Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

Kevesebben a családi a^ál Százszor is megllják a három évet Az 1985-ös firenzei Demográfiai Világ- kongresszuson hangzott el: „Lehet, hogy néhány évszázad múlva kipusztul Európa?” Kínában különféle szankciókkal próbálják megakadályozni a túlnépesedést. Csökkentik az élelmiszeradagot, rosszabb ellátást kap­nak és a legkülönbözőbb szolgáltatásokat vonják meg azoktól a családoktól, ahol az elvárt és engedélyezett családmodellt „túl­lépik”. Magyarországon más a helyzet. Szá­mos kedvezmény illeti a gyermeket vállaló­kat, a nagycsaládosokat, mégsem sikerült javítani statisztikánkon. (1960-ban ezer la­kosra alig több mint tizennégy gyermek ju­tott, 1982-ben már csupán tizenkettő, 1984- ben épp hogy meghaladja a tizenegyet.) Bor­sodban egyébként az arányok valamelyest jobbak az országos átlagnál. De hát miért is oly bonyolult ez az egész?... Mondják el a legilleté'kesebbek. A VARRÓNŐK... . .. akiket a Habselyem Kötöttárugyár Ka­zincbarcikai Gyáregységében kerestünk fel: — Lakást kaptunk. Ezért nem maradhat­tam otthon három évig. Különbség van 3200 és 980 forint között. A fizetésből is nehe­zen tudunk félretenni, nekünk meg nagyon kellett a pénz. — Én is megrövidítettem a gyes-t. Sze­rencsére a gyerek bírta a bölcsődét. Rá­kényszerültünk erre a megoldásra. Férje­met bevitték katonának, a leszerelés után sem dolgozhatott sokáig. Megműtötték, több hétig nyomta az ágyat a kórházban. A szü­lők segítsége nélkül nem tudom, mi lett volna velünk. — Ma már meggondolja az ember száz­szor is a három évet. Kétségtelenül elő­nyös a gyermek szempontjából, szükségük van az édesanya közelségére. Ám az is igaz, három év alatt elesik az ember a teljes fizetésétől, sőt az. alapbéren túli céljutal­maktól, prémiumoktól. Itt a gyárban az anyagokat id fényes .^í0*1 sárolhatjuk készítünk be­lőle ruhát, ti "tQt takaríthatunk meg Gyes 1 ncs lehetőségünk. Most meg jó gyermekruháknak igencsak bor«, _ Sokszol' * a kismarnak az e gyedüllétre, |f*:n •í°:nne*c az úgynevezettek • Én a ma­gam részéről11 ezt betegségnek. ■ hogy az asszo- 9 gyes alatt szok­Habár tudói* nyok .közül *, ,, . . nak rá a cLalk^.ol.ra;_.!g^’ megváltozik ° !te a jövevény ér­kezésével- "n Jni a megszokott mindennaposak volna any- nyira tam volna 0 szülei5k’ tovább marad­ta.,, voo.a o ’hiányzott már a közösség, ittjVar°m, hogy újra együtt legyii ... ugyanő kórházból: — Sokan ládalapítást, szerzéssel, a ségeken, Ki' tenciájukat nál, művészi, elítélően v miatt halóé1 kés módon abba a fogl ről vélemén! — Az eg)' esetben hi>! befejezi tat1' talános oi'v'1' szakvizsgák be telik. K^ tendő. Nerfl zonytalan *1 meket váll*1 í rcikáról, a városi 'ilóra veszik a csa- jutottak a lakás- Méssel járó nehéz- Van ez az egzisz- vosoknál, jogászok- hallásra némelyek hogy hivatásuk I "ekvállalást. Érde- itélkezők sohasem e tartoznak, akik­A legoptimálisabb a nő, amikorra azonban csak ál­jelent, a különféle még további évek- Áidebb, három esz­ól, sok helyen „bi- tekintik a gyer­— Engem például a terhesség alatt any- nyira „kíméltek”, hogy jószerével nem érez­tem magam igazán orvosnak. A gyes évei alatt pedig szinte teljesen megszakad a kap­csolat a munkahellyel. Egy-két év eseten­ként tízéves visszaesést jelenthet az előre­menetel szempontjából. Egyébként pedig a mi szakmánkban, ha valaki húrom évet tá­vol tölt a munkájától, ismét vizsgát kell tennie. Nem csoda, ha fontolgat az ember. ELTÉRŐ VÉLEMÉNYEK A megkérdezettek egyike sem élt a gyes húrom esztendejével. Akadt aki fél-, akadt ki egy- és akadt, aki két évet töltött otthon gyermekével. Most újabb nehézségeik van­nak. Ha beteg a gyermek, előfordul, hogy magukkal hozzák a munkahelyre. Nem men­nek táppénzre. Kevés az orvos, gondot okoz a helyettesítés. Jóllehet súlyosan beteg gyer­meket nem cipelhetnek magúikkal. — A múltkor egy hétig otthon voltam a fiammal. Amikor felgyógyult, azt kérdezte tőlem: „Anyu, máskor is itthon maradsz, ha beteg leszek?...” Igen, válaszoltam, mire a fiam megszólalt: „Tudod anyu, akikor én szeretnék újra beteg lenni.” ... Azt hittem megszakad a szívem. Pedagógus barátnőm, aki csaknem hat évig volt gyermekgondozási szabadságon kis­lányával és fiával, a következőket mondja: — Soha annyi időm nem volt az önmű­velésre, mint ez alatt az idő alatt. Persze, ehhez az is hozzájárult, hogy férjem nem hagyott rám minden házi munkát. Nem le­het olyan alacsony a gyermekgondozási se­gély, hogy ne érné meg legalább a két évet kivenni. A gyerekeknek feltétlenül szükségük van rá. Annyira máskor nem kerül közel még egyszer az anya a gyerme­kéhez, mint ez idő alatt. Monos Márta gas és nem fekete, s aki a Videoton számitógépkeze- lője. — Nélküle nehéz lett . olna ... A több, mint ezer Fortu- na-jelöltből az ötven leg­inkább rátermett járta az országot, s mutatta a kö­zönség előtt magát, mutat­ta rátermettségét. Játék volt az egész pályázat, de komoly játék ... Nem mindegy ugyanis, ki szere­pel az újságcímlapon, ki lesz plakátkép, ki dísze­leg kártyanaptárokon ... Anyagilag sem mindegy ... — Meghatározatlan ideig szól a szerződésem — mondja. — A szépség mú­landó, lekerülhetek a cím­lapról. Szakmám van, koz­metikus vagyok. Hogy ma­radok-e, nem tudom. Ne­héz összeegyeztetni a fotó- modellkedést a munkával. Eddig .tudtam, segítettek is, de egyre gyakrabban hív­nak ... Fortuna végezetül sze­rencsés. Annak is kell len­nie igaz, másnak — s nem­csak magának! — is sze­rencsét kell hoznia. Mis­kolcon dolgozik, a Gyula utcai üzletben. Aki nála kezelteti arcát, elmondhat­ja: megérintett a szerencse istenasszonya... —y Férje ezzel szemben csuk bajszos ... — A versenyen ő me­nedzselt — mutat Kis Pé­terre, férjére, aki nem ma­Magáról mondja: — Nem szeretem, ha utánam néznek az utcán. Zavar... Az Ország-Világ hátsó címlapján bőségszaruval szerepelt jó hónapja ... — Az újságárus is 1 csak úgy ismert meg a lapban, hogy szóltam neki, s hogy tíz lapot vettem nála ... A pályázatra több, mint ezerkétszázan jelentkeztek. Ezerkétszáz csinos és szép hölgy. A legcsinosabb, a legszebb, a legügyesebb, a legtalpraesettebb, a leg­megbízhatóbb, a legrokon­szenvesebb — a zsűri tag­jai szerint, akik többsége férfi volt — Cserháti Csil­la volt. — Nem én álltam a leg­előkelőbb helyen — ma­gyarázza. — Aztán a kö­zönség tapsa behozott. Bol­dog vagyok,, örülök ... Örömét nem rejti véka alá. Mosolya természetes, beszéde nem mesterkélt: Kedvenc színei: fekete, pi­ros és fehér. Férfi ideáll ja: fekete, bajúszos és magas. A férjezett Fortuna ... Párjának hozott. Te csak politizáltál... — Amikor gazdasági munkát bíztak rám, eléggé nagy ellenállással találkoz­tam. Sokáig igen bizonyta­lan volt minden körülöt­tem, bizalmatlanul fogad­tak az emberek, méreget­ték, mit tudok, mihez ér­tek, mikor követek el va­lamilyen szakmai hibát, hogyan tudok állást foglal­ni, dönteni, tanácsot adni... szóval, prés alatt tartottak. Ha telefonáltam, vagy em­legettek valahol, sokáig hozzátették; „ja, aki KISZ- titkár volt...?”, és ebben a megjegyzésben nem ke­vés lesajnáló, lefitymáló él, kritika húzódott meg... mint aki nem érthet a szak­mai ügyekhez. Akadt olyan ember is, aki kerek-perec kijelentette; „jobb, ha hall­gatsz, te eddig csak politi­záltál ... itt nem elég nyomni a sódert, itt műsza­ki tudás szükségeltetik ... precízen, szabatosan kell fogalmazni...” Bántott, nagyon bántott ez, hiszen a nagyüzemi KISZ-bizottság élén nem egy esetben műszaki, gaz­dasági kérdésekről kellett véleményt mondanom, az én szavam is hozzájárult a döntések kialakításához. Arról nem is beszélve, hogy nekem is megvolt a mér­nöki diplomám, én is vé­gigjártam az egyetemi sze­mesztereket. .. igaz, magam is elismertem, hogy akik nem a politikai munkát választották, azok lényege­sen több gyakorlatot sze­reztek, mint én. De hát a bizalmatlanság, az előíté­let ott munkált az embe­rekben ... Aztán kialakultak a dol­gok: főleg azokra számít­hattam, akikkel még a KISZ-es években jól tud­tam dolgozni, ök a szakmai munkában is igazi partne­rek lettek és a segítségük­kel hamarosan átlábaltam a kezdeti nehézségeimen. De ezzel együtt inkább ál­talánosnak, mint különös­nek tartom, hogy a volt politikai munkásoknak sok­kal többet kell bizonyíta­niuk a gazdasági, műszaki munkában, mint azoknak akik eleve ott kezdték a tevékenységüket. Miért van ez így? —sok­szor kérdeztem magamtól. Sokféle válasz kínálkozik. Egyrészt; valóban kisebb a tapasztalatunk, kevesebb rutin, szakmai íineszesség ragad ránk ... másrészt az sem hallgatható el, hogy sokan csak ugródeszkának tekintik a politikai mun­kát. Hangsúlyozom; nem általánosítok, de nem egy ember számolgatta, hová, milyen beosztásba kerülhet, ha előtte kerül egyet a KISZ-ben, a pártban. Ezt fel kellene ismerni és, ha szükséges, tenni is kell el­lene, mert az ilyen embe­rek nemcsak a későbbi gazdasági tevékenységük­ben végezhetnek hiányos munkát, hanem az ilyenek a politikai munkát sem látják el kellő, kívánatos színvonalon. Az ilyenekből hiányzik a hit, a meggyő­ződés, az odaadás, az igazi, teremtő akarat. Márpedig ezek nélkül nincs jól vég­zett munka. Most 45 éves vagyok. A termelési igazgató mellett dolgozom főmunkatársként és úgy érzem, megbecsülik a munkámat, tehát nem haszontalan, amit csinálok. Elfigyelem a mai KISZ- eseket és összehasonlítom a mi időnkkel. Megint csak nem általában, de időn­ként kirívóan bántó hiá­nyosságokkal találkozom. Felkészületlenek az ifjúság vezetői. Politikai, gazdasági kérdésekben gyakran nem tudnak határozottan szól­ni, mert nincs hozzá elég muníciójuk, szóval, nem partnerek. Pedig holnap, holnapután nekik is váltani kell, és ott a veszély, hogy akkor nem veszik komolyan őket. Még akkor is nehéz elfogadtatni magát a fiatal­nak, ha felkészült. Talán, ha dolgokat, fel­adatokat nem csak letud­nák, kipipálnák, hanem valódi részvétellel hajtanák végre .... akkor talán ró­luk (rólunk) nem úgy be­szélnek majd: „te csak po­litizáltál ...” — mondta el Mihalik László, az Özdi Ko­hászati Üzemek volt KISZ. titkára. Sz. L. HIKÖZÖDHOZZÁ Egy rockvetélkedő margójára A miskolci Diákcentrum egyik monstre rendezvé­nye az ifjú titánok bemu­tatkozása volt a nyár kö­zepén a Molnár Béla Ifjú­sági Házban. A rendezők sem sejtették, hogy 14 olyan csapat van a környéken, amelyik színpadképesnek érzi magát. így délután 4 órától éjszaka fél 11-ig dü­börögtek az ifjúsági ház falai. Néhány részlet a zeneka­rok hitvallásából: „Szeretjük a rockzenét, de úgy érezzük, hogy a to­vábbfejlődéshez minden­képpen ismernünk kell más irányzatokat is.” „Műfajunk akciókkal és durva rock and roll-lal megerősített daléneklés.” „ ... és kapcsold be a rádiót, ne nyalókázz má­soknak és a keverés min­dig szar ... majd elmond­ja a zenekar. Mi tudatla­nok maradunk.” S hogy hol találkozhat­tunk velük eddig? Például a „címadó” Miközödhozzá együttes nevével a panel­házak falún. A nyékládhá- zi Origó együttes ennél már többel is dicsekedhet, hiszen az idei Sárospataki Diáknapokon aranydiplo­mát szereztek. Sőt. Ä Bum Bum Zizi elnevezésű for­máció koncertjét egyene­sen a dán rádió sugározta. Ök a neoavantgarde att­rakciók híveit boldogítják. A hallatlan önbizalmon kívül csupán négy együttes tartotta érdemesnek meg­említeni, tagjai hol tanul­tak — vagy tanulnak zenét. Az ifjú rockerek gondjai ismerősek. A mezőny egyet­len perspektívát sejtető stábja, a Pop-Sy zenekar (reméljük, sürgősen nevet változtatnak), például fel­szerelés és próbahelyiség gondokkal küszködik. De így van ezzel majd mind­egyik zenekar, kivéve a Metal együttest, amelynek nagy segítséget nyújt az izsóíalvi művelődési húz igazgatója, Filek András; helyet és erősítőket bizto­sítva. És itt van a lényeg. Sem a megfelelő hangszeres tu­dás, sem a minimális tech­nikai feltételek nélkül nem lehet ma már közönség elé állni. Vagy ha igen, akkor úgy érzi majd magát a kö­zönség, mintha nem telt volna el az a negyed szá­zad a rock kezdeti próbál­kozásai óta. Bcély Katalin Ez a város Miskolc... — mutatja a talán legkisebb ven­dégnek az utcát a távol-keleti anyuka, aki francia fér­jével együtt először látogatott el hozzánk, és természete­sen nem hagyták otthon a csöppséget sem... jó, ha ha­mar kezdi az ismerkedést a világgal. Szia! Helló!... How • do you do ... ? Hogy vagy? Mint vagy? Merre mész? Hova mész? Mit láttál? Hogy vagy a városban, az országúton, a boltban, a bankban, a strandon, a piacon, a szál­lodában, a kempingben, is­meretlenek és barátok kö­zött? — Hogy érzed magad Magyarországon ? — Hogy vagy Christian? — kérdeztem a kicsi Re- nault-ját javítgató szőke fiatalembertől, aki Lyonból vergődött át az Alpokon, nyomta a gázt több száz ki­lométeren át, mert egyszer valahol hallotta, hogy itt nemcsak a csikós-gulyás- paprikús, hanem a Duna ékessége, Budapest, a Ba­laton tarka nyüzsgése, Agg­telek cseppkövei, Tokaj bo_ rai, az emberek barátkozó kedve várja a külföldieket. — Megérte, ilyen mesz- szire eljönni — mondta Christian. Először járok ^szocialista országban. Egy