Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-24 / 198. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. augusztus 24., szombat r I í4.y augusztus végén minden évben megkapjuk a TIT Borsod Megyei Szervezetétől a Kazinczy Ferenc Szabadegyetem programajánlatát. Most is meghozta a posta, de mintha a szokásosnál vastagabb lenne a boríték. Érzékeink nem csaltak, a kínálat ezúttal valóban gazdagabb a szokásosnál, nem is tért egyetlen füzetecskébe, a nyelvtanfolyamok, a szakmai • képző- és továbbképző tanfolyamok külön kerültek. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat e tevékenységét persze tekinthetjük egyszerűen üzleti vállalkozásnak is, hiszen a tanfolyamokért, a foglalkozásokon való részvételért térítést fizetnek a jelentkezők, de ha így tennénk, nem lennénk igazságosak. Nyilván nem véletlen (nem is az!), hogy a nyelvtanfolyamoknak rendkívül széles skáláját kínaijaik a gyermekek , játékos foglalkoztatásától az állami nyelvvizsgákra való felkészítésig, a kezdő tanulmányoktól a társalgásokig. Bizony bajban .vagyunk nyelvismeretünkkel, és ezt a bajt kezdjük felismerni. Sok minden döbbentett rá bennünket, hogy végzetesen .könnyelműsködünk, ha nem szorgalmazzuk erőteljesebben az idegennyelv-tudási, az aktív beszédkészséget. Mert bármennyire is szépnek tartjuk anyanyelvűnket (ami természetes!), a világban s a világgal való kommunikálásunkhoz nem elegendő. Igaz — akik hallgatták a Cs. Szabó Istvánnal a televízióban sugárzott beszélgetést, igazat adnak neki —. magyar írónak elég közegei adhal-a magyar olvasók figyelme, de a tudományban való közlekedéshez már kevés. Bármennyire is büszkék vagyunk, hogy népünk nagyjai, gondolkodói milyen sok felfedezéssel gazdagították az egyetemes tudományt, azt el kell ismernünk, hogy más népek fiai is így és ezt telték, s hogy izoláltan a tudomány felfedezései nem gazdagíthatják az emberiséget. Napjainkban jobban, mint bármikor, szükség van a gyors információcserére, a kommunikálás képességére. És nemcsak a tudományban! A példákat hozhatjuk az egészen egyszerű hétköznapokból is, a technikai fejlődés, az erősödő kereskedelmi kapcsolatok, a növekvő- turistaforgalom, a külföldi munkavállalások területéről. A világjáró magyarok (mert egyre többen utaznak külföldre turistaként i.s. sőt némi túlzással fél Magyarország útra kel világot látni, vásárolni . .. stb.) kézzel-lábbal való magyarázkodásai viccpoénszámba mennék, de mert hozzánk' is jönnek szép számmal, mindennapos látvány turistaközpontjainkban a mutogatás. Ami a leginkább elszomorító ebben. hogy.talán titokban még büszkék is vagyunk rá, hogy ez így van. Ha ez nem is egészen igaz . így megfogalmazva, a túlzásban van igazság. Az idegen nyelv nem,tudásunkra nagyon könnten találunk felmentést. Van persze valós magja annak, hogy a mi gyerekeink eleve hátrányban vannak. Nyuga.t-európai országokban máig divat például a „cseregyerek- aíkció”. vannak szervezetek, amelyek segítik a családoknál való nyelvtanulást. S igaz, nincs olyan iskolai óra, nyelvtanfolyam, amely tökéletesebben segíthetné az idegen nyelv elsajátítását, mintha az adott nyelv- területen van rá mód, természetes körülmények között. Érdemes lenne talán keresni az ilyen lehetőségeket is, állami szinten rendezni ennek formáit, mert a nyeresége várhatóan nagyobb lenne (még ha ez konkrétan nem is összegezhető, kimutatható), mint az idegenforgalom vesztesége, ha a partner nem szállodában lakik. De mozdulhatnának az iskolák is, hiszen nagyon sok iskolának van külföldi kapcsolata, s elképzelhető tenne olyan táborozás, amelynek közös nyelve az orosz lenne. A nyelvtanulás érdekében kétségtelenül az eddigieknél sokkal nagyobb és sokkal összefogottabb erőfeszítésre, a formák, módszerek szélesítésére lenne szükség. Többek között azért is, mert az