Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-24 / 198. szám

1985. augusztus 24., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A z igazgató, akiről a beszámolónk szól, egyáltalán nem valamiféle szocialista szent, ha teheti, élvezi, szereti az élet örömeit, többnyire mégsem szerelemről, nem csí­pős halászléről és hasonlókról álmodozik. Képzelete jól mű­ködő, megújulni képes gazdaság, a mai világgal lépést tartó műszaki haladás lehetőségeit pásztázza. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem a cselekvés helyett, hanem a döntéshez nélkülözhetetlen fontolgatás közben ad­ja fejét álmodozásra. Mi több: ezt óhajtja munkatársaitól is. És íme, máris direktorunk álmai netovábbjához érkez­tünk. Konokul hisz abban, hogy egyszer minden felelős beosz­tásban lévő munkatársa, a főmérnöktől a művezetőkig csu­pa olyan emberekből áll majd, akiknek lesz bátorságuk ön­állóan gondolkodni, s amikor a problémák megoldásávhl fog­lalkoznak, szabadjára merik engedni képzeletüket. Igazgatónk módszeresen fáradozik egy ilyen csapat kiala­kításán. Rendszeresen „partira” hívja munkatársait, és kö­zülük mindazok eljönnek, akik erre kedvet éreznek. Kívül­állóknak ez a kötetlen, sokszor csapongó beszélgetés első pillantásra időt vesztegető locsi-fecsinek tűnhet. Ámde, aki már néhányszor végigült egy-eg.v ilyen „traccspartit”, meg­győződhetett arról, hogy ezeken a jó hangulatú találkozókon olykor kifejezetten eredeti, néha még nagynak bizonyuló öt­letek, javaslatok is születnek. A vállalatnál dolgozó szellemi kiválóságok itt mindig jelen vannak, és engedve az igazga­tói kérésnek, bátorításának, ilyenkor mindent elmondanak, ami eszükbe jut az éppen terítékre kerülő témáról. Derű, és sok-sok értékes gondolat, kollektív töprengés, okos megol­dások jellemzik ezeket a csoportos álmodozásokat. Mikor halad még gyorsabban ez a folyamat? Majd ha igazgatónk másik álma is akadály nélkül megvalósulhat: an­nak, aki a fejével és a kezével jól és eredményesen dolgo­zik, annak jól fizethet, aki pedig rosszul dolgozik, az ráfi­zet. Ehhez a szabályozók már zöld utat nyitottak számára, de munkatársai tudatát semmiféle rendelettel, utasítással nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Az általa vezeteti kollektíva esze és szíve még nem fogadta be hiány­talanul az új helyzetet. Várakozik és reménykedik hát tü­relemmel. Ezt szerencsére semmiféle rendelet nem tiltja, maradi fel­fogás nem vitatja. Térjünk hát vissza hősünk álmaihoz. Megbízható kooperáció, pontos szerződésteljesítés, fegyel­mezett pénzügyek. Álomvilág. A ritka kivételeket nem szá­mítva, hol vannak azok a vállalatok, szövetkezetek, ame­lyek feladatuknak megfelelően, kérésre nem várva, külön juttatást nem igényelve korrekt szerződést kötnek a termé­keikre vagy szolgáltatásaikra igényt tartó cégekkel? Ha vá­ratlanul szállítási nehézségeik támadnak — áthidaló javas­lataikkal együtt azonnal közük partnerükkel, nehogy lehe­tetlen helyzetbe hozzák. Ha a gyártmányukon változtatni, vagy áraikon módosítani akarnak, ezt csak vevőikkel egyet­értésben teszik. Amennyiben rászolgáltak, megkérik a fel­árat, de ha fehéren-feketén kiderül, hogy mulasztottak, ak­kor a kötbért is vita nélkül kifizetik, nem dolgoztatják fe­leslegesen a bíróságokat. Lehet, hogy egyszer még ezek az álmok is teljesülnek? Még csak egyet hadd említsek meg a mi konokul remény­kedő igazgatónk álmaiból. Felsőbb szervek, ellenőrzés, elszá­moltatás. Kedves igazgatónknak már szinte rögeszméjévé vált, hogy a gazdasági, politikai ellenőrzésnek, számonkérés­nek minden szinten érdemibbé kellene válnia. Például ne csak azt