Észak-Magyarország, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-08 / 133. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1985. június 8., szombat Esti fények Fotó: Laczó József Boldogság számítógépen r i «« 1 az Beszélgetés a tagcsoportok munkájáról Létrejöttének negyvenéves évfordulóját ünnepli a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. A csaknem fél évszázados múltról, a társaság eredményeiről, a mozgalom céljáról beszélgettünk Koszty Lajossal, az MSZBT Országos Elnöksége Ügyvezető Elnökségének tagjával: — Negyven évvel ezelőtt, június 9-én az Eötvös Lo- ránd Tudományegyelem természettudományi karán egy értelmiségi csoport alapította a Magyar—Szovjet Művelődési Társaságot, a mai Magyar—Szovjet Baráti Társaság elődjét. Az alapító tagok között neves tanárok, •művészek, tudósok voltak, mint például Szenl-Györgyi Albert professzor is, hogy csupán egyet említsek a neves egyéniségek közül. A Művelődési Társaság alapja volt annak a tömegszervezetnek, mely először Magyar —Szovjet Társaságként működött. Később alapszerve- zeteki-e tagozódva létrejött az MSZBT, ám ekkor még tömegszervezeti jelleggel. Tömegmozgalommá 1971-ben-vált, amikor újjászerveződött, tagcsoportok formájában. — Miért volt erre szükség? — Elsősorban azért, hogy a mozgalom bázisát tovább' szélesítsük. Pártunk úgy ítélte meg, hogy a barátság ápolása már tömegmozgalommá szélesedett, szükség volt tehát e változtatásra, hogy ne csak egyének, hanem egész kollektívák is részesei lehessenek. Hazánkban egyébként/ elsőként a Lenin Kohászati Művekben hoztak létre tagcsoportot. Néhány éve az alapszervezetekben pár ezer taggal tevékenykedtek, ma az egész munkáskollektíva tagja a tömegmozgalomnak. Sőt, Le- ninvárosban például minden lakos. — Kik lehetnek a tagok? — Azok a kollektívák, amelyek már eddig is bebizonyították, hogy eredményes tevékenységet fejtenek ki a barátság ápolása, mélyítése érdekében és természetesen közösen kérik felvételüket. — Van-e a. Szovjetunióban ennek megfelelő tömegmozgalom? — Természetesen. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság hasonló rendszerrel működik. A két társaság között az évek során egyre erősödik a kapcsolat, amelynek leghatékonyabb formája a személyes találkozás. A barátság ápolásához tartozik az is, hogy mind több ismeretet szerezzünk a másik ország népének életéről, mindennapjairól, történelméről. Az ismeretszerzésnek szám-, tálán formája van, kiállítások, vetélkedők, filmvetítések, baráti találkozók, elő- • adások és sorolhatnám még tovább a módszerek gazdag tárházát. — Melyek közülük a legkedveltebbek? — Nagy érdeklődés kíséri a kiállításokat, az ismeret- terjesztő. vetélkedőket. Legjobban azonban a barátságvonat szolgálja érdekeinket. Mi például évente tíz vonatot indílurk a Szovjetunióba, így csaknem háromezren juthatnak el a baráti országba segítségünkkel. Számos barátság szövődött már ezeken az. utakon. A Szovjetunióból érkező burátságvo- oal utasait a hazai tagcsoportok fogadják és gondoskodnak programjaikról. — Milyen hagyományai vannak a mozgalomnak? — Korábban a rendezvényeink leginkább az évfordulós ünnepekre irányultak, ma már nem kötődnek any- nyira ezekhez.. Folyamatossá, mindennapossá váltak. Kifejeződnek a termelőmunkában is, így a szovjet tudomány eredményeinek hasznosításában, társüzemek együttműködésében. Csere- povecben például közös acélgyártáson vettek részt a Lenin Kohászati Művek szakemberei. Diósgyőrben is volt már hasonló találkozó. — Milyen indíttatásból jöttek létre a tagcsoportok? És elérték-e céljaikat? — Az indíttatást nehéz szavakba önteni. Mindenesetre népünk történelmétől elválaszthatatlan. Az én korosztályomba tartozók személyes tapasztalataikból tudják, hogy mi az elnyomás, hogy mit hozott számukra a felszabadulás, és hogy mindez elképzelhetetlen lett volna a szovjet nép segítsége nélkül. A két nép közötti barátság és ennek ápolása természetes. Ezt, a ma emberének, a fiataloknak is érezniük kell. És még valamit, ami a legfontosabb: békénk egyik biztosítéka ennek a népnek az ereje, következetes békepolitikája. Ennek támogatása a mi érdekünk is. Az eltelt négy évtized alatt a két nép barátsága az MSZBT tevékenysége nyomán tovább erősödött, tartalmasabbá vált. Monos Márta Lehet-e a házasságkötés pillanatában megjövendölni, hogy a kapcsolat sikerül-e vagy sem? Ilyen előrejelzéssel foglalkoznak a tudósok Tartuban. Először szociológiai felmérést végeztek. Minden menyasszony és vőlegény kapott egy kérdőívet, ahol a családmodellről. a leendő férj és feleség egyéniségéről érdeklődtek. Öl év múlva újra felkeresték a válaszadókat. Ezek az adatok alkották a számítógépes program alapját. A kutatók véleménye szerint a család stabilitására jelentős befolyást gyakorol a házasság előtti ismeretség időtartama. A rövid vagy ellenkezőleg a túlságosan hosszú ismeretség után kötött frigyek kevésbé tartósak. A kutatók összesen száz ismérvet és törvényszerűséget emeltek ki. amelyet azután feldolgoztak. Ezzel a módszerrel a létrejövő fiatal családoknál előre lehet látni a kockázat mértékét. Harmadszor hívom a # hivatal leleíonszámát, de a vonal túlsó végén senki sem veszi fel a kagylót. Abban reménykedem, hogy a technika ördögének vagyok áldozata, talán rosz- szul kapcsolt az automata. Negyedszer is tárcsázom. A nyugtalanság erőltetett nyugodtságot kölcsönöz. Szinte tagolva mondom ki a számjegyeket —, és éppen ilyen tagolva tárcsázom azokat. Az állomás kicsörög — hallom a jól ismert hangot, melynek máskor örülnék, most idegesít. Aztán már nemcsak a technikában, hanem saját memóriámban is kételkedve megnézem, jó számot hívtam-e? Miután a tudakozó is megerősít, hogy a hivatal száma nem változott, tanácstalanul nézek ki az ablakon. A kora délutáni csúcsforgalomban a járművek alig haladnak. Az idegesebb vezetők dudálnak, vagy meggondolatlanul manővereznek, miközben valószínűtlenül billeg a kocsi tetején a hordó, a keverő, a padlódeszika és a fel - szíjazott kiskapu. És a kékre festett valóságos kiskapu láttán, a gondolkodásban beugrik egy képzeletbeli kiskapu —, hiszen péntek van, és délután 2 óra . .. Amennyivel többen vannak a szokásos hétköznapi forgalomtól 'az utakon —, annyival kevesebben vannak a hivatali szobákban, a nem teljesítménybérben dolgozó munkahelyeken, a különböző ellenőrző és középvezetői, sőt uram bocsá’ vezetői asztaloknál. Nem folytatom a gondolatsort — hanem arra a próMozgalmi eszközökkel A párt XIII. kongresszusának határozatában ismételten megfogalmazódott az a követelmény, hogy erősítsük a pártmunka mozgalmi jellegét, szorítsuk vissza és számoljuk fel a pártmunka gyakorlatában a hivatali felfogást és stílust, a formaliz- njust. Rokonszenves követelmény ez, amely bizonyára minden pártaktivista, minden kommunista helyeslésével találkozik. Mégis az érzékelhető — a Központi Ellenőrző Bizottságnak a kongresszus elé terjesztett jelentése szó szerint is megfogalmazta, — hogy noha már körülbelül egy évtizede törekszünk e célt valóra váltani, mégsem tudtuk a pártmunka mozgalmi jellegét a kívánt mértékben gazdagítani, s változatlanul sok a felesleges előírás és szabályozás, a bürokratikus, formális jelenség a párt életében. Ha egy bajt orvosolni akarunk, mindenekelőtt az okait kell felderítenünk. Nos, a szóban "forgó esetben meglehetősen összetett és ellentmondásos a közrejátszó tényezők sora. Ugyanis bizonyos mértékig éppen a fejlődés, az előbbre lépés erősített fel — mellékhatásként — egyes nemkívánatos jelenségeket. Másfelől nem kis részben a fejlődés következménye. az is, hogy ma kevésbé érzünk eltűrhetőnek, elfogadhatónak némely negatív vonást a pártmunkában, mint ahogy régebben éreztük. Ez érthetően felerősíti a változtatás igényét. Társadalmi , életünkben ma az egyik legjelentősebb és leginkább kitapintható folyamat a szocialista demokrácia