Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-21 / 195. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. augusztus 21., szerda A felújított művelődési ház, az utcafrontról Hercegkúti ünnep Az elmúlt napi számainkból visszakereshető: az ünnepet megelőző események során Hercegkútról hárman is elutaztak, hogy közösségi munkájuk elismeréseként kitüntetést vegyenek át. A községi közös tanács titkára a közművelődési tevékenységet tá- mögató és inspiráló munkájáért; Stumpf Miklós a közművelődésért végzett tevékenységéért Miskolcon részesült elismerésben. Miskolcon vehette volna át a „Miniszteri Dicséret” kitüntetést Braun Bálint is, de őt ebben az időben Budapestre szólította a „kötelesség”: a Hazafias Népfront községi bizottságának titkáraként vehetett át kitüntetést. Hogy megyénk e településéről így is megemlékezhettünk az elmúlt napokban, az összefüggésben van azzal a ténnyel: az alkotmánynapi ünnepség — amely augusztus 20-án délelőtt kezdődött a hercegkút! sportpályán — azt is meghozta az itt élőknek, hogy felavatták a megújított, széppé varázsolt művelődési házat. A hercegkúti- ünnepség szónoka dr. Földy Ferenc, a sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskola főigazgatója, országgyűlési képviselő volt. Hogy mit jelent az új intézmény nemzetiségi településünk életében, arról a miskolci kitüntetési ünnepség után váltottunk szót. A községi közös tanács vb-titkára — Kiss János — ezt mondotta: — Lehet örülni a szorgos összefogásnak. Ez tette lehetővé, hogy felújítsuk a régi művelődési házunkat, abban méltó helyet kapjanak a kulturális rendezvények, a könyvtár, a művészeti csoport, s mindenki, aki szórakozni, művelődni vágyik. A felújított intézményben kaptak helyet a KISZ- fiatalok is, s a községi társadalmi szervezetek. Az állami támogatás mellett — a megyei tanácstól 1,7 millió forintot kaptunk — igen jelentős volt a közösségi összefogás. A pénzbeli felajánlások értéke 500 ezer forintot tett ki, s emellett nagyon sok társadalmi munkát végeztünk. Az utóbbi napokat, estéket már szinte ott töltöttük, mindenki csinált valamit, amit éppen tudott. Stumpf Miklós, a hercegkúti „Remény” Mező- gazdasági Termelőszövetkezet gépkocsivezetője úgy vélekedik, kijönne öt-hat munkanap abból az időből, ámít társadalmi érdekben a művelődési (közösségi vagy faluház) felújításán dolgozott: — Termelőszövetkezetünk igazán kitett magáért! Ebben a munkában -mindenki szívesen vett részt, mert mindenki tudta, szükség van erre a közösségi helyre. Büszkék vagyunk felavatott házunkra, most már rajtunk múlik, hogy éljünk a lehetőséggel. A község lehetőséget kapott függetlenített népművelő alkalmazására is. Mit kívánhatunk? Azt, amit Stumpf Miklós is mondott: éljenek jól, szépen a maguk teremtette lehetőséggel! (t. n. j.) Fotó: Fojtán László Ha látunk a közeljövőben vagy a távolabbiban majd nagy nemzetközi találkozóról megnyitó ünnepet, bizonyosan felidéződnek bennünk a moszkvai Világifjúsági Találkozó színpompás eseményei. Sok tudósítóból kiszakadt a látvány láttán a szó: feledhetetlen. Valóban az volt, ezt már az idő távlatából is lehet tanúsítani. Most már, az ámulat és a csodálat első vonulásán túl, az is elismerésre késztet — az érzéseken túl a gondolatban ' —, az a hallatlan fegyelmezettség, magas színvonalú „előadás”, amely nem csupán a látványcsúcson volt tapasztalható: bárhol, ahol a televízió jóvoltából tanúi lehettünk mi is a szovjet fiatalok produkcióinak. Utcákon, tereken, színpadokon ... Hallatlan fegyelem, biztos technikai tudás, művészi közvetítés; ez jellemezte a legapróbbak (óvodás és általános iskolás korúak), meg a nagyobb fiatalok teljesítményét. Valaki azt mondhatná most: jó, jó, való igaz mind, tényleg nagyszerűek voltak, de egy hatalmas ország sok tízmilliós fiatalja közül válogathattak a rendezők. Ezt sem szabad elfelejteni. Nem felejtve ezt sem, a nem feledhető nagy élmény közben és után felelevenedett bennem két korábbi találkozás. Miskolcon egy szovjet ének- és táncegyüttes műsorát láttam négy évvel ezelőtt. Hatalmas sikert arattak. A nézők nem akarták abbahagyni a tapsolást, jött a ráadásra is a ráadás. Végül csak felálltunk, s távozott ki-ki. Egy cigarettaszü- netnyi idő múltán az öltözőkhöz vezető folyosón indultam. hogy az együttes vezetőjével néhány szót váltsunk. A tolmács már várt az ajtóban, már mentem volna, amikor a színházteremből dobbanásokat hallottam. Az oldalajtó függönyét meglibbentve bepillantottam. A nézőtéren már sötét volt, a színpadra esett csak fény. Egy tornanadrágos fiú röpködött a levegőben. Ugyanazt a mozdulatsort csinálta. Rendületlenül, csupa lendülettel egy jó kétórás műsor után. Kíváncsi lettem, büntetésül kapta-e ezt a gyakorlatot, vagy mi kényszeríti arra, hogy miközben a többiek már zuhanyoznak, ő még mindig itt táncol, egyedül?! A tolmács csak mosolygott, hallva kívánságomat, de készségesen összehozta a beszélgetést. Patakzott a veríték a fiú arcán, miközben ezeket mondotta: „No, semmi büntetésem nincs, nálunk természetes, hogy a vezető figyelmeztetése nélkül is dolgozunk, mert az előadásokon nekünk kell a színpadra lépni és senkinek nem mindegy, mit mond a közönség a teljesítményéről. Miért jöttem most vissza gyakorolni? Az egyik mai táncban éreztem, egy forgásom ugrás közben nem tökéletes. Ez azért baj, mert a partnereimet is megzavarhatja. Most tehát ezt gyakorolom, keresem, mi volt a hiba. Ettől már nem leszek fáradtabb . . .” Mindezt látva és hallgatva el kellett hinnem: az ilyen pillanatok is benne vapnak egy-egy ámulatba ejtő produkcióban. A másik emlékem Kazincbarcikáról való, három évvel ezelőttről. Az amatőr színjátszók nemzetközi fesztiváljának egyik kedvence a szovjet csoport volt: a ka- lugai Ifjúsági Népszínház együttese. Az első naptól kedvelte és szerette őket mindenki; az első napon mutatták be mesejátékukat. Ragyogó előadás volt, technikailag és játékminőségben egyaránt. Kíváncsi voltam, milyen körülmények között, dolgoznak, s igaz-e, amit rebesgetnek néhányan: hogy tehát profi játszók is vannak a szereplők között? Az utóbbi kérdésre tolmács nélkül is tökéletesen értettem a választ. Egy mosoly, egy tagadó szó és a mozdulatok messze hessen- tették a feltevést. Viszont nagyon érdekes — ma is —, amit akkor, Kazincbarcikán Nyikolaj Trockij, a kalugai Ifjúsági Népszínház vezető- je-rendezője mondott: „NáÁ <w JMíJL mm Indulna ígérik: a hiányzó tankönyvek is megérkeznek még A gimnáziumokba és a szakközépiskolákba ma, augusztus 21-én, kezdik meg a már megérkezett tankönyvek kiszállítását — tájékoztatta szerkesztőségünket Gácsi Jó- zsefné, a miskolci, Bajcsy- Zsilinszky úti könyvesbolt vezetője. Ami az általános iskolákat illeti, tankönyvrako- mányaiklkal már megkezdték a fordulókat a diósgyőri városközponti könyvesboltosok, s ígérik, rajtuk nem múlik, hogy szeptember 1-ig valamennyi iskolában megvásárolhatóak legyenek a tankönyvek — mondta Toronyi Lászlóné boltvezető. Ami azonban bizonyos, egyetlen úttal nem tudják le. Mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolai tankönyvekből hiányzik még, ezeket augusztus 25-ig, illetve a hónap végéig ígérték meg, hogy leszállítják. Ami azt jelenti, hogy újra kell fordulniuk majd, hiszen a kiszállításokkal nem várhatnak a boltok a hónap végéig. Többek között azért sem, mert a raktározást az Árpád úti könyvesbolt például a Lumumba úti általános iskola tornatermében oldotta meg, s a tanévnyitóra fel kell „szabadítaniuk” a tornatermet. A Tankönyv- kiadó vezetői egyébként korábban többször is nagyon komolyan megígérték — a sajtónyilatkozataik is így hangzottak el —, idén elmarad a már-már korábban természetes tankönyvmizéria. Ismereteink szerint egyébként a nyomdákban elkészültek a tankönyvek, csupán a kiszállításuk pkoz kis gondol. Ami az általános iskolai tankönyveket illeti. Az új tanévben szükséges tamkönylunk az az álláspont, hogy az esztétikai nevelésnek, a gyermekek művészetre nevelésének fontos eszköze a színház. Ezt a munkát — mint volt pedagógus is mondhatom — már óvodás korban el lehet kezdeni. Ezért a kulturális minisztérium és a városok vezetői igen támogatják a gyermekeknek és az ifjúságnak játszó amatőrszínházak létrehozását és működését. Tapasztalatból mondom, nagyon sok múlik az állami támogatáson. Mi például a városi vezetés'és a Komszomol segítsége nélkül nem tudnánk létezni.” Kaluga 180 kilométerre van Moszkvától. Ez azonban mit sem „távolít” ennek az amatőr együttesnek, meg a moszkvai profi színházaknak az együttműködésén. A „meleg viszonyon” túl, a konzultálás mellett eljárnak egymás előadásaira!, (hát nem természetes?!), s a moszkvaiak adják kölcsön a technikai eszközöket is. Nem akarom tovább fáj- dítani közel-itthoni amatőr együtteseink szívét, a színjátszókét, akik vannak még: már csak annyit idézek itt vissza a kalugaiaktól: a városi kultúrház teljesen az övék: „a saját bevételhez évről évre egyre több pénzt kapunk”. Persze, bizonyítaniuk is kell. Hogy mennyi a bizonyításért járó évről évre növő támogatás? Például 1982-ben 12 ezer rubel volt. * Mindezeket egybevetve most, az idő távlatából is emlékezve: valóban feledhetetlen. impozáns, csodálatos volt mindaz, amit a moszkvai Világifjúsági Találkozó nyitó- és záróünnepségén milliók láthattunk. Ténagy .lózsef vek egyharmadát már a tanév végén megvásárolták a diákok. (Több mint egymillió forint értékű tankönyvet kiszállított a bolt a miskolci általános iskolákba, bár nem hiszik, hogy a nyári szünetben belekukkantottak volna a gyerekek.) Az augusztusi fordulóban még két és fél millió forint értékű tankönyvet, munkafüzetet juttatnak el a város 45 általános iskolájába. Mint jeleztük, a lista még nem teljes. A hiányzó könyvek' zömükben a nyolcadik osztályosokéi ; nem érkezett meg még a földrajz-, a biológiai munkafüzet például, de várják az ötödikes matematikai feladatgyűjteményt, a negyedikesek olvasási munkafüzetét, hogy néhányat említsünk. Mintegy tizenötféle tankönyv, munkafüzet hiányzik még. A boltvezető elmondta, olyan információt kaptak, hogy valamennyi megérkezik az elkövetkező napokban. A Bajcsy-Zsilinszky utcai köny vesbolt a megyeszékhely 6 gimnáziumát és 17 szak- középiskoláját latja el könyvekkel. Mintegy háromszáz- ezer forint értékű tankönyvet várnak még, összesen hárommillió forint értékben rendeltek az iskolák. A hiánylistán elsősoriban a szakközépiskolások szakmai tankönyvei szerepelnek, de várják a negyedikes irodalom- és a harmadikos történelemkönyvet is. A tankönyveket — akárcsak az előző években — az iskolában vásárolhatják meg a diákok Miskolcon és a megyében