrendezett névkártyák láthatók, amelyeket sajátos módon fényképpel láttak el. Ennek segítségével ismerkednek meg egymással, nevelőikkel a kicsinyek az óvodában. A szomszédos helyiségben már az egyéni foglalkozás szem- és fültanúi lehettünk. Az asztalon hangerősítő, a falon nagyméretű tükör. — Zolika! Mutasd meg. hol van a tábla — hangsúlyozza az éppen tanított szót Muraközi Andrea nevelő. S a kisfiú, rövid töprengés után rámutat az asztalon elhelyezett papírdarabok egyikére. — Jól van — biztatja elismerően. — Ügyes vagy. Most azt mondd meg szépen, mi van ott? — Tááába... — feleli el- nyújtottan a kérdezett. Hosszú-hosszú gyakorlás, türelem eredménye ez a felismerés és a már értelmezett szó kiejtése. Nem elég hozzá a közösségi foglalkozás. — Az egyéni foglalkozás lényege, az órai anyag elmélyítése, a szókincs automatizálása — mondja Andrea. — Itt, az asztalon levő, úgynevezett szócsíkok alapján ismételjük újra, meg újra az azonos fogalmakat. Legutóbb például a születésnappal kapcsolatos szavakat dolgoztuk fel. Ma már mindannyian tudják, mii jelent az ajándék, a torta, az ünnep. Hallás, beszéd, tanulás Fent, az emeleten az iskolások vannak. Legnehezebb feladat a beszédtanulás. Ha ez sikerül, — márpedig az intézet valamennyi dolgozója ezért fáradozik — akkor következhet az iskolai tananyag, a számtan, az olvasás, stb., egyszóval az általános oktatás. Vass László, az intézet igazgatója A félkörben elhelyezett asztalok mellett, elmaradhatatlan fülhallgatójukkal fejükön, kékköpenyes fiúk és leányok figyelik a tanárnő minden szavát. Valósággal csüngenek a csupaszemek a beszélő szájon. Az előkészítő második osztályában délelőtti foglalkozáson tanultakat ismétlik Hercegh Emese nevelőtanár segédletével. A szomszédos tanteremben már nagyobbak vannak. — Jó napot kívánok! — üdvözlik az idegeneket a tanulók, majd folytatódik az óra. Az ugyancsak félkörben elhelyezett asztalok szélén szőke kislány mosolyog. Készségesen húzza ki az asztalhoz becsúsztatott széket maga mellett. Nem szól, mégis megértjük, azt akarja, üljünk mellé. Az óra végén hosszasan beszélgetünk vele. — Hogy hívnak téged? Muter Anita a nevem. Van egy testvérem. Péter. Én kilencéves vagyok, Péter hétéves. Miskolcról jöttünk ide lakni. Szépen, folyékonyan válaszol a kérdésekre, amelyeket — mint később észrevettem — szájról olvasott le. hiszen a fülhallgatót már régen levette. Anita, ahogyan társai is, várja a délutánt. Néhány nap következik, amelyet szűk családi körben, a mamával, a papával, a testvérrel tölthet el. Sorra járva az osztálytermeket, elérkeztünk a legkisebbek hálótermeibe. Az izgő-mozgó-mosolygó apróságok körében egyszer csak megragadja valaki a kezem. Egy kisfiú, aki riadt szemekkel néz rám, és szinte vonszol magával az egyik szekrényhez. Ujjaival az üres fachba mutat, majd két kezével — pantomimmozdulatokhoz hasonlíthatóan — előadja: nincs meg a táskája. — Hiszen ott van a többi között a tiéd is, Déneske — nyugtatja a gyereket a nevelőnő, aki a távolról szemlélte a történést. Lassan megindul a társaság az udvaron várakozó autóhoz. Egyikünkhöz egy pici leány csatlakozott. Meglehetősen szorosan, el nem engedve kezét csak az autóbusznál. Távozóban, karján hajasba-/ bájával, hosszasan integetett az oltmaradóknak. „Üvegházi nevelés?...” — Hét végén elcsendesedik az intézet — mondja Vass László igazgató, az irodában. — Szükségük van a gyerekeknek az otthoni, családi légkörre, a szülők sze- retetére. A látogatások után gazdag beszámolók következnek, egy-egy kirándulásról, a családi programokról, a nagymama ajándékáról. Foglalkoztatásuk, oktatásuk huszonhét tanár és tizenhét nevelőtanár feladata. A legkisebbeket három óvodás csoportunkban fogadjuk. Ezenkívül a hallássérültek részére van két kisegítőnk és hét siketosztályunk. A mi gyermekeink egyébként hét évvel később fejezik be általános iskolai tanulmányaikat, mint a normál iskolákban. — Hová kerülnek a gyerekek ezután? — Legtöbben szakmával a kezükben távoznak. A fiúk géplakatos képzettséget szereznek, a lányok megtanulják a kötés-hurkolás mesterségét. Egy-egy ambiciózu- sabb végzős folytatja tanulmányait a középiskolában, ami természetesen attól is függ, milyen fokon sajátítja el a beszédkészséget. — Nem okoz törést a gyermekek életében az elválás? — Pityeregve lépnek be először hozzánk és pityeregve hagyják el az intézetet. Mi, akik nap mint nap figyelemmel kísérhetjük értelmük nyiladozását. tudásuk gyarapodását, beszédjük tisztulását, valamennyien igyekszünk elkerülni az úgynevezett „üvegházi nevelést”. Nagyon jó kapcsolatunk van a helyi úttörőcsapatokkal. Rendszeresek a közös vetélkedők, sportversenyek, amelyeken gyermekeink ügyesen szerepelnek. A sikerélményre pedig nagy szükségük van. Bizonyos szempontból az intézetünk tehát nyitott. Pontosan azért, hogy a kikerülők könnyebben beilleszkedhessenek abba a majdani közösségbe, amelybe sorsuk vezérli őket. Ám, hogy ez a beilleszkedés hogy sikerül, az nem csupán rajtuk múlik. * A cikk elején említett „adakozók” táborához, tartozik még a Heves Megyei Tanács. Most a busz fenntartási költségének megteremtésén dolgoznak. Ha ez sikerül, akkor az utolsó akadály is elgördül a gyermekeket szállító autóbusz út- jából. Monos Márta Orosz U. Erika Fotó: Laczó József Gyakorlás közben A hazautazás boldog percei
