Észak-Magyarország, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-20 / 221. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. szeptember 20., péntek Amatőrökről A munkásság és a művé­szetiek) kapcsolata szinte a kezdetek óta eleven és al­kotó volt. Ez értendő úgy is, hogy maga a politikai moz­galom igen fontosnak tar­totta, hogy a munkások mű­veltek és tájékozottak le­gyenek, de úgy is, hogy mi­vel el voltak zárva az „elit kultúrától", maguknak kel­lett megteremteni a fóru­maikat, és a művészi pro­dukciókat is. Maga a moz­galom alulról építkezett, a részvétel spontán volt, de a tagoktól már elvárták a fe­gyelmet és öntudatot. Igaz, mindent meg is tettek, hogy ez az öntudat kialakulhas­son. Az olvasó-, dal-, szín­játszó-, képzőművészkörök feltételezték, el is várták az állandó önművelést, ugyan­akkor a kor legjobb (balol­dali) művészeinek bevonásá­val nemcsak vonzó példát kínáltak, de a szakmai szín­vonalat, továbblépést is ga­rantálták. Történelmi táv­latból ma már nyilvánvaló, hogy a korabeli „amatőrök" sokszor érdemlegesebbet, maradandóbbat alkottak, mint a „profik". Ennek az a titka, egyik magyarázata, hogy a mozgalom mindig el tudta határolni magát a kommersztől, a giccsgyár- tástól, noha a mindenkori tömegek éppen arra lettek volna „vevők", mint aho- gyáfi ma is azok. Méltán vagyunk büszkék erre az örökségre, de a nagy dilem­ma ma már az, hogy mél­tók vagyunk-e rá, azaz ho­gyan sáfárkodunk vele? A minap Ózdon, az Or­szágos Vasas Amatőr Kép­ző- és Iparművészeti Kiállí­tás megnyitójában elhang­zott, hogy feldolgoznák a munkásművelődés, az ama­tőrmozgalom történetét. Igen fontos és sürgős feladat ez, mert egyre kevesebb szem­tanú él, s mert a hagyomá­nyok ismerete inspirálhatja a jelenlegi mozgalmat is. Nem véletlenül hangzot.t el Kassák és József Attila ne­ve. Kassák arra példa, hogy vasakarattal, szorgalommal, nyitottsággal hogyan válha­tott a négy elemit végzett vasmunkás a kor élvonal­beli művészévé, Picasso, Arp, Tzara, Klee, Kandinszkij és mások partnereivé. A prog­ressziót ő és József Attila is egyszerre képzelte el a társadalomban és a művé­szetben is, s nem rajtuk múlott, hogy a Horth.y- kurzus mindkettőt elfojtot­ta. A szakadék — a mozga­lom és a modern művésze­tek között — tehát már a húszas-harmincas években létrejött, de ma már semmi nem indokolja, hogy tovább táguljon, mélyüljön! Sőt! Mik ma a gondok? A ki­állítást követően a zsűri el­nöke és egyik tagja: Kerék­gyártó István és Dobrik Ist­ván, valamint Pataki Péter, a vasasszakszervezet propa­ganda és művelődési osz­tályának munkatársa vitára, eszmecserére kérte a kiál­lításon részt vevő amatőr művészeket. Vita nem ala­kult ki, inkább amolyan pa- nasznapjellegű beszélgetés. Meghökkenve hallhattuk, hogy sok (vasas) amatőr csoport egyszerűen nem küldte el munkáit erre a ki­állításra. Különösen fájdal­masnak tartották a diósgyő­riek hiányát! Mi lehet a tá­volmaradás oka? Csak ta­lálgathatjuk. Az egyik — kézenfekvő — magyarázat, hogy a felhívás elsüllyedt a bürokrácia mocsarában, valamelyik fiókban. Érdek­telenségre is gyanakodha­tunk, de ez már messzebbre vezet. Néhány hozzászólás az amatőr művészek keser­ves helyzetét ecsetelte. Sok helyen ki vannak szolgál­tatva a munkahelyi vezetők­nek, de a művelődési intéz­ményeknek is. Az ok kettős: szemléleti és gazdasági, bár a kettő szorosan összefügg. Kínos leírni, de sajnálatos tény, hogy néhány gazdasá­gi vezető még ma is amo­lyan fölösleges rossznak tartja a közművelődési tör­vényt. A művelődési intéz­mények pedig — kiszolgálta­tott helyzetükben — futná­nak a pénz után. Helyeseb­ben szabadulni akarnak az olyan csoportoktól, tevékeny­ségi formáktól, amelyek csak viszik a pénzt, de nem hoznak. A torz szemlélet így nyer „igazolást", a gazdasági körülményektől. Hogy ez mennyire káros és tartha­tatlan, azt itt nem kell bi­zonygatni. Nem mondatott ki, s talán ünneprontó is éppen egy ilyen reprezenta­tív kiállítás kapcsán szóvá tenni, hogy fékezően hat a mozgalomra az elbürokrati­zálódása is. Indirekt módon utaltak erre azok a hozzá­szólók, akik az egyéni pá­lyázók helyzetét ecsetelték. A felhívás ugyanis csak azokhoz jutott el, akik tag­jai valamely lajstromozott csoportnak. Holott ennek a mozgalomnak a lényege, él­tető eleme az önkéntesség, a spontaneitás, a szabad vállalkozó szellem lenne. Az. hogy a közösségek valóban alulról építkezzenek, maguk határozhassák meg működé­sük kereteit és formáit. Az intézmények patronálják és ne uralják őket. A gazdasá­gi életben már nagyobb mozgásteret kap ez a gon­dolat és forma, kulturális életünk — úgy látszik — lassabban mozdul. Igen okos és hasznos ész­revételek hangzottak el a kiállítás művészi színvonalá­ról, de a laikus hallgató ta­lán nem mindig értette vol­na. A dilemmát megint csak az amatőrök és az amatőriz- mus tisztázatlan helyzete okozza. Gyanítom, hogy mindkét félben. Az anya­giakról van szó, a profik és az amatőrök ősi vitájáról. A művészi alkotás is áru ab­ban a pillanatban, amikor pénzt adnak érte. A minő­sítést és a jogosítványt azon­ban a hivatal adja, s doku- menthez köti. (Alaptagság például.) Sok amatőr joggal sérelmezi ezt, hiszen a tár­latlátogató tanúsíthatja, hogy milyen nehéz megkülönböz­tetni a profit és az amatőrt. Érthető, hogy a „szakma" féltékenyen vigyáz arra, hog.y újabb konkurensek ne törjenek be a piacra. De van ennek a dolognak egy pedagógiai oldala is. Miköz­ben díjakkal, oklevelekkel ismerjük el az öntevékeny mozgalmat, állandóan tuda­tosítani kell azt is, hogy nincs szükség több profira. Az amatőrség tehát nem ugródeszka, amelyről el le­het rugaszkodni, mert ennek nincs meg az anya­gi fedezete. Azt jelente­né ez, hogy az amatő­röket amolyan kiskorú mű­vészeknek kell tekinte­nünk, akik előszobázhatnak a profizmus ajtajában? Ez —: ugye — megalázó, így kimondva. A művészettörté­net különben sem ismer ilyen kategorizálást. Magá­nak a mozgalomnak (és az irányításnak is) a gyenge­sége, hogy ez a kérdés így felvetődhet. Az egész társa­dalomnak, a művelődés ügyének elemi érdeke, hog.y a kreativitás ne csak köz­vetlenül a termelőmunká­ban kaphasson teret. De ér­vényes ennek a gondolatnak a reciprokja is: a művészi tevékenységben kinyújtózko­dó tehetség, alkotó kedv visszahat a termelésre is. Csak most kezdjük sejdíte- ni. hogy milyen nagy szük­ség van erre: a nem sab­lonokban gondolkodó krea­tivitásra a gazdasági életben is! Mert nem igaz, hogy az ipari forradalom keresztül vihető alkotó emberek nél­kül! Szóba jött az eszme­cserén a „japán csoda" is. Nos, nem csoda! A japán iskolákban az elveszített há­ború után a duplájára emel­ték a rajzórák számát! Az eredmény őket igazolja. A művészet olyan — hangzott el a szellemes hasonlat —, mint a szervezet hormon­háztartásában a nyomele­mek. Néhány milligramm kell csak, de súlyos beteg­ségeket okozhat a hiányuk! Egészséges társadalom nem lehet meg művészet nélkül, s az amatőr mozgalom nem­csak alkotókat, de közönsé­get is nevel hozzá. Ezért fontosabb, mindennél. (horpácsi) Dolgozókat alkalmaznak Termelőszövetkezetünk szak­mai gyakorlattal rendelkező ju­hászokat keres felvételre. La­kást biztosítunk. Cím: Dózsa Mg. Termelőszövetkezet, 3756 Perkupa. A Csavaripari Vállalat 2. Sz. Gyára azonnali belépéssel fel­vesz: lakatos, esztergályos szak­munkásokat. Bérezés: az 5 1983. (XI. 12.) ME. sz. rend. szerint. A pályakezdő fiatalokat pályakez­dési előlegben részesítjük: szak­középiskolai végzettség esetén 6000 Ft; szakmunkás-képesítés esetén 4000 Ft; autóbusz- és vo­natközlekedést térítjük; MA- VAG-igazolványt biztosítunk. Érdeklődni lehet: a 17-641 127-es telefonon. A B.