Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1985. július 24., szerda Árka határában mezőn, patakon keresztül bukkanókon, emelkedőkön át jutunk el a táborhelyre. A tábor jellegéből adódik: a sátrakat nem is lehet másutt, mint a természet kellős közepén — a háborítatlan, emberi kéztől „mentes”, még érintetlen helyen — felverni. De milyen tábor is ez? A napjainkban egyre népszerűbb — s a természet megszerettetését, védelmét segítő, ugyanakkor jelentős nevelő hatással bíró — természetvédelmi tábor, melyet a megyei Természetvédelmi Egyesület szervezett (immáron negyedik alkalommal) a KISZ KB és a HNF támogatásával. .Július 20-án kezdődött, s augusztus 4-ig kutatják a természet rejtelmeit a tábor lakói. • A kis falucskából Pleszkó Zsoltival, az egyik ifjú természetvédővel és két társával indulunk a helyszínre. Ók az „előőrs”, a többiek — ki személygépkocsival, ki vonattal, ki gyalogosan — később jönnek. Mire a kaszálással végeznek (az ebédlő- tárgyaló-társalgó sátor helyét készítették elő), a patak felől gépkocsizúgásra figyelünk fel: jönnek. Kocsán Lajos és két fia kászálódik ki a forróságot árasztó Skodából, s menekülnek az árnyékba. — Már tavaly is itt voltak a gyerekek, most is nagyon várták már a táborozás kezdetét. Hasznos ez a két hét mert a srácok játékosan munkálkodva megszeretik a természetet. Egyébként már beléjük ivódott a természet- szeretet, mert kiskoruktól kezdve, családostól kirándultunk a Zempléni-hegységbe, a Bükkbe... Dr. Simán Katalin. ;jz MTA Régészeti Intézetének munkatársa is azon nyomban A legkisebb természetvédő, Gábor is „dolgozik". Elkészültek az első sátrak Rakodás a teherautóról „menekül” a fölös ruhadaraboktól, s fürdőruhában ismerteti á tábor régészeti „szekciójának” tevékenységét: — Az elmúlt évben már félig feltártuk azt a 40—50 ezer év körüli kőbányát, ahol különféle kőeszközöket találtunk: szakócákat, kőkéseket, és a bányászat hulladékait. Mostani feladatunk: megállapítani, hogy ezeket az eszközöket mikor. hogyan használták. A domboldalon teherautó tűnik fel, s keresi az idevezető utat, majd újabb személygépkocsik, újabb táborlakókkal. A felszereléseket szállító teherkocsival érkezik Czagányi József, a BMTE vezető titkára, aki egyben a tábor vezetője. Régi ismerősökként üdvöz- lik egymást a természetvédők. Szinte minden korosztály megtalálható; a legkisebb közülük a barcikai, négyéves Saláta Gábor. Ö két testvérével, s szüleivel táborozik majd a tiszta vizű Ar- ka-patak partján. Egyre több sátor készül el. Már a teherautóról is .,lerámolták” a felszerelést, élelmet, víztartályokat. Rövidesen elkészül a nagy központi sátor vázszerkezete is. Mindenki szorgoskodik. A táborverés után kezdődik a munka, ami a táborlakóknak többszörös élményt is jelent, mert ahogyan dr. Simán Ka'talin fogalmazta: ..Itt csupán lenni is jó..." Mészáros István Mi lesz a rock után? Kétmilliárdan nézték, hallgatták a földgolyót átfogó nagy rockparádét, rockszolidaritást, rocksegélyt, rockdemonstrációt, a rockot, ami fésületlensé- ge, elátkozottsága, kitaga- dottsága évtizedei után a középnemzedék szimbóluma, motorja, kifejezője lett. Nem az extázisba esett tinik, nem a világgal mit sem törődő serdületle- nek, nem a zenét csak nar- kónak tekintő exhibicionisták mozdultak meg, hanem a világ dolgait átgondoló zenészek, szervezők ... A többségük