kiszélesedése, valóságos érvényesülése, a helyi szervek, a vállalatok, intézmények önállóságának fokozódása és döntési jogkörük kibővülése, a közügyekben részt vevők számának gyarapodása, a részvétel minőségének fejlődése. Ez a folyamat a pártmunkában is új követelményeket támasztott és támaszt. Ilyen követelmény, hogy a pártszervezetek a helyi döntéseknek hozzáértő részesei legyenek, s ne csak politikai felelősséggel, de az ügy érdemi részét illetően elmélyült alapossággal, mondhatnánk szakszerűséggel munkálják ki állásfoglalásukat. Ez a zaian egyszerű kérdésre keresem a választ, mit ér a munkanap, ha péntek van? Miközben megbékélek a telefonnal, mely az iménti zaklatottságomat okozta, berzenkedem a mumkaidőalap védelmében. Elnézést az érdes fogalmazásért, de „alulnézetből” és „felülnézetből” sem lehet mást mondani, mint azt, hogy a becsületes élet kapaszkodója nem lehet más, mint a becsületes munka. És ez vonatkozik a hét minden munkanapjára. Amint nézem a pénteki versenyfutást, járművekkel és gyalogossal, a hétvégi házak, a hobbikertek, és az egymással vetélkedő mintagazdaságok felé — eszembe jut a nagy vállalat vezér- igazgatójának rendelkezése, melynek nagyjából az volna az „eszmei” mondanivalója: a félhivatalos és magánjellegű ügyeket mindenki intézze el hét közben, mert péntekre nincs menetjegy és nincs csúsztatás. A pénteki munkanap szent és sérthetetlen, és néma szabad szombat megtoldása fél vagy teljes munkanappal. Az intézkedés talán így első hallásra antidemokrati- kusnak tűnik — azonban ettől sokkal károsabb, ha önös érdekekre hagyatkozva, ügyeskedésekkel megkurtít- juk a törvényes munkaidőt. Ha nem is ennyire radikális', de hatásos intézkedések törekvés azonban helyenként eddig olykor túlzásokba torkollott: a politikai megközelítést elhomályosították a szakmai szempontok, az eleven meggyőző és szervező munkától pedig elvonták az erőt a buzgó ad- minisztrálgatások. Ráadásul némely alapszervezetben úgy gondolták,, munkájuk attól lesz magasabb színvonalú, ha mechanikusan a magasabb szinten helyénvaló munkamódszereket utánozzák. Ennek következtében azután olyan munkaformákat igyekeztek meghonosítani, amelyeket egy irányító pártbizottság sikerrel alkalmazhat, de egy alapszervezet munkáját jobbá nem, csupán bürokratikussá tehetik. Persze, ne hallgassunk az irányítás felelősségéről sem, hiszen — a pártkongresszuson is bírált — túlzott szabályozás a dolog jellegéből adódóan magasabbról indult ki, „lent” legfeljebb még megtoldotlák. így szaporodtak el azután a formális, csupán a „rend kedvéért” megtartott pártrendezvények, duzzadt a papírtenger, s gyengült meg több helyütt a készség az eleven politizálásra. Az utóbbi évek azonban nemcsak szaporították, erősítették ezeket a jelenségeket, hanem érzékenyebbé is tettek bennünket irántuk, fogékonyabbá a formális, bürokratikus jelenségek káros kihatásainak felismerésére. A helyi önállóság fokozódása ugyanis együtt jár a döntések meghozatalában részt vevők körének kiszélesedésével, az érdekek és az azokat kifejező vélemények nyíltabb és világosabb megfogalmazásával. Egyre kevésbé vezethet célhoz, ha a pártszervezet megelégszik a nézeteknek a vezetők irodáiban történő egyeztetésével. Nem elégséges a tanácselnökkel, az igazgatóval, a szakszervezeti titkárral egyetértésre jutni: a tanács, a vállalati tanács, a bizalmi testület tagjainak állás- foglalására is hatni kell, s ehhez a politikai, mozgalmi eszközök a legmegfelelőbbek. S nem is elég hozzá egy-két pártvezető: ehhez a pártaktivisták, a párttagok széles táborát kell felsorakoztatni. A választók, a válnyomán Úzdon a rúd-dról- hengerműben az elmúlt negyedévben szinte teljesen megszűntek a pénteki szabadság- és csúsztatáskérések. Elenyészően kevés lett az úgynevezett kéredzkedések száma is. Igaz, itt a technológia is diktálja a fegyelmet. Viszont a szállítási osztályon, ahol már a létszámösz- szetétel is jobban