Észak-Magyarország, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-20 / 247. szám
1985. október 21., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Egy felmérés tanulságai Legyen érték Az egészséges életmód S okat foglalkoztok mostanában a fiatal műszaki értelmiséggel — mondta nemrégiben egy nem értelmiségi, műszaki munkás barátom és megkérdezte: Ez a divat? Semmiképpen sem divat, de ha egy kicsit rosszmájban kérdezte ezt a tömegkommunikációban, munkahelyeken, sokféle formában folyó párbeszédet, akkor mindenképpen kényszerszülte „divat”. Sokféle tény igazolja és sok-sok áttételen keresztül naponta érezzük hátrányát annak, hogy az elmúlt években csökkent néhány értelmiségi, elsősorban műszaki foglalkozás társadalmi tekintélye. A jól ismert, sokféle módon nyilvánosságot kapott objektív lények önmagukért beszélnek, de hadd idézzük Marx György akadémikust, aki szerint: „A szocialista társadalomnak a termelőeszközök műszaki forradalmára alapozva kell megmutatnia felsőbbrendűségéi.” A témáról folyó párbeszédek szubjektív megállapításait az elmúlt évek szociológiai felmérései is tanúsítják. Mert miről is beszélgetnek az érintettek és érdekeltek — elsősorban a fiatal értelmiségiek —, mint arról, amit az empirikus vizsgálatok is igazolnak. A kezdő diplomásnak a végzést követő egy-öt év alatt kell első munkahelyén beilleszkednie, illetve a szakmai fejlődéshez nélkülözhetetlen ismereteket elsajátítania. Ezekben az években vállalkozik a házasodásra. családalapításra, önálló lakás megszerzésére, és berendezésére, a diplomás nőknél ezekre az évekre esik az első gyermek születése, nevelése. Az utóbbi években alig csökkenő, számos területen pedig újratermelődő gondok — az országos társadalom- tudományi kutatóhelyek után — a helyi politikai szerveket is arra ösztönzik, hogy szociológiai módszerekkel: objektív és konkrét tények összegzése nyomán ismerjék meg területük egy-egy megoldásra váró problémáját, így tettek nemrégiben a Miskolci Szolgáltatóipari Pártbizottságnál is, ahol szociológiai módszerekkel mérték fel a politikai irányításuk alá tartozó húsz vállalatnál dolgozó fiatal műszaki értelmiségiek helyzetéi. Ma már kitűnő diagnoszták vagyunk — mondotta a közelmúltban egyik vezető pártmunkásuk —, de nehezebben találjuk meg a különböző problémák megoldásának módjait, s a cselekvéshez is hosszabb az út, mint ahogyan nehézségeink indokolnák. Nos, a szolgáltatóipari pártbizottság által felvázolt helyzet természetesen hasonló az országos vizsgálatok által mutatott képhez, összességükben utalnak a problémák megoldására is, de ezzel még az a gond, hogy a megoldásuk nemcsak rajtuk múlik. A miskolci szölgáltatósok fiatal műszaki értelmiségeinek azt tekintik, aki 35 éven aluli és felsőfokú képesítése van. Több mint 170 fiatal helyzetét vizsgálva, elsőként a lakáskörülményeket nézték, miszerint a fiatul házasok 20 százalékának, a nem házasok 70 százalékának nincs önálló lakása. Akiknek nincs lakásuk, azok helyzetüket, jövőjüket bizonytalannak, sőt kilátástalannak érzik, de a lakástulajdonosok 40 százaléka sem elégedett, mivel otthonukat kicsinek tartják, amelyekben szinte lehetetlen az értelmiséginél elengedhetetlen önképzés, esetleg a tudományos munka. A fiatal diplomások többségükben szakmai ambíciókkal, továbbtanulási elképzelésekkel, fiatalos lelkesedéssel indulnak el pályájukon. Elképzelésük, terveik csak kis százalékban valósulnak meg. Ezek között jónéhá- nyuknál bizonyára irreális légvárak is vannak, de döntő többségük alapvető igénye, hogy képzettségének megfelelő munkaköri töltsön be. Ez általában sikerül, de magas szintű műszaki feladatok megoldására irányúló elképzeléseik és tudományos ambícióik már ritkán valósulnak meg. A vállalatok jellegéből adódóan a tudományos ambíciók kielégítésére nagyon szerény lehetőségek vannak. Az egyetem sem készíti fel őket eléggé a vállalatoknál várható helyzetre, a tanulás évei alatt nem tudják kellően megismerni hivatásuk gyakorlásának várható reális társadalmi feltételeit. Egy biztos: az országos adatok és a miskolci szolgáltatóipari vizsgálat is komoly tanulságokat kínál: hiszen a végzettek jelentős része nem hasznosítja közel húszéves tanulása során megszerzett ismereteit. A z értelmiség problémáival sokat foglalkozó Huszár Tibor írja egyik tanulmányában, hogy e réteg helyzetét vizsgáló felmérések mennyiségi mutatói jelentőségét egy pillanatig sem szabad alábecsülnünk, a szakbizony ítván.y; a diploma, a társadalmi pozíció fontos hordozója. De a kulturális forradalom célkitűzései szempontjából a minőségi mulatók is hangsúlyosak: az, hogy a műveltség milyen hatékonysággal szolgálja a külső lét és a belső élet harmóniáját, az ember marxi értelemben vett gazdagságát. A miskolci felmérés készítői bizonyára erre is gondoltak, amikor a fiatal műszaki értelmiségiek politikai, kulturális érdeklődését is vizsgálták. A diagnózis azt mutatja, hogy a fiatal műszakiak ismereteiket napilapok, folyóiratok, a tévé. a rádió útján szerzik be. Olvasnak, de idő és tájékoztatás (tájékozódás?) hiányában kevesen jutnak el a város kulturális rendezvényeire, keveset járnak moziba, színházba. A fiatal diplomások egy részének jövedelme ezt nem is teszi lehetővé. Továbbtanulási igényeiket a vállalatok általában támogatják, de viszonylag kevesen vállalkoznak hosszabb ideig tartó továbbképzésre, de a vizsgálat ösz- szegzése azt is megállapítja, hogy a jelenlegi bérezési rendszer nem teszi lehetővé a többdiplomás szakemberek magasabb anyagi elismerését; a szakmérnöki képesítés megszerzésére csak a szakmai ambíció ösztönöz. A többségében nem valami rózsás tényeket összegző vizsgálat szerint a miskolci szolgáltatóiparban dolgozó fiatal műszakiaknak mintegy a fele tagja valamilyen tudományos egyesületnek, de az egyesületi munkát, ázott elhangzó előadások színvonalát nem tartják kielégítőnek. Mintegy 14 százalékuk beszél valamilyen idegen nyelvet. A fiatal műszakiak 05 százaléka dolgozik veze- lő beosztásban, ez az arány az országos adatokkal is összehasonlítva, igen kedvezőnek mondható. Többségük középvezető, de adottak számukra a továbbjutás, a „feljebb jutás” feltételei. Persze az előrelépést az is ambicionálja, hogy a bérrendszer nem teljesítmény, hanem beosztáscentrikus. A bér nem a teljesítményt, a végzett munka minőségéi, értékét, hanem a beosztást fizeti meg. A fluktuáció körükben átlagos, de a megkérdezettek fele magasabb kereset, színvonalasabb szakmai munka reményében szívesen változtatna munkahelyet. Az összegző jelentés szóhasználatával élve, társadalmi aktivitásuk szintén átlagos, de sokan időhiányra hivatkozva, teljesen elzárkóznak az úgynevezett közösségi tevékenység elöl. A körükben folyó pártépítés az elmúlt időszakban igen változó képet mutat. Jövedelmi viszonyaik alakulására jellemző, hogy az elmúlt években kiegyenlítődés ment végbe a diplomások és az alacsonyabb végzettségű dolgozók jövedelme között. A fiatal műszakiak mintegy 60 százaléka nem rendelkezik semmilyen többletjövedelemmel, 27 százalékuk szakmai ismeretei felhasználásával, 15 százalékuk pedig alkalmanként fizikai munkával egészíti ki jövedelmét. A felmérés tényéből elsősorban a gondokra és a megoldásokra váró feladatokra figyeltünk, de a Miskolci Szolgáltatóipari Pártbizottság is erre gondolt, amikor határozati javaslatot fogadott el a vállalatoknál dolgozó fiatal értelmiség helyzetének javítására. Természetesen nem a javaslat, hanem ennek végrehajtása hozhat javulást. A pártbizottság javasolta egyebek között a jelenlegi bérrendszeri kötöttségek feloldását, és azt, hogy az egyetemi tanulmányi időt számítsák be bérezésnél számított gyakorlati időbe. Az értelmiség, s ezen belül a műszaki értelmiség társadalmi presztízsének helyreállításához sokféle tényező szükségeltetik. Nemcsak anyagi tényezők, hanem olyanok is, amihez „csak” jobb politikai munka kell. Határozati javaslatukban megfogalmazták, hogy a szellemi potenciál jobb kihasználása érdekében a vállalatoknál felül kell vizsgálni az értelmiségi munkaköröket. El kell érni, hogy mindenki a szakképzettségének megfelelő munkát végezzen. A jövőben a káder- utánpótlásban is nagyobb figyelmet fordítanak a tehetséges, kezdeményező fiatalokra. De felhívják a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi bérszabályozási kereteken belül is lehetőség van arra, hogy a jobb teljesítményt, jobban elismerő béreket fizessenek ki. A probléma bonyolult, de azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy a távlatokat, szocialista eszményeinket gyakorlatiasságra, takarékosságra kötelező években sem tévesztjük szem elől. Eredményesebb, jobb munkánk egyik forrása a magasabb szintű közműveltség, a nem középiskolás fokon gondolkodó emberek sokasága. Köztük a fiatal műszaki értelmiség, akikkel nem a „divatból”, hanem objektiv helyzet igényelte okokból foglalkozott a Miskolci Szol- gálfntóipari Páll bizottság (is). Az érték általában olyan dolog, amivel gazdálkodni lehet, jól vagy rosszul, takarékosan, okosan, vagy téko- zolva, pazarlóan. Az Országgyűlés legutóbbi ülésszakán dr. Csehák Judit, a kormány elnökhelyettese mondotta: „Érték kell hogy legyen az egészséges életmód, a kulturált és harmonikus életvitel, valamennyiünk biztonságos jövője ...” Ezzel egyértelműen az értékek körébe sorolta az életmódot. Egy, másfél évtizeddel ezelőtt — magyar szokás szerint megkésve — még azzal bajlódtak a szociológusok, miként lehetne definiálni az „életmód"-ot. Általában csak körülírták, felsorolták mi minden tartozik a fogalomba. Az, hogy az emberek egészséges, kulturált életmódja érték, ha úgy tetszik népgazdasági szinten is, ilyen markánsan most hangzott el az ország legszélesebb nyilvánossága előtt. Arról negyven éve beszélünk, hogy „nálunk legfőbb érték az ember”. Ez ma is így igaz, de szemérmeskedés nélkül azt is hozzátesszük — vagy csak gondoljuk —, hogy érték az új értékek megteremtésére alkalmas ember. (Félreértés ne essék az ellenpóluson nem a nyugdíjasok állnak!) Köztudott, hogy a kormány az egészségügy fejlesztését évek óta kiemelten kezeli, drága gépekkel. modern technikával szerelte lel a kórházakat, rendelőintézeteket, s az eredmény — az emberek egészségi állapota nem javult, a halálozás mutatói rosszak. Az infarktusban meghaltak kétharmada el sem jut a kórházig. Az egészségügyieknek rá kellett jönniük, hogy egyedül képtelenek megküzdeni azokkal a károsodásokkal, amelyekért az egyén és annak egészségét veszélyeztető környezete a felelős. Így fogalmazódott meg az a reális program, melynek fő célja az egészség megőrzése, az egészséget veszélyeztető kockázati tényezők csökkentése. Itt érdemes megállni: — kockázati tényezők! Sajnos, — orvosi nyelven — túl sok társadalmunkban, környezetünkben a rizikófaktor. Beszélhetnénk vég nélkül az alkoholfogyasztás mértékte- lenségéről, az abból eredő betegségekről. De szólni kell akkor a társadalmi szokásokról. a munkahelyi vagy akár otthoni névnapokról, melyek sajnos nem mindenütt, sőt, kevés helyen alkoholmentesek. Ez nem jelent mindenki számára veszélyt, hiszen a kulturált alkoholfogyasztás — munkahelyen kívül és munkaidő után — nem bűn, csupán az a baj, hogy egyre többen vannak, akiknél a koccintó pohár után aznap már nincs megállás. önámítás lenne azonban, ha a rizifófaktorok közt csak az alkoholt és a nikotint említenénk. Mondhatnám azt is, hogy nagyon kényelmes dolog lenne. Még a környezetszennyeződésen is túl kell látnunk, eljutva a munkahelyi közérzetig, az egyre nehezedő családalapító gondokig. Ha népgazdaságilag értéknek tekintjük az egészséMiskolci Szombaton fejeződött be az ifjú tejipari dolgozók Zalaegerszegen megtartott vetélkedőjének országos döntője. A 30 éven aluli technikusok, szak- és betanított munkások részére kiirt verseny utolsó szakaszában ölen álltak rajthoz. Előbb szakges életmódot, a kulturált, harmonikus életvitelt, akkor valóban át kell lépnünk a gyógyító munka határát, s nagyon komolyan kell vennünk a megelőzést. Komolyan azt az óhajt, hogy a kormány és maga az egészségügyi tárca is a jövőben az egészséges emberekre, az egészség ügyére fordítson több pénzt, több figyelmet. Pénz is kell a program megvalósításához — igaz! Marad azonban még valami, ami nem pénzkérdés. Ez pedig az emberek egymáshoz való viszonyának minősége. Egy rossz munkahelyi légkörben szerzett neurózist nem gyógyszerrel, nem pénzzel lehet gyógyítani. Az egymás munkájának megbecsülését, a vezető bátorító, lelkesítő szavait nem lehet receptre kiváltani a gyógyszer- tárban. Nincs medicina a megromlott házasságokra sem, melynek szenvedő alanyai nemcsak a gyerekek, hanem a házasfelek is, akik munkahelyükön nem képesek teljes értékűek lenni. Végezetül hadd térjek visz- sza Csehák Juditnak, az Országgyűlésen elhangzott szavaira: „Gyógyítani már tudunk, de meg kell tanulni azt is, miképpen lehet kevesebb a gyógyítandó ...” győztes mai felkészültségükről, majd politikai tájékozottságukról kellett számot adniuk, végül munkavédelmi ismeretekből vizsgáztak. A versengésből Pallai Tibor, a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Tejipari Vállalat dolgozója került ki győztesen. Köztünk szólva Örülni az örömnek Bútort vásároltunk a minap. A zsúfolt raktárban olyan ülőalkalmatosságot kerestünk, amely színben ment a tapétához, árában pedig pénztárcánkhoz. Hogy ezt a két igényt mennyire nem könnyű dolog kielégíteni, azt a raktárban és az áruházban eltöltött röpke két óra is bizonyítja. Mert fotel volt bőségesen, szinte roskad- tak alatta a mennyezetig rakott konténerek, és a mintaterem sem szűkölködött. De vagy az igényünkkel, vagy pedig a választékkal volt baj. Miközben fakuló reményekkel kóvályogtunk, a számunkra átláthatatlan raktárban, két fiatalember fáradhatatlanul bontotta a konténerfalakat, így azután nem titkolt örömünkre, végül is ösz- szejöttek az ülőkék és asztalkák — színben is, minőségben is, formában is — és ami nem lebecsülendő: árban is. A hétköznapi boldogság e röpke pillanataiban ránéztem a bennünket kiszolgáló két fiatalemberre, és furcsa módon az ő arcukon is tagadhatatlanul sugárzott az öröm. A barnaképű, bajuszos jókedvében még arra is vállalkozott, ha valami gond lesz az összerakással, műszak után szívesen segédkezik. A példa történetimen, konkrét — amiről szólni szeretnék, az viszont jó volna, ha általánossá válnék. Nevezetesen arról van szó, mennyire jó dolog má-, sok örömének örülni. Tárgyakat és ügyeket szinte megszemélyesíteni azáltal, hogy fontosságuknak a kívülálló éppen annyi jelentőséget tulajdonít, mint a közvetlenül vagy közvetve érintettek. Lelki szemeim előtt máris látom a hivatali ügyintézőt, amint szorgosan kutatja a paragrafusok kuszaságában azt a cikkelyt, amely lehetőséget ad rá, hogy első látásra megoldhatatlannak tűnő ügyeket, itt és most végül is megoldjon — ezáltal örül annak, hogy örömet szerzett nekem. És látom a kereskedőt, aki a szezon végi vásár forgatagában is veszi a fáradságot, hogy a negyedik polcra ágaskodva keressen fáradt rózsaszín trikót, mert a kedves vevő olyat szeretne. Meg aztán magam elé képzelem a zöldségest, amint figyelmeztet, hogy a mohóságomban kiválasztott paprika nem édes, hanem csípős, ezáltal nagyot fordítva azon a szokványosságon, miszerint a paprika valóban édes, de a nyelv az csípős. Az örömszerzésnek ezen sajátos szféráiban érzésem szerint nagy mennyiségű időt és idegsejtet takaríthatnánk meg. Mert megint csak példák vannak rá, hogy amit lent nem intéznek el, azt fent azonnal megoldják. Pedig milyen jó volna, ha ami az előadó asztalánál elintézhe- tetlen, az a főhatóságnál is az lenne. Ugyanis ez nem a hatalommal rendelkező erejét és alkalmasságát bizonyítaná, hanem a beosztott lelkiismeretességét. És talán kimondhatatlanul is erősítené azt a fajta szellemiséget, amelyen átsüt a bizalom melege, oda és vissza. De ehhez nem győzöm eleget hangsúlyozni annak a bizonyos lenti ügyintézésnek a lelkiismeretet ébresztő fontosságát — és hozzáértő szak- szerűségét. így kerülhető el az, hogy amit ma öt perc alatt el lehet intézni, azzal a kilincselés napokat és heteket ne vegyen el az érdemi munkától holnap. De ezt a fajta magatartásformát nem lehet rendeletekkel máról holnapra megteremteni, viszont általánossá válását segíthetik az olyan egyedi példák, mint amilyennel a minap találkoztam ott, a bútorrengetegben. Magam részéről azzal fejezem be ezt a kissé személyes jellegű jegyzetet, hogy őszintén örülnék annak, ha valakinek is örömet okoztam vele. Kicsiny, de szükséges hétköznapi örömet. Paulovits Ágoston (Adamovics) Petra József
