Észak-Magyarország, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-22 / 170. szám
1985. július 22., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A Szász-jelenségről A mai sokféle divatban divat Szász Endréről írni, a művészt megszólaltam, őszinte - s így könnyen kikezdhető - mondatait citálni, véleményezni és ellenvéleményezni. Több tucatnyi újságcikk, s 57 film- és tévéműsor készült az ö névével fémjelezve. Az már más kérdés, hogy ezek a produkciók, amelyek Szász varázslatos egyénisége nélkül nem készülhettek volna el, javí- lanak vagy pedig rontanak a helyzeten. A mester meghallgat mindenkit, de nem mindenkire hallgat. Nyughatatlan, nagy vitalitás rejtőzik benne, s gyanítom, hogy legalább ugyanannyi ellensége, mint amennyi barátja van. Végignéztem a televízió szerdai műsorát (Lesz-e Hollóháza a porcelán Wei- marja?), s előre megfontolt szándékkal elhatároztam, hogy nem hagyom magam elsodortani a részletektől, a gyanús felhangoktól, a hatásvadász elemeket is tartalmazó megnyilatkozásoktól. Nem érdekel különösebben a Budapestet Hollóházával ösz- szekötő helikopter-állomás terve, a lovaglás, a ikülön szakács, a luxusautók elérhetőségének lehetősége, egy régi kastélyban berendezendő művésztelep pompája. Az sem érdekel, hogy a művész mennyit keres . . . Bár ezt a kérdést még egyetlen magyar riporter sem merte fel tenni egyetlen magyar miniszternek sem. Főként azért, mert nem illik . .. Szász Endrétől megkérdezhetik, s Szász válaszol is. Szász Endre roppant sebezhető. Csodálom őt, de nem irigykedem. Nem erről, hanem sokkal inkább a Szász-jelenségről, a Szász-fóbiáról szeretnék elmélkedni. Az apropót a televíziós műsort beharangozó cikk utolsó bekezdése kínálja. „Szász Endre személyisége és Hollóháza példája talán segít megérteni, hogy — akár az ipar számos területén - miért nem sikerült itt sem előrelépni." A felad vánv világos. Adott egy jó- hírű, a megszűnés veszélyét sokszor túlélő gyár. Jobbára vitrinbe való és - bocsássanak meg érte a hollóháziak - vásári portéka készül itt. Aztán megjelent itt egy ember, s fenekestül felforgatta a gyárat, a települést. Indulatokat keltett,, mert valami mást akart. Rájött arra, hogy tömegtermelésben, olcsóságban, porcelánminőségben Hollóháza nem versenyképes a világpiacon. Azt mondta, hogy csináljunk remeket, egyedit,, márkázott árut... Aki mást akar, az tagadja az előző, jól bevált gyakorlatot. Érdeket, önérzetet sért. Szász a szokásos három év helyett két hét alatt állította elő egy 132 darabos étkészlet prototípusát. Sportnyelven szólva: más csapásszámot diktált. A gyár bankhitelt kapott, s a művész által is dicsért elsőrangú munkásgárda pompás dolgokat alkotott. Csakhogy a piac, elsősorban a külföldi piac — finoman fogalmazva — nem mutatkozott eléggé fogékonynak. Az most más kérdés, hogy a szervezéssel, a reklámmal, a külhoni értékesítés megszervezésével volt-e a baj, vagy pedig a közízlés nem találkozott a Szász-féle álmokkal. A lényeg az, hogy a hitelből finanszírozott üzem „leült”. A hollóházi üzem sem termelhet raktárra, hiszen kötik a szabályozók, s vállalatszerű gazdálkodóst folytat. A gazdaság nem tűri o lírát, esztétikai értékek nem javítanak a főkönyv adatain. Az egyik riportalany úgy fogalmazott, hogy miért fizessenek a hagyományos epres bögrével a Szász-féle termékek veszteségéért . . . Miért kell kockáztatni a biztos jót (?), a bizonytalan jobbért? Miért a gyár igya meg a levét a Szász-féle kísérletnek? Patthelyzet ez. A bank vagy ad haladékot, vagy nem ad. A gyár vezetői vagy bírják kitartással, vagy nem. Szász Endre gyözi-e türelemmel, vagy nem. És persze a kérdéssé fogalmazott nagy álom ez: lesz-e Hollóháza a porcelángyártás