kicsit túl is biztosítottam magam. A csomagtartóm tele van konzervekkel, mert azt hittem, hogy itt jegyrendszer van. Tudod, nálunk rosszabb színben tüntetik fel a keleti orszá­gokat, mint amit itt tapasz­talok. Ezért is tett kíván­csivá, amikor bővebben hallottam rólatok. Láttam a győri várat. Erről már hallottam, hiszen Napóle­on is háborúzott arrafelé. Pesten gyakran éreztem úgy magam, mintha Pá­rizsban lennék, bár ná­lunk színesebben öltöznek a lányok... Szeretem a hegyeket, sok információt kaptam Aggtelekről. Igaz, hogy a barlangokon át le­het jutni Csehszlovákiába? Örülök, hogy beszélhetek veled, mert kevesen tudnak idegen nyelveket. S még valami: hol tudnám lecse­rélni a gépkocsimból az olajat? És Christian elpörgetett a Shell kút irányába. Dél­után már Aggteleken vert tábort. How do you do? — kér­dezte Rachel, a félvér ame­rikai fiatal asszony, és jöt­tek-jöttek a kérdései: mi az a táncház, hol találkoz- hatom népzenészekkel, ki tanítana meg a magyar tán­cokra, tudsz nekem mutatni népművészeket? A kérdé­sek mögött meglepően sok ismeret húzódott meg. Ra­chel magyar filmek címeit idézte: Angi Vera, Mephis­to; ismerte Rákóczi és Kos­suth nevét, még azt is tud­ta, hogy Kossuth itt a kör­nyéken született, és hazá­jában, Amerikában sokan nagyra becsülik. Majd me­sél kisfiáról, akit egyszer szeretne elhozni Magyar- országra. How do you do? — üd­vözöltük egymást Wandá- val és Jerzyvel, a hátizsá­kos lengyel fiatalokkal. — Nehezen találtunk Ta­polcára. Miért nem jön közvetlen autóbuszjárat az állomásról ide? Sokat könnyítene nemcsak a tu­risták, hanem a ti közle­kedéseteken is. Mi ismer­kedni jöttünk, de többen megállítanak bennünket, hogy nincs-e gázpalackunk, szerszám-készletünk, par­fümünk, sőt gyakran felte­szik a kérdést, hogy dollá­runk, márkánk v.an-e? Nem is keveset ígérnek érte. Már megtanultuk, hogyan kell leszerelni az ilyen em­bereket. How do you do? — se­gítenél szörföt kölcsönöz­ni? — kérdezte Heinrich, az osztrák fiú a Mályi-tó- nál. És amíg sorba álltunk a széllovassal, megtudtam tőle, hogy először jár erre­felé, s nem is gondolta, hogy itt ilyen tó van, de annyira szereti a vizet, hogy nem hagyja ki. — Ebből paradicsomot lehetne itt csinálni — mu­tatott körbe. Nincs benne­tek elég ötlet. Kevés az ét­terem, kávézó, hosszú sor áll a palacsintasütő előtt, és sok a szemét. Miért nem vigyáztok jobban a kör­nyezetre? Azonkívül kevés az információ. Én is vélet­lenül akadtam a tóra. Az országúiról semmilyen tábla nem irányít, és jó lenne ide egy autószerviz is, ha már ilyen sok kocsi megfordul itt. A sörötök jó, csak meleg. Ebédelni nem tudtam, olyan zsúfolt volt az étterem. De meg­ismerkedtem másokkal is, .sőt behívtak egy házhoz, ahol nagyon kedves embe­rek nyaralnak, s minden­ben segítségemre vannak. Azt hiszem, nálunk nem nagyon lehetne idegennek úgy beállítani egy házhoz, ahogy én tettem itt. Mi bi­zalmatlanabbak vagyunk. Végül is jól érzem ma­gam, és ne vedd zokon a meg j egyzéseimet. How do you do ... hogy vagy ... hogy érzed magad az országúton, strandon, a városban, Magyarországon — kérdeztem az utamba akadó külföldi fiataloktól. Virág Erzsébet Fotó: Fojtán László és Laczó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents