Észak-Magyarország, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. augusztus 18., vasárnap „Ide A cím olvastán bizonyára lelkífpják fejüket néhá- n.yan: Vasas—Szinvavölgyi?! Hát miért nem Diósgyőri Miért? — kérdezem először M. Szilágyi Lajosáétól, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ intézményi iigazgatóh ely e t tesé lő 1. — Ennek egyszerű és a tartalmi munkára vonatkozó magyarázata van. A vasasdolgozók öntevékeny csoportjai között igaz, hogy utolsóként alakult meg a tánckar, a felszabadulás után, de nagyszerű munkát végzett és hagyott ránk hagyományként. Két évvel ezelőtt, amikor válságba került a diósgyőri Vasas Néptáncegyüttes, a nóp- táncmozgalmat teljesen újjászerveztük. Új vezető jött, visszatért Tóth János bácsi, s jöttek új tagok is. Új úton, a régi hagyományok szellemében indultunk el. * A Vasas Művelődési Központ Bartók Béla nevét vi*~ selő intézményében vagyunk. A nagyteremben furcsa látvány fogad: a színpadon, a délután kellős közepén szülők ülnek; lenn, a „placc'on” sok-sok jóked vű, lelkes gyerek szorgoskodik a lábakkal, a kezekké!, a mimikával — A TÁNCCAL . . . Jóna István. a Szinvavölgyi Vasas Néptáncegyüttes művészeti vezetője megsúgja: „Már legalább két órája gyakorolnak ezek a fiúk és leányok, szinte hihetetlen, milyen akarattal dolgoznak!’’ Ézt egyébként súgni se kéne, az, ami látható, önmagáért beszél. Először is: nem hinném el semmilyen beszédnek, hogy érdemes idejárni ezeknek a kisdobos- és úttörőkorú gyerekeknek — ha tekintettel nefn tudnám befogni a ■■színpadon ülő és láthatólag gyermekeiknek a legjobbal akaró szülőket. S ha — nem látnám közelről is magukat a . gyerekeket, akik a halk és olykor hangosabb hangú utasításokat is örömmel hajtják végre! Ritkán látok próbán gyermektáncosokat (a mesz- szi földön híres cigándia- kat láttám utoljára, évekkel ezelőtt), lehel, ezért is kap meg a hangulat:.-, a gyerekek nagy-nagy „ügy”- szeretete, táncöröme által megadatott... A gyerekek persze, nem „akármiért" dolgoznak e délutánon is Ilyen szeretettel. Első része van ebben Tóth Jánosnak, aki alapító tagja, táncosa, vezetője volt e tájon a mozgalomnak. És most, ehelyütt éri a ritka szerencse utol az újságírót. Végeztén e látogatásnak, másnap reggel az asztalán talál egy boríté„. . . így kell ezt csinálni .. kot. A levél teljes szövege u következő: „Amikor ezt u néhány sort írom. Ön tudomásom szerint éppen a Szinvavölgyi Vasas Nép- lá ncegyü ties gyermekcsoportjával (illetve -ról) készít riportot. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy Tóth János, az együttes vezetője olyan ember, és olyan pedagógus, amilyen sajnos, ma egyre kevesebb van. Ezt a véleményemet bátran merem mondani minden szülő nevében, akinek a gyermeke tagja ennek a csoportnak. Tóth János egyenrangú emberként kezeli a gyerekeket, szigorúságban és a jutalmazásban is. Nincs olyan gyerek, akivel ne tudna szót érteni. Rendkívüli hatással van a gyerekekre, azok rajonganak érte. A szülők pedig végte- 'enül tisztelik. Pedig nagyon nehéz dolga van sokszor, mert a legfiatalabb táncosokkal foglalkozik, és bizony gyakran van cserélődés. Egyesek abbahagyják, újak jönnek helyettük . .. János bácsi nemcsak táncolni tanítja a gyerekeket, hanem tanítja