szellemi központja, vagy marad a tisztes középszeren, az eo- res bögrék színvonalán . . . Brackó István A Vicon-gépbemutatón az utolsó műszaki szemrevételezés pillanata. Hamarosan kezdődik a bálázás ... A vonal másik végén • Gyuricza József, a Nagymiskolci Állami Gazdaság ágazatvezetője izgatott hangon telefonált: ha valami nagyszerűt akarok látni, úgy menjek velük. A lelkesedéséből valahogy kihámozom, egy gépről van szó, valami számomra ismeretlen nevű csodamasináról. Az ongai kerület felé vezető úton már valamivel többet sejtek meg a dologból, de kísérőm gépész ember lévén megzavar. Kardánteljesítmény ..., fordulatszám .. ., áttétel, s a csoda tudja hányféle paraméter-ismertetővel. így aztán hagyom a kérdezösködést későbbre, gondolván: a helyszínen látva, jobban megértem az egészet. A szerencse is mellém szegődik. A gépek (mert kiderült, három önálló egységről van szó), még nem értek ki a lucernatáblához, így van idő beülni a kerületvezető irodájába, ahol a legtöbb kérdés tisztázódik. * — Igaz, országos gond, de nálunk, az észak-magyarországi hegyvidéken még élesebben jelentkező probléma, hogy a pillangós telepítésű növényeink, a rétek és legelők — főleg az első és utolsó növedékének — termését, az időjárás kiszámíthatatlansága miatt, hosszú évekre visszamenően nem tudtuk megnyugtató módon betakarítani. Vegyük például az idei nyárelőt. Gazdaságunkban is, de itt a megyében, . a mezőgazdasági nagyüzemek többségében a lucernát fejlettségének megfelelően, időben le tudtuk vágni. Aztán megnyíltak az égi csapok. Az esős napokat újabb és újabb záporral, zivatarral, jégveréssel „fűszerezett" napok, követték. A néhány órás napsütés gyorsan elveszett a fekete felhők között, miként reményeink is, hogy a kaszált pillangósból még jó minőségű széna lehet. Mit tehet ilyenkor az ember? Tudomásul veszi, a levágott szár elvénült, a bel- tartalmi érték megtizedelődött, de menti ami menthető. Határjáráson, megyeszer- te csupa megfeketedett szal- makazlat látni. Ez a jelenlegi állapot komoly gondot jelent az állattenyésztőknek, mert milyen minőségű takarmányt etet fel az állatokkal ? És sikertelenséget könyvelhet el a növénytermesztő is. mert milyen takarmányt termelt az állattenyésztő ágazat számára? — mondja György István, növénytermesztési főágazatvezető. Az amerikai mezőgazdák már régóta azt hangoztatják, hogy a pillangóstelepítések első és utolsó növedékét, éppen az időjárás kiszámíthatatlansága miatt, nem célszerű szénaként betakarítani. Ök a szenázskészítés mellett teszik le a voksot. — Pontosan erről van szó itt is — folytatja György István. A szenázskészítésröl. De hogyan, milyen technológiával? S amikor a felvetett kérdésekre a választ kerestük, gépész kollégámmal együtt megláttuk Bábolnán a Vicon bálázó gépsort munka közben. Ha szabad egyáltalán így fogalmazni: rögtön beleszerettünk. — A Vicon három gép áll tulajdonképpen — veszi át a szót Gyuricza József. A Vicon KM—351-es jelzésű kaszálógép — szinte hihetetlen — 35—40 kilométeres, óránkénti sebességgel képes dolgozni a földeken. Ahol ez a gép elhalad, nyomában egyenletes növényszőnyeg marad. Ezt a kaszálógépet a sorban az alapgép, a vontatott Vicon HP—1600-as, nagynyomású bálázógép követi. Teljesítményét jelzi, hogy naponta 30—40 hektárt „dolgoz” át, úgy, hogy órán^ ként 40—50 bálát készít. Azaz, a rendről felszedett lucernát, (de lehet bármilyen más pillangós, fű vagy akár kukoricaszár) 35 tonnás nyomással összepréseli, kötözi és a földre helyezi. A karavánt a rakodó adapteres traktor zárja, amely egyszerre három bálát emel fel. s ugyanolyan nyomással szorítja egymáshoz, mint amilyen a bálák belsejében is van. Biztosítva ezzel a légmentességet. Mert