megoszlik, ott ma sem ritka a pénteki távozás. A Lenin Kohászati Művekben is jól érzékelhető változásokat hoztak a munkafegyelem javítására tett intézkedések. Itt például a művezető hatásköre és felelőssége a menetjegyek aláírása. Viszont arról is hallottam, hogy míg az LKM dolgozói a pénteki napot is ledolgozzák teljes egészében, addig a gyár területén tevékenykedő építő- és szerelővállalatok, valamint különféle szervek munkavállalói már 10—1,1 órától megindulnak a kapuk felé. A December 4. Drótművekben áprilisban és májusban naponta átlagosan 100 dolgozó kért szabadságot — és ez a szám a hét végén sem emelkedett. A Diósgyőri Gépgyárban a 40 órás munkahét bevezetésével egy időben tett intézkedések nyomán, szinte semmi kedvezőtlulati dolgozók, a szakszervezeti tagok meggyőzéséhez és véleményük kikéréséhez, a kétirányú, széles körű eszmecserékhez pedig a teljes párttagság közreműködése szükséges. Ez viszont csak úgy lehetséges, ha a párt- szervezeten belül is folyamatosan tisztázódnak a vitatott kérdések, ha a pártfórumok minden hozzáértő bekapcsolásával tartott érdemi vitáiban formálódik ki a közös álláspont. A már bevezetett vagy rövidesen életbe lépő intézkedések a társadalmi élet számos területén, növelik a valóságos érdemi demokratizmust, az érdekek és vélemények összevetését, olykor összecsapását. Ez a folyamat nem nélkülözheti a tudatos politikai irányítást, s erre — politikai rendszerünk lényegéből adódóan — a párt hivatott. Jól orientálni, befolyásolni, irányítani azonban ezt a folyamatot csak politikai, mozgalmi eszközökkel lehet. Kell az elmélyült és szakszerű elemzés (akár tucatnyi papírlapon), de nem önmagáért, hanem a- közös állásfoglalás kialakításának szolgálatában. Kellenek a rendezvények, gyűlések, (időnként felülről meghatározott napirenddel is), de témakörüket ne a gépies rutin diktálja, hanem az élet által felvetett problémák, s ne csak tájékoztatás történjék ott, hanem legyen mód a kollektíva tapasztalatait összegző érdemi döntésekre. Kellenek a vezetők megbeszélései és megállapodásai, de ezek ne akarják helyettesíteni a kommunisták meggyőző munkáját, a dolgozókkal való együttes gondolkodást. Konkrétnak lenni, de óvakodni a részletekbe való aprólékos bele- merüléstől, hozzáértőnek lenni, de a szakmai kérdéseket emberi oldalról megközelítve — az ( let ma ilyen stílust igényel a pártmunkában is. S persze — nem kevésbé — azt is, (Ogy a politizálás ne váljék véget nem érő szóíecsérlésSi , hanem az emberek jó érzékkel kiprovokált kezdeményezéseinek eredményei az emberek termékeny cselekvéseiben öltsenek testet. Gy. L. len változás nem történt a pénteki munkanapokon. Nem ennyire jó a helyzet a nem termelő szférákban. Hallottam olyan hivatalról, ahol pénteken délután nem lehet értekezletet tartani, mert a meghívottak fele sem vesz részt rajta. Van, ahol pénteken délután valósággal kinézik az ügyfeleket, ha véletlenül benyitnak az irodába. És hogy ötletekben milyen gazdagok vagyunk, arra megemlítem még azt is, amikor az irodában, egész hónapra beosztják a pénteki „ügyeletet”, nehogy valakinek szemet szúrjon az illegális pénteki munkaidőrövidítés. Eddig jutottam el jelen kis jegyzetem írásával, amikor csörgött a szerkesztőségi telefon. A vonal másik végén ingerült hang korholt, amiért csak harmadszori hívásra jelentkeztünk be — majd haragosan hozzátette —, ha péntek volna, megérteném, hogy nem veszik fel a kagylót, de még csak csütörtök délután van. Miközben udvariasan elnézést kértem, amiért a nem csörgő telefont nem vettem fel, minduntalan az motoszkált a fejemben: végül is mennyit ér az a bizonyos péntek, ha munkanap? Anélkül, hogy vélemé• nyemet bárkire is ráerőszakolnám, ha nagyon leegyszerűsítve akarok válaszolni, azt kell mondanom: elvileg annyit ér a péntek is, mint a többi munkanap — csupán arra kell ügyelni: a gyakorlatban ne devalválódjék ez az érték- rendszer. Paulovits Ágoston Mit