Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

1985. szeptember 21., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Régi miskolci házak Séta a Kossuth utcán Városunk történetével foglalkozó könyv­ben a mai Kossuth utca elődjéről ezt ol­vashatjuk: „Az utca a barokk és késő ba­rokk kori földszintes lakóházaival egyike volt a legszebben beépített utcáknak". A szóban forgó régi belvárosi utca nemcsak a múltban, de napjainkban is az egyik leg­szebb miskolci utca. Tulajdonképpen az 1460 és az 1470-es évek táján alakult ki az utca mai arculata. Mindkét oldalon, tíz-tíz, megközelítőleg egyforma nagysá­gú telket osztottak ki. A nagy értékű tel­keket gazdag, befolyásos polgárok vásá­rolták meg, es természetesen szép épüle­tekkel azt be is építették. Az utca egyik első lakója Czikó István volt. ezért is hívták sokáig ezt az utcát Czikó utcának. Ha napjainkban végigsétálunk a han­gulatos Kossuth utcán, meggyőződhetünk arról, hogy valóban milyen sok szép ház őrzi a múlt építészetét. E néhány felvétel ezt igyekszik alátámasztani. Fojtán László A Borsod—miskolci Múzeum székhazának elődjében az 1817-es esztendőtől kezdve az uradalmi mérnök lakott. Ezt az épületet a század elején lebontották, helyére Árva Pál építész terve alap­ján az 1912-es évben meg­épült a mai egyemeletes ház. Az épületet a közel­múltban gondosan helyreál­lították. A szomszédos, 15- ös számot magán viselő, földszintes lakóház homlok­Szép kovácsoltvas kapu díszíti a 11-es szá­mú ház bejáratát. Egy, 1817-ből való leírás­ból megtudhatjuk, hogy az egyemeletes ház egykori gazdája Gerga Ádám volt. zata a Kossuth utca leg­szebben díszített háza. Kü­lön figyelemre méltó az a kis kovácsoltvas disz, mely az épület utca felőli hom­lokzatát gazdagítja. Egyemeletes a Kossuth ut 7-es számú ház. Ornamentikáját vízszintes, valamint félköríves zóródású ablakok gazdagítják. Nehezen vehető észre az a kis szobrocska, mely az épület tetején található. Minden bizonnyal szimmetrikusan még egy lehetett a kiugró rész má­sik oldalán. E régi házra is ráférne a felújítás. Ezeréves város nyomai Szovjet geológusok a Ke- let-Pamírban. a Bazar-Oara hegyszorosban, mintegy négyezer méteres magasság­ban épületmaradványokat fedeztek fel. A felfedezésről értesítették a Tadzsik Tudo­mányos Akadémia régészeti intézetét, amelynek a kuta­tói tüzetes vizsgálatnak ve­tették alá a területet. A tadzsik régészek megál­lapították. hogy a hogyszo- rosban az időszámításunk szerinti IX—X. században város állott. Lakói ezüstér­cet bányásztak, amit azután kohóikban ki is olvasztottak. A 'régészek a város közelé­ben feltárták azokat a vága­tokat, ahonnan az egykori la­kosok az ezüstércet kiter­melték. Találtak azonban más ér­tékes leleteket is. A házak romjai közül selyem- és pá­niul ruhák maradványai ke­rüllek elő, sőt. ősi tadzsik nyelvű okiratok is, amiket különösen nagyra értékelnek a tudósok. Emellett a szor­gos és türelmes kutatók egész gyűjteményre valót szedlek össze mezőgazdasági növények magvaiból, köztük a dinnyééből, a szőlőéből és az őszibarackéból. Felleltek állattenyésztésre utaló esz­közöket is. A régészek úgy vélik, hogy a Kelet-Pamírban az őskö­zösségi társadalom egy kü­lönlegesen fejlett kultúrája virágzói I sok