őket Embernek lenni. Elsősorban ebben látom -.az ő nagyszerűségét. És ennek valószínűleg nagy szerepe van abban, hogy ígéretes táncosok nőnek fel a keze alatt.' Nekem három gyermekem táncol a csoportban, és ezért talán egy árnyalattal jobban érzékelem ennek a tevékenységnek a pedagógiai jelentőségét. — Tisztelettel: Lászka Tibor- né.” * „ígéretes láncosok nőnek fel ...” A'mikor a Bar tók Béla Művelődési Ház nagytermében — már 18 óra után — a gyerekek végre mehettek öltözni, az ajtókban, a falak mellett ott mozogtak a nagycsoport táncosai. Jóna István művészeti vezető- is elnézést kért, jön az ő „melója”, jönnek az ő „gyerekei”, intézkedni .kell. És megkezdődik — mintha az elvetett mag hirtelen a szemünk láttára megfogan és szárba szökken —, megkezdődik a gyakorlás. Ez még nem tánc. Ez csak a bemelegítés. Az asszisztens diktálja a tempót, a gyakorlatokat, s itt és ebből meg lehet élezni, komoly produkcióra képesek ezek a tizen-huszonéves lányok és fiúk, a Szinvavölgyi Vasas Néptáncegyüttes nagycsapatának á tagjai. Térjünk vissza most —e gyakorlatok idejére — az M. Szilágyi Lajosnéval folytatott beszélgetéshez. Azt mondja: — Kél évivel ezelőtt tényleg cselekednünk kellett, mert az akkori együttes már nem tudott megfelelő színvonalon dolgozni és teljesíteni. Nekünk olyan ember kelleti az együttes élére, akinek az adott —és nem rossz!!! — munkafeltételek közepette van ambíciója, koncepciója, van együttese,, amellyel minőségi munkát tud végezni. Ilyen emberre találtunk Jóna István személyében. Ö keményen fogalmazott a feltételeket illetően, mi megmondtuk, mit kívánunk és várunk el. az „egyezség”, á találkozás így jöll létre kél évvel ezelőtt. Mit mondjak? Tavaly nagyon erős megméretésen „Arany II.” fokozatot érdemelt ki — országos minősítésen — ez az együttes Szegeden! És a mérce innen csak magasabbra tehető! Emellett — maga is láthatta —, van az úttörő korosztályban két („csipogó”) csoportunk; van egy kisdobos tánecsoportunk ... Tíznél több általános iskolával tartunk kapcsolatot,^ közülük is hadd emeljem ki a vasgyári 18-as és az avas- déli 20-as iskolát! És még nincs vége, a néptánciskolánk meghirdetésével és megszervezésével. módot adtunk a gyerekeknek arra, hogy szakembereink Irányításával anyanyelvi szinten elsajátítsák a magyar néptáncot. Mindent összevetve tehát 200— 550 emberrel lehel számolni, ha itt a néptáncmozgalomról, a Szinvavölgyi N é p l á n cegy ü 11 es r ő 1 b eszélünk, s természetesen ide tartoznak a zenekar tagjai is, akik az utóbbi időben nagyon •jól dolgoznak. És utoljára hadd mondjam, örömmel: hétfőtől szombatig a Bartók Béla Művelődési Házban néptánc, tánc, néptánc van . . . * Hazataláltak tehát. Hazataláltak, -akik egy kicsit „meg tudnak halni” ezért az ügyért. Sem Jóna Istvánnak, sem Tóth Jánosnak és a gyerekeknek nem volt „hivatali kötelességük”, hogy az augusztus eleji mezőkövesdi néptánc- fesztiválon ott legyenek. De ott voltak! Akkor, a verőfényes szombat déli találkozás alkalmával Jóna István művészeti vezető egyszer csak a karjához kapott és azt mondta: „Nézd, ha belegondolok is, lúdbőrös lesz á karom!” > Akkor mondta, amikor korú bb i tehetetlenségek rői, rosszul támogatott szándékok elvetéléséről beszélgettünk. Most, úgy