vizsgálják az arra illetékesek, hogy egy rendeletet, határozatot miként teljesít a vállalat, hanem azt is, hogy rendelkezett-e a teljesítés teltételeivel, a gyakorlatban is jó­nak, értelmesnek, megvalósíthatónak bizonyult-e az erről szóló előírás? Hátha már a születéskor, vagy azt követően elavult? Vagy: ha nehezen teljesíthető, az arra illetékesek mit se­gítsenek az önhibáján kívül nehéz helyzetbe került vállalat­nak? Természetes, hogy ahol mulasztás történt, ott a fele­lősségre vonás sem maradhat el. Gyakrabban meg lehetne vizsgálni például azt, hogy mi­lyen lehetőségeket hagyott ki. milyen haszontól fosztotta meg a népgazdaságot és önmagát az adott vállalat? Érdemben kellene tanulmányozni az okokat, ha belevágott valamibe, és az nem sikerült. Ha a kockázat, amit vállalt, arányban állt az elérhető eredménnyel, de előre nem látható nehéz­ségek, akadályok vagy netán tévedés miatt nem vált be a számítása, akkor mi történjék? Menesszék a vezetőt? Igazgatónk abban reménykedett az elmúlt években, hogy nem egy esetből fognak ítélni, hanem a vállalkozások egyen­legét nézik. Vagyis azt, hogy sikeres-e a legtöbb intézkedés, egyértelműen pozitívnak nevezhető-e a gazdálkodás mérle­ge, hiszen ha ebből indulnak ki, akkor nem válhat végzetes hatásúvá egyetlen tévedés. Akkor a jövőben is érdemes vál­lalkozni, kockáztatni, hiszen enélkül nincs gazdálkodás. Amint tudjuk, ma már egyre inkább ez a mérce a gazda­sági vezető munkájának megítélésében. Ez pedig — koránt­sem mellékesen — azt igazolja, hogy nem is képtelenek az igazgató álmai. Gy. Z. Szüretelik a komlót Szüretelik a sör fűszerét: a komlót. A hét utóján or­szágszerte megkezdődött az ipari növény betakarítása a nagyüzemi ültetvényeken. Ez a leglátványosabb mezei munka hazánkban. Gördülő állványokon — öt-hat méter magasságban — dolgoznak a szüretelők, akik kézzel vá­lasztják le a tobozokkal teli indákat az oszlopok tetején kifeszített acélhuzalokról. A munka összes további mű­veletét azonban már gépek végzik. Még nem is olyan régen a mezőgazdaság egyik legmunkaigényesebb feladata volt a komló betakarítása. Rendszerint 5000—6000 em­ber szorgoskodott ilyenkor a komlókertekben, most vi­szont alig hétszáz dolgozót köt le ez a munka. A Humulon komlóterme­lési rendszer taggazdaságai­ban hatszáz hektáron ter­mett az idén a sör fűszere. Jelenleg a korai fajták to­bozait szüretelik, szeptem­berben kerül majd sor a termés zömét adó kései éré­sű fajtákra. Az idei szeszé­lyes időjárás nem kedvezett ennek a kényes növénynek. A hűvös június, majd a szo­kottnál forróbb július és augusztus rontotta a termés- kilátásokat. Sok a toboz az indákon, de könnyűek. Egész­séges viszont a növény, így — várhatóan — kedvezően alakul a komló beltartalmi értéke. „Kombájn-internacionalizmus’! Epítöanyag-kínátat Rendszeresen két Tüzép- telep mellett visz el az utam. Egy ideje szokatlan látvány állít meg a kapu előtt: kötegekben áll a be­toncserépi, a kisméretű tég­la. az udvaron vasbeton fö- démelemekböl hegyek ma­gasodnak. Aki építkezik, vagy néhány évvel ezelőtt fejezte be sa­ját vállalkozásában a há­zát, igazolhat ja: nem min­dig volt ez igy, sőt. A Tü- zépek és az áf ész-boltok anyag hiányában nem ke­reskedtek, hanem kegyes­kedtek elosztani a szűkös készletet. A régi beidegződést azon­ban lassan hozzá kell iga­zítani a megváltozott hely­zethez. Még akkor is, ha nem mindig, és nem min­denhol kapható az építő­anyag-ipar termékeinek tel­jes választéka. Az azonban bizonyos, hogy megszűnt az égető hiány. Bőven lehet már ajtót, ablakot, vasbe­ton elemeket, cementet vá­sárolni, és az ágazat irányí­tói azt ígérik, jövőre