Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-10 / 160. szám

1985. július 10., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

Aki képes volt

Ülünk, szemben egymással, az iskola nagy-nagy nyári csendjében. Egy ideje gondolataimban egy ősi kínai mondás motoz: ha egy életen át boldog akarsz lenni, légy kertész!

Nem tudom ismeri-e, hallotta-e valaha? Meg nem kérdezem, de nem is az a lényeg, hogy hallott-e felőle! Jómagam azért említem, mert nekem úgy tűnik (s mivel több mint egy évtizede ismerem, hadd kockáztassak meg ilyet mondani): gazdag, hosszú pályafutása, az ősi mondás igazságtartalmát példázza.

Ezzel egyben el is árultam beszélgető partnerem foglalkozását. Igen, kertész. Kertész, ki sok-sok éven át a termelésben tett eleget népgazdasági tervíeladatok- nak; kertész, ki aktív pályafutása második felében, Újakban plántálta el eszép szakma titkait. Tett eleget, plántálta — mondom múlt időben. Sajnos így dukál, hiszen e nyártól Szabó Lajos, a Miskolci Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Iskola kertészmérnöke, mérnöktanára nyugállományba vonult.

Hát nem furcsa, éppen most, a búcsúzás pillanatában, a pályaválasztást, a pályakezdést idézzük sűrűn? Azokat a harmincnyolc évvel ezelőtti motívumokat, lépéseket, szándékokat és tetteket, amelyek végül is az egykori tárcái i szőlészeti felügyelő Tóth Károly unokáját, a Budapesti Agrártudomány-egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karára irányították.

— Györkönyben, Tolna megyében, ahol én születtem, nagyon sok szőlő volt. Hárman voltunk testvérek, s a nyári szünetekben mi ezekbe a szőlőkbe jártunk napszámra. Két hónapon keresztül mindennap ebédet kaptunk, egy kevés pengőt is, no meg minden napra egy liter bort. Ennek árából vett nekünk édesanyám ruhát, cipőt, meg ami kellett az iskolába. Tulajdonképpen ez volt az első motívum, ami erre a pályára irányított. Első, de döntő motívum. Nehéz volt a szőlőmunka, én mégis megszerettem a szőlőt. s rajta keresztül minden kertészeti kultúrát. Nekem a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy hivatásomul a kertészeti pályái választom . . .

Az egyetem elvégeztével 1951-ben a Bári Állami Gazdaság mohácsi üaemegysé- gében kezdődött meg az a harmincnégy éves aktív kertész pályafutás, amelynek lezárásaként, elismeréseként, most a remélhetőleg verőfényes nyugdíjas évek következnek.

— Segédagronómusként kezdtem — gombolyítja az emlékezés fonalát. — Mint zöldségtermesztő, egy százötven holdas zöldségesben dolgoztam. Főleg káposztát termesztettünk, a híres mohácsi áttelelő káposztát, ezenkívül paprikát, paradicsomot. Na és pluszban még gyapotot is. Mert akkor azt is kellett.

Második munkahelyére a Pécs—Dombóvár között gazdálkodó Nemerőpusztai Állami Gazdaságba már mint „kiváló kertész” került át.

— Csodálatos kotu és tő- zeges láptalajok voltak arrafelé. Életemben- ott láttam olyan káposztákat, mint a kocsikerék. Akkoriban még ment a nagyüzemi zöldségtermesztés, kézi munkaerő is volt bőven, szóval igazán szép eredményeket lehetett produkálni, ha az embert hajtotta a szakmai szenvedély.

Borsodba 1954-ben költözött Szabó Lajos. Ide nősült. Igaz, akkor még nemigen tudta, hogy végleg itt telepszenek le.

