Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-03 / 181. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 8

1985. augusztus 3., szombat

i

Rákóczi-emlékek nyomában

A Morvaország és Csehország határán elterülő Jindrichuv Hradecben,

nyáridőben, meglepően sok magyarországi és dél-szlovákiai turista fordul meg. Azért jönnek, hogy .megismerjék azt a helyet, amelynek híres jezsuita iskolájában, 1689-ben kezdte meg tanulmányait az akkor tizenhárom éves Rákóczi Ferenc.

Az illusztris diákot befogadó egykori papnevelde — ma járási honismereti múzeum. Egyik termében a Rákóczi Ferenccel kapcsolatos ereklyéket, a diákéveiről szóló írásos emlékeket állították ki. Például az osztálynaplóban feljegyzések olvashatók ügyességéről, eszességéről. A dokumentumokból az is kiviláglik, hogy milyen nehezen szokta meg az itteni kasztot. A figyelmes olvasó azt is megtudja, milyen nagy érdeklődést tanúsított a fizika iránt, s mennyire jeleskedett la költészetben és a teológiai tudományokban.

A Rákóczi-szobában látható az a művészi értékű barokk asztal is, ; amely mellett oly gyakran / ült az ifjú diák. A múzeuip egyéb kincsei: a gótikus, reneszánsz, /barokk és rokokó szobrok, festmények, s a

régi iparosok, céhmesterek remekei úgyszintén figyelmet érdemelnek.

A városka központját műemlékké nyilvánították. Élményt ad -a séta itt a központban, a szűk sikátorok, apró terecskék útvesztőjében. A templom és a kolostor eredeti pompájában várja a vendégeket, a kastélyt most újítják fel, ezért csak egy része látható belülről. Ám bőségesen kárpótolja a turistákat a kastélyt övező halastó, valamint a rendkívülien szép táj.

Moszkva várja a világ könyveit

1985. szeptemberében Moszkvában megnyitja kapuit a hagyományos könyvkiállítás és könyvvásár. Több mint kétezer cég és szervezet jelezte már részvételét. A vásár szervezői a Szovjetunió Állami Ki- 1 adóhivatala, a Mezsduna- rodnaja Knyiga és az össz- szövetségi Szerzői .Jogvédő Hivatal, a VAAP.

A moszkvai vásár a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. Az

eddigi kiállítások sikerrel zárultak minden résztvevő számára. Míg 1977-ben, a vásár születésének évében 1269 export-import megállapodást kötött a VAAP, ez a szám 1983-ra 2643-ra emelkedett. Jelenleg a Szovjetunióban a külföldi szerzők írásai közül több mint kétezer jelenik meg évente, összpéldányszámuk meghaladja a 160 milliót.

A külföldi kiadók továbbra is szép számmal jelentetik meg neves szovjet tudósok, filozófusok, történészek, közgazdászok.

és művészettörténészek munkáit.

A VAAP jelenleg a világ 70 országának több mint ezer könyvkiadójával, szerzői jogvédő hivatalával, koncertirodájá.val és színházi ügynökségével tart fenn folyamatos üzleti kap-' csolatot. Csak a kiadói tevékenységen belül több mint 62 250 szerződést kötöttek a közlési jog átengedéséről, illetve megszerzéséről, a közvetlenül lebonyolított export-import forgalom pedig meghaladta a 200 ezer müvet.

Mondhatná szebben...

eszeim nenez?