tető­fedő anyagokból is lesz elegendő. Nem az elhatározás vagy az építkezők gondjainak le­becsülése akadályozta ed­dig. hogy legyen választék minden szükségesből, hanem kemény gazdasági indokok. És mostanra sem a sokat ostorozott szemlélet változott meg, hanem a gyártás alap­vető körülményei. Ezek közül a legfonto­sabb, hogy az idén termel­nek először azok a gyárak, amelyek beruházásáról az anyagínséges időkben, 1981 —82-ben döntött a kor­mány. A Mátra Gázbeton- gyár, a Tapolcai Szigetelő­anyaggyár termelőkapacitá­sa máris érezteti hatását; és különösen a falazóanyagok­ból javult a választék. De ehhez arról a lényről sem szabad elfeledkezni, hogy csökkent a lakásépítési kedv az országban, vagyis inkább kevesebb pénz jut egyéni és népgazdasági beruházásra. Ahhoz, hogy nagyobb zök­kenők nélkül, viszonylag nyugodt körülmények kö­zött épülhessen meg éven­ként hatvanezernyi magán­erős ház, az épitőanyag-ipar mellett a háttériparnak és a kereskedőknek is a közös, és a népgazdaság számára is fontos cél érdekében kell dolgozniuk. Sz. K. Néhány héttej ezelőtt be­számoltunk róla (s tulajdon­képpen minden évben ezt tesszük július elején, dere­kán), hogy megyénk mező­gazdasági üzemeiben Kelet- Szlovákiából érkezett kom­bájnok, szállítójármüvek is segítik az aratást, a gyors, zavartalan gabonabetakarí­tást. Különösképp senkinek nem kell magyarázni, meny­nyire jól jön ez a baráti se­gítség. Mindenki előtt közis­mert, hogy így napokkal le­rövidül a betakarítás ideje, s mindennapi kenyerünk alap­anyaga a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb veszte­séggel, s gyorsabban kerül biztos helyre, fedél alá. S ahogy néhány héttel ez­előtt csehszlovák barátaink hagyományos segítségnyújtá­sáról számolhattunk be, úgy az is tradíció mór, hogy ilyenkor, augusztus 20-a körül arról tudósíthatunk: magyar kombájnok (is) araszolják a szlovákiai búza-, árpa- és zabmezőket. Érvényt szerezve a régi mondásnak: kölcsön kenyér visszajár. A földrajzi, éghajlati különbségekből adó­dó három-, négyhetes időel­tolódás (Szlovákiában ennyi­vel később érik minden) ugyanis nagyon gyümölcsöző, mindkét ország mezőgazda- sági üzemei számára hasznos munkakapcsolat kialakítását tette lehetővé. S örömmel mondhatjuk: ezzel a lehető­séggel élnek is a két nép szövetkezetei, gazdaságai. Erről újfent meggyőződhet­tünk a minap a helyszínen. Kelet-Szlovákiában. A kassai és a rozsnyói járás területét bejárva, az ottani szakembe­rek véleményét hallgatva, méginkább megerősödött bennünk az. amit tulajdon­keppen már eddig is tud­tunk: a „kombájn-internaci­onalizmus” (így nevezte ta­lálóan valaki) nagyszerű gyakorlati bizonyítéka a köl­csönös előnyökön alapuló együttműködésnek, egyben követendő példa más terüle­teken dolgozóknak is, a kapcsolatteremtésre, koope­rációra. Mi gyakorta beszélünk, pa­naszkodunk megyénk mező­gazdaságát illetően a kedve­zőtlenadottságokról. Joggal — tegyük hozzá. Ám aki Szlová­kia kies tájait ismeri, tud­ja, ahhoz a természeti adottsághoz képest, a miénk igazán kedvező. S ha nálunk jól jön az összefogás, amely- lyel legyőzzük a természet erejét, odaát ez hatványo­zottan igaz. Szlovákiai ba­rátaink ezért is örülnek na­gyon a magyar segítségnek, ezért is vállalkoznak szíve­sen kooperációra. Jó tudni, hogy ebben az együttműkö­désben a mi üzemeink ko­moly partnerek. Az idei be­takarításban résztvevő ma­gyar kombájnosokról, mű­szakiakról, helytállásukról a számukra idegen földrajzi adottságok között, minden­hol, ahol jártunk elismerő­en szóltak. Pedig hát példá­ul egy sík vidékhez, 500— 600 hektáros egybefüggő táb­lákhoz szokott mezőkövesdi kombájnosoknak igencsak idegen a 15—25 százalékos meredekségü, 10 hektárokra szabdalt szilicei táj. Ennek ellenére — mint azt az ot­tani Vörös Zászló szövetke­zet elnökétől. Bodnár Gyu­lától hallottuk — a három kövesdi kombájnos (Boldi­zsár Gyula, Karczagi István, és Varga József) méltó tár­sa a hazaiaknak. S ott Szi- licén is, de máshol is na­gyon örülnek bizonyos spe­ciális szolgáltatásoknak. Gon­dolok itt elsősorban a ma­gyar körbálázókra, amelyek­nek (odaát ilyen gépek nin­csenek), nagyon nagy a si­kerük. . A rozsnyói járásban ezek­ben a napokban is nagyon sok magyar kombájn és munkagép dolgozik. A já­rási tanács főmérnöke Ja- roslav Leskoviansky elmond­ta, hogy csupáh Borsodból 24 kombájn, 10 körbálázó, és 16 tehergépkocsi segíti te­rületükön e fontos munka mielőbbi elvégzését. Szilicén kívül, ahol mint említettem kövesdiek segítenek, Pelső- cön a krasznokvajdaiak, Hosszúszón a múcsonyiak, Szepesgörgőn a perkupaiak, a rozsnyói és a jólsvai álla­mi birtokon pedig a mező- nagymihályiak adják vissza a korábban kapott segítsé­get. A kassai területen az 5350 hektáron gazdálkodó bidov- cei szövetkezetei kerestük fel. Itt idén is több mint 2000 hektár az aratnivaló. Ottmár Hroncok a gazdaság elnöke — miközben végig­kalauzolt e hatalmas terüle­ten — nem győzte hangsú­lyozni az együttműködés fontosságát, ök a mezőkö­vesdi Matyó Tsz-szel nagyon régen tartanak fenn kapcso­latot, s a gabonabetakarítá­son kívül a tavaszi, őszi ta­lajmunkáknál, vetéseknél is kisegítik egymást szükséges gépekkel. A határt keresz- tül-kasul szabdaló földuta- kon például elhaladtunk olyan kukoricatábla mellett, amelyet a kövesdiek vetet­tek (az elnök nagyon elége­dett az állomány egyenletes­ségével, fejlettségével). S Kö- vesden néhány hete, az ara­tás dandárjában újra talál­koztunk az évek óta szinte hazajáró bidovcei kombáj- nosokkal. Viszonzásul most is négy kövesdi arató-cséplőgép és gazdája (Bite Szilveszter, Gáspár Gáspár, Nagy Imre, Kada Mátyás) vágják a bor­sót, és a búzát, ott a sza- lánci hegyek árnyékában, nehéz terepviszonyok kö­zött, megkínlódva minden méter lábon álló terméssel. Ottjártunkkor még sok száz hektár vágnivaló várt a bidovcei, mezőkövesdi és máshonnan érkezett kombáj­nokra. S miközben én e gé­pek munkáját néztem, egy- szercsak arra lettem figyel­mes, hogy Ottmár Hroncok elnök s az ugyancsak hely­színen tartózkodó Sebe Im­re, a Matyó Tsz gépesítési főágazatvezetője már az őszi teendőket egyeztették. Mert hát előbb-utóbb a naprafor­gó- és kukoricabetakarítás, az őszi szántás és vetés ide­je is elérkezik. De amíg az évszakok vál­toznak, egy valami változat­lan marad: a gépek onnan továbbra ■ is jönnek, innen továbbra is mennek. Segí­tünk egymásnak: a „kom­bájn-internacionalizmus” egyszerűen ezt jelenti. (hajdú i.) Nem egy vállalatigazgató panaszkodik, hogy kevés az irányítása alá tartozó gazdál­kodóegység jövedelme. Azt mondják: túlzottan sok jöve­delmet vonnak el a vállalat­tól. tehát a gazdasági szabá­lyozókban van a hiba. Koráb­ban talán volt valami igaz­ság ebben az érvben. Az idén életbe léptetett szabályozók eredményeként viszont — miután módosultak ai felté­telek — kedvezőbbre fordult a helyzet. Gondolunk itt egyebek között arra, hogy et­től az évtől ikezdődőein növe­kedett az erőforrásokkal ará­nyos .jövedelemelvonás, hogy mérsékelték a nyereségaró- nyos elvonást, s az amorti­záció teljes egészében a vál­lalatoknál marad. Hogy végül is melyik vál­lalat jár jól? Természetesen az. amelyik jobban kihasz­nálja a rendelkezésre álló erőforrásokat, legyen az a termelőalapokkal vagy a munkaerővel történő gazdál­kodás. Vitathatatlan, és