Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-08 / 133. szám

1985. június 8., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 9 Fő a bogrács! Éppen ezért szenteljünk nagy figyelmet a kiválasz­tásának! Nem kevés azok­nak az embereknek a szá­ma, akik azt gondolják, pénzen megvásárolható a majdan a bográcsban ké­szülő ételek jó íze, s ha­bozás nélkül kifizetnek minden pénzt, bármit is kérjenek a bográcsért. Valóságban nem biztos, hogy a legdrágább bogrács lesz a legjobb. Egyik ba­rátom például nem átallott holmi zománcozott bográ­csért súlyos százasokat fi­zetni, aztán keserű csaló­dás kellett, hogy érje, mi­kor kipróbálta új főzőedé­nyét. Bár a legjobbféle húsok forgolódtak benne, valahogy mégis a már ko­rábban megszokott jó ízt hiányolta a pörköltből. Ek­kor már hajlandó volt el­ismerni, hogy bölcsebben dönt, ha vasbográcsot vesz, hiszen ez a fajta edény fő­zés közben egészen más­ként viselkedik, mint a már említett zománcáru. Némely kezdő bográcso­sok födőt is kérnek új szerzeményükre. Talán azt már említeni sem kell, hogy mekkora botorság az ilyesmi, hiszen a födő alatt, zománcozott bográcsban ké­szített ételt azzal az erő­vel otthon is megfőzhet­jük, propán-butángázon, sokkal kényelmesebben. Aki tehát így gondolko­dik, soha ne akasszon fő­zőedényt a szabad tűz fölé, az kapjon be körme közül hamar néhány falatot a konyhában, és üljön gyor­san a tévékészüléke elé, nehogy valamiről lemarad­jon. Ellenben, aki rég elfe­ledett ízeket akar föltá­masztani, az ne sajnálja a fáradságot. Ránduljon a szabadba, gyűjtögessen -szá­raz fát (esetleg szikkadt tehénlepény is megteszi), szítson tüzet, s vadonatúj bográcsát rakja a tűz kö- zepibe. Ha jól kiégett, sár­ral súrolja, kívül-belül, az­tán, ha megmosta tőle, for­raljon benne egy főzet vi­zet. A főzés csak eztán kö­vetkezhet. Nem muszáj mindjárt húsétellel fölavat­ni az új szerzeményt. A kezdő bográcsolólc szívesen terjesztik magukról, hogy micsoda remek pörköltöt, gulyást képesek keverinte- ni, de ezeknek a hivalko­dó beszédeknek nagy része csak asszonybeszéd, locso­gás. Valójában a pörkölt a .szakácsművészetnek már olyan állomása, ahová csak hosszas vándorlások után lehet eljutni. Addig bizony, sok rágós, odasült, lepirí­tott, sós, sótlan, híg szaftú húst kell a bográcstulajdo­nosnak és társaságának el­fogyasztania, míg végre kel­letén sikeresnek mondható az a pörkölt. Ám megéri a fáradsá­got. Egy ilyen étek után hajiunk rá, hogy kételked­jünk a megállapításban, miszerint a főzés a világ legimproduktívabb munká­ja. Csendes Csaba Páhi Péter versei: Adytői megtartó indulatot, Józseftől fortélyos félelmemet, Illyéstől néparcú igazságot, s hazáért síró hámot... * Szépség! Én hagynám végül is az elődök hagyatékát, de síró lelkekben homokdomb terül s benne hideg ész munkál. i meg . ,.. . ... Hogy tűz a Nap! Homlokod gyöngyözik pacsirta-hangú réten ; ■ Ha me Ha meghalok, talán egy nyírfa ága rejt, az lesz örök hazám és sohasem felejt; nyírfa ága voltál, beléd temetkezem, a kedvesem voltál, ringass szerelmesen-V Kedves divat és szokás volt néhány évtizede, hogy a kislányok emlékkönyvet kaptáik ajándékba. Barát­nőik. rokonaik, később a „gavallérok”, az iskolai, tánciskolái pajtások írtak (írhattak, mert inem min­denki kapta ám meg az emlékkönyvet!), rajzoltak bele bohókás közhelyeket, versikéket, próbálhatták ki ra jztudásukat. Hogy ma él-e ez a szokás, nem tudha­tom (alig hiszem), de .azt biztosan tudjuk, hogy klasszá kusaink, Vörösma rty, Bajza, Petőfi, Eötvös Jó­zsef, Tompa Mihály (stb.) még szívesen írtak, s nem­csak alkalmi versezeteket a széplelkű és keblű honleá­nyok emlékkönyveibe. Nem egy — ezek közül a ver­sek közül — később be­került a tankönyvekbe is. Biedermeier szenti ment a- lizmus — fanyalog a mai fiatal, pedig talán nincs is igaza. Vörösmarty, Ma­dách Imre, Kölcsey, Pető­fi. egyszóval ama nagy re­formkor költői nagyon is jól tudták, hogy az iroda­lomnak s minden művé­szetnek a leglelkesebb pár­tolói éppen a szebbik (ak­kor még [máij nem mond­ták „gyengébbik”) nem képviselői. Aki jár író— olvasó találkozókra, tanú­síthatja, hogy ez ígv van ma is. Mindez egy emlékköny­vet lapozgatva jut eszem­be. egy emlékkönyvet, amelynek immár doku­mentumértéke van. Dom­bóvári Istvánná is ott volt azon az első (diósavőr- vasgyári) könyvheti prog­ramon. amelyen előadást tartott, illetve dedikált Ve­res Péter. Sinka István, Asztalos István. Erdei Fe­renc. Darvas József, s el­jött a baloldali írók ki­Dedikáeiók egy emlékkönyvben f.í . • '.*• •: : • <• , • '■ -T x - v ‘ ' ' >V •< ■ * '• • Könyvnap a Diósgyőri Vasgyárban. Balról: Nagy István, Veres Péter, Püski Sándor, Aszta­los István, Korán Imre, Sinka István és Erdei Ferenc. adója. Püski Sándor is. 1943-at írtaik akkor. Hábo­rú volt. ám a Jószerencse Dal- és Színjátszókor tag­jai Korán Imre vezetésé­vel Ady. Kosztolányi, Ju­hász Gyula és a kortárs progresszív irodalom leg­jobbjaival ismerkedtek meg. Nem kis (erkölcsi) bátorság kellett ehhez, hi­szen Korán Imre egy ha­diüzem mérnöke volt ak­kor. Az ügyeletes rendőr­tiszt ott ült Veres Péterék előadásain (az azóta már lebontott „Lovardában”). Dorrjbováriné Rózsavölgyi Erzsébet még ma is nagy szeretettel és nosztalgiával emlékezik ezekre az em­berekre és évekre, s erek­lyeként őrzi az emlék­könyvét. amelybe az emlí­tett íróvendégek is írtak néhány sort. Idézem; A diósgyőri könyvnap emlé­kére. Diósgyőr, 1943. jún. 12. Veres Péter Hasonló szeretettel Nagy István Én is szívesen csatlako­zom Erdei Ferenc Ugyancsak Asztalos István dr. Püski Sándor Valami emlék kéne eb­be a könyvbe. Mit adhat­nék másat, mint a neve­met. Nem sok. de egyelő­re más nem telik tőlem. Az is azért, mert könyv­nap van most és én vélet­lenül itt járok ... Diósgyőr. 1943. jún. 12. Sinka István A mai könyvnapok talán látványosabbak, de aligha tartalmasabbak, mint ame­lyikre ez a kopott, háború­ból megmentett emlék­könyv emlékezik... (horpácsi) Háry János a bábszínházban A kazincbarcikai Kincs bábcsoport (Móra novellá­jából kölcsönözték nevü­ket) két alkalommal ven­dégszerepei a miskolci báb­színházban, a régi Flórián- malomban. Első alkalom­mal most vasárnap, június 9-én mutatják be a Háry János című produkciójukat, s akik most nem láthatják őket, azok június 16-án nézhetik majd meg az elő­adást. Mindkét alkalommal két-két előadást tart a te­levízióban is nagy sikerrel szerepelt, fesztiváldíjas barcikai együttes. Bizonyá­ra vannak, akik a tévében is látták produkciójukat, s most élőben is szívesen megismerkednek velük. Városokban a művelődé­si intézmények már régóta szerveznek nyári progra­mokat a vakációzó gyere­keknek. Viszonylag ritkáb­ban találkozhatunk ilyen­nel a nagyközségekben. Az edelényi művelődési köz­pont és ifjúsági ház a rit­ka kivételek közé tartozik, évek óta szervez gyermek- foglalkoztatásokat. Idén nyáron július 1-től augusz­tus 2-ig gondoskodnak a dolgozó szülők helyett — a gyerekek felügyeletéről és tartalmas időtöltéséről. A gyermekfoglalkoztatásra június 24-ig jelentkezhet­nek az érdeklődők. EMLÉKEZÉS ROBERT SCHUMANNRA, SZÜLETÉSÉNEK 175. ÉVFORDULÓJÁN ü*l Mindmáig érvényes a ze­netörténészeknek az a vé­leménye Robert Schumann- ról, hogy a 19. század leg­nagyobb német, romantikus zeneszerzőinek egyike volt, akinek hatása jó ideig tük­röződött még a magyar ze­nei életben is. A Zwickau- ban, 1810. június 8-án szü­letett és csupán negyven­hat évet élt zeneköltő al­kotásai napjainkban válto­zatlanul népszerűek. A dalirodalom, a zongo­raművek, versenymüvek és szimfóniák mesterének idegrendszere felmondta a szolgálatot. Már fiatalon mutatkoztak rajta a búsko­morság jelei. Egyre zakla- tottabb lett, és a munká­ban keresett menedéket. Ám, hiába aratott sikere­ket, támadások, intrikák in­dultak ellene. Dolgozott ugyan tovább, de közben hallucinációk, víziók gyö­törték. Í854 februárjában öngyilkossági szándékkal a Rajnába ugrott. Kimentet­ték, néhány nap múlva az­tán ideggyógy intézetbe szál­lították, és ott élte utolsó két esztendejét. Temetésén alig voltak gyászolók, de megjelent barátja, Joachim József, a hegedűművész és Korán távozott az élők sorából. Kosztolányi Dezső így ír Szeptemberi áhitat című versében: Johannes Brahms is, akit szellemi örököseként sze­retett. Hazánkban elég sűrűn csendülnek fel Schumann kompozíciói. A múlt szá­zad utolsó évtizedében és a huszadik század elején szin­te elkerülhetetlen volt, hogy a zongoraművészi tu­dományukat bemutató .ser­dülő fiatalok, fiúk, lányok egyaránt, ne Schumann Träumerei (Álmodozás) cí­mű zenedarabjával bizonyít­sák be tudásukat. Még a Vi­gadó és a Zeneakadémia termeiben szereplő zongo­ravirtuózok is gyakran ját­szották el a kompozíciót — ráadásnak. Schumann könyvkereske­dő édesapja hamar felis­merte fia tehetségét, és zongoraművészt akart fa­ragni belőle. Az apa 1821- ben elhunyt, fiának — fő­ként az anya kívánságára — el kellett végeznie a jo­gi egyetemet. Lipcsében és Heidelbergben tanult. Ké­sőbb azonban vasszorga­lommal készült rá, hogy zongoraművész legyen. A korszak egyik kiváló taná­ránál, Friedrich Wiecknél sajátította ' el a billentyűk fölötti uralmat. Ellenben a sors ' másképpen akarta. Balszerencse érte: eltört jobb kezének mutatóujja. Zeneszerző lehetett belőle, zongoraművész nem. Hein­rich Dorn vette át a taní­tását. Schumann azonban továbbra is fenntartotta a kapcsolatot a Wieck csa­láddal, mert beleszeretett a professzor Clara nevű lá­nyába, és ő viszonozta ér­zelmeit. 1840. szeptember 12-én Schumann, anyja be­leegyezése nélkül, feleségül vette Clara Wiecket. A jó­zan Wieck már korán ész­revette a zeneszerzőben a lelki betegségre való hajla­mot, és szintén ellenezte a házasságot. A bravúrosan zongorázó Clara és Schu­mann nászútra indultak, majd együtt turnéztak — koncertjeiken sikereket aratva — Oroszországban és Hollandiában. A zene­műkiadó számára Clara Wieck állította össze Schu­mann műveinek összkiadá­sát sok zenéről írt tanul­mányával, kritikájával! együtt. A zeneszerzővel kapcso­latosan korábban gyakran beszéltek arról, hogy zon­goraműveinek tolmácsolá­sa nőkhöz illik jobban. Ná­lunk' Fischer Annie inter­pretálta például, akiről dr. Péterfi István egyik bírá­latában a következőképpen vélekedett a C-dúr fantá­zia előadásáról: „Ügyérez­tük, hogy Schumann e meg­ható muzsikáját csak olyan érzékeny női lélekkel és olyan bensőséges zongora- játékkal lehet ennyire hiánytalanul tolmácsol­ni, mint Fischer Annié.” A féktelen szenvedély, a csendes, mély érzelem, a lobogó képzelet mind fel­lelhetők Schumann zenei palettáján. Ezért hallgatja szívesen a magyar közön­ség is hangversenyeken, a rádióban vagy hangleme­zekről. „Küldjétek fényt az emberi szívek mélyébe” — volt a 175 évvel ezelőtt szü­letett zeneszerző hitvallása. Kristóf Károly „ ... bukdácsol a billentyűn tompa búban, az édes elmebeteg, árva Schumann s mert nem lehet már jobban sírnia, száján kacag a schizophrénia." Nyári gyermekfoglalkoztatás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents