Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-26 / 252. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. október 26., szombat A cigándi lámpás Kántor Mihály születésének századik évfordulóján Kántor Mihály Amikor ez év tavaszán Sátoraljaúj# helyen megalakult á Kazinczy Ferenc Társaság, az alakuló ülésen részt vevő tagság társasági' célkitűzésként — többek között —- azt is elfogadta és megszavazta, hogy felkutatja és ápolja azoknak az aba- úji és zempléni személyiségeknek az emlékét, akik munkájuk mellett igyekeztek szülőföldjük, szűkebb hazájuk hagyományait feltárni és közkinccsé tenni. Ennek az elhatározásnak tesz eleget a Társaság, amikor október 27-én Cigándon, Kántor Mihály tanító születésének századik évfordulója alkalmából emléktáblát avat. Nem érdemtelenül örökíti meg Kántor Mihály emlékét a Társaság és Cigánd nagyközség lakossága. Olyan ember emléke előtt tiszteleg majd az avatásra összegyűltek serege, aki születésétől haláláig hű maradt a Bodrogközhöz, aki életét tette fel arra, hogy megmentse és megismertesse a bodrogközi nép életének emlékeit, szellemi hagyományait. Hitte és vallatta: „a néppel csak az tud ,foglalkozni, aki vele együtt érez.” S ennek szellemében végezte a munkáját. Hatvanhárom évi cigándi munkálkodása alatt minden idejét a cigándi gyerekek nevelésére fordította. De nemcsak ezt tette. Tudta, érezte, hogy nem elég a rábízottakat csak a betűvetés tudományára megtanítani, hanem aki igazán szereti népét, munkáját, annak lámpásnak keli lennie. Nemcsak az iskolásokat, de az iskolából kikerülteket is nevelni kell a kultúra megbecsülésére, saját hagyományaik megőrzésére, tiszteletére. A szomszédos Tiszakarádon született 1885. január 31-én parasztcsaládban. Az értelmes parasztgyerekre is az a sors várt volna, mint annyi sok társára, ha nincs olyan tanítója, aki felfigyel eszére, fogékonyságára. Maradt volna szegényembernek, mert szülei nem gondolhattak taníttatására. Tanítója azonban lehetővé tette számára a tanulást a sárospataki tanítóképzőben, és a képző elvégzése után 1905-ben Cigándra került. Ott is élt 1.968. szeptember 2-án bekövetkezett: haláláig. Kántor Mihály munkásságának köszönhető, hogy a néprajztudomány és a nyelv- tudomány szakemberei felfigyeltek a Bodrogközre. és kutatni kezdték hagyományait. Kapcsolatba került több neves szakemberrel. Háza mindig nyitva állt mindenki előtt, aki a bodrogközi nép életét akarta kutatni. így került kapcsolatba Simonyi Zsigmondda.\, Bátky Zsigmonddal. de megfordult vendégszerető házában Györffy István, Gönyei Sándor, Vajkai Aurél, Lajtha László és Balassa Iván is. Előszói' szépirodalmi alkotásokkal próbálkozott. Néhány elbeszélése, tárcája meg is jelent a zempléni lapokban. 1909-ben jelent meg első olyan dolgozata, amely néprajzi ihletésű. Ebben az „Édes feleségem című víg ballada eredetének helyi magyarázatát adja Az ódalgazda címmel a Magyar Nyelvőrben. Ezután egyre több néprajzi, nyelvjárási témájú dolgozata jelenik meg: Gúnynevek Cigándról (Iliiül, Bodrogközi szólásmódok (1910), Bodrogközi adatok a sarlós aratáshoz (1926.), Hogyan készül a karikás? (1927), A cigándi cigányok gyékénymunkája (1929). Az országos folyóiratokba írt dolgozatai mellett szívesen publikált a zempléni lapokba, folyóiratokba, kiadványokba is. Néhánynak maga is társszerkesztője volt. Bodrogköz című munkája a „Sárospatak és . vidéke” című monográfiában látott napvilágot (1932), s ő írta a Népművészet című fejezetet a „Zemplén vármegye" című kötetben (1940). A néphagyománynak szinte minden ágával foglalkozott. Az ő munkásságának is köszönhető, hogy a cigándi gygrmektánc- csoport napjainkban nemcsak az országban, de határainkon túl is ismeretes. Korán felismerte, hogy a népi gyermekjátékokat mielőbb össze kell gyűjteni, nehogy feledésbe menjenek. Ezért írta meg Magyar játékokat! című cikkét is a Zempléni Tanító című lapban (1935), hogy kollégáit a feledésnek indult népi gyermekjátékok gyűjtésére serkentse. Hogy ma a rádióban felhangzó dalok között gyakran . szerepel a bodrogközi népdal, abban is elévülhetetlen érdemei vannak. Élete végéig dolgozott. 75 éves volt, amikor a Borsodi Szemlében megjelent A cigándi „körömpe” című cikke (1960), majd a következő évben a Sárospataki Rákóczi Múzeum adta ki Bodrogközi len- és kendermunkák, szőttesek című munkáját. Hosz- szú élete alatt aránylag keveset publikált. Kéziratainak száma azonban jelentős, és megtalálhatók több múzeum adattárában. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Bodrogközről készített munkák az ő anyagának ismerete nélkül nem lehetnék teljesek. Igazi népművelő volt. Olyan lámpás, amely — Gárdonyi szavaival élve — mennél inkább világít másoknak, annál jobban fogyasztja önmagát. Munkáját hivatásnak érezte, s nem tett különbséget sohasem a pedagógusi és népnevelői munka között, sőt: a kettőt egynek tekintette. Tudta azt, hogy hazaszeretetre nevelni a szülőföld szeletelte nélkül nem lehet. Tudta azt, hogy a szülőföldet nem lehet szeretni az ott élő nép szeretete, megbecsülése nélkül, az ott élő nép életének, kultúrájának ismerete nélkül. Kötelességének tartotta annak megismerését, megismertetését. Nemcsak kapni akart, hanem adni is. Ennek szellemében nevelte a gyermekeket és a felnőtteket egyaránt. Holnaptól emléktábla őrzi Kántor Mihály emlékét annak az iskolának a falán, amelynek közel öt évtizedig a katedráján á'lt. Legyenek rá büszkék és becsüljék emlékét a cigándiak! Mindig emlékezzenek neves tanítójukra, aki egész életével arra adott példát: hogyan kell, hogyan szabad szeretni a szülőföldet. Nagy Géza Uj turistaösvények megyeszerte A bakancsos turizmus legforgalmasabb útvonalai a jelzett turistautak. A turisztikailag feltárt területeket sűrűn behálózzák, valósággal átszövik ezek az ösvények. A Bükk, a Zemplén és Aggtelek környéke is ilyen terület. A jelzések karbantartását, az eligazító táblák kihelyezését a megyei természetbarát-szövetség társadalmi aktivistái végzik. Az idei munkatúrák során 150 kilométer útjelzést festettek újra és 14 útjelző táblát helyeztek el ez idáig. A napokban éppen a Pereces és Varbó közötti kék és a Tardona-forrús és Tardona közötti piros jelzés mentén dolgoznak. Aki gyakran veszi be magát a hegyek közé, térképen nem ábrázolt turistautakkal is találkozhat. így új jelzések vannak a Majális-park és Ortás-tető, Bükkszenl- lászló és a Messzelátó között. De a Kohász-út hegyestetői nyergéből is friss jelzés vezet a Bükkszentlászló fölötti Nagy-Sánc maradványaihoz. A közeljövő tervei között szerepel a Bedö Al- bert-forrás és Ortás-tető közötti út jelzése, s ezzel Lyu- kóbánya felől is elérhető lesz a Bükk. Új útvonalak kijelölése nemcsak a szövetség kiváltsága. Nemrég például az Idegenforgalmi Hivatal és az érintett községek tanácsai kérték — szűkebb hazájuk idegenforgalmát fellendítendő — új útvonalak kijelölését. . A tokaji Kopasz csúcsától Erdőbényéig tervezik a hosszabb utat, míg égy másik a hegy túlsó lábánál fekvő TarcaJra vezet majd. A helyszíni bejárást, az út vonalvezetésének meghatározását jelenleg végzik a természetbarátok, s ha az időjárás is megengedi, a festéshez is hozzálátnak az idén. Egyre bővül, gyarapszik tehát megyénk turistaútjainak hálózata. Ezen még az sem változtat, hogy néhány, már régóta meglevő ösvény, így a piros jelzésű Rákóczi út Mogyoróska és Szőlőmál- tanya, illetve Komlóska és Pogúny-kút közötti szakasza a turizmus érdekeit keresztező erdészeti munkálatok következtében, (a kidön- tött fákat az úton felejtették) gyakorlatilag járhatatlan. K. A. G. Mostanában megszaporodtak a híradások a hajdan 1828 és 1971 között élt Rorá- riusz cukrászda újjászületéséről. Bútorai visszaérkeztek a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból, ahol egy jó évtizeden át az egykori miskolci elrendezésben várták a kiállítás látogatóit. Magam többször jártam ott, s mindig szomorúan jöttem el, mert — mint azt éppen tíz évvel ezelőtt a vendégkönyvbe is bejegyeztem — annak a cukrászdának nem a budai múzeumban, hanem Miskolcon a helye, s nem múzeumi kiállítás kell, hogy legyen, hanem