na­gyon helyénvaló, hogy a jobb hatásfokkal működő, na­gyobb nyereséget, jövedelmet felmutató vállalatok lényege­sen jobban érvényesülnek, mint azok a gazdálkodóegy ségek, amelyek alacsony ha­tékonysággal, kis nyereség­tartalommal dolgoznak, vagv éppen veszteségesek. De hát az is a cél. hogy a vesztesé­ges tevékenységet mielőbb felszámoljuk a gazdaságban. Visszatérve a cikk eleién felvetett gondolathoz, hogv miben kell keresni az ala­csony vállalati jövedelem okát, a legtöbb gazdálkodó szervezet külső, objektív té­nyezőkre i'S'-tkozik. Pedig nagy kár, hogy sokan meg­feledkeznek a saját belső gyengeségeikről. Például ar­ról, hogy az általuk gyártott termékeken túl sok a feles­leges anyag, hogy temérdek- forgács, hulladék keletkezik á különböző termékek meg munkálása közben, ami mi­att veszteség éri a vállalatot, s rajta keresztül az egész gazdaságot. A szakemberek a meg­mondhatói, mennyi vesztes* ■ éri a gazdaságot az említett pazarlás következtében. Becs­lések szerint ipari üzemeink mintegy 20—25 százalékkal több anyagot használnak fel a szükségesnél. Nem csodál­kozhatunk tehát azon. ha százmilliókban, sőt milliár- dokban .mérhető veszteséget mutat ki a statisztika. Pél­dául olyan hátrányuk is van a' túlsúlyos termékeknek, hogy azokat a külföldi piac értékítélete szerint korsze­rűtlennek tekintik, s ezért egyáltalán nem, vagy legfel­jebb jóval áron alul hajlan­dók megvásárolni. S az iTvon áru eladásából érthetően nem származik nyereség, illetve nem növekszik a vállalat jö­vedelme. Jó. ha egyáltalán gazdára talál. De igy va­gyunk a kohászati vállalatok esetében a fűtőanyag-fel­használással is. amely mint­egy ötven százalékkal meg­haladja a fejlett tőkés cé­gekét. Az energiaellátásban meg­levő gondjaink is annak kö­vetkezményeként jelentkez­nék, hagy energiafelhaszná­lásunk ez ideig a nemzeti jö­vedelem emelkedését megha­ladó ütemben növekedett. Nem véletlenül döntött úgv á kormány, hogy a jövőben az ipar egyszázalékos nem­zeti jövedelem-növekményé­hez legfeljebb 0,4 százalék­kal több energiát használhat fel. A legjelentősebb eredményt azonban akkor tudjuk felmu­tatni. ha a termelési szerke­zetet mindenütt a piac igé­nye szerint, rugalmasan mó­dosítják. Persze, a szerkezet- váltás hosszabb időt vesz igénybe, de végül is megéri, mert ezáltal _ árukínálatunk­ban többségijein lesznek a magasabb fokú techmkát reprezentáló termékek. A kohászatban például akkor tudunk elmozdulni a holt­pontról. ha a vállalatok erő­teljesen növelik az ötvözött termékek, a méretoontosatb öntvények arányát. A gép­iparnak az új típusú szer­számgépek gyártása hozhat kifizetődő piacot. A vegyipar­ban a kis anyag- és energia­tartalmú termékcsaládok ki­kísérletezése eredményezhet szerkezetjavulást. Ez külke­reskedelmi forgalmunk ala­kulása szempontjából is meg­határozó, hiszen nap mint nap tapasztaljuk, hogy szá­mos alapanyag, illetve az alacsonyabb fokon feldolgo­zott termékeink árai fokoza­tosan leértékelődnek a maga­sabb feldolgozottsági fokú megfelelő műszaki színvona­lat reprezentáló termékek­kel szemben. S ez még inkább így lesz a jövőben. Túl vagyunk már azokon az éveken, amikor olyan fej­lesztési politikát követtünk, amely a termelés mennyiségi növekedését írta elő. Ma már ez nem elég. Olyan, gazda­ságpolitika hívei vagyunk, amelynek eredménye a na­gyobb vállalati vagyonban, a gyorsabb nemzeti jövedelem­gyarapodásában jelentkezik. Mégpedig abból a jól felfo­gott érdekünkből, hogy a vállalati vagyon szüntelen gyarapítása, jövedelemterme­lő képességünk növelése hosszú távú stabilitásunk nél­külözhetetlen alapja. L. L.

Next

/
Thumbnails
Contents