a technológia alapja a légmentesség. Az így zölden készült takarmányt ugyanis meghatározott módon kell tárolni. Ez a Vi- con-technológia nyújtotta takarmánytárolási mód számunkra is teljesen szokatlan, új, s merőben eltér a hagyományostól. Igaz, a tartósítás alapját itt is a tejsavas erjedés jelenti, de kicsit mégis eltér a hagyományos szenázstól. Ugyanakkor az így készült takarmány hosz- szú ideig tárolható és például téli etetéskor is a zöld pillangós ízét, zamatét adja vissza az állatoknak, úgy, hogy egyben megőrzi a fehérjetartalmát, s így természetesen a szükséges aminó- sav tartalma is megmarad. Vagyis a takarmány a sokat emlegetett beltartalmi értékét nem veszti el. * Amikor kiérünk a lucernatáblához, a gépek már javában róják a sorokat. Nézzük a kint folyó munkát, s bennem pedig kavarognak a gondolatok. „Világszínvonal” mondták a beszélgetés során a szakemberek, s látva a gépkaravánt, készséggel elhiszem. De tudom azt is, a sokat emlegetett világszínvonalat a gép és vele dolgozó emberek közös munkája teszi. A technológia betartása kemény tempót diktált; mert attól a pillanattól kezdve, hogy a Vicon-gépek felsorakoztak a tábla szélére, a munka végeztéig nincs egy pillanatnyi megállás sem, hiszen a legapróbb fegyelmezetlenség komoly gondot okozhat. A Vicon működtetése ugyanis nem éppen olcsó mulatság, ekképpen eredmény is csak teljes odafigyeléssel, folyamatos munkával érhető el. Az értékmentésnek jelenleg ez a legjobb útja. Bizonyítja ezt az a tény. hogy a fejlett mező- gazdasággal rendelkező országokban terjed a pillangósok ilyen módon való betakarítása. Hazánkban? Nálunk jelenleg kilenc ilyen gép működik. Az a gép, amelyik néhány nappal ezelőtt Hollandiából érkezett a Nagymiskolci Állami Gazdaságba. IKR termelési rendszer tulajdona. Beszélgetőpartnereim mindenesetre a közösen eltöltött délelőtt során többször hangoztatták: náluk csatát nyert a Vicon. Kipróbálták, munkája nagy sikert aratott. De az igazi győzelem az lenne, ha itt, az észak-magyarországi mező- gazdasági üzemek gazdálkodásában is sikerülne meghonosíttatni ezt a gépet, az újszerű technológiát. Balogh Andrea konferencia margójára A laikus számára is érdek- feszítő volt hallgatni azt a vitát, ami a miskolci pamut- fonó legutóbbi műszaki konferenciáján kialakult. Eltekintve a szakzsargonban megfogalmazott tények, adatok magyarázatától, egy valami mindenki számára egyértelművé vált: abból élünk, amit megtermelünk, ami eredményt leteszünk az asztalra. Ez volt tulajdonképpen a lényege, végső kicsengése mindannak, ami itt elhangzott, amiről nagyon őszintén és nyíltan beszéltek. Ehhez jó alapot nyújtott az igazgató dr. Szigetliy Tibor bevezetője, aki nem titkolta: az első fél évre meghatározott tervet és programot nem teljesítette a gyár. Az okokat elemezve nem a bizonyítvány magyarázatára törekedett, hanem „nevén nevezve a gyereket” á szorító gondokra hívta fel a figyelmet. Ezek: az akadozó anyag- és alkatrészellátás, a munka- és technológiai fegyelem hibái, a terméke' minőségét ért kifogások, s nem utolsósorban a létszámgondok. Nem a vészharangot kongatta, amikor mindezt summázva, a gyár közvéleménye elé tárva, a jövőben az eddigi tapasztalatok hasznosítása mellett, még színvonalasabb munkát kért. Ezzel az igénnyel, — mint az végül is a vitából kiderült —, mindenki egyetértett. Mátyás Lajosné főkönyvelő tényszerűen közölte: a nyereség az első fél évben 4—5 millióval kevesebb. Kedvezőtlenül alakult az árbevétel is, mintegy 21 milliós a lemaradás. Mindezek okán megfontolt gazdálkodásra hívta fel a figyelmet, minden területen és vonatkozásban. Akik szót kértek, azok mindegyike a maga munka- területének gondjait, problémáit tárta fel, — helyesen —, hiszen egy-egy üzemrész, munkahely ügye közös ügy. Bárdos József, a IV. műszak képviseletében például arról szólt, hogy a tisztítóban új emberek kezelik a gépeket, akik bizonyos értelemben még bizonytalanok a munkában — s ez érthető. De ami szót érdemel — ez egyben a felszólaló javaslata is — más munkaterületen is érvényes lehel: az új dolgozók betanítására nagyobb gondot szükséges fordítani. Nagyobb gondot és körültekintést igényel az is, amit Halasi Miklós szakmányveze- tő tett szóvá. Nevezetesen arról beszélt, hogy a gyűrűsfonóban indokolatlanul több a szerelés, hiányzik a kellő rugalmasság a generálmunkálatok elvégzésénél. Helyén való odafigyelni arra is, amit így fogalmazott meg: „A gyűrűsfonóban túlterheltek a fonónők”, önmagában véve túlzottan általános így a megállapítás, ha nem tesszük hozzá azt az indoklást, amiből kitűnik: sok az időskorú fonónő, akik már nem bírják a megkövetelhető tempót. Ugyanakkor sok a fiatal (ez jó dolog), akik még nem tudnak lépést tartani a követelményekkel Ezek tények, amelyek elemzésre szorulnak, s ennek eredményeire támaszkodva intézkedéseket követelnek. Intézkedést igényel az is, amit Németh Erzsébet az or- sózó üzemvezetője tett szóvá. Nevezetesen azt kifogásolta, hogy gyakori a selejt, a formahibás, aláfont anyag. Ennek nemcsak szubjektív, de — s főként — objektív okai vannak, amelyeknek elhárítása — természetesen — nem megy máról -holnapra. Az a helyzet ugyanis, hogy gyakran kell szerelni, sok az átállás, és ami igencsak szorító gond: hihetetlenül szűk a hely a csomagoláshoz. Ez. utóbbiról beszélt Galambos József is, aki azzal folytatta: az orsózóban van még ki nem aknázott tartalék, elsősorban a munkamódszerek színvonalának a növelésében. Ennek egyik feltétele az ösztönzőbb bérezés, amelynek kimunkálását már megkezdték. A vitában a legfontosabb feladatokra, az aktuális problémákra irányult a figyelem. A hangsúly, a kiút keresésén volt, s nem a panaszkodáson. Oprável Lajos üzemvezető sem titkolta: az első fél év nem volt felhőtlen. Sok volt a baj, ami főként az alapanyag minőségével függött össze. Rohamosan nőtt a szakadási arány, ami az alapanyag fo- nási tulajdonságait kérdőjelezi meg. Ehhez is kapcsolódott Mátyus Imre áruforgalmi osztályvezető javaslata, amely szerint szükséges egy, a minőség javítására vonatkozó terv kidolgozása. Ádám Istvánné, a munkaügyi osztály vezetője létszámgondokról beszélt, főként arról, hogy egyre nehezebb a hétvégi műszakok megszervezése. S ami nem közömbös: emiatt megnőtt a túlórák aránya. Közölte: 7,5 százalékos bérfejlesztésre kapott lehetőséget a gyár, de ... Minden egyszázalékos lemaradás a tervben 0.5 százalékkal csökkenti a bérfejlesztésre felhasználható ösz- szeget. Zsebre megy tehát minden, a kollektíva munkájának egészétől függ: vastagabb lesz-e a boríték? A munkaverseny eredményeire joggal lehetnek büszkék, amit egyetlen adat is jól illusztrál. A legjobbaknak 426 ezer forintot fizettek ki jutalomként. Ferenc József tmk-vezető szavai stilisztika- ilag .talán kifogásolhatók, de igazak. Azt mondta: „Ilyen nem jó állapotban még soha nem voltak a gépek és berendezések mint most". Ezzel egyben a teendőkre is utalt, mint ahogy azt tette Káló Tibor is, aki az energiával való takarékos gazdálkodásról beszélt. Jakab Sándor, a Pamutfonóipari Vállalat termelési főmérnöke, amikor elismeréssel szólt a végzett munkáról, egyben azt is megígérte: az egyébként mindig jól gazdálkodó miskolci gyár megkapja a szükséges segítséget ahhoz, hogy túljussanak a gondokon, hogy elháruljanak az útból azok az akadályok, amelyek ma még, ha nem is jellemzőek, de jelen vannak a termelési feladatok végrehajtásában. (t - O
