Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-10 / 238. szám
1985. október 10., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 K özismert társasjáték a „Ki nevet a végén?". Húgom két fia meglehetősen furcsán játssza, mert az első kibuktatott bábu után, egymás hajába akaszkodva, pofozkodva jutnak éppen ellenkező véleményre, amelynek sírás a vége. Ennek egy újabb tenyeres lesz a következménye az atyai oldaliról, amely viszont meggyőzi a srácokat, nemcsak a kooka tud igazságtalan lenni, hanem a türelmét vesztett apa is. Nos, ameddig a dolgok általában ilyenformán haladnak, s végül is elcsattan az utolsó pofon, van idő gondolkodni azon, hogy ez a játék lényegében az életből született... A múltkor beállított szerkesztőségünkbe egy építő- i ipari dolgozó. Hóna alatt irományokkal, s tele méltatlankodással. Nyolcvan kis- súlyú sertést vett át egy állami gazdaságtól, hogy bérben felhizlalja. Nem kevés pénzt ölt az istálló kialakításába, a technológiai berendezések vásárlásába, szerelésébe. És nem feledke- | zett el utána számolni; hogy miként is jár jól? öt- : száz forinttal, minimális haszonnal megelégedett volna hízónként, s úgy gondolta, I mivel a nagyüzem kedvez- ! ményes táppal, jó minőségű hibridsertés alapanyaggal segíti szándékát, még növelni is tudja nyereségét. Tévedett. Miután felhizlalta az állatokat, az illető álla- ; mi gazdaság felszólította, ; hogy fizessen be hatezer forintot. Hogy ne csak szívességből nevelje fel a nagyüzem disznóit, hanem fizessen is rá annyit, hogy elmenjen az egésztől a kedve. Természetesen pereskedhet majd az elmaradt haszonért. De vajon megéri? Hogy ki nevet a végén? A nagyüzem. Mivel saját istállóiban is veszteséggel hizlal állatokat, a kistermelőt becsapva, áthárította a ráfizetést. Játszani szabad, de az így leütött „bábu”, a kistermelő vesztesége, az elmaradt haszon tíz- és tízezer sertés sorsáról dönt, amelyek nem kerülnek majd a vágóhídra, s. a húsboltokba. Mert a gazda első mérgében már az ólat bontja, ócska téglát árusít ki, hízók helyett. Igaz, — s ez másik eset — a termelőszövetkezet agronómusa sem örül annak, hogy frissen átadott, a magyar szabvány szerint alaposan megszőrözött áruját a Zöldért boltjaiban a duplájáért látja viszont. De nem szól semmit, hiszen a káposztát — vagy más szezonban, más terméket — legalább az idén átveszik. És nem jár úgy, mint az elmúlt évben, amikor a leszedett, megfaragott káposztát vásárló híján zöldtrágyaként, eke fordította a talajba. Ma, már alig van dömpingcikk. Nem egy kiskereskedő az olcsón megvásárolt terményt inkább hagyja veszendőbe menni, de az árból nem enged. Könnyen megteheti, mert a nagykereskedelem szerződésben kivett boltjaiban nem kereskedőket, hanem már-már matematikusokat alkalmaznak némely ár kialakításakor. Ezért fordulhat elő olyan eset, hogy a kiskereskedő alkalmazkodik először a piachoz, s töri le az árakat — persze nem sokkal —, hogy a nagykereskedelem is kénytelenkelletlen kövesse. Már ez a helyzet sem nyeri el a közvélemény dicsérő véleményét — igaz legtöbbször nem is törődnek ezzel —, de az már kétségtelen bosz- szantó, hogy a piactól légvonalban pár kilométernyire eső Avas-déli boltokban, a legnagyobb miskolci munkáskerületben, az árrés ügyes kihasználásával. a kurrens termékekre négy-öt forintot még rátesznek. Egy ózdi gimnazista, közgazdász apjának bemutatta ötnapos szüreti munkájának eredményét. Aki kiszámította, hogy a család szemefé- nye 22 fillérért szedte le, annak az öt forint értéket el nem érő ipari almának kilóját, amelyet az ügyes kiskereskedő 16 forintért kínált a „vasváros” piacán. Nehéz azt is megérteni, hogy a gyümölcsöskertek mellett kialakított alkalmi elárusítóhelyeken olcsó áron, öt forintért kínált alma hogyan kerül be nagyobb tételben, ügyeskedők révén Miskolc lakótelepeire, minimum az eredeti ár kétszereséért. És mégis veszi boldog, boldogtalan, hiszen akinek nincs kocsija, gyalog bajosan keresi fel