negyven év körüli... talán egyik-másik már unokáját tipegni tanító nagyszülő, példaképek, bálványok, sztárok, fantasztikus muzsikusok: ennek a világnak a gyermekei ők is. Ennek a világnak, amely a vaj- és húshegyék mellett rakétaerdőket is telepít az ezerszer sebzett bolygónkra, és ebben a világban terül el az a földrész is, melynek lakóiért most gitárt ragadtak: Afrika. Nem vagyok az amerikai konzumkultúra nagy fogyasztója, híve, de amit hétfőn este láthattunk, valóban felemelő volt — miként a milliárdos monstre rock szervezője is érezte —, hiszen a dolog nem néhány vérpezsdítő zeneszámról szólt, hanem embertársaink éhségéről, nyomoráról, azoknak a felelőtlenségéről, akik miatt tízmilliónál többen tengődnek az éhhalál szélén; azokról szólt, akik a föld számos igazságtalansága közül a legszörnyűbbtől: az ember ember általi kizsákmányolásától szenvednek. S a koncert után a hírolvasó bejelentette: szükségállapotot hirdettek ki Dél-Afrikában! Szükségállapotot egy olyan földrészen, ahol naponta elemi szükségek hiányától szenvednek: a munka, a ruha, az élelem szükségének . .. a legalapvetőbb emberi jogok ... a szabadság szükségének hiányától szenvednek. Értük szólt — Jack Ni- colson szavával — szabadság dalnokainak dala ... és végig ott kísért a híres, régi jelszó, a rock-korszak kezdetének máig érvényes mondata: make love, not war! = légy szerelmes, ne háborúzz! Igen: aki tud szerelmes lenni, annak az élet a legfontosabb ... az élet, munkával, barátsággal, építkezéssel, vetéssel, aratással... békével. Mi lesz a rock után? (szendrci) „Mondhatnám szebben...” Kováts Dániel kitüntetéséről Amióta Sárospatakon befejeződött a tanév, a Co- menius Tanítóképző Főiskoláról egyre-másra érkeznek a meghívók, a hírek. (Nem mintha az oktatási év idején „csend” lett volna az intézmény háza táján.) Az elmúlt hét elején beszámoltunk róla. hogy a patakiak adtak otthont az első ízben megrendezett országos nyelvjárási kutatótábor résztvevőinek. A megnyitásról szóló beszámoló ezeket a sorokat is közvetítette: „Ez alkalommal adta át Deme László professzor a Magyar Nyelvtudományi Társaság Csűry Bálint-em- lékérmét Kováts Dániel főiskolai tanárnak a névtan és a honismereti, nyelvjárási gyűjtés terén elért eddigi eredményeiért.” Amikor megkerestük Sárospatakon a tanár urat — főigazgató-helyettest —, sza- badkoZással kezdte, mondván, nem az ő személye a fontos itt, inkább a bodrogközi falvakban kutató és gyűjtő fiatalokat keressük, kérdezzük. (Kováts Dániel esetében még azt is meg lehet gondolni, hogy hogy is van ez: akkor tudunk-e meg többet valakiről, ha írunk és olva-' sunk róla — avagy ha olvassuk öt? Azt hiszem, Kováts Dániel neve és a név mögötti ember magatartása elég szépen megismerhetővé vált mái’ sokak számára. Remélhető legalább, hogy a lassan fél éve folyamatosan megjelenő nyelvvédő írásai felkeltették lapunk olvasóinak érdeklődését. A Mondhatná szebben . .. sorozatban, az elmúlt szombati lapszámunkban tanár úr éppen azt a véleményét osztotta meg velünk, hogy „baj van a megszólításokkal". — ...Jól van a bácsi?") — Tanár úr, én elolvastam, készültem, remélem, nagy hibát nem vétek az írás közben. Nem szaporítom a bajt. * Szóval a szabadkozásnál ejtettem el a fonalat. Bizonyára úgy van az a jó pedagógusokkal, hogy létük és munkájuk értékét-értel- mét nem az elbeszélésekben, nem a magukról elmondásokban tudják: hanem a tanítványok minőségében. Legalábbis erről győz meg a találkozás Kováts Dániellel. A kitüntetés apropóján magáról csak úgy beszél: hogy inspiráló nevelőket, ambícióval teli fiatalokat—tanítványokat emleget. A Csűry Bálint-emlékér- met évente hárman kapják meg. Amint a bevezetőben idézett híradásból is kitűnik — ez nem (elsősorban) pedagógiai díj. A pedagógus iskolai értelmezésében. A szabadkozás ellenére sem hagy nyugton a kérdés: a tanár természetesen igyekszik a legjobb munkát végezni, oktat és neve! — de mi inspirálja a még többre, hogy emellett (ezzel együtt) maga is szakterületének vonzásában kutasson, gyűjtsön, tanítványokat szervezzen maga köré? Kováts Dániel harminc évvel ezelőtti időkből kezdi. Zemplénagárdról. Ott kezdett el tanítani, az általános iskolában. Itt jöttek össze a dolgok, ide fűződnek az indíttatás motívumai. Abban az időben a nyelvjárási gyűjtésnek jó szele volt, a sorra kiírt pályázatok mozgósító hatásúak voltak. Zemplénagárd pedig a maga zártságával szinte kínálta magát a feltérképezésre, a gyűjtésre. Végh József. Üjszászy Kálmán, Balassa Iván példáját és inspiráló hatását említi most a tanár úr. Zemplén- agárdon kezdődött tehát, ahol Kováts Dániel természetesen a gyerekeket is bevonta a gyűjtőmunkába, a hagyományok rögzítésébe. Irodalmi és önképzőkört szervezett a gyerekeknek, több pályázaton nyertek első díjat. És még újságot is csináltak (!), havonta megjelent e kicsi faluban, írógéppel írták... Itt kezdődött a „szerelem”... Hat év múltán tanár úr hívást kapott: Sátoraljaújhelyre hívták, a gimnáziumba. Az akkori igazgató nem véletlenül mondta a kinevezés mellé: „És szeptembertől indítod a hagyományőrző, honismereti csoportot is, majd megszervezed ...” A középiskolásokkal (most már magasabb fokon) Zemplén és a Bodrogköz népéletét dolgozta fel, ma is sok érvényes dokumentum. gyűjtéseredmény bizonyítja a színvonalas munkát. Ez ment tizenhárom évig. (Könnyű persze ezt így elmondani, elnagyolva, csak jelzőpontokat ki-kiszúrva. Érdekes azonban, ha a „kívülálló” valamelyest is kimutatja gondolatait vagy érzéseit, hogy ez bizony nehéz lehetett, sok energiát kívánt — megkapja a visz- szacsodálkozást. Mert hiszen ez természetesen megy így. Miért kellene ezen csodálkozni?) Kováts Dániel 11 éve dolgozik Sárospatakon, a Co- menius Tanítóképző Főiskolán. Természetesen itt sem szakadhatott meg a folyamat, a kutató-, a gyűjtőmunka megy tovább, szakkör, tudományos diákköri keretek közepette. Igaz. hogy itt leendő tanítók ké- peztetnek, de nekik sem árt megfogni a kezüket, őket sem árt ráébreszteni arra, milyen kincs van körülöttük. Kováts Dániel megpróbálta hallgatói figyelmét a kissé elhanyagolt terület, a nyelvjárási gyűjtés felé is irányítani. Most. a szerencsés véletlenek (helyesebben nem véletlenek) úgy hozták, hogy a patakiak lehettek a házigazdái az ország felsőfokú pedagógusképző intézményeiből érkezett hallgatók első nyelvjárási kutatótáboránnk. Az csak természetes, hogy Kováts Dániel vakációs idejének ez a hete is itt töltődik. e tábor munkájának a szervezésével. A Csűry Bálint-emlékérem nem pedagógusdíj. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kováts Dánielnek „a névtan, a honismereti és nyelvjárási gyűjtés terén elért eddigi eredményeiért” adományozta. így is bizonyos: igazi pedagógust tüntettek ki. Ténagy József Mit tagadjam, éhomra szívesen innék egy pohárkával abból a piros borból, amit clemizsonból tölt a szíves gazda a hordó formájú decis pohárba, de hát az autó nagy úr, a jogosítvány se lett olcsóbb az utóbbi években, a KRESZ-szabály se kevesebb, ráadásul az elsősegélynyújtást is gyakorolni kell, és bár egy-egy szájból szájba lélegezletési akcióban benne is lennénk szívesen, a többiből vizsgázni kell, márpedig a vizsga magában hordja az elbukás veszélyéi, nyelek hát egyet, s egészségére kívánom a gazdának a pohár bort. Magam meg kortyintok egyet a langyos kólából. A kisüstivel való megkí- sértést már le sem írom. Különben is, melegben állítólag nem tesz jót a pálinka, ámbár, ez sem biztos, hogy igaz szentencia, hiszen, mint rokonszenves új ismerősöm mondja, a hőségben éppen hogy használ az égetett szeszes ital. De, hogy elfelejtem tőle megkérdezni, miben rejtezhet a dolog hatásmechanizmusa, hát hagyatkozom a korábbi tapasztalataimra, és visszautasítom a kisüstit is. Bánom is, mint a kutya, mely állítólag kilencet köly- kezett, de töprengésre nincs idő, hiszen orrunk előtt készül a reggeli, fedő alól is kihallatszik a rotyogás, amint erősebbre csavarja a háziasszony a turista gázfőző lángját. „Egy kis gombát szedtem kora reggel, itt az erdőben” — mondja, közben megemeli a fedőt, sóz, kanállal próbálja, kelletén puhára főtt-e már a gomba, de még elégedetlen, mert visszaereszti a lábas fedelét, mi meg ottmaradunk a sűrű gombaillatban az asztal körül. Szellő sem fúj, hogy az ételszagot odébbvinné. Közben az asztalra terítékek kerülnek meg kenyér is, foszlós bélű, ropogós, piroshéjú. A gomba időközben megpuhult, tojások kerülnek rá, a gázt meg már el is lehet zárni, nehogy odakeményed- jen a tojás a gombára, meg az edény falára. Csirkegomba. Így hívják vendéglátóim a maguk szedett gombát. Elég nehéz egymástól megkülönböztetni a gombákat, jóbarátom majd’ a családját irtotta ki miatta egypár esztendeje, mikor gyilkos galócából főzött kiváló vacsorát. De hát ez reggeli. Aztán meg, aki szedte a reggelinek valót, csak ismeri any- nyira, hogy nem tévesztette össze semmivel. Már szívesen lemondanám a meghívást, de nem lehet, hiszen ott ül az egész család az asztalka körül, mégse mondhatom, hogy kérem, én gyáva vagyok, pedig szeretem a gombát. Manapság különösen nem mondhatom, a modern ember kockázatot vállal, aztán majd meglátja, mi lesz. Most érzem csak, mennyire megöregedtem, csak eddig nem vettem észre. Nem való már nekem a kockázat. Kínai csiperke való, sós lében, meg az autóvezetés, elvégre az is elég nagy kockázat. De hát itt már nem lehet visszakozni, bekapom az első falatot, nyelvemen csodálatos ízek áradnak szét, gyomrom remeg, a reá váró örömöktől, ínyem bizsereg, csak legalább ne lenne ilyen jóízű, elvégre a barátom családja is végigdicsérte a vacsorát, micsoda fölséges étek a gomba, aztán hová kerültek!? Világos, ha ennyire jóízű, biztos, hogy bolondgomba. Csak a bolondgombának lehet ilyen bolondul jó az íze. Még két falatka, így, a szaftot egy darabka kenyérrel fölitatjuk, most már úgyis mindegy. A neheze csak eztán következik. Tizenkét— huszonnégy óra a lapparigá- si idő, sose lesz másnap reggel, különösen, ha örökre elalszom. Kérem, ha holnap reggel sem kerülök elő, csöngessenek rám! Csendes Csaba