-A.-Z. Megyei Allatforgal- mi és Húsipari Vállalat felvételt hirdet lakatos, bádogos, kőmű­ves, vízvezeték-szerelő, fűtéssze­relő, elektrikus munkakörök be­töltésére. Jelentkezni személye­sen a vállalat munkaügyi osz­tályán lehet, Miskolc, Fonoda út. A PV Diósgyőri Papírgyára felvételre keres gépírót, lakatost, Planéta-Variant tip. gépre of­szet. gépmestert, papírgépi beta­nított munkást folytonos mun­karendbe, ahol 60"„ müszakpót- fékoi fizetünk. Jelentkezés sze­mélyesen a gyárban, vagy a r»l-:i33-as telefonon. Jó kereseti lehetőséggel szá­mítástechnika iránt is érdeklő­dő, közgazdasági egyetemet vagy pénzügyi és számviteli főiskolát végzett közgazdászokat keresünk. Jelentkezés részletes önéletrajz­zal az alábbi címen: ÉGSZI Szinva Leányvállalat, Miskolc, Bacsó B. u. 26. Azonnali belépéssel felvesz a Gagarin Hőerőműnél szerelési tevékenységet végző gyáregysé­günk: általános, gép- és szer­kezeti lakatosokat, víz-, gázsze­relőket, csőszerelő, központifű­tés-szerelőket, minősített he­gesztőket, ív- és lánghegesztő­ket. Szállást biztosítunk. Fize­tés: megegyezés szerint. Jelent­kezés: Szellőző Művek 4. Sz. Gyáregység, Bp. XI., Karcag utca 28., munkaügyi osztály. Az Enes és Vidéke Afész pá­lyázatot hirdet az Abaújdeve- eserben levő 2. sz. élelmiszer- háztartási bolt, a deteki 24. sz. vegyesboltvezetői, valamint mozgó ABC-boItvczetöi állás be­töltésére. jelentkezés személye­sen, vagy írásban a szövetke­zet személyzeti vezetőjénél, Encs, Petőfi u. 26. sz. Faipari tevékenységet folytató vállalat MTZ-re szerelt KCR-ke- zelöt, Stihl-fűrészkezelöt, vala­mint segédmunkásokat felvesz. Felvétel helye: Miskolc, Fonoda u. 4. Göngyöleggyártó vállalat. ' Ónodi napok A hagyományos ónodi na­pok keretében nagyszabású emlékünnepséget rendeznek szombaton, szeptember 21-én Ónodon. Az ünnepi emlék­ülés és a kiegészítő rendez­vénysor délelőtt 10 órakor kezdődik a református temp­lomban. A Rákóczi emlékülést Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese nyit­ja meg, ezt követően R. Vár- konyi Ágnes, dr. Szabó La­jos, dr. Csorba Csaba és Ágoston István előadása hangzik el. Fél 12-kor az országgyűlési emlékműnél koszorúzás lesz, rögtön ez­után nyitják meg a Dobai János gyűjteményéből válo­gatott kiállítást Borsitól Ro­dostóig címmel. Szombaton délután 3 óra­kor kezdődik az emlékmű- sor dr. Kováts Dániel és Ágoston István előadásával, Bregyán Péter és Mátyus Gabriella színművészek, vala­mint a miskolci rézfúvós kvartot! fellépésével. Ma este a képernyőn Mensáros László Nyugat-műsora A képünkön is látható Men­sáros László színművész, aki­vel nem is olyan légen ön­álló, portréfilmet jelentő be­szélgetés is folyt a képer­nyőn, ma 21.45-kor az első műsorban a hajdani legen­dás irodalmi folyóirat, a Nyugat klasszikus alkotóinak novelláiból, verseiből, san­zonjaiból válogatta össze azt a gyűjteményt, amellyel a századelő és 1940 között kí­vánja tükröztetni a kor tör­ténéseit. A szerzők között ta­láljuk Ady Endrét, Babits Mihályt, Fenyő Miksát, Füst Milánt, Heltai Jenőt, Igno- tust, Karinthy Frigyest, Kosz­tolányi Dezsőt, Nagy