egy mázsa gyümölcsért, a több kilométerre fekvő pavilonokat. Hogy eddig miért nem jutott eszébe egyetlen közös gazdaságnak, hogy ideiglenes jelleggel felállítson a panelházak között elárusítóhelyeket? Erre a kérdésre senki nem tudja a feleletet. Illetve... A haszon, a mindenáron! nyereség hajszolása lehet csak magyarázat erre. De enyhén szólva furcsán törvényesített játék ez. A termelők, a fogyasztók összes bábuja előre ki van ütve, hogy aztán a kis- és nagykereskedelem egymásra licitálva eldöntse, a kockajátékot ki nyeri meg? Szóval ezért jut az embernek eszébe, talán innen is hiányzik az az apai kéz, amely csattanóként helyreigazítaná ezt a mindeddig hatástalanul bírált, következésképp unalomig ismételt kereskedelmi elvet! — kármán — Mirelitszemle a hiitóházbaii t Egyre többször nyitogat- juk az üzletek hűtőpultjait, "s nemcsak kíváncsiságból, hanem vásárlási szándékkal is. Legalábbis ezt bizonyítják a Miskolci Hűtőház termelési adatai, amelyek szerint egyre növekszik a lakosság mirelitfogyasztása. Az elmúlt esztendőben pél- idául közel 5000 tonna fa- jgyasztott árut vásároltak j Borsodban és a szomszédos ; megyékben. — Növekedett a vásárlási kedv, ám ezzel együtt igényesebb, válogatósabb lett a lakosság — mondta Pataky Pál, a Miskolci Hűtőház igazgatója. — Ez arra kényszerít bennünket, hogy egyes termékek gyártásál megszüntessük és újabbakkal ismertessük meg a fogyasztókat. Az elmúlt öt év alatt kilencféle áru gyártását állítottuk le, ugyanakkor tíz új terméket vittünk piacra. Bizonyítja a fogyasztói szokás változását, hogy volt olyan termékünk, az almás linzer, amely egy év alatt megbukott. Két-há- rom évvel ezelőtt még sikeres sütemény lett volna, ma már nem kell a vevőknek. — Ebben az évben milyen újdonságokkal találkozhatunk az üzletekben? — Az OMÉK-on díjnyertes broccoliból négy változatot gyártunk, és nagyon bízunk a sikerben. Ez a termék még eléggé ismeretlen a hazai közönség előtt, bál a tavalyi 50 tonnával szemben az idén már 100—150 tonnás megrendelést várunk a kereskedelemtől. Külföldön nagyon népszerű ez a vitamindús, egészséges, könnyen emészthető zöldségféle. Az íze olyan, mintha egyszerre enne valaki karalábét, kelkáposztát és karfiolt. Kocka és rózsa formában forgalmazzuk. Szeretnénk ebben az évben legalább 1000 tonnát gyártani, mert várják a svéd, a francia, a norvég, a finn és az angol piacon. Biztos vagyok benne, hogy' egy-két éven belül, Magyarországon is igen keresett termék lesz. A négy broccoli-változat mellett első alkalommal kerül le gyártósorainkról a parasztreggeli és a leveles tészta. Szükség van az újdonságokra, a választék bővítésére, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy a hazai közönség több hagyományos mirelittermékhez is ragaszkodik. Ezzel kapcsolatban az igazgató elmondta, hogy néhány termék kivételével minden áru időben és kellő mennyiségben beérkezett a hűtőházba. Borsóból például minden igényt ki tudnak elégíteni, éppúgy, mint zöldbabból. A kapros gyalult tök a korábbi években már márciusra elfogyott, most várhatóan jövő év májusáig ki fog tartani. Karfiolból ezekben a napokban fogy el a tavalyi készlet, ami jó a gyár számára, mert meg kell kezdeni a frissen szedett áru feldolgozását, hogy a tervezett 400 —500 tonnát — ez biztosítja a bőséges ellátást — le tudják gyártani. A levesekhez szükséges zöldségfélékből is lesz elég a hűtőpultokban. Vannak persze gondok is, mivel sem karalábéból, sem pedig uborkából nem kapott elegendő mennyiséget a hűtőház. Különösen az uborka kevés, úgy látszik 1985-ben uborkaszezon volt az uborkatermesztésben. Hasábburgonyából. hagymából jó lesz az ellátás, a tésztafélékből — kivéve a szilvásgombócot — elegendő lesz a boltokban. — A gyümölcsök közül válogathat majd a vásárló, mert minden igényt ki tudunk elégíteni. A szamóca időnként hiányzik majd az üzletekből, ám ezt ellensúlyozzuk piros ribizlivel, amelynek néhány napon belül csökkenteni fogjuk az árát. Málnából jó termés volt az idén, az viszont igaz, hogy a minősége lehetne jobb is. összefoglalva az eddigieket, azt kell mondanom, hogy bőséges lesz a megye ellátása, mert kedvezőbb a helyzet, mint az elmúlt esztendőben volt. — Minden terméket fel tudnak dolgozni? — Kénytelenek vagyunk azonnal feldolgozni a beérkezett árut, különben sokat veszít a minőségéből. Jelen pillanatban 15 ezer tonnás a tárolókapacitásunk, ami kevesebb a szükségeshél. Elsősorban azért, mert nincs szinkronban az export és a gyártás. Mi a termékek nagy hányadát már a nyáron feldolgozzuk, ugyanakkor a szállítások csak ezekben a hónapokban indulnak meg. Emiatt kénytelenek vagyunk gyártmányaink egy részét bértárolókba elhelyezni, ami tavaly 30 millió forintjába került a cégnek. Már tele vannak a raktáraink, holott a szilvaszállítás most fejeződött be, burgonyából, broccoliból és karfiolból pedig további mennyiség várható. Abban reménykedünk, hogy hamarosan útjára indíthatjuk az exportszállítmányokat. Remélhetőleg a kereskedelem igénye is növekedni fog, így nem lesz gond a naponta 400 tonna feldolgozott termék elhelyezése — mondta befejezésül Pataky Pál. Fónagy István • • ■ Egy pillanat, kapcsolom!... Kérem. Mésiáros István felvétele Hölgy - kellemes hanggal Az idegbaj egyik legkönnyebben beszerezhető forrása napjainkban a telefon. (Sok más egyéb mellett.) No, meg a telefonközpontosok. Unottak, fáradtak, kicsörög, és mi dobolunk az asztalon, vagy mellékap- csolnak, pontosabban melléket kapcsolnak (rosszat!), vagy végtelen idő múltán ránkzörrennek, kire is várunk tulajdonképpen ... Persze, tisztelet a kivételnek. Mert van. Igaz, eddigi tapasztalataim szerint gyakorisága olyan, mint a posta címerében ama nevezetes madáré, csak éppen fehér tollazattal. Ha már tanácsi emberek állítják —, akik pedig naponta sűrűn nyúlnak a kagyló után —, el kell higy- gyük nekik, hogy Németh Andrásné az edelényi telefonközpontban a kivételek közé sorolandó. — Ö az egyetlen — mondták róla a tanácson —, akit rögtön megismernek. Mert, ha ő kapcsol, szinte azonnal bejön a szám, nem kell há- romszor-négyszer megsürgetni, és még arra is futja az energiájából, hogy köszönjön a hívónak: Jó reggelt! Vagy a köszönömre azt felelje: Nagyon szívesen! Másképpen lehet így még egy munkanapot is' kezdeni .. . Pedig a 35 éves fiatalasz- szony, akinek munkaviszonya 17 éves a postával, ugyancsak feszített tempóban dolgozik. Délelőtt tíz órakor a védőital szokásos csésze teája mellé elszív egy cigarettát, a többi otthonra marad, mert később nincs megállás. A vonalak leterheltek. Legalább annyi a kapcsolások száma (félezerre tehető naponta), mint Kazincbarcikán, pedig ott háromszor annyian laknak. Ha tehát feltesszük az ominózus kérdést, milyen is egy „négyesfogatban” dolgozó telefonközpontos munkája, meggyőző a sóhaj: — Jaj, nagyon fárasztó! Mégis szeretek itt lenni, szeretek emberekkel foglalkozni. Igaz, estére berekedek, ha ötre hazaérek, negyedóráig csak ülök a széken, nézek magam elé, és zsong a fejem, nem hallom azt sem, ha a gyerekeim hozzám szólnak. Jóllehet éppen miattuk vállaltam el. Mert voltam én előtte annyi minden; hírlapfelelős, pénztáros ... stb., de szétesett a munkaidőm, sok volt a túlóra. Itt három éve vagyok, nyolctól fél ötig kell helytállni, utána mehetek haza. Csakhát a köztes nyolc óra ... Sokan mondták már nekem, ezt semmi pénzért nem vállalnák. Én havi 3500 forintért csinálom, amire semmi plusz nem jön. Egész nap ülünk, fejünkön a fülhallgató, mint a bilincs — szorít és kényelmetlen —, és szorít az idő is, egy műszakon körülbelül húsz perc jut arra, hogy kirázzuk a zsibbadást a lábunkból, és élőben vegyük a hangot... Németh Andrásné, egyébként — ez is az igazsághoz tartozik — legszebb ifjúsága idején aligha a telefonközpontosságról álmodott. A közgazdasági szakérettségi után szívesen lett volna óvónő, körbevéve gyerekekkel, gyerekcsiviteléssel. De közbejött a véletlen. Érettségi után egy héttel szóltak a szuhakállói kislánynak, nem vállalná-e el rövid ideig a helyi postán a helyettesítést. Elvállalta. A rövid időből így lett mára tizenhét esztendő, ami bizony már három mai típusú házasság időtartamát is meghaladja, lévén az emberi kapcsolatok ugye, romlandók ... Apropó, kapcsolatok. Hogy mennyire lehet személyes egy fülhallgatós mindenféle dugók után kapkodó központos munkája, arra Németh Andrásné ezt válaszolja: — Ismerem a hívó felek nagy részét. Nem közvetlenül persze, csak hangról, minthogy a hangomról már engem is sokan felismernek. A mi munkánk akkor válik élővé, illetve annak válik élővé, akinek sikerül kilépnie a gépiesség ördögi köréből. Erre sajnos, elismerem, nem sokan hajlandók. Pedig elég néhány kedves szó, gesztus, az emberek már ezért is hálásak. Néhány dicséretet visszahallottam már a munkámról az elmúlt pár év alátt1, de ezt valahogy elereszti a füle mellett az ember. Különösen akkor, ha otthön a gyerekek morognak: „Bezzeg ránk se időd. se türelmed !” Egy dolog viszont megmaradt bennem. A nyáron Szendrőn voltunk az anyósomnál. Beszélgettünk a járdán, egyszer csak lelassít mellettünk egy autó, és kihajol az ablakon egy ismeretlen férfi. Harsányan rám köszön. — Kézit csókolom! Én a 26-os előfizető vagyok Ede- lényből. Örülök, hogy végre láthatom, mert magának van a legkellemesebb hangja! Egymásra meredtünk az anyósommal, és rajtam hirtelen átfutott valami jó érzés, hogy lám, mégiscsak érdemes ezt a munkát szívvel csinálni.. . Keresztény Gabriella Hol szorgoskodnak asszonykezek? A hatvanas évek második felében, elsősorban a bá- nyászíeleségek foglalkoztatása érdekében létesítették a varrodát Edelényben. Később tovább gazdagodott a gyengébb nem munkavállalási lehetősége. S hogy mi a helyzet ma? Ez iránt érdeklődtünk a csaknem 13 ezer lélekszámú nagyközség tanácsán, mivelhogy a lakosságnak több mint a fele érintett e témakörben. Amikor az Edelényi Bányaüzem 3-as aknáját bezárták, a Sajóbábonyi Vegyiművek vette birtokba a külszínen ezáltal felszabadult épületet. Az átalakítást követően 72 asszonyt foglalkoztattak, és foglalkoztatnak ma is, kimondottan női munkakörben. Asszonykezek szorgoskodnak a Számítás- technikai Ügyviteli Vállalat edelényi részlegében is, létszámuk megközelíti a százat. Valamivel magasabb a női munkaerő' aránya a Bor- sodsziráki Termelőszövetkezet edelényi, Arany Csoki GT nevet viselő üzemében. Évek során gyarapodott a szolgáltatóegységek száma a nagyközségben, mely tovább enyhítette a nagyszámú női munkavállalók gondját. S ha már szó volt a bezárt bányáról, említést igényel a Borsodi vizet töltő részleg, amelyet a bányaüzem korábban termelő, 4-es ákná- jánál alakítottak ki. A felsorolásból, úgy tetszik, nem okoz nehézséget az edelényi asszonyok elhelyezkedése. Ám a kép, kissé csalóka. Meglehetősen magas a munkaképes korú, ugyanakkor munkaviszonnyal nem rendelkezők száma. Jóllehet, a statisztikai adatokból az is kitűnik, hogy Edelényben a lakosság 7,4 százaléka cigány, akik közül csupán 53 nő jelentkezett munkára, szemben a több mint kétszáz nem dolgozóval. Gondja a helyi tanácsnak az érettségivel rendelkező, de tovább nem tanuló fiatal nők elhelyezése. Korlátozza a választási lehetőségét, hogy a végzősöknek nincs szakmájuk. A környék mezőgazdasági üzemeiben szívesen vennék jelentkezésüket, de ezzel kevesen élnek. A Bódva menti településen csaknem 13 ezren élnek. Közülük 3700-an keresik helyben kenyerüket. Az eljárók száma megközelíti a 2400-at. Talán módosulnak a számok egy új, pontosabban egy „átalakított” munkahely beindulásával. A közelmúltban — veszteséges gazdálkodása miatt — felszámolták ugyanis Edelényben az Építő- és Szerelőipari Szövetkezetét, amelynek 137 dolgozója volt. Az épületet átvette az Országos Szakipari Vállalat. Célja: olyan termelői, avagy szolgáltatói tevékenység kialakítása, amely egyrészt nyereséges, másrészt munkát ad a helybélieknek, elsősorban a nőknek. (monos)