évszázaddal ezelőtt. Miskolci macskakövek Á Búza téren Miskolc legnagyobb és tu­lajdonképpen egyetlen iga­zán tér jellegű területe a Zsolcai kapu és a Szeles ut­ca között elnyújtózó térség. Aligha akad miskolci lakos, aki nem ismeri jól, hiszen itt van a vásárcsarnok.' meg a legnagyobb piac. innen indulnak a helyközi autóbu­szok és itt van a helyi au­tóbuszok talán legnagyobb pályaudvara. Akartam én erről a térről később szólni, meg már érintettem is más írásaimban sokszor. Most az indokolta az „előbbre soro­lást”. hogy a közelmúltban a cukrászdákról írt emléke­zéseim után, kicsit megbán- tottan jelezték, hogy nem említettem a Pafcsik-cuk- rászdát, amely itt volt a Bú­za téren. Nem feledkeztem meg róla, emlékszem rá igen jól, de akkor a Széchenyi utcán maradtam emlékeim­mel, s ezért nem írtam Bo- da Árpád nem felejthető Szemere utcai cukrászdájá­ról sem. pedig azt is igen jól ismertem, a mester sze­mélyesen is igen jó ismerő­söm volt. Egyébként egyik­nek az épülete sincsen már meg: a Pafcsikék helyén az Árucsarnok, a Boda-cuk- rászdáén ideiglenes autópar­koló van. Ez a kis kitérő vi­szont alkalmat ad rá. ha már a Búza térre kalauzolt az emlékezés, a térrel kap­csolatos néhány emlékemet feljegyezzem, emlékeztetőül ;> kortársaknak, némi tanul­ságul a fiatalabb nemzedé­keknek. Meg kell monda­nom. erősen szelektálni kel! az emlékek között, hiszen ehhez a térhez nagyon sok fűződik. A nevét a századforduló körül kapta. Korábban Bú­zavásár volt a neve, a fel- szabadulás után meg Béke térnek hívták egy ideig, az­tán visszakapta pnlinásubt és egyedibb nevét- Területe nagyjából azonos immár kö­zel évszázada. Nyugati sze­gélyéről most vannak épper eltűnőben az „iparosházak”- nak nevezett öreg épületek — amelyek őriznek még né­hány érdekes vasrácsot, épí­tészeti elemet —. ám he­lyükre majd újabb házak kerülnek. A keleti szegély­ről eltűnt a Gólya áruház nevű boltocska, meg a Dru- cker-gépműhely, ezek he­lyén van most a Bükkvidé­ki Vendéglátóipari Vállalat, meg annak Gyors étterme; a Szendrey utca sarkáról le­bontották a malomépület- szerű egykori lőszerraktárt, amely előtt szuronyos bakák álltak őrt komoran, néha behúzódva a fakabátba, té­len meg halinacsizmában és örbundában. Ugyaninnen el­tűnt a Lustig-fotóműterem, amelynek kirakatában merev tekintetű bakák és cseléd­lányok képeit fakította a napsütés. A nyugati szegély­ről már korábban eltűnt házakat az éppen megszűnt Szűcs Sámuel utca sarkán, most nem említem, pedig az 5. számú házban egy szállít­mányozási vállalatnál dol­gozva, én is eltöltöttem az ötvenes évek elején egy nem éppen szép emlékű eszten­dőt. A többi valójában vál­tozatlan. Ami a peremet il­leti. A tér belseje annál in­kább megváltozott. A vásárcsarnok eredeti he- iyén áll, az 1944 júliusi nagy bombatámadás után újjá­épült, belsejének kiszellőz- lelhetetlen illata pont olyan, mint kisdiák koromban, ami­kor sokat ögyelegtem itt tár­saimmal. Mindig volt érde­kes látnivaló. A halasoknál a tátogó halak, a csarnok előtt meg a tűzkövet árusító csempészek, illetve azok fil­lérekkel díjazott, éhes meg­bízottai- Tűzkövet, szaharint és egyéb, akkor vámköteles apróságot kínáltak zsebből. „Tűzkő, tűzkő, ezerédes . .. tűzkő, tűzkő..." — fuvoláz- lák, sziszegték