End­rét, Szép Ernőt, Tersánszky Józsi Jenőt, Weöres Sán­dort. Közreműködik Hau- mann Péter, Hernádi Judit, Tolnay Klári. Vásárhelyi képek Plohn József kiállításán töprengve Az elmúlt héten nyílt meg és a hónap végéig látogatha­tó a miskolci Ifjúsági Ház­ban levő Fotógalériában Plohn József — a Néprajzi Múzeum anyagából váloga­tott — fotókiállítása Vásár­helyi képek címmel. A ki­állításon néhány Plohn-fotó sárgított, stílszerűen archai­zált másolatát tartalmazó, ízléses hajtogatott lap várja az érdeklődőt, persze, a fényképeken kívül, minder­ről azonban az eddig írtaknál sokkal több nem tudható meg. Az esetlegesen érdek­lődő néző megkeresi a por­tást, kéri, teremtsen valami fényt a galérián, majd vé­gignézegeti a negyvennél több fényképet Vásárhely, azaz — mint némi lelemény­nyel kitalálható — Hódmező­vásárhely tegnapjának éle­téből. A tegnap is leolvas­ható a képekről. Ha restebb a gondolkodásra a látogató, végigsétál, magában nyug­tázza, látott képeket öreg parasztokról, meg fazeka­sokról, meg régi falusi há­zakról, de sehol egy eliga­zító felirat, amelyből meg­tudhatná. hogy Vásárhelyi képek címszó alatt mit is kellene látnia. Különösen, ha fiatalabb évjárathoz tartozik a látogató — lévén a szín­hely ifjúsági ház, erre adott a lehetőség! — igen­csak kevés emléket asszoci­álhatnak a cím nélküli ké­pek. Keresi utána a láto­gatók könyvét, hogy beje­gyezze véleményét, de az sincs. Nos, aki véletlenül látta egy jó éve a mozikban az Eszmélés című magyar fil­met a századforduló idejé­nek agrárszocialista mozgal­ma kezdeteiről és előtte egy kíséröfilmet, vagy a májusi filmfesztiválon megnézte ugyanazt a kisfilmet — Múlt-idő volt a címe, rende­zője pedig a játékfilmével azonos, azaz Grunwalsky Fe­renc —, az a kiállítás képe­it már részben ismerősként üdvözölhette, s tudhatta, hogy ezek bizony a század- fordulót követő években Hódmezővásárhelyen és köz­vetlen környékén készült felvételek, valamiféle korai szociofotók, amelyek a sze­gényparasztság és az agrár­proletariátus életéről adtak igen markáns képet, s mint­egy hangulati bevezetőül szolgáltak az Eszmélés című játékfilmhez. (Más kérdés, hogy értékben messze felül­múlták azt.) Plohn József makói szüle­tésű, 1869 és 1944 között Hódmezővásárhelyen élt fényképész, aki Koller Ká­roly műtermében tanulta meg a mesterségét, majd át­vette apja, Plohn Illés fény­képész-műtermét. A század elején, 1900 és 1914 között több mint háromezer felvé­telt készített a környező ta­nyavilág lakóinak életéről. A századforduló idején Hód­mezővásárhelyen megörökí­tette a még akkor élt 48-as honvédeket is. Az említett háromezer fotójából, illetve annak kisebb, itt most be­mutatott válogatásából, vagy ■a már említett rövid doku­mentumfilmben felsorakozta- tottakból a néző elé tárul a századforduló magyar mező­városának, tanyavilágának élete, a korabeli népélet, a tanya világ, a mezőgazdasági munka. Ezeket látjuk a negy­vennél több fényképen, amit méltó őrzési helyéről, a Néprajzi Múzeumból kölcsö­nöztek három hétre, Mis­kolcra. Ám vagy a múzeum­nak, vagy a kiállító intéz­ménynek valami módon gon­doskodnia kellett volna ró­la, hogy a látogató Plohn Jó­zsefről valamivel többet tudhasson, mint hogy élt valamikor egy ilyen nevű fényképész, aki a már to­vatűnt paraszti élettől igen érdekes képeket csinált. Mert így ez kevés. Legalább a szép képes röplapon kel­lett volna néhány sornyi tájékoztatást adni, hogy a néző ne csak öregnek tűnő képeket lásson, hanem azok mögöttes tartalmának meg­közelítéséhez is valami fo­gódzót kapjon. A Vásárhelyi képek című Plohn József-válogatást így is szívesen ajánlom megte­kintésre. (benedek) Szisszeneteimből Nem először jegyzem fel bosszankodva, milyen trükkökre képesek egyes autósok, hogy útszűkületnél szabálytalanul beso­rolhassanak, meg hogy olyan helyen par­koljanak, ahol tulajdonképpen nem lenne szabad. Léplen-nyomon látom ezt lakó­helyem közelében, s mert a Korvin Olló utca és a Széchenyi utca találkozása nap­jainkban Miskolc közlekedésének egyik neuralgikus pontja, aligha csak engem késztet bosszús sziszegésre mindaz, ami itt lejátszódik. Az építővállalat, amely a villamosvas­út, a közművek, általában a mélyépítés ezernyi ágabogával foglalatoskodik, szinte zsebkendönyi helyen kénytelen a kiegé­szítő munkákat végezni, és naponta több­ször meg kell dolgozóinak küzdeni a munkájukat szinte lehetetlenné tevő erő­szakos autósokkal. Hiába áll a terelőtábla, a megállni tilos tábla, meg sok egyéb jelzés az út munkára fenntartott részén, mire az építők hátat fordítanak, máris ott áll néhány hazai, meg külföldi személy- kocsi vezető nélkül, az építők darusko­csija, meg rakodó teherautója, miegyebe meg várhat akár ítéletnapig, amíg mun­kahelyére beállhat. Több esetben már le- szögelték az aszfalthoz az irányító táblá­kat. Jön az autós, kifeszíti, odébb dob­ja. Beáll a tilos helyre, s a következő au­tós már nem is látja a táblát. A színes léckorlátokat egyszerűen odébb lökik. El- állják a munkaterület kapuja előtt a be­járatot. Igazán nagy türelem kell az épí­tők részéről ehhez a mindennapi sokszo­ros tili-toli játékhoz. Aztán mikor az au­tós elvégezte a dolgát, a tilos helyről szé­pen elébe vág a lassan kígyózó, egy sáv­ra szorult autósornak, hogy mielőbb el- iszkoljon a környékről. Az átkelés pedig nem könnyű, hiszen az állandó sárga vil­logó lámpa mellett a villamosok rend­szertelenül jönnek. Akkor aztán megkez­dődik a verseny, ki az udvariasabb, illet­ve ki az erőszakosabb, a villamosvezető, vagy az autós. Végre az elmúlt pénteken egy karszalagos villamosvasúti ember ki­állt az út közepére, csúcsforgalom idején az átkelést irányítani. Ezt meg kellene lenni máskor is, nemcsak péntek délután, amely most véletlenül még tizenharmadi­kára is esett. Ha már ennél az építkezésnél tartok, fel kell jegyeznem egy korábban szüle­tett, de a közeljövőben igencsak megol­dást sürgető gondot. A két utca találkozá­sánál a kis park felvonulási területté vál­toztatásával a gyalogos forgalom az iro­daház gyalogos aluljárója és az Arany János utcai autóparkoló közé terelődött. Lassan itt lesznek a korai sötétedések, s a keskeny útszakaszt, amelyet a környé­ken lakó ezreken kívül öt helyi és igen sok távolsági autóbusz utasai is igénybe vesznek, jobbról az építkezés kerítése, bal­ról különféle árusok sátrainak sora szegé­lyezi. Ezek a sátrak esténként eredeti ren­deltetésüktől eltérően is „használtatnak”. Játszadozó gyermekek, majd a későbbi órákban illemhelyet', meg búvóhelyet ke­resők, néha otthontalan szerelmeskedők is igénybe veszik a sötét sátrak védelmét. A gyalogutat viszont egyetlen lámpa sem világítja meg. Ha majd itt lesznek — és nagyon hamar itt lesznek! — a hosszú, sötét esték, a korai sötétedések, nem lesz éppen a legbiztonságosabb ezen az útsza­kaszon járni. A felvonulási terület túlsó oldalán viszont nem szabad és az autófor­galom miatt nem is célszerű. Jó lenne hát megoldani ennek a rövid gyalogátkelő­helynek a közvilágítását addig, amíg va­lamilyen felháborító eset nem teszi a vi­lágosság teremtését még sürgetőbben szük­ségessé. (b)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents