Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-22 / 196. szám
1985. augusztus 22., csütörtök ÉSZAK-MAGYAKORSZÁG 5 Mozgalmas nap volt Súlyban va sárnap. A sok látnivaló kicsalta a lalu apraját-nagyját az átadási ünnepségekre és a sportrendezvényekre. A magyar szavakat még nemigen értik a nálunk tartózkodó vietnamiak, mégis eljöttek a csanyiki ünnepségre. A látottakhoz, a látványos tornabemutatóhoz, a harcias focimérkö- zéshez nem volt szükségük tolmácsra. Délidőhöz közeledvén, már csupán ennyi maradt az ökörből Domaházán Kucs Béla Munkácsy-dijas szobrászművész állandó kiállításának egy részlete Óidon A kazincbarcikai ünnepen papirhajtogatásra is megtanították a gyermekeket Jelentkezzen a titokzatos hölgy! Gyermekalbum Augusztus 5-én, rovatunkban közöltük Ditrói Erika, Miskolc Engels u. 58. IV,3. alatti olvasónk panaszos levelét. Ebben — „Semmi méltányosság?'’ címmel — megírta, hogy június 10-e, a lép- csöházukban tartott rovarirtás előtt néhány nappal megjelent egy hölgy a lakásukon és közölte az irtás időpontját. Mivel levélírónk kérte, hogy a vegyszerezők délután jöjjenek, a titokzatos hölgy feljegyezte nevüket egy listára. majd távozott. A rovarirtás napján Ditrói Erika délután 3 órát követően otthon tartózkodott, de munkások nem csengettek be hozzá. Augusztus 7-én viszont csengetett a postás, s egy felszólító levelet kézbesített, amelynek tartalma szerint levélírónk szabálysértést követett el a rovarirtás akadályozásával, s ezért öt 900 forint bírságra, vagy behajthatatlansága esetén 9 napi elzárásra büntetik. Mák Zsuzsa Ózd, Szőnyi Márton u. 13., fezt. 3. alatti olvasónk levelét augusztus l.-i számunkban közöltük. Ebben megírta, hogy a Hollóházán, Szász Endréről készült műsort a hibás adás miatt nem tudta megnézni. Feltételezése szerint az élvezhetetlen adásban az ózdi televízió átjátszó adó üzemeltetői a ludasak, azaz az ő ízlésüktől függ, hogy mit látnak a város és környékének lakói. Soraira Székely István, a posta emődi távközlési felügyelőségének vezetője válaszolt. A hosszú levélből csak néhány bekezdést idézhetünk. Eszerint Mák Zsuzsa panasza jogos volt. a jelzett időpontban valóban előfordulhatott adáskimaradás. Ám nem az ott dolgozók hibájából, vagy „szelektálása” miatt. Az ózdi tv-átjátszó adó ugyanis felügyelet nélkül üzemel, több mint tíz éve. A kékesi anyaadó műN. Z. miskolci olvasónk (pontos címe megtalálható a szerkesztőségünkben) a fodrászoktól kér segítséget. Miskolcon. a vasgyárban lakik. Betegsége miatt sajnos mindkét lábát amputálni kellett, ágyban fekvő beteg. A közelben dolgozott egy fodrász, aki rendszeresen megnyírta. Alsóbereeki lakossága a je- lölőgyűléseken kérte, hogy korszerűsítsék a falu közvilágítását. A közelmúltban levél érkezett a községi tanácstól, amelyben megírják, hogy a tanács végrehajtó bizottságának intézkedése nyomán megtörtént az utcák viA panaszos levélre néhány napja reagált a Miskolci Közterületfenntartó Vállalat igazgatója. Ebben Farkas György megírja, hogy a vállalat lehetőségeihez képest igyekszik teljesíteni a lakók kérését, de: „Jelen esetben ilyen igényt — hogy valamely lakó csak a délutáni órákban tartózkodik otthon — a MIK vállalat felénk nem jelzett, ezért úgy adtuk meg az illetékes házke- zelőség felé. hogy az Engels u. 58. IV 3. sz. lakásban a munkálatokat nem tudtuk végrehajtani és a munkát megrendelő vállalat (MIK) ennek