mindenütt. Az iskolák a tanévnyitó után — vagy már korábban is! — árusítják a tankönyveket. A megmaradt példányokat (valamennyi iskolatípusét!) szeptember közepén a Bajcsy-Zsilinszky úti könyvesboltba juttatják vissza. Ezeket a könyveket szeptember második felétől itt árusítják, így, ha hiányzik valakinek, egyik vagy másik tankönyve, munkeifüzete, itt hozzájuthat. A művelődési miniszter tavaly megjelent rendelete alapján viszont idén sem árusít majd év közben a bolt feladatlapokat, mivel azok felmérő jellegűek, megoldásukra a gyéreitek érdemjegyet kapnak. A feladatlapokat az iskolában vehetik meg (mindenki egyetlen példányt!) és azokat be is adják a pedagógusoknak. (cs. a.) Rádió mellett Embermesék Hogyan lehet kivédeni, — s ha már kivédeni nem tudja valaki — elviselni a magányt? Szokjunk hozzá? Vegyük tudomásul? Felix Salten Bambi című regényének befejezése juthatott eszünkbe péntek este (Kossuth 19.15—20.15) Lengyel Nagy Anna mindig érdekes műsorát hallgatva. A gyerekeknek („nem mese ez gyermek ...”), felnőttnek egyaránt ajánlott, ajánlható „olvasmányban” a felnőtté serdült Bambitól kérdi meg az erdő nagy öregje, hogy miért kiabál az anyja után, miért nem tud megállni a saját lábán. A kérdés persze amilyen jogos, olyan kegyetlen, de ezen meddő dolog lenne moralizálni, hi- szfen az élet teszi fel. A magány civilizációs-urbaniszti- kus betegség. Soha ennyi magányos ember nem élt még nagyobb városainkban. Szükségszerű ez? Bizonyára nem. Belenyugodni se szabad, de Lengyel Nagy Anna műsora soha nem meddő moralizál- gatás. A „tanulság” — mert mindig van! — maga a történet, a megszólaltatott sors. A péntek esti „sztorikból” kettőt emelnék ki, mert a maguk módján kiegészítik egymást. Az egyik asszony: több nyelven beszélő értelmiségi nő szerencsésnek nevezte magát, míg a másik nő: „vécés néni” egy belvárosi presszóban szerencsétlennek. Más-más szemlélet, de azonos stratégia arra. hogy kivédjék a sors cseleit. Mindkettőnek a lényege: a szolgálat. Az értelmiségi hölgy egy bölcs rabbit idézett: „Ha én nem törődöm magammal, akkor ki törődik velem? S ha én nem törődök másokkal, akkor ki vagyok én?” A hallottak alapján dinamikus és tudatos lény, aki minden percében birtokolni akarja a sorsát, nem hagyja sodortatni magát. Nem riasztják meg a falak, a nehézségek sem a munkahelyén, sem a magánéletében. Korunk racionális nőtípusa ő, aki férfi nélkül is be tudja rendezni az életét. Egyedül neveli fel a fiát, amikor a férje elhagyja, „elszerette Páris” a fiatalabb pipik kedvéért. A válás után még 10 évig szerette a férfit, de lemondott róla, mert méltatlanná vált a kapcsolatukra. . Egészen más típus, de szintén közismert a „vécés néni”. 49 éves, egyedül él egy penészes lakásban. Vágyálma, hogy színésznő legyen, nem teljesülhetett, s emiatt szerencsétlennek érzi magát. Munkáját, munkahelyét viszont szereti, mert sok ember megfordul ott, s ez kitűnő alkalom az emberi esendőségek, sorsok megfigyelésére. Szolgálatnak tekinti a vicclapokban oly gyakran megfricskázott munkát. ö aztán tudja, hogy mi az emberi gyarlóság és milyen a „vendég urak és hölgyek” kulturáltsága, mert ha valahol, akkor ott kiderül... Humorral, anyáskodó kedvességgel védi ki a közönségességet, durvaságot. Vágya, igénye már „csak” egy egészséges lakás. 49 éves. Változatokat hallottunk a magányra, amelyre tanítani kell, már kisgyermekkorban az embereket — tanácsolta az értelmiségi asszony. Azaz az életre kellene tanítani, de ki meri állítani magáról, hogy tudja a titkát? (Horpácsi)