tapasztalom a találkozások és vélemények után, megtalálta ő is a helyét: ahol a tradíciót nem csak emlegetni lehet, hanem folytatni is; ahol meg lehet érezni „az öregek vonzását”; ahol „iszonyatosan sokat dolgoznak ezek a gyerekek”; ahol vannak, akik „feladatuknak tartják a hagyományok őrzését és továbbmunkálá- sát”; ahol „nem kifejezetten pénzkérdés a megy-e vagy nem megy? — hanem odafigyelés is van”. Oda kell figyelnünk! Szöveg: Ténagy József Fotó: Csákó Gyula .. csak előbb be kell melegíteni!” Örök vitatéma a kiadási példányszám? Könyvboltban dolgozó, s szakmájában elismeri tekintélyként számon tartott ismerősöm említette a napokban, hogy náluk, a könyv- boltban nem érezni a nyarat, nincsen a forgalomban semmi visszaesés, állandóan tele vannak vevőkkel, nem ritkán — sajnos — csak érdeklődőkkel is, mert sokféle igényi nem tudnak kielégíteni, nincsenek meg a keresett könyvek, kiadványok. Igen sok keresett mű régen elfogyott, mert eleve nagyon keveset kaptak belőle, s ez nemcsak a hirtelen felkapott, divatos művekre vonatkozik, hiányzik a nyári idegen- forgalomban elengedhetetlen idegen nyelvű kínálat, legalábbis kevés, ami vart, hiányoznak útikönyvek, térképek, köztük még Miskolc térképe is. Sok egyébről beszélgettünk még, ami a könyvbolti választékot illeti, de kevés volt dialógusunkban az újat is tartalmazó adalék. Ugyanis ezek u könyvbolti, köriyvkí- nálati gondok eléggé régen jelen vannak könyvforgalmazásunkban, sok terjesztési dolgozóval beszélhettem erről, s mint gyakori könyv- bolti látogató, magam is tapasztaltam, hogy ezek a hi-' á ny osságok folyama tosa k. Beszélgetésünk tanulsága, meg korábbi személyes tapasztalataim egybeesnek, egybecsengenek egy olvasmány- élményemmel, meg egy televíziós adás adataival. A könyvkiadás gondjairól jelent meg nagyon érdekes értekezés a Valóság című folyóirat idei 8. számában. — Berend Mihály: A könyvkiadás belüfröl — és ez volt a témába a Hatvanhat című televíziós vitaműsor idei, július 18-i adásának, ameiyen dr. Tarnócz Márton, a Kiadói Főigazgatóság vezetője cserélt gondolatot a jelenvolt hatvanhat vitázóval, többségben könyvterjesztési dolgozóval, pedagógussal népművelővel, meg válaszolt a levélben feltett kérdésekre. A legfontosabb kérdés, amely mindenhol felbukkan, akár a bevezetőben említett beszélgetésben, akár a tanulmányban, vagy a kamerák előtti Vitában, hogy megfe- lelö-e a példányszámok meghatározása, van-e jó előzetes felmérés az igényekről, ki, milyen szerv dönt a megjelenésekről? Nos, az tisztázott, hogy Magyarországon a Kiadói Főigazgatóság jelenti az e kérdésben döntő főhatóságot. Mint hallhattuk, évente átlagosan 7—9000 mű kerül kiadásra, az elmúlt évben 9120 jelent meg, az átlagos példányszám 9—11 ezer, az átlagos ár pedig 40 forint volt. A magyar könyvkiadás nyitott, számos, korábban meg nem jelentetett szerző művei, noha egyesek korábbi értékítélete nem változott meg, most megjelennek a könyvboltokban, mert van rájuk igény; másfél évtizede jelen van a magánkiadás is, ennek ellenére évekig hiányoznak például az ifjúságnak szóló standard művek, egyes nagy költőink válogatott, vagy összes művei is hiánycikket jelentenek némelykor: egyes lexikonjaink elöregedtek, adataik alapos felújításra szorulnának (Üj Magyar Lexikon. Irodalmi Lexikon. Üj Filmlexikon például). Nehezen jut el sok könyv a távolabbi településekre, vagy a kis példány- szám miatt egyáltalán el sem jut (s ez nemcsak szépirodalomra. hanem a szakkönyvekre is áll!), az előzetes felmérések ingatag alapot nyújtanak. A piackutatás utólagos — mondta egy felszólaló —, a mar meghatározott számban megjelent mű elhelyezését, szétosztását szolgálja, s nem a kiadandó példányszámot befolyásolja. Más valaki arról beszélt, hogy a boltoknál történő felmérés esetleges, mert címlista, vagy szűkszavú ajánlás alapján sok helyen „has- raütés” alapján írják meg az igénylést, amit aztán a terjesztő vállalati központok még felülvizsgálnak. Volt arra is példa az előzetes felmérésnél, hogy alacsonynak mutatkozott a bolti igény, hát a kiadó elállt a mű megjelentetésétől. „ Egymásra mutogat a ki- ■ adó, a terjesztő, olykor a • nyomda, a főhatóságról csak hangfogóval esik szó, s elégedetlenkedik a könyvvásárló, meg a bolti dolgozó. Berend Mihály, írása — címének megfelelően — belülről próbálja feltárni a könyvkiadás anomáliáit és a diagnózison megpróbál túl is lépni: kétféle stratégiát ajánl, vagy tart lehetségesnek, egy defenzívei, meg egy offenzí- vet. Műszámcsökkentés, ter- jedelemcsökkerttés, technikai szegényítés és az ezekből adódó költségcsökkentés lehelne az egyik lehetőség, a defenzív stratégia íövonula- la. az offenzív oldalon meg a kurrens témák kiadását szorgalmazza, azaz a köny- nyen eladható krimik és egyéb, nem elsőrendű művelődéspolitikai értéket jelentő művek mellett minden kiadónak meg kellene keresnie a profiljába tartozó olyan műveket, amelyekre a társadalomban nagy a kereslet — például mint tette a Mezőgazdasági Kiadó a. kiskertmozgalmat segítő művekkel —, próbálkoznának a kiadók egyéb, hasznot hozó tevékenységgel (hirdetés közlése,, bérmunka, „csemegének” számító kiadványok, saját terjesztés, egyebek), amelyek összességükben nemcsak bevételt jelentenének, hanem a kiadói tevékenységet is megújítanák, felfrissítenék. Mindez csak egy-két kiragadott gondolat a terjedelmes írásból, amelyet egybevetve a televíziós vitaműsorral, meg a könyv- bolttapasztalatokkal — sajnos — újólag az állapítható meg, hogy a magyar könyvkiadás, amely számszerű áttekintésben igazán szép eredményeket mutathat fel, valahol mégsem elég olajozottan gördül, mint kellene. Az író, kiadó, terjesztő, bolt, vevő láncolatában hol itt, hol ott csúszik homokszem a fogaskerekek közé, a kiadási példányszámok körüli vita, úgy tűnik, állandósul, a vevő meg, alti a régen várt és a tömegkommunikációban meg is hirdetett művet szeretné megvásárolni, de nem kapja még, nem elégszik és nem is elégedhet meg a hazai könyvkiadás és könyvforgalmazás valóban tündökletes statisztikai mulatóival. • A Kiadói Főigazgatóság irányítása mellett másfél tucatnyi kiadó, három könyvterjesztő vállalat és azoknak sok-sok száz boltja van a mii és a vásárló-olvasó között. Ennyi szerv bábáskodik azon, hogy a mű és az olvasó találkozhasson. És a sok-sok bába között rendre megsérül a gyerek, a példányszáma a legritkább esetben sikerül tökéletesre. Az alkotmányban biztosított művelődési joggal élésnek itt is szélesebb zöld utat kellene kapnia. Benedek Miklós