többé-kevésbé világos, hogy a jelenlegi iskolai keretek, óraszám mellett az iskolai nyelvoktatás hatékonyságának jelentős fokozására nemigen van kilátásunk. Lehet, bogy ez elszomorító, de tény. Hogy mást ne mondjunk, a szakmunkás- képzőben, a szakközépiskolában minimális óraszámban tanulják az orosz nyelvet, második idegen nyelvet pedig nem is tanulnak. Pedig napjainkban már számukra is elengedhetetlenül fontos lenne az ídegennyelv- tudás, s nemcsak azért, mert sokan közülük külföldön vállalnak munkát. Nagyon sok üzem. vállalat külföldi üzlete esett kútba akárcsak az elmúlt néhány esztendőben is pusztán azért, mert nem tudott Verbuválni egy csapatot, amely a fogadó ország nyelvén elfogadhatóan beszélni tudott volna. Ez pedig már gazdasági veszteséget jelentett az üzemeknek. Nem véletlen, hogy a TIT nyelvtanfolyamai iránt például növekvő érdeklődés tapasztalható a munkahelyek, a vállalatok, üzemek részéről. Sokszor azonban nagyon is ad hoc jellegűek ezek, átgondoltság, tervszerűség olykor érzékelhetően nincs mögöttük. Magyarán, viszonylag kevés olyan kis- és nagyüzemünk van még, ahol a nyelvtanulást ösztönöznék, esetleg kötelezően elő is írnák szakembereik számára. Pedig nagyon is sokba ikerül az nekünk (mindany- nyiunknak, hiszen a gazdaság eredményei és életszínvonalunk közvetlenül összefügg), hogy viccpoénokat faraghatunk abból, hogy beszéd helyett mutogatunk. Sírnunk kellene azon a kabarétréfán (mert sajnos úgy igaz, ahogy elhangzik), hogy tizenkét évi orosz nyelv- tanulás után maximum annyira futja, hogy „kedves barátaim” ... Csutorás Annamária Ezt a fotót tavaly novemberben készítette kollégám, felszabadulási évfordulójára készült a település. Néhány ház itt is látszik, a taktaharkányiak buzgalmából mostantól külön életet is élnek a fotódokumentációban. Laczó József felv. A taktaharkányi példa Országos biológusnapok Huszonnyolcadik alkalommal rendezi meg a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az országos biológusnapokat, amelynek ezúttal Salgótarján ad otthont. A csütörtökön kezdődött háromnapos tanácskozás mdttója: komplexitás a biológiában. Csaknem másfél száz tudós, kutató, biológus-szakember vitatja meg a tudományág aktuális kérdéseit. Szó esik a génekről, a molekuláris memória mechanizmusokról, megvitatják a biológiai ismeretterjesztés új típusú szemléltetési formáit, s a tanulóifjúság biológiai képzésének tapasztalatait. A résztvevők ellátogatnak a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetbe, felkeresik a hollókői műemlék falut s a pásztói Béke Termelőszövetkezetet. Az országos biológusnapok ideje alatt a résztvevők igénybe vehetik a TIT Természettudományi Stúdiójának módszertani szolgáltatásait. Georgikon-napok Keszthelyen a hét közepén megkezdődtek a Georgikon- napok. A több napos, tudományos tanácskozás nemzetközi szintű volt, mert azon a hazaiakon kívül csehszlovák, francia, lengyel, NDK-, illetve NSZK-beli. olasz, osztrák. valamint szovjet szakemberek, tudósok, kutatók is részt vettek. A hagyományokhoz híven ismét igen időszerű téma került az ülés napirendjére: a mezőgazda- sági termelés és környezet- védelem. A plenáris ülés Debreczéni Béla, a házigazda Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektorának megnyitójával, s az általa irányított intézmény környezetvédelmi kutatási eredményeiről és további feladatairól beszámoló előadásával kezdődött. Ezt követően Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke ismertette az intézménynek a mezőgazda- sági termelést érintő, 1990-ig szóló terveit. A továbbiakban négy szekcióban tanácskoztak és csaknem 100 előadás hangzott el. A kiállítás tegnap zárulta taktaharkányi művelődési ház klubtermében. A fotókat ma leszedik a falakról. No, nagy 1 ügy, mondhatná valaki, hiszen minden kiállításnak ez szokott a vége fenni. Bezárják, lebontják... Így is van, ez a taktaharkányi azonban utólag is megéri a megemlékezést. * Éppen egy évvel ezelőtt lakodalomban voltam, s azonnal okát adom, miért tartozik ez ide. Az történt, hogy a vacsora előtt a sátorból kis házikójába invitált az „örömnagymama’'. Régi ismeretségünk révén, bizalmasabb dolgaiba is beavatott. Elmondta így, hogy leszidták egy kicsikét, itthon. Akkor — amikor „a baj” történt —, egyedül volt a portán. Napközben beállított hozzá egy „középforma nő” és letett az asztalára egy fényképet. Az ő kicsi házát ábrázolta. A látogató nem sokat vesztegette az időt, mondta, ez örök emlék lesz a mamának, vegye csak meg, összesen 100 (egyszáz!) forintért itt hagyja. A néni szabódott, szabódott, de rámenős volt a látogató, mondta, más öregek se sajnálták itt az utcában azt a százast, mi az a pénz ezért az emlékért?! Summa summárum — mondta a nyolcvanon túli idős asszony — megvettem végül is. Este aztán megmutattam a családnak .. . Hát nem dicsérlek meg . . . „Bánom mán én is mint. a kutya!, mert nézd csak meg, fiacskám. hát hogy lehet ilyen képet csinálni, össze van mosódva, mintha eső verte volna. Az unokám tényleg különbet csinál ...” Az ismeretlen „középíorma nő” nem egy idős embert ámított el a faluban ezzel a módszerrel: kinézte azokat a házakat, ahol öregek élnek, lefényképezte a lakást az utcáról, aztán megjelent a százforintos „emlékkel!” Annák a kiállításnak a fotói, amelyek tegnapig kiállításon voltak láthatók Taktaharkányban — egytől egyig házakat mutatnak meg. A községben élő emberek házait láttatják. * Arra gondoltam, amikor az alkotmánynapi ünnepség bevezetőjeként id. Juhász Károly, a honismereti kör vezetője megnyitotta a , taktaharkányi kiállítást, micsoda savanyú képet vágott volna az az idegen „közép- lorma nő”, ha mostanában merészkedett volna ebbe a faluba?! Mostanában, amikor minden egyes családi ház és középület megörökíttetett itt. Közel ezer felvétel készült, s a kiállításon 1)50 fért el a művelődési ház, klubtermének falain, a Tablókon. Utcák szerinti elhelyezésben. A kiállításon először mindenki a „nézzük, csak, hol van a miénk” gondolattal indul szétnézni. S aztán megkezdődhet a falujárás — egy teremben. Bizony, bizony, nemegyszer előfordul, hogy a réges-régen itt élő, sőt itt született nézelődő is megtorpan : „Hát ez meg hol van. merre van?, hogy nem láttam én ezt eddig, és a többi” . .. Nem tudom, a megyében hány településen volt már alkalmuk a helyben lakóknak így együtt látni falujukat?! A taktaharkányiak bizonyosan az elsők között „ébredtek". Mert előzménye van ennek az akciónak. Országos szervek hirdették meg a településfotózást — a népfront V ______________________ k ezdeményezésére — még a felszabadulási ünnepünk előtt. A szándék az volt: negyvenéves szabadságunkat úgy is köszöntsük, magunkat úgy is méltassuk, hogy megörökítjük szülőhe- lyünk-lakóhelyünk mai arcát. Készüljön hát szólt a buzdítás — minden házról, épületről fotó, hogy utódaink majd évtizedek múltán is láthassák: 1985-ben ilyen házakban éltek az elődök. Hogy összevethessék majd saját környezetükkel! * Ezer felvétel készült Tak- taharkány családi házairól, középületeiről. Minden utcát „ki lehet rakni” fotókból. Nagyszerű ötlet, nagyszerű a taktaharkányi példa a megvalósításban. Minden felvételről három példányban készítették el a képeket; az egyik csomag megy a sátoraljaújhelyi levéltárba, a másik megy Budapestre megőrzésre, a harmadik megmarad a településnek. Rengeteg a haszna ennek az akciónak. Az már csak plusz: tíz és nem több forintért mindenki megveheti saját házát. Emléknek. (Ebben a községben nem fognak már garázdálkodni a fényképészüzletelők !) öt, szóval eléggé nem dicsérhető és elismerhető helybéli vállalkozott a nem kis feladatra. Felosztották