— Sajóvámosra kerültünk (ott kaptunk lakást, s ez már akkor is nagyon fontos volt), a községi tanácson lettem irodavezető, vb-titkár, majd tanácselnök. Három évig ez volt a munkaköröm, de valami mindig húzott, vissza a szakmához. 1957- ben sikerült is visszamenni a termelésbe, Tokaj, Bodrogit ereszt-úr mezőgazdasági felügyelője lettem. Egészen ’62- ig felügyelősködtem, altkor ez az országos hálózat megszűnt, s én a tokaji gimnázium és szakközépiskolába kerültem tanárnak. Ezt az álláscserét egyébként egészségügyi okok is indokolták. Négy évet tanítottam Tokajban, akkor áthívtak Her- nádvécsére, az ottani Mező- gazdasági Szakmunkásképző Iskolához. Ott voltam igazgató, tanár. A tanítás mellett végeztem el — még Tokajban — a mérnöktovábbképző intézet tanári tagozatát... Nagyon szerettem tanítani. Igazi kertészmunka ez! Átoltani, átplántálni a tapasztalatokat, a tudást másokba. szó szerint nemes feladat.

Hernádvécsétől 1975-ben búcsúztak. Akkorára a négy Szabó gyermek felnőtt, továbbtanult.

— Beköltöztünk a feleségemmel Miskolcra. Az itteni Dísznövénytermesztő Szakmunkásképzőhöz kerültem, majd egy pár év múlva -az újonnan szerveződött Mező- gazdasági és Élelmiszeripari

Szakmunkásképző tanára lettem. Innen megyek most. nyugdíjba. Persze nyugdíjasként is visszajárok! ígérték, hogy óraadóként továbbra is taníthatok, S mint hivatalosan nyugdíjas, ezentúl több időm lesz saját magashegyi, 200 öles bérleményemet is gondozni . . .

... ahol szamóca terem, zöldség, szőlő díszük, mégpedig szó szerint, mert mint vallja: leghatásosabb mindig a gyakorlati példa. Ezen keresztül lehet emberekkel megszerettetni egy szakmát, pályát.

— Ma vannak divatosabb szakmák is, mint a miénk. De a divat változó. Am kertészre mindig szükség lesz, hiszen a legutolsó számító- gépgyáros hantja fölött is virág illatozik, vagy almafa terem majd. Én legalábbis remélem. De amellett, hogy a mi szakmánk örök, lőly- tön-folyvást változó. Mert nem csupán annyit tesz kertésznek lenni, hogy végy egy csomag zöldségmagot a magkereskedésben, ültesd el ■ennyi és ennyi sortávolságra, öntözd és gyomláld! Ennyi a kertészkedő matematikus, a kertészkedő kohász, a kertészkedő vasutas ismerete, bár má már ez sem igaz. Az igazi kertész, aki egy kicsit is ad magára, lépést kell, hogy tartson a tudomány gyors fejlődésével, a növényvilág számos új felfedezésével. A nemesítéstől a szaporodásbiológiáig, a klónszelekciótól a termés- szabályozásig, e pálya szerteágazó ismeretanyagát kell elsajátítania. Szép pálya a miénk, kár, hogy mégis legtöbben csak az eredményeinket kedvelik: a vázában illatozó rózsát, az egészségtől majd kicsattanó paradicsomot, a hamvas őszibarackot, a mélybíbor kékfrankost. Egy-egy mezőgazdasági kiállításon, bemutatón gyakran hallom a nézők áradozását: szinte varázslatos! Valóban az. De voltaképpen annak igazán szép, s jó, aki maga is képes ilyen varázslatra.

Jó kertész, jó pedagógus (volt-e) Szabó Lajos? Erről tanítványai nyilván sokat tudnának beszélni. Engem egy családi momentum ragadott meg. Négy gyermeke közül két fiú a kertészmérnöki pályát választotta, a két leány pedig pedagógus lett. Akár az apjuk, aki kertész is, tanár is. Mi másra mondják, ha nem erre — s ez is kertészhasonlat —: az alma nem esik messze a fájától ?!