alapján kezdeményezte az eljárást.” Ha jól sejtjük, valahol hiba került az adminisztrációs folyamatba. Erről a panaszos levélben említett hölgy biztosan jóval többet tudna mondani. Ezért megkérjük rá. jelentkezzék! sorát „relézi" automatikusan mind a két program esetében. így arra nincs lehetőség. hogy az adásokat az „előfizetők szellemi szintjének megfelelően” továbbítsák, mint azt Mák Zsuzsa panaszában feltételezi. Az említett időpontban a kékesi adón meghibásodás nem volt, így a műsorkimaradás csak az ózdi átjátszó műszaki hibája miatt következhetett és következett i.s be. Az ózdi vételfigyelő 1985. július 18- án jelentette be. hogy az 1- es adás meghibásodott. A bejelentést követően a hibaelhárítást az emődi felügyelőség szervize azonnal megkezdte. s az adót másnapra kijavították. Az ózdiak többi panaszával. amelyek egyértelműen a tv 2-es programjára vonata koznak szintén foglalkozik az emődi felügyelőség. A hiba — például a szellemkép — várhatóan rövid időn belül meg fog szűnni. i*endben tartotta a haját. Ez az ember nemrégiben Lenin- városba költözött. Az idős ember így Diósgyőrből hív időnként fodrászt, ami vagy sikerül, vagy nem. Reméljük olvasóink között akad olyan szakmabeli ember. aki vállalkozik levélírónk megsegítésére. hígításának modernizálása. A kétévi fejlesztési ‘ alapból végrehajtott munka eredményeként 300 méterrel bővült a hálózat-és 110 higanygőz- lámpát szereltek fel az ÉMÁSZ emberei, akik munkájukat jó minőségben, megelégedésre végezték el. Beküldte Kerékgyártó Mihály Óidról Beküldte Nagy Lajosné Bükk- ábrányból Beküldte Lámné Kovács Éva, Miskolc A képen Bállá Tímea, Hernád kak, Hunyadi utca 7. A hibát igyekszünk megszüntetni Segítséget kérek! A jelölőgyülésen kérték — teljesült Szerkesztői üzenetek Dudics Andrásnak (Ede- lény, Borsodi u. 139.). Problémáját megértjük, s azt is elfogadjuk, hogy a válás költségei mindenkinek nagy kiadást okoznak. Gondjai azonban közérdeklődésre nem tarthatnak számot. Szabó Lászlónak (Kazincbarcika, Pf.: 150.). Levelét érdeklődéssel olvastuk, egyetértünk véleményével az úgynevezett emberi kapcsolatokat illetően. „Buksza sztorik” című írása is érdekes, de közlésre nem alkalmas. Tóth Istvánnak, és többeknek: A szénutalvánnyal kapcsolatos panaszait megértjük, de segíteni — sajnos — nekünk sem áll módunkban. Javasoljuk, hogy a lyukói szén helyett ebben az évben próbálkozzon meg más szén- fajtával. Tudomásunk szerint azokból kapható a Tü- zép-telepeken. K. .1. (Sajóecseg). Levelét átadjuk a megyei kereskedelmi felügyelőségnek. Nagyné (Miskolc). Az első nyugdíj kézbesítésének elhúzódásáról, valamint a Társadalombiztosítási Igazgatóság dolgozóinak viselkedéséről ír. Nem értünk egyet önnel. Tapasztalataink szerint az igazgatóságon emberségesen bánnak a nyugdíjasokkal. Az első nyugdíj kézbesítése valóban 2—3 hónapos várakozás után történik meg. de erről az igazgatóság dolgozói nem tehetnek, annak nyilván oka van. Azt javasoljuk, hogy amíg meg nem érkezik az első nyugdíj — pénztárcájához mérten — próbáljon meg ön segíteni édesapján. Módis Ödönnek (Miskolc, Baross Gábor. u. 8.). Tartalmas, hosszú levelét megkaptuk. Az abban foglaltakat munkánk során hasznosítani fogjuk. Ám arra nem vállalkozhatunk. hogy — mint alkalmi postahivatal — a különböző bekezdéseket szortírozzuk, és azt a felelős embereknek továbbítsuk. ÖSSZEÁLLÍTOTTA: UDVARDY JÓZSEF