fáradhatatla­nul. s igen reménytelenül, mert a kereslet gyatra volt, különösen, hogy néhány fa­lusi vevőt tűzkő helyett fel­vagdalt esernyődróttal csap­tak be. Ha rendőr közeledett a szöveg megváltozott: „Tüszködünk. biztos úr. tüsz- küdünk". A csákós rendőr ujjúval megfenyegette őket és kardjával odebbcsöröm- pölt, noha többségben ő is tudta, mit csinálnak ezek az emberek a csarnok előtt. A tér nagyrészt üres volt úgy a hatvanas évek köze­péig. Itt voltak a heti és ha­vi vásárok, itt álltak a sát­rak, itt tanyáztak a lovas kocsik. (A későbbi építkezé­sek idején talán egy méter mélyen is erős ammónia- szagú volt a talaj, az évtize­deken át itt állt lovaktól.) A vándorcirkuszok itt ver­ték fel óriási sátraikat, itt álltak a körhinták, itt vi- songtak a belvárosból kitil­tott katonákkal a cselédek és más szegényebb lányok, itt születtek a bakaszerelmek, amiknek nem ritkán véget vetett a két kaszárnyából is ide hallatszó takarodó- Nagy­gyűlések is voltak itt szép számmal. Az ötvenes éveli legelején a korai szürkület­ben a teljes teret betöltő tö­meg elszivárgóit, s mire fényt gyújtottak, már csak a tribün előtt állt néhány érdeklődő, vagy lelépni nem tudó ember. Viszont ugyanitt hatvanezer ember jött el ön­ként hitet tenni május else­je és annak eszméje mellett az ellenforradalmat követő­en. A Búza tér, mint hatal­mas, üres. sok célra hasz­nálható térség, már a múlté. Itt van a városi busz nagy területet igénylő pályaudva­ra, és itt a távolsági buszo­ké, amelyet 1968 szeptembe­rében adtak át, egy kilenc évvel korábbi, az akkori igé­nyeknek megfelelő terv alap­ján. s már átadásakor hasz- nálhatatlanul szűk volt. Nem győzött terjeszkedni az eltelt tizenhét év alatt. Felépült még a Kertész Áruház, ott áll az állami gazdasági áru­da. meg egy-két árusító lé­tesítmény. s ott a másik ol­dalon a benzinkút. A piac ma is nyüzsgő éle­tű; tűzkövet ugyan nem árulnak, de „nemzetközi pi­ac” azért adódik ma is. Zsú­foltabb a tér. szinte nincs is. Kinőttük már. Most bú­zavásárnak már nyoma sincs itt, a patinás név már nem óriási szabad térséget, ha­nem egy sokarcú, túlzsúfolt „városobjektumot” takar, amely az idősebbeknek min­dig sok-sok emléket idéz. Ezekből e rövid emlékezés­ben nagyon keveset tudtam feljegyezni. (benedek) Szegedi vakáció Az idei nyár egy részét Szegeden töltöttük, s mond­hatom. nem irigyeltük azo­kat a honfitársainkat, akik külföldi üdülési is megen­gedhettek maguknak- Gyak­ran mondogatjuk, hogy il­lik előbb hazánk szép vidé­keit is megismerni, mielőtt a külföld csodái előtt hódo­lunk. bizonyára sok, nyuga­tot megjárt magyar nem volt még például épp Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Győr­ben vagy akár itt Miskol­con sem. S bár mi nem először jár­tunk Szegeden, de utoljára eiég régen ahhoz, hogy sok mindent most fedezzünk fel magunknak. Irigykedtünk is kicsit, hiszen Szeged is sok­kal tisztább, rendezettebb város a miénknél, igaz, ne­kik van helyük a széles kör­utak, sugárutak építéséhez, de a tatarozás, városgondo­zás, a tisztaság nem hely és nem is mindig csak pénz kérdése. A „napfény városa” (ha .jól tudom, itt legtöbb a nap­sütéses órák száma az or­szágban) a szeszélyes nyár legforróbb hetében mutatta meg. ami hal napba