Hajdú Imre

„Bent" és otthon

A papa hazajött, a papa ideges. A család csendben meghúzódik. A nagyfiú lehalkítja a magnót, a nagylány kimegy a konyhába, és inkább ott segít az anyunak. A mama pedig csendben odasúgja a lánynak: „Biztosan megint bent volt valami rumlija ..

A férfi bement a munkahelyére. Nem tetszett semmi. Nem volt jó az anyag, amit eléje tettek, összeveszett a beosztottjaival, összeveszett a főnökével. Az egyik kollégája odasúgta a másiknak: „Biztosan otthon volt valami rumlija ...”

Mindkét történet kitalált, de mégsem az, hanem — sajnos — valóban mindennapi. Ami a munkahelyen történik velünk, azt visszük haza, és ami otthon, azt visszük magunkkal a munkahelyünkre. Itt be is lehetne fejezni a "gondolatsort, mert mit is lehet hozzátenni?!

Vagy mégis lehet?

Az egyik színtér, életünk egyik legfontosabb része az otthon. Nem jó dolog, ha valakinek nincs nyugodt otthona, de ha otthon valami konfliktusa támad, akkor nem kel! azt lenyelni, hanem megbeszélni egymással, tiszta vizet, önteni a pohárba. Öregek bölcs tanácsa fiatal (és nem fiatal) házasoknak: ha nappal vagy este összevesztek, akkor se feküdjetek le haraggal! Az egyik engedjen, az egyik kezdeményezzen, az egyik akarjon békiilni, s akkor akar majd a másik is. Persze tudom, az élet

nem olyan egyszerű, mint amilyen bölcsen hangzik a tanács. De tény, hogy a sérelmeket nem szabad hurcolnunk sem otthonról a munkahelyre, sem fordítva. Nemcsak környezetünk miatt nem szabad, hanem elsősorban önmagunk miatt próbáljunk megszabadulni tőlük.

Szinte hallom a választ: rendben van, otthon megfogadható a bölcs tanácsa, de a munkahelyen, például a főnökének nem mindenki .szólhat vissza. Ha bántás, ha sérelem érte, akkor az benne marad, s bizony viszi haza.

Ez elképzelhető. De akkor sem az a módja a sérelmektől való megszabadulásnak. hogy az illető otthon tör-zúz, beleköt az élő fába is. A családnak iszonyú, és neki sem lesz könnyebb, mert most már nemcsak „bent” van baj, feszült légkör, hanem otthon is.

Recept?

Recept nincs, de tapasztalatokon alapuló jó tanács akad. Meséljük el életünk társának, hogy mi bánt bennünket, s azzal, hogy. elmeséltük, meg is könnyebbülünk Vagy mert egyetértőén megosztja velünk valaki a terhet, vagy mert talán egy kívülálló szemével nézve talán mi magunk nagyítottuk fel a történteket, és a harmadik véleménye alapján megnyugszunk kissé. De ehhez az kell, hogy legyen, aki odafigyel a szóra. A házastársaknak társnak kell lenni ebben is, akár az egyiknek, akár a másiknak van nehezebb napja, nehezebb korszaka.

A sérelmeket nem cipelni kell. hanem megszabadulni tőlük. (sm)

Horgászbotok Tiszapalkonyáról

Az esztergályos nagy figyelemmel állítja be gépét, érthetően, mert egy nagyon puha anyagot vág a kés. Parafát. A festő" is többször ellenőrzi munkáját, a minőség itt fontos követelmény. A varráshoz szokott asszonyok pergő gépeken gyűrűket kötöznek. így egymás után leírva a munkafolyamatokat, nehéz rájönni, hogy végül is mit gyártanak a tisza- palkonyai November 7. Termelőszövetkezet üzemében. Eláruljuk: horgászbotokat. A szövetkezet a női dolgozók foglalkoztatása érdekében alakította ki ezt az üzemet, ahol egy év alatt 60 ezer horgászbotot szerelnek össze. Az üvegszálakat egy fővárosi vállalat, a HOKÉV importból szerzi be, s Ti- szapalkonyán negyven aszszony a tartozékokat készíti el, s szereli a botokra. Két keresett típust, a DAM-ot s a Shakespeare-t öltöztetik végső formába. A horgászbotokat a HOKÉV forgalmazza bel- és külföldön. Képünkön: Jónás Mihályné a zsinórvezető gyűrűket kötözi fel a botokra.

Fotó: Morvay Tamás

Sportpályákon és szaktantermekben

Honvédelmi nevelés Mezőkövesden

A tanórákon kívüli honvédelmi nevelésnek kiemelkedő lehetőséget nyújtanak a honvédelmi versenyeknek nevezett sportnapok, ahol játékos formákban sajátíthatják el az alsó és középfokú iskolák tanulói a gyakorlati feladatokat. Mezőkövesden és környékén ia figyelmet fordítanak az iskolákban a rendszeres versenyekre, a helyi MHSZ-'klubok segítségével működtetik a lövész-, modellező-, gépjárműszakköröket, közösen szerveznek programokat az úttörőmozgalommal, segítik az Üttörő Gárda tevékenységét. Az iskolai alapfeltételek adottak: van megfelelő

mennyiségű és minőségű sport- és szemléltetőeszköz, tabló és film. Az eszközökön túl, a tapasztalatok szerint, az osztályfőnökök és a honvédelmi neveléssel foglalkozó tanárok valamennyi tanórán igyekeznek a hazafias nevelés gyakorlására. Jó lehetőséget nyújt erre a magyar nyelv és irodalom, a történelem- és a földrajzóra tematikája. Kimondottan honvédelmi ismereteket az osztályfőnökök az általános iskolák 7. és 8. osztályában tanítanak, évi 6—6 órában,

a gimnáziumokban az erre fordítható óraszám 20.

Túl az iskolai kereteken szabadabb tematikát nyújtanak a honvédelmi szakkörök. A mezőkövesdi I. László Gimnázium és Szakközép- iskolában, valamint' a Szakmunkásképző Intézetben lövész- és motoros szakosztály működik, igen szép eredménnyel. Lövészszakosztály egyébként minden osztott általános iskolában van, de ezeknek az eredményei igen változóak. Visszaesés van a mezőkövesdi I. és III. számú iskolában, valamint Szentistvánon, Mezőnagymi- hályon, Mezönyárádon,

Bükkábrányban, Vattán, Szomolyán, és Bükkzsércen. Népszerűek viszont a modellezőszakkörök, amelyekből az elmúlt évben II működött, az eszközigényüket szintén az MHSZ biztosítja.

A szakkörök munkáján túl, sokat tesz még az úttörőmozgalom. Hagyomány, hogy a sokoldalúan képzett fiatalok nevelésében nagy szerepet vállalnak, segítik az iskolai és szabad időben szervezett honvédelmi programokat. Gyakorlattá vált, hogy szeptember 29-én, a fegyveres erők napján rendezik meg a csapatzászlóünnepséget, újabb forma a csapatnévadók rendezése, amely egyhetes rendezvény- nyé bővült; ebben szép eredményt ért el a mezőkövesdi Petőfi Sándor és a II. iskola. Nagyon hatásosak a kisdobos- és úttörőavatások. Kiemelkedő szerepe van az oktató-nevelő munkában az Úttörő Gárdának, amelyet minden úttörőcsapatban megszerveztek. Hatásosak és látványosak az Úttörő Gárda-szemlék, amelyek szakszerű megrendezésében segítséget nyújtanak a fegyveres testületek, és a Vöröskereszt. A mezőkövesdi úttörőház és a szentistváni úttörőcsapat munkásőr szakkört is működtet, amelyek jól kiegészítik a honvédelmi szakköri hálózatot.

Mezőkövesden és a környező települések iskoláiban folyó hazafias nevelést segítő munkához adottak az alapfeltételek, s bár a pedál gógusi pálya elnőiesedésével járó gondok itt is jelentkeznek, az iskolák mindent megtesznek azért, hogy a fiatalok kellő ismerettel rendelkezzenek.