E kétszavas monda l ismerősen hangzik. Kéthetenként hallhatjuk a rádióban ilyen címen Péchy Blanka . és Demi; László műsorát, s lelik iái Lójellel a végén figyelmeztetésként olvasható a kiváló színművésznő könyvének címoldalán. Talán első hallásra nem nyeri meg mindenki egyetértését e megállapítás, amelyet pediig a Kazi.nczy- díj alapítója bőséges példatárral bizonyít. Hivatkozhatnak ugyanis azokra a szólásainkra, amelyek épp a beszólás könnyű voltát hirdetik: „Sok beszédnek

sóik az alja”, „Sok beszéd szegénység”, „Rövid beszéd, hosszú kolbász, az a jó”, „Beszédnek minden megjár”, „A beszéd megeszi a dolgot”, „Cifra beszéd, hegedűszó”, „Beszélni ezüsl, hallgatni arany”. Egyértelművé válik azonban a tétel, ha kibövítjük kissé: szépen beszélni nehéz. Ennék igazságát az idézett szólások sem vonják kétségbe.

Minden egészséges ember képes arra, hogy gondolatait élőszóval kifejezze; a beszéd annyira természetes megnyilvánulásunk, hogy nem is gondolunk nehézségeivel. Ha azonban keltő önkritikával figyeljük megny i latkozása i n,k h angzá- sái, s tudatosan törekszünk a helyesre, a szépre, igazat kell adnunk Kodály Zoltán intelmének: „A magyar kiejtést is tanulni kell, még született magyarnak is.”

S valóban vannak az elhangzó magyar beszédnek olyan szabályai, jellegzetességei, amelyeket ismernünk és alkalmaznunk kell, hogy szépen szólhassunk. A nagy zeneszerző is utált a röviid ás a hosszú hangzók közötti éles különbségre, a tiszta hangkópzésre, a ritmus sajátosságára, a helyes beszéddallamra. Figyelmeztetett a hangsúlytalan szótagak elmosódásának, a hosszú mássalhangzók rövidülésének, a hangsúlyos rövid magánhangzók megnyújtásának, az orr- hangú beszéd színezet terjedésének veszélyeire. Pedig — állapította meg negyvenhét évvel ezelőtt Kodály — „semmi sem jellemző annyira egy nyelvié, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük.”

Ma is vannak gondjaink. Gyaikorla ejtjük resten a szól, melyben ilyenkor ösz- sze mosódnak a hangok. Máskor éneklő dallammal bontjuk meg a jellegzetesen ereszkedő hanglejtésű magyar mondat csengését. Nyomatéket adunk olyan s zava kn a k. szó tagokna k.

amelyek kiemelését a közlés értelme nem kívánná. (Ilyen hiba az utónév indokolatlan hangsúlyozása, ami pedig a rádióban és a

televízióban is sokszor hallható.) A szünettartást nem a gondolati tartalom ‘tagolására használjuk, s helytelenül szakítunk el egymástól logikai szempontból összetartozó elemeket.

Ezúttal azonban nem kiejt ésü n k ti push! bálnak

számbavétele a célom. Arra szeretném csupán a figyelmet felhívná, hogy ma is aktuális a hangzó beszéd tisztaságára intő figyelmeztetés. A „mondhatná szebben” követelményébe a kimondott szó helyes hangzása is beletartozik ■Jó lenne, ha tudnánk:szépen beszélni nem könnyű ugyan, de megtanulható. Mások és a magunk beszédének megfigyelésével, a mintát adó példák követésével, igényeink növelésével tudatosabbá, szebbé, a m ondami való köz veti lésében eredményesebbé tehetjüi: ímegnyilat hozásainkat. Nemcsak önmagunk értékét. önbecsülésünket gazdagítjuk ezzel, hanem gon- dolatközvetítő eszközünket, anyanyelvűnket is tisztán őrizhetjük meg így az ifjabb nemzedékek számára. Igaza van Kodály Zoltánnak abban is: „A nyelv milliók alkotása, s akkor él igazán, ha mennél .többen élnek vele tudatosan.”

Kováts Dániel

Micsoda véletlen, duruzsolta Jolán kissé leereszkedően, és hagyta, hogy Géza, a kolléganőjének a férje felrakosgassa a meg- tömött szatyrait u csomagtartóra. Elhelyezkedett

szemben a menetiránnyal, most már semmi dolga, sincs, a Keleti pályaudvaron Laci várja, ott majd belehelyezik a csomagokat a Dacia feneketlen gyomrába. Kényelmesen hátradőlt, szemben .vele a férfi akkor zöttyent le az ülésre, lábszáréin kitérdell nadrág, a kabátja is viseltes. Ügy emlékezett, hogy a kolléganője férje valami

I mérnök, egy brigádtalálko- zen ismerkedtek össze, Géza nehezen illeszkedett a társaságba. Ök érkeztek csak kocsi nélkül.

Azt követve, találkoztak néhány ízben, de sohasem beszéltek többet egy-két mondatnál. Géza befelé forduló ember volt, de mindenkivel udvarias. Nem | számít, ez egy nagy nulla, mondta Gizi, akivel ugyancsak egy szobában dolgoztak. Egy olyan megszállott, aki beleakadt egy témába, tíz éve dolgozik rajta, eredmény nincs, és valószínűen nem is viszi semmire az életben.

Bezzeg Giziék jól csinálják, Feri bármihez nyúl, arannyá válik a kezében. Négy-, vagy ötszobás lakásuk van hatalmas kerttel, a lakás alatt garázs, kettő is, központi fűtés, hátul gazdasági épület, tyúkok, disznó, nagy tágas pince, egyszóval minden, hogy ne kelljen semmire kiadni pénzt. Féri valóban ügyes ember az eredeti szakmáját tekintve autóka- rosszéria-lakatos, de mindenhez ért, nem csoda, ha őt tartják egyik legsikeresebb embernek ebben á kisvárosban. Eleinte Jolánt bosszantotta Giziék tollaso- dása, úgy érezte, követ tesznek a gyomrába, ha meghallotta, Gizi új arany fülbevalót vett, karkötőt, vagy kristálypoharakat, mert az érték, mondta Gizi lebiggyedt szájjal, ahogy Éva, Géza feleségének futtatott karperecét nézte.

Hajdú Gábor:

És most Jolán kellemesen csalódott Gézában. Először csak az időjárásról beszéltek, majd u férfi a szőlőművelés legkorszerűbb módszereiről tartott kiselőadást. Jolán aria gondolt, amikor felvetette a témát, hogy ennek a kopott kinézetű mérnök- telének talán fogalma sincs arról, hogy mi a különbség a rövidcsapos, vagy a hosszúcsapos metszés között. Ez pedig nekik fontos dolog, hiszen a mellékjövedelmük nagy része a szőlőből származik, a szőlő a férje öröksége, de hamarosan rájöttek, micsoda érték van a kezükben.

Azután Sándorral, a férjével kitalálták, hogy Jolán szüleinél fóliázni kellene, azóta minden évben hatalmas fóliasátrakat

emelnek és . utána Jolán boldogan számolja a bevételt, ha értékesítették a korai salátát, a retket, a paradicsomot, vagy az uborkát. Üjabban virággal is próbálkoznak és úgy tűnik, az is megéri, hiszen ha sikerül az értékesítés csatornáit jól kiépíteni, akkor a virág igazán jó üzlet.

Jolán hagyta, hogy a Keleti pályaudvaron Géza vegye kézbe a nehéz szatyrait. Vár a fiam, magyarázta, és csak két napot töltök itt a szilveszterrel együtt. Tudja, . kell a fiataloknak egy kis kikapcsolódás, nevetett büszkeséggel. Én vigyázok majd Ákoskára, az unokámra. Géza homályosan emlékezett Jolán férjére, a férfi ritkán jött el a brigádösz- szejövetelekre, mindig

akadt dolga a gyarapodó gazdaságban. Hát most se kérdezte meg, miért jön egyedül az asszony, de ő kéretlenül is mondta. Tudja, a fiam azt írta, csak én jöjjek, mert nem akarja, hogy az apja itt unatkozzon két napig.