bele­fért. Itt is sok külföldi tu­rista sétál és vásárol, főleg persze jugoszlávok, de a do­rozsmai szélmalmot holland turisták fotózták, mikor ott jártunk, biztos nem láttak ilyet otthon eleget. István, a király után János, a vitéz csábította főleg az ifjúságot a szabadtéri játékokra, be­vallom, nem vonzott ben­nünket sem Katona Klári lluska kosztümében. sem Hernádi Judit gonosz mosto­hája. de még Gregor József sem, mint francia király. A délelőtti próbákra ingyen be­ülhetett, aki akart, s akkor már a Győri Balett izzadt a majd' 40 fokos napsütésben, mint Szarvassá változott fi­ák. Elhatározza ugyan ilyen­kor az ember, hogy most az­tán nem spórol, végül mégis egy Bárka nevű kifőzdében, gyakorlatilag egy kissé a ré­gebbi időkre emlékeztető kiskocsmában ebédeltünk legtöbbször, ahol az okos maszek jól tudta, hogy a ha­szon megvan az italon, aki enni megy, kapjon jót és bőségesen. Jóízűen ettünk itt mindig, még akkor is, ha a szomszédos asztalok több­sége mellett a munkahelyé­től valahogy meglépett mun­kások söröztek, amúgy le­zser eleganciával, munkaru­hában, azon malterosan, ahogy a vakolókanalat letet­ték. Nyilván úgy vélték, úgy igazi az élvezet, ha még fi­zetnek is érte. A szállásunkra trolival jutottunk el, és most, hogy néhány hónapja Debrecen­ben is jár ez az „öszvér” — se nem busz, se nem villa­mos — jármű, s nekem eszembe jut az itthoni fő­utcai „ostromállapot”, csak arra tudtam gondolni, nem lett volna-e érdemes Mis­kolcon is kipróbálni e tisz­ta és szagtalan járművet? Irigyeltem a strandot is Szegeden, óriási terület, számtalan medencével, nem hideg, mint Diósgyőrben, nem zsúfolt, mint az Au­gusztus 20. és szebb mint. a tapolcai, ráadásul, ha elun­ja az ember a tiszta vizet, a strand hátsó „kerítése” a Tisza, abban is megmártóz­hat a belépőjegyéért, akinek van hozzá bátorsága. A fe­dett medencék (ide is szól a jegy) tetőzete pedig építé­szeti bravúr, idegenforgalmi látványosság- A strand kü­lön kikötőjéből sétahajó in­dul délutánonként többször is, az utasok fürdőruhában nézelődhetnek, s ahogy a hajó kiköt, rohan mindenki vissza a medencékbe. Sze­ged egyetemi város, és bár szünet volt természetesen, mégis rég láttunk ennyi szép fiatal nőt és férfit, mint itt a strandon. Tetszett az is, hogy részeg ember fele sincs mint nálunk, s valahogy nyugodtabban sétáltunk ké­ső este is az utcákon, tere­ken. Hat forintért árulták a kétgombócos fagylaltot a cukrászdában, de nyolc-tíz­féle választék kárpótolt a megemelt tarifáért, s itt et­tünk nagyon finom mák-, dió-, ribizlifagylaltot először. A még mindig sokak által beszélt ízes „szögedi” nyelv­járást az eladók, felszolgálók szájából jó volt hallani, bi­zony úgy tűnt, káromkodni is kevesebbeket hallottunk, mint itthon. A Centrum mellett még egy nagy áru­ház bővíti a kínálatot, s en­nek. a Szeged Nagyáruház­nak étterme is van. Stílsze­rűen a szabadtéri játékok darabjairól nevezték el az ételeket, lehetett enni Szarvassá változott fiák ked­vencét, volt Pontyderék Mo- zart-módra (hiszen műsoron volt a Varázsfuvola is), s bi­zonyára legalább olyan si­kere volt a sertéscsülöknek János vitéz módra, mint ma­gának az előadásnak. Vagy talán nagyobb ... Szatmári Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents