Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-08 / 211. szám
1985. szeptember 9., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Zója téri panoráma Már használják a Tiszai pályaudvar előtti átalakított teret, a gyalogosok és a gépjármüvek Fojtán L. felvétele Dac, keserűség, vagy őszinteség? „Halált érdemeltem volna!” Párbeszéd (már ítélet után) a bírósági folyóson: — Ugye, nem ismersz meg Í ... A kérdést a sértett szegezi mellemnek, egy, lényegében meghatározhatatlan korú fiatalember. Vastag bajusz, dús szakáll borítja arcát, sűrű haja a válláig ér. Pár perce még úgy véltem, szundikál — nem volt nehéz felfedezni rajta, hogy ezen a napon szintén ivott. /— Ne haragudj, de. . . — Csak annyit mondok: vasgyári fiúiskola. A. Lajos bácsi utolsó osztályába jártam'/ ■■ kutatok emlékezetemben. ö megoldja a kínos szituációt: — Fiatalabb vagyok nálad. Egy osztállyal alattad jártam. Sok helyen dolgoztam. Még autóbuszvezető is voltam. — Pár hónapja viszont majdnem halott ember voltál. — Két perc híján — mondja felcsillanó szemmel — majd megismétli: kél perc híján . . . * Ezen a napon viszonylag egyszerű bűnügyet tárgyalt a megyei bíróság büntetőtanácsa. Az ötvenéves Nagy Mihályné ellen a Borsod Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A megidézett tanúk alacsony száma, a vádlott „majdnem- beismerése" utalt rá, hogy a bizonyítási eljárás nem lesz hosszú procedúra, a büntetőtanács könnyen véleményt, ítéletet alkothat a mindennapinak mondható ügyben. A vádlott (két nagykorú gyermeke és unokája van) két esztendővel ezelőtt az utcán ismerkedett össze a nála húsz évvel fiatalabb férfival. Rövidesen magához fogadta, élettársak leltek. A miskolci Szeles u. 4- es számú házban, egy szoba- konyhás lakásban éltek együtt a vádlott 19 éves fiával. — Megsajnáltam — mondja az asszony a bíróságon. — Mint engem, őt is ide- oda dobálta az élet. Magamhoz fogadtam. A két évtizednyi korkülönbség önmagában még nem lett volna baj: minden csoda három napig tart. Ám a hányatott sorsú élettársak (törvényszerűen ?) beleestek napjaink egyik csapdájába. Örömre, bánatra a pohárhoz nyúltak. Nem. azt nem lehet mondani, hogy a vádlott alkoholista lett volna. Csupán „megitta a magáét", a reggeli feketébe öntött féldecit, az üveg sört, mikor mi adódott. 1995. március 25-én egyikőjük sem indult dolgozni. A férfi azért, mert nem volt már munkahelye, az asszony pedig a tanácsi embereket várta, akik lakását akarták volna felmérni. Délután kopogtatott az ajtajukon V. József. A névnapi köszöntés nyolc napig érvényes, tehát asztalhoz ültek. Hárman, azonos arányban hét deciliter rumot, hat üveg sört fogyasztottak el. Nagy Mihályné előbb elbóbiskolt, majd „csak úgy ruhában" ledőlt az ágyra, elaludt. A férfiak jobban bírták. „Átugrottak" tehát a közeli „Alma" kocsmába. Amikor — késő este — hazaérkeztek, a vádlott éppen ébredezett. — Nem volt még elég — ripakodotl rájuk. — Elmentek inni, engem bezártok!? Szó szót követett, sértésre sértés zúdult. A vádlott kenyeret akart szelni, ezért a hűtőszekrényről felemelt egy kést, majd a vádirat szerint: „a kilenc centiméter pengehosszúságú késsel, körülbelül félkarnyi távolságból, közepesnél kisebb erővel, de határozott szándékkal szívtájékon szúrta a férfit, nem törődve azzal, hogy a sértett halálát okozhatja". Nagy Mihályné megrettent a vér látványától. Legelső gondolata szerint telefonálni szaladt. Hihetetlen szerencséjére a Szentpéteri kapu irányából éppen arra haladt egy mentőautó. Sikerült megállítania a kocsit. Az ápoló csupán pár másodpercig vizsgálta a megszúrt férfit, s azonnal a központot hívta. A rohamkocsi majdnem egy időben érkezett meg a rendőrségi autóval. Az eszméletlen férfit (a műtőasztalon már érverését sem tudták kitapintani) a megyei kórház baleseti sebészetére szállították, az asz- szonyt a rendőr-főkapitánv- ság fogdájába. * Részletek a vádlott vallomásából : — Tudom, milyen bűncselekménnyel vádolnak, de azt nem mondhatom, hogy bűnösnek érzem magam, mert nem akartam megölni az élettársamat. Igaz. a kés az én kezemben volt, de ő megragadta a csuklómat, megrázott, maga felé rántott. Akkor sérült meg. — Annyit kívánok még elmondani, hogy nem tudom elképzelni, hogyan történhetett meg. Nem tudok magyarázatot adni rá, miért egyedül a szúrás körülményeire nem emlékszem. A bírónő egyik kérdésére: — Ha valóban én tettem, nagyon sajnálom, hogy megtörtént. Ilyen ember miatt kell majd ülnöm. Az utolsó szó jogán: — Nem is tudom, mit mondjak. Csak annyit szólhatok, ha én tettem, megbántam. * Közjáték a tárgyalóteremben. A vádlott fiát — tanú- vallomásra — rendőrségi fogdából állítják elő. Az asszony őrizetbe vételét, te- l hát március 25-ét követően most látja először a fiát. A gyermeket, akit súlyos, de ezzel a bűncselekménnyel össze nem függő bűncselekménnyel gyanúsítanak, két markos rendőr kíséri. — Jaj, édes fiam — tör ki a zokogás az asszonyból. Sír. Addig egyetlen könnyet sem ejtett. A fiú nem kíván vallomást tenni. Él mentességi jogával. * A bírónő ítéletet hirdet: — Á büntetőtanács Nagy Mihál.vnét emberölés bűntettének kísérlete miatt fi évi. börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítéli, ennek letöltése után 5 évre eltiltja a közügyek gyakorlásától. * Az ítélet — meglepetésünkre — kihirdetése után néhány perccel jogerőre emelkedik. A rend szerint előbb az ügyész nyilatkozik: ő tudomásul veszi. A kirendelt védő az asszonyhoz lép. s halkan elsorolja, hogy milyen lehetőségekkel lehet élni az ítélet megváltoztatása érdekében. Nagy Mihályné felcsattan: — Nem fellebbezek, tudomásul veszem. Én kerestem a bajt, többet érdemelten volna, halált! Őszintén mondja, vagy keserűség, dac bujkál szavai mögött? Ki tudná most ezt megmondani? . . . Udvartly József Két községnek egy kalapból Ezekben a hetekben valamennyi tanácson megvitatják a hetedik ötéves tervre kitűzött feladatokat. Számba veszik a legsürgetőbb teendőket, majd rangsorolják azokat. Hiszen- van, ahol az utak rendbehozatala, másutt az egészségügyi intézmény korszerűsítése élvez elsőbbséget. Hogyan és miként alakul ez a rangsor, mire futja az elkövetkezendő öt esztendőben Sajóke- resztúron és Sajóecsegen, a tanács „pénztárcájából”? Erről kaptunk a napokban képet, a sajókeresztúri. huszonnyolc tagú tanács ülésén, amelynek napirendjén a hetedik ötéves tervkoncepció megvitatása szerepelt. REMÉLIK A VÁLLALATOK SEGÍTSÉGÉT A csaknem ezernégyszáz lelket számláló Sajókeresz- túr tanácsához tartozik közigazgatásilag a hasonló népességű Sajóecseg. Mindkét településen meglehetősen áldatlan viszonyok uralkodnak: rosszak az utak, bővítésre szorul a vízhálózat, elavultak az intézmények és bizony gyakran panaszkodnak a lakók a irossz közlekedésre, az ellátásra, a szolgáltatásra. Az elmúlt négy évben teendők sokasága gyűlt össze, amelyek megoldása elmaradt. Néhány hónappal ezelőtt új elnököt és végrehajtó bizottsági titkárt választottak a helybeliek a tanács élére. A jövőre vonatkozó .tervkészítés már az ő feladatuk volt. Amint a tanács ülésén is elhangzott — a végrehajtó bizottság titkárának tájék oktatásában — nem kis gondot jelentett a „lista” összeállítása. Évente alig több mint ötmillió forintból ■kell kigazdálkodni a legszükségesebb felújításokhoz, korszerűsítésekhez szükséges pénzt. Mindebből aligha, vagy ha i.gen, akkor csak módjával jut a fejlesztésekre. Hogy az itt élők közérzetét javítsák és hogy egyáltalán a lakókat megtartsák, a környék nagyüzemeinek, vállalatainak segítségét kérik, remélik a települést gazdagító kisebb-.nu- gyobb munkáikhoz. Kitűnő kapcsolatuk van például a Büikkaljai Bányaüzemmel, amelynek szocialista brigádjai legutóbb több százezer Ft (csaknem hétszáz!) értékű társad almi műinkéit végeztek el a sajókeresztúri általános iskolában. Kerítést építettek, elkészítették immáron az épületen belül a mosdóikat és a mellékhelyiségeket. A koraibban ezt a célt szolgáló, udvari épületet felújítva — ma már szertárnak, bemutatótermeknek használhatják. Ugyancsak vállalati segítséggel — az ÉRV jóvoltából — bővítik a vízhálózatot Sajóecsegen. Társadalmi munkában készült el a sajókeresztúri orvosi rendelő kivitelezési terve is, melyre a Borsodi Szénbányák Vállalat dolgozói vállalkoztak. Az iskolai tornaterem szétfagyott fűtésének — Sajóik ereszt úron — rendbehoUtolsó simítások az iskola szertárán Az agglomerációs telkeken épült házak zataila pedig a Borsodi Érc- előkészítő Mű kollektívájának nevéhez fűződik. TELKEK. PARLAGON Negyven-, ötven-, százezer forintos munkák készülnek ily módon a két községben. Ez az összefogás teszi lehetővé, hogy az évekre lebontott tervekben több jusson kultúrház-felújításra, célcsoportos lakásépítésre, öregek napközijének átalakítására, járda- és útépítésre. A tanácsülés vitájában többen elmondták: időszerű lenne megépíteni Miskolc és Sajókeresztúr között (a repülőtér felől) azt a mindössze két kilométeres, hat méter széles utat, amely lényegesen javítaná a mostoha közlekedési viszonyokat és régi vágya az itt élőknek. A 26-os főutat csak sorompón át lehet megközelíteni, amelynél esetenként fél órát is várakoznak a gépjárművezetők. (Elképzelni szörnyű, mi történne, ha pontosan egy tűz oltására kivonuló autó kap sorompót.) Gondja a helyi tanácsnak az az érdektelenség, amely a jó néhány évvel ezelőtt kialakított agglomerációs telkek iránit tapasztalható. A hetvenkilenc telken eddig öt lakás épült meg. Jóllehet, az érdektelenségre némi magyarázatot ad, hogy olyan területen vannak a telkek. ahol igencsak kifogásolható a környezet tisztasága, szennyezett a levegő. (Óhatatlanul felmerül a kérdés: miért nem vették ezt figyelembe annak idején a terv készítői?!. . .) HÍD - TOLDOZGATVA Végh János, a közterület- fenntartási díj bevezetését, javasolta az ülésen. Véleménye szerint más településekhez hasonlóan itt is ‘beválna és .minden bizonnyal szívesen áldoznának községük csinosítására a sajóecsegiek és a sajókeresztúriak, ha látnák eredményét. Gyöngyösi Ferenc kifogásolta azt a fajta toldozás- foldozást, amellyel a sajóecsegi hidat próbálják alkalmassá tenni a közlekedésire. Célravezetőbb lenne egy teljes átépítés. A híd mellesleg 1945-ben (!) ideiglenesen épült meg. Ma, amikor autóbusz halad át rajta, előbb az utasokat leszállítják, s miután gyalogosan átértek a túloldalra, folytathatják útjukat a járművön. A tanácsülés vitájában kilencen mondták el véleményüket, javaslataikat. Érződött, csaknem két és felezel ember vágya: azonos .rang, az agglomerációban, levő többi községgel. Szöveg: Monos Márta Fotók: Csákó Gyula