maguk között a négy és fél ezer lakosú települést, s járták nagy szívvel, hogy megörökítsék „magunkat”. Nevük megemlítése méltó e helyütt: Diószegi Antal (a népfront bizottsági tagja); Juhász István (esperes-plébános); Juhász Károly fa honismereti kör vezetője); Pankucsi Gyula (gyógyszerész) és Szabó Miklós (tanár). (t. n. j.) Nem titkolom, vérmes reményekkel készülődtem a nemrégiben Balassagyarmaton rendezett hetedik észak-magyarországi urbanisztikai konferenciára. Sokat sejtető témát tűztek ugyanis napirendre a tanácskozás meghirdetői: a művelődés és az urbanisztika összefüggéseit. Mintha végre — valami égi sugallatra — meghallották volna építészeti szakembereink is a közművelődésben dolgozók sóhaját: város- fejlesztési terveinket, művelődési szempontból is át kellene gondolnunk. Hiszen számtalan területéi emelhetnénk ki mindennapi életünknek, hogy a térfelhasználás milyen rejtett módokon képes befolyásolni a művelődési folyamatok sikerességét. Szerepe van például a környezet minőségének, szervezettségének és annak is, hogy mennyire gazdag világot tudunk magunk körül kialakítani. Miért vonzóbb például a városokban kibontakozó művelődési élet? Miért érzik jobban magukat az elfoglalt emberek — mondjuk — egy vendéglátóipari egységben? Miért nagy a vonzása egy város főterének? Számtalan olyan kérdés, amelyre ez az urbanisztikai konferencia tudatosabban is felhívhatta volna a figyelmet. Aki ugyanis egy kicsit is elmélyül a kérdéskör vizsgálatában. ráeszmél: még az apróbb dolgokban is mennyire jelen van az émberszempontúbb térfelhasználás igénye. Példaként egyik lakótelepünk jut eszembe — ahol nem tudni, tervezési hiba folytán-e vagy szándékosan — a lift előtt kialakult egy elszeparálható L-alakú térrész. Az érkező, amikor kilépett a liftből, azzal a furcsa érzéssel találkozott, hogy egyenesen egy lakásba és nem egy, lépcsőházba érkezett. Az elszeparálható térrészt ugyanis, még. ha nem is függö- nyözték el, berendezték, „humanizálták” az emelet lakói. Az egyik emeleten virágok, szőnyeg. A másik emeleten polc gyermekjátékoknak, sakkasztal és így tovább. S ami a legfontosabb, az azonos emeleten lakók közösen használt térrészévé, afféle kis klubbá vált. Nos, mindez csupán egy kis építészeti hiba végeredménye. Mégis elgondolkodtató, hogy éppen az ilyen „íunkciót- lanságok” alkalmasabbak a leginkább az ember sajátos igényeinek kielégítésére. Hányán bosszankodtunk például már amiatt, hogy a kertmérnökök asztalán roppant szépen megtervezett parkok sétányai mindenfelé, csak éppen arra nem vezetnek, amerre a többség halad. Es hosszan-hosszan lehetne még a sort folytatni. Az egyik ifjúsági klubunk például azzal aratott nagy sikert a fiatalok körében, hogy kiszórta a székeket a helyiségből. Beszereztek egy nagy padlószőnyeget, amire gsak cipő nélkül volt szabad rálépni — még a vendégeknek, meghívott előadóknak is. Megszűnt a feszengés, a merev széken ülés és a klub egy csapásra benépesedett. Pedig csak a rendelkezésre álló terel használta fel sajátosan, a fiatalok igényei szerint. Mindez hogyan tartozik azonban a művelődés és az urbanisztika viszonyához? A balassagyarmati konferencián elsősorban építési szakemberek vettek részt. Mindössze két közművelődési szakember tett eleget a meghívó invitálásának. Az észak-magyarországi urbanisztikusok jószerével csak egymásnak mondogatták, egymást erősítgették abban az egyébként fontos nézetben, hogy az urbanisztikai fejlesztéseket művelődési szempontból is át kell gondolni. Egy azonban bizonyos: mindezekről a problémákról ötlet- gazdagabban is szó eshetett volna, ha a konferencián a köz- művelődési szakemberek is elmondják, miképpen hat a tér szervezettsége, funkciógazdagsága, emberarcúsága a művelődési és szabadidő-felhasználási folyamatok sikerességére. F. M.