Pihenőben

A „sárga csikó" vezetőjével

Hétköznap reggel. Csúcs- forgalom, Ä miskolci Tiszai pályaudvarról szép számban érkeznek az emberek az itt várakozó villamosok, autóbuszok felé. Zsúfolt járművek indulnak útra. Munkába igyekvőktől forgalmas a belváros is. Különösen az Ady- híd és a Tanácsház tér közötti szakaszon. A Bajcsy-Zsi- linszky úti villamosmegállóban három kocsi várja a szabad-jelzést az ideiglenesen felszerelt lámpáknál. Az emberek idegesek, türelmetlenek. Nehezen tűrik a kény. szerű ácsorgás perceit. Lökdösődnek, morgolódnak, sűrű pillantásokat vetve a karórákra. Pedig már sokan leszálltak, hiszen a belvárosban gyalog rövidebb idő alatt ér céljához az ember, mint villamossal. Legalábbis mostanság, amióta megkezdődtek a pályafelújítási munkák. Túl a Tanácsház téren az utasok száma csaknem harmadára csökken.

Nyolc óra előtt néhány perccel már visszafelé — mármint a pályaudvar irányába — halad a 157-es számú villamos. Vagy tizenöten szállnak le az állomásnál. Szűcs Istvánnénak. az említett jármű vezetőjének alig háromperces lazítás jut. Beszélgetésünk délben folytatódik, ugyancsak itt, a pihenőben a Tiszai pályaudvar előtt.

•>— Ma négy óra húsz perckor kezdtem. Két fordulót tettem eddig. Most lesz egy rövid pihenő, azután délután folytatom.

Szűcs Istvánná nyolc évvel ezelőtt szerezte meg a villamosvezetői vizsgát. Korábban kalauz volt. Egyébként a család valamennyi tagja „vezető állásban” van. Férje és fia gépkocsivezető, két lánya közül az egyik a mama hivatását választotta, a másik felszolgáló.

— Úgyszólván beivódott a közlekedés iránti szeretet a családunkba — mondja Szűcsné. — Szeretet nélkül ezt nem is lehet csinálni. Gyakran feláldozzuk ünnepeinket, szabadnapjainkat. Mindez vele jár.

— Mégis szidják időnként az utasok ...

— Előfordul. Kiváltképp az utóbbi hónapokban, a felújítási munkák miatt, ami igencsak lassítja a közlekedést. Elavult már'a gépparkunk, így hát műszaki hibáink is vannak. Mondjuk: nem nyílik ki minden ajtó. Ilyenkor néhány utas magáról megfeledkezve szidalmazza a vezetőt, mintha minderről mi

tehetnénk. Kevesen gondolnak bele. mennyire idegfeszítő és felelősségteljes a mi munkánk. Vigyázni kell utasaink és a gyalogosok testi épségére, akik a legváratlanabb pillanatokban szaladnak át a villamos előtt.

— Volt már balesete?

— Saját hibámból nem. önhibámon kívül azonban igen. Egyszer elém lépett egy meglehetősen illuminált férfi. Már nem tudtam lefékezni a járművet. A baleset szerencsésen végződött. A férfi a detoxikálóban, én pedig a mentőautóban tértem magamhoz, az ijedtségtől. Persze nemcsak a gyalogosokra kell ügyelnünk, hanem az autóbusz- és gépkocsivezetők, re, akik fegyelmezetlen módon sokszor figyelmen kívül hagyják a jelzőtáblákat. A Centrum környékén nagy szükségünk van az összpontosításra. Műszakváltáskor hosszú sorban állanak a járművek. Mindenki siet, ideges. Nagy szükség volt a pálya felújítására, de úgy vélem a város lakói és mi, a „sárga csikó vezetői” is várjuk már a munka végét. Jó lenne, ha a szakemberek egy kicsit gyorsítanák a tempót...

(monos)