Géza lepakolta a csomagokat a kijárat közelében, rövid ideig várt, majd bo- csánalkérések közepette elsietett. Ha dolga van, mondta Jolánka, búr szerette volna, ha a férfi megnézi a kocsit. Volt benne valami alig titkolt büszkeség, hiszen lényegében ők vették, hogyan is futná Laci fizetéséből, és Ágnes is csak négy éve keres. Neki is kétszázezer forintot adtak a szülei, amikor a lakást vásárolták. Igaz, mi négyszázezret adtunk, gondolta jól- esően, és várta hogy a parkolóban megjelenjen a világosra dukkózotl Dácia.

Még sohasem fordult elő, hogy Laci késett volna, rendre ott várakozott a vonat érkezésekor, és most Jolánkát valami nyugtalanság szállta meg. Csak nem történt valami baja, gondolta szívszorongva, olyan nagy ez a város. Talán fél óráig várt még, de Laci nem jött. Talán taxival kellene, vagy autóbusszal, bár akkor sokat kell gyalogolni. Mégis az autóbusz mellett döntött, és a súlyos csomagok alatt lihegve kapaszkodott tel a negyedik emeletre.

Csak egy negyed órája érkeztem haza, nem tudtam kimenni, mentegetőzött Laci. Tudod, az egyetemen ma külföldi vendégeket fogadtunk. Ágnes is hamarosan megérkezett Ákos- kával, és utána együtt szedték ki a szatyrokból a sok kincset, tömött libát, diót, házi baracklekvárt. Nem kellett volna, tiltakozott erőteljesen Ágnes, de azért elrakosgatta a hűtőbe, azt ami belefért, a libát pedig egy polietilén la- sakba gyömöszölte és kivitte a balkonra. Mi nemsokára elmegyünk mama, mondta Laci, tudod, úgy hívtak meg bennünket az egyik kollégánk víkendhá- zába, hogy ott is alszunk.

Akkor jószerivel nem is látlak benneteket, mormogta Jolán megbántva, és közben azt vizsgálgatlu, mit is kell megcsinálnia a két nap alatt. Takarítást, vasalást, főzést. Mondtam mama, hogy meghívlak bennünket, és hogy neked . . . Laci türelmetlen volt, arra sem volt időm eddig, hogy megtankoljak. Ágnes komótosan összekészítette a csomagokat és lerakosgatta az előszobában. Tudod mama, ez egy olyan ki-ki alapon rendezett dolog lesz, négy család lesz olt, csupa kolléga.

Amikor Jolán egyedül maradt, körbenézett a lakásban, úgy van, ahogy számítolta, néhány órányi vasal ni való, és a takarítás. Akoska később bekapcsolta a televíziót, és semmivel sem lehetett volna elvonszolni onnan. Ezek a mai gyerekek már ilyenek, gondolta, míg a kezében járt a vasaló. A híradót aditálk, amikorra befejezte a munkát. Később ágyba dugta a kisfiúi és néhány másodpercig leült mellé. Várta, hogy majd egy •cne- sét kell neki mondani, de Ákoska ezt nem igényelte, hamarosan befelé fordult és már hallatszott is az egyenletes szüszogása.

Nem tudja miért, feles- 'egesnek érezte magát a lakásban. Az ablakhoz ment és nézte a szomszéd házakon a kivilágított ablakszemeket. Vajon mit csinálhatnak egyik, vagy másik mögött. Amikor először jött a gyerekekhez, köszönt a lépcsőházban, ne fáradj mama, mondta neki Ágnes, a felét sem ismerjük, aki itt lakik. így hát azt sem Tudják, hogy Laci az egyetemen tanársegéd. Ágnes pedig közgazdász egy gyárban.

Sokáig bámulta az ablakokat. majd később sóhajtva leereszkedett a tv elé a

fotelba. Mi lesz velem, ha nagyon öreg leszek? Ez a gondolat nem hagyta nyugodni, míg a műsort nézte, amely sem jobb, sem rosszabb nem volt, mint^, más alkalmakkor. Éjfél előtt újra kiment a konyhába, hogy behozza a pezsgőt. A pezsgőt Laci minden évben megvette és szertartásosan bontotta fel, tudod mama, meg kell az új évet tisztelni, nevetett olyankor teleszájjal. Hiába kereste, most nem találta a pezsgőt. Vagy nem vetlek, vagy elvitték magukkal. Kis ideig keresgélt, csak egy megbontott bort talált a szekrényben. Kitöltött magának egy pohárral, de úgy érezte savanyú és nem ízlik neki az ital.

Hosszú ideig ébren hánykolódott, nem jött álom a szemére. Fenlről is, lentről is énekszó, nevetés, meg dobogás hallatszott1. Csak ő érezte magát egyedül. Reggel rosszkedvűen ébredt. Megcsinálta a reggelit, majd sétáltak egyet Ákoskúval. De a kisfiú nyűgös volt. hát hamarosan visszajöttek. Délben csak keveset evett, majd nemsokára leült a televízió elé. Jolán újra egyedül maradt a konyhában. Nem tudja miért, most vágyott a munkahelyére. Pedig milyen unalmas a foglalkozása, mondogatta nemegyszer, igazán nem szórakoztató, hogy mások fizetését számolja ki az ember. Sötétedés után újra az ablakhoz állt. és hosszú ideig bámulta a fénylő gyöngy- l'üzéreket. Úgy érezte, sohasem tudna megszokni egy ilyen nagyvárost.

Amikor reggel megjöttek a gyerekek, ő már összepakolta a holmiját, és kirakta az előszobába az alaposan megcsappant szatyrait. Miért nem maradsz tovább, kérlelte Laci, a délutáni vonattal is elmehetnél. Felsegítette a vonatra és hosszú ideig meszelt utána a karjával.

Jolánka összetörve mászott le az állomáson a vagonból. Autóbuszra ült. hogy bevigye a kisvárosba központjába, onnan talán kétszáz méterre laknak. Alig várta hogy hazaérjen. Az úton nem messze maga előtt, Évát, a kolléganőjét pillantotta meg, Ö is ebben az utcában lakott, és Jolán lelassította a lépteit, hogy ne találkozzon vele. Ezek olyan élhetetlenek, gondolta, nem is tudom hogyan lehet három gyerekkel ennyi fizetésből megélni. De Éva lassan haladt és Jolán rövid idő múlva utolérte. Hát te honnan jössz, nézte kerekre tágult szemmel Jolánkát. Csak nem Pesten voltál? De ott, válaszolta Jolán, és most nem érzett büszkeséget, sem felsőbbrendűséget, mint máskor. Éva valami nem titkolt örömtől sugárzott, és Jolán irigykedve hallgatta a nevetését. Néhány percre megálltak Éváék lakása előtt. Hogy fog örülni Géza, ha hazajön, csicseregte Éva. Tudod, Győrbe ment a szüleihez, és elképzelhető, hogy ott a gyárban megveszik a találmányát. Igen? mondta kedvetlenül Jolán. Egyszerre szerette volna otthagyni a kolléganőjét. de hirtelenjében nem tudott milyen indokkal búcsúzni.

Éva egy terjedelmes borítékot kotort elő a táskájából. Nézd, mutatta, egy francia gyár vezérigazgatójának üdvözlő levele. Ugye szép gesztus, ismételgette. Majd kéretlenül is tovább folytatta. Tudod, Gézának három szakcikke is megjelent az idén külföldi folyóiratokban. De Jolánka nem várta meg, hogy a másik befejezze. Sietnem kell, makogta, olyan sok a dolgom, hogy nem is tudom, hol áll a fejem. Nem tudja miért, a szőlőre gondolt és a fóliasátrakra, és sírni szeretett volna az egyszerre rátörő magánytól.

I

X W