kulturált időtöltésnek keretet adó létesítmény. A Széchenyi és Kossuth utcák sarkán, a hajdanvolt Pannónia kávéház sok-sok átalakítást megélt helyiségében dolgoznak most az építők, hogy helyet biztosítsanak a miskolci asztalosipari remekeknek, az immár 157 esztendős cseresznyefa-polcrendszernek, a pultnak, a régi asztaloknak, egyebeknek. Mikor nyílik meg, nem tudom, s azt sem, vajon a bútorzaton kívül mennyire hasonlít majd a régihez, az 1971 előttihez, de hiszem, hogy csendes, beszélgetésre alkalmas, zenétől és italozástól mentes hely lesz. Cukrászda. A szó klasszikus értelmében, s nem eszpresszó. A fenntartó Avas Vállalat igazgatója a minap erre tett ígéretet magánbeszélgetésünkben. Családos felnőttekké serdültek, akik akkor voltak kisdiákok, amikor a Rorári- uszt 1971 őszén felrobbantották. A szó legszorosabb értelmében. Kőtörmelékké lett a XV. századi alapokra 1755d3en épült egyemeletes ház a kőkeretes kapuval a süvegboltozatú, négyszakaszos kapualjjal összeomlott a cukrászda boltíves mennyezete. Meghalt a régi, patinás cukrászda, törzsvendégei szétszóródtak, sokan közülük örökre eltávoztak. Bánhidi Jóska bácsi, az öreg színész, akinek törzsasztala külön „birodalom” volt, Bállá Imre nőgyógyász, Guttman, a tánctanár, Komáromy Jóska bácsi, a muzeológus, Csorba Zoltán, a tanár, Schütz Imre, Irsáné, Robinzonné tanárok, Konti Dóri bácsi, a kürtművész, és igen sokan mások már talán valami égi kávézó-cukrászda asztalai mellett figyelik, újjászü- letik-e a Roráriusz és hogyan folytatódik élete ilyen hosszú szünet után — nélkülük. Magam gyerekkorom óta ismertem e cukrászdát. Akkor még Rábel cukrászdának hívták. Rábel Albert 1895- től 1938-ig vezette. Sok helyen megírták már e cukrászda történetét 1828-tól, amikor Jóst Adolf svájci cukrász a bécsi Sachertől Miskolcra származva megalapította. Szóltak a krónikák a híres vendégekről, akiknek sorában Déryné csakúgy ott volt, mint Petőfi Sándor, Egressy Gábor, Szentpéteri Zsigmond, Tompa Mihály, Vadnay Károly, vagy éppen Paskievics cári tábornok. Mindenkor a társadalmi élet egyik központja volt ez a süteményillatú helyiség. Ismétlem, gyerekkorom óta ismertem — kívülről. Először 1940. május 7-én jártam benne. Ezt a napot pontosan tudom: ekkor volt érettségi előtti ballagásunk a református gimnáziumban, s ez volt szüleim ballagási ajándéka, hogy egy fagylaltra beülhettünk a híres cukrászdába. (Vajon, akik most autót kapnak ballagási ajándékként, mit szólnak ehhez?) Akkor már Roráriusz Gyula volt a cukrászda gazdája. Otthonossá a felszabadulás után lettem benne, mint igen sokan mások. Miért is sírják vissza olyan sokan ezt a cukrászdát? kérdezhetik a fiatalabbak. Mert jó volt benne üldögélni, mert olyan élet volt itt, mint egy igen jó klubban. Itt lehetett találkozni igen sok emberrel, Horváth Kálmán bácsi, a pincér — ö is örökre elment a közelmúltban, mint a személyzet más tagjai is — mindenkor tudta, hogy a törzsvendég pedagógusoknak mikor lesz lyukasórájuk, mikor jönnek, mikor találhatók bent a fc tőművészek, a színészek, ( ságírók, a többiek. Nem k< lett randevút megbeszéli itt mindig biztosan lehete találkozni. Itt nem volt z: nem volt zene, s mert ne volt bor, nem volt sör, esi cukrászdái ital, nem v( ittas ember, békében leh tett üldögélni, beszélgeti olvasni, lányok és asszony« is beülhettek molesztál veszélye nélkül. Finom ve a kávé, finomak a sütem nyék, a pult mögötti ajtón műhelyből késő este behúz dott a frissen sülő vajas s temények illata, ha Ad mecz Kálmán mester me; nyitotta az ajtót. Az eredeti, első terembe a Széchenyi utca 5. szán ház frontján volt a ré cukrászda, ott voltak az c bútorok. A szomszédos számú ház utcai helyisége a felszabadulás után csato ták' hozzá, ott más volt berendezés is. (Múzeur adatok szerint a múlt sz: zadban ezek a helyisége már egyszer a cukrászdáin tartoztak.) A külső terembe a hátsó falat borította műemléki polc, U-alakbt kikanyarodva az oldalfalai ra. A pult belső végén m; gasított írópult, annak f: csipkéin a Bánhidi Jóska b: esi sétabotja kampójának nyoma. A pult előtt háror az írópult előtt egy ■— e volt a színészeké —, az aj két oldalán a tükrök ala egy-egy és a két utcai sí rokban is egy-egy aszta székekkel, pamlagokkal. íj= láttam utoljára a budai mi zeumban is, így volt szin második otthonom a felszí badulás után vagy negyec századon át. Miskolc nevezetességei ki zé tartozott. A hozzá kaf csolódó történetkéknek s szeri, se száma. Üj génért ciók nőttek fel halála ót s olyanok is várják újjászi letését, akik csak hírből i: merhették. Mert szükség va rá. Rekviemet írok, de ir kább a főnixre gondolol amely hamvaiból mindi újjáéled. Naponta benéze majdani otthonának porc kirakatszemein. Kicsit lassa születik újjá. A főnix, csodás madár csak ötszá évenként pusztul el és azor nal újjá is születik ... A Re ráriusz már tizennégy éve késik ... (benedek) A népfront munkásai „Míg az egészségem engedi...” — Régebben más volt a népfrontos munka. Ez több okra vezethető vissza: részint több község tartozott hozzánk, hiszen akkor még mint járási népfrontbizottság szerepeltünk a mozgalomban; részint pedig a mai életkörülmények alakították át a munkát. Mire gondolok? Napjainkban az emberek sokat dolgoznak azért, hogy a korábban kialakult életszínvonalukat tartani tudják. így a fő munkaidőn túl egyéb, például háztáji, mellék- és másodállások révén egészítik ki fizetésüket. Ezért kevesebb időt tudnak társadalmi munkára fordítani. (Bobkó Ferenc 1923-ban született, Szerencsen. Korán bekapcsolódott a mozgalmi munkába: 22 évesen lépett be a pártba, a szakszervezetbe. 1950-től tagja a Hazafias Népfront Szerencsi Bizottságának.) — A tartalmi munka * is másképp alakult. Annak idején rendszeresek voltak a járásban az úgynevezett népfrontestek. Ezek nem kimondottan értekezlet jellegűek voltak, hanem valamilyen munkavégzés mellett beszélték meg az emberek a falu ügyes-bajos dolgait. Példa : a dohánycsomózús alkalmával előadók mentek az emberek közé s mig ők dolgoztak, az előadóra is figyeltek. Ilyen alkalmakkor az élet szinte minden dolgát megforgatták, s foglalkoztak a község fejlesztési feladataival is. (1965-ben kérték fel a járási népfrontbizottság titkári teendőinek ellátására. Nyugdíjba vonulásáig, 1982- ig, mint függetlenített titkár dolgozott.) — Ezalatt a közel húsz esztendő alatt számos társadalmi munkát szerveztünk. Több elképzelést sikerül’ megvalósítani, melyek országos visszhangra találtak. Néhány ezek közül: a harminchárom községben, ünnepségek keretében márványtáblákat helyeztünk el a történelmünk nagyjairól — mint Dózsa György, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor ,— elnevezett utcákban. Aztán 1971-ben országosan is elsőként megszerveztük a krónikaírást. Minden községben felkértünk egy-egy lokálpatriótát, hogy e krónikákban örökítsék meg a múltat a jövő generációjának. A társadalmi munkák terén 1980-ban kezdeményeztük a tavaszi, őszi lomtalanítási akciókat. Évente — csak Szerencsen — 2—3 ezer fát ültetünk. (Minden Szerencshez köti. Felesége is idevaló, akivel 1951-ben kötött házasságo Számos társadalmi funkcic tölt be: a népfrontos meg bízatása mellett a szakszer vezet szakmaközi bizottsá gának, a Városszépítő Egye sütetnek, valamint a honis mereti bizottságnak elnöke — Jelenleg a településié; lesztéssel, a városfejles; téssel foglalkozunk. Tavass szál újabb fásítási, parkosi tási akciókat szervezünk. , negyventagú bizottságun mellett 100—120 olyan akti vánk van, akikre bizton szá míthatunk, legyen szó bál milyen munkáról. Arra kü lön is büszkék vagyunl hogy a béke-barátsági kü lönvonattal, minden évbei , a «legtöbben a szerencsié utaztak. (A hosszú időn át végzei munka elismeréseként töb kitüntetés birtokosa Bobk Ferenc. A Munka Érderr rend ezüst fokozata melle a vitrinben van az MSZB aranykoszorús jelvénye, Honvédelmi Érdemérem, több kiváló és érdemes tár sadalmi munkás jelvény is — Most nyugdíjasként i szívesen veszek részt mozgalomban. S míg s egészségem engedi, tovább ra is végzem — különösen népfronlos munkát. Mészáros István
